2021.11.8.   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 452/42


2021. július 13-án benyújtott kereset –Fursin és társai kontra EKB

(T-428/21. sz. ügy)

(2021/C 452/53)

Az eljárás nyelve: angol

Felek

Felperesek: Ivan Fursin (Kijev, Ukrajna) és 6 további felperes (képviselő: O. Behrends ügyvéd)

Alperes: Európai Központi Bank

Kérelmek

A felperesek azt kérik, hogy a Törvényszék:

kötelezze az alperest a Trasta Komercbanka AS engedélyének visszavonásáról szóló, 2016. július 11-i (2016. július 13-án kézbesített) határozata következtében a felpereseket ért kár megtérítésére;

állapítsa meg, hogy a vagyoni kár összege a 2016. július 11-étől a jelen ügyben hozott ítélet kihirdetéséig számított kompenzációs kamattal és az ennek megfelelő, a jelen ügyben hozott ítélet kihirdetésétől annak teljes megfizetéséig számított késedelmi kamattal együtt legalább 25 millió euró; (1) és

az alperest kötelezze a költségek viselésére.

Jogalapok és fontosabb érvek

Keresetük alátámasztása érdekében a felperesek hat jogalapra hivatkoznak.

1.

Az első, arra alapított jogalap, hogy az alperes az engedély visszavonásáról szóló határozatot nem közölte megfelelően a Trasta Komercbanka AS meghatalmazott képviselőivel.

2.

A második, arra alapított jogalap, hogy az engedély visszavonásáról szóló határozathoz vezető eljárásban a Trasta Komercbanka AS nem volt megfelelően képviselve.

3.

A harmadik, arra alapított jogalap, hogy az engedély visszavonásáról szóló határozat több más súlyos szabálytalanságot is tartalmaz.

4.

A negyedik, arra alapított jogalap, az alperes túllépte hatáskörét el az engedély visszavonásáról szóló határozat meghozatala során, különösen a pénzmosással kapocslatos kérdések és a nemzeti jog végrehajtása tekintetében.

5.

Az ötödik, arra alapított jogalap, hogy az alperes tévesen indokolta az engedély visszavonását, és e tekintetben elégtelen indokolást adott.

6.

A hatodik, arra alapított jogalap, hogy az alperes jogellenes magatartása jelentős kárt okozott a felpereseknek, beleértve ennek eredményeképpen a Trasta Komercbanka AS felszámolását.


(1)  Az összegek az egyes felpereseknek járnak a Trasta Komercbanka AS-ben fennálló részesedésük olyan összegében, mint amely az engedély visszavonásáról szóló, 2016. március 3-i határozatban szerepel.


  翻译: