32001R0070



Hivatalos Lap L 010 , 13/01/2001 o. 0033 - 0042


A Bizottság 70/2001/EK rendelete

(2001. január 12.)

az EK-szerződés 87. és 88. cikkének a kis- és középvállalkozásoknak nyújtott állami támogatásokra történő alkalmazásáról

Az EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA,

tekintettel az Európai Közösséget létrehozó szerződésre,

tekintettel az Európai Közösséget létrehozó szerződés 92. és 93. cikkének a horizontális állami támogatások bizonyos fajtáira történő alkalmazásáról szóló, 1998. május 7-i 994/98/EK tanácsi rendeletre [1] és különösen annak 1. cikke (1) bekezdése a) pontja i. alpontjára és b) pontjára,

az e rendelet tervezetének kihirdetését követően [2],

az állami támogatásokkal foglalkozó tanácsadó bizottsággal folytatott konzultációt követően,

mivel:

(1) A 994/98/EK rendelet felhatalmazza a Bizottságot, hogy a Szerződés 87. cikkével összhangban kinyilvánítsa, hogy bizonyos feltételek mellett a kis- és középvállalkozásoknak nyújtott támogatás összeegyeztethető a közös piaccal, és nem tartozik a Szerződés 88. cikkének (3) bekezdésében foglalt bejelentési kötelezettség hatálya alá.

(2) A 994/98/EK rendelet felhatalmazza a Bizottságot arra is, hogy a Szerződés 87. cikkével összhangban kinyilvánítsa, hogy a Bizottság által az egyes tagállamok esetében a regionális támogatás nyújtására vonatkozóan jóváhagyott térképnek megfelelő támogatás összeegyeztethető a közös piaccal, és nem tartozik a Szerződés 88. cikkének (3) bekezdésében foglalt bejelentési kötelezettség hatálya alá.

(3) A Bizottság számos határozatában alkalmazta a Szerződés 87. és 88. cikkét a támogatott területeken belüli és kívüli kis- és középvállalkozásokra, és kifejtette politikáját, legutóbb a kis- és középvállalkozásoknak nyújtott állami támogatásról szóló iránymutatásában [3], illetve a nemzeti regionális támogatásról szóló iránymutatásában [4]. A Bizottság által az e cikkek kis- és középvállalkozásokra való alkalmazásában szerzett jelentős tapasztalatok és a Bizottság által az e rendelkezések alapján kiadott, kis- és középvállalkozásokra és regionális támogatásokra vonatkozó általános szövegek fényében szükséges, hogy a Bizottság – azzal a szándékkal, hogy biztosítsa a hatékony felügyeletet és egyszerűsítse az adminisztrációt anélkül, hogy gyengítené a Bizottság által gyakorolt ellenőrzést – gyakorolja a 994/98/EK rendelet által ráruházott hatáskört.

(4) Ez a rendelet nem érinti a tagállamoknak a kis- és középvállalkozások részére nyújtott támogatások bejelentésére vonatkozó lehetőségét. Az ilyen bejelentéseket a Bizottság különösen az e rendeletben foglalt kritériumok figyelembevételével értékeli. E rendelet hatályba lépésének napjától a kis- és középvállalkozásoknak nyújtott állami támogatásról szóló iránymutatást hatályon kívül kell helyezni, mert annak helyébe ez a rendelet lép.

(5) A kis- és középvállalkozások döntő szerepet játszanak a munkahelyteremtésben, és általánosabb értelemben a társadalmi stabilitás tényezőjeként és gazdasági hajtóerőként működnek. Fejlődésüket azonban korlátozhatják a piac hiányosságai. Gyakran nehezen jutnak tőkéhez vagy hitelhez egyes pénzpiacok kockázatkerülő természete folytán, illetve azért, mert esetleg csak korlátozott biztosítékokat tudnak nyújtani. Szűkös forrásaik miatt az információhoz, különösen az új technológiákra és a lehetséges piacokra vonatkozó információhoz korlátozott mértékben férnek hozzá. E megfontolásokra tekintettel az e rendelet által mentesített támogatásoknak azt a célt kell szolgálniuk, hogy elősegítsék a kis- és középvállalkozások gazdasági tevékenységét, feltéve hogy az ilyen támogatások nem gyakorolnak a közös érdekekkel ellentétes mértékű káros hatást a kereskedelmi feltételekre.

(6) Ez a rendeletnek mentesít minden olyan támogatást, amely az e rendeletben foglalt összes vonatkozó követelménynek megfelel, illetve minden olyan támogatási programot, amelynek a keretében nyújtott bármely támogatás megfelel az e rendeletben foglalt összes vonatkozó követelménynek. A hatékony felügyelet biztosítása és az adminisztráció egyszerűsítse érdekében – a bizottsági ellenőrzés gyengítése nélkül – a támogatási programoknak és bármilyen támogatási programon kívül nyújtott egyedi támogatásnak tartalmaznia kell az e rendeletre való kifejezett hivatkozást.

(7) Ezt a rendeletet az egyes ágazatok állami támogatására, például a hajógyártásra vonatkozó jelenleg létező rendeletekben és irányelvekben foglalt szabályok sérelme nélkül kell alkalmazni, de az nem alkalmazható a mezőgazdaság, a halászat és az akvakultúra területén.

(8) Azon különbségek felszámolása érdekében, amelyek versenytorzító hatást válthatnak ki, a kis- és középvállalkozásokkal kapcsolatos eltérő közösségi és nemzeti kezdeményezések összehangolása, az eljárási kérdések átláthatósága és a jogbiztonság érdekében a "kis- és középvállalkozásoknak" az ebben a rendeletben használt meghatározása megegyezik a kis- és középvállalkozások meghatározásáról szóló, 1996. április 3-i 96/280/EK bizottsági ajánlásban [5] megadott meghatározással. Ezt a meghatározást használta a kis- és középvállalkozásoknak nyújtott állami támogatásról szóló közösségi iránymutatás [6] is.

(9) A Bizottság kialakult gyakorlatával összhangban, és azzal a céllal, hogy még inkább biztosítsák, hogy a támogatás arányos legyen és a szükséges összegre korlátozódjon, a küszöbértékeket nem a támogatás maximális összegében, hanem az elszámolható költségek köréhez viszonyított támogatási intenzitással kell kifejezni.

(10) Annak meghatározása érdekében, hogy valamely támogatás e rendelet értelmében összeegyeztethető-e a közös piaccal, figyelembe kell venni a támogatási intenzitást, és ily módon a támogatás támogatási egyenérték formájában kifejezett összegét. A több részletben kifizetendő támogatás és a kedvezményes kamatozású kölcsön formájában nyújtott támogatás támogatástartalmának kiszámításához a támogatás nyújtásakor érvényes piaci kamatlábakat kell alkalmazni. Az állami támogatásra vonatkozó szabályok egységes, átlátható és egyszerű alkalmazásának céljából e rendelet alkalmazásában a piaci kamatlábat referencia-kamatlábnak kell tekinteni, feltéve hogy kedvezményes kamatozású kölcsön esetén a kölcsön mögött a szokásos biztosítékok állnak, és az nem jelent rendkívüli kockázatot. A referencia-kamatlábakat a Bizottság objektív kritériumok alapján, időszakosan határozza meg, és közzéteszi azokat az Európai Közösségek Hivatalos Lapjában és az Interneten.

(11) A kisvállalkozások és a középvállalkozások közötti különbségre való tekintettel a támogatási intenzitás eltérő plafonértékét kell meghatározni a kisvállalkozások és a középvállalkozások esetében.

(12) A támogatási intenzitás plafonértékeit a Bizottság tapasztalatainak a figyelembevételével, a támogatott ágazatban folyó verseny torzulásainak lehető legkisebbre csökkentése, és a kis- és középvállalkozások gazdasági tevékenységének az előmozdítása közötti megfelelő egyensúlyt megtalálva kell megállapítani.

(13) További olyan feltételeket szükséges megszabni, amelyeknek e rendelet által mentesített bármely támogatási programnak vagy egyedi támogatásnak meg kell felelnie. Tekintettel a Szerződés 87. cikke (3) bekezdésének c) pontjára, az ilyen támogatásnak nem lehet az az egyedüli hatása, hogy időszakosan vagy folyamatosan csökkenti a támogatás kedvezményezettje által rendes körülmények között viselt működési költségeket, és arányosnak kell lennie azokkal a hátrányokkal, amelyeket a Közösség érdekében állónak ítélt társadalmi és gazdasági előnyök biztosítása érdekében fel kellene számolni. Következésképpen e rendelet hatályát helyénvaló korlátozni egyes materiális és immateriális beruházásokkal, a kedvezményezettnek nyújtott egyes szolgáltatásokkal és egyéb tevékenységekkel kapcsolatban nyújtott támogatásokra. Figyelembe véve, hogy a vasúti gördülőállomány kivételével a közösségi szállítási ágazat kapacitása nincs kihasználva, a fő tevékenységüket a szállítási ágazatban végző vállalkozásoknak az elszámolható beruházási költségei nem tartalmazhatják a szállítási eszközöket és felszereléseket.

(14) E rendeletnek az elhelyezkedésre való tekintet nélkül mentesítenie kell a kis- és középvállalkozásoknak nyújtható valamennyi támogatást. A beruházás és a munkahelyteremtés hozzájárulhat a Közösség kedvezőtlen helyzetű régióinak a gazdasági fejlődéséhez. Az ezeken a területeken működő kis- és középvállalkozások egyaránt szenvednek a terület strukturális hátrányai és a vállalkozás méretéből adódó nehézségek miatt. Következésképpen helyénvaló, hogy a támogatott térségekben működő kis- és középvállalkozások magasabban megállapított plafonértékeket élvezzenek.

(15) Annak érdekében, hogy egy beruházás tőketényezője ne részesüljön előnyben a munkaerő-tényezővel szemben, gondoskodni kell arról, hogy a beruházáshoz adott támogatás mértékének megállapítása vagy a beruházás költségein, vagy pedig a beruházási projekt végrehajtásához kapcsolódó új munkahelyek teremtésének költségein alapuljon.

(16) A Kereskedelmi Világszervezet (WTO) szubvenciókról és kiegyenlítő intézkedésekről szóló megállapodásának [7] fényében ez a rendelet nem mentesítheti az exporttámogatást vagy az importtermékekkel szemben a hazai termékeket előnyben részesítő támogatást. A kereskedelmi vásárokon való részvétel, illetve egy új, vagy már meglévő terméknek egy új piacra történő bevezetéséhez szükséges tanulmányok vagy tanácsadói szolgáltatások költségeire adott támogatások általában nem jelentenek exporttámogatást.

(17) Tekintettel arra az igényre, hogy a támogatott ágazatban folyó verseny torzulásainak lehető legkisebbre csökkentése és e rendelet céljai között megfelelő egyensúlyt kell találni, e rendelet nem mentesítheti a megengedett legnagyobb összeget meghaladó egyedi támogatásokat még akkor sem, ha azt egy e rendelet által mentesített támogatási program keretén belül nyújtják be.

(18) Annak biztosítása érdekében, hogy a támogatásra szükség legyen, és ösztönzőleg hasson egyes tevékenységek fejlődésére, ez a rendelet nem mentesítheti az olyan tevékenységekhez nyújtott támogatást, amelyeket a kedvezményezett a piaci feltételek szerint már támogatás nélkül is tudna végezni.

(19) Ez a rendelet nem mentesíti a más állami támogatásokkal – közöttük országos, regionális vagy helyi hatóságok által nyújtott, illetve közösségi támogatásokkal – halmozott támogatásokat ugyanazon elszámolható költségek vonatkozásában, ha az így halmozott összeg meghaladja az e rendeletben megállapított küszöbértéket.

(20) Az átláthatóság és a hatékony ellenőrzés biztosítása érdekében a 994/98/EK rendelet 3. cikkével összhangban létre kell hozni azt a szabványos formát, amelynek használatával az Európai Közösségek Hivatalos Lapjában való közzététel végett a tagállamok összefoglaló információt nyújtanak a Bizottságnak valahányszor e rendelettel összhangban lévő támogatási programot vezetnek be vagy ilyen programon kívül egyedi támogatást nyújtanak. Ugyanilyen okokból szükséges a tagállamok által az e rendelettel mentesített támogatások nyilvántartására vonatkozó szabályok megállapítása. A tagállamok által a Bizottságnak benyújtandó éves jelentés céljából a Bizottságnak rögzítenie kell ennek konkrét követelményeit, beleértve a – széles körben rendelkezésre álló szükséges technológia révén – számítógépes formában nyújtott információt.

(21) Tekintettel a Bizottság e téren szerzett tapasztalatára és különösen arra a gyakoriságra, amellyel az állami támogatási politika felülvizsgálata szükséges, helyénvaló e rendelet alkalmazása időtartamának korlátozása. Ha ez a rendelet meghosszabbítás nélkül hatályát veszti, a rendelet által mentesített támogatási programok még további hat hónapig mentesek maradnak,

ELFOGADTA EZT A RENDELETET:

1. cikk

Alkalmazási kör

(1) Az EK-szerződés szerinti, az egyes ágazatokban nyújtott állami támogatásokat szabályozó különleges közösségi rendeletek vagy irányelvek sérelme nélkül, függetlenül attól, hogy e rendeletnél szigorúbb vagy enyhébb korlátozásokat írnak elő, ez a rendelet a valamennyi ágazatban működő kis- és középvállalkozásoknak nyújtott támogatásokra vonatkozik.

(2) Ez a rendelet nem alkalmazható:

a) a Szerződés I. mellékletében felsorolt termékek előállításával, feldolgozásával és forgalmazásával kapcsolatos tevékenységekre;

b) az exporttal kapcsolatos tevékenységekhez nyújtott támogatásra, nevezetesen az exportált mennyiségekhez, értékesítési hálózat létesítéséhez és működtetéséhez, illetve az exporttevékenységgel összefüggésben felmerülő egyéb folyó kiadásokkal közvetlenül kapcsolatos támogatásra;

c) az importáruk helyett hazai áru felhasználásától függő támogatásra.

2. cikk

Fogalommeghatározások

E rendelet alkalmazásában:

a) a "támogatás": olyan intézkedés, amely megfelel a Szerződés 87. cikkének (1) bekezdésében meghatározott valamennyi feltételnek;

b) a "kis- és középvállalkozások": olyan vállalkozás, amelyet az I. melléklet határoz meg;

c) a "tárgyi eszközökbe történő beruházás": olyan fizikai állóeszközökbe történő beruházás, amely egy új létesítmény létrehozásával, egy meglévő létesítmény bővítésével, vagy egy meglévő létesítmény termékének vagy termelési folyamatának az alapvető megváltozását (különösképpen ésszerűsítés, diverzifikálás vagy korszerűsítés útján) előidéző tevékenységgel függ össze. Ha az állóeszközbe történő beruházás olyan létesítmény átvételének a formájában történik, amely már bezárt vagy bezárt volna, ha nem vásárolják meg, akkor azt is tárgyi beruházásnak kell tekinteni;

d) az "immateriális javakba történő beruházás": technológiaátadásba történő beruházás, szabadalmi jogok, licenciák, know-how vagy nem szabadalmaztatott műszaki ismeretek vásárlásával;

e) a "bruttó támogatási intenzitás": a támogatásösszeg valamely projekt elszámolható költségeinek százalékos arányában kifejezve. Minden használt számadatot a közvetlen adók levonása előtt kell figyelembe venni. Ha a támogatást vissza nem térítendő támogatás formájában nyújtják, a támogatás összege a támogatási egyenérték. A több részletben kifizetendő támogatást a nyújtás időpontjában érvényes értékére kell diszkontálni. A diszkontálásra és kedvezményes kamatozású kölcsön esetében a támogatástartalom kiszámítására a támogatás nyújtásának időpontjában érvényes referencia-kamatlábat kell használni;

f) a "nettó támogatási intenzitás": a támogatás adókkal csökkentett értéke a projekt elszámolható költségeinek százalékában kifejezve;

g) az "alkalmazottak száma": az éves munkaegység (ÉME), azaz az egy év során teljes munkaidőben alkalmazott személyek száma, a részmunkaidősök és az idénymunkások száma az éves munkaegység törtrészének felel meg.

3. cikk

A mentesítés feltételei

(1) Az a támogatási programon kívüli egyedi támogatás, amely megfelel az e rendeletben foglalt valamennyi feltételnek, a Szerződés 87. cikkének (3) bekezdése értelmében összeegyeztethető a közös piaccal, és mentesül a Szerződés 88. cikkének (3) bekezdésében foglalt bejelentési kötelezettség alól, feltéve hogy erre a rendeletre kifejezett utalást tartalmaz, hivatkozva annak címére és az Európai Közösségek Hivatalos Lapjában való kihirdetésének adataira.

(2) Azok a támogatási programok, amelyek megfelelnek az e rendeletben foglalt feltételeknek, a Szerződés 87. cikkének (3) bekezdése szerint összeegyeztethetők a közös piaccal, és mentesülnek a Szerződés 88. cikke (3) bekezdésében foglalt bejelentési kötelezettség alól, feltéve hogy:

a) a támogatási program keretén belül adható minden támogatás megfelel az e rendeletben foglalt összes feltételnek;

b) a támogatási program kifejezett hivatkozást tartalmaz erre a rendeletre, hivatkozva címére és az Európai Közösségek Hivatalos Lapjában való kihirdetésének adataira.

(3) A (2) bekezdésben említett programok keretében nyújtott támogatás akkor egyeztethető össze a Szerződés 87. cikkének (3) bekezdése értelmében a közös piaccal, és akkor mentesül a Szerződés 88. cikkének (3) bekezdésében foglalt bejelentési kötelezettség alól, ha a nyújtott támogatás közvetlenül megfelel az e rendeletben foglalt valamennyi feltételnek.

4. cikk

Beruházás

(1) Az immateriális vagy tárgyi eszközökbe történő beruházás – akár a Közösségen belüli, akár a Közösségen kívüli – támogatása a Szerződés 87. cikkének (3) bekezdése szerint összeegyeztethető a közös piaccal, és mentesül a Szerződés 88. cikkének (3) bekezdésében foglalt bejelentési kötelezettség alól, ha megfelel a (2)–(6) bekezdésben foglalt feltételeknek.

(2) A bruttó támogatási intenzitás nem haladhatja meg:

a) a 15 %-ot kisvállalkozások esetében;

b) a 7,5 %-ot középvállalkozások esetében.

(3) Ha a beruházás regionális támogatásra jogosult területen történik, a támogatási intenzitás nem haladhatja meg a regionális beruházási támogatásnak a Bizottság által az egyes tagállamokra nézve jóváhagyott térképen meghatározott legfelső határát több mint:

a) bruttó 10 százalékponttal a 87. cikk (3) bekezdésének c) pontja által érintett területeken, feltéve hogy az összes nettó támogatás intenzitása nem haladja meg a 30 %-ot; vagy

b) bruttó 15 százalékponttal a 87. cikk (3) bekezdésének a) pontja által érintett területeken, feltéve hogy az összes nettó támogatás intenzitása nem haladja meg a 75 %-ot.

A regionális támogatás magasabb plafonértéke csak akkor alkalmazható, ha a támogatást azzal a feltétellel nyújtják, hogy a beruházást a támogatott térségben legalább öt éven keresztül fenntartják, és a kedvezményezett legalább 25 %-os arányban maga is hozzájárul a finanszírozáshoz.

(4) A (2) és a (3) bekezdésben meghatározott plafonértékeket kell alkalmazni a támogatási intenzitásra, amelyet vagy a beruházás elszámolható költségeinek százalékos arányában, vagy pedig a beruházás végrehajtása által teremtett munkahelyek bérköltségének (munkahelyteremtési támogatás) a százalékos arányában vagy ezek valamilyen kombinációjában számítanak ki, feltéve, hogy a támogatás nem haladja meg valamelyik számítási mód alkalmazásából adódó legkedvezőbb összeget.

(5) Ha a támogatást a beruházási költségek alapján számítják ki, a tárgyi beruházások elszámolható költsége a földbe, épületekbe, gépekbe és felszerelésbe történő beruházással kapcsolatos költség lehet. A szállítási ágazatban a gördülő állományt leszámítva, a szállítási eszközöket és felszereléseket nem lehet az elszámolható költségek közé sorolni. Immateriális eszközökbe történő beruházás elszámolható költségének a technológia beszerzésének a költségeit lehet tekinteni.

(6) Ha a támogatást a megteremtett munkahelyek alapján számítják ki, a támogatás összegét egy kétéves időszakban kifizetett bérköltség százalékában kell kifejezni, a következő feltételek mellett teremtett munkahelyekkel kapcsolatban:

a) a munkahelyteremtés összefügg a valamilyen tárgyi eszközbe vagy immateriális javakba való beruházási projekt végrehajtásával. A munkahelyeket a beruházás befejezésétől számított hároméves időszakon belül kell létrehozni;

b) a beruházási projekt az alkalmazotti létszámnak az előző tizenkét hónap átlagához viszonyított nettó növekedését eredményezi az érintett intézményben;

c) a létrehozott munkahelyeket legalább öt éven keresztül fenntartják.

5. cikk

Tanácsadás és egyéb szolgáltatások, tevékenységek

A következő feltételeknek megfelelő, kis- és középvállalkozásoknak nyújtott támogatások egyeztethetők össze a Szerződés 87. cikkének (3) bekezdése értelmében a közös piaccal és mentesülnek a Szerződés 88. cikkének (3) bekezdésében foglalt bejelentési kötelezettség alól:

a) a külső tanácsadók által nyújtott szolgáltatások esetében a bruttó támogatás nem haladhatja meg az ilyen szolgáltatások költségének az 50 %-át. Az érintett szolgáltatás nem lehet folyamatos vagy visszatérő tevékenység, és nem kapcsolódhat a vállalkozás szokásos működési költségeihez, úgymint folyamatos adótanácsadás, rendszeres jogi szolgáltatás vagy hirdetés;

b) vásárokon és kiállításokon való részvétel esetében a bruttó támogatás nem haladhatja meg a kiállító helyiség bérlete, kialakítása és működtetése költségeinek 50 %-át. Ez a mentesítés csak a vállalkozásnak valamely kiállításon vagy vásáron való első részvétele esetén alkalmazható.

6. cikk

Nagy összegű egyedi támogatások

Ez a rendelet nem mentesít olyan egyedi támogatásokat, amelyek a következő küszöbértékeket elérik:

a) a projekt összes elszámolható költsége eléri a25000000 eurót és

i. olyan területen, amely nem jogosult regionális támogatásra, a bruttó támogatás intenzitása eléri a 4. cikk (2) bekezdésben meghatározott plafonértékek 50 %-át;

ii. regionális támogatásra jogosult területen a nettó támogatás intenzitása eléri az érintett területre vonatkozó regionális támogatási térképen meghatározott plafonértékek 50 %-át; vagy

b) a teljes bruttó támogatásösszeg eléri a15000000 eurót.

7. cikk

A támogatás szükségessége

Ez a rendelet csak akkor mentesíti a támogatást, ha a projekt végrehajtásának megkezdése előtt:

- a kedvezményezett kérelmet nyújtott be a támogatás iránt a tagállamhoz, vagy

- a tagállam jogszabályban előírt objektív kritériumok szerinti, nem a tagállam mérlegelésétől függő alanyi jogot biztosított a támogatásra.

8. cikk

Támogatáshalmozódás

(1) A támogatások 4., 5. és 6. cikkben meghatározott felső határait attól függetlenül kell alkalmazni, hogy a támogatott projektet teljes mértékben állami forrásból vagy részben közösségi forrásból finanszírozzák.

(2) Az e rendelet által mentesített támogatás nem halmozható egyéb, a Szerződés 87. cikke (1) bekezdésének értelmében vett állami támogatással, illetve egyéb közösségi finanszírozással ugyanazon elszámolható költségek vonatkozásában, ha az így halmozott összeg meghaladná a támogatási intenzitás e rendeletben megszabott mértékét.

9. cikk

Átláthatóság és ellenőrzés

(1) Valamely, e rendelet által mentesített támogatási program működtetése vagy támogatási programon kívüli egyedi támogatás nyújtása során 20 munkanapon belül a tagállamok a II. mellékletben meghatározott minta szerint az ilyen támogatási programról vagy egyedi támogatásról összefoglaló információt küldenek a Bizottsághoz az Európai Közösségek Hivatalos Lapjában való közzététel céljából.

(2) A tagállamok részletes nyilvántartást vezetnek az e rendelet által mentesített támogatási programokról, az e programok keretében nyújtott egyedi támogatásokról, illetve az e rendelet által mentesített, semmilyen létező támogatási programhoz nem tartozó egyedi támogatásokról. Az ilyen nyilvántartás tartalmaz minden, annak megállapításához szükséges információt, hogy a mentesítés e rendeletben foglalt feltételei teljesültek-e, beleértve a vállalkozásnak a KKV státusára vonatkozó információkat is. A tagállamok a nyilvántartást az egyedi támogatásokról a támogatás nyújtásának időpontjától számított tíz éven keresztül, illetve támogatási programok esetében az e program keretében adott utolsó egyedi támogatás nyújtásától számított tíz éven keresztül vezetik. Írásbeli kérelemre az érintett tagállam 20 munkanapon vagy ennél hosszabb, a kérelemben meghatározott időszakon belül megad a Bizottságnak minden olyan információt, amelyet a Bizottság szükségesnek tart annak megállapításához, hogy az e rendeletben foglalt feltételek teljesültek-e.

(3) A tagállamok jelentést készítenek e rendelet alkalmazásáról, minden olyan teljes naptári év vagy annak törtrésze tekintetében, amelynek során e rendeletet alkalmazni kell, a III. mellékletben meghatározott formanyomtatványon, számítógépes formában is. A tagállamok ezt a jelentést a tárgyidőszak lejárta után legkésőbb három hónapon belül benyújtják a Bizottságnak.

10. cikk

Hatálybalépés és időbeli hatály

(1) Ez a rendelet az Európai Közösségek Hivatalos Lapjában való kihirdetését követő 20. napon lép hatályba.

A rendelet 2006. december 31-ig marad hatályban.

(2) E rendelet időbeli hatályának lejárta után a rendelet által mentesített támogatási programok hathónapos átállási időszakra továbbra is mentességet élveznek.

Ez a rendelet teljes egészében kötelező és közvetlenül alkalmazandó valamennyi tagállamban.

Kelt Brüsszelben, 2001. január 12-én.

a Bizottság részéről

Mario Monti

a Bizottság tagja

[1] HL L 142., 1998.5.14., 1. o.

[2] HL C 89., 2000.3.28., 15. o.

[3] HL C 213., 1996.7.23., 4. o.

[4] HL C 74., 1998.3.10., 9. o.

[5] HL L 107., 1996.4.30., 4. o.

[6] Lásd a 3. lábjegyzetet.

[7] HL L 336., 1994.12.23., 156. o.

--------------------------------------------------

I. MELLÉKLET

A kis- és középvállalkozások meghatározása

[kivonat a kis- és középvállalkozások meghatározásáról szóló, 1996. április 3-i 96/280/EK bizottsági ajánlásból (HL L 107., 1996.4.30., 4. o.)]

"1. cikk

(1) A kis- és középvállalkozások, a továbbiakban "KKV" – k, olyan vállalkozások, amelyek

- 250 főnél kevesebb alkalmazottat foglalkoztatnak, és

- vagy

- az éves forgalmuk nem haladja meg a 40 millió eurót,

- vagy az éves mérlegfőösszegük nem haladja meg a 27 millió eurót,

- megfelelnek a 3. pontban meghatározott függetlenségi kritériumnak.

(2) Ha különbséget kell tenni kis- és középvállalkozások között, "kisvállalkozás" az olyan vállalkozás, amely:

- 50-nél kevesebb alkalmazottat foglalkoztat, és

- vagy

- az éves forgalma nem haladja meg a 40 millió eurót,

- vagy az éves mérlegfőösszege nem haladja meg a 27 millió eurót,

- megfelel a 3. pontban meghatározott függetlenségi kritériumnak.

(3) Az a vállalkozás számít független vállalkozásnak, amelyben valamely más olyan vállalkozásnak vagy együttesen több olyan vállalkozásnak a tulajdoni részesedése nem haladja meg a 25 %-ot tőke vagy szavazati jog alapján, amely vállalkozás nem felel meg a kis- és középvállalkozások vagy a kisvállalkozások meghatározásának, akármelyik esetről is van szó. Ezt a küszöbértéket a következő két esetben lehet meghaladni:

- ha a vállalkozás közhasznú befektetési társaságok, kockázatitőke-társaságok vagy intézményi befektetők tulajdonában van, feltéve hogy sem egyedileg, sem együttesen nem gyakorolnak felette irányítást,

- ha a tőke megosztása oly módon történik, hogy nem lehet meghatározni, kinek a tulajdonában van, és ha a vállalkozás kijelenti, hogy más olyan vállalkozásnak vagy együttesen több olyan vállalkozásnak a tulajdoni részesedése a vállalkozásban nem haladja meg a 25 %-ot tőke vagy szavazati jog alapján, amely vállalkozás nem felel meg a KKV-k vagy a kisvállalkozások meghatározásának, akármelyik esetről van is szó.

(4) Az 1. és 2. pontban említett küszöbértékek kiszámítása során a kedvezményezett vállalkozásra és minden olyan vállalkozásra vonatkozó lényeges adatot összesíteni kell, amelyet a tőkén vagy szavazati jogon alapuló, 25 %-os vagy annál nagyobb tulajdoni részesedés útján irányított vállalkozások tekintetében összegezni szükséges.

(5) Ha a mikrovállalkozásokat meg kell különböztetni a többi KKV-tól, ezek a 10 főnél kevesebb alkalmazottat foglalkoztató vállalkozásokat jelentik.

(6) Amennyiben – a zárómérleg utolsó napján – egy vállalkozás túllépi az alkalmazotti küszöbértéket vagy a pénzügyi plafonértékeket, ez csak akkor eredményezi a "KKV", "középvállalkozás", "kisvállalkozás" vagy "mikrovállalkozás" státus megszerzését vagy elvesztését, ha ez két egymást követő üzleti évben megismétlődik.

(7) Az alkalmazott személyek száma összefügg az éves munkaegységgel (ÉME), azaz az egy év során teljes munkaidőben alkalmazott személyek számával; a részmunkaidősök és az idénymunkások az éves munkaegység törtrészének felelnek meg. Tárgyévként az utolsó jóváhagyott számviteli időszakot kell tekinteni.

(8) A forgalom és a mérlegfőösszeg küszöbértékeit a legutolsó tizenkét hónapos jóváhagyott számviteli időszak adja. Újonnan alapított vállalkozások esetében, amelyek éves elszámolását még nem hagyták jóvá, az alkalmazandó küszöbértékeket az üzleti év során készített megbízható becslés alapján kell meghatározni."

--------------------------------------------------

II. MELLÉKLET

Az e rendelet által mentesített támogatási program végrehajtásakor vagy valamely támogatási programon kívüli egyedi támogatás nyújtásakor benyújtandó összefoglaló információ formátuma

Összefoglaló információ a 70/2001/EK bizottsági rendelettel összhangban nyújtott állami támogatásról |

Kitöltendő összefoglaló információ | Magyarázó megjegyzések |

Tagállam | |

Régió | Adja meg a régió nevét, ha a támogatást valamely nem központi hatóság nyújtja |

A támogatási program megnevezése vagy az egyedi támogatásban részesülő vállalkozás neve | Adja meg a támogatási program megnevezését, illetve egyedi támogatás esetében a kedvezményezett nevét Az utóbbi esetben nincs szükség további éves jelentésre! |

Jogalap | Adja meg a pontos nemzeti jogi hivatkozást mind a támogatási program, mind pedig az egyedi támogatás esetében |

A támogatási program keretében tervezett éves kiadás, illetve valamely vállalkozásnak nyújtott egyedi támogatás összege | Az összegeket euróban kell megadni, vagy adott esetben a nemzeti pénznemben. Támogatási program esetében: fel kell tüntetni a költségvetési előirányzat teljes éves összegét vagy a támogatási programban részt vevő összes támogatási eszköz kapcsán felmerülő becsült éves adóveszteséget. Egyedi támogatás esetében: fel kell tüntetni a támogatás teljes összegét/adóveszteséget; adott esetben fel kell tüntetni, hogy a támogatás részleteit hány éven keresztül folyósítják, vagy hány éven keresztül keletkezik adóveszteség. Ami a kezességvállalásokat illeti, mindkét esetben fel kell tüntetni a garantált kölcsönök (maximális) összegét. |

Maximális támogatási intenzitás | Tüntesse fel a maximális támogatási intenzitást vagy az egy elszámolható tételre vonatkozó maximális támogatástartalmat |

Végrehajtás időpontja | Tüntesse fel azt a napot, amikortól a támogatási programból támogatás adható, illetve az egyedi támogatás nyújtásának időpontját |

A támogatási program vagy egyedi támogatás nyújtásának időtartama | Tüntesse fel a támogatási program keretében nyújtott támogatás vagy egyedi támogatás folyósításának végét, illetve adott esetben az utolsó részlet folyósításának várható időpontját (év, hónap) |

A támogatás célja | Értelemszerűen az elsődleges célja KKV támogatása. Ez a mező lehetővé teszi, hogy egyéb (másodlagos) célokat is megjelöljenek (pl. csak kisvállalkozás vagy KKV; beruházási támogatás/tanácsadás) |

+++++ TIFF +++++

--------------------------------------------------

III. MELLÉKLET

A Bizottságnak benyújtandó rendszeres jelentés formanyomtatványa

A Tanács 994/98/EK rendelete 1. cikkével összhangban elfogadott csoportmentesítési rendelet értelmében mentesített támogatási programokról szóló éves jelentés formanyomtatványa

A tagállamok a Bizottsággal szemben fennálló, a Tanács 994/98/EK rendelete alapján elfogadott csoportmentesítési rendeletekből következő jelentési kötelezettségeik során az alábbi formanyomtatványt használják.

A jelentéseket lehetőség szerint számítógépes formában is be kell nyújtani.

A Tanács 994/98/EK rendelete 1. cikkével összhangban elfogadott csoportmentesítési rendeletek értelmében mentesített valamennyi támogatási programról szolgáltatandó információ

1. A támogatási program megnevezése

2. Az alkalmazandó bizottsági mentesítő rendelet

3. Kiadás

Külön számadatokat kell megadni az egyes támogatási programokon belüli támogatási eszközre vagy egyedi támogatásokra nézve (pl. vissza nem térítendő támogatás, kedvezményes kamatozású kölcsön stb.). A számadatokat euróban vagy adott esetben nemzeti pénznemben kell feltüntetni. Adókedvezmény esetén jelenteni kell a bevételkiesést. Ha nem áll rendelkezésre pontos adat, az ilyen veszteségeket becsülni is lehet.

Ezeket a kiadási számadatokat a következők alapján kell megadni:

A vizsgált évre vonatkozóan a programon belüli minden egyes támogatási formára (pl. vissza nem térítendő támogatás, kedvezményes kamatozású kölcsön vagy kezességvállalás stb.) nézve külön fel kell tüntetni a következőket:

3.1. a lekötött összegek, a (becsült) adóveszteségek vagy egyéb bevételkiesés, kezességvállalási adatok, pl. új támogatott projektekkel stb. kapcsolatban. Kezességvállalást tartalmazó támogatási programok esetében meg kell adni az újonnan nyújtott kezességvállalások teljes összegét;

3.2. a tényleges kifizetések, a (becsült) adóveszteségek vagy egyéb bevételkiesés, kezességvállalási adatok új és folyamatban lévő projektekkel stb. kapcsolatban. Kezességvállalást tartalmazó támogatási programok esetében a következőket kell megadni: a fennálló kezességvállalások teljes összege, díjbevétel, visszafizetések, kifizetett kártérítések, a támogatási program működési eredménye a vizsgált év során;

3.3. az új, támogatott projektek száma;

3.4. az új projektek által teremtett és fenntartott összes munkahely becsült száma (adott esetben);

3.5. az új projektek által támogatott beruházások becsült teljes összege;

3.6. a 3.1. pontban foglalt adatok regionális bontásban vagy a NUTS [1] 2., vagy alacsonyabb szintűként meghatározott térségek szerint, vagy pedig a 87. cikk (3) bekezdésének a) pontja, 87. cikk (3) bekezdésének c) pontja szerinti térségek és nem támogatott térségek szerint;

3.7. a 3.1. pontban foglalt összegek ágazatonkénti bontásban, a kedvezményezettek tevékenységének ágazatai szerint (ha az több ágazatra kiterjed, egyenkénti részesedésüket is fel kell tüntetni):

szénbányászat

feldolgozóipar

ebből:

acél

hajógyártás

szintetikus szálak

gépjárműipar

egyéb feldolgozóipar (kérjük, részletezze)

szolgáltatások

ebből:

szállítási szolgáltatások

pénzügyi szolgáltatások

egyéb szolgáltatások (kérjük, részletezze)

egyéb ágazatok (kérjük, részletezze)

4. Egyéb információ és megjegyzések.

[1] A NUTS a Statisztikai Célú Területi Egységek Közösségi Nómenklatúrája.

--------------------------------------------------

  翻译: