—

a Société Pipeline Méditerranée et Rhône (SPMR) képviseletében H. Hazan avocat,

—

a francia kormány képviseletében G. de Bergues és J.-Ch. Gracia, meghatalmazotti minőségben,

—

az olasz kormány képviseletében I. M. Braguglia, meghatalmazotti minőségben, segítője: G. Albenzio avvocato dello Stato,

—

a lengyel kormány képviseletében E. Ośniecka-Tamecka, meghatalmazotti minőségben,

—

az Európai Közösségek Bizottsága képviseletében J.-P. Keppenne és W. Mölls, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem az 1994. december 22-i 94/74/EK tanácsi irányelvvel (HL L 365., 46. o.; magyar nyelvű különkiadás 9. fejezet, 1. kötet, 264. o.) módosított, a jövedékiadó-köteles termékekre vonatkozó általános rendelkezésekről és e termékek tartásáról, szállításáról és ellenőrzéséről szóló 1992. február 25-i 92/12/EGK tanácsi irányelv (HL L 76., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 9. fejezet, 1. kötet, 179. o.; a továbbiakban: 92/12 irányelv) 14. cikke (1) bekezdésének értelmezésére vonatkozik.

2

E kérelmet a Société Pipeline Méditerranée et Rhône társaság (SPMR) (a továbbiakban: SPMR) és az Administration des douanes et des droits indirects (vámok és közvetett adók hivatala, a továbbiakban: Adóhivatal), valamint a Direction nationale du renseignement et des enquêtes douanières (DNRED) (váminformációs és vámvizsgálati nemzeti igazgatóság) között folyamatban lévő eljárásban terjesztették elő, amelynek tárgya az Adóhivatal által az SPMR-től a termékek jövedéki adó felfüggesztése keretében történő szállítására szolgáló olajvezetékből a vezeték szivárgását, majd szétrobbanását követően kiszivárgott szénhidrogén vonatkozásában követelt jövedéki adó megfizetése.

3

A 92/12 irányelv első preambulumbekezdése értelmében „a belső piac kialakítása és működése az áruk szabad mozgását követeli meg, ideértve a [jövedéki] termékeket is”. Az irányelv negyedik preambulumbekezdése hozzáteszi, hogy „a belső piac létrehozásának és működésének biztosítása érdekében a jövedéki adó felszámíthatóságának [helyes fordítás: kivethetőségének] minden tagállamban azonosnak kell lennie”.

4

Amint azt a 92/12 irányelv 1. cikkének (1) bekezdése kimondja, az irányelv „rögzíti az olyan jövedéki adó és egyéb közvetett adók alá tartozó termékekre vonatkozó rendelkezéseket, amelyeket közvetlen vagy közvetett módon az ilyen termék fogyasztására vetnek ki, kivéve a hozzáadottérték-adót és a Közösség által megállapított adókat”.

5

Az irányelv 3. cikkének (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy:

„Ezen irányelv közösségi szinten a megfelelő irányelvek által meghatározott következő termékekre vonatkozik:

[…]”.

6

Az említett irányelv 4. cikke kimondja, hogy az irányelv alkalmazásában:

[…]”

7

A 92/12 irányelv 5. cikke értelmében:

„(1)   A 3. cikk (1) bekezdésében említett termékek jövedékiadó-kötelesek a Közösség 2. cikk meghatározása szerinti területén történt előállításukkor vagy az e területre történt importálásukkor.

»Jövedéki termék importálása«: a termék Közösség területére történő belépése […]

Ha azonban a terméket közösségi vámeljárás alá vonják a Közösség területére történő belépéskor, az importot akkor kell megtörténtnek tekinteni, amikor az a közösségi vámeljárás alól kikerül.

(2)   Nem érintve a vámügyekre vonatkozó nemzeti és közösségi rendelkezéseket [helyesen: a vámeljárásokra vonatkozó nemzeti és közösségi rendelkezések sérelme nélkül], amikor a jövedéki termékek:

[…]

a rájuk vonatkozó jövedéki adót felfüggesztettnek kell tekinteni [helyesen: azokat úgy kell tekinteni, mintha jövedékiadó-felfüggesztés alatt állnának].

[…]”

8

Az irányelv 6. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„A jövedéki adó a szabadforgalomba [helyesen: fogyasztásra vagy felhasználásra] bocsátáskor vethető ki vagy olyan hiány megállapítása esetén, amely a 14. cikk (3) bekezdése értelmében jövedékiadó-köteles.

Jövedéki termékek szabadforgalomba [helyesen: fogyasztásra vagy felhasználásra] bocsátása a következőket jelenti:

[…]”

9

Az említett irányelv 12. cikke a következőképpen rendelkezik:

„A[z] adóraktárak létesítése és működése a tagállamok illetékes hatóságainak engedélyével történik.”

10

A 92/12 irányelv 13. cikke értelmében:

„Az adóraktár engedélyesének a következő követelményeket kell teljesítenie:

[…]

[…]”

11

Ezen irányelv 14. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)   Az adóraktár engedélyesei mentesülnek az adó alól az olyan veszteségek tekintetében, amelyek az adófelfüggesztés keretében váratlan esemény vagy elháríthatatlan külső ok miatt következtek be, és amelyeket az érintett tagállam meghatalmazott képviselője [helyesen: hatóságai] állapított[ak] meg. Az adófelfüggesztés keretében mentesítést kapnak továbbá a termék természetéből adódóan az olyan veszteségek tekintetében, amelyek az előállítás és feldolgozás, tárolás és fuvarozás során következtek be. A mentesítések megadására vonatkozó feltételeket a tagállamok állapítják meg. A mentesítések azonosan [helyesen: egyaránt] vonatkoznak a 16. cikk szerinti kereskedőkre is a termékek [jövedéki] adófelfüggesztéssel történő [helyesen: [jövedéki] adófelfüggesztési eljáráson belül történő] szállítása során.

[…]

(3)   A 20. cikk sérelme nélkül, az (1) bekezdésben említett veszteségeken kívüli, az illetékes hatóságok által megfelelően megállapított, a bekövetkezett hiányokra és azon veszteségekre vonatkozó adót, amelyek esetében nem adták meg az (1) bekezdésben említett mentesítést, az érintett tagállamban a veszteség vagy szükség esetén a hiány regisztrálásának idején alkalmazandó mértékek szerint kell megfizetni.”

12

Az említett irányelv 15. cikkének (3) bekezdése kimondja:

„A Közösségen belüli szállítással együtt járó kockázatokra olyan biztosíték nyújt fedezetet, amelyet a 13. cikk szerint az átadó adóraktár engedélyese nyújt […]

Amennyiben a jövedékiadó-köteles ásványolajokat a Közösségen belül tengeri úton vagy csővezetéken szállítják, a tagállamok felmenthetik a feladó adóraktár engedélyesét az első albekezdés szerinti biztosítéknyújtási kötelezettség alól.

[…]”

13

A 92/12 irányelv 14. cikkének (1) bekezdését a francia jogba átültető Vámtörvény 158. C. cikke a következőképpen rendelkezik:

„Az adóraktárakban elhelyezett olajtermékekben bekövetkezett veszteségek mentesülnek az adó alól, amennyiben az adóhatóság számára bizonyítást nyer:

14

Az SPMR egy adóraktár engedélyese és egy olajvezetéket üzemeltet, amelyben jövedéki adó felfüggesztése keretében szénhidrogént szállít svájci rendeltetési hellyel. Miután az olajvezetékből szénhidrogén szivárgását állapította meg, majd 1997. január 1-jén az olajvezeték szétrobbant, az SPMR jövedékiadó-mentességet kért az Adóhivatal által a 795201 liter odaveszett termék vonatkozásában igényelt adóra a Vámtörvény 158. C. cikke alapján. Az Adóhivatal úgy ítélte meg, hogy az elháríthatatlan külső okra (vis maiorra) történő hivatkozás feltételei nem álltak fenn, ezért az odaveszett mennyiségeket terhelő adó vonatkozásában továbbra is fenntartotta követelését, úgy, hogy abból kizárólag a talajban összegyűjtött szennyezőanyagoknak megfelelő mennyiséget vonta le.

15

Az adóhivatal a Tribunal d’instance de Neully-sur-Seine (Neuilly-sur-Seine-i elsőfokú bíróság) elé idézte az SPMR-t fizetési meghagyás kibocsátása céljából. A bíróság azonban megállapította, hogy a kereset elkésett.

16

Az előbbi határozattal szembeni fellebbezést elbíráló Cour d’appel de Versailles (Versailles-i fellebbviteli bíróság) 2002. december 17-i és 2004. március 23-i ítéleteivel az első fokon hozott ítéletet hatályon kívül helyezte, megállapítva, hogy az adóhivatal kérelme elfogadható, és hogy az SPMR nem hivatkozhat elháríthatatlan külső okra (vis maiorra), amely fogalom alatt előre nem látható, elháríthatatlan és olyan körülményeket kell érteni, amelyek az adóraktár engedélyesén kívül álló okból származnak.

17

Az SPMR ezen ítéletek ellen felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő a Cour de Cassation-hoz. Különösen azt kifogásolta – e tekintetben felülvizsgálati kérelme alátámasztására két jogalapra történő hivatkozással – hogy a fellebbviteli bíróság döntése szerint a Vámtörvény 158. C. cikke értelmében nem hivatkozhat „előre nem látható körülményekre” vagy „elháríthatatlan külső okra (vis maiorra)”, és hogy ebből következően köteles az odaveszett olajtermékek vám- és adóterheit megfizetni.

18

Egyfelől az SPMR arra hivatkozott, hogy a fellebbviteli bíróság annak előírásával, hogy az olajtermékekben bekövetkezett veszteséget előre nem látható és rajta kívül álló körülmények okozzák, és elutasítva annak vizsgálatát, hogy a szivárgás és az olajvezeték szétrobbanása, amely a veszteségeket okozta, a társaság számára elháríthatatlan volt-e, megsértette a Vámtörvény 158. C. cikkét. Az SPMR ezzel ellentétben azzal érvelt, hogy az „előre nem látható körülményeknek” vagy „elháríthatatlan külső oknak (vis maiornak)” e rendelkezés értelmében az egyetlen meghatározó jellemvonása az elháríthatatlanság.

19

Másfelől az SPMR azzal érvelt, hogy az említett 158. C. cikk által előírt adómentességben azon okból kifolyólag is részesülhet, hogy a hibás olajvezetékben szállított olajtermékekben bekövetkezett veszteség e termékek folyékony természetéből adódott. Az a tény, miszerint az adóhivatal nem adóztatta meg a talajban összegyűjtött szennyezőanyagokat, azt vonja maga után, hogy az olajtermékek említett jellemzőjére tekintettel azon anyagok, amelyeket a talaj jellemzői miatt nem lehetett összegyűjteni, szintén mentesüljenek az adó alól.

20

A Cour de cassation, miután megállapította, hogy a Vámtörvény a 92/12 irányelvet ülteti át a francia jogba, és a Bíróság ítélkezési gyakorlatára hivatkozott, amely szerint az elháríthatatlan külső ok (vis maior) fogalmának tartalma a közösségi jog különböző alkalmazási területein eltérő, és annak jelentését mindig arra a jogi háttérre tekintettel kell meghatározni, amelyben az joghatással jár, akként határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

21

Hangsúlyozni kell, hogy a közösségi jogrend a fogalmait erre vonatkozó külön rendelkezés hiányában főszabály szerint nem valamely nemzeti jog vagy jogok alapján határozza meg (lásd a 64/81. sz. Corman-ügyben 1982. január 14-én hozott ítélet [EBHT 1982., 13. o.] 8. pontját; a C-296/95. sz., EMU Tabac és társai ügyben 1998. április 2-án hozott ítélet [EBHT 1998., I-1605. o.] 30. pontját, valamint a C-103/01. sz., Bizottság kontra Németország ügyben 2003. május 22-én hozott ítélet [EBHT 2003., I-5369. o.] 33. pontját). Noha a 92/12 irányelv 14. cikke (1) bekezdésének harmadik mondata úgy rendelkezik, hogy az e rendelkezés első mondata szerinti mentesítések megadására vonatkozó feltételeket a tagállamok állapítják meg, e nemzeti jogra vonatkozó utalás nem érinti az említett első mondatban szereplő „elháríthatatlan külső ok” (vis maior) fogalmának tartalmát vagy alkalmazási körét.

22

A 92/12 irányelv negyedik preambulumbekezdése szerint ugyanis a belső piac létrehozásának és működésének biztosítása érdekében a jövedéki adó felszámíthatóságának [helyesen: kivethetőségének] minden tagállamban azonosnak kell lennie. Amennyiben az elháríthatatlan külső ok (vis maior) fogalmának tartalma adott esetben hozzájárul a jövedéki adó kivethetőségének megállapításához, úgy e fogalom szükségképpen önálló jellegű, és annak egységes értelmezését valamennyi tagállamban biztosítani kell.

23

A különböző területeken – mint a mezőgazdasági szabályozás vagy a keresetek előterjesztési határidejének a Bíróság alapokmányának 45. cikkében meghatározott szabályai – kialakított állandó ítélkezési gyakorlat szerint az elháríthatatlan külső ok (vis maior) fogalma nem korlátozódik a teljes lehetetlenségre, hanem azt úgy kell értelmezni, mint olyan, az érdekelt körén kívül eső, rendkívüli és előre nem látható körülményeket, amelyeknek a következményei minden gondosság ellenére elkerülhetetlenek (lásd ebben az értelemben a C-195/91. P. sz., Bayer kontra Bizottság ügyben 1994. december 15-én hozott ítélet [EBHT 1994., I-5619. o.] 31. pontját, valamint a C-208/01. sz. Parras Medina-ügyben 2002. október 17-én hozott ítélet [EBHT 2002., I-8955. o.] 19. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

24

Ebből következik, hogy – amint azt a Bíróság már korábban pontosította – az elháríthatatlan külső ok fogalma egyfelől objektív, az érdekelt körén kívül eső és rendkívüli körülményekre vonatkozó elemet foglal magában, másfelől pedig olyan szubjektív elemet, amely azzal függ össze, hogy az érdekelt köteles védekezni a rendkívüli esemény következményei ellen, megtéve ennek során – anélkül, hogy túlzott áldozatot hozna – a megfelelő intézkedéseket (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Bayer kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 32. pontját és a C-325/03. P. sz., Zuazaga Meabe kontra OHIM ügyben 2005. január 18-án hozott végzés [EBHT 2005., I-403. o.] 25. pontját).

25

Azonban az is az állandó ítélkezési gyakorlatból következik, hogy az elháríthatatlan külső ok (vis maior) fogalmának tartalma a közösségi jog különböző alkalmazási területein eltérő, és annak jelentését mindig arra a jogi háttérre tekintettel kell meghatározni, amelyben az joghatással jár (lásd a C-124/92. sz., An Bord Bainne Co-operative és Compagnie Inter-Agra ügyben 1993. október 13-án hozott ítélet [EBHT 1993., I-5061. o.] 10. pontját, valamint a C-263/97. sz., First City Trading és társai ügyben 1998. szeptember 29-én hozott ítélet [EBHT 1998., I-5537. o.] 41. pontját).

26

Következésképpen meg kell vizsgálni, hogy az „elháríthatatlan külső oknak” (vis maiornak) a 92/12 irányelv 14. cikke (1) bekezdésének első mondata értelmében vett fogalmát illetően az elháríthatatlan külső oknak a Bíróság jelen ítélet 23. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlata által meghatározott tartalmi elemeit ezen irányelv általános rendszerére és céljára való tekintettel sajátosan kell-e értelmezni és alkalmazni.

27

E tekintetben a 92/12 irányelv első és negyedik preambulumbekezdéséből következik, hogy az irányelv célja a belső piac létrehozásának és működésének biztosítása a jövedéki termékek vonatkozásában, és evégett általános rendelkezéseket határoz meg, amelyek értelmében a jövedéki adó kivethetőségének valamennyi tagállamban azonosnak kell lennie.

28

A 92/12 irányelv 5. cikkének (1) bekezdése értelmében az ezen irányelv 3. cikkének (1) bekezdésében említett termékek – amelyek között szerepelnek az ásványolajok is – jövedékiadó-kötelesek a Közösség területén történt előállításuk vagy az e területre történt behozataluk időpontjától kezdve. Míg a jövedékiadó-kötelezettséget keletkeztető tény az érintett termékeknek az említett területen történt előállítása vagy az e területre történt behozatala, az említett irányelv 6. cikkének (1) bekezdése értelmében az adó csak a fogyasztásra [felhasználásra] bocsátás vagy az olyan hiány megállapítása pillanatában válik kivethetővé, amely ugyanezen irányelv 14. cikkének (3) bekezdése értelmében jövedékiadó-köteles Az említett 6. cikk (1) bekezdése értelmében fogyasztásra [felhasználásra] bocsátásnak minősül az adófelfüggesztési eljárásból való kilépés, ideértve a szabálytalan kilépést is.

29

A 92/12 irányelv 14. cikkének (3) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a 20. cikk sérelme nélkül, az említett 14. cikk (1) bekezdésében említett veszteségeken kívüli az illetékes hatóságok által megfelelően megállapított, a bekövetkezett hiányokra és azon veszteségekre vonatkozó adót, amelyek esetében nem adták meg az (1) bekezdésben említett mentesítést, az érintett tagállamban a veszteség vagy szükség esetén a hiány regisztrálásának idején alkalmazandó mértékek szerint kell megfizetni.

30

A jelen ítélet előző két pontjában említett rendelkezések együttes értelmezéséből az következik, hogy az ásványolajok jövedékiadó-kötelessé válnak pusztán a Közösség területén történt előállításuk vagy az e területre történt behozataluk tényénél fogva, továbbá, hogy főszabály szerint a jövedéki adó kivethető az olyan hiányok és veszteségek esetében is, amelyekre vonatkozóan az illetékes hatóságok nem adtak az adó alól mentesítést. Az elháríthatatlan külső ok (vis maior) miatt bekövetkezett veszteségekre vonatkozó, a 92/12 irányelv 14. cikke (1) bekezdésének első mondata szerinti mentesítés ezen általános szabály alól teremt kivételt, amelyet következésképpen – ahogyan azt a főtanácsnok is hangsúlyozta indítványának 43. pontjában – szigorúan kell értelmezni.

31

A Bíróság által az elháríthatatlan külső ok (vis maior) fogalmával kapcsolatban a közösségi jog más területein kialakított – és a jelen ítélet 23. pontjában hivatkozott – értelmezésnek tehát a 92/12 irányelv 14. cikke (1) bekezdésének első mondata vonatkozásában is alkalmazhatónak kell lennie. Következésképpen az adóraktár engedélyese csak akkor hivatkozhat az ezen rendelkezés szerinti adómentességre, ha bizonyítja olyan, rajta kívül álló okból származó, rendkívüli és előre nem látható körülmények fennállását, amelyeknek a következményei minden gondosság ellenére elkerülhetetlenek.

32

Mindazonáltal e tekintetben – ahogyan azt az Európai Közösségek Bizottsága is hangsúlyozta – azt is figyelembe kell venni, hogy e feltételeknek a 92/12 irányelv 14. cikke (1) bekezdésének első mondata vonatkozásában történő alkalmazása nem vezethet arra, hogy az adóraktár engedélyesét az adófelfüggesztés során a termékekben bekövetkezett veszteségért korlátlan felelősség terhelje.

33

Pontosabban az a feltétel, amely szerint az ilyen veszteségeket eredményező körülményeknek az adóraktár engedélyesén kívül állóknak kell lenniük, nem korlátozódik a tőle anyagi, illetve fizikai értelemben kívül álló körülményekre. E feltételt inkább úgy kell értelmezni, hogy az olyan körülmények meglétét írja elő, amelyek objektíve nem állnak az adóraktár engedélyesének ellenőrzése alatt, illetőleg annak felelősségi körén kívül esnek (lásd ez utóbbi kérdés kapcsán analógiaképpen a 145/85. sz. Denkavit-ügyben 1987. február 5-én hozott ítélet [EBHT 1987., 565. o.] 16. pontját).

34

Ami az alapügy körülményeit illeti, a Bírósághoz benyújtott iratokból megállapítható, hogy az SPMR a nemzeti bíróságok előtt arra hivatkozott, hogy az érintett olajvezetékből történt szivárgás, majd az olajvezeték szétrobbanása – amely azon veszteségeket okozta, amelyekre vonatkozóan a társaság adómentességet kíván szerezni – olyan, repedéseket okozó korrózió következménye volt, amely az alapügy tényállásának idején még ismeretlen volt, és így az akkor rendelkezésre álló technikai eszközök segítségével nem volt észlelhető.

35

Még ha egy berendezés technikai hibája főszabály szerint a berendezés üzemeltetőjének felelősségi körébe tartozik is, nem zárható ki, hogy a jelen ítélet előző pontjában leírtakhoz hasonló korróziós jelenség a 92/12 irányelv 14. cikke (1) bekezdésének első mondata értelmében vett „elháríthatatlan külső oknak” minősüljön, amennyiben annak bekövetkezése a műszaki ismeretek akkori állása szerint semmilyen módon nem volt előrelátható, és így annak ellenőrzésére az adóraktár engedélyesének nem volt lehetősége. A nemzeti bíróság feladata annak vizsgálata, hogy e feltételek fennállnak-e az alapügyben.

36

Azon feltételt illetően, amely szerint az adóraktár engedélyesének bizonyítania kell az elvárható gondosság tanúsítását, az SPMR és a Bizottság is arra hivatkozik, hogy e feltételt teljesítettnek kell tekinteni, amennyiben megállapítható, hogy az érintett üzemeltető megfelelt az alkalmazandó műszaki szabályozásnak.

37

Noha az olajvezetékek minőségére, felépítésére, fenntartására és üzemeltetésére vonatkozó műszaki előírások betartása a gondosság megállapítása alapfeltételének tekinthető, e szabályok betartása önmagában még nem döntő tényező. A megfelelő gondosság ugyanis ezen túlmenően egy folyamatos aktív magatartást is feltételez, amely a lehetséges kockázatok felismerésére és értékelésére irányul, továbbá az ilyen kockázatok bekövetkezésének megelőzésére irányuló megfelelő és hatékony intézkedések megtételére vonatkozó képességet.

38

Másfelől sem az a tény, hogy a 92/12 irányelv 12. cikke értelmében az adóraktárak – mint amilyen az alapügyhöz hasonló körülmények között egy olajvezeték – létesítése és működése a tagállamok illetékes hatóságainak engedélyével történik, sem az a tény, hogy az adóraktár engedélyesének az ezen irányelv 13. cikke szerinti követelményeket teljesítenie kell, így többek között hozzá kell járulnia az ellenőrzéshez, sem az a tény, hogy az említett irányelv 15. cikke (3) bekezdésének második albekezdéséből – amely a csővezetéken szállított ásványolaj vonatkozásában lehetőséget teremt a Közösségen belüli szállítással együtt járó kockázatokra vonatkozó biztosítéknyújtási kötelezettség alól történő felmentésre – arra lehet következtetni, hogy a közösségi jogalkotó a csővezetéken történő szállítást biztonságosnak ítéli meg, nem releváns annak meghatározása során, hogy az elháríthatatlan külső ok (vis maior) fennállása megállapításának feltételei teljesülnek-e. Ugyanis, mint azt a főtanácsnok indítványának 46. és 47. pontjában hangsúlyozta, egyfelől az adóraktár engedélyese engedélyének, valamint azoknak az említett 13. cikkben előírt ellenőrzéseknek, amelyeknek alávetik, pusztán az a céljuk, hogy biztosítsák azt, hogy az adóraktár engedélyese megfelel az adófelfüggesztéshez megkövetelt megbízhatósági szintnek, másfelől az adóraktár létesítésére és működésére vonatkozóan valamely tagállam illetékes hatóságai által adott engedély nem teszi e hatóságokat társfelelőssé az engedélyezett szállítási eszköz technikai hibája miatt a termékben bekövetkezett veszteség után fizetendő adó tekintetében.

39

Végül nem fogadható el az az álláspont, miszerint az odaveszett termékekre azért nem kell megfizetni a jövedéki adót, mert azokat a 92/12 irányelv 6. cikkének (1) bekezdése értelmében nem bocsátották fogyasztásra [felhasználásra], ami az adó kivethetőségének feltételét képezi. Ugyanis, amint az a jelen ítélet 30. pontjában kifejtésre került, az ásványolajok jövedékiadó-kötelessé válnak pusztán a Közösség területén történt előállításuk vagy az e területre történt behozataluk tényénél fogva, továbbá főszabály szerint a jövedéki adó kivethető olyan hiányokra és veszteségekre vonatkozóan is, amelyekre vonatkozóan az illetékes hatóságok nem adtak az adó alól mentesítést. Ebből az következik, hogy a fogyasztásra [felhasználásra] bocsátás az adókötelezettség keletkezése szempontjából nem meghatározó.

40

Az előzőekben kifejtett megfontolásokra tekintettel az első kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 92/12 irányelv 14. cikke (1) bekezdésének első mondata szerinti „elháríthatatlan külső ok” (vis maior) fogalma olyan, az adóraktár engedélyesén kívül álló, rendkívüli és előre nem látható körülményekre vonatkozik, amelyeknek a következményei az adóraktár engedélyese által tanúsított minden gondosság ellenére elkerülhetetlenek. Az a feltétel, amely szerint e körülményeknek az adóraktár engedélyesén kívül állóknak kell lenniük, nem korlátozódik a tőle anyagi, illetve fizikai értelemben kívül álló körülményekre, hanem az olyan körülményekre is kiterjed, amelyek objektíve nem állnak az adóraktár engedélyesének ellenőrzése alatt, illetőleg annak felelősségi körén kívül esnek.

41

A második kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság arra keresi a választ, hogy a 92/12 irányelv 14. cikkének (1) bekezdése értelmében a „termékek természetéből adódó veszteségeknek” tekinthetők-e az ásványolaj termékek egy részét érő olyan veszteségek, amelyek az olajvezetékből kiszivárgott termék folyékony állaga és az azt felfogó talaj jellemzői miatt következtek be, amelyek megakadályozták a kiszivárgott termék talajból való visszanyerését.

42

E rendelkezés, szövege szerint, csak a termékek természetéből adódó olyan veszteségekre alkalmazandó, amelyek egyes, taxatív módon felsorolt tevékenységek keretében következtek be, így a szállítás során. Míg a termékek természetéből adódó veszteségek fogalma – amint azt az olasz kormány is megjegyezte – magában foglalhatja az ún. „technikai” veszteségeket, a véletlen események folytán bekövetkező veszteségekre ez a fogalom nem terjeszthető ki.

43

Másfelől mivel az ilyen természetes veszteségekre vonatkozóan előírt adómentesség különbözik a 92/12 irányelv 14. cikke (1) bekezdésének első mondata értelmében a váratlan esemény vagy elháríthatatlan külső ok miatt bekövetkezett veszteségekre vonatkozó mentesítéstől, az előbbi adómentesség nem értelmezhető kiterjesztő módon úgy, hogy az vonatkozzon az olyan helyzetekre, amelyekben azon feltételek, amelyek az utóbbi mentesítés megadásához szükségesek, nem teljesülnek.

44

Ezért a második kérdésre azt a választ kell adni, hogy a termékek egy részét érő olyan veszteségek, amelyek az olajvezetékből kiszivárgott termék folyékony állaga és az azt felfogó talaj jellemzői miatt következtek be, amelyek megakadályozták a kiszivárgott termék talajból való visszanyerését, a 92/12 irányelv 14. cikke (1) bekezdésének második mondata értelmében nem tekinthetők a „termékek természetéből adódó veszteségeknek”.

45

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (második tanács) a következőképpen határozott: