3.2.2006   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 28/1

1.1

A 2001-es hágai programnak megfelelően az Európai Bizottság konzultatív zöld könyvet jelentetett meg, amely a problémakör egészét érintve ismerteti az öröklés és a végrendeletek nemzetközi aspektusait, úgy, mint:

1.2

A transznacionális öröklési ügyekben a jogosultak különös nehézségekkel és akadályokkal szembesülnek, az egyes tagállamokban érvényes anyagi jog, az eljárási szabályok, és a kollíziós szabályok sokfélesége folytán.

1.3

A zöld könyv ezért alapvető szabályok, valamint az illetékességre, az alkalmazandó jogra, a jogi határozatokra, illetve a végrendeletekkel és az örökléssel kapcsolatos közigazgatási iratokra és határozatokra vonatkozó szabályok esetleges elfogadásának mérlegelését javasolja az egész Unióra kiterjedően, beleértve azon eseteket is, amikor öröklési ügyek esetén a nemzetköziség egy harmadik ország vonatkozásában jelenik meg.

2.1

Nemzetközi szinten a témával három, a végrendeletekhez és az örökléshez kapcsolódó Hágai Egyezmény, valamint egy, az öröklési vagyonkezelőket érintő egyezmény foglalkozik:

2.2

A nemzetközi végrendeletek alakiságára vonatkozó egyezményes jogról szóló UNIDROIT egyezményt 1973. október 26-án kötötték meg Washingtonban és 1978. február 9-én lépett érvénybe. Az egyezmény tagjai a következő országok: Belgium, Ciprus, (Csehszlovákia), Franciaország, (Vatikán), Olaszország, Egyesült Királyság, Szlovénia, valamint több harmadik ország, köztük az Amerikai Egyesült Államok és az Orosz Föderáció. Az egyezmény gondoskodik a nemzetközi jegyzékbe vételi rendszerről és a szükséges egységes nyomtatványról.

2.2.1

A következő uniós tagállamok tagjai az 1972-es, az Európa Tanács védnöksége alatt megkötött, de harmadik államok számára is nyitott bázeli egyezménynek, amely a végrendeletek jegyzékbe vételének rendszerével foglalkozik: Belgium, Ciprus, Spanyolország, Észtország, Franciaország, Olaszország, Litvánia, Luxemburg, Hollandia és Portugália.

2.3

Míg a hágai egyezmények a hatáskörökkel és az alkalmazandó jogszabályokkal foglalkoznak, addig az UNIDROIT egyezmények az anyagi joggal, a nemzetközi vonatkozású esetekben. Jelenleg csak a végrendeletek alakiságára vonatkozó nemzetközi rendelkezések és azok nemzetközi jegyzékbe vétele esetében tekinthető jelentékenynek a ratifikációk és a csatlakozó államok száma.

2.4

Az anyag a tulajdonjog (mint alapvető emberi jog) átörökítésének egy különleges esetével foglalkozik, ez pedig az elhalálozás esetén fellépő helyzet. A hatáskörökkel, az alkalmazandó joggal és a nemzetközi öröklés kölcsönös elismerésével foglalkozó közösségi jogszabályoknak rendelet formájában kell megjelenniük.

2.5

A téma összetettsége miatt az Európai Bizottság célkitűzései és javaslatai ambiciózusak, de egyben – a számos magánszemélyt érintő belső piac igényeinek megfelelően – helytállóak és szükségszerűek is. A rendelet hatékonyságának biztosítása érdekében és minden olyan antinómia elkerülése érdekében, mely a tagállamok eltérő szabályozási rendszerei és határozatai közötti különbségekből adódhat, fel kellene venni a kollíziós szabályokról szóló részbe minél több olyan kérdést, melyek – úgy funkciójukat mint lényegüket tekintve – az öröklés kérdéskörébe tartoznak (például elkerülendő az olyan kérdések tárgyalása itt, melyek lényegüket tekintve a dologi jog rendelkezéseinek illetékességi körébe tartoznak).

2.6

A közösségi szabályozás gazdasági jelentősége tagadhatatlan, főként az Európán belül működő kis- és középvállalkozások működésének – a vállalkozó elhalálozása esetén is – folytonosságát biztosító átörökítést tekintve. Ez a kérdés ugyanakkor az európai foglalkoztatottság és versenyképesség szempontjából is jelentős.

2.7

Tervbe kellene venni a bizonyos tagállamokban érvényben lévő, a jövőben megnyíló hagyatékra vonatkozó megállapodásokat, illetve az örökség egy részének különleges célból való felhasználását nem engedélyező jogszabályoknak a kiigazítását ezekben az országokban, azért, hogy azoknak a közösségi jog szintjére való emelése révén az anyagi jogot jobban lehessen harmonizálni és garantálni lehessen a vállalkozások, illetve kisgazdaságok folytonosságát, mivel azok több örökös közötti megosztásakor fennállna a felszámolás veszélye.

2.8

Az EGSZB, a jelenlegi nemzeti jogrendek között – bizonyos újabb tendenciák ellenére – fennálló jelentős különbségek miatt, és a fontos nemzetközi egyezmények kis számú ratifikációját figyelembe véve, osztja az Európai Bizottság azon véleményét, hogy jelenleg nem lehet kidolgozni egységes, az Unió minden tagállamában érvényes, nemzetközi végrendeletekre és öröklésre vonatkozó anyagi jogot. Egyetért a munka lényeges pontjaival és a javasolt prioritásokkal, mivel az ezeken a területeken történő előrelépés az érintett jogosultak, közjegyzők, közigazgatási dolgozók, bírák és jogi szakemberek számos gyakorlati nehézségét megoldaná.

2.8.1

Ugyanakkor a nemzetközi jog figyelembe vételével más lehetséges utak is járhatók, például a tagállamokat fel lehet kérni arra, hogy mérlegeljék bizonyos egyezmények ratifikációjának vagy csatlakozás útján való elfogadásának lehetőségét (végrendelet alakisága, alkalmazandó jog, nemzetközi végrendeletek, nemzeti és nemzetközi jegyzékbe vétel).

2.8.2

Az örökösödési és végrendelkezési jogot a római-germán jog által érintett országokban hosszú ideig az örökösödésről alkotott meglehetősen túlhaladott szemléletmód jellemezte. Az érintett (1) örökségét úgy tekintették, mint a személyének egy fajta folytatását az örökösei által. Később az örökösödési jog egyre inkább a szerződések irányába fejlődött: Németország és Svájc után most Franciaországban is az örökösödési jog reformja zajlik, amely lehetővé teszi majd, hogy az örökhagyó, illetve az örökösök akarata jóval nagyobb mértékben érvényesülhessen az örökösödés szabályozása során, ideértve a vállalkozások folytonosságának megfelelőbb biztosítását is.

2.8.3

Azt az engedékenyebb szabályozást, amely lehetővé teszi az örökhagyó számára, hogy az örökségből indokolás nélkül kizárja bizonyos leszármazottait, egyre több bírálat éri – erre utal a peres ügyek számának jelentős emelkedése is.

2.8.4

Anélkül, hogy megszüntetnénk a különböző jogi rendszerek bizonyos történelmi és szociológiai sajátosságait, hosszú távon elképzelhető, hogy nagyobb mértékű harmonizáció, vagy legalábbis konvergenciák jönnek létre – megvalósulásukat felgyorsíthatja a közös európai végrendelet megalkotása, illetve a megfelelő mértékben nyitott és megengedő európai alkalmazandó jog – amelyek megkönnyítenék a végrendeletek és a nemzetközi érdekeltséggel rendelkező örökösödési szabályzat végrehajtását. A „professio juris”  (2) elve elfogadásának kérdésköre kapcsán érdemes lenne tanulmányozni azt a felvetést, hogy a jelentősebb közösségi rendelkezések egy vagy több nemzeti alkalmazandó jog alternatívájaként szolgálhatnak.

2.9

A Régiók Bizottsága kiemeli, hogy a Tanács 2003. november 27-i, a házassági és gondviselői joggal kapcsolatos határozatok jogköreire, elismerésére és végrehajtására vonatkozó, a 1347/2000/EK rendeletet hatályon kívül helyező 2201/2003/EK rendelete kiindulópontként szolgálhat. Különösen a 2201/2003 rendelet 21. cikke (3) bekezdése és 46. cikke jelentenek fontos forrást, legalábbis a családjogi precedensek segíthetnek néhány tervezett törvényi rendelkezés tartalmának meghatározásában (3).

2.10

Az EGSZB tehát üdvözli a zöld könyvet, és az általa felvetett kérdéseket alapvetőnek és sürgetőnek tartja. Az európai polgárok érdekeiből és szükségleteiből kiindulva, törekedni fog az EGSZB a felvetett kérdések megválaszolására, szem előtt tartva úgy az európai polgárok növekvő mobilitását, mint a múltban lezajlott jelentős migrációkat.

2.11

Helyénvaló lenne a végrendeletek alakiságára, a nemzetközi jogalkotói hatáskörre és az alkalmazandó jogot érintő jogösszeütközések megoldására, a végrendeletek jegyzékbe vételére, valamint a jogi és egyéb illetékes hatóságok határozatainak kölcsönös elismerésére, és a külföldi dokumentumok elismerését illető formalitásokra vonatkozó kérdésekkel indítani, mivel ezek olyan témák, amelyekre vannak precedensek az európai és a nemzetközi jogban.

2.12

Az EGSZB azon a véleményen van, hogy előnyösebb az, ha egy egységes rendszer (egységes örökösödési jog és egységes örökölt vagyonra vonatkozó rendtartás) jön létre az öröklési szabályozások sokfélesége helyett. Gyakorlati okok miatt azonban, bizonyos esetekben még kivételt kell tenni, például külföldi ingatlanok vagy ingóságok esetén (hajók, légi járművek, üzletek stb.).

2.13

A hagyatéki szerződések és az öröklési vagyonkezelők kérdése például nemzeti hatáskörben marad (4), viszont a következő kérdéseknek bele kell kerülniük a tervezett európai jogszabályokba: vitás vagy nem vitás örökösödési ügyekben a bírósági határozatok elismerése végrehajtóvá nyilvánítási eljárás nélküli; a fennmaradó joghatóság; a döntések, illetve a nem bírósági, nyilvános, vagy magánjellegű hatósági iratok elismerése, vagy a nemzeti földhivatali nyilvántartásokba történő bejegyzése európai örökösödési bizonyítvány alapján.

3.1

A nemzetközi öröklés problémájának megoldásához nem lenne elegendő egy, az előzőekben idézett 2201 (2003) számúhoz hasonló, de örökösödési ügyekben alkalmazható rendelet. Az örökösödési ügyek nagy része ugyanis nem peres úton zajlik, és a felvetődött problémákat jogvita nélkül kell megoldani. Ezen felül néhány országban néha szükséges a bírói beavatkozás bizonyos kérdések kapcsán, anélkül, hogy jogvita során kéne eldönteni azokat.

3.2

A közösségi jogi eszközzel megoldhatók kell, hogy legyenek az illetékes fórum vagy fórumok meghatározásával és a jogi döntések elismerésével kapcsolatos már említett problémák, de mérlegelni kell azt is, hogy milyen módon szabályozhatók az alábbi kérdések is:

3.3

Az EGSZB támogatja a hágai közösségi programot, amely egy „európai öröklési bizonyítvány” létrehozását, valamint a végrendeletek jegyzékbe vételét tervezi. A tagállamoknak meg kell határozniuk az említett bizonyítvány kiállítására jogosult hatóságot, valamint, amennyiben még nem létezik, központi nemzeti letétet kell létrehozniuk. Központi közösségi – vagy az Európa Tanács által használt értelemben európai – jegyzéket kell létrehozni (feltéve, hogy azokat az országokat, melyek még azt nem tették meg, felkérik a bázeli egyezmény ratifikálásra), és az ebben szereplő információkhoz hozzáférést kell biztosítani az alkalmazandó nemzeti jogszabályban meghatározott bíráknak, közjegyzőknek és más illetékes tisztviselőknek (legalább az örökhagyó neve és születési dátuma alapján kideríthető kell, hogy legyen, mely tagállamban, esetleg harmadik országban, mely időpontban és mely hatóságnál helyezték letétbe a végrendeletet, annak érdekében, hogy másolatot kérhessenek arról a szóban forgó nemzeti hatóságnál).

3.3.1

Az európai jegyzékbe vételi rendszernek minden körülmények között kompatibilisnek kell lennie a bázeli egyezményben és a washingtoni egyezményben meghatározott rendszerrel, számításba véve azt, hogy már több tagállam az említett egyezmények tagja, valamint azt, hogy a közösségi szabályozás terve a harmadik országokra is kiterjedő örökösödési ügyekre is vonatkozik majd.

3.4

Amennyiben az örökösi minőség elismerése és örökség felszámolása és felosztása már megtörtént, az adminisztratív eljárások lehető legnagyobb mértékű egyszerűsítésére van szükség. Az EGSZB a helyi jog által törvényesnek elismert tisztviselők által kiállított iratok és dokumentumok kölcsönös elismerése, valamint a tulajdonjog, illetve a szóban forgó tulajdont terhelő szolgalmak, jelzálogjogok, harmadik személynek részben átengedett tulajdonjogok földhivatali nyilvántartásba való közvetlen bejegyzése (vagy az ingatlannal kapcsolatos jogok bejegyzésében illetékes hatóságok általi nyilvántartásba vétele) mellett száll síkra.

3.5

Az EGSZB felhívja az Európai Bizottság figyelmét azokra az adóügyi problémákra, amelyekkel egy – két vagy több ország területén – elhelyezkedő vagyon örökösei találják szembe magukat; szükséges a kettős adózás esetleges problémáinak elkerülése a teljes örökségre, illetőleg annak egyes részeire vonatkozóan, amely egyes öröklések estében elkobzásokhoz vezethet, vagy egyenlőtlenségeket eredményezhet az örökösök között, az általuk örökölt javak természetének függvényében. Összesíteni kellene a tagállamokban a nemzetközi öröklésre alkalmazott adóügyi rendelkezéseket annak érdekében, hogy azonosíthassuk közülük azokat, amelyek a hozzájuk tartozó adórendszer folytán vélhetőleg hatással vannak a hatókörükön kívüli vagyonra és értékekre is; fontos lenne rátájuk összehasonlítása és igazságos megoldások keresése az érintett országok számára. Az Európai Bizottság javasolhatja egy olyan egyezménytípus létrehozását is, melynek célja a kettős adózás elkerülése lenne a tagországokban nemzetközi öröklés esetén.

3.6

Szükség van-e a washingtoni egyezményben szereplő „nemzetközi végrendelet” mintájára „európai végrendeletre”, és gondoskodni kell-e a bázeli egyezményben előirányzott formában történő európai jegyzékbe vételen kívül nemzetközi jegyzékbe vételről is? Mindez a washingtoni és bázeli egyezmények nagyobb mértékű ratifikálásához vezethetne, és nagyobb garanciát jelentene a nemzetközi, nem csak tagállamokra, hanem harmadik országokra is kiterjedő végrendeleti öröklés jogosultjai részére. Az EGSZB azt javasolja az Európai Bizottság illetékes munkatársainak, hogy munkájuk során ezt a nyomvonalat kövessék, mivel ezek az egyezmények már ismertek a tagállamokban, amelyek vagy ratifikálták azokat, vagy közhivatalnokaik és bíráik már szereztek tapasztalatokat az említett jogi szabályozásnak alávetett végrendeletekkel és bejegyzésekkel kapcsolatban.

3.7

Ha az előbbi feltevés valósággá válna, az európai végrendeletet az adott formában minden nemzeti jogrendszer elfogadná; az európai jognak valójában meg kellene tudni akadályozni azt, hogy pusztán formai kérdések miatt bukjon meg a végrendelkező akarata tiszteletben tartásának általánosan elismert elve („favor testamenti”) az alkalmazandó jog által megengedett határokon belül.

3.8

Alapvető fontosságú egy külön közösségi szabályozás bevezetése annak érdekében, hogy ezek a jogszabályok minden öröklési ügyben – melyek mindig legalább kettő vagy több tagállam hatáskörébe tartoznak, esetleg még harmadik országokéba is, beleértve azokat is, melyek már nemzetközi egyezmények részes államai – garantálják a közösségi jog alkalmazását (tehát a „különleges” közösségi jognak elsőbbsége van a nemzetközi joggal szemben).

4.1

A zöld könyv 39, alpontokkal kibővített fő kérdést tesz fel. Az EGSZB nem tudja mindegyiket megválaszolni ebben a kezdeti stádiumban, de azt ajánlja az Európai Bizottságnak, konzultáljon külön-külön minden egyes – a zöld könyv által felvetett – témában az illetékes jogi szakmai képviseleti szervekkel.

4.2

Az EGSZB megelégszik azzal, hogy néhány lehetséges választ javasoljon néhány, általa különösen fontosnak ítélt kérdéssel kapcsolatban. Általános elv a hágai, valamint a bázeli és a washingtoni egyezményekkel való kompatibilitás, annak érdekében, hogy az európai szabályok a lehető legnagyobb mértékben össze legyenek hangolva a lehető legtöbb tagállam és harmadik ország számára elfogadható jogi konszenzus jövőbeni távlatában.

4.3

Az 1961-es hágai egyezményben a témához kapcsolódó, jogösszeütközésekre vonatkozó végrendeleti rendelkezés formájában lefektetett kollíziós szabályokat meg kellene tartani, mivel olyan sokrétűek, hogy az esetek többségében indokolttá tennék ama törvény alkalmazását, melynek keretében a végrendelet létrejött.

4.4

Az európai kontinensen a közelmúltban végbement, vagy folyamatban lévő egyes reformok logikája szerint kivételes védelmet kell biztosítani a (kiskorú vagy nagykorú) cselekvőképtelen, illetve súlyosan fogyatékos örökösök számára, amennyiben az öröklés szerződésbe foglalásának, illetve az alkalmazandó jog örökösök általi kiválasztásának kiterjesztése a köteles rész intézményes szabályainak megváltozásához vezetne, vagy egyenlőtlenségeket okozna az örökösök között. Ez a nagyobb rugalmasság a végrendelkező, illetve a jogutód számára nem kérdőjelezheti meg az örökösök említett csoportjára vonatkozó, az alkalmazandó jogszabályok valamelyikében fellelhető, lehető legnagyobb védelmet biztosító rendelkezéseket (lásd a zöld könyv 5. és 10. sz. kérdését).

4.5

Az öröklés az örökös vagy képviselője általi közigazgatási aktusait nem szabad a felelősség nélküli öröklés közvetett elfogadásának tekinteni azokban az országokban, amelyekben nem kell kötelezően kijelölni ügygondnokot.

4.6

Mérlegelni kell annak lehetőségét is, hogy az örökösök elfogadhassanak egy örökséget az örökséget terhelő követelések határain belül, és ezt tehessék egy olyan, örökösök közötti megegyezés vagy örökösödési szerződés révén, mely jogos esetekben (egy üzlet vagy mezőgazdasági üzem működtetésének folytatása, egy szellemi vagy fizikai fogyatékkal élő örökös számára juttatott előny) egyenlőtlen elosztásról rendelkezhet, vagy olyan megállapodás keretében, mely – olyan esetben, ha az alkalmazandó jog nem rendelkezik egyenlő bánásmódról – egyenlően osztja el az örökséget különböző házasságokból származó vagy törvénytelen gyermekek között, illetve lehetővé teszi az öröklési jog közvetlen átadását az örökös utódai számára, figyelembe véve a várható élettartam hosszabbodását.

4.7

Bizonyos keretek között azt is lehetővé kell tenni, hogy az örökhagyó megválaszthassa, hogy mely jog alkalmazandó az örökségre, például olyan esetekben, ha olyan államnak a jogát jelöli meg (több állampolgárság esetén ő dönthetné el, melyiket választhatja), melynek állampolgára vagy azét az államét, melyben állandó lakhelye van.

4.8

Végül az EGSZB úgy véli, hogy szükséges az Európai Bizottság illetékes munkatársai által már elkezdett összehasonlító munka nyomon követése és továbbvitele, valamint ennek rendszeres ismertetése az Európai Bizottság internetes oldalán és megfelelő számú nyelvre történő lefordítása ahhoz, hogy az általánosan hasznos legyen a jogi szakértők, közhivatalnokok, nemzetközi öröklési ügyekkel foglakozó bírák és ügygondnokok számára. A szerkesztés során ügyelni kell arra, hogy a fejezetek összefoglalói érthetővé tegyék az általános elveket a nemzetközi vonatkozású végrendeletet megfogalmazni kívánó európai polgárok, illetve örököseik számára.

4.9

Az EGSZB érdeklődéssel várja azoknak a konzultációs folyamatoknak az eredményét, melyeket az Európai Bizottság már elindított, illetve azokét, melyek a jövőben kezdődnek el. Az EGSZB azt a reményét fejezi ki, hogy a véleményre való felkérést egy általános megközelítésen alapuló és konkrétabb jogalkotási javaslatokat tartalmazó szöveg elkészülte után kapja meg, illetve azt tervezi, hogy a javaslatokat részletekbe menően fogja megvizsgálni, mivel azon az állásponton van, hogy a végrendeletek és öröklés az uniós polgárok számára igen jelentős kérdésnek számít. Nem szabad csalódást okozni a polgároknak, akik a formalitások egyszerűsítését, nagyobb jog- és adóbiztonságot, valamint nemzetközi örökösödési ügyekben a lehető legnagyobb gyorsaság biztosítását várják el a közösségi irányelvtől, függetlenül attól, hogy az magánembereket vagy vállalkozásokat érint, mezőgazdasági üzemeket vagy egyéb gazdasági tevékenységet, melyeknek tulajdonosai arról szeretnének gondoskodni, hogy elhalálozásuk után is biztosított legyen a folyamatosság.

3.2.2006   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 28/5

1.

2.

3.

4.

5.

6.

7.

8.

9.

1.1

A hasznosítható energia a mai életmódunk és kultúránk alapja. Jelenlegi életszínvonalunkat csak a kielégítő mennyiségben rendelkezésre álló energia tehette lehetővé. A megbízható, olcsó, környezetbarát és fenntartható energiaellátás elengedhetetlen feltétele a lisszaboni stratégia, valamint a Tanács göteborgi és barcelonai határozatai megvalósításának.

1.2

Az európai és a globális energiaellátás alapját jelenleg a fosszilis tüzelőanyagok: a szén (2), a kőolaj és a földgáz képezik. Jelentőségükből a következő évtizedekben sem veszítenek majd, tehát nélkülözhetetlenek maradnak.

1.3

Kitermelésük és felhasználásuk azonban különböző környezeti ártalmakkal, többek között üvegházhatású gázok – elsősorban szén-dioxid és metán – kibocsátásával jár együtt, és véges erőforrások felhasználását jelenti.

1.4

Felhasználásuk Európa nagyfokú importfüggőségéhez vezetett e létfontosságú alapanyag terén, s ez a jövőben még növekedhet, különösen a kőolaj és egyre inkább a földgáz tekintetében.

1.5

A világ szén-, olaj- és földgázkészleteinek és -tartalékainak (3) valószínűsíthető rendelkezésre állása több tényezőtől függ (gazdasági növekedés, feltárás, technikai fejlődés). Ezek az erőforrások és tartalékok feltehetően még sok évtizedig (a szén esetében akár évszázadokig) kitartanak, bár – főként az olaj esetében – még ennek az évszázadnak a közepe előtt bekövetkezhet a tartalékok csökkenése és a kínálat szűkülése. Az olajpiacok jelenlegi alakulása bizonyítja, hogy rendkívül rövid időn belül is felléphetnek alig előrelátható árugrások, amelyek jelentős kihatással vannak a nemzeti gazdaságokra (4).

1.6

Az EU energiapolitikájában tehát egyrészt minden intézkedést meg kell tenni annak érdekében, hogy ez a függőség hosszú távon csökkenjen, mindenekelőtt takarékossági intézkedések, valamennyi energiahordozó hatékonyabb használata, valamint az alternatív energiarendszerek, például a megújuló energiák és az atomenergia fokozott felhasználása révén. Ezáltal az alternatív energiarendszerek továbbfejlesztése különleges jelentőséget nyer.

1.7

Az EU energiapolitikájának másrészt mindent meg kell tennie, hogy a fosszilis tüzelőanyagokból az ellátást és az ellátási útvonalakat biztosítsa; különleges problémát jelent ennek során néhány fő beszállító ország politikai stabilitásának kérdése. Az Orosz Föderációval, a FÁK-országokkal, a Közel- és a Közép-Kelet államaival, valamint az EU-val szomszédos régiókkal (például Algériával vagy Líbiával) való együttműködésnek e tekintetben különleges jelentősége van.

1.8

A tekintélyes európai szénkészletek fokozottabb igénybevétele is csökkentheti ezt a függőséget.

1.9

Egy jól működő európai belső piacon és megfelelő, klímabarát intézkedések keretében a fosszilis tüzelőanyagok eljuthatnának azokra a felhasználási területekre, amelyek illenek sajátosságaikhoz és ár-, illetve költségszintjükhöz, ami automatikusan e tüzelőanyagok gazdasági és energetikai szempontból igen hatékony használatát eredményezi.

1.10

Ez oda vezetett, hogy az acéliparban és az erőművekben túlnyomórészt szenet használnak, az olajt és a gázt pedig mindenekelőtt hőfejlesztésnél és nem energetikai felhasználási területeken alkalmazzák. A közlekedés területén a kőolajból nyert termékek dominálnak.

1.11

Az energiamixtúrában a szűkösebb mennyiségben rendelkezésre álló és rugalmasabban használható földgáz és kőolaj felhasználását ezért azon alkalmazásokra – mint például közlekedési üzemanyagok, vegyipari nyersanyagok – kellene koncentrálni, amelyek esetében a szenet csak többletköltségekkel, megnövelt energiafelhasználással és CO2-kibocsátással lehet alkalmazni.

1.12

Az egy termékegységre eső CO2-kibocsátást (pl. kg CO2/kWh, t CO2/t acél, g CO2/személygépkocsi-kilométer) a technika fejlődése segítségével folyamatosan tovább kell csökkenteni. Ehhez az energiahatékonyság javítására van szükség az energiaátalakítás és az energiafelhasználás minden területén.

1.13

Az energia- és gazdaságpolitikának tehát megbízható keretet kell nyújtania az olyan befektetésekhez, amelyek jobb műszaki megoldásokhoz vezetnek az ipar, a kisipar és a magánbeszerzések területén.

1.14

Európában az elkövetkező évtizedekben 400 GWel (5) új erőműi teljesítményre lesz szükség. A CO2-kibocsátás és a tüzelőanyag-felhasználás korlátozása/csökkentése céljából ezeket az új építményeket a rendelkezésre álló legjobb technikával kell felszerelni.

1.15

A közlekedés terén mindent meg kell tenni a fajlagos üzemanyag-fogyasztás (jármű-kilométerenkénti fogyasztás) csökkentéséhez és az összfelhasználás további növekedésének megállításához. Ehhez egyrészt műszaki előrelépésekre van szükség a gépjárművek és az üzemanyagok fejlesztésének számos területén, másrészt a dugók kialakulásának elkerülésére (út- és alagútépítés, irányítórendszerek), továbbá a forgalom csökkentésére (6) . Az elektromos meghajtású járművek – mint például az elektromos vasút – nagyobb mértékű használata is csökkenti a kőolajtól való függőséget, mivel lehetővé teszi az alkalmazott primer energiahordozók (szén, földgáz, megújuló energiaforrások, atomenergia) fokozottabb diverzifikálását.

1.16

Az energiafelhasználás hatékonyságának terén történő előrelépés előfeltétele az intenzívebb kutatás és fejlesztés, különösen a fosszilis tüzelőanyagot használó erőműveknél, mégpedig mind az ipar, mind pedig a közpénzekből támogatott intézkedések oldaláról.

1.17

Ennek megfelelően az EGSZB üdvözli az „Energia” fő témakör szerepeltetését a 7. kutatás-fejlesztési keretprogram javaslatában, amelyet megfelelő pénzeszközökkel kell ellátni, és át kell fognia az energiatechnikák valamennyi lehetőségét. Kiváltképp a fosszilis tüzelőanyagokat felhasználó rendszerek hatásfokának emelésére irányuló intézkedéseket kell tartalmaznia, mivel ettől különösen nagy összeredmény várható.

1.18

A fosszilis energiahordozók révén történő energia-előállításnál is van esély az egységnyi energiaforgalomra eső CO2-emisszió hosszú távú és jelentős csökkentésére, ha CO2-leválasztást és végleges CO2-tárolást magukban foglaló eljárásokat alkalmaznak (Clean Coal Technology). Az ilyen jellegű eljárások kifejlesztésének és kipróbálásának tehát a 7. kutatás-fejlesztési keretprogramon belül nagy jelentősége van.

2.1

A hasznosítható energia (7) a mai életmódunk és kultúránk alapja. Jelenlegi életszínvonalunkat csak a kielégítő mennyiségben rendelkezésre álló energia tehette lehetővé. A megbízható, olcsó, környezetbarát és fenntartható energiaellátás szükségessége áll a Tanács lisszaboni, göteborgi és barcelonai határozatainak középpontjában.

2.2

Az EGSZB már többször megállapította, hogy az energiaellátás és -használat környezeti terhelésekkel, kockázatokkal, valamint külpolitikai függőségekkel és kiszámíthatatlansággal jár. A jövőbeni energiaellátás lehetséges alternatívái és technológiái közül egyik sem tökéletes technikailag, nem teljesen mentesek a környezetre gyakorolt zavaró hatásoktól, nem felelnek meg az összes igénynek, és az áraik alakulása, illetve a hosszú távú felhasználási lehetőségeik nem láthatók kellően hosszú távra. Ehhez járulnak a tartalékok és készletek szűkössé válásának kérdései, azok minden következményével. A problémát a globális népességnövekedés, a fejlődő országok fokozódó energiaéhsége és különösen a nagy új ipari országok, így Kína, India és Brazília gyorsan növekvő energiaszükséglete várhatóan még tovább fokozza.

2.3

Az előrelátó európai energiapolitikának tehát továbbra is fontos célja kell, hogy maradjon a hosszú távon rendelkezésre álló, környezetkímélő és versenyképes energiaellátás. Az említett okok miatt ez nem korlátozódhat csupán néhány energiahordozó felhasználására. Az energiaellátás szűk keresztmetszeteivel és az egyéb kockázatokkal inkább egy típus és eredet tekintetében igen változatos összetételű energiamixtúrával lehet felvenni a küzdelmet, amelyben minden rendelkezésre álló energiahordozót és technikát felhasználnak és (tovább)fejlesztenek, hogy azok végül az elfogadott ökológiai előírások keretei közt versenyezzenek egymással a folytonosan változó feltételek között.

3.1

A világ energiaellátása – és hasonlóképpen az EU-25-öké – jelenleg mintegy négyötöd részben a fosszilis energiahordozók (kőolaj, földgáz és szén) felhasználásán alapul.

3.2

A jövőbeli fejleményekkel kapcsolatos előrejelzések általában a jövőbeli demográfiai és gazdasági változásokra, az egyéb feltárási és kitermelési technikák fejlődésére, valamint az egyes országokban fennálló mindenkori politikai keretfeltételekre vonatkozó feltételezésektől függenek, és ezért különböznek nézőpont szerint, illetve néha az érdekhelyzet szerint is. Ez különösen érvényes a nukleáris energiára, valamint a megújuló energiaforrások támogatási intézkedéseinek mértékére.

3.2.1

A párizsi Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) és az Egyesült Államok energiaügyi minisztériumának Energiainformációs Hivatala (EIA) 2004-ben beterjesztett prognózisai (8) szerint még 25 év múlva is az említett fosszilis energiahordozókból fedezik majd a világ energiafelhasználásának több mint 80 %-át.

3.2.2

A megújuló energiaforrások mennyisége ugyan növekedni fog – de az IEA és az EIA becslései szerint nem jobban, mint a teljes energiafelhasználás, így az arányuk változatlan marad. Az atomenergia esetében ugyan a jelenlegi tendencia szerint szintén kissé növekvő mennyiséget várnak, a növekedés azonban elmarad majd a fogyasztás teljes növekedése mögött, hacsak jelentősen nem változnak a politikai keretfeltételek Európában. Így az IEA és az EIA következtetései szerint az atomenergia részaránya a világ energiafogyasztásának fedezésében akár még csökkenhet is.

3.2.3

Az Európai Bizottság által az EU-25-ök számára 2004 szeptemberében közzétett (9)„alapváltozat” (baseline scenario) az IEA és az EIA által előrejelzett nemzetközi trendektől eltérően abból indul ki, hogy a megújuló energiaforrások részaránya a 25 tagú EU energiafogyasztásában 2030-ra a mai 6 %-ról 9 %-ra nő majd. Mivel azonban másrészről az atomenergia hozzájárulása e becslés szerint a 25 tagú EU-ban csökken, így az Európai Bizottság alapváltozata arra az eredményre jut, hogy a fosszilis energiahordozók 2030-ban a 25 tagú EU tekintetében is a teljes energiafelhasználás több mint 80 %-át fedezik majd.

3.3

A fosszilis energiahordozók kimeríthető nyersanyagok. Ahhoz, hogy felmérjük, meddig maradhat fenn a kőolaj, földgáz és a szén meghatározó szerepe, figyelembe kell vennünk a fosszilis energiahordozók potenciálját.

3.4

Ehhez fogalom meghatározásokra és mértékegységekre van szükség. Fogalomként a tartalék, készlet és potenciál kifejezéseket használjuk. Az energiahordozóknál különféle mértékegységeket (10) használnak, a kőolajnál például a tonnát vagy a barrelt, a szénnél a metrikus tonnát vagy a tonnában számított kőszénegyenértéket, a földgáz esetében pedig a köbmétert vagy a köblábat. Ezek összevetéséhez a joule-ban vagy wattszekundumban (Ws) kifejezett energiatartalmat használjuk.

3.5

A teljes potenciál (Estimated Ultimate Recovery, rövidítve: EUR) a földkéregben lévő teljes kinyerhető energianyersanyag-mennyiséget magában foglalja, az ember általi kitermelés megkezdése előtti állapot szerint. Ez becsült érték, amelyet illetően a különböző szakértők eltérő eredményre juthatnak. Ahogy egyre jobban megismerjük azonban a földkérget és ahogy finomodnak a kutatási technológiák, úgy közelítenek egymáshoz a prognózisok is.

3.6

A teljes potenciálba csak az előfordulások kinyerhető része számít bele. Ez azonban függ a rendelkezésre álló technológiáktól és azok gazdaságosságától, ezek javulásával tehát növekedhet. Ha a teljes potenciálból levonjuk az eddig már kitermelt mennyiségeket, a maradék potenciált kapjuk.

3.7

A maradék potenciál a tartalékokból és a készletekből tevődik össze. Tartalékok alatt egy energiatermelési nyersanyag azon mennyiségeit értjük, amelyeket már biztonsággal kimutattak, és amelyek a jelenlegi műszaki lehetőségek mellett gazdaságosan kitermelhetők. Készletek alatt azokat az energianyersanyag-mennyiségeket értjük, amelyeket már kimutattak, de gazdasági és/vagy műszaki okok miatt jelenleg nem nyerhetők ki, s emellett azokat is, amelyeket ugyan még nem mutattak ki teljes biztonsággal, de a geológiai jelek alapján feltételezhetők.

3.8

A nyilvános vitában a tartalékok állnak az előtérben, mivel ezekből vezetik le, hogy meddig lesznek elegendőek az energiahordozók. Ha a tartalékokat elosztjuk az aktuális éves kitermeléssel, megkapjuk az úgynevezett statikus időtávlatot. Ilyen módon kiszámíthatjuk a világméretű tartalékok statikus időtávlatát, ami a kőolaj esetében kb. 40, a földgáz esetében kb. 60 és a szén esetében mintegy 200 év.

3.9

A tartalékok mennyisége és azok statikus időtávlata azonban semmiképp sem állandó érték. Éppen ellenkezőleg, a tartalékok statikus időtávlatának csökkenése intenzívebb feltáró munkához vezet, amelynek következményeként – és a műszaki haladás folytán is – a készletek egy része a tartalékok közé kerül át. (Az olaj statikus időtávlatát például a múlt század hetvenes éveiben jó 30 évre tették.)

3.10

A statisztikailag kimutatott készletek a kőolaj esetében például kb. kétszer olyan magasak, mint a tartalékok, a földgáz és a kőszén esetében pedig akár a tartalékok tízszeresét is elérhetik.

3.11

A fosszilis energiatermelési nyersanyagok jövőbeli rendelkezésre állásának egy további indikátora a teljes potenciál már kitermelt részének aránya. Ha ez az arány túllépi az 50 %-ot, s ezzel félig elérjük a kimerülést („depletion mid point”), megnehezedik a kitermelés további növelése, vagy akár csak a szinten tartása.

3.12

Kőolaj: A „hagyományos” kőolaj mintegy 380 milliárd tonna olajegyenértéknek megfelelő teljes potenciáljának mára már több mint egyharmadát kitermelték. A hagyományos potenciál fele állandó kitermelési volumen mellett körülbelül tíz év alatt fogyna el. A kitermelés további növeléséhez ezt követően már egyre inkább be kellene vonni a nem hagyományos lelőhelyeket (nehézolaj, olajhomok, olajpala) is. Ezzel a „depletion mid point” időben kitolható. Ellenkező esetben már az évszázad közepétől a tartalékok csökkenése és a kínálat drasztikus mértékű szűkülése (11) következhet be.

3.13

Földgáz és szén: a földgáz esetében annyiban hasonló a helyzet, hogy a maradék teljes potenciál a nem hagyományos lelőhelyek, pl. a gázhidrát-lelőhelyek figyelembevételével ugyancsak megnő. Szénből a 3400 milliárd tonna olajegységre becsült teljes potenciálnak eddig csak körülbelül 3 %-át termelték ki.

3.14

A gázhidrátok (metánhidrátok) feltárása és kinyerésük technológiája még kutatási stádiumban van; ezért jelenleg még nem tehetők felelős kijelentések arra vonatkozóan, hogy milyen nagy lesz az energiaellátáshoz való hozzájárulásuk. Vannak olyan becslések, melyek szerint a lehetséges készletek energiatartalma meghaladja minden eddig ismert fosszilis energiahordozó-készletét, kinyerhetőségüket illetően (elviekben, technika, költségek) azonban még teljes bizonytalanság uralkodik. Ezenkívül a gázhidrátoknak a klimatikus hatások vagy az ember által előidézett felszabadulása jelentős bizonytalansági tényezőként, illetve jelentős kockázatként tekinthető, mivel így az erősen üvegházhatású metángáz felszaporodhat a légkörben, rendkívüli módon veszélyeztetve ezzel a klímát.

3.15

A fosszilis energiahordozók kitermelésének költségei nagyon különbözőek. Az olaj esetében jelenleg – lelőhelytől függően – 2 és 20 dollár/barrel között vannak, de egyre kisebb lelőhelyeket kell feltárni, egyre kedvezőtlenebb geológiai és földrajzi feltételek között. Ezt a költségfelhajtó hatást azonban a termelékenység – főként műszaki innovációkon alapuló – növekedése kiegyenlítheti, sőt, akár meg is fordíthatja. A földgáz kitermelésének költségei is széles sávban mozognak. A szén esetében a költségek a lelőhely mélységétől, a telepvastagságtól és attól is függnek, hogy a kitermelés külszíni műveléssel vagy csak mélyműveléssel lehetséges-e. A költségsáv igen széles: néhány dollár/tonnától (pl. az Egyesült Államokban, a Powder-folyó medencéjében) akár 200 dollár/tonnáig is terjedhet, például a kőszén fejtésénél egyes európai körzetekben.

3.16

A fosszilis tartalékok regionális eloszlása is nagyon egyenetlen. Ez mindenekelőtt a kőolajra érvényes. A kőolajtartalékok 65 %-a a Közel-Keleten található. Nem sokkal kiegyensúlyozottabb a földgáz eloszlása sem, amely elsősorban két területen fordul elő: a Közel-Keleten (34 %) és a volt Szovjetunió utódállamaiban (39 %). A széntartalékok eloszlása viszont egyenletesebb: a legnagyobb széntartalékok Észak-Amerikában találhatók, emellett nagy széntelepek vannak Kínában, Indiában, Ausztráliában, Dél-Afrikában és Európában.

3.17

Abból, hogy a stratégiailag fontos fosszilis energiahordozók – főként a kőolaj, de a földgáz is – előfordulása a Közel- és Közép-Kelet geopolitikailag kockázatos térségeiben összpontosul, az energiaellátás biztonságát illetően speciális problémák adódnak.

4.1

A 25 tagú EU primer energiafelhasználása 2004-ben mintegy 2,5 milliárd tonna kőszénegyenérték, illetve mintegy 75 exajoule (75x1018 joule) volt. Ez a világ 15,3 milliárd tonna kőszénegyenértékre rúgó energiafogyasztása 16 %-ának felel meg. A 25 tagú EU fejenkénti 5,5 tonna kőszénegyenértéknek megfelelő energiafelhasználása több mint a világátlag kétszerese, viszont csak feleakkora, mint az észak-amerikai fogyasztás. A gazdasági teljesítményhez viszonyítva Európa energiafogyasztása csak mintegy feleakkora, mint az Európán kívüli területek átlaga, mivel az energiát itt sokkal hatékonyabban használják fel, mint a világ sok más részén.

4.2

A 25 tagú EU legfontosabb energiahordozói 2004-ben a következők voltak (a teljes primer energiafogyasztást tekintve): ásványolaj 39 %, földgáz 24 % és szén 17 %. Az EU energiaellátásának további lényeges eleme az atomenergia (14 %), valamint a megújuló és egyéb energiák (6 %). Az egyes fosszilis energiahordozók részaránya a 25 tagállamban nagyon széles sávban mozog: a földgáz esetében 1 %-tól (Svédország) csaknem 50 %-ig (Hollandia), az ásványolaj esetében 30 % alatti értéktől (Magyarország) kétharmad részig (Portugália), a szénnél pedig 5 %-tól (Franciaország) 60 %-ig (Lengyelország). E különbségek fő oka, hogy az egyes tagállamok eltérő mértékben vannak ellátva a fosszilis energiahordozók tartalékaival.

4.3

A 25 tagú EU energiahordozó-tartalékainak összesített mennyisége viszonylag csekély, mintegy 38 milliárd tonna kőszénegyenértéket tesz ki. Ez a világ tartalékainak jó 3 %-a, ha a nem hagyományos szénhidrogéneket is beleszámítjuk. Ennek nagy részét a jó 31 milliárd tonna kőszénegyenértéknek megfelelő nagyságú széntelepek adják, melyeknél körülbelül fele-fele a barnaszén és a kőszén aránya. A földgáztartalékok 4 milliárd tonna, az olajtartalékok pedig 2 milliárd tonna kőszénegyenértéknek felelnek meg. Ezzel az EU belátható időre a világ legnagyobb nettó energiaimportőre marad. Az Európai Bizottság becslései szerint ez az importfüggőség 2030-ra kétharmad rész felettire emelkedik.

4.4

A fosszilis energiahordozók tartalékai nagyon egyenlőtlenül oszlanak meg az EU 25 tagállama között. Az olaj előfordulása főként az Északi-tenger brit részére, s emellett a dán területére koncentrálódik. Ezek már nagymértékben kimerültek, úgyhogy a termelés vissza fog esni. Gáztartalékok Hollandiában és Nagy-Britanniában fordulnak elő a legnagyobb mennyiségben. A széntartalékok főleg Németország, Lengyelország, Csehország, Magyarország, Görögország és Nagy-Britannia között oszlanak meg. Fontos szerepet játszanak ezenkívül a norvég olaj- és gáztartalékok, mivel Norvégia – noha nem EU-tag – az Európai Gazdasági Térség (EGT) tagja.

4.5

A 25 tagú EU-nak – mivel a fosszilis energiahordozókból általában véve csekély tartalékokkal rendelkezik – már ma is energiaszükségletének több mint a felét importból kell fedeznie. Az Európai Bizottság zöld könyve szerint 2030-ra ez az arány 70 %-ra fog nőni. Különösen a nyersolaj esetében jelentős az importfüggőség: ennél az energiahordozónál a szükséglet több mint háromnegyed részét külső országokból származó import révén kell kielégíteni. A földgáznál az import részaránya 55 %, a szén esetében pedig egyharmad résznyi.

4.6

Mindez Európa nagyfokú importfüggőségéhez vezetett a létfontosságú alapanyag, az „energia” terén, s ez a jövőben még növekedhet, különösen a kőolaj és egyre inkább a földgáz tekintetében. Így az EU a világ legnagyobb nettó energiahordozó-importőre.

4.7

Az EU energiapolitikájának tehát egyrészt mindent meg kell tennie, hogy a fosszilis tüzelőanyag-ellátást és az ellátási útvonalakat biztosítsa. Különleges problémát jelent e tekintetben egyes fő beszállító országok politikai stabilitásának kérdése. Az Orosz Föderációval, a FÁK-országokkal, valamint a Közel- és a Közép-Kelet államaival, valamint az EU-val szomszédos régiókkal (például Algériával vagy Líbiával) való együttműködésnek e tekintetben különleges jelentősége van.

4.8

Az EU energiapolitikájában másrészt minden intézkedést meg kell tenni annak érdekében, hogy ez a függőség hosszú távon csökkenjen, mindenekelőtt valamennyi energiaforrás hatékonyabb felhasználása, valamint az alternatív energiarendszerek, például a megújuló energiák és az atomenergia fokozottabb alkalmazása, fejlesztése és piaci bevezetése révén. Ezáltal az alternatív energiarendszerek továbbfejlesztése különleges jelentőséget nyer.

4.9

Ezt a függőséget a tekintélyes európai szénkészletek fokozottabb igénybevétele is csökkentheti, annál is inkább, mivel az európai szénbányászatban már ma is lényegesen szigorúbb környezetvédelmi szabályozások érvényesek, mint a világ más tájain.

5.1

A 25 tagú EU energiafelhasználásának alakulása valószínűleg az Európai Bizottság „European Energy and Transport Scenarios on Key Drivers” (13) című kiadványában bemutatott, a jelenlegi trendek és politikák folytatódására épülő alapváltozatot (baseline scenario) követi majd. Ebből a következő prognózis adódik:

5.2

A primer energiafelhasználás 2040-re 2,9 milliárd tonna kőszénegyenértékre emelkedik, vagyis évente csupán 0,6 %-kal nő. A bruttó hazai termék ezzel szemben 2030-ig évi átlagban várhatóan 2,4 %-kal növekszik majd. Az energiaintenzitás (energiafelhasználás/bruttó hazai termék) ehhez szükséges több mint évi 1,7 %-os (!) csökkenését strukturális változtatásokkal, az energiahatékonyság javításával és korszerű technológiák felhasználásával kell elérni.

5.3

A fosszilis energiák aránya a primer energiafelhasználás fedezésében 2030-ig még akár 2 százalékponttal (82 %-ra) is emelkedhet.

5.4

Szén: a kezdeti visszaesés után körülbelül 2015-től ismét a szénfelhasználás emelkedése várható, ezen energiahordozónak az áramtermelésben addigra megjavuló versenyhelyzete folytán. E fejlemény fő oka a földgázárak emelkedése mellett az lesz, hogy várhatóan felhasználásra éretté válnak a szénből történő áramtermelés korszerű technológiái. E becslésnek megfelelően tehát a szénfelhasználás 2030-ra ismét eléri a 2000. évi szintet. Részaránya ekkor a 25 tagú EU primer energiafelhasználásában – éppúgy, mint a 2005. évben – mintegy 15 % lesz. Mivel a 2005-től 2030-ig terjedő időszakban az EU-ban a szénkitermelés mintegy 40 %-os csökkenésével, s emellett a szénimport 125 %-os emelkedésével lehet számolni, a 25 tagú EU szénfogyasztásának fedezésében az import részaránya a 2005. évi egyharmadról 2030-ra közel kétharmadra emelkedik.

5.5

Olaj: mivel a 0,2 %/év növekedési ráta a fentiek szerint előreláthatólag átlag alatti, az olaj aránya a primer energiafelhasználásban 2030-ra előreláthatólag 34 %-ra csökken, tehát 5 százalékponttal kevesebb lesz, mint ma.

5.6

Gáz: a gázfogyasztás először (2015-ig) 2,7 %/év arányban, átlag feletti mértékben növekedni fog. Ez a folyamat később lelassul, aminek oka többek közt a szénnel szemben romló versenyképesség az áramtermelés terén. A 2030-ig terjedő teljes időszakban az összes fosszilis energiahordozó közül mégis a gáz esetében várható a felhasználás legnagyobb mértékű növekedése. A földgáz aránya a 25 tagú EU primer energiafelhasználásában a 2005-ös 26 %-ról 2030-ra 32 %-ra emelkedik. A cseppfolyósított földgáz (Liquified Natural Gas, LNG) lehetővé teszi a gázellátás diverzifikálását, mivel tengeren keresztül szállítható. Jelenleg a világ gázkereskedelmének 25 %-a jut az LNG-re. A legnagyobb LNG-exportőr Indonézia, amelyet Algéria, Malajzia és Katar követ a sorban.

5.7

A fosszilis energiahordozók kitermelése a 25 tagú EU-n belül 2030-ig évi mintegy 2 %-kal csökken majd. Ezzel az importfüggőség aránya az összes fosszilis energiahordozó tekintetében 2030-ra kétharmad rész felettire emelkedik. Az import részaránya 2030-ban például a szén esetében – ahogy említettük – csaknem eléri a kétharmad részt, a gáznál meghaladja a 80 %-ot, az olajnál pedig csaknem eléri a 90 %-ot. Különösen kritikus a gázimport korlátozott számú szállítótól való növekvő függősége.

5.8

Az áramfogyasztás 2030-ig évi átlagban 1,4 %-kal nő, így az erőműkapacitás-igény a mai mintegy 700 GW-ról (maximális villamos teljesítmény) 2030-ra 400 GW-tal, vagyis 1100 GW-ra nő. Emellett arra is szükség van, hogy a régi erőműveket új létesítményekkel váltsák fel. Az Európai Bizottságnak az alapváltozatban szereplő becslése szerint a várható kapacitásnövekedést a fosszilis energiák, illetve a szél-, víz- és napenergia terén történő teljesítménynövekedéssel (300, illetve 130 GW) érjük el, miközben az atomerőműveknél 2005 és 2030 között 30 GW-os nagyságrendű kapacitásleépítést várnak, amennyiben nem kerül sor a politikai keretfeltételek tartós változására.

5.9

Az EU energiaellátásában így az elkövetkező 25 évben komoly kihívásokkal és feladatokkal kell szembenézni, amelyek azonban gazdasági esélyekkel társulhatnak. Ilyen például az ellátás biztosítása – beleértve az importfüggőség csökkentését –, a tovább szigorodó környezetvédelmi követelmények teljesítése, a versenyképes energiaárak garantálása és a szükséges beruházások elvégzése.

6.1

A szén, a kőolaj és a földgáz természetes szénhidrogének, amelyek évmilliók alatt, biológiai eredetű anyagokból összegyűlt biomassza átalakulásából keletkeztek, tehát nem mások, mint elraktározott napenergia. A geológiai keletkezési körülményektől (pl. nyomás, hőmérséklet, kor) függően különféle termékek jöttek létre. Lényeges megkülönböztető jegy a tüzelőanyag hidrogéntartalma. A hidrogén szénhez viszonyított aránya a földgáznál a legmagasabb – 4:1 –, a kőolajnál körülbelül 1,8:1, a szénnél pedig 0,7:1. Nagyrészt ez határozza meg, hogy e fosszilis nyersanyagok milyen területeken használhatók fel.

6.2

A szén, a kőolaj és a földgáz energiahordozóként, számos termék (a gyógyszerektől a tömeggyártású műanyagokig) nyersanyagaként, továbbá a vas- és acélgyártás széntartalmú redukálószereként mással egyelőre nem pótolható. Specifikus fizikai-kémiai tulajdonságaik (pl. halmazállapot, hidrogéntartalom, széntartalom, hamutartalom) folytán azonban egyes célokra különösen jól, másokra kevésbé jól alkalmazhatók. A felhasználandó szénhidrogéntípus kiválasztása gazdasági, műszaki és környezetvédelmi szempontok alapján történik.

6.3

Az EU-ban felhasznált fosszilis energiahordozók mintegy 7 %-a szolgál úgynevezett „nem energetikai” célra, azaz főleg vegyipari termékek előállítására. Kezdetben, a múlt század elején még a szénből kinyert anyagok képezték az újonnan kialakuló termelési ág alapját. A szénlepárlási termékeket mára már szinte teljesen kiszorították a földgáz- és kőolajtermékek. Ebben a piaci szegmensben – amíg ez az ellátás oldaláról lehetséges – a jövőben is a kőolaj és a földgáz dominál majd. Az olaj- és földgáztartalékok ehhez lényegesen hosszabb ideig igénybe vehetőek lennének, ha sikerülne visszaszorítani ezen energiahordozók energia- és hőtermelésre való felhasználását.

6.4

Az oxigénes acél előállításánál a szénalapú nagyolvasztós-konverteres eljárás honosodott meg. A nagyolvasztó-folyamat a nyersvas előállításához redukálószerként kőszénkoksz felhasználását igényli, amely egyúttal tartóvázként és gázellátó rendszerként is szolgál. Az átlagos redukálószer-felhasználás a korszerű európai létesítményeknél 1 tonna nyersvasra 475 kg, ami közel van a technológiai minimumhoz.

6.5

A közlekedési-szállítási szektor még mindig nagyarányú növekedést mutat. Az energiafogyasztás mintegy 25 %-a esik e szektorra, és a közúti forgalom szinte teljes egészében a kőolajtermeléstől függ. A folyékony tüzelőanyagoknak magas a térfogat-, illetve tömegegységre eső energiatartalmuk, ami a közlekedési szektorban való gazdaságos és hatékony felhasználás előfeltétele. A folyékony tüzelőanyagok és a hozzájuk kapcsolódó infrastruktúra ezért a közúti közlekedésben elterjedt. Az elektromos meghajtású járművek – mint például az elektromos vasút – nagyobb mértékű használata lehetővé teszi az alkalmazott primer energiahordozók (szén, földgáz, megújuló energiaforrások, atomenergia) fokozottabb diverzifikálását, és ezáltal csökkenti a kőolajtól való függőséget.

6.6

A kőolaj alapú folyékony üzemanyagok versenytársa az üzemanyagként közvetlenül alkalmazott földgáz és a cseppfolyósított földgáz (LNG). Még nem derült ki, hogy e terméktípusok képesek-e nagyobb piaci részesedést nyerni (14).

6.7

A háztartások és a kisfogyasztók az energia mintegy 30 %-át igénylik. Az energiahordozó megválasztását a gazdasági kritériumok mellett egyre inkább kényelmi és környezetvédelmi szempontok is meghatározzák. Ebben a szektorban a fűtőolaj, a földgáz, az áram, illetve a sűrűn lakott területeken a hővel kapcsolt villamos energiát termelő létesítményekből nyert távhő áll versenyben egymással.

6.8

Az EU által elfogyasztott energia 40 %-át erőművekben árammá és hővé alakítják át. Az árammá történő átalakításhoz technológiai szempontból a szén, a kőolaj és a földgáz, de az atomenergia is egyformán alkalmas. A műszakilag magas hatásfokú erőművekben földgáz felhasználása esetén a hatásfok (primer energiából elektromos energiává) a 60 % körüli értéket is eléri. Kőszén felhasználása esetén korszerű létesítményeknél 45–50 %-os, barnaszén esetében 43 %-os hatásfok érhető el.

6.9

Világviszonylatban az áramszükséglet mintegy 40 %-át, az EU-ban mintegy 30 %-át állítják elő szénből. A világ széntermeléséből 63 %-nyit áramtermelésre használnak fel: a szén az áramtermelésben olcsóbb, mint a kőolaj vagy a földgáz, és világszerte számos kitermelési területről áll biztonságosan rendelkezésre.

6.10

A szénfelhasználás acélgyártásra és áramtermelésre való koncentrálásával olyan fosszilis energiamixtúrát lehet megcélozni, amely ötvözi a gazdasági előnyöket a környezetvédelmi szempontokkal, az ellátás biztonságával és az erőforrások kímélésével. A világ szénkészletei lényegesen nagyobbak, mint a kőolaj- és földgázkészletek.

6.11

A politikai keretfeltételeknek ösztönözniük kellene azt, hogy a szűkös mennyiségben rendelkezésre álló és rugalmasan használható nyersanyagokat, tehát a földgázt és a kőolajat azon alkalmazásokra – különösen a közlekedés és a vegyipar céljára – tartsák fenn, amelyekhez a szén (vagy az atomenergia és részben a megújuló energiák) csak többletköltségekkel, további technikai és energiaráfordítás révén – tehát további CO2-kibocsátással! – használhatók fel. Ily módon ki lehetne tolni a tartalékok kimerülését a jövőbeli generációk érdekében.

6.12

Ez ugyanakkor azt is jelenti, hogy támogatni kell a szén (valamint a megújuló energia és az atomenergia) erőművekben való felhasználását villamos energia termelése céljára, hogy ott kőolajra és földgázra ne legyen szükség (lásd a 8.12. pontot is). Európának Közép- és Kelet-Európa területén tekintélyes kő- és barnaszénkészletei vannak. E tartalékok használata meggátolhatja, hogy az EU energiaimporttól való függősége tovább növekedjék.

7.1

A fosszilis energiahordozók környezetvédelmi elemzéseinek és összehasonlításainak a teljes termelési és felhasználási láncra – a nyersanyag-kitermelésre, a szállításra, az energiaátalakításra és a végső energiafelhasználásra is – ki kell terjedniük. Valamennyi lépés több vagy kevesebb környezeti hatással és energiaveszteséggel jár. Az importált energiahordozók esetében az EU határain kívül fellépő környezeti hatásokat is figyelembe kell venni.

7.2

A szén, kőolaj és földgáz kitermelésénél különféle környezeti hatásokat kell figyelembe venni. A szénfejtésnél a tájhasználatot és a poremissziót korlátok közt kell tartani. A kőolajfúrásoknál és -kitermelésnél meg kell akadályozni a kőolaj és földgáz, valamint a melléktermékek kikerülését; ugyanez érvényes a földgázkitermelésre, illetve a kőolaj és földgáz ezt követő, csővezetéken vagy hajón történő szállítására is. A tengeri kitermelésnél különleges óvintézkedésekre van szükség. Az olajkitermelésnél felszabaduló metánt nem szabadna gázfáklya formájában elégetni, hanem ipari felhasználásra kell fordítani. Hasonló érvényes a szénbányászatnál keletkező bányagázra, amely nagy arányban tartalmazhat metánt.

7.3

A nagy tüzelőberendezésekre vonatkozó európai irányelv szigorú környezetvédelmi határértékeket szab az 50 MWth vagy annál nagyobb teljesítményű erőművek létesítésére és üzemeltetésére nézve. A gáz-, olaj- és szénerőművek füstgázában található káros anyagok koncentrációját az ezen irányelvben meghatározott technológiai szintnek megfelelően korlátozni kell. A régebbi létesítményeket megfelelő pótlólagos berendezésekkel kell ellátni. Ily módon kell biztosítani, hogy a kibocsátott por (beleértve a finom port is – lásd a 7.6. pontot), kén-dioxid, nitrogén-oxidok és a különösen káros nehézfémek, valamint a mérgező, illetve rákkeltő szerves anyagok mennyisége a természet és az ember számára elviselhető szintre korlátozódjon. Óvatosságból a zajkibocsátást is célszerű olyan mértékben csökkenteni, hogy a zajterhelések nagyrészt elkerülhetők legyenek.

7.4

A szén nem éghető anyagokat is tartalmaz, amelyek az erőműben égetés után (elektro- vagy hálós filtereken) hamuként visszamaradnak. A kőszén hamutartalma rendszerint legfeljebb 10 % (egyes esetekben legfeljebb 15 %). A hamut, összetételétől függően, a cementiparban adalékanyagként vagy útépítésnél, illetve árok- és terepfeltöltésre használják.

7.5

A kőolajban is van hamu-alkotórész, bár csekély mennyiségű. A kőolaj feldolgozásakor a finomítókban a hamu tömör formában, ún. „petrolkoksz”-ként marad vissza, amely többek közt vanádiumot és nikkelt is tartalmaz. Ezt a maradék energia hasznosítására olyan erőművekben és tüzelőberendezésekben használják fel, amelyek rendelkeznek az összes káros anyag leválasztásához szükséges tisztítóberendezésekkel.

7.6

Néhány éve egyre élénkebb vita folyik az ún. finompor-emissziókról (15). Ez alatt a 10 μm-nél kisebb méretű, a tüdőbe bejutó lebegő porrészecskéket értjük, amelyek légúti betegségeket válthatnak ki. Ilyen részecskék az olaj és a szén elégetése során is a levegőbe kerülnek, mivel a legkisebb hamurészecskék szűrőkkel való teljes leválasztása nem lehetséges. A finompor-emissziók legjelentősebb forrásai azonban a dízelüzemű gépjárművek, ha nincsenek ellátva részecskeszűrővel. Szén- és olajtüzelésű erőműveknél a poremisszió határértékét a nagy tüzelőberendezésekre vonatkozó európai irányelv 20 mg/m-ben szabja meg. A nagy erőműveknél a finompor-emissziót egy nedves füstgáz-kéntelenítő tovább csökkenti. A finompor-emisszók további csökkentése és az immissziós határértékek Európa-szerte történő betartása érdekében az EU a dízelüzemű járművekre szigorított rendelkezéseket bocsátott ki, amelyek 2008-tól részecskeszűrőket írnak elő a személygépkocsik számára.

7.7

Az EU egyes tagállamaiban már a XX. század nyolcvanas éveiben kötelezően előírták a nagy szénerőművek és az ipari tüzelőberendezések füstgázainak kéntelenítését. A talajok és tavak akkoriban megfigyelt elsavanyodásának ezzel gátat lehetett vetni. A 300 MW-nál nagyobb tüzelőberendezésekre vonatkozó európai rendelet legújabb változata a füstgázra 200 mg/m3-es maximális SO2-határértéket ír elő. A mai technológiákkal már a kéntartalmú összetevők több mint 90 %-a leválasztható. A leválasztott kénből előállított termékek – főleg a gipsz – számára új piacok nyíltak, csökkentve a természeti erőforrások igénybevételét.

7.8

A fosszilis tüzelőanyagok magas hőmérsékleten történő elégetése során a magukban a tüzelőanyagokban, illetve az égéstér levegőjében lévő nitrogénből és az égetésnél felhasznált oxigénből úgynevezett nitrogénoxidok képződnek. Ezek a nitrogénoxidok magasabb koncentráció esetén légúti betegségeket válthatnak ki, és egyben a környezetre káros ózon képződésének közbenső vegyületei is. A nagy tüzelőberendezésekre vonatkozó európai rendelet megköveteli, hogy a 300 MW-nál nagyobb erőművek nitrogén-monoxid-emissziója 1 m3 füstgázra vetítve ne haladja meg a 200 mg értéket.

7.9

A tudomány abból indul ki, hogy ok-okozati összefüggés van a CO2 és más, úgynevezett „üvegházhatást okozó gázok” emberi tevékenységekből eredő kibocsátása és a földfelszín hőmérsékletének emelkedése között (üvegházhatás). A hatás mértékét illetően még bizonytalanság uralkodik. A szénből, kőolajból és földgázból az égetési folyamatok révén évente mintegy 20 milliárd tonna CO2 kerül a légkörbe; ez az antropogén CO2-emisszió fő forrása. A hatékonyság növelésén és az energiatakarékossági intézkedéseken kívül a CO2-leválasztási technológiák (lásd alant) azok, amelyek fejlesztésére szükség van, s amelyek jelentősebb tehermentesítést hozhatnak.

7.10

A klíma megőrzésében csak akkor érhetünk el átfogó eredményeket, ha növeljük az energiaátalakítás és az energiafelhasználás hatékonyságát. Ehhez határozott lépéseket kell tenni. A tüzelőanyagok mással való helyettesítésének stratégiái ellenben kevésbé célravezetők, mivel ezek egyoldalúan bizonyos energiahordozók, pl. a gáz felhasználására irányulnak, kérdésessé téve az EU energiaellátásának gazdaságosságát és biztonságát. Emellett a gáz túlságosan fontos nyersanyag a vegyipar és a közlekedési szektor számára ahhoz, hogy áramtermelésre használjuk fel.

7.11

Egységnyi energiára vonatkoztatva a földgáz égetésekor a szén égetésénél képződő, a klímát károsító CO2-mennyiségnek csak 50-60 %-a képződik, mert a földgázban lévő széntartalom mellett az abban található hidrogén is energetikai felhasználásra (elégetésre) kerül. Maga a metán azonban – amely a földgáz fő alkotórésze – sokkal (kb. 30-szor) nagyobb mértékben vált ki üvegházhatást, mint a szén-dioxid. A fosszilis energiahordozók kitermelésénél és felhasználásánál ezért mindent meg kell tenni a metánemisszó elkerülésére. A kőolaj- és kőszénkitermelésnél szabaddá váló metánt fel kell fogni és hasznosítani kell. A földgáz szállításánál is feltétlenül el kell kerülni a metánszivárgást. A földgáz ugyanis már a csővezetékek rendkívül csekély szállítási vesztesége esetén is elveszíti a szénnel szemben fennálló szállítási előnyét.

7.12

A szén, olaj és gáz használata mellett a klíma- és környezetvédelem terén – ahogy a múltbeli tapasztalatok mutatják – elsősorban akkor érhetők el gyors eredmények, ha az elöregedett létesítményeket és erőműveket a legkorszerűbb technológiájúakkal és leghatékonyabbakkal váltják fel. Az új technológiákba történő befektetéseket támogató politikai keretfeltételek ezért különösen alkalmasak az ambiciózus környezetvédelmi célok elérésére.

7.13

Az európai környezetvédelmi jogalkotás az utóbbi húsz évben elérte a környezetvédelmi normák harmonizálását az Európai Közösség országaiban. Ehhez a nagy tüzelőberendezésekre, valamint a levegő tisztaságának megőrzésére vonatkozó európai irányelv mellett az energiahatékonyság növelésére és az üvegházhatást okozó gázok emissziójának csökkentésére irányuló politikák és intézkedések is nagymértékben hozzájárultak.

8.1

A 25 tagú EU-ban a szén-, olaj- és gázerőművek a teljes kiépített erőművi teljesítmény több mint 60 %-át adják, s ezzel az európai áramtermelés gerincét képezik. Mivel a régi erőműveket le kell cserélni, ráadásul ki kell elégíteni a növekedő erőműkapacitás-igényt (lásd az 5.8. pontot), az elkövetkező 25 évben számos új erőmű építésére lesz szükség. Az ebből adódó különbözet jelentős részét még a megújuló energiaforrások és az atomenergia fokozottabb igénybevétele esetén is a szén- és gázerőműveknek kell fedezniük. Minél jobb lesz ezen erőművek hatásfoka és szennyezőanyag-visszatartása, annál könnyebben teljesíthetjük a klíma megőrzésének célját és a környezetvédelmi követelményeket.

8.2

Ezért a fosszilis erőművek fejlesztése terén is intenzívebb kutatás-fejlesztési munkára van szükség. A kilencvenes években ezt a tevékenységet elhanyagolták, és a kutatások állami támogatását szinte minden tagállamban drasztikusan csökkentették.

8.3

Az EGSZB örömmel nyugtázza, hogy elfogadták ismételt ajánlását, mely szerint a 7. kutatás-fejlesztési keretprogramban különálló „Energia” fő témakört kell létrehozni. Emellett azonban a tagállamok témába vágó kutatási programjait is megfelelően át kellene szabni. Ez valódi fordulatot hozhatna. Ez a fosszilis energiahordozók felhasználására irányuló erőművi technológia továbbfejlesztését is érinti, ami emellett az európai üzemépítés és berendezés-gyártás versenyképességének is jót tenne a világszerte bővülő erőművi piacon.

8.4

A korszerű szénerőművek ma kőszén használata esetén több mint 45 %-os, barnaszén használata esetén több mint 43 %-os hatásfokot érnek el. Tudjuk, hogy milyen fejlesztési lépéseket kell tenni ahhoz, hogy a szénerőműveknél 2020-ra elérhessük az 50 %-os hatásfokot. A hosszabb távú cél az, hogy a gőz körfolyamatban a nyomást és a hőmérsékletet 700oC-ra, illetve 350 bárra emeljük, amihez ki kell fejleszteni a szükséges anyagokat. A barnaszénerőművek új generációjához a barnaszén szárítására szolgáló előtét-berendezéseket kell kipróbálni. Ezek az igényes fejlesztési célok nemzetközi együttműködést tesznek szükségessé, ahogy az pl. a 700 oC-os erőmű kifejlesztését célzó AD 700 és a Comtes 700 uniós projekteknél történik. Az új erőmű-koncepciók bemutatása akár 1 milliárd euró befektetést is igényelhet. Mivel egy-egy vállalat aligha képes egyedül viselni a költségeket és kockázatokat, az európai vállalatok együttműködésére kell törekedni.

8.5

A nagy teljesítményű gázturbinák kifejlesztése az elmúlt évtizedekben a gázerőműveknél jelentős hatékonyságjavulást tett lehetővé. Az új földgázerőművek hatásfoka megközelíti a 60 %-ot. A gázpiacon történt drasztikus áremelkedés miatt azonban bizonytalanság uralkodik a földgázerőművek hosszú távú versenyképességét, s ezzel az új földgázerőművek építését illetően.

8.6

Hogy a gázturbina-technológiában elért előrelépéseket a szénből történő áramtermelésnél is hasznosíthassuk, a szenet először gázzá kell alakítani. Az EU a nyolcvanas és a kilencvenes években kutatásra fordított eszközeivel jelentősen hozzájárult a gázosítási technológia fejlesztéséhez, és két, integrált szénelgázosítású bemutató erőmű (IGCC) felépítését támogatta. E fejlesztési irányokat nem csupán a szénerőművek hatékonyságának növelése érdekében kell továbbvinni, hanem azok egyben az úgynevezett „CO2-mentes” szénerőművekké való továbbfejlesztés műszaki alapját is képezik.

8.7

A hatékonyságnövelés és a CO2-csökkentés nem korlátozódhat az ipari területre és az áramtermelésre. A takarékoskodási lehetőségek a háztartási és ipari végfelhasználóknál ma még meglehetősen nagyok, mivel itt eddig gyakran hiányoztak a költségek oldaláról az ösztönzők (fogyasztásbeli megtakarítások/új beszerzések és átalakítások költségei).

8.8

Az EU-ban a közlekedési szektor energiaszükséglete továbbra is emelkedik, ami részben a bővítés folytán kialakult nagyobb mobilitásra vezethető vissza. Az egészségre káros szennyező anyagok és az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának emelkedését hatékonyabb és kevesebb káros anyagot kibocsátó motorok és járművek kifejlesztése útján először korlátok közé kell szorítani, majd teljes mértékben le kell csökkenteni. A kipufogógázok tisztításának technológiáit folyamatosan tovább kell fejleszteni. Ezt a célt előreláthatólag csak egy sor korszerű technológia eredményes kifejlesztésével és általános bevezetésével lehet elérni. Ide tartozik a belső égésű motorok, a dízeltechnológia, a hibrid hajtás, az üzemanyagok és a járműhajtások hatásfokának tökéletesítése, valamint a tüzelőanyag-cella és esetleg a hidrogénes technológia fejlesztése.

8.9

A tüzelőanyag-cella alapvetően alkalmas arra, hogy mind a járművekben, mind helyhez kötött háztartási, kisipari vagy ipari használat esetén akár mintegy 20 %-kal növelje az áram és a hő kombinált előállításának hatékonyságát. Ehhez gáz halmazállapotú tüzelőanyagra – földgázra, szintézisgázra vagy tiszta hidrogénre – van szükség, amely például egy, a cella elé kapcsolt metanol reformerből (üzemanyag-átalakítóból) nyerhető ki. A tüzelőanyag-cella – noha már 150 éve ismert – ennek ellenére eddig nem érte el azt a gazdasági-technológiai áttörést, ami ahhoz szükséges, hogy (versenyképes) gépjárműhajtásként vagy decentralizált áram- és hőtermelő egységként alkalmazzák. A kutatást és fejlesztést, közpénzekből is támogatva, mégis folytatni kell, hogy a benne rejlő lehetőséget felmérjük és – ha lehet – felhasználhatóvá tegyük.

8.10

Egyetlen energialehetőség sem keltett az elmúlt években annyi izgalmat, mint a „hidrogén”, sokszor egyenesen a jövő „hidrogéntársadalmáról” beszélnek. A közvéleményben ugyanakkor az a félreértés él, hogy a hidrogén a kőolajhoz vagy a szénhez hasonlóan primer energiahordozó. Ez nem így van: a hidrogént vagy fosszilis szénhidrogénekből vagy vízből, elektromos energia felhasználásával kell előállítani. Ugyanúgy, ahogy a CO2 elégett szén, a víz (H2O) elégett hidrogén.

8.11

Emellett a hidrogén szállítása műszaki, energetikai és költségszempontból kedvezőtlenebb az áram vagy a folyékony szénhidrogének szállításához képest. Ez azt jelenti, hogy hidrogént csak ott volna célszerű alkalmazni, ahol az áram használata nem ésszerű vagy nem lehetséges. Előítéletektől mentesen elemezni kell ezt az elképzelést, hogy a kutatás realisztikus célokra összpontosíthasson.

8.12

A jól szállítható szénhidrogéneknek (hajtóanyagoknak) a közlekedési szektorban elfoglalt döntő szerepe miatt a tartalékokat/erőforrásokat, amennyire csak lehet, kímélni kell, vagyis a kőolajat nem kellene olyan területeken felhasználni, ahol a szén, a nukleáris tüzelőanyagok vagy a megújuló energiaforrások is sikert ígérően alkalmazhatók.

9.1

Az üvegházhatást okozó gázemissziók globális kibocsátásának e század közepéig történő jelentős és „Kiotón” messze túlmutató csökkentése, ahogyan azt az EU célul tűzte, csak akkor érhető el, ha az erőművek és más nagy ipari létesítmények néhány évtizeden belül nagyrészt CO2-mentes vagy CO2-szegény termelési módokat tudnak kidolgozni, létrehozni és üzemeltetni. Az atomenergia és a megújuló energiaforrások még erőteljes bővítés és fejlesztés esetén sem lesznek képesek ennek a feladatnak egyedül megfelelni és néhány évtizeden belül felváltani a fosszilis tüzelőanyagokat.

9.2

A szénerőművek „CO2-mentes” üzemeltetésére már több eljárást is javasoltak. Ezek az eljárások – módosításokkal – olaj- és gáztüzelésnél is alkalmazhatók. Alapvetően három eljárást követnek: (i) a CO2-leválasztása a hagyományos erőművek füstgázából, (ii) az oxigénes égetés fejlesztése és (iii) az elgázosítással működő kombinált erőmű a CO2 fűtőgázokból történő leválasztásával. A fejlesztés a legutóbbi koncepció esetében a legelőrehaladottabb.

9.3

A CO2-nek a szénelgázosítás fűtőgázából történő eltávolításával tiszta hidrogén keletkezik, amit hidrogénturbinákban áramfejlesztésre lehet használni. Távozó gázként ártalmatlan vízgőz marad vissza. Ha ez a technológia sikeresnek bizonyulna, kézenfekvő lenne az együttműködés az egyéb területeken alkalmazott hidrogénes technológiával.

9.4

Az integrált szénelgázosítású (Integrated Gasification Combined Cycle – IGCC) erőművek koncepcióit már több mint húsz éve intenzíven kutatják és fejlesztik. A gázelőkészítés lépései elvi síkon ismertek, de azokat a széntechnológiához kell igazítani. Az ilyen típusú erőművekben azonban az áramtermelés költsége a hagyományos, CO2-leválasztás nélküli erőművekhez képest közel a duplája lehetne, és a felhasznált erőforrások is mintegy egyharmadnyival növekednének. Ennek ellenére ez a technológia a legtöbb helyen kedvezőbb költségű lehet a többi CO2-mentes áramtermelési technológiánál, pl. a szélenergiánál, a napenergiánál vagy a biomasszából történő áram-előállításnál.

9.5

A nyolcvanas években Európában különböző – természetesen még CO2-leválasztás nélküli – IGCC-elképzeléseket dolgoztak ki, részben az EU támogatásával. Spanyolországban és Hollandiában 300 MW-os, kőszénnel működő bemutató létesítményeket építettek és üzemeltettek. A barnaszén felhasználásához – ugyancsak EU-támogatással – kifejlesztettek, megépítettek és üzemeltettek egy metanolszintézisre szolgáló szintézisgázt előállító bemutató létesítményt. Európa tehát kitűnő technológiai adottságokkal rendelkezik a CO2-mentes szénerőművek kifejlesztéséhez és bemutató létesítményekben való teszteléséhez.

9.6

Nem csak az erőműveknél, hanem más olyan ipari folyamatoknál is meg kell vizsgálni a CO2-leválasztás lehetőségeit, amelyeknél nagy mennyiségben keletkezik CO2-emisszió. Ilyen például a H2 előállítása, különböző vegyipari és ásványolaj-feldolgozási folyamatok, valamint a cement- és acélgyártás. A leválasztást sok ilyen folyamat esetében előreláthatóan olcsóbban és műszakilag egyszerűbben meg lehet oldani, mint az erőműveknél.

9.7

Jelentős kutatást igényel a végleges CO2-tárolás biztonságos, környezetbarát és alacsony költségű megoldása. Vizsgálják a kimerült olaj- és gázlelőhelyeken, a geológiai akviferrétegekben, a szénlelőhelyeken és az óceánban történő tárolás lehetőségeit. Míg a kimerült olaj- és gázlelőhelyeken történő tárolás, ahol lehetőség van rá, a legolcsóbb alternatíva lehet, nagyobb mennyiségeknél a geológiai akviferrétegekben történő tárolást tartják kedvezőbbnek, részben azért, mert ilyen geológiai feltételek a világ minden részén rendelkezésre állnak. A fontos az, hogy minden kétséget kizáróan bebizonyítsák, hogy az ilyen lelőhelyeken, illetve rétegekben a CO2 hosszú ideig és káros környezeti hatások nélkül, biztonságosan tárolható. Az EU egy sor, ezzel foglalkozó kutatási projektet támogat, s az eddigi eredmények biztatóak, de bizonytalan, hogy például az óceánban történő tárolás esetén a tengervíz hőmérsékletének esetleges emelkedése következtében nem kerülhet-e sor ismételt CO2-kibocsátásra (lásd a 3.14. pontot is).

9.8

A CO2-leválasztás és végleges tárolás technológiája széles körű felhasználásra csak 2020 után állhat majd rendelkezésre, és ekkor is csak abban az esetben, ha a szükséges kutatás-fejlesztési munkákat időben elvégzik és azok sikeresek lesznek. Tanulmányok szerint a CO2-leválasztás, szállítás és végleges tárolás költsége minden tonna elkerült kibocsátásra 30–60 euró, ami kedvezőbb, mint a megújuló energiaforrásból történő áramtermelés legtöbb eljárása esetében.

3.2.2006   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 28/16

1.1

Az Európai Tengerészeti Biztonsági Ügynökség létrehozásáról szóló 1406/2002/EK rendelet módosításáról szóló, 2004. március 31-i 724/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet elfogadásával az Európai Tengerészeti Biztonsági Ügynökség (a továbbiakban: ügynökség) számára új feladatokat jelöltek ki az olajszennyezés bekövetkezése esetén történő beavatkozás területén.

1.2

A jelen jogalkotási javaslat egy hétéves időszakot (2007–2013) felölelő többéves kötelezettségvállalás alapján megállapítja a közösségi pénzügyi hozzájárulásra vonatkozó eljárásokat az ügynökség új feladatainak finanszírozása érdekében. Az Európai Bizottság 154 millió eurós keretösszeget javasol a hétéves időszak költségeinek finanszírozására.

1.3

Új feladatainak végrehajtása érdekében – az olajszennyezés elhárítását célzó készültségre és a szennyezés elleni fellépésre – az ügynökség igazgatási tanácsa 2004 októberében cselekvési tervet fogadott el. A cselekvési terv meghatározza azon intézkedéseket, amelyekbe az ügynökség az alapul szolgáló rendelettel összefüggésben bele kíván kezdeni, mind a speciális szennyezéscsökkentő hajók révén egy olajszennyezés esetén történő beavatkozás, mind a hatékony beavatkozási műveletek megszervezésére irányuló felkészültség tekintetében.

1.4

Az ügynökség négy régiót határozott meg a műveleti segítségnyújtás elsődleges területeként, ez a Balti-tenger, a La Manche-csatorna nyugati részei, az atlanti partvidék és a Földközi-tenger (különösen a Fekete-tengertől vezető kereskedelmi olajszállító útvonal mentén lévő terület), amely területeken az ügynökség szennyezés esetén bevethető hajókat fog állomásoztatni, melyek egy vagy több tagállam segítségkérése esetén készenlétben állnak a bevetésre. Hangsúlyozni kell, hogy az ügynökség szerepe ezen a területen az olajszennyezés esetén történő nemzeti beavatkozási mechanizmusok kiegészítése (nem pedig helyettesítése). A cselekvési terv ezenkívül a veszélyes és káros anyagokkal járó balesetek esetére további beavatkozási kapacitásokat tartalmaz.

1.5

A 2004-ben módosított rendelet értelmében az ügynökség ellátja a tagállamokat és az Európai Bizottságot a szükséges technikai és tudományos segítséggel a szennyezés esetén történő beavatkozás terén. Ez a segítség három kategóriába sorolható: információ, együttműködés és összehangolás, valamint műveleti segítségnyújtás.

1.6

Ezek közül a műveleti segítségnyújtás igényli a legnagyobb pénzügyi beruházást, mivel a cselekvési terv az olajgyűjtő hajók készenléti rendszerének kialakításáról és egy műholdas lépeket szolgáltató központ létrehozásáról is rendelkezik. Az olajgyűjtésben történő segítségnyújtás biztosítása érdekében az ügynökség által megkötendő szerződések minden tevékenységet és azok pénzügyi következményeit magukban foglalják az olajfolt kialakulását követő beavatkozás megkezdéséig. Az olajgyűjtő hajó által végzett beavatkozás költségét a beavatkozást kérő tagállamnak kell állnia.

1.7

Mivel az ügynökségnek ezeket az új feladatköröket tartósan el kell látnia, az Európai Bizottság többéves költségvetést javasol, amely biztosítja a szükséges hosszú távú beruházásokat és a megfelelő pénzügyi fedezetet, emellett a hosszabb távú szerződések tárgyalása során csökkenti a kiadásokat.

2.1

Az ügynökség számára olajszennyezés esetén történő beavatkozás tekintetében kijelölt új feladatokra vonatkozó javaslatról alkotott véleményében (1) az EGSZB üdvözölte az Európai Bizottság javaslatát, és hangsúlyozta, hogy az ügynökség kulcsfontosságú szerepet játszik a tagállamok tengeri biztonságának javításában. Sajnálattal vette tudomásul azonban, hogy számos tagállam még mindig nem rendelkezik a komolyabb – az „Erika” vagy a „Prestige” olajszállító hajókéhoz hasonló – balesetek során történő beavatkozáshoz szükséges eszközökkel.

2.2

Az ezen a téren történt előrelépések ellenére bizonyos esetekben a jelenlegi helyzet még mindig hagy kívánnivalót maga után. A cselekvési tervvel egyidejűleg az ügynökség bemutatta a tagállamok olajszennyezés esetére vonatkozó beavatkozási kapacitásának áttekintését, melyből kiderült, hogy a beavatkozási kapacitást bizonyos régiókban további olajgyűjtő hajókkal és felszereléssel kell kiegészíteni.

2.3

Nem várható el, hogy minden part menti tagállam önmagában is állandóan rendelkezzen a súlyosabb tengeri balesetek, különösen a jelentősebb olajfoltok esetén történő beavatkozáshoz szükséges felszereléssel. A jelenlegi forráshiány azonban olyan környezeti károkat eredményezett, melyek következményei hosszú távon érezhetők lesznek.

2.4

Az EGSZB éppen ezért támogatja azt a javaslatot, hogy az ügynökségnek elegendő forrást kell biztosítani ahhoz, hogy segítségkérés esetén ki tudja egészíteni a tagállamoknak a szennyezés megelőzését és a szennyezés esetén történő beavatkozást szolgáló mechanizmusait. Az EGSZB azonban hangsúlyozza, hogy ezek a források csak a kiegészítést szolgálhatják. Semmilyen körülmények között sem szabad a fenti forrásokat a tagállamok által foganatosítandó, a szennyezés megelőzésére irányuló intézkedések helyettesítésére használni.

2.5

Az EGSZB különösen fontosnak tartja a többéves finanszírozási program szükségességét ezeknek a mechanizmusoknak a finanszírozásában. Ez az egyetlen módja annak, hogy az ügynökség e téren végzett tevékenységeit következetesen lehessen ütemezni, és a forrásokat optimálisan lehessen felhasználni, minimum három éves időtartamú szerződések megkötése által a gyors beavatkozásra képes hajók készenlétben tartására. (2)

2.6

Az EGSZB megismétli a 2.1. pontban hivatkozott véleményében tett megjegyzését, mely szerint biztosítani kell, hogy az említett feladatok ellátására szerződtetett hajók tulajdonosa(i) tiszteletben tartsák az idevágó közösségi és nemzetközi jogszabályokat, különösen a hajók biztonsági feltételeire és a tengerészek élet- és munkakörülményeire vonatkozókat.

2.7

Mivel az ügynökség által elfogadott cselekvési terv a rendelkezésre álló korlátozott források alapján határozza meg a prioritásokat, az EGSZB aggodalmát fejezi ki, hogy tekintettel a közösségi költségvetésről szóló megállapodást övező jelenlegi nehézségekre, a végül rendelkezésre bocsátott források esetleg alacsonyabbak lehetnek javasolt költségvetésben megállapítottnál. Ez azt eredményezné, hogy bizonyos intézkedések előtérbe kerülnének a többivel szemben, vagy bizonyos területeken az előrelépések más területek rovására történnének. Az EGSZB nem támogathatja ezt a megközelítést, mivel a tagállamok döntése arról, hogy az ügynökséget további hatáskörrel ruházzák fel, maga után vonja a szükséges források biztosításának szükségességét ahhoz, hogy az ügynökség elérje célját a tengeri szennyezés megelőzésének terén. Elengedhetetlen, hogy a tengeri szennyezés megelőzése és a szennyezés esetén történő beavatkozás megfelelő jelentőséget kapjon közösségi szinten is, és ne pusztán gazdasági szemszögből kerüljön megítélésre.

2.8

Az EGSZB aggodalmát fejezi ki, hogy néhány tagállam késlekedik a tengeri szennyezés megelőzése és a szennyezés esetén történő beavatkozás terén már elfogadott intézkedések végrehajtásában, különösen a menedékhelyek és védett területek kijelölése, a tengerészeti biztonsági információk vételére alkalmas berendezések biztosítása, illetve a kikötő szerinti illetékes állam hatósága által végzett hatékony ellenőrzéshez szükséges forrásaik megerősítése terén. Ezek a késedelmek megkérdőjelezik ezen országok valódi elkötelezettségét a tengeri szennyezések megelőzése és a szennyezés esetén történő beavatkozás iránt, a rendszeresen – különösen komolyabb tengeri baleseteket követően – hangoztatott jó szándék ellenére.

2.9

Beruházásra van szükség a légi felügyeleti eszközök és felszerelések terén a szennyezés észleléséhez és leküzdéséhez, valamint a szennyezéscsökkentő rendeletek megsértésének megelőzéséhez.

2.10

A műholdképeket a felügyeleti és ellenőrzési tevékenységek kiegészítésére is fel lehet használni. Az EGSZB támogatja az Európai Bizottság műholdképeket szolgáltató központjának felállítására vonatkozó javaslatát, melynek célja, hogy segítsen a tagállamoknak felfedni, ellenőrizni és kezelni az olaj tiltott kiöntését és a véletlen olajszennyezéseket.

2.11

Tekintettel a műholdkép-szolgáltatás magas költségére (3), az EGSZB úgy véli, hogy a források felhasználását optimalizálni kell, mindenekelőtt a műholdképek felhasználását koordinálva a tagállamok között, ami jelentős megtakarítást eredményezhet. Ugyanakkor a műholdkép-gyűjtés fejlesztésére irányuló beruházásoknak is van alapja minden európai tengerparti területen, mivel a jelenlegi lefedettség nem igazán átfogó, különösen a Földközi-tenger térségében.

2.12

Az EGSZB a tervezett információs, együttműködési és koordinációs intézkedéseket is nagyon fontosnak tartja. Ezek lehetővé fogják tenni a már meglévő források racionálisabb felhasználását, és ebben az ügynökségnek igen fontos szerepe van.

3.1

Az EGSZB támogatja azt a javaslatot, hogy az ügynökségnek biztosítsák a szükséges forrásokat ahhoz, hogy segítségkérés esetén ki tudja egészíteni a tagállamoknak a szennyezés megelőzését és a szennyezés esetén történő beavatkozást szolgáló mechanizmusait.

3.2

Az EGSZB sajnálattal veszi tudomásul azonban, hogy számos tagállam még mindig nem jelölte ki a szükséges forrásokat, illetve nem alakította ki a saját mechanizmusát, ezért kéri az Európai Bizottságot, hogy ösztönözze őket a folyamat felgyorsítására.

3.3

Az EGSZB aggodalmát fejezi ki, hogy tekintettel a közösségi költségvetésről szóló megállapodást övező jelenlegi nehézségekre, a végül rendelkezésre bocsátott források esetleg alacsonyabbak lehetnek javasolt költségvetésben megállapítottnál. A tagállamok döntése arról, hogy az ügynökséget további hatáskörrel ruházzák fel, maga után vonja a szükséges források biztosítását ahhoz, hogy az ügynökség elérje célját a tengeri szennyezés megelőzésének terén. Elengedhetetlen, hogy a tengeri szennyezés megelőzése és a szennyezés esetén történő beavatkozás megfelelő jelentőséget kapjon közösségi szinten is, és ne pusztán gazdasági szemszögből kerüljön megítélésre.

3.4

Racionális és költséghatékony stratégia kialakításához az ügynökség szerepe a tagállamok erőforrásai és tevékenységei összefogásának, valamint összehangolásának elősegítése terén elengedhetetlen.

3.2.2006   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 28/18

1.1

Az Európai Bizottság említett közleménye számos olyan uniós szintű munka sorába illeszkedik, mint az Európai Bizottság Jelentése a kockázatok kezeléséről (2001. január), vita a Tanácsban a svéd elnökség idején (2001 tavaszán), a spanyol Memorandum és a madridi nemzetközi konferencia (2002 elején) a mezőgazdasági biztosításokról és a jövedelemgaranciákról, a görög Memorandum és a theszaloníki szeminárium a természeti katasztrófákról (2003), konferencia a holland elnökség idején (2004 decemberében) az állatbetegségek elleni küzdelem anyagi és nem anyagi költségéről.

1.2

Pontosabban a közlemény az Európai Bizottság által 2003 júniusában Luxemburgban – a KAP reformjának keretében –, nyilatkozat formájában tett kötelezettségvállalás eredménye:

„A Bizottság tanulmányozni fogja, milyen egyedi intézkedésekkel lehet a mezőgazdasági kockázatokat, válságokat és természeti katasztrófákat nemzeti szinten kezelni. A Tanács számára 2004 vége előtt megfelelő javaslatokkal kiegészített jelentés készül. A Bizottság különös figyelemmel fogja tanulmányozni annak lehetőségét, hogy az intézkedések finanszírozása olyan modulációs-százalékarányos mód igénybe vételével történjék, amely közvetlenül juttat összegeket a tagállamoknak, továbbá, hogy valamennyi közös piaci szervezet keretében hatalmazza fel külön cikk a Bizottságot arra, hogy közösségi szintű válság esetén közbelépjen, hasonlóan ahhoz, ahogyan ezt a marhahúságazat közös piaci szervezetének esetében lefektetett elvek lehetővé teszik.”

1.3

A közlemény a 2003. decemberi Tanács következtetéseivel is összhangban van, amelyek felszólítottak a vita folytatására és a kockázatkezelés céljaira rendelkezésre álló eszközök leltárba vételére továbbá a kockázatok és az esetleges új eszközök (közös piacszervezés, pénzügyi kötelezettségvállalások, versenyszabályok) kezelésében rejlő lehetőségek vizsgálatára, illetve az állami támogatásokra vonatkozó irányvonalak értékelésére és kiigazítására a mezőgazdaságban.

1.4

A KAP korábban védelmet nyújtott a piac- és ártámogatási politikák révén. A legutóbbi reformot követően azonban a mezőgazdasági termelők közvetlenebbül szembesülnek egy sor kockázattal. Az Európai Bizottság a KAP keretében új, a mezőgazdasági termelők kockázat- és válságkezelési képességének javítását célzó eszközöket szeretne kipróbálni.

1.5

Munkadokumentumaiban az Európai Bizottság összeállította a mezőgazdaságban fennálló – emberi vagy személyes eredetű – kockázatok listáját; tőkekockázat (épületek stb.); pénzügyi kockázat; felelősségi kockázat (biotechnológia stb.); a termelést érintő kockázatok (éghajlati stb.); az árakat érintő kockázatok; összeállította továbbá a fennálló kockázatok kezelésre szolgáló eszközök listáját: eladósodás és beruházások (adómentes megtakarítások); a termelési technikák adaptálása; diverzifikálás; forgalomba hozatali technikák (szerződések, integráció); határidős piacok; kockázatmegosztásra szolgáló segélyalapok és biztosítás.

1.6

Ezek az igen széles fogalmi körök pontosítandók a várakozásoknak való megfelelés és annak érdekében, hogy csökkenteni lehessen a mezőgazdaságot sújtó válságok káros hatásait.

2.1

Az Európai Bizottság a közlemény első három oldalán a kockázat- és válságkezelés problematikájának meghatározását végzi el. A közleményhez csatolt munkadokumentumokban számos gondolat megfogalmazódik. Az ezután következő javaslatokban az Európai Bizottság a Tanács következtetéseiben explicit módon szereplő igényekre válaszol, úgymint: a biztonsági háló kiterjesztése, a kockázat- és válságkezelést szolgáló intézkedések finanszírozása modulációs eljárással és három opció figyelembevételével: természeti katasztrófák elleni biztosítás, a segélyalapok támogatása, alaptámogatás a jövedelmi válságok ellenében.

2.2

A modulációs eljárás összegeinek felhasználása maga után vonja a vidékfejlesztési intézkedésekre alapozó eszközök igénybe vételét. Tehát az új intézkedéseknek javítaniuk kellene a gazdaságok versenyképességét (első csapásirány), tekintetbe kell venniük a költségvetés éves lehetőségeit és az állami támogatásokra vonatkozó szabályozást, továbbá összhangban kellene lenniük a WTO „zöld dobozával”.

2.3

Az első opció a természeti katasztrófák elleni biztosítással kapcsolatos. Az Európai Bizottság szerint ezzel csökkenthető a tagállamok által eseti alapon eszközölt kifizetések mértéke. A gazdálkodók az általuk fizetett díj 50 %-os mértékéig támogatást kaphatnak. Kifizetésre akkor kerül sor, amikor a veszteségek mértéke meghaladja a legutolsó 3 év termésátlagának 30 %-át vagy a legutolsó 5 év termésátlagát (számításkor a legutolsó 5 év legjobb és legrosszabb esztendejét nem veszik figyelembe). A kompenzálás nem lehet több, mint a veszteségek 100 %-a. A kompenzálás nem lehet tekintettel a jövőben várható termés fajtájára vagy mennyiségére. A díjtámogatás alternatívája lehet a magánbiztosítók viszontbiztosító tevékenysége.

2.4

A második opció a segélyalapokkal kapcsolatos. Itt a gazdálkodók ösztönzéséről van szó annak érdekében, hogy osszák meg maguk között a kockázatokat. Ideiglenesen és degresszív módon, az adminisztratív költségek átvállalásával támogatás adható. A támogatás összege a belépő gazdálkodók számától függ. Az alapnak el kell nyernie a tagállam elismerését. A WTO „zöld dobozával” való összhangot esetről esetre kell megvizsgálni.

2.5

A harmadik opció a jövedelempótló támogatás. Ehhez mintául a kanadai megoldás és a „zöld doboz” kritériumai szolgálnak. A cél a tartalékalapok feltöltése válsághelyzet esetére (jövedelempótlás). A rendszernek valamennyi gazdálkodó előtt nyitva kell állnia. Kompenzációra akkor kerül sor, ha a veszteségek meghaladják a referencia-időszak 30 %-át (mint az 1. opció esetében). A jövedelem mérőszámát még meg kell határozni. A kompenzáció nem lehet a veszteségek 70 %-ánál alacsonyabb, és nem tartalmazhat a jövőbeli termelésre vonatkozó típus- vagy mennyiségi meghatározást.

3.1

Az EGSZB üdvözli az Európai Bizottság javaslatát, amely megnyitotta a vitát erről a mezőgazdaság jövője számára oly fontos kérdésről. Az Európai Bizottság közleménye kényszerű válasz a felmerült konkrét igényekre. Az EGSZB úgy véli, hogy csak az első megfontolások kerültek napvilágra, s ezeket még el kell mélyíteni, ha választ akarunk adni a bevezetésben említett kockázatokra és válságokra.

3.2

A közlemény 1. („Bevezetés”) és 2. („Háttér”) fejezetében az Európai Bizottság röviden ismerteti a KAP 2003-as reformja óta hatályos új feltételeket (az egységes kifizetés rendszerének bevezetése), valamint áttekinti a Tanács által a mezőgazdasági kockázatok és válságok kezelése céljából elfogadott intézkedéseket és kijelölt feladatokat. Sem az Európai Bizottság közleménye, sem a Mezőgazdasági Főigazgatóság munkadokumentuma nem tesz kifejezett említést az európai mezőgazdaságra leselkedő kockázatokkal kapcsolatos, eddig bekövetkezett változásokról.

3.3

Az EGSZB észrevételezi, hogy a 2003. júniusi reform a mezőgazdasági árak volatilitásának erős növekedéséhez vezet, mely hozzáadódik az inputanyagok árának meglévő volatilitásához, és így a mezőgazdasági vállalkozások számára veszélyes gazdasági válságok valószínűségének növekedéséhez. Ráadásul számos tudományos szakember szerint az éghajlati kockázatok is egyre jelentősebbek. Válság esetén mindig a gazdálkodók válnak a lánc leggyengébb láncszemévé. Ezért – ha ellen kívánnak állni a válságnak és a kockázatoknak – hatékony eszközökre van szükségük. Ezért az EGSZB az Európai Bizottság által felvetett számos kérdés kapcsán szeretné kifejteni véleményét.

3.4

Az Európai Bizottság szerencsére három opciót is javasol. A három opció a tagállamok szintjén fakultatív lenne, illetve kiegészíthetik egymást. Önmagában mindegyik értékes, és egyiküket sem szabad eleve elvetni. Éppen ellenkezőleg, mindegyikük alapos elemzése szükséges.

3.5

Az opciók finanszírozására az Európai Bizottság megvizsgálta a modulációs pont alkalmazásának lehetőségét. Ezt megelőzően az Európai Bizottságnak fel kellett volna mérnie a javasolt intézkedések pénzügyi vonzatait. Az EGSZB hangsúlyozza, hogy az Európai Bizottság javaslata költségvetési szempontból semleges hatású, ugyanakkor felveti, hogy az előirányzott alapok elegendőek-e a pénzügyi igények kielégítésére.

3.6

Az első pillér kerete a piacok és a jövedelmek stabilizáló szerepét tölti meg, amire a gazdák 2013-ig garanciát kaptak. Ez feltétlenül szükséges számos gazdaság továbbéléséhez, ezért ügyelni kell rá, hogy a közvetlen támogatások modulációja ne növekedjék.

3.7

A moduláció révén kialakuló összegek igencsak eltérőek a tagállamok szintjén, sőt, az új tagállamok esetében zéró összegűek. Az EGSZB ezért a modulációs pont kérdésében alternatívát javasol: minden tagállam hozzájárulhatna a kockázat- és válságkezeléshez saját nemzeti EVFMA-keretéből a nemzeti mezőgazdasági össztermék 0,1 %-áig.

3.8

Az Európai Bizottság a modulációs alapok felhasználása folytán a vidékfejlesztés keretében gondolkodott. Az EGSZB szerint tágabb megközelítésre van szükség, illetve más lehetőségeket is számításba kell venni, nevezetesen a közös piaci szervezetek (KPSZ), a versenypolitika, a kereskedelmi kapcsolatok stb. szintjén.

3.9

Bizonyos számú kockázat és válság tanulmányozására szükség van, de kezelésük nem mindig a Közös Agrárpolitika feladata. A nem előrelátható természeti katasztrófákkal kapcsolatos – tehát biztosításra nem alkalmas – kockázatok és a járványok – pl. száj- és körömfájás – nem tartozhatnak a KAP hatálya alá. Ezekre a különleges helyzetekre egyéb meglévő eszközök – mint például az állatorvoslási alap vagy a szolidaritási alap – felhasználásával kell reagálni. Ezen túlmenően európai szintű természetikatasztrófa-rendszer felállítását tervezik (1), amelynek vonatkoznia kell ezekre a mezőgazdasági kockázatokra.

3.10

Az EGSZB hangsúlyozza, hogy mindeme mechanizmusok csakis a KPSZ-ek keretében jelenleg alkalmazott piacirányítási mechanizmusok kiegészítőiként működhetnek, mert azok már tartalmazzák az egyes ágazatok tekintetében leghatékonyabb eszközöket. Kereskedelmi szempontból ugyancsak rendkívül fontos, hogy a dohai ciklus keretében az EU ragaszkodjék a közösségi preferencia fenntartásához.

3.11.1.1

Az EGSZB emlékeztet „A mezőgazdasági biztosítások közösségi rendszere” című véleményére (2). Az e véleményben kifejezett kérések közül sok még jelenleg is aktuális. A mezőgazdasági biztosítások megfelelő eszközt jelentenek számos meghatározott kockázat lefedésére. A kivételes kockázatok kezelésében azonban ezek az eszközök nem helyettesíthetik az állami szerveket.

3.11.1.2

Jelenleg a mezőgazdaság területén az állami támogatásokra vonatkozó iránymutatások szerint a támogatások a természeti katasztrófáknak – földrengésnek és más egyéb természeti eseményeknek – betudható veszteségeket fedező biztosítási díjakra fordított költség 80 %-át tehetik ki. A kedvezőtlen éghajlati feltételek vagy állati és növényi betegségek miatt bekövetkező veszteségek csak akkor tekinthetők természeti katasztrófának, ha a károk egy bizonyos – a hátrányos helyzetű régiókban a szokásos termés 20 %-ában, más régiókban 30 %-ában meghatározott – küszöbértéket meghaladnak.

3.11.1.3

Azon biztosítások esetében, amelyek a természeti katasztrófákon túlmenően a kedvezőtlen éghajlati viszonyok, illetve állati vagy növényi betegségek miatt bekövetkező, de a küszöbértéket el nem érő veszteségekre is fedezet nyújtanak, állami támogatás a díjköltség 50 %-ig nyújtható.

3.11.1.4

Az Európai Bizottság javaslatai e tekintetben elmaradnak az állami támogatások keretében már engedélyezett eszközök mögött. Ha valóban ösztönözni akarjuk az említett eszközöknek a lehető legtöbb gazdálkodóra kiterjedő alkalmazását, akkor a támogatott számára több előnyt nyújtó mechanizmusra van szükség.

3.11.1.5

Egyes tagállamok rendelkeznek olyan eszközökkel, amelyek bizonyos ágazatokban már alkalmasnak bizonyultak a kockázatok megelőzésére (például többféle kockázatra is fedezetet nyújtó biztosítás formájában). Az EGSZB támogatja az Európai Bizottság megközelítését egy új kiegészítő mezőgazdasági biztosítási eszköz létrehozása tekintetében. Az új uniós rendelkezések bevezetése ugyanis nem kérdőjelezheti meg a létező és nemzeti szinten bevált rendszerek működését.

3.11.1.6

Bár a mezőgazdasági biztosítások rendszere a vidékfejlesztés szempontjából horizontális jellegű, ágazati szinten is megvalósíthatónak kell lennie, ha alkalmazkodni kívánunk az Európai Unió régióinak eltérő szükségleteihez.

3.11.1.7

A viszontbiztosítás lehetőségeiről is számos, még nem publikált elgondolás született. A viszontbiztosítási alapok létrehozásához a kockázatmegosztó segélyalapok és a magánbiztosítások közötti szolidaritásra lenne szükség. Az európai szintű viszontbiztosítás kialakítása valódi hozzáadott értéket jelenthetne közösségi szinten.

3.11.2.1

Az Európai Bizottság által tervezett támogatások nem eléggé ösztönző jellegűek. Az ilyen alapok beindításához legalábbis tőketámogatásra van szükség a kezdeti működés biztosítása érdekében. Ez az opció akkor lehet operatív jellegű, ha a termelők szervezeteire támaszkodik.

3.11.2.2

Az ilyen jellegű feladat nehézségét tükrözi a Tanácson belüli egyet nem értés egy ilyen alapnak a sertéságazatban való létrehozásával kapcsolatos munkák terén. Egy adott ágazat jelentős válsága esetén a szakma szereplőinek befizetései nem elegendőek az igények kielégítésére. Ugyanakkor a kockázatmegosztó segélyalapok számos válság esetén lehetővé teszik a gazdaságilag életképes gazdaságok fennmaradását.

3.11.2.3

A termelők és az összes ágazati szereplők tömörülését nagyban elősegítené, ha a piaci fellépés – promóció, feldolgozás, tárolás vagy harmadik országoknak történő értékesítés – tekintetében megvalósulna a kockázatmegosztó segélyalapok közvetlen irányítása. Ennek révén az ágazat szereplői nagyobb felelősségtudattal – és a 2003-as reform irányvonalának megfelelően – léphetnének fel a piacokon. Ezenkívül a gazdasági szereplők közelében megvalósított tevékenységek gyakran inkább összhangban vannak az eszközrendszer megfelelő működtetésével, mintha a közszféra szervei intéznék azokat.

3.11.2.4

Amennyiben a segélyalapokat már korábban létrehozták, az új eszköznek azok ne versenytársai, hanem inkább haszonélvezői legyenek.

3.11.3.1

Ezzel az opcióval kapcsolatban további tapasztalatokra van szükség, illetve folytatni szükséges az ide vonatkozó munkát. Az Európai Unióban a jövedelemtámogatási politika számos ágazatban közvetlen támogatások formájában valósul meg. Ezért jelenleg a javasolt rendszer semmiképpen nem válthatja ki a gazdálkodóknak juttatott közvetlen kifizetéseket. Ettől azonban az Európai Bizottság még feltárhat más, hosszú távú lehetőségeket.

A Kanadában bevezetett hasonló rendszer elemzése (3) azt mutatja, hogy egy ilyen rendszer alkalmazása közép- vagy hosszú távon az Európai Unióban is elképzelhető lenne. Egyes kereskedelmi partnereink, például az Egyesült Államok és Kanada esetében ez jelentős eszközként szerepel. Ugyanakkor a Kanadában alkalmazott mechanizmus a jövedelemtámogatási politika egyik fő eszköze a mezőgazdaságban, és jelentős költségvetési támogatást igényel, ami viszont pillanatnyilag nem áll rendelkezésre az EU-ban.

3.11.4.1

Az EGSZB osztja az Európai Bizottság azon véleményét, hogy szükség van a kockázatkezelés céljait piaci alapokon szolgáló eszközrendszer (biztosítás, határidős szerződések piaca, szerződéses mezőgazdasági tevékenység) fejlesztésének támogatására.

3.11.4.2

Az EGSZB emlékeztet a vidékfejlesztésről szóló véleményére (4), és kéri, hogy induljanak képzési és tájékoztatási célú tevékenységek, méghozzá az Európai Szociális Alap terhére, mivel a vidékfejlesztés forrásai más célt szolgálnak.

3.11.5.1

A vidékfejlesztés irányítása tagállami szinten a szubszidiaritási elv alapján történik. Tehát kizárólag az agrár-környezetvédelmi intézkedések kötelezőek. Az EGSZB elismeri a megközelítés jogosságát, mivel az elősegíti, hogy a politika igazodjék az EU régióinak valós szükségleteihez. Mindazonáltal a kockázatok és válságok valószínűsége az egész Európai Unióban megnövekedett. Ennek megfelelően szükség van valamiféle harmonizációra annak érdekében, hogy az Európai Unió gazdálkodói valamennyien azonos bánásmódban részesüljenek, s hozzájussanak a kockázat- és válságkezelés eszközeihez.

3.12.1.1

Az EU szintjén a promóciós akciók finanszírozását olyan különböző eszközökkel lehet megoldani, mint a vidékfejlesztés, belső piac és harmadik országok piaca. Mint ahogyan erről jelen iratban már szó esett, a korai promóciós akció nagyon hatékony eszköz ahhoz, hogy elkerülhető legyen a válságok súlyosbodása. Az Európai Bizottságnak különböző rendeleteiben a gyors fellépés érdekében egyszerűsítenie kellene ezen akciók megvalósítási módját.

3.12.2.1

Bizonyos számú KPSZ területén már bebizonyosodott, hogy ágazati válság esetén a tárolás támogatását szolgáló intézkedések célszerűek lehetnek. Ugyanis segítségükkel elkerülhető a túltermelésből adódó konjunkturális válság, mivel a termékértékesítést hosszabb időszakaszra terítik szét. Az Európai Uniónak engedélyeznie kellene, hogy ezt az eszközt a termelői szervezetek alakíthassák ki a kockázatmegosztó segélyalapok keretében. Ezenkívül ezzel a termelői csoportosulások létrejöttét is támogatni lehetne.

3.12.3.1

A marhahús közös piaci szervezetének súlyosabb közösségi szintű zavara esetén az Európai Bizottságnak lehetősége van a közbelépésre a marhahúságazat közös piaci szervezetéről szóló rendelet 38. cikke (5) alapján: „Ha a Közösség piacán lényeges áremelkedést vagy áresést regisztrálnak és ez a helyzet vélhetően folytatódni fog, megzavarva vagy zavarral fenyegetve a piacot, meg lehet tenni a szükséges intézkedéseket.”

3.12.3.2

Az EGSZB sajnálatára az Európai Bizottság véleménye szerint az általános körűvé tétel nem indokolt, mivel egyetlen más közös piaci szervezet sem részesül az előnyeiből. A Miniszterek Tanácsa ebben egyetértett az Európai Bizottsággal.

3.12.3.3

Az EGSZB emlékeztet rá, hogy a 2003-as reform óta a helyzet megváltozott. Ráadásul egyes KPSZ-ek számára nem áll rendelkezésre biztonsági háló. A fogyasztók bizalmi válsága, ami a fogyasztás hirtelen zuhanásához vezet, a sertés- és baromfiágazatban számos gazdaság tönkremenetelét okozhatja.

3.12.3.4

Az összes ágazat igazságos kezelése érdekében, mivel a cél csupán jogi alap biztosítása az Európai Bizottság – adott esetben általa célszerűnek tartott – fellépése számára, az EGSZB kéri, hogy a „biztonsági háló” záradék jelenjen meg valamennyi közös piaci szervezetben, s ennek megfelelően kéri az Európai Bizottságtól és a Tanácstól álláspontjuk felülvizsgálatát.

3.12.4.1

Azokban az ágazatokban, amelyekben a termékek friss vagy feldolgozott állapotban is fogyasztásra kerülnek, a feldolgozást támogató intézkedések révén elkerülhető, hogy válság alakuljon ki a friss termékek piacán, ha a feldolgozás területén engedélyezik az időleges túltermelést, hiszen itt a piac nem ingadozik annyira, azaz kevésbé érzékeny a termelés mennyiségi változásaira. Ezeket az akciókat a tagállamoknak vagy a termelői szervezeteknek kellene levezényelniük.

3.12.5.1

A termeléscsökkentő intézkedések az elképzelhető leghatékonyabb intézkedések körébe tartoznak. Ha a piaci perspektívákból az látszik, hogy a kínálat meghaladja majd a keresletet, akkor a termelés mennyiségét még a betakarítás előtt önkéntes vagy kötelező jellegű akciók révén lehet csökkenteni, és így a válság megelőzhető. Ezeket az akciókat a tagállamoknak vagy a termelői szervezeteknek kellene levezényelniük.

4.1.1

Az Európai Bizottság a következőképpen határozza meg a válság fogalmát: „a válság egy olyan előre nem látható helyzet, amely veszélyezteti a mezőgazdasági üzem életképességét akár helyi szinten, akár egy egész termelési ágazatban  (6)”. Az EGSZB szerint egyértelműen meg kell különböztetni a gazdasági válságokat a többi válságtól, ezért a gazdasági válságokat objektív és átlátható kritériumok segítségével kell definiálni.

4.1.2

A gazdasági válság esetében az Európai Bizottságnak pontosan meg kell határoznia a „regionális válsághelyzet”, az „országos válság” és a „közösségi válság” fogalmát. A definíciónak megfelelő piacismereten kell alapulnia, s ennek alapján meghatároznia a 3 vagy 5 legutóbbi esztendő átlagárát úgy, hogy a legrosszabb és a legjobb évet nem veszi figyelembe. A termékek árának y napon át tartó x %-os zuhanása esetén megtörténik a piac válságának kinyilvánítása. X és Y külön meghatározandó az egyes ágazatokra, az egyes tagállamokra, sőt az egye termelési helyekre is. A válság kezdetét és végét a közszféra szerveinek kellene meghatározni.

4.1.3

A többi válságfajtára minden tagállam megfelelő definíciókkal rendelkezik annak érdekében, hogy az egyes helyzeteket saját összefüggéseikben tudja kezelni.

4.2.1

Válság esetén a termelőnek fizetett ár csökkenése nem mindig érezhető a fogyasztói oldalon (7), s ez akadályozza a piac optimális működését. A Tanácsnak felül kell vizsgálnia a mezőgazdasági termékek termelésére és értékesítésére vonatkozó bizonyos versenyszabályok végrehajtásáról szóló, 1962-es rendeletét (8), kiterjesztve a Versenyügyi Főigazgatóság feladatkörét annak érdekében, hogy az köteles legyen válság esetén – a szokásos elveken túllépve – gondoskodni a piac megfelelő működéséről.

4.2.2

Ehhez specifikus eszközökre is szükség lehet, különösképpen a gyümölcs- és zöldségágazatban. A közszféra szerveinek beavatkozását a piac működésébe az Európai Bizottságnak el kell fogadnia, a kivételes helyzetekre érvényes szabályozás keretében egyes ágazatokban, például a biztosításoknál. A válsághelyzetben történő túllépés a versenyszabályokon átmeneti és a közszféra szervei által ellenőrzött.

4.2.3

Az árakra vonatkozó olyan szakmaközi megegyezések szükségesek, amelyeknek megkötésére az ágazat egészét átfogó vállalatok vagy a bevásárlói szervezeteken keresztül értékesítő forgalmazók képesek.

4.2.4

A feldolgozatlan termékek esetében korlátozni kellene a felvásárlói és a fogyasztói árak közötti különbséget.

4.3.1

A mezőgazdasági termékek kereskedelmének liberalizálására vonatkozó 2004. augusztusi WTO-keretmegállapodás lehetővé teszi a termékkiviteli támogatások teljes megszüntetését, amennyiben azokkal párhuzamosan más eszközök is alkalmazásban vannak. Hátra van a megszüntetés időpontjának és ütemének meghatározása.

4.3.2

Ugyanakkor minél nyitottabb az Európai Unió piaca, a termelők annál inkább ki vannak téve a válságok kockázatának. A most folyó tárgyalások során ezért meg kell őrizni a közösségi preferencia elvét. Az EU társadalmi, ökológiai és árnormái nem szenvedhetnek csorbát az olcsó importáruk társadalmi és ökológiai dömpingje által. Az élelmiszer-szuverenitás kritériumait figyelembe kell venni. A fent említett okoknál fogva szükséges a piaci külső védelem és hozzáférés megfelelő rendszerének létrehozása és továbbfejlesztése.

4.3.3

Válságok esetén az Európai Uniónak a jövőbeli, WTO-megállapodások megvalósításának ideje alatt az export elősegítése érdekében korlátoznia kellene az importot, és teljes mértékben ki kellene használnia a rendelkezésére álló mozgásteret.

4.3.4

Az Európai Bizottság fontolóra vehetné a Genfben megállapított jogok egy részének megtartását egy új, a kereskedelmi folyamatok irányítását szolgáló eszköz létrehozása céljából.

4.3.5

A WTO keretében megtartott jogok célja nem az ágazati visszatérítések fenntartása lenne, hanem például olyan, a harmadik országokkal egyeztetett mechanizmus (hasonló már működik egyiptomi viszonylatban), amely közösségi válságok esetén lépne működésbe a külpiacok ellátásának – a válság exportjával nem együtt járó – megkönnyítése érdekében.

4.3.6

A harmadik országok illetékes hatóságaival történő egyeztetés ugyanis lehetővé tenné olyan ár megállapítását a támogatásban részesülő ország számára, amely nem zavarná meg saját belső piacát. Az uniós támogatás megnyilvánulhatna a szállítási és adminisztratív költségek, illetve (élelmiszersegély esetén) az áru árának szintjén.

4.4.1

Az Európai Unió saját forrásaira és az éves kiadásokra épülő jelenlegi költségvetés keretében most a lehetetlenséggel határos az elv alkalmazásával felhagyni. Ugyanakkor ennek súlyos következményei vannak, s az EU működésének javítása érdekében felülvizsgálatra van szükség.

4.4.2

Rövidebb távon is lehetséges e kényszeren enyhíteni. Megoldás lehet, ha a stabilizálást szolgáló alapokba juttatott összegek kiadásként kerülnek könyvelésre. Ezek az alapok csak válság esetén és csak a válság esztendejében, szükség esetén kerülnek felhasználásra.

4.5.1

Ha sikerül a termelőket szervezetbe tömöríteni – s ezáltal tényleges súlyt adni nekik a kereskedelmi tárgyalások alkalmával –, az jó eszköze lehet a kereskedelmi kockázatok kezelésének. Az Európai Bizottságnak továbbra is ebben az irányban kell haladnia, és ösztönző eszközök segítségével támogatnia kell a termelők gazdasági jellegű szerveződéseit.

4.5.2

A válságkezelés vonatkozásában az EGSZB kívánatosnak tartja a termelői szervezetek és az ágazati szereplők tömörülését annak érdekében, hogy elláthassák a reájuk háruló feladatokat.

5.1

Az Európai Bizottság javaslatai az első lépést jelentik a jó irányba, azaz a kockázatok és válságok kezelésével kapcsolatos problémák megoldása felé. De csupán első lépésről van szó.

5.2

A javaslatok csak kiegészítik a mezőgazdasági piacok irányítását, amelyet európai szinten a közös piaci szervezetek és a kereskedelmi folyamatok szabályozása végez. Semmi esetre sem szabad egy olyan rendszert megkérdőjelezni, amely már bizonyította hatékonyságát.

5.3

Biztosítani kell a meglévő, és egyes kockázatokra és válsághelyzetekre választ jelentő eszközök összehangolását. Ezért az Európai Unió állatorvoslási és szolidaritási alapját fenn kell tartani és javítani kell annak érdekében, hogy azok, a jelentésben leírt javaslatokon túl, kiegészítő választ jelenthessenek az agrárágazat kockázataira és válságaira.

5.4

A KAP 2003-as reformja és az éghajlati kockázatok növekedése jelentős következményekkel jár a mezőgazdasági üzemek irányítása tekintetében, amelyeknek kockázat- és válságérzékenysége növekedni fog. Ezért feltétlenül szükséges, hogy a kereskedelmi kapcsolatoknak a dohai ciklus keretében megvalósuló liberalizálása ne tegye semmissé a közösségi preferenciát.

5.5

Az Európai Bizottság által javasolt három opciót mélyebben át kell gondolni, illetve rövid-vagy középtávon át kell ültetni a gyakorlatba. Ugyanakkor a javaslatok elégtelenek ahhoz, hogy szembenézhessünk az elkövetkező esztendőkben előreláthatólag bekövetkező változásokkal. Ezért a kérdést a KPSZ-ek elkövetkező reformjai alkalmával ágazati szinten – de horizontálisan is – fel kell dolgozni.

5.6

A finanszírozás tekintetében nyilvánvaló, hogy előnyös, ha a moduláció 1 %-át erre szánjuk, de ügyelni kell arra is, hogy az EU valamennyi gazdálkodója egyenlő bánásmódban részesüljön – például a nemzeti mezőgazdasági össztermék 0,1 %-ának felhasználásával. A jövőben egyéb finanszírozási forrásokra is szükség lesz.

5.7

Az EGSZB hangsúlyozottan kéri, hogy ex ante és ex post értékelések készüljenek egyrészt a KAP reformja, a WTO-tárgyalások és az éghajlati változások következtében előállott újabb mezőgazdasági kockázatok és szükséges költségvetési igények felmérése céljából, másrészt a változásokra adandó válaszok érdekében a javasolt megoldások elemzésére.

5.8

A termelők és az ágazati szereplők szervezetbe tömörülése perspektívát nyithat az európai mezőgazdaság jövője szempontjából. Az Európai Bizottságnak erőfeszítéseket kell tennie az ilyen szerveződések támogatása céljából.

5.9

Az Európai Bizottság javára szól, hogy három opcióra tett javaslatot. Nem véglegesen kell dönteni egyik vagy másik mellett, hanem a jövő érdekében fenn kell tartani és el kell mélyíteni nyitott jellegüket.

5.10

A kockázat- és válságkezelés kérdése alapvető fontosságú az EGSZB számára. A kockázat- és válságkezelés területén végzett eddigi tevékenysége alapján kívánatos, hogy az Európai Bizottság a közeljövőben – jogalkotási javaslat révén – operatív formát adjon a különféle rendelkezéseknek, amelyről az EGSZB véleményt kíván formálni.

3.2.2006   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 28/25

1.1

A hústermelés céljából tartott csirkék intenzív tenyésztése problémákat vet fel ezeknek az állatoknak a jólétére és egészségére nézve. Az állat-egészségügyi és állatjóléti tudományos bizottság jelentése a problémák java részét annak tulajdonítja, hogy a nagyobb növekedési ütem és a jobb táplálékhasznosítás érdekében történő fajtakiválasztás nem jár együtt az állatok jólétének és egészségügyi feltételeinek emelkedésével. A genetikai kiválasztás az anyagcsere- és viselkedési jellemzők széles skáláját változtatta meg. Az anyagcsere-rendellenességek előfordulása végtagproblémákat, hasvízkórt, hirtelen elhullással járó szindrómát és más egészségügyi problémákat okoz. A tudományos bizottság emellett megállapítja, hogy a magas állománysűrűségi arányok negatív hatásai csökkennek az olyan épületekben, ahol jó beltéri klimatikus feltételeket tudnak fenntartani (1).

1.2

Az EU csak általános követelményeket támaszt a tenyésztés céljából tartott állatok védelmére vonatkozóan (2). Egyes tagállamok azonban nemzeti szinten már elfogadtak rendelkezéseket a hústermelés céljából tartott csirkék védelméről, továbbá olyan önkéntes minőségbiztosítási rendszerek is működnek, amelyek úgyszintén tartalmaznak a jólétre vonatkozó szempontokat. Az Európai Bizottság nézete szerint a közös minimumszabályok lehetővé tennék a jóléti problémák megoldását, biztosítanák az egyenlőbb versenyfeltételeket és a belső piac jobb működését. Ez az állásfoglalás egyébként azt a civil társadalomban egyre nagyobb mértékben tapasztalható felismerést is tükrözi, hogy ésszerű normákra van szükség az állatok védelme érdekében, emellett az Európai Bizottság állatjóléttel kapcsolatos cselekvési tervének is részét képezi.

1.3

Az Európai Bizottság azt javasolja, hogy a csirkék négyzetméterenkénti maximális sűrűségét a használható területen (a továbbiakban: „állománysűrűség”) 30 kilogramm élősúlyban határozzák meg. A tagállamok viszont engedélyezhetik a tenyésztendő csirkék 38 kilogramm élősúlyt meg nem haladó állománysűrűséggel történő tartását a létesítményekben vagy az egyes létesítményegységekben, feltéve, hogy a tulajdonos vagy tartó betart bizonyos, a tagállam által végzendő ellenőrzésre, felügyeletre és nyomon követésre vonatkozó előírásokat. A javaslat többek közt részletes minimumkövetelményeket is előír minden létesítmény számára a következő területeken: felügyelet, ellenőrzés, itatók, etetés, alom, zajszint, világítás, tisztítás, fertőtlenítés, nyilvántartás, műtéti beavatkozás, képzés és eligazítás. Azoknak a létesítményeknek, amelyekben nagyobb az állománysűrűség, további, kiegészítő maximumfeltételeknek kell eleget tenniük a nyilvántartásra, az NH3- és a CO2-koncentrációra, a hőmérsékletre és a páratartalomra, a berendezésre és a szellőzőrendszer ellenőrzésére, a hűtésre és a fűtésre, valamint a post mortem vizsgálatok során az állatok jólétére vonatkozó indikátorok kiértékelésére és az említett követelmények teljesítésének elmulasztása esetén követendő eljárásokra vonatkozóan. Az Európai Bizottság továbbá szabályozási eljárást is javasol a mellékletekben felsorolt rendelkezések egységes alkalmazásának és folyamatos adaptációjának biztosítására az „Élelmiszerlánc és Állat-egészségügy” Állandó Bizottság közreműködésével.

1.4

A nagyobb állománysűrűségű létesítményeknek és egyes létesítményegységeknek ez az „integrált megközelítése” a termelő, az illetékes hatóság és a vágóhíd közötti, post mortem vizsgálatokon alapuló információk megnövekedett áramlására épül. A tenyésztési paraméterekkel kapcsolatos adatgyűjtést – kereskedelmi céllal, illetve azt ellenőrizendő, hogy milyen mértékben tartják be a tápokra és takarmányokra vonatkozó jogszabályokat és a higiéniai előírásokat (3) – az Európai Bizottság szerint az állatjóléti normák javítása érdekében is fel lehetne használni. Ez az integrált megközelítés képezi többek között az új, élelmiszer-higiéniára és állat-egészségügyi ellenőrzésekre vonatkozó rendelkezések (4) alapját.

1.5

Az Európai Bizottság – az irányelv elfogadásától számított két éven belül és az önkéntes címkézési rendszerekben szerzett tapasztalatok fényében – jelentést kíván benyújtani a csirkehús, valamint a csirkehúsalapú termékek és készítmények közösségi szintű, kötelező, harmonizált és az állatjóléti szabványoknak való megfelelésen alapuló specifikus címkézési rendszerének esetleges bevezetéséről, továbbá meg kívánja vizsgálni, hogy milyen mértékben felelne meg egy ilyen rendszer a Kereskedelmi Világszervezet szabályainak. További tudományos vélemények alapján az Európai Bizottság külön jelentés, illetve – adott esetben – megfelelő jogszabályjavaslatok benyújtását is tervezi a genetikai paramétereknek a csirkék jólétét kedvezőtlenül befolyásoló azonosított hiányosságokra gyakorolt hatásáról.

2.1

Ahogyan az Európai Bizottság rámutat, az intenzív tenyésztési rendszerekben nevelt állatok jólétével kapcsolatos szempontok egyre nagyobb aggodalmat keltenek az Európai Unió polgárai között. Ez többek között egy 2005-ös Eurobarométer tanulmányból (5) is egyértelműen kitűnik. Az „európai társadalmi modell” összetevőjeként tehát ugyanúgy figyelembe kell venni az állatjólétet is, mint bármely más tényezőt, hogy az EU-n belül és a világ többi részében egyaránt orvosolni lehessen a kereskedelem liberalizálásának és a verseny erősödésének hátrányos következményeit.

2.2

Az állatjóléti problémákkal kapcsolatos felelősséget nem lehet csupán a hústermelés céljából tartott csirkék uniós tenyésztési és értékesítési láncának szintjéről szemlélni. Számításba kell venni a nemzetközi szintre összpontosuló tenyésztési központokban végzett genetikai kiválasztást, a csirkék tenyészállományának tenyésztését, a keltetőtelepeket, a termelési szintet teljes egészében, a vágóhidakat, az értékesítést és a fogyasztókat is. Emellett az egyes kategóriákon belül is megoszlanak a vélemények mind az állatjóléti problémákkal, mind pedig a versennyel kapcsolatos szempontok vonatkozásában. Az EGSZB-nek, mint a civil társadalom képviselőjének – tagságának változatosságát is figyelembe véve – egyértelműen feladata, hogy együttműködjön az ésszerű és elfogadható uniós állatjóléti minimumszabályok kidolgozásában.

2.3

Az EGSZB dicséretesnek tartja az Európai Bizottság által végzett előkészítő munkálatok alaposságát, és egyetért a javasolt megközelítési móddal. A minden állományra vonatkozó általános rendelkezések a létesítményeken belüli fokozott ellenőrzésen alapuló követelményeket támasztanak, így együttvéve nem jelentenek problémát. Az EGSZB továbbá nagy vonalakban egyetért a nagy sűrűségű állományokra vonatkozó integrált megközelítésben leírt követelményekkel, amelyek a talppárna-sérülések pontozási rendszerét, az elhullási arányt és a rossz higiéniai körülmények esetleges egyéb jeleit veszik alapul a kérdéses létesítményben elvégzendő esetleges intézkedésekhez vagy a körülmények megváltoztatásához.

2.4

A legfontosabb kérdés az állománysűrűséget érinti: az ezzel kapcsolatos normáknak a rendelkezésre álló legjobb tudományos adatokon, valamint a fiziológiai állapotra, a viselkedésre és az egészségre vonatkozó különféle mutatók közötti egyensúly keresésén kell alapulniuk. Az EGSZB a tudományos bizottság jelentése alapján védhetőnek és elfogadhatónak ítéli a négyzetméterenkénti 30 kg-os felső határszint rögzítését az állományok esetében általában, illetve a 38 kg/m2-es maximumot az olyan állományok esetében, ahol az ezzel járó hátrányos következményeket a belső klimatikus körülményekre vonatkozó különleges követelmények ellensúlyozzák.

2.5

El kell ismerni ugyanakkor, hogy az állománysűrűség döntő tényező a termelési költségek és a versenyképesség tekintetében. Egy 2005 márciusában, Hollandiában végzett kutatás szerint a javasolt maximális állománysűrűség gyakorlatilag az ország minden baromfigazdaságára kihat. Ebben az országban egy átlagos csirkegazdaságban a bevétel az egyes állandó és változó költségek levonása után csirkénként mindössze 1,89 eurócent (6). Ez jól mutatja, mennyire szűk mezsgyén lehet termelési manővereket végezni. Ahhoz, hogy ugyanezt a hasznot tartani lehessen 30, illetve 38 kg/m2-es állománysűrűség mellett, egy vágócsirke árát a fenti becslések alapján körülbelül 8, illetve 2,5 centtel kellene emelni, ami a fogyasztó szemszögéből elhanyagolhatónak tűnik. Európai szinten azonban az ágazati szakemberek úgy tartják, hogy a 42 kg/m2-nél alacsonyabb állománysűrűség könyörtelenül azt eredményezné, hogy az EU-n kívüli fő exportőr országok konkurenciája miatt az EU-s eladások fokozatosan kiszorulnának mind a belső piacról, mind a harmadik országok piacairól.

2.6

Ezért az állománysűrűség EU-n belüli csökkentésére irányuló követelménynek együtt kell járnia a nemzetközi kereskedelmi szabályok adaptációjával annak érdekében, hogy az azonos vagy egyenértékű követelések a harmadik országokból származó behozatalra is alkalmazhatóak legyenek. Az EGSZB elismeri, hogy nehézségekbe ütközik a kérdés megvitatása a Kereskedelmi Világszervezet jelenleg folyó tárgyalássorozata során. Mindazonáltal ha az EU úgy dönt, hogy megfelelő és helyénvaló állatjóléti normákat fogad el ezen a területen vagy valamely más kérdésben, képesnek kell lennie arra, hogy – mint a világkereskedelem egyik fő szereplője – sikerrel fogadtasson el nemzetközi szinten valamilyen jogi intézkedést annak érdekében, hogy ezek a normák fenntarthatóak legyenek (7).

2.7

Természetesen a viszonylagos előnyökkel és megfelelő állatjóléti normákkal rendelkező nem uniós országok nagyobb uniós piaci részesedésre tehetnek szert, ennélfogva feltételezhető, hogy támogatni fogják a nemzetközi normák bevezetését. Mindazonáltal ellentmondásos – és elfogadhatatlan – lenne, ha a magasabb uniós normák következményeképpen az alacsonyabb normákkal rendelkező nem uniós országok fokozatosan kiszorítanák az EU-tagországok termelését és értékesítését mind az Unió, mind a harmadik országok piacairól, vagy ha az EU semmit sem tehetne az állatok jólétéért a kulcsfontosságú kereskedelmi partnereknél tapasztalható hiányosságok miatt, illetve mert fennáll annak a veszélye, hogy a termelés áthelyeződik ezekbe az országokba.

2.8

Ennélfogva szükséges, hogy az Unió – előzetes nemzetközi egyezmények útján vagy anélkül – megkövetelje, hogy az összes unión kívüli országból történő behozatal megfeleljen az ide vonatkozó szabályoknak. Amennyiben nem jön létre nemzetközi egyezmény, valóban szükség lehet arra a kissé provokatív eljárásra, hogy felhívjuk a figyelmet a jogszabályok megváltoztatásának szükségességére, valamint megértetjük, hogy miért van erre szükség. Az Európai Bizottságnak két évvel azután, hogy az irányelv a tagországokban hatályba lépett, mindenféleképpen részletes gazdasági elemzést kell adnia a versenyhelyzetről a helyzet alakulásának értékelése érdekében.

2.9

A Nemzetközi Állatjárványügyi Hivatal (francia rövidítéssel élve: OIE) nemrég fogadott el ajánlásokat az állatok jólétének néhány más kérdésére vonatkozóan, ezzel is jelezve, hogy nemzetközi szinten nő az igény a nemzetközi minimumszabályok kidolgozására. Az OIE-ajánlások egy 2004-ben intézmények, tudományos szakértők, érdekcsoportok és civil szervezetek számára megrendezett, konstruktív párbeszédet lehetővé tévő konferencia eredményeként születtek meg, amelyen számos fejlődő ország is részt vett. A konferencián hangsúlyozták az állatjólétre vonatkozó nemzetközi normák kidolgozására szolgáló tudományos alap szükségességét. Az EGSZB úgy véli, hogy a WTO-nak napirendre kell tűznie ezt a feladatot annak érdekében, hogy az OIE védnöksége alatt meghatározott minimumszabályok a WTO keretein belül is alkalmazhatók legyenek.

2.10

Figyelembe véve a negatív tapasztalatokat – mint például a végrehajtási hiányosságok, vagy nemzeti szinten szigorúbb, versenytorzító követelmények alkalmazása –, EU-szinten az ágazat szakértői úgy vélik, hogy a szabályokat rendelet keretein belül kellene lefektetni. Az EGSZB elismeri, hogy a rendelet bizonyos előnyökkel jár, de úgy véli, hogy a tagállamok az irányelveket részesítik előnyben, amelyek lehetővé teszik, hogy a végrehajtási rendelkezések a sajátos nemzeti körülményekhez igazodjanak. A javasolt integrált megközelítés megvalósítására is az irányelv tűnik alkalmasabbnak. Hasonlóképpen: ha a tenyésztési módszerek műszaki részletei is közös szabályozás alá esnek, nem lesz meg a jelenleg alkalmazott rendszerek iránti kellő rugalmasság, és ez gátolja a hatékonyabb, az állatjólétet jobban figyelembe vevő tenyésztési praktikák megszilárdítására irányuló műszaki fejlesztéseket. Meg kell azonban győzni az Európai Bizottságot arról, hogy a végrehajtás elmulasztását vagy hiányosságait szankcionálni kell.

2.11

Mindazonáltal ellentmondásos, hogy az Európai Bizottság a meglévő nemzeti rendelkezések közötti különbségekből eredő versenybeli torzulásokat említi a javaslat létrejöttének – valamint a közös szabályok szükségességének – egyik okaként, míg maga a javaslat még szigorúbb nemzeti szabályok számára nyit meg kapukat az egyes tagállamokban. Az Európai Unió közös szabályai kulcsfontosságú kiindulópontot jelentenek az Unió számára a közös szabályozás nemzetközi szintű megszilárdítása terén. Ami a tagállamokban az irányelvek hiányos végrehajtását vagy a végrehajtás elmulasztását illeti, az Európai Bizottságnak a jövőben komolyan kell vennie a Szerződésben meghatározott hatáskörét, és biztosítania kell, hogy a szabályok megfelelően kerüljenek alkalmazásra a tagállamok közreműködésével meghatározott időkereteken belül.

2.12

Az EGSZB teljes mértékben támogatja az önkéntes rendszerek kibővítését „gyakorlati kódexek” formájában, és kedvezően fogadná azok kiváltását egy közös, európai szintű, a biotermékek szabályozásának szellemében létrehozott rendszer által. Így a fogyasztók választási lehetőséghez jutnának, a piacon pedig megmutatkozhatna, milyen mértékű igény van az állatjólét szempontjainak a jelenleg érvényben lévő minimális követelményeknél magasabb szintű figyelembe vételére. Az EGSZB ezenfelül kedvezően fogadná az EU-ban készült termékek kötelező címkézésének rendszerét, amennyiben az ilyen gyakorlat kompatibilis a WTO szabályaival. A létező közösségi jogszabályokat azonban minden esetben, a címkézés szükségességétől függetlenül be kell tartani. Az előrecsomagolt baromfi esetében annak lehetőségét is fontolóra kellene venni, hogy a gyártásnál alkalmazott módszer is fel legyen tüntetve a csomagoláson, ahogy azt a tojásnál már megteszik.

2.13

Az Európai Bizottságnak ígérete szerint jelentést kell benyújtania, amely a rendelkezésre álló új tudományos adatokon alapul, és amely figyelembe veszi az új kutatásokat és gyakorlati tapasztalatokat annak érdekében, hogy még nagyobb mértékben javítson a hústermelés céljára nevelt csirkék életkörülményein. A jelentésnek ki kell terjednie a genetikai tényezőknek az észlelt hiányosságokban játszott szerepére is. Mindazonáltal a javaslatnak már ezen a szinten is ki kell terjednie a genetikai kiválasztás hatásaira, valamint szükség van a tenyészállomány életkörülményeire vonatkozó szabályokra is. Ennélfogva ezen a területen haladéktalanul meg kell kezdeni a munkát, és amennyiben szükséges, felül kell vizsgálni egy későbbi szinten, a vágási adatok fényében. Máskülönben az Európai Bizottság csak akkor lesz képes elkezdeni a munkát, amikor a vágási adatok – 5 évvel az irányelv elfogadását követően – már rendelkezésre állnak.

2.14

Az EGSZB elismeri, hogy a kutatás hosszú távú folyamat, és hogy az érvényben lévő szabályokat az új ismereteknek és a technika fejlődésének függvényében kell alkalmazni. Ugyanakkor ismereteink bővítése és sokrétűbbé tétele céljából szükség van a témához és más területekhez kapcsolódó kutatások felélénkítésére, ahol esetleg hiányosságok tapasztalhatók. Egyebek közt ez az állománysűrűség, valamint a klimatikus és környezeti körülmények közötti kapcsolatra is érvényes (8). Az állatok egészsége, jóléte és a környezet közötti szoros összefüggés miatt pedig sokkal nagyobb figyelmet érdemel a biológiai biztonság is (például a madárinfluenza vonatkozásában (9)).

3.1

A tenyésztési rendszerektől, az állománysűrűségtől, a technikai felszereltségtől stb. függetlenül az állatok gondozása, az irányítás és a jó mezőgazdasági gyakorlatok döntő hatással vannak az állatok jólétére és egészségi állapotára. Az említett feltételek és azok fontossága az állatokkal való mindennapi érintkezésben – valamint azok gondozásában – természetüknél fogva nem garantálhatók jogszabályok és ellenőrzés által. Ebben az összefüggésben maguktól értetődőnek kell lenniük a vizsgált irányelvjavaslat utasításokra és eligazításokra, tanfolyamokra és képzésekre, valamint a naponként legalább kétszeri ellenőrzésekre vonatkozó rendelkezéseinek. Az EGSZB-t azonban nyugtalanítja, hogy hiányoznak a szakértelemre vonatkozó követelmények, valamint az, hogy a tapasztalat – jellegétől függetlenül – helyettesítheti a képzettséget.

3.2

Gondoskodni kell arról, hogy az állatok jólétének értékelése független módon történjen, és ügyelni kell arra, hogy azt megfelelően képzett és gyakorlott ellenőrök végezzék. Az írott nyilvántartásnak hasonlóképpen egységesnek kell lennie a tagállamokban.

3.3

Az átláthatóság érdekében azt is értésre kell adni, hogy az alacsony állománysűrűséggel nevelt baromfi csak a „higiéniai csomag” részeként kerül felülvizsgálatra. Jóváhagyott képzési rendszerekre és dokumentált képzési időszakokra is szükség van az összes, bizonyos méreteket meghaladó létesítmény esetében.

3.4

A NH3 és a CO2 maximális koncentrációjára vonatkozó követelményeket úgy kell megfogalmazni, hogy normál feltételek mellett ne lehessen túllépni a határértékeket. Atipikus klíma esetén a legtöbb ideális tenyésztési rendszerben nem lehet túllépni ezeket a küszöbértékeket.

3.5

Az irányelvjavaslat szerint „minden épület legalább 20 lux fényerejű fénnyel rendelkezik a madarak szemmagasságában mérve, a világos időszak alatt”, valamint „a fénynek […] összesen legalább 8 órán át tartó sötét időszakokat magába foglaló 24 órás ritmust kell követnie, amelyekben legalább egy legalább 4 órán át tartó megszakítás nélküli sötét időszak van”. Ez pontosan megfelel az Európa Tanács ajánlásainak (10). Ezzel ellentétben az ágazat szakértői – tudományos jelentések és gyakorlati tapasztalatok alapján – elégségesnek tartják az első 14 nap alatt a 15 lux, az ezt követő időszakban pedig az 5 lux minimális fényerősséget, legalább 4 órán át tartó megszakítás nélküli sötét időszakok mellett. Azzal érvelnek, hogy az ennél intenzívebb erejű fénnyel és hosszabb sötét időszakokkal végzett kísérletek a talppárna sérüléseinek növekedését és az állatok bőrsérülések miatti elutasítását eredményezték. Az EGSZB úgy véli, hogy meg kell találni az arany középutat, és az e tárgyra vonatkozó politika kidolgozásánál az ide vonatkozó tudományos felfedezéseket és gyakorlati tapasztalatokat kell alapul venni. Bizonytalanság vagy dokumentáció hiánya esetén kiegészítő vizsgálatok elvégzésére van szükség, hogy az érvényben lévő rendelkezéseket a helyzethez lehessen igazítani, és hogy azok minden esetben a tárgykörben meglévő legfejlettebb ismereteket tükrözzék.

3.6

A vizsgált irányelvjavaslatban szerepel a beavatkozás lehetősége olyan létesítményekben, amelyekben az állománysűrűség a legmagasabb, ha az elhullás aránya 1 % plusz 0,06 % szorozva az állomány napokban számított vágási korával, ami nagyjából 3,5 %. Az ágazatban dolgozók szerint a legfeljebb 0,12 %-os napi elhullás reális, és úgy vélik, hogy semmilyen kapcsolat nem áll fenn a jólét és az első hét nap alatti elhullási arány között. Amennyiben erre szükség van, a határt ésszerűen 1,5 %-nál lehetne meghatározni. Az EGSZB véleménye szerint ezen a területen, csakúgy, mint máshol, a határt a megfelelően működő tenyésztés gyakorlati lehetőségeit tükröző szinten kell meghatározni. Másrészt az olyan tenyészetekben, ahol komoly hiányosságokra derült fény, fontolóra kéne venni az elhullás és a talppárna-dermatitisz arányának rögzítése helyett például a végtagproblémák és hashártyagyulladás arányának rögzítését.

3.7

Az osztályozási normák egységesítésére az Európai Bizottságnak a különböző csoportok talppárna-elváltozásairól készített felvételekkel ellátott, részletes leírásokat kellene készítenie.

4.1

Az EGSZB – a fentebbi megjegyzéseket szem előtt tartva – nagy vonalakban támogatja az Európai Bizottság megközelítését és az irányelvjavaslat részletes rendelkezéseit. A megvilágítás fényerejének, a NH3 és a CO2 maximális koncentrációjának, az elhullási aránynak és a talppárna sérüléseinek különböző küszöbértékeit a létesítmények normális működési feltételek melletti gyakorlati lehetőségeit tükröző szinten kell megállapítani.

4.2

Az állománysűrűség minden fajta, az érvényben lévő gyakorlathoz képesti csökkentését szükségszerűen a jólétet biztosító kikötésnek kell kísérnie a nemzetközi kereskedelemre vonatkozó szabályokban. Ez lehetővé teszi az EU számára, hogy a harmadik országokból származó behozatalra azonos szabályokat dolgozzon ki oly módon, hogy az EU-n kívüli legfontosabb kiviteli országokban észlelt hiányosságok ne akadályozzák egy ésszerű és megalapozott norma elfogadását az EU-n belül. Nemzetközi elismerés hiányában az EU-nak egyoldalú intézkedéseket kell foganatosítania, melyekben egyrészt fel kell hívnia a figyelmet arra, hogy szükség van a jogszabályok megváltoztatására, másrészt meg kell értetni, hogy miért. Ellenkező esetben várhatóan a termelés olyan országokba helyeződik át, amelyekben alacsonyabbak a normák. Emellett az Európai Bizottságnak két évvel azután, hogy az irányelv hatályba lépett a tagországokban, részletes gazdasági elemzést kell adnia a helyzet alakulásáról.

4.3

Mivel a kutatás szükségszerűen hosszú folyamat, a szabályokat az újabb ismeretek és a technikai fejlődés fényében pontosítani kell. Ezzel egy időben a kutatásokat fokozni kell annak érdekében, hogy bővíthessük ismereteinket azokon a területeken, ahol hiányosságok észlelhetők.

3.2.2006   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 28/29

1.1

A jelen program célja a különböző országok polgárai és polgári szervezetei közti együttműködés ösztönzése annak érdekében, hogy a polgárok találkozhassanak, együtt cselekedhessenek és egy olyan európai környezetben alakíthassák ki saját elképzeléseiket, amely túllép a tisztán nemzeti látókörön és tiszteletben tartja sokféleségüket. A polgárok részvétele a kölcsönös megértésen, a szolidaritáson, és az Európához tartozás érzésén alapszik.

1.2

A program biztosítja a folyamatban lévő polgári részvételi program folytonosságát, és rugalmassága, a jövőbeli fejlődési folyamatokhoz való alkalmazkodása révén új kezdeményezéseknek is utat nyit.

1.3

A javasolt program általános célkitűzése, hogy hozzájáruljon – a javaslatban használt kifejezésekkel élve – a következőkhöz:

1.4

A jelenlegi helyzetet és a nyilvánvaló igényeket figyelembe véve a legmegfelelőbb, transznacionális szinten megvalósítandó konkrét célkitűzések a következők:

1.5

A célkitűzések megvalósítása érdekében három típusú kezdeményezés került meghatározásra: 1. kezdeményezés: Aktív európai polgárokat (testvérváros-program, a polgárok projektjei és az azokat támogató intézkedések); 2. kezdeményezés: Aktív európai civil társadalmat (strukturális támogatás az európai politikát kutató és elemző szervezeteknek, strukturális támogatás európai szintű civil szervezeteknek, civil szervezetek által kezdeményezett projektek támogatása); 3. kezdeményezés: Együtt Európáért (széles tömegeket vonzó események, kutatások, a tájékoztatás és a terjesztés eszközei).

2.1

Az Európai Bizottság javasolja, hogy az uniós polgárság fejlesztését emeljék az EU legfőbb prioritásainak rangjára (1). Ez az elsőbbségben részesítés az EGSZB véleménye szerint nem csupán igazságos, hanem egyenesen sürgős, döntő jelentőségű az európai építkezés folytatása szempontjából. A program indokolása is kiemeli a szavazók alacsony részvételi arányát a legutóbbi európai parlamenti választásokon, ez azonban nem az egyetlen tényező, ami a sürgősséget jelzi. Az európai Alkotmányszerződés ratifikálása során tapasztalt kellemetlenségek azt mutatják, hogy ha az európai polgárokat nem vonják be az európai építkezés folyamatába és részvételüket nem biztosítják abban, az az intézmények iránt bizalmatlanságot, vagy akár elutasító hozzáállást is eredményezhet.

2.2

Az ilyesfajta helyzet minden tagállamban – nyilván különböző mértékig – jelen van, és a tagjelölt országokat is érinti vagy érinteni fogja. Ebből a szempontból örvendetes, hogy a program ezeket az országokat is egyenrangúként kezeli.

2.3

Pedig ez a már létező, az európai realitáshoz gyengén igazodó helyzet, még akkor is, ha nem ugyanolyan módon fejeződik ki minden tagállamban – ami az egyes államokban választott ratifikációs módszerek eltéréséből adódik –, és ezért nem mindenhol ugyanazzal az intenzitással jelenik meg, úgy tűnik, hogy eltérő mértékben, de minden tagállamban jelen van.

2.4

Még ha létezik is egy – különösen az európai Alkotmányszerződésről népszavazást rendező, vagy rendezni akaró országokban megjelenő, időnként rendkívül intenzív, szokatlan – „európai vita”, ez a vita inkább a nemzeti állampolgárság és identitás körül forog (illetve ezek védelmi célú, vagyis „nacionalista” módon való megőrzéséről szól), mintsem az európai vívmányok realitása és az Alkotmányszerződés által javasolt előremenetel körül; különösen a szociális politikák (mint, jogosan, az állampolgárság legfőbb mutatójaként felfogható tényező), és a demokratikus politikák terén (melyeket szinte már általánosan előítélettel „bélyegeznek meg” – pedig a nem-demokratikus, technokrata Európa nem ezt érdemli – szinte szándékosan távolítva el a polgárokat a döntéshozatalban való részvételtől).

2.5

Bár a 2007 és 2013 közötti időszakot fedi le, vagyis túlmutat azon a perióduson, amikor – valamilyen formában – minden tagállam már vagy ratifikálta, vagy éppenséggel nem ratifikálta az Alkotmányszerződést, a javasolt program, annak vitája és az aktuális összefüggésben történő elfogadása nem maradhat azonnali következmények nélkül az európai polgárság „itt és most” felmerülő központi kérdésére. A 2007 és 2013 közötti periódusra vonatkozó program viszont továbbra is túlságosan a Tanács 2004-es határozatát (2) utánozza: az eszköztár nem elegendő, az általa értékesnek tartott módszerek pedig, ha régebben be is váltak, ma már nem elég innovatívak ahhoz, hogy megfeleljenek a ma még élesebben jelentkező kihívásoknak. Márpedig a probléma már most jelentkezik, hiszen a ma születő gyerekek 2013-ban már 8 évesek lesznek, és mint jövőbeli polgároknak, a gondolkodási sémáik addigra már részben kialakultak.

2.6

Az EGSZB meg van arról győződve, hogy a jelenlegi körülmények és az ebben a keretben, az új, 2007 és 2013 közötti évekre vonatkozó, „polgárok Európáért” programról folytatott vita – paradox módon – rendkívül kedvező arra, hogy végre érdemben tegyük fel az európai uniós polgárságra vonatkozó kérdéseket. Véget kell vetnünk a kissé szokványossá vált, a „sokféleség egységéről” szóló beszédeknek, amelyekben fennáll az a veszély, hogy ha nem ügyelünk eléggé, csak a sokféleség, sőt, a heterogenitás kap hangsúlyt. Az EGSZB tehát jóváhagyja a 2004–2006 közötti időszakra vonatkozó program meghosszabbítását, még a külső értékelési jelentés – melyet továbbra is fenn kell tartani – bevárása nélkül is (2006 végére várható a jelentés). Az EGSZB saját minőségében kíván vezető, szintetizáló szerepet játszani, a program fontosságának megfelelően. Az EGSZB tisztában van azzal, hogy egy ilyen programnak biztosítania kell a már folyamatban lévő polgári részvételi programokkal való folytonosságot, mégis erőteljesen osztja az Európai Parlament és bizonyos civil szervezetek kritikáját ezen programok ambíciójának hiányát illetően. Javaslatainak célja ezért az, hogy a 2007–2013-as program ne csak a folyamatban lévő program újabb változata legyen.

2.7

Rendkívül szerény pénzügyi eszközeinek birtokában a jelenlegi program nyilvánvalóan nem fedi le az európai polgárság problematikájának egészét, ellentétben mindazzal, amit az általa tartalmazott célkitűzések és akciók sokasága sugall. A program azonban fontos láncszem, tudniillik az „aktív európai polgárságról” szól, amely a polgároknak a politikai hatalom gyakorlása és felelősségvállalása céljából történő autonóm önszerveződését jelenti, a közös javak védelmének és fejlődésének biztosítása érdekében (3). Az EGSZB sürgetően kéri, hogy rögzítsék az e célra rendelkezésre bocsátott költségvetést (235 millió € 7 évre!), bármi legyen is az Európai Unió pénzügyi tervéről folytatott vita végkimenetele.

2.8

Amennyiben a körülmények minőségi váltást kívánnának meg, az EGSZB abba is beleegyezik. Ebből a szempontból az EGSZB azt szeretné, ha tanulmány készülne a polgárok Európai Unióhoz való tartozásának jelenlegi helyzetéről, vagy legalábbis hogy ösztönözzék a már meglévő, megfelelően pontos diagnózis megállapítását lehetővé tevő tanulmányok közzétételét.

2.9

Az EGSZB-nek úgy tűnik, mintha az európai polgároknak az európai intézményektől való szemmel látható eltávolodása és az a tény, hogy csak nehezen tudnak azonosulni az európai integráció folyamatával (4), paradox módon éppen a már létező, európai polgárság és különösen annak legaktívabb és legszervezettebb formái elismerésének hiányából következik – nem beszélve a közösségi „mechanizmus” félreismeréséről és meg nem értéséről, valamint a globalizáció által keltett, különböző, objektív és szubjektív veszélyekhez és félelmekhez fűződő, tagadhatatlanul nacionalista és protekcionista attitűdökről.

2.10

Ebből a szempontból azzal is lehetne érvelni, hogy a jelentős közeledések, a minden rendbeli mobilitás (még ha ezek az európai integráció által teremtett lehetőségeken túl is mutatnak), a határok fizikai és materiális eltörlése, a közös fizetőeszköz, az egységes piac, nem lettek eléggé hangsúlyozva: „az európaiak közös identitása nem észlelhető, mivel nem mondják ki (5)”. Annál nyilvánvalóbbnak tűnik viszont azok számára, akik Európát kívülről szemlélik, utaznak vagy Európán kívül laknak, hogy mindenütt érezhető egyfajta valódi „európai életstílus”, és mindenütt vonzóan hat.

2.11

A nemzetek jelenlegi identitásgörcse nem szabad, hogy elfedje az ezeken a demokratikus és részvételi formákon alapuló európai életmód már magas szintű koherenciáját és minőségét. Ha az „aktív európai polgárságot” támogató program nagyra törőbb lenne, csökkenthetné, enyhíthetné és átalakíthatná ezeket a görcsöket.

2.12

Mindenesetre bármilyen nehézségeket vagy pillanatnyi megtorpanásokat is eredményezzenek az Alkotmányszerződés ratifikációja – mint az európai építkezés elkövetkező, szükségszerűen zaklatott periódusa – körüli aktuális viták, az EGSZB úgy ítéli meg, hogy a körülmények rendkívül kedvezőek az aktív európai polgárság kérdésköre vonatkozásában. A 2007–2013 közötti periódusra vonatkozó programot olyan összefüggésben kell látni – és ha lehetséges, elmélyíteni –, hogy vajon a polgárok érdeklődése újra feltámad-e Európa iránt – bármilyen irányú is legyen ez az érdeklődés –, valamint hogy mennyire tudnak közvetlenül, illetve önkéntes szervezeteik révén az európai döntéshozatalba beavatkozni.

2.13

Az EGSZB nyílt szimpózium rendezését javasolja, amely lehetővé tenné az európai polgárság kérdésköre teljességének az új kontextusban való megközelítését, valamint a koncepció tényleges, alapos átgondolását, nem pedig csak válaszok felvillantását a különböző olvashatatlan és működésképtelen programok sokaságában. Az EGSZB lehetne egy ilyen szimpózium szervezője. Örömmel fogadja, hogy az Európai Bizottság pozitívan ítéli meg egy ilyen kezdeményezés lehetőségét. (6)

3.1

Az EGSZB mint a szervezett civil társadalom európai szintű intézménye, amely ugyanolyan jogon szerepel a szerződésekben, mint a többi európai intézmény, nagyra értékeli ugyan, hogy véleménynyilvánításra kérték fel egy ilyen programmal kapcsolatban – ami formálisan nem is kötelező –, azonban úgy véli, hogy jobb lett volna mindjárt az elején kikérni a véleményét az Európai Unió Tanácsához és az Európai Parlamenthez címzett javaslatról. A program természetesen online konzultáció tárgya volt 2004. december és 2005. február között – körülbelül ezer válasz érkezett a konzultáció keretében –, valamint 2005. február 3. és 4. között konzultatív fórum szervezésére is sor került, mintegy 350 résztvevővel. Azonban az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság sokkal erősebb, elsődleges – nem pedig utólagos véleményalkotásra kárhoztatott – konzultatív szerepére támaszkodva is lehetne küzdeni az európai polgárok azon érzése ellen, hogy egyre távolabb kerülnek annak lehetőségétől, hogy – egyénenként vagy szervezetten – konkrétan befolyásolni tudják az uniós döntéshozatalt.

3.2

Az EGSZB sajnálja, hogy a program – amely az Európai Bizottság által meghatározott háromféle típusú választ adja az európai polgároknak az európai intézményektől való távolságtartó magatartására – nem ad lehetőséget arra, hogy azt a problematika egészében helyezzék új alapokra. Bár az EGSZB ragaszkodik ahhoz, hogy az egyes témáknak megfelelő, specifikus válaszokat adjon, mégis azt javasolja, hogy ezt a három típusú választ is foglalják egy keretprogramba, amely lehetővé tenné a kérdéskör elemeinek együttes kezelését, a közös célkitűzések, összefüggések és komplementaritások kidolgozását.

3.3

Az európai polgárok tájékoztatása az európai intézményekről, az európai kérdésekről zajló kommunikáció, az európai polgárság által átruházott jogkörök tudata és az unióhoz való tartozás érzése, valamint az európai identitás mind egységes egészet alkot. Bár az Európai Bizottság programja a Közösség más intézményeinek programjához és egyéb eszközeihez képest kiegészítő jellegről beszél, ez a lényeges kérdés mégsem tisztázott, és nem világosak a célkitűzések és tevékenységek koherenciáját biztosítani hivatott módszerek sem. Egy olyan megközelítés, amely nem képes ezt a három aspektust megfelelően összekapcsolni, nehezen fogja az európai identitás és összetartozás jelenlegi kedvezőtlen helyzetét az ellenkező irányba fordítani.

3.4

Az EGSZB biztos szeretne lenni abban, hogy ez a sajátos program ki fog egészülni egy párhuzamosan futó, erőteljes, az intézményekről és az európai polgárok jogairól szóló információs és kommunikációs kampánnyal. Ennek tájékoztatást kell tartalmaznia az EGSZB létezéséről és szerepéről, amit egyébként a többi európai intézmény kevésbé tesz meg az európai szintű kommunikáció során. Ezt akkor is meg kell tenni, ha így az EGSZB-nek is radikálisan át kell gondolnia az általa mint privilegizált helyzetben lévő intézmény által az aktív európai polgárság kialakulásában játszani vélt szerepéről adott – de amögött messze elmaradó mértékű – kommunikációját.

3.5

Úgy tűnik azonban, hiába a polgárok európai intézményektől való távolságtartása, és az a tény, hogy a polgárok nehezen találják a helyüket az európai integráció folyamatában, a benyújtott program nem vonja le az összes következtetést. Ez az általa használt szavakból és kifejezésekből látszik, pedig közismert, hogy az önazonosítási és a részvételi válság megnevezése már önmagában fontos szerepet játszik leküzdésükben. Következésképpen kevéssé tűnik hitelesnek egy olyan programot kiadni, amely esetében a szóban forgó téthez – „a polgárok központba helyezése” az európai építkezésben – rendelt pénzügyi eszközök ennyire szerények. Ugyan ki hinne ebben a programban? Ugyanígy, a tét nagyságára való tekintettel – amely igen jól kitűnik a program indoklásából – a jelentős újításokon túl (a projektek több évre való kiterjesztése, a tapasztalatok közkinccsé tétele, a partnerek körének szélesítése, a kedvezményezettekre nehezedő terhek könnyítése, a nagy ívű események támogatása, főként a kultúrák közötti párbeszéd keretében) nehéz észrevenni a jelenlegi helyzetet valóságosan megváltoztató jelentős innovációt.

3.6

Összességében véve rendkívül erős a folytonosság a 2004–2006-os programmal. A program által megnevezett, általános európai érdekekkel kapcsolatos tevékenységet folytató bizonyos szervezeteknek juttatott újbóli strukturális támogatást meg kell szüntetni, és az alapokhoz való hozzáférést biztosító, nyílt, egyértelmű és átlátható kritériumokra alapozott eljárással kell helyettesíteni. Az „általános európai érdek” fogalmát pontosan meg kell határozni ahhoz, hogy működőképes legyen.

3.7

Az EGSZB teljes mértékben tudatában van annak, hogy ez a program inkább az olyan szövetségek és civil szervezetek előtt áll nyitva, akik számára – más civil társadalmi szervezetekkel, nevezetesen a szociális partnerekkel ellentétben – nem állnak rendelkezésre más programok és lehetőségek, amelyek lehetővé tehetnék számukra, hogy jelentősen hozzájáruljanak az aktív uniós polgárság kiszélesítéséhez.

Ezzel szemben, ha eleget szeretnénk tenni a szociális partnerek és más civil társadalmi szervezetek, segélyszervezetek, szövetkezetek kifejezett óhajának, miszerint egyedi és látható módon szeretnének részt venni ebben a bővítésben, a programot – formálisan és a gyakorlatban egyaránt – őelőttük is meg kell nyitni. Előfordulhat, hogy cserébe – más költségvetési szálakat követve – maguk a szociális partnerek gondoskodnak majd arról, hogy minél jobban keveredjenek a szövetségekkel és a civil szervezetekkel.

3.8

Amint már több alkalommal is lehetősége volt rá, az EGSZB ismételten sürgeti, hogy saját jogokkal járó, nyitott uniós polgárságot kell meghatározni, amely mindenki számára elérhető, aki állandó és rendszeres jelleggel, vagy régóta tartózkodik az Európai Unió területén (7). Az Alapjogi Charta beemelése az Alkotmányszerződésbe, valamint az Európai Uniónak az Emberi Jogok és Alapszabadságok védelméről szóló Európai Egyezményhez való csatlakozása feltételezik egy „polgári” állampolgárság elismerését, amely az unióstól viszonylag független, ez utóbbi jelenleg csak a tagállam nemzeti állampolgársága által nyerhető el. Az Európai Unió területén állandó jelleggel tartózkodó személyek részvételi polgársága felé vezető ezen első lépést „legalizálni” kellene, ha valóban saját, európai polgárságot és identitást akarunk elérni; ha valóban az a cél, hogy ez az állampolgárság ne csak a tagállami állampolgársághoz illesztett, elvont európai polgárság legyen.

3.9

Az EGSZB álláspontja szerint ezen a lényeges területen nehéz, és nehéz is lesz valódi haladást elérni, ha hiányzik az uniós polgárság konkrét anyagi támogatásának előremutató jellege – ez nem várható el egyedül a nemzeti polgárságtól, hiszen az uniós polgárság is ugyanúgy nemcsak jogokat, hanem kötelezettségeket is tartalmaz. Következésképpen kérdéses, hogy miért nem vesszük igénybe a polgári részvétel előmozdítására szolgáló jogi eszközt – még ha ez speciális anyagi támogatás hiányában érthető is – ha valóban az uniós polgársághoz kötődő jogok és kötelezettségek megteremtése felé haladunk. Az EGSZB-nek az a véleménye, hogy ezeken a területeken haladni kell, mégpedig az anyagi vagy jelképes támogatásoktól függetlenül – például az Európai Bizottság által már javasolt európai ifjúsági polgári szolgálat bevezetésén kívül ilyen lehet bármilyen csekély összegű személyes hozzájárulás az európai költségvetéshez – még ha kényes témáról van is szó –, illetve a népképviselők ugyanazon a napon tartott választása, melyben az Unió minden állama rész vesz.

4.2.1

Az EGSZB számára a programnak ez a része lehet határozottan értékes, hiszen az európai polgárság alapja maga a nemzetközi szintű találkozás és a közös cselekvés. Ebből kiindulva az EGSZB úgy ítéli meg, hogy mindez – még ha ez nem is ezen a konkrét programon múlik, – egyben lehetőséget is ad az európai egyesületek, segélyegyletek és alapítványok státusza kérdésének végleges rendezésére, a szolidaritás és a főként önkéntes alapú kölcsönös akciók felértékelése érdekében.

4.2.2

Az EGSZB meglátása szerint az európai hálózatoknak a jelen programmal összhangban való megerősítése döntő fontosságú elem. Mindemellett az EGSZB újra hangsúlyozza, hogy ezen hálózatok mindegyikének azonos lehetőséget kell biztosítani a strukturális támogatásokhoz való hozzáférés tekintetében, anélkül, hogy egyes szervezetek finanszírozása előnyt élvezne, még ha az Európai Bizottság ellenőrzi is, hogy ne „automatikus” odaítélésről legyen szó, hanem kiértékelendő projektekről. Másrészt még a kis projektek finanszírozása is alapvető jelentőségű, mivel lehetővé teszi a polgárokkal közvetlen kapcsolatban lévő helyi vagy nemzeti szervezetek számára, hogy európai dimenziót nyerjenek és ezáltal hozzájáruljanak a polgárok és az európai intézmények közötti távolság áthidalásához. Az EGSZB egyébiránt örömmel fogadja, hogy a program a kis projektek támogatása révén lehetővé teszi, hogy nemzeti hálózatokból kiindulva nemzeteket átfogó kezdeményezések szülessenek, még ha azok nem is terjednek ki az összes tagállamra.

4.2.3

Az EGSZB-t rendkívüli nyugtalansággal tölti el az Európai Bizottság minden olyan javaslata, amely – a Szabadság, Biztonság és Igazságügy Főigazgatóságáéhoz (8) hasonlóan – a biztonság, illetve a terrorizmus elleni küzdelem nevében azt eredményezheti, hogy az emberek gyanakvással tekintenek a civil szervezetekre és az egyesületekre. Ezek ugyanis természetüknél fogva ki vannak téve az ilyesfajta „belülről bomlasztásnak”. Ez odáig vezethet, hogy a súlyos bürokratikus rendelkezések értelmében az egyesületekre hárul a bizonyítási teher. Egy ilyen lépés – ha valaha bekövetkezne – mind elméletileg, mind pedig gyakorlatilag a jelen programmal homlokegyenest ellenkező irányba hatna.

4.2.4

Az EGSZB úgy véli, hogy – az Európai Parlament egyetértésével – kifejezetten az EGSZB-re és a Régiók Bizottságára kellene bízni a helyi önkormányzatokkal és a társadalmi szervezetekkel folytatott konzultáció koordinálásának felelősségét és a vélemények összefoglalását, hogy egyrészt így biztosítsák azok továbbközvetítését a többi közösségi intézmény felé; másrészt az információ megfelelő továbbításának figyelemmel kísérését is. Azt is javasolni kell, hogy az Európai Parlament rendszeresen konzultáljon az EGSZB-vel és az RB-vel ebben a témában.

4.2.5

Az Európai Parlament és az európai intézmények által strukturált szervezett civil társadalom közötti, a feladatok sokféleségén alapuló formális (9), nem csupán eseti partnerség célkitűzése döntő jelentőségű, bár elméleti és gyakorlati szempontból is egyaránt messze van még a megvalósítása. Az aktív európai polgárság programjának arra kell törekednie, hogy még a nyomait is eltüntesse az európai fórumok hierarchizálásának, mivel az európai kultúra a hatáskörök és a feladatok megosztásának kultúrája is egyben.

4.3.1

Az EGSZB-nek a jelenlegi programban az Európán belüli kultúrák közötti párbeszédre kellene elsősorban összpontosítania. Az Alkotmányszerződésről folyó jelenlegi vita azt mutatja, hogy az Európán belüli kulturális különbségek jelentősége, a rögzült sztereotípiák, illetve a legalapvetőbb forrásoknak – különösen a jognak és az alkotmánynak, amelyek a tagállamok látásmódját meghatározzák – időnként ellentmondásos jellege alá lett becsülve. Ugyanígy alá lettek becsülve az életmód-, érték- és világlátásbeli konvergenciák, valamint az a meggyőződés, hogy a „homo europæus”-t a világ bármely más polgárától – polgárság szempontjából – elég világosan meg lehet különböztetni. A „homo europæus” az Unió szellemi és erkölcsi örökségének konkrét megvalósításából született – annak az Unióénak, amely az emberi méltóság, a szabadság, az egyenlőség és a szolidaritás egyetemes és oszthatatlan értékein alapszik, a demokrácia, valamint a jogállamiság elvére épül, az uniós polgárság létrehozásával és a szabadság, a biztonság és a jogérvényesítés térségének kialakításával pedig az embert helyezi tevékenységének középpontjába. Fokozottan támogatni kell tehát az olyan kutatásokat, széles tömegeket vonzó eseményeket, valamint tájékoztatási és terjesztési eszközöket, melyek nemcsak a valódi sokféleséget (és nem a sztereotipizált különbségeket) formalizálják, hanem – főként – ezt az „európai életstílust” is. Az európai kultúra nemcsak az örökölt, de magukból az Európai Unió építéséből eredő értékeken is alapszik: ilyen az egységes piac, a közös fizetőeszköz, illetve Európa újraegyesítése (a kelet-európai országok csatlakozása). Mindazonáltal azért, hogy ezek a széles tömegeket vonzó események elősegítsék az összetartozást és hatékonyan erősítsék az európai identitást, alapvető fontosságú, hogy a polgárokat és szervezeteiket széles körben bevonják az elképzelések kidolgozásába és azok megvalósításába – illetve, ha tőlük ered a kezdeményezés, az még előnyösebb –, hiszen ők képesek leginkább meghatározni a hétköznapok során megélt identitás alapelemeit és szimbólumait.

4.3.2

Az EGSZB úgy véli, hogy a maga részéről és saját hatáskörén belül a kulturális és társadalmi dimenzió előmozdítására, valamint az Európai Parlamenttel való megfelelő és végleges partnerség létrehozására tett erőfeszítés lényeges feltétele annak, hogy meg lehessen határozni és folyamatosan alakítani lehessen az európai polgárság közös kulturális identitását. Ez olyan kulturális identitás, amelyet nem lehet úgy megszerezni, mint ahogy megőrzünk egy kulturális örökséget – amely gyakran sokkal kevésbé „közös”, mint ahogy valaha is bevallanánk. A közös uniós polgárságnak van egy erős kortárs jellege: a szuverenitás megosztásának nehéz, de lényeges munkája révén, azon döntések által alakul ki, amelyek az európai országok, egész Európa egyesítését célozzák. Hiszen – ahogy Claude Lévi-Strauss mondta: „ismertem egy olyan korszakot, amikor a nemzeti identitás volt az egyetlen elképzelhető alapelve az államközi kapcsolatoknak. Mindannyian tudjuk, hogy ez milyen borzalmakat eredményezett.” A megosztott – és nem feladott – szuverenitás kultúrája jelenti a ma, és még inkább a holnap európai polgárának kultúráját és identitását.

5.1

Az uniós polgárság az Alkotmányszerződés egyes országok általi elutasítása következtében kialakult válság középpontjában áll. Az Európai Bizottság figyelmének és politikájának tehát – erőteljesebben, mint valaha – az Európai Unió polgárainak és intézményeinek közelítésére kell összpontosítania, mégpedig az aktív európai polgárság segítségével. Ezért szükséges egy az ágazat minden szereplőjére kiterjedő alapos „együtt gondolkodás” megszervezése, még mielőtt az új, 2007–2013 közötti időszakra szóló program jóváhagyásra kerül.

Erre különösen alkalmas lenne a jelen vélemény 2.11. pontjában említett, az EGSZB által előkészítendő szimpózium.

5.2

A szimpóziumnak nyitott módon kellene tárgyalnia az aktív európai polgárságról, meghatározva azokat a jogokat és kötelezettségeket, amelyek az európai polgárokat megkülönböztetik az „egyszerű” tagállami állampolgársággal rendelkezőktől.

Az aktív európai polgársághoz kötődő gazdasági, szociális, politikai, környezeti stb. jogok meghatározását – különösen a szolidaritás és a biztonság, nevezetesen a polgári biztonság vonatkozásában – egy egységes, európai, általános szavazás keretében kell megvizsgálni és kipróbálni.

5.3

Az EGSZB úgy véli, hogy a jelen szakaszban égető szükség van az egyesületek európai alapszabályának konkrét formába öntésére – a véghezvitelt kísérő valós nehézségek ellenére – ha megfelelő, ám az egyszerű és vitatható „biztonsági” magatartási kódexet meghaladó keretbe szeretnénk foglalni az aktív európai polgárság kérdését.

5.4

Mindenesetre – bármi legyen is az európai költségvetéssel kapcsolatos tárgyalások kimenetele –, az EGSZB azt kéri, hogy a jelen programra szánt költségvetést nyilvánítsák szentnek és sérthetetlennek, mivel az uniós polgárság fejlesztésének egy olyan kulcsfontosságú összetevője számára képvisel minimális keretet, amelyet az Európai Bizottság jogosan tekint „alapvető prioritású” közösségi tevékenységnek. Emellett az EGSZB nem javasolja a 6 évre szóló, lakosonkénti 0,55 eurós költségvetéshez való ragaszkodást, hanem inkább az Európai Bizottság különböző főigazgatóságai közti szinergiák kihasználását támogatja annak érdekében, hogy ebbe a jövőre nézve központi jelentőségű témakörbe tartozó, az összes európai intézményt érintő célkitűzéseket és eszközöket egyesíteni lehessen. Ekképpen az Európai Unió aktív európai polgársági politikáját egy állandó jellegű intézményközi egységnek kellene kidolgoznia, amelynek munkában az Európai Bizottság érintett főigazgatóságai és az összes intézmény képviselői vennének részt.

5.5

Az EGSZB azt javasolja, hogy az európai polgárság kialakításának az alapfokú oktatásban – és ne csak az egész életen át tartó tanuláshoz kötődő programokban – legyen meg a helye és ideje, melyet önmagában lehetne oktatni, és többé nem csak dekorációs foglalkozásokon szerepelne (színek, matricák, sapkák, ünnepségek stb. „képében”). A polgárság nem csak az aktív korosztályokat érinti.

Ennek megfelelően az Európai Bizottság javasolhatná a tagállamoknak, hogy vezessenek be a tantervbe európai uniós, valamint kifejezetten az európai polgárságról szóló ismeretanyagot és módszereket. A hagyományos nyelvtanulási csereprogramokon túlmutató, a korosztályhoz igazított Erasmus programot is létre kellene hozni.

Ösztönözni kell az új IKT-ben rejlő lehetőségek potenciál játékos, interaktív és részvételen alapuló használatát – akár minden egyes új polgári alkalmazásra kialakított pszichológiai értékelő egység létrehozásával – meghaladva a statikus, kevésbé vonzó jelenlegi európai „site”-okat. A fenti és hasonló javaslatok összhangban vannak a Comenius programmal, melynek céljai a következők:

5.6

Ami a konkrét cselekvéseket illeti, ezeket az összes szinten együttesen kell előmozdítani, anélkül, hogy a polgárok részvételével zajló, az európai identitást helyi és nemzeti szinten propagáló mikroprojektek áldozatul esnének az európai hálózatoknak juttatott támogatásoknak. A különböző típusú tevékenységekre szánt alapok kiosztásának csak az aktív európai polgárságra gyakorolt hatás, illetve a polgároknak az Európai Unió építésében, valamint politikái meghatározásában és végrehajtásában való részvétele lehet a feltétele.

5.7

Az EGSZB teljes mértékben támogatni kívánja az Európai Bizottságnak azokat a javaslatait, amelyek technikai síkon az eljárások jól áttekinthető egyszerűsítését célozzák egy olyan területen (maga az uniós polgár közvetlen és aktív részvételéről van szó), amely más területekhez képest még kevésbé ütközik bürokratikus akadályokba.

5.8

Az EGSZB meg van róla győződve, hogy az uniós polgársághoz társítandó egyedi jellegzetességek „feltalálása” (legyenek azok szimbolikusak, gazdaságiak, kulturálisak vagy jogiak) – ami nem azonos azzal, hogy csupán a nemzeti állampolgárságok jellemzőinek összességét vesszük –, ezentúl az Európai Unió abszolút prioritását képezi, s ehhez az aktív polgárság előmozdítása jelentős módon járulhat hozzá. Az EGSZB kész arra, hogy kivegye részét ebből a folyamatból a szervezett civil társadalom szervezeteivel folytatott konzultációk koordinálásával, valamint annak elősegítésével, hogy ezek nézőpontjait a többi európai intézmény megismerje és figyelembe vegye.

3.2.2006   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 28/35

1.1

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság tudomásul veszi az Európai ifjúsági paktumot és annak kidolgozását abban a formában, ahogyan azt az Európai Bizottság ifjúságot érintő európai szakpolitikákról szóló közleménye kifejti. Ez a közlemény megfelelő keretet biztosít, amely alkalmas arra, hogy az Európai Unióban élő fiatalokat érintő területek szakpolitikáinak jövőbeli kialakításához alapként szolgáljon.

1.2

Európa sorsa egyre inkább azon a képességén múlik, képes-e gyermek- és ifjúságbarát társadalmak kialakítására a gyermekek és a fiatalok számára. A növekedésre és a munkahelyteremtésre koncentráló átdolgozott lisszaboni stratégia részét képező Európai ifjúsági paktum elfogadása az Európai Tanács 2005. tavaszi ülésén annak elismerését jelenti, hogy a fiatalok integrálása a társadalomba és a munka világába, valamint a bennük rejlő lehetőségek jobb kihasználása létfontosságú feltételei a folyamatos és fenntartható fejlődéshez való visszatérésnek Európában.

1.3

A fiatalokkal szemben a mai társadalomban megfogalmazódó számos kihívás jelentőségét felismerve az EGSZB immár több mint egy évtizede rendszeresen hozzájárul a közösségi szintű ifjúságpolitika kialakításához. (1) Fontos vitákat kezdeményezett olyan központi jelentőségű területekről, mint a fiatalok foglalkoztatása, a társadalmi integráció, az oktatás, a mobilitás, a társadalmi folyamatokban való részvétel vagy a civil szervezetek szerepe. Emellett az EGSZB tudatában van az Európai Unióra jelenleg váró kihívásoknak is, valamint annak, hogy mennyire szükséges a bizalom visszaszerzése.

1.4

Az EGSZB azt ajánlja, hogy e keret középpontjába a fiatalok kerüljenek, akiket – megfelelő lehetőségeket biztosítva számukra – ösztönözni kell arra, hogy tevékeny részt vállaljanak e politikák kialakításában. A változásokhoz való hozzájárulás fontos motiváció a fiatalok számára, ami képes lehet aktivizálásukra. A tagállamoknak és intézményeiknek rendelkezésre kell bocsátaniuk a szükséges erőforrásokat, támogatásokat, illetve mechanizmusokat annak érdekében, hogy a fiatalok számára minden szinten könnyebbé váljon az életüket befolyásoló döntésekben és cselekedetekben való részvétel.

1.5

Európának minden eddiginél nagyobb szüksége van a fiatalok folyamatos elkötelezettségére aziránt, hogy integrált, versenyképes, biztonságos és befogadó Európát építsünk. Ahhoz, hogy igazán jelentsen valamit a fiatalok számára, az Európai Uniónak pozitívan kell hatnia életükre, kifejezetten érdeklődnie, illetve látható módon, kreatívan válaszolnia kell igényeikre. E kezdeményezés sikere egyben valamennyi érintett fél bevonásán múlik, különös tekintettel az ifjúsági szervezetekre, valamint a regionális és helyi önkormányzatokra, illetve a szociális partnerekre. Az EGSZB magáévá teszi a magas szintű munkacsoportnak a kibővített Európai Unió társadalompolitikája jövőjéről készített jelentéséből „merített gondolatot”: „a generációk közötti új paktumról”, az „időskorúakra koncentráló és félelemre alapuló paktumról... az ifjúságot középpontba állító és bizalmon alapuló paktumra való áttérés...mindezen félelmek átalakítása egy olyan folyamattá, amelyben »mindenki nyer«, és amely a pozitív jövőképen és a generációk közötti új egyensúlyon nyugszik.”

1.6

Következésképpen az EGSZB azt reméli, hogy a tárgyalt közlemény mind európai, mind tagállami szinten megteremti a döntéshozók és a fiatalok közötti szorosabb partnerség alapját. A fiatalok és az ifjúsági szervezetek valódi és folyamatos bevonása a politikák kialakításába és végrehajtásába lehetővé teszi majd, hogy napirendre kerüljenek valódi igényeik, és hogy sajátjuknak érezzék a lisszaboni folyamatot.

2.1

Az Európai Tanács március 22–23-i, tavaszi ülésén az EU állam- és kormányfői elfogadták az „Európai ifjúsági paktumot”. (2) Az e paktumot javasoló Franciaország, Németország, Spanyolország és Svédország államfői négy fő kérdést határoztak meg: a fiatalok sebezhetőségét; a nemzedékeken átívelő szolidaritás kialakításának igényét az elöregedő társadalomban; a fiatalok oktatással és képzéssel való ellátásának igényét; a fiatalokat érintő politikai területek jobb összehangolásának igényét.

2.2

A közlemény számos olyan üggyel és politikai területtel foglalkozik, melyek kiemelt jelentőségűek az európai fiatalok számára és melyeknek fontosságát az Európai Bizottság „Új lendület Európa fiataljai számára” című fehér könyve, valamint az ezt követő 2002. június 27-i, az európai ifjúságpolitika kereteit meghatározó tanácsi állásfoglalás is rögzíti.

2.3

A Tanács tavaszi ülésének következtetéseire adott válaszként az Európai Bizottság április 12-én integrált iránymutatásokat (3) fogadott el. Ez az iránymutatás-csomag, mely egyrészről egy átfogó gazdasági iránymutatásokra tett ajánlásból, másrészről pedig egy foglalkoztatási iránymutatásokra vonatkozó tanácsi határozatra tett támogatott javaslatból áll, a tagállamok által meghatározandó nemzeti reformprogramok alapjaként fog majd szolgálni.

2.4

Az iránymutatások bevezetője hangsúlyozza az érintett szereplők bevonásának fontosságát a lisszaboni stratégiába, leszögezve azt is, hogy a tagállamok, illetve az EU minden alkalmat ragadjanak meg, hogy bevonják a helyi és regionális önkormányzatokat, a szociális partnereket, valamint a civil társadalmat az integrált iránymutatások végrehajtásába.

2.5

Míg az átfogó gazdaságpolitikai iránymutatások a gazdaságpolitikáknak a lisszaboni célok eléréséhez nyújtott hozzájárulását taglalják, a foglalkoztatási iránymutatások elsősorban az európai foglalkoztatási stratégiához kapcsolódnak és a tagállamok foglalkoztatási politikájának összehangolását hivatottak szolgálni. Épp a foglalkoztatási iránymutatások területe az, ahol (külön hivatkozással az Európai ifjúsági paktumra) a paktum néhány tevékenységi körét átvették az integrált iránymutatások közé. Különösen két iránymutatás tükrözi az Európai ifjúsági paktum tartalmát: a 18. iránymutatás, mely magában foglalja a fiataloknak szánt foglalkoztatási pályák kialakítását, a fiatalok munkanélküliségének visszaszorítását, a munka és a magánélet jobb összeegyeztethetőségét, valamint jobb gyermekgondozási lehetőségeket; illetve a 23. iránymutatás, amely magában foglalja az iskolákból kimaradók számának csökkentését, a szakmai alapképzéshez, valamint a középfokú és felsőoktatáshoz való fokozottabb hozzáférést, ideértve a szakmai gyakornokságot és a vállalkozói ismeretek oktatását is. Hasonlóképp a 24. iránymutatás tárgyalja az oktatási és képzési eszközök kínálatának kiszélesítését, a képesítések átláthatóságát támogató keretek kialakítását, a képesítések tényleges elismerését és a nem formális és informális tanulás érvényesítését. A foglalkoztatási iránymutatások végén újfent leszögezik, hogy a tagállamoknak a változás érdekében széleskörű partnerséget kell létrehozniuk a parlamenti szervek és az érdekelt felek bevonásával, ideértve a regionális és helyi szintű szereplőket is.

2.6

Ez a kezdeményezés kiemeli a fiatalok szerepét a növekedésre és munkahelyteremtésre irányuló lisszaboni partnerség legfontosabb területein, különösen az Európai foglalkoztatási és társadalmi befogadási stratégiákon, illetve az „Oktatás és képzés – 2010” munkaprogramon keresztül, és felveti az ezeken belüli kezdeményezések összehangolásának igényét.

2.7

A paktum elfogadása egybeesik az „Új lendület az európai ifjúság számára” tárgyában 2001-ben kiadott fehér könyv első végrehajtási időszakának lezárásával. Az említett fehér könyv folyománya volt a 2002 júniusában elfogadott tanácsi állásfoglalás. Ez – a fiatalok aktív szerepvállalását elősegítendő – európai együttműködési keretet teremtett az ifjúságpolitika területén a nyílt koordináció módszerének bevezetése, illetve az ifjúságpolitikai dimenzió más politikákba való bevonása révén.

2.8

Az Európai ifjúsági paktum az Európai Tanács tavaszi ülésén elfogadott végleges formájában hangsúlyozza annak szükségességét, hogy az európai fiatalok haszonélvezői legyenek egy sor a lisszaboni stratégia szerves részét képező politikának és intézkedésnek; emellett a fiatalok oktatásának, képzésének, mobilitásának, szakmai beilleszkedésének, illetve társadalmi integrációjának javítását célozza, valamint igyekszik megkönnyíteni a hivatás és a családi élet összeegyeztetését. Az Európai ifjúsági paktum törekvései között az is szerepel, hogy biztosítsa az ez irányú kezdeményezések általános összhangját és a fiatalság érdekében történő erőteljes és folyamatos mozgósítás kiindulási pontjaként szolgáljon. Azt is megjegyzi, hogy az Európai ifjúsági paktum sikere az összes érintett szereplő bevonásán múlik, ideértve elsősorban nemzeti, regionális és helyi ifjúsági szervezeteket, valamint az európai, regionális és helyi önkormányzatokat, illetve a szociális partnereket. A tagállamok számára intézménycsomag kidolgozását javasolják a következő három területen: 1) foglalkoztatás, integráció és társadalmi előrejutás; 2) oktatás, képzés és mobilitás; és 3) a családi élet és a hivatás összeegyeztetése

3.1

E vélemény kidolgozásakor az EGSZB 2005. szeptember 6-án konzultációt szervezett fiatalokat tömörítő szervezetek képviselői számára. E konzultáció eredményei bekerültek a véleménybe.

3.2

A fiatalok bevonása a cselekvés minden szálának kiindulópontja kell, hogy legyen. Bármilyen fiatalokra irányuló politikát az ifjúsági részvétel alapelvének kell jellemeznie: olyan elvről van szó, mely mind európai, mind nemzetközi szinten többszörösen megerősítésre került (4) Miközben üdvözli a fiatalokkal való európai szintű konzultációra irányuló intézkedéseket, különösen a „États généraux” 2005-ös megszervezése révén, az EGSZB sajnálattal állapítja meg, hogy a közlemény nem fejti ki kellőképpen, megfogható ajánlások formájában a fiatalok és az ifjúsági szervezetek tagállami szintű bevonásának, részvételük biztosításának módját. Az EGSZB felhívja az Európai Bizottságot és a tagállamokat, hogy használjanak kreatívabb módszereket a fiatalok megnyerése és a velük való kapcsolatfelvétel érdekében.

3.3

Az EGSZB hangsúlyozza a fiatalok tevékeny részvételének és autonómiájának fontosságát, nem csak a munkaerőpiacon, hanem általában véve a társadalomban. A fiatalok autonómiája és aktív részvétele a társadalomban egyszerre kell, hogy cél és olyan eszköz legyen, amely hozzájárul a fiatalok személyes fejlődéséhez, kezdeményezőkészségük kialakulásához, társadalmi beilleszkedésükhöz, valamint általában véve a társadalmi kohézióhoz.

3.4

Az EGSZB sajnálattal veszi tudomásul, hogy a fiatalok és az ifjúsági szervezetek valódi bevonásának mechanizmusai nem kerülnek világos kifejtésre a közleményben. A 3.1. pontban említett 2005. szeptember 6-i meghallgatás során például diákszervezetek hangsúlyozták, hogy az, hogy az ifjúság közérdekű intézmények megbízásából lép fel – ebben az esetben az egyetemisták szociális védelmének kötelező rendszere ügyében – milyen mértékben teszi lehetővé az ifjúság egésze – és nem csupán a szervezett ifjúság – számára, hogy felvállalják a felelősséget és mint olyanok megnyilvánulhassanak. Az EGSZB felhívja az Európai Bizottságot és a tagállamokat, politikáikat a fiatalokkal és az ifjúsági szervezetekkel partnerségben dolgozzák ki és hajtsák végre, és ezt követően is minden lépésbe vonják be őket. A fiatalok és az ifjúsági szervezetek, valamint a szociális partnerek véleményét feltétlenül ki kell kérni, az ehhez a nemzeti lisszaboni reformprogramokhoz kötődő kezdeményezéshez kapcsolódó intézkedések kidolgozása és végrehajtásuk nyomon követése kapcsán.

3.5

Az EGSZB várakozással tekint az elé, hogy kézhez kapja az Európai Bizottság összefoglaló jelentését, (5) amely a tagállamok eddigi, az OMC-folyamat (6) részét képező ifjúsági részvétel terén végzett munkáját dokumentálja. Az összefoglaló jelentés remélhetőleg a bevált gyakorlatok néhány olyan példájával tud majd szolgálni, amelyeket a többi tagállam is átvehet.

3.6

Az EGSZB tisztázni kívánja a civil szervezetek, így különösen az ifjúsági szervezetek szerepét a nyílt koordinációs módszer ciklusában. Érdemes emlékeztetni arra, hogy a Lisszaboni Európai Tanács következtetéseinek 38. bekezdése leírja az NGO-k szerepét a nyílt koordinációs módszerben (7). Az EGSZB szaktudásával és tapasztalatával e téren tevékenyen felléphet és részt vállalhat egy olyan, a fiatalok és ifjúsági szervezetek bevonását célzó eljárás kidolgozásában, amely aztán a saját berkein belül kerül bevezetésre.

4.1

Az EGSZB üdvözli azt a kiemelt figyelmet, amelyet a paktum a fiatalok foglalkoztatása kérdésének szentel. Mindazonáltal az ifjúsági paktum kidolgozása és végrehajtása egy olyan szemszögből kell hogy történjen, mely a paktumot nem csak a lisszaboni stratégia egyik elemének, hanem önmagában is fontos célnak tartja. Ezen túlmenően, miközben a lisszaboni stratégia sikere fontos a fiatalok számára, a fiatalok ugyancsak fontosak ahhoz, hogy egyáltalán sikerre lehessen vinni a lisszaboni stratégiát. A fiatalokba való befektetés létfontosságú feltétele a kedvezőbb növekedési és foglalkoztatási rátáknak, a folyamatos innovációnak és az erősebb vállalkozói kedvnek. A lisszaboni stratégia működésbe hozásához szükséges a fiatalok bevonása, az, hogy a lisszaboni célkitűzéseket sajátjuknak érezzék, és elkötelezzék magukat irántuk.

4.2

A foglalkoztatás kérdése hasonlóképp központi helyet foglal el az európai polgárokat nyugtalanító kérdések között, és minden erőfeszítésre szükség van a munkanélküliség leküzdése érdekében, melynek elfogadhatatlan szintje valódi fenyegetést jelent társadalmaink kohéziójára nézve (8). A fiatalok munkanélküliségi szintje Európában még mindig több mint kétszerese az átlagos munkanélküliségi rátának. Sok fiatal kell, hogy szembenézzen azzal a nagyon is reális lehetőséggel, hogy munkanélküliként vagy alacsony jövedelemmel kell tengetnie életét. A hátterüket tekintve hátrányos helyzetű fiatalok, etnikai kisebbségek, bevándorlók, fogyatékkal élők és nők számára még nagyobb a szociális kirekesztés kockázata. Mindent egybevetve az ifjúság egészét érinti a destabilizálódás, az elszegényedés és a függőségi viszonyok jelensége, ami soha nem látott történelmi dráma, de egyben a fiatalok és a társadalom közös szolidaritásának új lehetősége is az ebből az Európában szokatlan helyzetből történő kilábalásra.

4.3

A fiatalokat jobban fenyegeti a munkanélküliség, illetve, amennyiben dolgoznak, az alacsony jövedelem veszélye. (9) A lisszaboni stratégiának nem csak a mennyiségi, hanem a minőségi munkahelyteremtés is célja. Annak érdekében, hogy a munkaerőpiacra való bejutás minden fiatal számára valóban lehetséges legyen, nagyobb hangsúlyt kell fektetni a megfelelő szakmai képzésre, illetve a fiatalok számára megfelelő oktatásra, szakmai gyakorlatszerzésre és módozatokra, amelyek lehetővé teszik számukra az alapvetően fontos képesítések megszerzését, valamint arra, hogy a fiatalok elsajátítsák a személyes és szakmai önmegvalósításukhoz és az életben való boldogulásukhoz szükséges készségeket. Ezenkívül olyan iskolai képzés szükséges, amely képessé teszi a fiatalokat arra, hogy megállják a helyüket szakmai életükben, és sikeresen tudjanak élni a járulékos továbbképzési lehetőségekkel.

4.4

Az EGSZB aláhúzza az európai demográfiai változások felismerését és az Európai Bizottság demográfiai változásokkal való szembenézésről kiadott zöld könyvével való kapcsolatot. (10) A 0–14 évesek száma például 2000 és 2015 között 11 %-kal fog csökkeni, amit 2030-ig további 6 %-os csökkenés követ. E változással párhuzamosan az EGSZB kiemeli az Európában zajló társadalmi, kulturális és politikai változások jelentőségét is. A demográfiai változások nem pusztán statisztikákban és számokban ragadhatók meg, így elengedhetetlen, hogy a megfelelő politikák és intézkedések megfontolásakor ennél tágabb nézőpontból tekintsünk a kérdésre. Ahogyan azt a kibővített Európai Unió társadalompolitikájának jövőjét tanulmányozó magas szintű munkacsoport észrevételezi, a fiatalok csoportja relatív súlyának legalább 2025-ig számottevő csökkenését jelző demográfiai helyzet egyfajta esélyt jelent, ha megragadjuk, mivel implikálja a „társadalmi erőforrások iránt csökkent keresletet” és annak a lehetőségét, hogy fenntartható ráfordítással lényegi javulást lehessen elérni ezeken a területeken.

4.5

Ezért az EGSZB úgy véli, hogy a fiatalokért és a fiatalokkal megvalósítandó európai paktum lehetőséget teremthetne az európai fiatalok életkörülményeinek és kilátásainak jelentős javítására, míg egyidejűleg megerősíthetné a lisszaboni stratégia eredményes végrehajtását.

5.1

Az EGSZB üdvözli az Európai Tanács következtetéseit, melyek szerint a fiatalok haszonélvezői lesznek egy sor, a lisszaboni stratégia szerves részét képező politikának és intézkedésnek.

5.2

A közleményben az integrált iránymutatások következő szempontjait azonosították, mint az ifjúsági paktum hatásának maximális kihasználásához szükséges eszközöket:

5.3

Az EGSZB csalódottan veszi tudomásul, hogy miközben a fenti területek mindegyikén sor került intézkedések megfogalmazására, a közlemény elmulasztja az explicit, számokban is kifejezhető célok meghatározását akár a tagállamok, akár az Európai Bizottság számára. Olyan időszakban, amikor a polgárok megkérdőjelezik az Európai Unió értékét, létfontosságú, hogy Európát a hatékony cselekvő szerepében lássák. Ennek elérése érdekében alapvető jelentőségű, hogy egyértelmű, eredményorientált, számokban kifejezett célokra van szükség.

5.4

Ösztönözni kell a nemzeti kormányokat célkitűzéseik számszerűsítésére, és világos célszámok megfogalmazására nemzeti reformprogramjaikban. Ezek a célkitűzések és célszámok nem csak a felsorolt területeken azonosított kihívásokat kell, hogy érintsék, hanem olyan kérdésekre is ki kell terjedniük, amelyek bár közvetett, ám mégis jelentős hatást gyakorolnak a célkitűzések elérésére. A lakáshoz jutás és a lakáskörülmények, valamint a fiatal szülőkkel kapcsolatos családpolitika kiemelkedő fontosságúak ezen kérdések között. Az is fontos, hogy hathatós egyeztető mechanizmusok épüljenek ki mind európai, mind tagállami szinten, biztosítandó minden terület összehangolt megközelítését.

5.5

Az EGSZB azt kéri, hogy kerüljön megfontolásra az alábbi számszerűsített céloknak a tagállamok lisszaboni stratégiára vonatkozó reformprogramjaiba való beépítése:

5.6

Az EGSZB arra ösztönzi az Európai Bizottságot, folytassa munkáját az ifjúsági munka elismerése terén, és örömmel tekint az olyan intézkedések bevezetése elé, mint a „Youthpass”. Azonban úgy véli, hogy a „Youthpass” önmagában nem elegendő az ifjúsági munka elismerésének megerősítéséhez. Ezért azt javasolja, hogy az Európai Bizottság kezdjen tárgyalásokat a munkaadói és munkavállalói szervezetekkel, a formális oktatási rendszer képviselőivel és a megfelelő nem kormányzati szervezetekkel olyan sokoldalú módszer kidolgozása végett, melynek segítségével fokozható a köztudatban annak felismerése, hogy az ifjúsági munka hozzájárul a fiatalok fejlődéséhez, valamint hogy a fiatalok szakértelmet, értékrendet és viselkedésformát sajátítanak el az ifjúsági szervezetekben és ifjúsági munkában való aktív részvétel által. Az EGSZB megkönnyíthetné ezt a folyamatot.

5.7

A Világgazdasági Fórum versenyképességre vonatkozó ranglistáján magas helyezéseket elérő európai országok mindegyikére jellemző a társadalompolitikába, illetve szociális védelembe történő erőteljes beruházás, a nagy mértékű foglalkoztatottság, és a társadalmi transzferek utáni alacsony szegénységi mutatók. (12) A siker zálogai az olyan szolidaritás elvén alapuló fenntartható társadalombiztosítási rendszerek, melyeket úgy terveztek, hogy az egyén életében előforduló legfontosabb kockázatok ellen védelmet nyújtsanak.

5.8

Az EGSZB sürgeti a vidéki területeken és a szegény városi területeken élő fiatalok helyzetének alaposabb átgondolását. A fiatalok gyakran kerülnek hátrányos helyzetbe lakhelyükből kifolyólag. Számos vidéki és szegény városi területen a fiatalok nem férnek hozzá magas szintű oktatáshoz, képzéshez, mobilitáshoz, egészségügyi szolgáltatásokhoz, szórakozási lehetőségekhez, foglalkoztatási alkalmakhoz, illetve nincs esélyük a civil társadalomba való bekapcsolódásra. Célirányos intézkedésekkel kell biztosítani, hogy a bizonyos földrajzi területeken élő fiatalok teljes mértékben részesüljenek a lehetőségekből, és megfelelő választási lehetőségeik legyenek a különböző élethelyzetekben. Sok vidéki terület annyira kiesik, hogy az ott élő fiatalok nem jutnak megfelelő tájékoztatáshoz, különösen lehetőségeik tekintetében.

5.9

Az EGSZB üdvözli a súlyosan hátrányos helyzetű fiatalok társadalmi integrációjáról készítendő tanulmány 2005-ös elindítására vonatkozó javaslatot. A tagállamoknak azonban szembe kell nézniük a gyermekszegénység felszámolásának kihívásával, és azonnal megfelelő számszerűsített célokat kell megfogalmazniuk. Az ezzel a kihívással való szembenézés átfogó, folyamatos és mindenféle forrással ellátott cselekvési programot igényel majd, amely számot vet a gyermekszegénység sokdimenziós természetével. A gyermekszegénység súlyos hatással van a gyermekekre kérdések egész sora tekintetében, mint az egészség, az oktatás, és még a tekintetben is, hogy milyenek egy gyermek „életkilátásai”, arra való esélye, hogy valaha kitörjön a szegénységcsapdából. A tagállamoknak haladéktalanul el kell kezdeniük az e kérdések teljes körére kiterjedő politikák végrehajtását.

5.10

Az Európai Bizottság elkötelezte magát a fogyatékosok esélyegyenlőségének biztosítására, ahogy azt a 2003-as keltezésű, a fogyatékos emberek esélyegyenlőségére vonatkozó európai cselekvési terv is világosan megerősíti. (13) Ezért az Európai Bizottság kötelessége, hogy összes cselekvési területén fellépjen a megkülönböztetés ellen. A fogyatékosság terén biztosított esélyegyenlőség szükséges ahhoz, hogy a fogyatékos emberek teljes és egyenjogú tagként vegyenek részt a társadalomban és oda be is illeszkedjenek. Annak érdekében, hogy a fiatal fogyatékosoknak az ifjúságpolitikába történő teljes körű bevonása megvalósulhasson, az EGSZB a következő pontok beillesztését szorgalmazza a közleménybe: az ifjúsági program intézkedéseiben való egyenjogú részvétel; az ifjúságpolitikával és ifjúsági projektekkel, valamint a tudatosság erősítésére irányuló intézkedésekkel kapcsolatos információhoz való egyenjogú hozzáférés.

5.11

A fiatalok terminus nem homogén kategóriát takar. Ezért az EGSZB kéri, hogy tagállami szinten olyan politikákat fogalmazzanak meg, amelyek megfelelő módon figyelembe veszik mind a munkaerőpiac igényeit, mind pedig az egyének érdekeit. Ugyanakkor javasolja az Európai Bizottságnak, hogy készítsen elemzést az európai fiatalok helyzetéről és igényeiről.

6.1

Az EGSZB elismerését fejezi ki az Európai Bizottságnak, amiért az e kezdeményezés részévé tette a fiatalok állampolgári szerepvállalását, noha az nem került be az Európai ifjúsági paktumba. Az EGSZB egyetért az Európai Bizottság azon javaslatával, hogy megtartsa és megerősítse a négy jelenlegi célkitűzést, vagyis: a részvételt; az információt; az önkéntes tevékenységeket és az ifjúsági kérdések ismeretét. Az EGSZB azonban kiemeli annak fontosságát, hogy a nyílt koordináció módszere mostantól koncentráljon a megfogható eredményekre. Ezért ahol a nyílt koordinációs módszer hiányosságai kimutathatók, ott erre fel kell hívni a figyelmet, és a problémát orvosolni kell.

6.2

Az EGSZB tudomásul veszi, hogy a tagállamok a részvétel és az információ közös célkitűzései tekintetében 2005 végéig készítenek jelentést, valamint, hogy az önkéntes tevékenységekről és az ifjúsági terület alaposabb ismeretéről szóló jelentések 2006-ban készülnek el. Azonban az EGSZB fokozott partnerséget tart szükségesnek, és kiemeli minden érintett bevonásának értékét, ami az elért haladásról szóló nemzeti jelentések összeállítását illeti, különös tekintettel a fiatalokra és az ifjúsági szervezetekre. Az átláthatóság érdekében az is fontos, hogy ezeket a jelentéseket a nyilvánosság bevonásával alakítsák ki, és/vagy legalább tegyék őket közzé benyújtásukat követően. Minden civil szervezetet ösztönözni és anyagilag támogatni kell annak érdekében, hogy alakítsa ki saját értékelését a nyílt konzultációs módszer folyamatáról.

6.3

A civil szervezetek és a szociális partnerek szerves részei minden pluralista demokráciának. E tekintetben az ifjúsági szervezetekre értékes szerep hárul az állampolgári szerepvállalás és részvétel ösztönzésében. Ezt a szerepet a fiatalokkal és a fiatalokért folytatott közvetlen munka révén töltik be, fejlesztve azok egyéni készségeit és bizalmát, úgy, hogy megismerhessék a magukban rejlő lehetőségeket és elérhessék az optimális életszínvonalat és -minőséget. Ezek a szervezetek az alulról jövő kezdeményezések szintjén működnek, a saját környékükről származó egyének és csoportok segítségével keresve megoldást a helyi problémákra. Azon is munkálkodnak, hogy ösztönözzék és fejlesszék a fiatalok az irányú képességét, hogy érdekeiket saját maguk védjék meg. Az ifjúsági civil szervezeteket megfelelő pénzügyi támogatásban kell részesíteni, és biztosítani kell számukra a megfelelő elismerést és az ahhoz szükséges eszközöket, hogy minden szinten valódi szereplőként vehessenek részt a döntéshozatalban és a társadalomban.

6.4

Az európai civil szervezetek civil párbeszédben való képviseletéről folyó viták során az EGSZB már több alkalommal (14) hangsúlyozta, hogy csak a szilárdan megalapozott reprezentativitás ruházhatja fel a civil társadalom szereplőit azzal a joggal, hogy részt vegyenek az európai bizottsági határozatok alakításának és előkészítésének folyamatában, ahogy ez igaz az európai szociális párbeszédben részt vevő szociális partnerek esetében.

6.5

Az EGSZB csalódottan veszi tudomásul, hogy az önkénteseknek az Európai Bizottság által kiemelt fő társadalmi hozzájárulása a természeti katasztrófákban játszott szerepük volt. Miközben méltó és fontos szerepről van szó, az EGSZB úgy véli, hogy az Európai Bizottságnak és a tagállamoknak el kellene ismernie és ki kellene emelnie azt a folyamatos szerepet, amelyet az önkéntesek civil szervezetek széles körében játszanak helyi, regionális, nemzeti és európai szinten. Az EGSZB meg van győződve arról, hogy a fiatalok önkéntes tevékenysége nem csak azok pszichológiai és erkölcsi szükségleteit elégíti ki, hanem a szociális ellátás és gondozás terén számos szolgáltatás egyenes előfeltétele, illetve hozzájárulhat e szolgáltatások költségeinek csökkentéséhez. Ezért felkéri a tagállamokat, hogy többek között megfelelő adópolitikai intézkedések segítségével ösztönözzék az ilyen önkéntes tevékenységet.

6.6

Az EGSZB sajnálja, hogy a javasolt intézkedések száma minimális, és ezek sem tartalmaznak számszerűsített célokat, illetve világos célkitűzéseket. Ez kihagyott lehetőség arra, hogy ezen a fontos területen előrelépjünk.

6.7

Az európai programok fontos szerepet játszanak, amennyiben hozzájárulnak a nyílt koordinációs módszer és az Európai ifjúsági paktum célkitűzéseihez, valamint ahhoz, hogy a fiatalok nagyobb mértékben vegyenek részt az őket érintő politikákban. Az EGSZB támogatja az Európai Bizottságnak azt az álláspontját, hogy a fiatalok tevékeny és szerepvállaló polgárrá válását ösztönző projekteket, valamint az olyan projekteket, melyek képességeik fejlesztését hivatottak segíteni, helyi, regionális és európai szinten a különböző európai programok keretein belül kell fejleszteni. Bár igaz, hogy sok program működőképes e keretek között, arra is szükség van, hogy ösztönözzék e programoknak a fiatalok és az ifjúsági szervezetek által, illetve javára történő felhasználását, és hogy ezeket a programokat „ifjúságbarátabbá” tegyék. A különböző programok és különösképp az Európai Szociális Alap, illetve a strukturális alapok felhasználása kitűnő alkalom arra, hogy az ifjúságpolitika terén elmozduljunk a retorikától a cselekvés irányába. A fiatalok életkörülményeinek és foglalkoztatásának javítását célzó különböző projektek gyakran túl kicsik ahhoz, hogy ezekből az alapokból támogathatnák őket. Ezért az Európai Bizottságnak, illetve a tagállamoknak fel kellene vennie a kapcsolatot az ifjúsági szervezetekkel annak érdekében, hogy könnyebbé váljon az EU programok forrásainak felhasználhatósága Európa fiataljai javára.

6.8

Az EGSZB úgy véli, hogy az Európai ifjúsági program az, amely a legtöbb lehetőséget rejti magában a fiatalok személyes és társadalmi fejlődése erősítésének és az állampolgári szerepvállalás ösztönzésének szempontjából. Üdvözöljük az új keletű, 2007-tól 2013-ig tartó „Cselekvő ifjúság” program létrehozására irányuló kezdeményezést és továbbra is tevékeny részesei maradunk az előkészítési folyamatnak. Tekintve a program kibővítését és a fiatalok egyre fokozódó igényét arra, hogy részesüljenek belőle, határozottan kérjük a Tanácsot, hogy támogassa a program forrásainak mérsékelt, 1,2 milliárd euróra történő megemelését célzó javaslatot. Úgy gondoljuk továbbá, hogy rendszeres konzultációra van szükség a fiatalokkal, az európai ifjúsági szervezetekkel, valamint az Európai Ifjúsági Fórummal a program végrehajtását illetően. Az EGSZB felkéri a nemzeti gazdasági és szociális tanácsokat, hogy tegyenek újító kezdeményezéseket annak érdekében, hogy elősegítsék a fiatalok részvételét a nemzeti konzultációs eljárásokban, és tájékoztassák egymást a bevált gyakorlatokról azzal kapcsolatban, hogy a fiatalok milyen szerepet töltenek be szerveiknél.

7.1

Az EGSZB támogatja az Európai Bizottság javaslatát, hogy elsősorban az Európai ifjúsági paktum által lefedett területekre koncentráljunk. Mindazonáltal aláhúzza az integrált, ágazatokat átfogó ifjúságpolitika fontosságát az ifjúsági területen megvalósítandó politikák kialakításakor.

7.2

A politikák kialakításának horizontális megközelítése összehangoltabb és eredményesebb stratégiát tesz lehetővé. A tagállamok foglalkoztatási iránymutatások kidolgozásakor rendszeresen konzultálnak a munkaadói és a szakszervezeti szövetségekkel. Ugyanúgy konzultálniuk kell a fiatalokkal és azok szervezeteivel, amikor őket érintő politikákat dolgoznak ki.

7.3

Az EGSZB „Az elhízás Európában – a civil társadalmi partnerek szerepe és felelőssége” című saját kezdeményezésű véleményében (15) felhívja a figyelmet arra, hogy Európában több mint 14 millió gyermek túlsúlyos, közülük 3 millió igen nagy mértékben. Az azonban még nagyobb aggodalomra ad okot, hogy ez a szám minden évben 400000-rel növekszik. Az EGSZB az összes érintett együttes bevonására hív fel, beleértve a fiatalokat is.

7.4

Az EGSZB osztja az Európai Bizottság által tanúsított nagymértékű érdeklődést a gyermek- és ifjúság-egészségügyet érintő intézkedések iránt, különösen az egészséges életmód ösztönzését illetően. Úgy véli, hogy ezek különösen fontos és sürgős intézkedések a polgárok számára. Ezért a 2006-ra tervezett, az ilyen intézkedések támogatását célzó kezdeményezések 2005-re történő előrehozatalát szorgalmazza, a már útjára indított konzultációk és kezdeményezések figyelembevételével.

7.5

Az EGSZB arra ösztönzi a Hetedik kutatási keretprogramot, hogy indítson kutatást a fiatalok részvételének hatásáról a képviseleti demokráciában és az önkéntes tevékenységekben. Ez a jelentés alkalmas lenne arra, hogy fel tudjuk mérni a részvétel hatását.

3.2.2006   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 28/42

1.1

A logika és az elemzések, amelyek az EGSZB-t az Alkotmányszerződést támogató véleményének (2004. október 28.) ilyen nagy többséggel történő elfogadására késztették, nem változtak, ebből következően az érvek és a megfogalmazott ajánlások is változatlanok. Az EGSZB véleménye szerint, az Alkotmányszerződés ratifikációs eljárásának kiszámíthatatlanságai csak megerősítették korábbi álláspontjának érvényességét.

1.2

Például a franciaországi és hollandiai népszavazás eredményei azon túlmenően, hogy jól mutatják a tagállamok és az európai intézmények kudarcát azzal a tájékoztatással kapcsolatban, hogy milyen is valójában Európa, hogyan törekszik a kompromisszumokra, egyúttal arról is tanúskodnak, hogy szakadék tátong a polgárok és az európai gondolat között. Ez a szakadék természetesen nem kizárólag ezekre az országokra jellemző, nem kizárólag kommunikációs és konjunktúrajellegű, hanem magát a kompromisszumot kérdőjelezi meg, tehát felépítésének módját. Ez a szakadék természetesen nem kizárólag ezekre az országokra jellemző, nem kizárólag kommunikációs és konjunktúrajellegű, hanem magát a kompromisszumot kérdőjelezi meg, tehát felépítésének módját.

1.3

Érdemes felidéznünk a „világos üzeneteket”, melyeket – ahogyan azt az EGSZB 2004-es véleményében vélte – el kellene juttatni a civil társadalomhoz:

1.4

Az Alkotmányszerződés számos hiányossága ellenére – amelyekre szintén rámutatott – az EGSZB határozottan az európai civil társadalomnak az Alkotmányszerződés eredményei körüli mozgósítása mellett emelt szót – éppen e hiányosságok leküzdése érdekében.

1.5

Az EGSZB a következő hiányosságokat állapította meg:

1.6

Az EGSZB meglátása szerint a fenti összes észrevétel továbbra is helytálló és érvényes. 2004. októberi véleményében az EGSZB nemcsak az Alkotmányszerződés ratifikálása mellett tette le határozottan voksát, hanem azt is hangsúlyozta, hogy az EU polgáraiban tudatosítani kell az Alkotmányszerződés tervezete által megvalósított demokratikus előrelépést és annak előnyeit.

1.7

A ratifikációs folyamat körül zajló vita újra bemutatta, hogy az Európai Unió előtt álló egyik legnagyobb kihívás annak a kérdésnek a megválaszolása, hogy hogyan tartható fenn és biztosítható a növekedés, a foglalkoztatás és a jólét a jelenlegi és a jövőbeli nemzedékek számára. Ahogyan azt az Eurobarométer által végzett legfrissebb felmérés (Eurobarométer 63, 2005. szeptember) is mutatja, ez az a kérdés, amely leginkább foglalkoztatja az európai polgárokat.

1.8

A kihívásra adandó válasz kulcsfontosságú része megtalálható a 2000-ben az állam-, és kormányfők által az európai társadalom számára konkrét jövőképet kínáló lisszaboni stratégia keretében meghatározott célkitűzések között.

1.9

Fontos rámutatni azonban, hogy öt év európai szintű heves vita és különböző tevékenységek ellenére az eddigi eredmények kiábrándítóak, és a stratégia végrehajtása kívánnivalót hagy maga után.

1.10

„A tagadhatatlan előrelépések mellett hiányosságok és egyértelmű késedelmek is mutatkoznak” – jelentette az Európai Tanács 2005 márciusában. Ezeknek a hiányosságoknak és késedelmeknek számos oka lehet, de a legtöbben egyetértenének az alábbi két megjegyzéssel:

1.11

Ezért az Európai Tanács 2005. márciusi ülésén határozottan kiemelte annak szükségességét, hogy a civil társadalom magáénak vallja a lisszaboni stratégia célkitűzéseit, és aktívan részt vegyen azok megvalósításában.

1.12

Ennek fényében különösen egyértelmű, hogy az európai társadalmi modell, beleértve a szociális modell jövőjét is, ami egyben az európai polgárok kollektív identitásának is alapvető része, és amellyel a polgárok határozottan azonosulnak, a lisszaboni stratégia célkitűzéseinek megvalósításán fog múlni. Így a kihívás tárgya – bármilyen fontos is – nem maga az Alkotmányszerződés, hanem olyan feltételek megteremtése, melyek lehetővé teszik az európai polgárok számára, hogy az európai projektet újra magukénak vallják az általuk kívánatosnak tartott társadalom átfogó, közös jövőképe alapján.

1.13

Ezért a 2004. októberi véleményében az EGSZB párhuzamot vont az Alkotmányszerződés és a lisszaboni stratégia között, és a következőket jelentette ki:

„Erről a [lisszaboni] stratégiáról beszélni kell a viták során, mivel minden európai polgár számára a jövőt jelenti: versenyképességet, teljes foglalkoztatottságot, az ismeretek megosztását, beruházást az emberi tőkébe, növekedést, de az életkörülmények és az életminőség megóvását is a fenntartható fejlődés révén…”

2.1

Az Európai Unió előtt álló kihívások leküzdése érdekében az európai integrációs folyamatot újra „igazolni” kell, mégpedig a demokratikus fellépés olyan új szemlélete alapján, amely a civil társadalomnak és képviseleti intézményeinek meghatározó szerepet tulajdonít.

2.2

Ezért a civil társadalom részvétele az állami döntéshozatali eljárásban elengedhetetlenül fontos az európai fellépés és az európai intézmények demokratikus legitimitásának megerősítésében. Még ennél is fontosabb tényező viszont az „Európa” céljára és az általa követendő irányra vonatkozó közös nézőpont kialakításának ösztönzésében. Ezen új konszenzus alapján ugyanis lehetővé válna az európai integrációs folyamat követése és az európai polgárok elvárásainak jobban megfelelő, a jövő Európájáról szóló projekt meghatározása és végrehajtása.

2.3

Az Európai Unió intézményeinek és a tagállamok kormányainak ösztönözniük kell a valódi szubszidiaritás kultúrájának kialakulását, amely nemcsak a különböző szintű önkormányzatokat, hanem a társadalom különböző alkotóelemeit is magában foglalja, mégpedig úgy, hogy az európai polgárok tisztán láthassák: az EU csak akkor cselekszik, ha ezáltal értéket hoz létre, és úgy, hogy közben tiszteletben tartja a jobb jogalkotás elvét.

2.4

Az Eurobarométer legfrissebb adatai szerint a megkérdezettek 53 %-a úgy vélte, hogy szavának nincs súlya az Európai Unióban. Mindössze 38 % érezte ennek ellenkezőjét.

2.5

Ezek az eredmények jól mutatják olyan eszközök kidolgozásának és alkalmazásának szükségességét, amelyek lehetővé teszik az európai polgárok számára, hogy valóban részesei legyenek a kibővített európai projekt meghatározásának, melynek valódi tartalmat kell adni, és amely majd az európai integrációs folyamat támogatására és az azzal való azonosulásra fogja ösztönözni őket.

2.6

Ezzel összefüggésben hangsúlyozni kell, hogy az Európai Unió demokratikus legitimitása nem csak az uniós intézmények hatáskörének és feladatának világos meghatározásán nyugszik. hanem egyúttal azt is jelenti,

2.7

Az EGSZB véleménye szerint az alkotmányszerződés felfüggesztett, illetve elhalasztott ratifikációs eljárásának metsző iróniája, hogy az Alkotmány hiánya, és különösen az Európai Unió demokratikus működéséről szóló VI. cím rendelkezéseinek hiánya még inkább kiemeli az Alkotmány szükségességét. Az Európai Unió előtt álló alapvető kihívás tehát ennek a sarkalatos üzenetnek az átadása.

2.8

Az EGSZB meglátása szerint az Alkotmány részvételi demokráciára és civil párbeszédre vonatkozó rendelkezései mögött meghúzódó logika továbbra is teljesen helytálló. Az európai intézményeknek tehát teljes mértékben osztaniuk kell az Alkotmányszerződés logikáját és valódi részvételi demokráciát kell létrehozniuk.

2.9

A részvétel fokozását még sürgetőbbé teszi, hogy a közelmúltban történtek ellenére a polgárok sokat várnak az Európai Uniótól. Az Eurobarométer már korábban is említett adatai szerint az Európai Unió polgárainak mintegy 60 %-a támogatja az Európai Unión belüli nagyobb integrációt (ezt más felmérések is megerősítették). Az eredmények azt is jelezték, hogy az európai polgárok az Európai Unió szerepének megerősítését kívánják az olyan kihívásokkal szemben, mint pl. a munkanélküliség, a szegénység és a társadalmi kirekesztés.

2.10

Az EGSZB már 2004 októberében kijelentette, hogy az Alkotmányszerződés hiányosságainak leküzdése érdekében, valamint ratifikálásának a civil társadalom mozgósítása általi biztosítása végett számos intézkedést lehetne hozni a javasolt intézményi keret tartalommal való megtöltésére és operatív intézkedésekkel történő javítására. Az EGSZB különösen az alábbiakat emelte ki:

2.11

Így az EGSZB megkísérelte meggyőzni az Európai Unió kormányait és intézményeit annak elengedhetetlen szükségességéről, hogy a civil társadalom és civil társadalmi szervezetek kiálljanak az Alkotmány szelleme és az Alkotmányban foglaltak mellett egyaránt.

2.12

Az EGSZB megjegyzi, hogy jelenleg nem folyik az állam- és kormányfők júniusi nyilatkozatában előirányzott „széles körű vita”. Az EGSZB úgy véli, hogy a széles körű vitát minél hamarabb el kell kezdeni, ugyanakkor úgy érzi, hogy a vita terméketlen lehet, ha a közvéleményt valahogy nem győzik meg az európai integrációs folyamat jellegéről, különös tekintettel a folyamat demokratikus szempontjaira.

2.13

A tagállamok állam- és kormányfői által júniusban elhatározott elmélkedési időszakot a franciaországi és hollandiai népszavazás eredményéhez vezető politikai és intézményes helyzeten való túljutás lehetséges módjairól való elgondolkodásnak kellene szentelni.

2.14

Az EGSZB véleménye szerint azonban az elmélkedés időszakát leginkább az Európa jövőjére vonatkozó közös, a polgárok által is osztott elképzelés és Európa és a polgárai közötti új szociális kapcsolat, azaz konszenzus megalapozására kellene használni, mely által létrejöhetne az a keret is, amelybe a növekedés, a foglalkoztatás és a jólét biztosításához szükséges politikák beilleszthetők lennének. Ez azt jelenti, hogy a tagállamok kormányainak „haza kellene vinniük az EU-t”.

2.15

Kiemelkedően fontos annak igazolása, hogy a „részvételi demokrácia” és a „civil párbeszéd” nem pusztán üres szavak, hanem alapvető elvek, amelyeken az Európai Unió politikáinak és ezáltal jövőjének sikere múlik.

2.16

Éppen ezért nemzeti, regionális és helyi szinten egyaránt elengedhetetlen a civil társadalom lehető legszélesebb körű bevonása minden jövőbeli vitába, ezáltal ösztönözve az Európai Unió polgárait konkrét elvárásaik kifejezésére. Ennek megvalósításához az Európai Unió politikáira és a polgárok által elképzelt közös jövőképre irányuló hiteles meghallgatás és vita stratégiáját kell kialakítani.

2.17

Az EGSZB ezzel kapcsolatban figyelmesen meg fogja vizsgálni az Európai Bizottság „D” tervét, annál is inkább, mivel meg van győződve arról, hogy pillanatnyilag még nem kezdődött meg a vita, és hogy a módszer, az időpontok és az egyes országokban, illetve a közösségen belüli szinten is a vita ösztönzésére szánt eszközök meghatározó jelentőségűek lesznek. Az EGSZB üdvözli az Európai Bizottság alelnöke, Margot Wallström által ismételten hangoztatott álláspontot, hogy a kommunikáció kétirányú folyamat, és hogy Európának jobban kellene polgáraira figyelnie. Az EGSZB értelmezése szerint a „figyelni” nem szükségszerűen jelenti azt, hogy „követni”, de azt mindenképpen jelenti, hogy „bevonni”, és valójában azt is kellene jelentenie, hogy „megérteni”.

3.1

Az EGSZB általában véve üdvözölte azt a kialakulóban lévő egyetértést, hogy az Európai Uniónak új kommunikációs stratégiára van szüksége, kommunikációs eszközei pedig átalakításra és tökéletesítésre szorulnak. Az EGSZB üdvözölte az Európai Unió információs és kommunikációs stratégiájának végrehajtásáról szóló, 2005. április 26-i európai bizottsági jelentést, és ugyancsak üdvözölte, hogy az Európai Bizottság 2005. július 20-án az általa végzett tájékoztatás javítását célzó cselekvési tervet fogadott el.

3.2

Az EGSZB maga is elfogadott egy stratégiai kommunikációs tervet, melyet rendszeresen felülvizsgál. Az EGSZB elnöksége ezenkívül 2004 decemberében jóváhagyta a „Tájékoztatás Európáról” kihívás tekintetében alkalmazandó általános stratégiai megközelítést. Az EGSZB mindkét vonatkozásban igyekezett megerősíteni a tagjai és az általuk képviselt szervezetek „hídépítő” szerepét. Az EGSZB elkötelezett résztvevője volt a 2004-es „Wicklow-kezdeményezésnek”: az amszterdami informális miniszteri ülésen stratégiai dokumentumot terjesztett elő „A szakadék áthidalása” címmel, amely azt tárgyalta, hogy általában a szervezett civil társadalom és különösképpen az EGSZB hogyan vehetne részt még teljesebben a kommunikációs folyamatban.

3.3

Az EGSZB üdvözölte, hogy az Európai Tanács 2004. novemberi ülésén megbízta az Európai Bizottságot, hogy dolgozzon ki koherens kommunikációs stratégiát az Európai Unió számára. Az EGSZB az Európai Bizottsággal szoros együttműködésben fórumot szervez az érdekeltek számára a kommunikációs kihívásról, melynek célja, hogy lehetővé tegye a civil társadalmi szervezetek számára, hogy a jelenlegi elmélkedési időszak keretében megosszák nézeteiket, melyeket az Európai Bizottság szintén figyelembe vehet a kommunikációs kihívásról szóló konzultatív fehér könyvének megfogalmazásakor.

3.4

Az EGSZB 2005 áprilisában már szervezett egy hasonló fórumot az érdekeltek számára a fenntartható fejlődés politikai kérdéseiről, és kész hasonló konzultációs és a meghallgatást szolgáló eseményeket szervezni a legfontosabb politikai kérdésekről is, ezzel erősítve a szervezett civil társadalom hangját, és ezáltal hozzájárulva ahhoz is, hogy „Brüsszel” is jobban figyelhessen a polgárokra.

3.5

Az EGSZB ezzel összefüggésben hangsúlyozni kívánja az Európai Parlamentnek mint a demokratikus hídépítés első és legfontosabb elemének központi szerepét, amely – reményei szerint – továbbra is folytatódni fog. Az EGSZB kész a partner szerepét betölteni az Európai Parlament mellett – ahogyan azt már a Konvent munkája során is tette – saját kezdeményezésű meghallgatások és fórumok szervezésével azokról a kérdésekről, amelyeket az Európai Parlament különösen szeretne megvitatni a szervezett civil társadalommal.

3.6

Ezek a szempontok arra késztették az EGSZB-t, hogy két alapvető gondolatot is kiemeljen. Először is, bár az EGSZB üdvözli a kommunikációs stratégiára és a kommunikációs eszközökre fektetett fokozódó hangsúlyt, nem szabad elfelejteni, hogy bármilyen kommunikációs megközelítés csak annyira lehet jó, amennyire a benne rejlő üzenet tartalma. A kommunikáció tehát csak egy kiegészítő mechanizmus és önmagában nem végcél. Másodszor, bár az EGSZB teljesen elkötelezte magát az európai szintű kommunikációs stratégia létrehozásának és a kommunikációs eszközök megerősítésének kettős folyamata mellett, a közösségi szintű tevékenységet a tagállamokban zajló kommunikációs folyamatok kiegészítésének kell tekinteni. Az európai szintű stratégia tehát elengedhetetlenül fontos, de messze nem elegendő.

3.7

Ezzel összefüggésben a reprezentatív és konzultatív intézmények – köztük különösen a nemzeti parlamentek és a nemzeti gazdasági és szociális tanácsok – szerepét tagállami szinten, valamint regionális és helyi szinten egyaránt hangsúlyozni kell.

4.1

Az EGSZB-t az Alkotmányszerződés – és különösen az Európai Unió demokratikus életéről szóló rendelkezések – ilyen nagy többséggel való elfogadására késztető okok és logika változatlanok. Az EGSZB továbbra is úgy véli, hogy az Európai Unió demokratikus életét legjobban az erre vonatkozó rendelkezések alkotmányos keretben történő rögzítésével lehet biztosítani. A jelenlegi bizonytalanság azonban nem akadályozhatja meg az Európai Unió minden szereplőjét abban, hogy azonnali intézkedéseket hozzanak a részvételi demokrácia megvalósításának megkezdésére. Minden európai uniós intézménynek tehát mélyen el kell gondolkodnia azon:

Az Európai Bizottságnak ezenkívül mérlegelnie kellene az Alkotmányszerződés I-47. cikkének (4) bekezdésében foglalt rendelkezések felülvizsgálatát a civil társadalommal a polgárok kezdeményezési jogának gyakorlására vonatkozó eljárást meghatározó európai törvény tartalmáról folytatott konzultáció alapján (az EGSZB-t feltáró vélemény megfogalmazására kellene felkérni ebben a tárgyban).

4.2

Az EGSZB újra hangsúlyozni szeretné, hogy bár csak kiegészítő, de mégis fontos szerepet kíván játszani a civil párbeszéd fokozásában, és nemcsak a hagyományos konzultációs mechanizmusokon keresztül, hanem az Európa és a szervezett civil társadalom közötti hídként betöltött szerepe révén is. Az EGSZB ezzel kapcsolatban felhívja a figyelmet, hogy a szervezett civil társadalomhoz fűződő kapcsolat módozatait újra át kell gondolni. Az EGSZB kész, hajlandó és képes a teljes jogú partner szerepét betölteni a civil párbeszéd fokozására irányuló minden tevékenységben.

4.3

Az európai gazdasági viszonyok kulcsfontosságúak a polgárok európai integrációs folyamattal kapcsolatos érzelmeinek meghatározásában. Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság megerősíti, hogy támogatja a lisszaboni stratégiát, de hangsúlyozza, hogy az Európai Uniónak és tagállamainak eredményeket kell felmutatnia a kötelezettségek vonatkozásában. Az EGSZB meg van győződve arról, hogy a lisszaboni stratégia a lehető legjobb garancia az Európai Unió jövőbeli gazdasági, társadalmi, környezeti és kulturális jólétének biztosítására, ugyanakkor meglepő módon mégsem sikerült megragadnia a polgárok képzeletét, ahogyan azt például az „1992-es”, az egységes piac létrehozását célzó kampány tette. A tagállamoknak el kell fogadniuk, és megtiszteltetésnek kell venniük az ezen a téren rájuk háruló felelősséget. A stratégiát meg kell változtatni, hogy ne legyen ilyen elvont, és a céljait (vagy akár a címét is) be kell vezetni a tagállamok belpolitikai nyelvhasználatába. Be kell vonni a civil társadalmat és a civil társadalmi szervezeteket.

4.4

Az Európai Gazdasági és Szociális bizottság a maga részéről folytatni fogja a munkát az Európai Tanácstól a március 22–23-i ülésén kapott megbízatása keretében, azaz „hogy a tagállamok szociális és gazdasági bizottságaival és egyéb partnerszervezetekkel együtt hozzon létre egy, a civil társadalom kezdeményezéseit összefogó interaktív hálózatot, amelynek célja, hogy elősegítse a stratégia végrehajtását.” (A Tanács 7619/1/05/ rev. 1 sz. dokumentuma, 9. pont).

4.5

Az EGSZB következetesen kiáll az Európai Unió és a munkájának értelmet adó polgárok közötti kommunikáció fokozása mellett. Az EGSZB elismeri, hogy az utóbbi időben az EU-intézmények egyenként és együttesen is hatalmas munkát végeztek: két jó példa erre az Európai Parlament weboldalának teljes átalakítása és az Európai Bizottság „Europe Direct” szolgáltatása. Az EGSZB támogatja a szoros intézményközi együttműködést a kommunikáció terén. Tudomásul veszi az Európai Bizottság „D” tervét, valamint egy fehér könyv közeljövőben történő kiadására vonatkozó szándékát. Teljes mértékben elkötelezte magát, hogy a tőle telhető módon támogatni fogja a szakadék áthidalását, és ezt igazolja a november 7–8-án ebben a témában az érdekeltek számára megrendezett fórum is.

4.6

Az EGSZB azonban úgy véli, hogy a kommunikáció csak annyira lehet jó, mint a benne foglalt üzenet tartalma. Visszautalva a lisszaboni stratégiáról kifejtett nézeteire, úgy érzi, hogy az európai intézményeknek, de mindenekelőtt a tagállamoknak el kell gondolkodniuk arról, hogy hogyan juttassák el Európa üzenetét. Már sok szó volt arról, hogy abba kellene végre hagyni egymás hibáztatását, de az tény, hogy Európát gyakran vélik negatívnak és a polgároktól távolinak, és hogy nem történt elég erőfeszítés az integrációs folyamat pozitív szempontjainak előtérbe állítása érdekében.

4.7

Az együttműködés fokozásával kapcsolatban az EGSZB kéri az úgy nevezett „Wicklow-kezdeményezés” (az európai ügyekért felelős miniszterek informális ülései) felélesztését, mégpedig azzal a határozott és állandó megbízatással, hogy vizsgálják meg, milyen módon lehet Európáról tájékoztatást adni, valamint biztosítsanak olyan informális környezetet, amelyben a tagállamok számba vehetik a polgárok véleményét és megoszthatják egymással bevált gyakorlataikat. Intézményközi szinten az EGSZB azt kéri, hogy az intézményközi csoport hasonló megbízatást kapjon gyakoribb találkozók megrendezésére a kommunikáció problémáinak megvitatása céljából. Tekintettel a gyors technológiai fejlődésre (pl. mobiltelefonok, széles sávú adatátvitel) és az ezek kiaknázását szolgáló új kommunikációs technológiák rohamos fejlődésére, az ilyen mechanizmusok különösen fontosak.

4.8

Az EGSZB hangsúlyozza véleményét, hogy a kommunikációnak folyamatosan a figyelem középpontjában kell állnia, nem pedig adott kérdésben megrendezett alkalmi kampányok tárgyát képeznie.

4.9

Az Európai Uniónak őrizkednie kell attól a helytelen – bár egyértelműen jó szándékú –elképzeléstől, hogy a polgároktól való jelenlegi elszakadás problémája a brüsszeli, központi szinten oldható meg. Amit az európai intézmények tehetnek a kommunikáció terén, csak kiegészítést nyújthat. Az elsődleges felelősséget máshol kell keresni. Az európai parlamenti választások, valamint az Alkotmányszerződésről megrendezett franciaországi és hollandiai népszavazás eredménye jól mutatja, hogy sok európai polgár igen szkeptikusan szemléli Európát. Ez mindenekelőtt az európai jogalkotásnak a polgárok élet- és munkakörülményeire gyakorolt hatására vonatkozik. A tagállamok feladata, hogy elmagyarázzák polgáraiknak, mit is jelent az EU valójában, miért van szükség egyes európai jogszabályokra, valamint, hogy nemzeti szinten ismertessék a jogszabályok hatását.

4.10

A közvéleményt – beleértve a civil társadalmat is – csak akkor lehet meggyőzni az Európai Unió legitimitásáról és közös jövőjéről, ha a hitelesség, a bizalom, az átlátható jogalkotási eljárás és a jogállamiság működése érezhető. Erről pedig elsősorban a tagállamok kormányainak kell gondoskodniuk. A tagállamok kormányainak úgy kell cselekedniük, hogy abból egyértelműen kiderüljön, hogy magukénak tekintik az Európai Uniót, ezért tartózkodniuk kell a „mi és ők” típusú kijelentésektől és az ezzel járó állandó kétértelmű megnyilvánulásoktól.

4.11

Ahogyan azt az „Irish National Forum on Europe” (Európáról rendezett ír nemzeti fórum) jól bemutatta, a civil társadalmi szervezetek részvétele néha meghatározó lehet. Elengedhetetlen a megfelelő szintű (helyi, szakmai stb.) kommunikáció megerősítése, valamint az európai politikák vagy a jogalkotási eljárás sikereinek hangoztatása szemléletes és érthető módon az adott szinten. A civil társadalmi szervezetek kiváló helyzetben vannak ennek elvégzéséhez. Az EGSZB tehát elhatározta, hogy segítséget és bátorítást nyújt a tagállamok civil társadalmi szervezetei számára, különösen tagjai „hídépítő” szerepének kihasználásával. Ha valóban elindul a széles körű vita az európai projektről és az európai politikákról, akkor annak a tagállamokon belül, a civil társadalmi szervezetek alsó szintjein kell megkezdődnie. Az egész Európára kiterjedő fórumnak csak akkor van értelme, ha egyaránt lehetőséget ad a felülről és alulról jövő vélemények kifejezésére. Amire valóban szükség van, az nem is igazán a fentről lefelé (top-down) vagy a lentről fölfelé (bottom-up) való megközelítés, hanem egy lentről lefelé irányuló (bottom-down) szemléletmód alkalmazása.

4.12

Ebből a véleményből szándékosan kimaradt az Alkotmányszerződés jövőjének és az Európai Unió előtt álló lehetőségeknek a részletes megvitatása. A Nizzai Szerződést megelőző status quo állapotához való visszatérés egyértelműen nem választható lehetőség. Az állam- és kormányfők által elképzelt széles körű vita viszont talán segíthet rávilágítani a legmegfelelőbb követendő útra. Az EGSZB azonban aggodalmának ad hangot, mivel ilyen széles körű vita a legtöbb tagállamban alig érzékelhető. Ilyen vita hiányában pedig nehéz elképzelni, hogyan érhető el előrelépés.

3.2.2006   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 28/47

1.1

2020–2030-ra a ma 25 tagot számláló Unió minden bizonnyal új tagállamokkal bővül majd, Romániával, Törökországgal, Bulgáriával, Horvátországgal stb. kezdve. További lehetséges bővítések feltételezése nélkül is valószínű, hogy – együttműködés és kereskedelem tekintetében – az EU közvetlen hatókörzete kiterjed majd olyan periférián elhelyezkedő országokra, mint például Ukrajna, Grúzia és Oroszország.

1.2

Ezen a hatalmas, kontinens méretű területen – amely egy kelet-nyugati irányban 6 000 km, észak-déli irányban 4 000 km hosszú téglalapot formál – a személyszállítás területén új igények merülnek fel azzal kapcsolatban, hogy a szabadság elvének megfelelően lehetővé váljon a szabad mozgás, hogy az európai demokrácia olyan formája alakulhasson ki, amely feltételezi a kultúrák közötti kapcsolatot, illetve a gazdasági fejlődés elősegítése érdekében.

1.3

A lisszaboni csúcson 2000-ben meghatározott célkitűzésre való tekintettel olyan szállítóeszközöket kell kifejleszteni, amelyek megfelelnek a következő két-három évtized valószínű mobilitási igényeinek:

„Európának a világ legversenyképesebb és legdinamikusabb tudásalapú gazdasági térségévé kell válnia, amely képes a fenntartható gazdasági fejlődésre, s ugyanakkor a foglalkoztatás mennyiségi és minőségi javítására, továbbá nagyobb társadalmi kohézió megteremtésére.”

1.4

Így az egyéni és közforgalmú személyszállító eszközök elengedhetetlen fejlesztését célzó javaslatokban a következő tényezőket kellene figyelembe venni:

1.5

A személyszállítási eszközök fejlesztésének vizsgálatakor és az erre vonatkozó intézkedések meghozatala során – a befogadás és az esélyegyenlőség elvét szem előtt tartva – mindenképpen gondolni kell a csökkent mozgásképességű utasokra, vagyis a fogyatékkal élő vagy idős személyekre és a kisgyermekekre. Annak érdekében, hogy biztosítani lehessen a korlátozott mozgásképességű utasok számára is az önálló, akadálymentes mobilitást, olyan szabályozó rendelkezéseket kell kialakítani, amelyek garantálják, hogy a jövőbeli szállítási eszközök és a hozzájuk kapcsolódó infrastruktúrák elérhetők lesznek számukra. Ez megtörténik a légi közlekedésben, amely esetében az Európai Bizottság olyan rendelet terjeszt elő, amely meghatározza a csökkent mozgásképességű utasok jogait (1).

1.6

Az EGSZB megállapítja, hogy az Európai Unió évtizedek óta aktívan foglalkozik az áruszállítással, számos intézkedést hozott a teherszállítás kapacitásának növelésére az európai kereskedelem, és ezáltal a gazdasági fejlődés ösztönzése érdekében. A közlekedési infrastruktúra így megsokszorozódott, elsősorban a közúton, ritkábban vasúton, és csak kivételes esetben a vízi szállítás területén.

1.7

2005 végén az Európai Bizottság közleményt ad ki „Az európai közlekedési politika, 2010: a választás ideje” című fehér könyvben tett javaslataira kapott félidei eredményekről. Ekkor lehetővé válik az utasok által a közlekedési politikában elfoglalt hely változásának értékelése, és annak ellenőrzése, hogy a fenntartható fejlődés figyelembe vétele megnyilvánul-e abban, hogy az áruszállítás egyre inkább átterelődik a közútról az alternatív szállítási módokra (vasút, belvízi és tengeri hajózás stb.). Az EGSZB a fent említett mérleg alapján, a megfelelő időben, szokásos formában véleményt fog alkotni, amelynek itt most nem kíván elébe menni.

1.8

A mérlegre várva azonban az EGSZB megállapítja, hogy – bár léteznek a Nemzetközi Vasúti Szövetség által kiadott becslések az összes utas- és kilométerszámról Nyugat-Európában a 2010–2020-as időszakra (2) – a személyszállításról nincs átfogó elemzés. Évtizedek óta az uralkodó nézet, úgy tűnik az, hogy a teherszállítás igényeinek kielégítésével megfelelő megoldásokat kapunk a személyszállításban is. Ez a megközelítés alátámasztja a közúti infrastruktúra fejlesztését, amely mind a teherszállításra, mind az egyéni és közforgalmú személyszállításra használható (személygépkocsi, autóbusz). A közútnak mindig megvolt ez a kettős feladata. Ma azonban – a forgalom erősödése miatt – a teherszállítás és a személyszállítás sok útvonalon nehezen fér meg egymás mellett, sőt veszélyes. Ez, a teherszállítás iránti kiemelt igény a közúti infrastruktúra előnyben részesítését eredményezi a többi szállítási mód kárára, hiszen az mind teherszállításra, mind személyszállításra felhasználható.

1.9

Az EGSZB úgy véli, hogy ez a helyzet:

1.10

A fentiekből kifolyólag az EGSZB, mivel maga nem készíthet tanulmányokat, kéri az Európai Bizottságot egy gyors, globális felmérés elkészítésére a következő célokkal:

2.1.1

Az EGSZB szeretné, ha az Európai Bizottság fellépne annak érdekében, hogy a döntéshozókban és az európai polgárokban egyaránt tudatosuljanak a mai és a jövőbeli európai térség földrajzi dimenziói. Egy nemzedéken belül ugyanis az Európai Unió, amely ma 25 tagállamot számlál, 2020–2030-ra valószínűleg új államokat fog fogadni, közvetlen hatókörzete más államokhoz való közelsége révén (vagy a szomszéd államokkal való együttműködés kapcsán) kibővül, és átfogja az egész európai kontinenst, amikor a személy- és teherszállítás problémáját már más léptékben kell tervezni.

2.1.2

Jelenleg túlságosan kevés európai van tudatában annak, hogy az EU és hatókörzete kelet-nyugati irányban az Atlanti-óceántól Oroszország szívéig, a Fekete-tengerig és a Volgáig, észak-déli irányban pedig a Balti-tengertől a Földközi-tenger medencéjéig, tehát gyakorlatilag Afrikáig fog terjedni.

2.1.3

Ebben az új térségben a távolságok és a helyváltoztatáshoz szükséges idő már nem tekinthető a jelenlegi helyzet egyszerű folytatásának, ha figyelembe vesszük a középtávra tervezhető technológiai korlátokat és sebességet.

2.1.4

Hasonlóképpen a globalizáció és bizonyos sűrűn lakott országok életszínvonalának várt és valószínű emelkedése az EU-n kívül élő több százmillió ember helyváltoztatásának mennyiségi növekedését idézi majd elő, akik minden évben be kívánnak majd lépni vagy be kell majd lépniük az európai térségbe, hogy ott utazzanak egymást követő, viszonylag rövid időtartamok alatt. Az EGSZB ezért úgy véli, hogy Európa új dimenzióit figyelembe kell venni mind a távolságok tekintetében (magában az európai térségben, szomszédos hatókörzetében és nemzetközi kapcsolataiban), mind pedig az idő tekintetében (a helyváltoztatások időtartama, a szállítóeszközök sebessége, a helyváltoztatásra szánt idő optimalizálása a felhasználók kívánsága és kötöttségei szerint).

2.2.1

A személyszállításra való igény fő okai:

2.2.2

Az EGSZB, a teljesség igénye nélkül, a következő okokat látja:

2.2.3

Az EGSZB javasolja, hogy az általa kért globális felmérés az olyan utazásokra korlátozódjon, amelyek bizonyos nagyságrendet elérő, ismétlődő vagy folyamatos áramlást okoznak.

—

Egyéni vagy nagyon kis csoportokban történő utazás (néhány ember, család stb.)

Megj.: A kis csoport méretének meghatározásához alapul vehetjük a KRESZ-ben megadott személyek számát, akik magánszemély által vezetett járműben utazhatnak.

—

Különféle csoportos utazások (munka miatt utazók, turisták, nyugdíjasok, nyaralók stb.)

2.2.6

Az EGSZB ezért véli úgy, hogy különbséget kell tenni a távolságok között

2.2.7

Végül a távolságokat elemző fejezetben szólni kell a nemzetközi és más földrészekre irányuló utazásokról is, hogy figyelembe lehessen venni az európai térségbe bejövő, illetve az onnan távozó hullámokat.

2.2.8

Az EGSZB természetesen azt szeretné, ha az általa kért globális felmérés a személyszállításra használható közlekedési eszközökkel és infrastruktúrával foglalkozna. E téren nem csupán meghatározni, értékelni és optimalizálni kell a meglévő eszközöket, amelyek már jórészt ismertek, hanem új utakat kell feltárni, amelyekbe gyorsan integrálhatók az elkövetkezendő évtizedekben várhatóan feltűnő technikák és technológiák. Mindez azt feltételezi, hogy az Európai Bizottság javaslatokat terjeszt elő a szállítóeszközök fejlesztésére, illetve a jövőbeli szükségletek megelőzésére vonatkozó kutatási programok elősegítésére, megszervezésére és koordinálására, amivel egyszersmind a lehetőségek integrálása is elérhető lesz.

2.2.9

A jelenleg létező személyszállító eszközöket a globális felmérés keretében a következőképpen csoportosíthatjuk:

2.3.1

Az EGSZB, miután megvizsgálta a személyszállításról rendelkezésre álló becsléseket és számadatokat a következő évtizedekre vonatkozóan, megállapította, hogy e területen hiányosságok tapasztalhatók. Az elmúlt időszakokról számos adat áll rendelkezésre, viszont ez nem elegendő megbízható jóslások kialakításához a jövőre nézve. Ezek nem veszik figyelembe a 25 tagállamra bővült Európai Unióban végmenő változásokat, a további tervezett csatlakozások középtávú hatásait, sem pedig az EU közvetlen hatókörzetében elhelyezkedő országokban végbement változásokat.

2.3.2

Az EGSZB-nek nincs tudomása olyan vizsgálatról, amely azzal foglalkozott volna, hogy milyen következményei és hatásai lehetnek a feltörekvő országok életszínvonal-növekedésének, amivel több százmillió ember külföldi utazása válik lehetségessé minden évben, 2020-tól kezdve Kínában, 2030-tól valószínűleg Indiában (különböző forrásokból származó becslések). Az a többször is elhangzott adat, amely szerint 100 millió kínai tudna minden évben turistaként külföldre utazni 2020-tól kezdve, ma irreálisnak tűnik. Ez ugyanakkor csupán a kínai népesség 8 %-át jelenti. Ez a jelenleg külföldre utazó japánok százalékos aránya alatt van (kb. 12 millió ember). Egy nemrégiben megjelent tanulmány megerősíti, hogy ma a kínai népesség 4 %-a él azon az átlagos életszínvonalon, mint az európai átlag. 4 % kevés, de Kínában ez 50 millió embert jelent!

2.3.3

Összehasonlításképp, azt feltételezve, hogy csupán 50 millió kínai akar Európába jönni, és repülővel kíván az EU több országába is ellátogatni viszonylag rövid időtartamra (átlagban 10 napra), az EGSZB szeretné, ha az EU megfontolná a kapacitások szükséges fejlesztését, miután megvizsgálta a jövőre vonatkozó hipotézisek jogosságát. Arra ösztönzi a tagállamokat, hogy készüljenek fel megfelelő eszközökkel azoknak a gazdasági előnyöknek a kiaknázására, amelyeket a turizmus ilyetén fejlődése hozhat. Ennek hiányában, mobilitási igényük esetén, a kínaiak és az indiaiak oda mennek majd, ahol fogadni tudják őket.

2.3.4

Az EGSZB érdeklődéssel szerzett tudomást az Európai Bizottság által 2004 szeptemberében, „European energy and transport: Scenario on key drivers” címmel kiadott dokumentumról. A fenti dokumentum, amelyre mindenképpen utalni kell, egy számos területen, három különböző időszakra – 2010, 2020, 2030 – végrehajtott előretekintő vizsgálat eredményeit közli. Célja elsősorban az energetikai szükségletek és a kevésbé szennyező és/vagy megújuló energiafelhasználási lehetőségek felé fordul. A VI. fejezet a közlekedéssel foglalkozik ebből a szemszögből, és tesz néhány becslést, amelyet újra kellene vizsgálni, hogy kivehetőek legyenek belőlük a személyszállításra vonatkozó adatok, amelyek most a domináns helyet elfoglaló teherszállítással együtt jelennek meg ezekben a statisztikákban.

2.3.5

A jelentés mellékletében (3) találunk néhány jelzést a várható változásokra vonatkozóan.

Megjegyzendő, hogy ezek a becslések 30 országra vonatkoznak (a Bizottság a 25 jelenlegi tagállamhoz hozzávette még Romániát, Bulgáriát, Svájcot, Norvégiát és Törökországot). Globálisan a személyszállítás ebben a 30 országban 40 év alatt növekszik. (Gpkm = Gigapassenger-kilometer = milliárd utas/km)

2.3.6

Az EGSZB megjegyzi, hogy – érdekes módon – az elkövetkező évtizedekre szóló növekedési becslések alatta maradnak az 1990–2000 közötti időszakban tapasztalt növekedésnek. Ezért úgy tűnhet, hogy a személyek mobilitása már nem a gazdasági vitalitás kritériuma.

2.3.7

Megjegyzendő, hogy a személygépkocsival történő közúti személyszállítás 2000 és 2030 között 45 %-kal nő, míg a vasúti szállítás csupán 30 %-kal. A légi közlekedés ugyanakkor 300 %-kal bővül. Az EGSZB nem tudja megítélni ezeknek a jóslásoknak a koherens voltát, de megjegyzi, hogy azokat alapos vizsgálat alá kellene venni ahhoz, hogy globális képet kaphassunk a közép- és hosszú távú helyzetről.

2.3.8

Az EGSZB tehát felkéri az Európai Bizottságot egy teljes és specifikus előretekintő vizsgálat elindítására, hogy a lehető legteljesebben fel lehessen mérni a mennyiségi és minőségi igényeket, hogy 2020–2030 táján meg lehessen felelni majd a személyszállítási igényeknek.

2.3.9

Ennek a vizsgálatnak nem kizárólag az Európai Bizottság által a fent említett dokumentumban megadott 30 országra kellene irányulnia, hanem az EU hatókörében és közvetlen közelében elhelyezkedő országokra is (Horvátország, Albánia, Ukrajna, Oroszország, Észak-Afrika stb.), amelyeknek a következő 25 esztendőben, többféle módon ugyan, de szorosabbá válik a kapcsolata az EU-val.

2.3.10

A vizsgálatnak értékelnie kellene a nemzetközi utazások hatását is, elsősorban a feltörekvő országokból (Kína, India stb.) érkezőkét, hogy fel lehessen mérni az európai térségbe való beutazásokat és az onnan történő kiutazásokat, illetve a térségen belüli mozgásokat.

3.1

Úgy ítéli meg, hogy a kibővített Európai Unióban mindenképpen biztosítani kell a személyek mobilitását a demokrácia megerősítése és az európai kohézió érdekében.

3.2

Megállapítja, hogy kevés előretekintő tanulmány áll rendelkezésre a személyek mobilitásáról a 2030 körüli időszakban, amely lehetővé tenné a szükséges szállítóeszközök volumenének és az ennek megfelelő infrastruktúrának az értékelését.

3.3

Hangsúlyozza, hogy minden nagyszabású, európai léptékű infrastruktúra kialakításához hosszú időre (mintegy 20 évre) van szükség, mielőtt az működőképessé válna.

3.4

Úgy ítéli meg – a rendelkezésre álló információk alapján, amelyek a személyek mozgása terén erős változásokat jeleznek előre –, hogy az Európai Bizottságnak tanulmányokat, majd ezt követően egy globális és specifikus felmérést kellene készítenie ezen a téren, az áruszállítás alakulásáról készült számos tanulmánnyal és felméréssel párhuzamosan.

3.5

Javasolja, hogy ezek a felmérések képezzék a közlekedési politikáról szóló új, 2010-es fehér könyv tárgyát, melyben a 2020–2030 körüli időszak személyszállítási igényei nagyobb helyet kapnának, mint 2001-ben. Az alábbi kritériumokat kellene figyelembe vennie:

3.6

Javasolja az Európai Bizottságnak, hogy az érintett államokkal együtt hozza létre azokat az eszközöket, amelyek szükségesek a személyek mobilitásának biztosításához – optimális és a fenntartható fejlődés elveinek megfelelő körülmények között – az alábbiak figyelembevételével:

3.7

Végezetül hangsúlyozza, hogy az Európai Uniónak ügyelnie kell arra, hogy a tagállamok kiegyensúlyozott szállítási szolgáltatásokat nyújtsanak mind a személy-, mind a teherszállítás területén. Tájékoztatást kér a globális felmérés elindításáról, kéri, hogy vonják be abba, és konzultáljanak vele a következtetéseket illetően.

3.2.2006   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 28/52

—

„Javaslat tanácsi rendeletre a cukorágazat piacának közös szervezéséről”, valamint

—

„Javaslat tanácsi rendeletre a közös agrárpolitika keretébe tartozó közvetlen támogatási rendszerek közös szabályainak megállapításáról és a mezőgazdasági termelők részére meghatározott támogatási rendszerek létrehozásáról szóló 1782/2003/EK rendelet módosításáról”, valamint

—

„Javaslat tanácsi rendeletre az Európai Közösségen belül a cukoripar szerkezetátalakítására szolgáló ideiglenes rendszer megállapításáról és a közös agrárpolitika finanszírozásáról szóló, 1258/1999/EK rendelet módosításáról”

1.1

Az Európai Unió huszonegy országában állítanak elő répacukrot. A francia tengerentúli megyék és Spanyolország kisebb mennyiségben (280 000 tonna) nádcukrot is termelnek. Összességében az Európában gyártott cukor mennyisége az egyes évektől függően 17 és 20 millió tonna között mozog, miközben az európai cukorfogyasztást 16 millió tonnára teszik.

1.2

A vetésforgóban alkalmazott cukorrépát 350 000 termelő termeszti 2,2 millió hektáron (egy termelő átlagban valamivel kevesebb, mint 7 hektáron termel cukorrépát). A cukorrépát 236 cukorgyár dolgozza fel; ezek közvetlenül mintegy 75 000 munkavállalót foglalkoztatnak tartósan, illetve idényjelleggel. Az európai cukor-, illetve cukorrépa-ágazat összesen 500 000 közvetlen vagy közvetett munkahelyet biztosít.

1.3

Az Európai Unióban ezen kívül 500 000 tonna izoglukózt és 250 000 tonna inulinszirupot állítanak elő. Nyerscukor finomítása is folyik (a nyerscukor nagyobb része – 1,6 millió tonna – az AKCS-országokból (1) érkezik.

1.4

A cukor, az izoglukóz és az inulinszirup területén a termelési kvóták rendszerének hosszabbítására legutóbb 2001-ben került sor.

1.5

Az Európai Bizottság 2004. július 14-én közleményt adott ki a cukorágazat reformjáról (2), amellyel kapcsolatban az EGSZB 2004.december 15-én véleményt fogadott el. (3)

1.6

Az Európai Bizottság 2005. június 22-én három jogalkotási javaslatot terjesztett elő (4):, amelyek jelen vélemény tárgyát képezik.

Ezzel párhuzamosan az Európai Bizottság javaslatot terjesztett elő európai parlamenti és tanácsi rendeletre az EU cukorpiaci rendtartásának reformja által érintett, a cukorról szóló jegyzőkönyvet aláíró országok számára hozandó kísérő intézkedések megállapításáról (5).

1.7

Az Európai Bizottság jogalkotási javaslata a következőkben tér el a 2004. július 14-i közleménytől:

2.1

Az EGSZB szükségesnek tartja a közös cukorpiaci rendtartás reformját. Ebben a tekintetben 2004. december 15-i véleményére (6), főként annak 2.1., 2.4., 2.6., 2.7., 2.8., 2.9., 2.10. pontjaira hivatkozik.

2.2

Az EGSZB azonban megállapítja, hogy a reformjavaslat sokkal tovább megy, mint azt a 2004. július 14-i közlemény jelezte. Az ár és a termelés csökkentése jóval erőteljesebb a vártnál, az export beszüntetésére pedig igen hirtelen kerül sor. Így a javaslat félreérthető a WTO-tárgyalásokon részt vevő versenytársaink számára. Ezenfelül nem támogatja egy olyan európai cukorgyártás célkitűzését, amely képes a piac ellátására – főként azokban a régiókban, amelyekben nehéz a szerkezetátalakítás.

2.3

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy a javasolt ár- és termeléscsökkentések kedvezőtlen hatással lesznek a mezőgazdaságból származó jövedelmekre és a foglalkoztatásra. Ebben az összefüggésben hangsúlyozza a cukorágazat számos régió gazdaságában betöltött fontos szerepét. Az EGSZB úgy véli, hogy a javaslat nincs tekintettel az európai agrármodellre, a Tanács által többször hangoztatott célkitűzésre, mely szerint a hátrányos helyzetű régiókban és tagállamokban is támogatni kell a hagyományos mezőgazdasági termelést, a multifunkcionalitásra, a fenntarthatóságra, valamint a lisszaboni stratégiára. A reformjavaslatok közvetlenül vagy közvetetten 150 000 munkahely megszűnéséhez vezetnek.

2.4

Az EGSZB úgy gondolja, hogy az Európai Bizottság által választott reform, amely a piaci egyensúlyt az árak csökkentésével kívánja megvalósítani, nem lesz képes elérni a kitűzött célt, vagyis az erőteljes európai cukorrépa-termelés és cukoripar hosszú távú fennmaradását, és a preferált cukorszállító fejlődő országok tiszteletben tartását. Az EGSZB úgy véli, mindent meg kell tenni annak elkerülése érdekében, hogy a cukorra vonatkozó SWAP (háromoldalú kereskedelem) révén, amely semmilyen hasznot sem hoz a legkevésbé fejlett országoknak, a világpiac újabb részei nyíljanak meg, főként Brazíliában. Ebben a vonatkozásban az EGSZB kiemeli, hogy a bioetanol előállítását ösztönző politika, valamint a monetáris politika által nagymértékben támogatott brazil cukorgyártás elfogadhatatlan szociális, környezeti és földtulajdonlási feltételek között valósul meg, amelyek azonban magyarázattal szolgálnak a rendkívül alacsony előállítási költségekre, a világpiaci készleteknek az utóbbi évek termelésnövekedése révén bekövetkező emelkedésére és a világpiacon ajánlott ár alacsony szintjére. Az EGSZB véleménye szerint a közösségi piachoz való hozzáférést bizonyos szociális és környezeti normák betartásától kell függővé tenni, ahogy azt a Nemzetközi Munkaszervezet 1998-as konferenciájának nyilatkozata leszögezi.

2.5

Az EGSZB (7) szerint a javasolt ár- és kvótacsökkentések igen komoly lépést jelentenek a cukorpiac teljes liberalizálása felé. Az európai országok cukorrépa termelői, a cukorágazat munkavállalói és az európai fogyasztók előtt azonban nem nyílnak hosszú távú perspektívák.

2.6

Az EGSZB nem érti (8), hogy az Európai Bizottság miért vetette el a kedvezményes behozatali kvótákról a legkevésbé fejlett országokkal folytatandó tárgyalások gondolatát, hiszen az utóbbiak egyébként is igényt tartottak rá.. Ennek révén célzottabb módon lehetne kielégíteni a legszegényebb fejlődő országok igényeit, és el lehetne érni Európában – fenntartható árakon – a kiegyensúlyozott piaci ellátást. Az EGSZB felhívja a figyelmet arra az Európai Bizottság előtt álló alapvető ellentmondásra, hogy egyfelől a cukorpiac közös szervezésének gyökeres reformját a „Mindent, csak fegyvert nem” elnevezésű kezdeményezéssel igazolja, másfelől viszont elutasítja a legkevésbé fejlett országok arra irányuló kifejezett kérését, hogy kedvezményes kvótákat kapjanak.

2.7

Az EGSZB nem osztja azt a nézetet (9), mely szerint a cukorár jelentős csökkentése a fogyasztók javát szolgálja. A cukor 70 %-át feldolgozott termékek előállítására használják, amelyek esetében az árcsökkentések csak nehezen adhatók tovább a fogyasztóknak. Ráadásul a cukorpiacot liberalizáló országokban egyáltalán nem csökkentek a fogyasztói árak.

2.8

Az EGSZB nem látja át, miért javasolja az Európai Bizottság a cukor feldolgozás nélküli állapotban való exportjának ilyen hirtelen beszüntetését. A WTO döntőbírósága előtt vereséget szenvedett ugyan, de az Európai Uniónak még mindig jogában áll 1,273 millió tonna szubvencionált cukrot – export-visszatérítésben részesülő kvótacukrot, illetve export-visszatérítésben nem részesülő kvótán kívüli cukrot – feldolgozás nélküli állapotban exportálni. Ráadásul a cukorrépa terméshozama meglehetősen ingadozik, a piac helyzete pedig az import mennyiségének ingadozása szerint változik, ezért jó volna, ha az export némi rugalmasságot biztosítana, amelynek segítségével kiegyenlíthetők a kvótacukor és a kvótán kívüli cukor megszerezhetőségének ingadozásai. Ez a rugalmasság elengedhetetlen a termelés fenntarthatóságának, illetve a munkaerő és az üzemi berendezések ésszerű alkalmazásának biztosítására.

2.9

Az EGSZB támogatja az Európai Bizottság javaslatát az önkéntes szerkezetátalakítás tervével kapcsolatban, hiszen ennek segítségével egyértelműen javulnak az átalakítás végrehajtásának feltételei. Kéri azonban a terv olyan módon való kiegészítését, hogy az figyelembe vegye a cukorrépa-termelők és a cukoriparban foglalkoztatottak érdekeit.

2.10

Az EGSZB összességében úgy értékeli (10), hogy az Európai Bizottság nem mérte fel kellőképpen javaslatának hatásait, amelynek következményeképpen Európa és a fejlődő országok vidéki gazdaságából (a mezőgazdaságból és az elsődleges feldolgozó iparból) nagyarányú forráskivonásra kerül majd sor az élelmiszeriparban és -kereskedelemben működő nagy nemzetközi vállalatok javára, s egyidejűleg felszámolja az európai és az AKCS-országok cukoriparának jelentős részét is a brazil cukorgyártás szinte kizárólagos hasznára. (11)

3.1

Az EGSZB üdvözli, hogy az Európai Bizottság – az EGSZB kérésének megfelelően – szabályozást javasolt a 2006. július 1-jétől2015. szeptember 30-ig terjedő időszakra.

3.2

Az EGSZB úgy véli, hogy a javasolt árcsökkentések indokolatlanul nagyok, ráadásul semmiféle hatásuk nem lesz arra a cukorimportra, amely a mértékében a világpiaci ár ingadozásaitól, illetve az árfolyamoktól függő háromoldalú kereskedelem (világpiac, legkevésbé fejlett országok, EU) keretében zajlik. Ezért kéri, hogy az árcsökkentéseket a WTO-tárgyalások figyelembe vétele mellett a szükségesre korlátozzák, és – a vámok csökkentéséhez hasonlóan – lassabban, több lépésben hajtsák végre, főként azért, hogy az új tagállamoknak ezáltal megadják az alkalmazkodásukhoz szükséges időt.

Az EGSZB ezen felül arra kéri a Tanácsot, hogy legyen különös figyelemmel a „nehéz”régiók, illetve az olyan régiók termelőinek problémái iránt, amelyek a cukorrépa termesztésének kiváltására kevés jövedelmező alternatívát kínálnak.

3.3

Az EGSZB-t meglepi, hogy a javaslat termelési adót irányoz elő a termelők és a gyártók költségére, miközben a kvóták szintje egyértelműen a fogyasztási szint alatt lesz. Csodálkozik az Európai Bizottság logikáján is, amely az európai és az importált cukor közötti versenyt célozza. Ebben a tekintetben a termelési adó diszkriminatív a közösségi termelők és cukorgyártók számára. Ezért az EGSZB kéri a díj eltörlését vagy máskülönben a teljes cukorimportra való kiterjesztését.

3.4

Az EGSZB úgy véli, hogy nincs esély hatékony cukorpiaci rendszerre, ha nincs lehetőség a behozatal valamilyen módon való ellenőrzésére. Ezért EGSZB biztonsági intézkedéseket ajánl, amelyek megtiltják a legkevésbé fejlett országokkal való háromoldalú cukorkereskedelmet, valamint arra az esetre, ha az Európai Bizottság bizonyos mennyiségű kvótacukor piacról való kivonása mellett dönt (kivonási eljárás), illetve amennyiben alkalmazásra kerül egy magánraktározást támogató intézkedés (piaci ár alacsonyabb, mint a referenciaár), az ugyanezen országokból érkező import vonatkozásában egy mennyiségi védzáradék automatikus alkalmazását szorgalmazza.

3.5

Az EGSZB úgy véli, hogy a rendeletjavaslat indokolatlanul korlátozza az exportot. Meggyőződése, hogy a rendeletnek minden, a WTO által jóváhagyott exportlehetőséget engedélyeznie kell, mindenekelőtt a kvótán kívüli cukor kiegészítő exportját, amennyiben az export-visszatérítésben részesülő kvótacukor exportja nem éri el a szubvencionált export WTO által jóváhagyott mennyiségi és pénzügyi maximumát.

Ezenfelül a rendeletnek fel kellene szabadítania az export-visszatérítésben nem részesülő kvótacukor exportját.

3.6

Az EGSZB bírálja az Európai Bizottság által az intervenció felváltására javasolt piacirányítási eszközök csekély hatékonyságát. Ugyanis előre látható, hogy – tekintve a behozatal szabálytalanságát és kiszámíthatatlanságát, amelyek egy, a piacra nehezedő állandó nyomáshoz vezetnek – a magánraktározás és a kötelező visszavonás nem fogja biztosítani azt, hogy a piaci ár a referenciaárhoz igazodjon. Ezért az EGSZB kéri az intervenciós rendszer fenntartását.

3.7

Az EGSZB tudomásul veszi, hogy az Európai Bizottság javasolja a cukorrépa árának csökkentéséből adódó jövedelemveszteség 60 %-ának kiegyenlítését. Úgy véli, hogy a kompenzációknak igazságosaknak kell lenniük, valamint, hogy százalékos arányuknak azonosnak kell lennie a más növénykultúrák esetében folyósított kompenzációk szintjével. Megállapítja, hogy a cukorrépa árának valóságos csökkentése tekintettel a termelési díjra, valamint egy további 10 %-os csökkentés kockázatára, az 50 %-ot is elérheti. Ebben az esetben mindössze 51 % kerülne kiegyenlítésre. Ezért az EGSZB – a javasolt eszközhatárok tiszteletben tartása mellett – mérsékeltebb árcsökkentést és magasabb arányú kiegyenlítést ajánl. Az EGSZB fontosnak tartja kihangsúlyozni, hogy – a piac összeomlásának megakadályozása és a mezőgazdasági termelők jövedelmének biztosítsa érdekében – az árak csökkenése miatti kiegyenlítő támogatások juttatása hosszú távon nem teszi szükségtelenné az irányítás hatékony eszközeit.

3.8

Az EGSZB tudomásul veszi, hogy a javaslat kompenzációként termeléstől független, hektáronkénti támogatást irányoz elő olyan, cukorrépa vagy cikória termesztésére szánt területek esetében, amelyek A és B cukor vagy inulinszirup termelésére vonatkozó szerződés tárgyát képezték. Az EGSZB szerint megfelelő rendelkezések segítségével a tagállamoknak szabad kezet kell kapniuk abban, hogy a javaslatban előirányzott nemzeti határértékeken belül maximális támogatást nyújtsanak a cukorrépa- és cikóriatermelőknek. Az EGSZB ajánlja, hogy az Európai Bizottság készítsen értékelést a termeléstől független támogatás hosszú távú következményeiről.

3.9

Az EGSZB különösnek tartja, hogy a javaslat az ingyenes izoglukózkvóták indokolatlan, 300 000 tonnás megemelését írja elő, miközben költséges szerkezetátalakítási programot hajt végre, amelynek célja a cukorkvóta egyértelmű csökkentése, valamint, hogy az ezen felül megítélhető, millió tonnás cukorkvótáért fizetni kell majd.

3.10

Az EGSZB megjegyzi, hogy az Európai Bizottság elfogadta javaslatát, és a kezdeti szakaszban megvalósítja az önkéntes szerkezetváltást célzó kárpótlási programot, amely a kötelező kvótacsökkentés mechanizmusa és a kvóták európai szinten való átruházása helyébe lép.

Az EGSZB nyomatékosan kéri, hogy a termelők és a gyártók közösen dönthessenek a szerkezetátalakításról, és hogy a szerkezetátalakítás által hátrányosan érintett gazdák megfelelő szerkezetátalakítási kárpótlásban részesüljenek.

Ebben a vonatkozásban az EGSZB megállapítja, hogy az A és B cukorrépa tonnánként 4,69 eurós kiegészítő kárpótlása, amelyben 2006/07-ben a szerkezetátalakítás által hátrányosan érintett gazdák részesülnek, nem más, mint a 2007/08-tól érvényes árcsökkentés kiegyenlítésének korai kiutalása ugyanezen gazdák részére, tehát nem tekinthető szerkezetátalakítási kárpótlásnak.

3.11

Az EGSZB szerint fontos, hogy a Tanács kiemelt jelentőséget tulajdonítson annak, hogyan hat az Európai Bizottság javaslata a cukorágazat szerkezetváltása által érintett régiók foglalkoztatottságára. Kéri hogy a tagállamok és az Európai Bizottság könnyítse meg az európai strukturális alapokhoz és az Európai Szociális Alaphoz való hozzáférést, főleg az új tagállamok szerkezetátalakítás által leginkább érintett régióiban annak érdekében, hogy a törvény által előírt kereteken messze túlmutató szociális tervek által csökkenjen a reform foglalkoztatottsági szintre gyakorolt kedvezőtlen hatása, és ez elősegítse az új munkahelyek teremtését, a diverzifikációt és az átképzést.

3.12

Az EGSZB ebben a tekintetben szükségesnek tartja, hogy az Európai Bizottság és a tagállamok, megfelelő szabályozási és pénzügyi eszközök segítségével, sürgősséggel támogassák a biológiai üzemanyagok – melyek közt a cukorrépa fontos szerepet tölt be – felhasználásával kapcsolatos célirányos politikákat. Az EGSZB szerint sürgősen szükség van a kvótán túlmenően termelt cukor hasznosítási eljárásainak továbbfejlesztésére a nem élelmezési célú területeken.

3.13

Az EGSZB felhívja az Európai Bizottság és a Tanács figyelmét a Balkánról a környező országokba importált cukor erősen destabilizáló hatására. Ajánlja a szükséges védő intézkedések (főként az intervenciós ár és a referenciaár tiszteletben tartását) meghatározását és alkalmazását, valamint sürgeti Horvátország kvótájának mielőbbi megállapítását.

4.1

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság nem tagadja, hogy szükség van a közös cukorpiaci rendtartás módosítására, de úgy véli, hogy a reformjavaslatok a termelés- és az árcsökkentés szempontjából túl messze mennek.

Megvalósításuk jelentős következményekkel járna az európai cukorágazatra, főként azért, mert legalább 150 000 munkahely veszne el gyakran már amúgy is nehézségekkel küszködő régiókban, amelyek számára nem áll rendelkezésre más gazdaságos alternatíva.

4.2

Az EGSZB kéri, hogy a Tanács az Európai Bizottságnál nagyobb mértékben álljon ki az európai cukorrépa- és cukortermelés ügye mellett, és szálljon síkra a behozatal mennyiségének ellenőrzése, valamint a WTO által jóváhagyott összes kiviteli lehetőség kihasználásának engedélyezése mellett. Lehetséges ugyanis az Európai Bizottság javaslatában előirányozottnál 2-3 tonnával magasabb termelési cél elérése, főként a behozatal ellenőrzése által. Ez az Unió különböző régióiban 50 000-75 000 munkahelyet, illetve mintegy 50 000 cukorrépa-termesztéssel foglalkozó üzemet menthetne meg.

4.3

Az EGSZB attól tart, hogy a „Mindent, csak fegyvert ne” kezdeményezés, valamint a cukorpiac közös szervezése politikai reformjának célkitűzései nem fognak megvalósulni, ezért támogatja a legkevésbé fejlett országok arra vonatkozó kérését, hogy az Unió kezdjen tárgyalásokat a cukorbehozatali kvótákról. Mindenképpen tiltani kell a SWAP gyakorlatát, automatikus védzáradékokat és magatartási kódexet kell bevezetni, a szociális és környezetvédelmi fenntarthatóság, illetve az élelmezési szuverenitás terén pedig kritériumokat kell megállapítani, s a közösségi piachoz való hozzáférés csak ezek teljesítése esetén legyen lehetséges.

4.4

Az EGSZB ajánlja a kvótacukor és a kvótán kívüli cukor kiviteli gyakorlatának fenntartását a WTO által jóváhagyott mennyiségeknek megfelelően – annak érdekében, hogy továbbra is kiszolgálhassuk a hozzánk legközelebb álló, tradicionális vevőkörünket.

4.5

Az EGSZB nyomatékosan kéri, hogy az árcsökkentéseket lassabban, több lépésben hajtsák végre és szigorúan a nemzetközi kötelezettségekhez szabják, valamint, hogy – szükség esetén – a cukrot a Dohai Fejlesztési Menetrend (DDA) keretében érzékeny termékként kezeljék.

4.6

Az EGSZB ajánlja az intervenciós rendszer fenntartását, valamint a piac irányítására szolgáló hatékony eszközök tartós alkalmazását.

4.7

Az EGSZB kéri, hogy a termelőknek juttatandó, a cukorrépa árának csökkentéséből adódó jövedelemveszteség részleges kárpótlását a lehetőségek szerint növeljék, és maradéktalanul utalják ki. Az EGSZB szerint szükséges biztosítani az efféle támogatások tartós jellegét és a cukorköltségvetés fenntarthatóságát.

4.8

Az EGSZB támogatja az Európai Bizottság szerkezetátalakítási programra vonatkozó javaslatát, de a termelők részére együttdöntési jogot, az üzembezárásokban érintett termelők részére pedig megfelelő támogatást kér, amellyel lehetővé válik ezen üzemek átalakítása.

4.9

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság nyomatékosan kéri, hogy az európai strukturális alapokból és az Európai Szociális Alapból – a szükséges kártérítéseken felül – elegendő eszköz álljon rendelkezésre ahhoz, hogy a cukoripar szerkezetátalakítása által hátrányosan érintett munkavállalók minél jobb átképzési lehetőségekkel rendelkezhessenek.

4.10

Az EGSZB szükségesnek és sürgősnek tartja, hogy az energetikai vitába (a biológiai üzemanyagok politikájába) vonják be a cukorágazatot is, mint a reform negatív hatásait kiegyenlíteni képes eszközt.

4.11

Az EGSZB kiemeli, hogy a cukor Balkánról történő importjának destabilizáló hatásait mielőbb ki kell küszöbölni.

4.12

Az EGSZB kéri a Tanácsot, hogy legyen figyelemmel a „nehéz” régiók, illetve a kevés jövedelmező mezőgazdasági alternatívát kínáló régiók helyzetére.

3.2.2006   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 28/57

1.1

Sem az Európai Uniót létrehozó szerződés, sem az alkotmányszerződés tervezete nem szól közös erdészeti politikáról.

1.2

Az Európai Unió 1998. november 18-án közleményt adott ki az Európai Unió erdészeti stratégiájáról. 1998. december 15-én a Tanács egy, az Európai Bizottság közleményén alapuló állásfoglalást fogadott el az Unió erdészeti stratégiájáról.

1.3

A Tanács a közös erdészeti stratégia központi tényezőjeként és a cselekvés általános kiindulópontjaként az európai erdészeti miniszterek 1993-as helsinki konferenciáján kidolgozott meghatározás szerint értelmezett tartamos erdőgazdálkodást, valamint az erdők többcélú használatát határozta meg.

1.4

Az erdészeti stratégia legfontosabb elvei közé tartozik a szubszidiaritás is, amely szerint az erdészeti politika az egyes tagállamok illetékességi körébe tartozik. Ha uniós szintű lépésekkel többet lehet elérni, akkor a Közösség hozzájárulhat a tartamos (1) erdőgazdálkodáshoz és az erdők többcélú használatához.

1.5

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 1999. december 9-én kiegészítő saját kezdeményezésű véleményt fogadott el az EU erdészeti stratégiájáról.

1.6

A Tanács ebből az időből származó állásfoglalásában felkérte az Európai Bizottságot, hogy öt éven belül terjesszen elé jelentést az EU erdészeti stratégiájának végrehajtásáról.

1.7

Az Európai Bizottság 2005. március 10-én jelentést tett közzé az EU erdészeti stratégiájának megvalósításáról. Az Európai Bizottság illetékes szervezeti egységeinek az Európai Bizottság közleményéhez mellékelt munkadokumentumában részletesen le van írva, hogy 1999 és 2004 között az EU erdészeti stratégiájának keretében milyen intézkedéseket és tevékenységeket hajtottak végre.

1.8

Az EGSZB csatlakozik az Európai Bizottság közleményének érveléséhez, különösen ami az erdészeti stratégia fokozottabb végrehajtását és koordinációjának javítását illeti. Amellett száll síkra, hogy az Európai Bizottság javaslata alapján mielőbb megszülessen a tartamos erdőgazdálkodást szolgáló cselekvési terv.

2.1.1

Az EU erdészeti szektorának és erdészeti politikájának 1998 után a politikai környezet több jelentős változásával kellett megbirkóznia – az Európai Bizottság közleménye az EU bővítését, az Unió stratégiai politikai céljainak elfogadását, valamint a nemzetközi erdészeti és környezeti politika fejleményeit említi.

2.1.2

Az EU bővítése révén az Unió erdőterülete mintegy 20 %-kal, a fakészlet körülbelül 30 %-kal növekedett, s egyben az erdőtulajdonosok száma is nőtt, 12 millióról 16 millióra. Az új tagállamokban gondot jelent a tartamos erdőgazdálkodás elősegítését szolgáló intézményi kapacitás kiépítése; külön kihívás a strukturális és intézményi keretek kidolgozása a magánerdők esetében.

2.1.3

A fenntartható fejlődésről rendezett 2002-es johannesburgi csúcstalálkozón kiemelték, hogy a tartamos erdőgazdálkodás a fenntartható fejlődés egyik alappillére és eszköz a millenniumi fejlesztési célok (Millennium Development Goals) többi elemének megvalósításához. A csúcstalálkozón elfogadtak egy, a kormányokra nézve kötelező cselekvési tervet, amely számos erdészeti vonatkozású határozatot is tartalmaz.

2.1.4

Az EU erdőgazdaságának az erdőgazdasági termékek mindinkább globalizált piacán kell helytállnia, az erdőgazdálkodás egyre nagyobb fokú koncentráltsága mellett. Emiatt a fa előállításának hatékonyságával szemben támasztott igények folyamatosan nőnek.

2.1.5

Az erdőknek fontos szerepük van, és sokféle hasznot hoznak a társadalom számára. Ugyanakkor egyre nagyobb hangsúlyt kap az erdők tartamos használata és környezetvédelmi szerepe. Különösen az EU és tagállamai által aláírt nemzetközi környezetvédelmi egyezmények jelentenek új kihívásokat az erdőgazdálkodás számára.

2.1.6

A lisszaboni Európai Tanács 2000 márciusában új stratégiai célt fogadott el az EU számára, méghozzá azt, hogy Európa a világ legversenyképesebb és legdinamikusabb tudásalapú gazdasági térségévé váljon – olyan gazdasági térséggé, amely több és jobb munkahely, valamint nagyobb szociális kohézió mellett tartós gazdasági növekedést képes elérni. A göteborgi Európai Tanács 2001 júniusában a lisszaboni stratégiát kiegészítő stratégiát fogadott el az EU fenntartható fejlesztésére, amely szerint a gazdaság-, szociál- és környezetvédelmi politikát úgy kell alakítani, hogy azok egymást erősítsék.

2.1.7

Számos uniós politikának, rendelkezésnek és intézkedésnek van közvetett vagy közvetlen kihatása az erdőgazdálkodásra. Annak vizsgálatára nem került sor, hogy ezek mennyire egyeztethetők össze az EU erdészeti stratégiájával és annak végrehajtásával, illetve mennyiben egészítik ki azt.

2.2.1

A Tanács az erdészeti stratégiához kapcsolódó állásfoglalásában hangsúlyozza, hogy a Közösség aktívan részt vesz az európai erdészeti miniszterek konferenciáján született következtetések végrehajtásában, és az erdészeti kérdésekről folytatott nemzetközi megbeszéléseken és tárgyalásokon – különösen az ENSZ kormányközi erdészeti fórumán – is hallatja hangját.

2.2.2

1999-es véleményében az EGSZB amellett foglalt állást, hogy az EU egy valamennyi erdőnek a Rióban elfogadott „erdőalapelvek” szerinti kezelésére, fenntartására és tartamos fejlesztésére szolgáló globális, jogilag kötelező érvényű eszköz létrehozásán fáradozzon. Tekintve az erdőgazdasági termékekkel folytatott nemzetközi kereskedelmet, az erdőgazdálkodás globalizálódását, az erdőterületek folyamatos csökkenését, s figyelemmel az erdőtől függő helyi közösségek jogainak védelmére, ez a cél semmit sem veszített aktualitásából.

2.2.3

Az Európai Bizottság elfogadta az illegális fakitermelések és fakereskedelem leküzdésére született FLEGT (Forest Law Enforcement, Governance and Trade) intézkedési programot, továbbá egy FLEGT engedélyezési rendszer felállítására irányuló rendelet javaslatát. Az EGSZB az illegális fakitermelés és -kereskedelem elleni harcot igen sürgető feladatnak tartja. Az illegális fakitermelések súlyos ökológiai, gazdasági és szociális károkat okoznak; az illegális fakitermelésből származó termékek torzítják a fatermékek kereskedelmét. A fát előállító országokban folytatott illegális fakitermelés elleni küzdelem során elsődlegesen az olyan intézkedésekre kellene helyezni a hangsúlyt, amelyeket az exportáló országokban és az importáló országokban együttesen hozhatnak az adminisztráció hatékonyabb kialakítása és a jobb jogérvényesítés érdekében. Így optimálisan figyelembe lehetne venni a társadalmi tényezőket és hatásokat, többek között az erdőtől függő közösségek életfeltételeit és jólétét. Különös figyelmet kell szentelni a természetes őserdőknek és fajgazdagságuk fenntartásának. A földhasználati jogok tisztázása fontos része az illegális fakitermelés leküzdésére tett erőfeszítéseknek. A javasolt engedélyezési rendszer nem változtat azon, hogy ezeket az intézkedéseket szigorítani kell.

2.2.4

A nemzetközi gazdaság-, szociál- és környezetvédelmi politika és az ENSZ környezetvédelmi egyezményei egyre nagyobb hatással vannak az EU erdeire és az erdőgazdálkodás keretfeltételeire. A biológiai sokféleségről szóló ENSZ-egyezmény keretében 2002-ben kibővített munkaprogramot fogadtak el az erdők biológiai sokféleségének megőrzésére. Az ENSZ klímaegyezményének keretében egyetértés uralkodik az erdők a klímaváltozás elleni küzdelmet segítő szénlekötő szerepét illetően. Éppen a Kiotói Jegyzőkönyv hozott új kihívásokat és lehetőségeket az erdészeti szektor számára. A tartamosságra törekvő erdészeti politika nagyban megkönnyítheti a nemzetközi környezetvédelmi egyezmények keretében vállalt kötelezettségek betartását. Ennek azonban előfeltétele, hogy az EU a nemzetközi környezetvédelmi, gazdaság- és szociálpolitikában és saját politikáiban összehangolt és kongruens megközelítést alkalmazzon, a tartamos erdőgazdálkodás különböző oldalait egyformán figyelembe véve és az erdők sokrétű hasznosítási formáit tiszteletben tartva.

2.2.5

Összeurópai szinten a Miniszteri Konferencia az Európai Erdők Védelméért (MCPFE) a legfontosabb erdészetpolitikai vitafórum. Ennek a grémiumnak sikerült hatékony keretet teremtenie a gazdasági, ökológiai, szociális és kulturális szempontból fenntartható erdőgazdálkodás támogatására.

2.3.1

Az erdészeti minisztereknek az európai erdők védelméről tartott negyedik konferenciáján (Bécs, 2003. április 28–30.) kiemelték a nemzeti erdészeti programok jelentőségét az erdészeti szektor és más ágazatok közti együttműködés fejlesztésében. A miniszteri találkozó megállapításai szerint a nemzeti erdészeti programok az országos és/vagy helyi szintű politikai irányvonalak részvételen alapuló, integrált, több ágazatra kiterjedő, állandó fejlődésben lévő tervezési, végrehajtási, ellenőrzési és kiértékelési folyamatát jelentik, amely támogatja a tartamos erdőgazdálkodásnak az erdészeti miniszterek helsinki találkozóján meghatározott továbbfejlesztését és általában véve a fenntartható fejlődést.

2.3.2

A szubszidiaritás elvével összhangban a nemzeti erdészeti programok az EU erdészeti stratégiájában foglalt célok megvalósításának egyik központi eszközét képezik. A nemzeti erdészeti programok átfogó és több szektorra kiterjedő kerettervek, amelyek számításba veszik az erdészeti ágazat más ágazatokra való hatását, illetve a többi ágazatnak az erdészeti szektorra gyakorolt hatását is. Figyelembe vehetik az erdők többcélú használatát, valamint a társadalom erdőkkel szembeni elvárásait és egyensúlyt teremthetnek közöttük, tekintetbe véve a nemzeti sajátosságokat is. A nemzeti erdészeti programok összhangot és koherenciát teremtenek az országos politikai keretek és a nemzetközi kötelezettségek között. E programokat ki kell értékelni, hogy nyomon lehessen követni, elérik-e a kitűzött célokat.

2.3.3

Az EU és a tagállamok által aláírt nemzetközi környezetvédelem- és erdészetpolitikai egyezményeknek az erdészeti ágazatban történő, helyszíni végrehajtása is akkor a legeredményesebb, ha az ezekből az egyezményekből eredő kötelezettségeket átemelik a nemzeti erdészeti programokba.

2.3.4

Az EU-nak támogatnia kellene az olyan nemzeti erdészeti programok kidolgozását, amelyek az MCPFE irányelveinek megfelelően a tartamos erdőgazdálkodásra, valamint a Közösség és a tagállamok erdőgazdálkodásában és erdészeti politikájában az átfogó megközelítésre helyezik a hangsúlyt.

2.4.1

A Közösség szintjén a vidékfejlesztési politika az erdészeti stratégia végrehajtásának fő eszköze. A vidékfejlesztési politika keretében a 2000-től 2006-ig terjedő időszakban 4,8 milliárd eurót bocsátanak rendelkezésre erdészeti intézkedésekre; ennek az egyik felét mezőgazdasági területek erdősítésére, a másik felét egyéb erdőgazdálkodási intézkedésekre fordítják.

2.4.2

A Számvevőszéknek az erdészeti intézkedésekről mint a vidékfejlesztési politika részéről szóló 9/2004. számú külön jelentéséből az tűnik ki, hogy sem az Európai Bizottság, sem a tagállamok nem vállalták magukra az EU erdészeti stratégiájának végrehajtásában elért előrelépések értékelésének felelősségét.

2.4.3

A Tanács a vidékfejlesztés támogatásáról szóló 1257/1999 (EK) számú alaprendeletében (29. cikk) megállapítja, hogy a tagállamok vidékfejlesztést szolgáló erdőgazdasági intézkedéseinek nemzeti és szubnacionális erdészeti programokra, illetve megfelelő eszközökre kell támaszkodniuk. Ezeket az erdészeti programokat néhány tagállamban csak most állítják össze, és egyelőre mindössze egy-két tagállamban működnek.

2.4.4

A vidékfejlesztési politika keretében történő erdészeti intézkedések értékelését megnehezíti, hogy az Európai Bizottságnak hiányos adatai vannak a tagállamok erdészeti intézkedéseiről. A tagállamok EU-támogatásban részesült erdőgazdasági intézkedéseinek nincs működő megfigyelőrendszere.

2.4.5

Noha az eszközök jelentős részét erdőtelepítésre fordítják, nem állapítottak meg világos, funkcionális célokat a tekintetben, hogy az erdészeti stratégiának megfelelően – különös tekintettel a környezetvédelmi célokra – miként kell ezeket az erdőtelepítéseket kialakítani.

2.4.6

Az Európai Bizottságnak több főigazgatósága és egyéb szervezeti egysége foglalkozik a vidékfejlesztési tervek és intézkedési programok engedélyezési eljárásával, s illetékes egyúttal az erdőgazdasági intézkedések engedélyezésében is. A vidékfejlesztési stratégiának az EU erdészeti stratégiája megvalósításánál történő alkalmazását a bonyolult döntéshozatali folyamat akadályozza.

2.4.7

Az is tisztázandó volna, hogy nem lenne-e hatékonyabb, ha az uniós támogatásokat nem erdőtelepítésekre, hanem az erdők környezetvédelmi szerepét honoráló rendszerekre, a fa piaci értékesítését szolgáló, illetve kutatási, oktatási és tanácsadási kezdeményezésekre, valamint vidékfejlesztési intézkedésekre fordítanák, amelyek révén biztosított lenne az erdészeti ágazat keretfeltételeinek és foglakoztatási helyzetének, valamint az erdők környezetvédelmi szerepének tartós javulása.

2.4.8

Emellett azt is figyelembe kell venni, hogy az erdő- és fagazdaság a szabad piacgazdaság egyik szektora, vagyis a működő belső piac érdekében a támogatási politikának nem szabad torzítania a versenyt a fapiacokon.

2.5.1

Az erdőgazdálkodást gazdasági, ökológiai, szociális és kulturális szempontból fenntartható módon kell alakítani. Az erdők védelme, az erdőkárok megfigyelése, a károsodott erdők helyreállítása, valamint a környezetvédelmi funkciók ellátásának biztosítása a tartamos erdőgazdálkodás lényeges alkotóeleme. Az erdők tartamos használatát megfelelő regeneráció révén biztosítani kell.

2.5.2

Az EU erdeit illetően alapvető cél egészségük és életképességük megőrzése azáltal, hogy megvédjük őket a levegőszennyeződéstől, az erdőtüzektől, valamint az egyéb, biotikus (betegségek, károsítók) és abiotikus (erózió) tényezőkből eredő károktól.

2.5.3

Az erdőtüzek az EU-ban évente mintegy 0,4 millió hektár erdőt semmisítenek meg. Különösen a déli tagállamokban jelentenek súlyos problémát. Az erdőtüzek elleni küzdelem mellett a Közösség adatokat is gyűjt az erdőtüzekről, kiterjedésükről és okaikról. Az Unió megteremtette az erdőtüzek kiterjedésére és okaira vonatkozó módszeres adatfelvétel rendszerét. E rendszer segítségével kiértékelhetők és nyomon követhetők voltak a tagállamok és az Európai Bizottság által végrehajtott intézkedések. Az erdőtüzek nyomon követését és leküzdését célzó hatékony koncepció felállítása nélkül az EU erdő- és környezetvédelme nem lehet eredményes.

2.5.4

Az erdők és vitalitásuk megőrzését célzó szabályozási rendszer központi elemei a növényvédelmi irányelv, az erdészeti szaporítóanyagok forgalmazásáról szóló irányelv, valamint a Közösségen belüli erdők és környezeti kölcsönhatások megfigyeléséről szóló rendelet (Forest Focus).

2.5.5

A „Forest Focus” rendelet megteremti a Közösség azon cselekvési programjának kereteit, melynek segítségével az erdők egészségi állapotának megfigyelését, valamint az erdőtüzek leküzdését szolgáló programokat tovább lehet vinni, illetve monitoringrendszereket lehet kiépíteni és differenciáltabban kialakítani. A cél az, hogy megbízható és összehasonlítható adatokat nyerjünk az erdők állapotáról, továbbá hogy közösségi szinten felmérjük azokat a károsodást okozó behatásokat, amelyeknek az erdők ki vannak téve.

2.5.6

Nemzetközi egyezmények, az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO), az ENSZ Európai Gazdasági Bizottságának (UN/ECE) fabizottsága, az EUROSTAT és az MCPFE keretében már folyamatban van az adatgyűjtés az erdők biológiai sokféleségéről, a faállományról, a lekötött szénről, a szénciklusról, valamint az erdészeti termékekről és a védő hatásról. A közösségi monitoringrendszerek kidolgozásakor figyelembe kell venni a meglévő és a fejlesztés alatt álló országos, összeurópai és világméretű monitoringrendszereket, és biztosítani kell, hogy az adatok kezelésekor és nyilvánosságra hozatalakor tiszteletben tartsák a földtulajdonosok személyes adatainak védelmét.

2.5.7

A növényvédelemről szóló irányelv rendelkezéseket tartalmaz a növények, illetve növényi eredetű termékek károsítók elleni védelméről, és szól arról is, hogy a kártevők terjedését meg kell akadályozni. A növényvédelmi irányelv emellett normákat fektet le a fa- és növényi anyagokkal folytatott nemzetközi kereskedelemre nézve. A klímaváltozás növeli az erdei károsítók terjedésének és elszaporodásának veszélyét. Az EU területén az erdők egészségének védelme és a jelentős erdőkárosítók terjedésének megakadályozása érdekében kellően szigorú növényvédelmi rendelkezésekre és hatékony felügyeletre van szükség. Az ilyen intézkedések azonban nem vezethetnek kereskedelemtorzító lépésekhez abból adódóan, hogy az irányelvet a kereskedelem nem vámjellegű korlátozásaként alkalmazzák.

2.5.8

Az erdők és biológiai sokféleségük az EU természeti környezetének fontos alkotórészei. Az erdők biológiai sokféleségének megőrzése az EU környezetvédelmi politikájának kulcseleme. Az erdészeti stratégia leszögezi, hogy az unióbeli erdők biológiai sokféleségének megőrzése – megfelelő erdőgazdasági intézkedésekkel – nagyrészt elérhető. A biológiai sokféleség megőrzését (a tartamos erdőgazdálkodás keretében) védett erdőterületek kijelölésével is segíteni lehet. A szubszidiaritás elve alapján a biológiai sokféleség az egyes tagállamok felelősségi körébe tartozik; az ő feladatuk, hogy a biológiai sokféleség szempontját a nemzeti erdőprogramokba, illetve a megfelelő eszközökbe beépítsék.

2.5.9

Az erdők biológiai sokféleségének megőrzését illetően az EU-szabályozás legfontosabb elemei a Tanács 92/43/EGK számú, ún. „FFH irányelve” (fauna–flóra–habitat irányelv), illetve a Tanács 79/409/EGK számú, ún. „madárvédelmi irányelve”. A védelemre érdemes fajokat és élőhelyeket az EU-ban a védett területek egy különleges hálózata, a NATURA-2000 hálózat kialakítása révén védik. A Natura-2000 területek kezelésénél figyelembe kell venni a szociális, gazdasági és információs előfeltételeket, a pénzügyi folyományokat, valamint a regionális és helyi sajátosságokat.

2.5.10

A biodiverzitás védelmének bevonása az egész erdőterületre vonatkozó, tartamos erdőgazdálkodás megvalósításába, illetve a Natura-2000 hálózat alapfeltételei a biológiai sokféleség megőrzésének és a nemzetközi egyezményekben vállalt kötelezettségek betartásának.

2.5.11

Közösségi szinten a fajgazdagság megőrzését célzó közösségi stratégia (COM/98/42 irányelv) iránymutatásokat ad az erdők biológiai sokféleségének megőrzésére. A fajgazdagság megőrzésére irányuló stratégia kiemeli: fontos, hogy kiegyensúlyozott módon folytatódjon az erdők biodiverzitásának megőrzése és megfelelő bővítése. Biztosítani kell az erdők egészségét és ökológiai egyensúlyát, valamint az erdészeti ágazat és a társadalom által igényelt áruk és szolgáltatások, illetve az erdészetre épülő iparágak nyersanyagainak fenntartható előállítását is. A stratégia emellett megállapítja, hogy az erdők biodiverzitásának növelésére és megőrzésére irányuló intézkedések az EU erdészeti stratégiájának részét kell, hogy képezzék.

2.5.12

Az erdők környezetvédelmi szerepe egyre nagyobb hangsúlyt kap, és a társadalom elvárásai is növekednek e téren. Az erdők szociális és szabadidős funkcióinak megőrzése és fejlesztése a tartamos erdőgazdálkodás fontos oldala. Bővíteni kell a nem kormányzati szervezetekkel és a fogyasztói szervezetekkel folyó együttműködést, hogy az erdészeti ágazat képes legyen olyan termékeket, szolgáltatásokat és egyéb előnyöket biztosítani, amelyek megfelelnek a polgárok szükségleteinek. A nagyközönséget és az erdőtulajdonosokat tájékoztatni kell arról, hogy cselekedeteiknek milyen kihatásuk van a környezetre, és milyen fenntartható módszereket alkalmazhatnak. Az erdők szolgáltatásai összgazdasági és -társadalmi értékének megállapításához minden tagállamban mérleget kell felállítani az erdők szolgáltatási értékéről.