1)

Úgy kell-e értelmezni az Európai Unió Bíróságának [a 2003. szeptember 30-i Köbler ítéletben, C-224/01, EU:C:2003:513; a 2006. június 1--jei Traghetti del Mediterraneo ítéletben, C-173/03, EU:C:2006:391; a 2011. november 24-i Bizottság kontra Olaszország ítéletben, C-379/10, EU:C:2011:775] foglalt, az olasz államnak a közösségi szabályozás végső fokon eljáró bíróság általi nyilvánvaló megsértéséért fennálló felelősséggel kapcsolatos ítélkezési gyakorlatának tükrében – az Európai Unió működéséről szóló szerződés 267. cikkével összefüggésben értelmezett – hatályos uniós jognak az uniós jog elsőbbségére, a jogbiztonságra, a jogos bizalom védelmére, az eljárási fegyveregyenlőségre, a hatékony bírói jogvédelemre, a független bírósághoz való jogra és nagyobb általánosságban a méltányos eljáráshoz való jogra vonatkozó, az Európai Unió Alapjogi Chartájának 47. cikkében meghatározott általános elveit, hogy az említett rendelkezésekkel és a Bíróság hivatkozott ítélkezési gyakorlatával ellentétes az, ha a tagállam – az alapügyben foglaltakhoz hasonlóan – saját maga vagy a közigazgatási szerveinek előnyben részesítése érdekében az Európai Unió Bírósága említett határozatai érvényesítésének hivatalosan kinyilvánított céljából a 18/2015. sz. törvény által bevezetetthez hasonló szabályozást fogad el, miközben az valójában e határozatok joghatásainak megszüntetésére és a nemzeti bíróság eljárásának feltételekhez kötésére irányul, és amely a legge 13 aprile 1988, n.117, sulla responsabilità civile dei magistrati (a bírák polgári jogi felelősségéről szóló, 1988. április 13-i 117. sz. törvény) 2. cikke (3) és (3-bis) bekezdésének új szövegébe „a jogszabályok, valamint az uniós jog nyilvánvaló megsértése esetén” bevezeti a szándékos vagy súlyos kötelezettségszegésért való felelősség fogalmát? Az ilyen belső szabályozás következében ugyanis a szóban forgó ügyben foglaltakhoz hasonlóan a nemzeti bíróságnak választania kell – ami egyébként minden esetben az állammal szembeni polgári jogi és fegyelmi felelősséggel jár olyan ügyekben, amelyekben a közigazgatási szerv félként vesz részt –, hogy a belső szabályozást sértse-e meg, és annak mellőzésével az Európai Unió jogát a Bíróság által követett értelmezésnek megfelelően alkalmazza, vagy inkább az uniós jogot sértse meg azáltal, hogy – a Bíróságnak [a 2012. március 1-jei O’Brien ítéletben, C-393/10, EU:C:2012:110; a 2017. november 29-i King ítéletben, C-214/16, EU:C:2017:914] foglalt ítélkezési gyakorlatában követett értelmezés szerint – a hatékony védelem elismerésével és a 2003/88 irányelv 1. cikkének (3) bekezdésével és 7. cikkével, valamint az 1999/70 irányelvvel végrehajtott, a határozott ideig tartó munkaviszonyról szóló keretmegállapodás 2. és 4. szakaszával és az Európai Unió Alapjogi Chartája 31. cikkének (2) bekezdésével ellentétes belső szabályozást alkalmazza?

2)

Az első kérdésre adott igenlő válasz esetén – tekintettel a Corte costituzionale (alkotmánybíróság, Olaszország) által a [Bíróság 2010. december 5-i M. A. S. és M. B. ítéletét, C-42/17, EU:C:2017:936] követően az Európai Unió Alapjogi Chartája 31. cikkének (2) bekezdése és 47. cikke, az EUMSZ 267. cikk és az Európai Unióról szóló szerződés 4. cikke tükrében a 2017. december 14-i 269/2017. sz. [ítéletében] képviselt álláspontra – a Bíróságnak az 1988. április 13-i 117. sz. törvény 2. cikkének (3) és (3-bis) bekezdése, valamint az uniós jog közötti ellentét megállapítására vonatkozó, a jelen előzetes döntéshozatali eljárásban meghozandó határozata – olyan alapeljárás keretében, amelyben az alperes közigazgatási szerv – egyenértékűnek tekinthető-e valamely, közvetlen hatállyal bíró és a nemzeti bíróság által közvetlenül alkalmazandó uniós jogi rendelkezéssel, lehetővé téve az azzal ellentétes nemzeti rendelkezés alkalmazásának mellőzését?

3)

Az első kérdésre adott igenlő válasz esetén, a rendes vagy „hivatásos” bíró az 1999/70 irányelvvel (1) végrehajtott, a határozott ideig tartó munkaviszonyról szóló keretmegállapodás 4. szakaszának alkalmazásában a határozott időre alkalmazott, a rendes bíróval egyező szolgálati idővel rendelkező „Giudice di Pace” (békebíró) munkavállalóval egyenértékű munkavállalónak minősül-e, ha az ellátott igazságszolgáltatási feladatok azonosak, de az e feladatok ellátása céljából lefolytatandó pályázati eljárás a rendes bírák (végzettség és vizsgák alapján állandó foglalkoztatás oly módon, hogy a határozatlan időtartamra szóló jogviszony lényegében nem szüntethető meg, a hivatali kötelességszegés nem túl gyakori súlyos eseteit kivéve) és a békebírók (végzettség alapján határozott időtartamra szóló foglalkoztatás, amely a Consiglio superiore della magistratura [legfelsőbb igazságügyi tanács, Olaszország] által időszakosan adott kedvező értékelés eredményeként mérlegelési jogkörben újítható meg, és amely a tiszteletbeli bíró tevékenységének kedvezőtlen értékelése esetén azonnal megszüntethető) esetében eltérő?