28.12.2010   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 354/56

1.1

A 2009. december 1-jén életbe lépett Lisszaboni Szerződés jelentős változásokat hozott az Európai Unió intézményes rendszerében, többek között az Európai Tanács állandó elnöki posztjának létrehozásával. A Lisszaboni Szerződés ugyanakkor megteremtette a „trió” (1) elnökség jogi alapját, melyben három tagállam 18 hónapon keresztül egy előre egyeztetett program alapján látja el az EU Tanácsának elnökségi feladatait.

1.2

Civil szempontból kiemelkedő fontossággal bír a Lisszaboni Szerződés 11. cikkelye, melynek központi kérdése a részvételi demokrácia erősítése, az állampolgárokkal folytatott párbeszéd intenzívvé és szervezetté tétele, érdemi konzultációk folytatása az európai uniós politikák alakítása ügyében és az állampolgári kezdeményezés intézményének bevezetése. Mindez hozzájárulhat a civil párbeszéd erősödéséhez.

1.3

Jelen dokumentum azt a feladatot tűzte ki maga elé, hogy az előző pontokban említett témákat vizsgálja. Ezt úgy kívánja tenni, hogy egyben rámutat az EGSZB, mint a szervezett civil társadalom európai szintű intézményes képviselőjének sajátos szerepére, javaslatokat tesz ennek erősítésére és ezzel párhuzamosan erősíti a Lisszaboni Szerződés azon törekvését, mely az EU működését hatékonyabbá, átláthatóbbá és megnövekedett legitimitásúvá kívánja tenni.

2.1

A soros elnökség, azaz az Európai Unió Tanácsának soros elnöksége nem új keletű intézmény: e pozíció fontos eleme a tagállamok közötti félévenkénti rotáció. Ez alatt az idő alatt az elnökséget betöltő ország az EU „arca és hangja”, mely stratégiaalkotó, szervezési és reprezentatív funkciót tölt be és feladatokat lát el.

2.2

Az elnökségi feladatok ellátása komoly felelősséggel jár és összkormányzati erőfeszítésen nyugszik. Az elnöki székből nem szabad nemzeti álláspontot képviselni.

2.3

Az elnökségre vonatkozó szabályok 2006. szeptember 15-én a Tanács eljárási szabályzatának elfogadásáról szóló tanácsi határozat (2006/683/EK) értelmében módosultak és megvetették az alapját a „trió” intézmény bevezetésének. Ennek lényege, hogy tizennyolc havonta a három soros elnökség ez Európai Bizottsággal szoros együttműködésben és konzultációkat követően elkészíti az adott másfél éves időszak tanácsi tevékenységének programtervezetét.

2.4

Mi az előnye ennek az új elnökségi formának? A rendszer továbbra is megőrzi a féléves soros elnökségnek azt a jellemzőjét, hogy bizonyos mozgásteret meghagy az elnöki tisztet hat hónapra betöltő országnak. A „trió” közösen kidolgozott programja segít abban, hogy a tagállamok jobban együtt tudjanak működni, és nagyobb folytonosságot és koherenciát tudjanak biztosítani az uniós politikák és ezáltal a közösség életében.

2.5

Az első ilyen soros elnökségi csoport („trió”) 2007. január 1-jén kezdett működni Németország–Portugália–Szlovénia összetétellel, melyet a 2008. július 1–2009. december 31-ig tartó időszakban a francia–cseh–svéd hármas csoport követett. Általános megítélés szerint különböző okok miatt – mindenekelőtt megfelelő jogi alapok híján – ezen „triók” munkájában kevésbé a közös „trió” szempontok, hanem a nemzeti megfontolások és törekvések domináltak.

2.6

A Lisszaboni Szerződés életbelépését követően 2010. január 1-től a Spanyolország–Belgium–Magyarország összetételű „trió” látja el a csoportos elnökségi feladatokat. Ennek alapját az a munkaprogram jelenti, melyet az Európai Tanács 2009. december 17-i ülésén fogadott el. A program nagyszámú kérdéskört ölel fel és igen ambiciózus. Az eredményes munkavégzés egyik fontos összetevője a „trió” összetétele: egy nagy és/vagy alapító – tehát jelentős tapasztalatokkal rendelkező – tagország mellett ott van egy későbbi, valamint egy „frissen” csatlakozott ország is.

2.7

A tapasztalat azt mutatja, hogy bár a nagyobb politikai súllyal rendelkező országok tárgyalási ereje is nagyobb, helyesen megválasztott prioritásokkal, jó tárgyalási stratégiával és az el nem hanyagolható kompromisszumkészséggel a kisebb országok kompenzálni tudják sokszor csak látszólagos hátrányaikat, esetleges tapasztalatlanságukat.

2.8

A Lisszaboni Szerződés életbelépése után a „trió” gyakorlata teremt majd precedenst, amikor ki kell alakítani az Európai Tanács 2,5 évre megválasztott (és egyszer újraválasztható) elnöke és a rotációs alapon működő „trió” közötti munkamegosztást, melynek nem minden elemét lehet előre világosan látni. A siker szoros együttműködést feltételez. Mivel ugyanakkor jelentős számú kérdésben megmarad a jelenlegi rendszer, jogosan feltételezhető, hogy továbbra is számolni kell a nemzeti kormányok azon természetes törekvésével, hogy elnökségük 6 hónapja alatt „láttassák magukat” és eredményesen szerepeljenek. Mindez fontos üzenetet hordoz a civil szervezetek számára is.

3.1

Kiindulópontunk, hogy a soros tanácsi elnökségi feladatok ellátása alapvetően kormányzati feladat. Ennek elvégzésében meghatározó módon köztisztviselők (diplomaták), szakértők és politikusok vesznek részt. Az elnökségi feladatok elvégzését szabályozó dokumentumok, így a Lisszaboni Szerződés sem szól a civil szervezetek szervezett, intézményes bevonásáról.

3.2

Ugyanakkor mind az EU-intézmények, mind a Tanács soros elnökségét betöltő ország kormányzata részéről növekszik az a felismerés, hogy az eredményes munkavégzéshez fontos hozzájárulás lehet a társadalmasítás, a civil szervezetek, az állampolgárok bevonása. Mindez összhangban van a részvételi demokrácia fontosságának felismerésével, a civilekkel folytatott párbeszéd jelentőségével.

3.3

Mindebből azonban nem következik, hogy egységes, EU-szinten megvalósuló politikáról és gyakorlatról lehet beszélni abban a kérdésben, hogy miként kapcsolódjanak be és vegyenek részt a civil szervezetek a tanácsi elnökségi programok megvalósításában. A helyzet nemzeti szinten igen különböző lehet, és alapvetően az határozza meg, hogy mennyire szervezett és aktív a Tanács elnöksége országában a civil társadalom, és milyen a viszonya a kormányához. Ebben a kérdésben a partneri viszonyt nem lehet jellemzőnek tekinteni.

3.4

Az előző pontokban leírtak következménye az is, hogy nem lehet általánosnak mondani a civil szervezetek bevonását a Tanács elnökségének feladatait ellátó ország által javasolt prioritások kidolgozásába. Ennek a helyzetnek logikus következménye civil oldalról a gyenge vagy hiányzó „ownership feeling”.

3.5

Mivel a „trió” elnökség viszonylag új fejlemény, ezért nem meglepő, hogy ma még csak esetlegesen lehet találkozni a három ország civil szervezeteinek előre egyeztetett, közös fellépésével, kezdeményezésével. Ennek első biztató jelei a spanyol–belga–magyar tanácsi elnökségek alatt mutatkoznak pl. a nagy látványosságú (high visibility) civil események előkészítésében és megrendezésében (2010-ben Malaga, 2011-ben Budapest).

3.6

Az utóbbi évek gyakorlata – ez a francia elnökség alatt jutott kifejezésre egy nagy jelentőségű La Rochelle-i európai civil fórum formájában 2008 szeptemberében –, hogy a Tanács elnökségét adó ország az Európai Bizottság támogatásával reprezentatív jellegű európai civil találkozónak ad otthont. Ezen a civil szervezeteket közvetlenül érintő kérdések kerülnek megvitatásra, ideális esetben kapcsolódva az ország által kialakított prioritásokhoz.

3.7

Az EU által meghatározott tematikus évek (pl. a szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem európai éve 2010-ben) jó lehetőségeket kínálnak a civil szervezetek bekapcsolódására a tanácsi elnökség programjaiba és tevékenységeibe.

—

a Tanács elnökségét adó ország magas rangú képviselőinek meghívása az EGSZB plenáris ülésére és más fórumaira (szekcióülések, csoportülések stb.);

—

az EGSZB prioritásainak meghatározása és speciális tevékenységek kidolgozása a hat hónapos tanácsi elnökség programjaihoz kapcsolódva;

—

az EGSZB álláspontjának meghatározása különböző kérdésekben a Tanács elnökségét adó ország megkeresése és kezdeményezése alapján;

—

részvétel a különböző tanácsi elnökségi programokon; a megvitatásra kerülő kérdésekhez kapcsolódva az EGSZB álláspontjának ismertetése;

—

látogatások a Tanács elnökségét adó országokban; részvétel szakmai programokon és kapcsolatok erősítése a különböző civil szervezetekkel;

—

részvétel a Tanács elnökségét adó országban szervezett kiemelkedő jelentőségű és európai jellegű civil rendezvényen;

—

előadások, bemutatók, kulturális események, kiállítások stb. szervezése az EGSZB székházában, bemutatkozási lehetőséget biztosítva a Tanács elnökségét adó országnak és civil társadalmának;

—

csoportos látogatások (civil szervezeti képviselők) fogadása az EGSZB-ben a Tanács elnökségét adó országból;

—

az EGSZB kommunikációs politikájában kiemelt figyelem fordítása a Tanács elnökségét adó országra és civil társadalmára.

5.1

Kiindulópontunk a Lisszaboni Szerződés és annak 2009. december 1-jei életbelépése, mely megfelelő feltételeket teremt ahhoz, hogy az Európai Unió előremutató válaszokat tudjon adni az őt ért sokirányú kihívásokra.

5.2

Célunk a részvételi demokrácia fejlesztése, az állampolgárokkal folytatott párbeszéd intenzívebbé tétele, a civil párbeszéd erősítése, hogy ezzel is hozzájáruljunk az európai intézmények demokratikus legitimitásának erősítéséhez.

5.3

Ehhez jó alapot teremt a Lisszaboni Szerződés 11. cikke, melynek új lehetőségei teljes összhangban vannak az EGSZB olyan korábbi állásfoglalásaival, mint az EGSZB véleménye „A Bizottság és a nem kormányzati szervezetek: egy erősebb partnerség felé” című dokumentumról (elfogadva 2000. július 13-án) (2) és „A civil társadalom európai szervezeteinek reprezentativitása a civil párbeszéd keretében” (elfogadva 2006. február 14-én) (3). Mindez nemcsak lehetővé, hanem szükségessé is teszi, hogy az EGSZB, mint a szervezett civil társadalom európai szintű intézményes képviselője, aktív, kezdeményező módon lépjen fel a Lisszaboni Szerződésben, különösen annak 11. cikkében megfogalmazott lehetőségek mind teljesebb megvalósítása érdekében, ahogyan azt „A Lisszaboni Szerződés végrehajtása: Részvételi demokrácia és az európai polgári kezdeményezés (11. cikk)” című, ugyancsak 2010. március 17-én elfogadott véleményében (4) is kijelentette.

5.4

Ebben az összefüggésben a Tanács elnöksége alkalmas eszköz arra, hogy