—

amely 2006. november 20. és 23. között ült össze Bridgetownban (Barbados),

—

tekintettel eljárási szabályzata 17. cikkének (1) bekezdésére,

—

tekintettel a 2000. június 23-án, Cotonou-ban aláírt AKCS-EU partnerségi megállapodás 24. cikkére,

—

tekintettel a 2004. október 20-án az AKCS/EU gazdasági és társadalmi érdekcsoportok hetedik regionális szemináriumán az AKCS-EU Közös Parlamenti Közgyűlés égisze alatt elfogadott Fidzsi-szigeteki nyilatkozatra,

—

tekintettel az AKCS-EU Közös Parlamenti Közgyűlés által 2001 márciusában, Libreville-ben (Gabon) elfogadott, az Európai Fejlesztési Alap (EFA) irányítása és ellenőrzése összefüggésében a turizmusról és fejlődésről szóló állásfoglalásra (2),

—

tekintettel az AKCS-EU Közös Parlamenti Közgyűlés által 1999. október 14-én, Nassauban (Bahamák) elfogadott, a turizmusról és fejlődésről szóló állásfoglalásra (3),

—

tekintettel a turizmus globális etikai kódexére, amelyet a Turizmus Világszervezetének közgyűlése 1999. október 1-jén, Santiagóban (Chile) fogadott el, és azt az ENSZ Közgyűlés a 2001. december 21-én elfogadott állásfoglalásával jóváhagyta (4),

—

tekintettel az AKCS-EU Közös Parlamenti Közgyűlés által 1999. április 1-jén, Strasbourgban elfogadott, a fejlesztési együttműködés kulturális dimenziójáról, ezen belül az örökséggel és turizmussal kapcsolatos kérdésekről szóló állásfoglalásra (5),

—

tekintettel az 1998. november 30-i brüsszeli Fejlesztési Tanács által a fejlődő országokban a fenntartható turizmusról elfogadott állásfoglalásra,

—

tekintettel az Európai Parlament 2005. szeptember 8-án elfogadott, a turizmusról és fejlődésről szóló állásfoglalására,

—

tekintettel a Gazdaságfejlesztési, Pénzügyi és Kereskedelmi Bizottság jelentésére (AKCS-EU 3871/06 végleges),

A.

mivel a turizmus minden szinten tagadhatatlanul a fejlődő országok növekedésének hajtóereje; mivel annak szerepe a nemzetközi kereskedelemben a világ számos régiójába irányuló turizmust befolyásoló közelmúltbeli természeti katasztrófák ellenére is egyre nő,

B.

mivel a szervezett turistaprogramok, illetve az egyéni utazások egyre inkább egynél több ország számos turistacélpontját foglalják magukban, ezáltal hozzájárulnak a fokozott regionális együttműködéshez és az országok közötti kötelékek erősítéséhez,

C.

mivel a turizmus a fejlődő országokban végrehajtandó következetes fejlesztési politikák mindegyikének egyik alapvető szempontja; mivel erősíteni kell az egyéb gazdasági ágazatokkal, különösen a mezőgazdasággal és halászattal, az élelmiszer- és italgyártással és -feldolgozással, más gyártó ágazatokkal, a kézműiparral, a közlekedéssel és a pénzügyi szolgáltatásokkal meglevő kapcsolatait,

D.

mivel a turizmushoz kapcsolódó tevékenységek a közlekedés, az energia, az új kommunikációs technológiák, a lakásszolgáltatás, a közegészségügy, az egészségügy és a higiénia területén infrastrukturális projekteket tehetnek szükségessé a fejlődő országokban,

E.

mivel alapvető, hogy ezek a projektek egyaránt szolgálják a helyi közösségek és a turizmus javát,

F.

mivel a turizmus gyakran nem tudott szoros kapcsolatokat kialakítani a nemzetgazdaságokkal; mivel a turizmus infrastruktúrája általában külföldi tulajdonban van, és a beruházásokat az egyes országok által egymással versengve nyújtott jelentős pénzügyi és adóösztönzők irányítják,

G.

mivel a turizmus több mint kétszer akkora pénzmozgást eredményez a gazdag országoktól a szegények felé, mint amekkorát a kormányok támogatás formájában nyújtanak; mivel az 50 legkevésbé fejlett ország közül 46 esetében jelenleg a turizmus eredményezi a legnagyobb devizabevételt,

H.

mivel a világ 50 legszegényebb országa közül 41 esetében a turizmus a GDP több mint 5 %-át, illetve a kivitel több mint 10 %-át teszi ki,

I.

mivel az Új Partnerség Afrika Fejlesztéséért (NEPAD) 2001. évi alapdokumentuma kifejezetten említi az afrikai turizmus jelentőségét, és a turizmussal kapcsolatban cselekvési tervet határoz meg, amelyet az Afrikai Unió (AU) 2004-ben jóváhagyott, és szerepel benne az afrikai ökoturizmus és kulturális turizmus szerepének elismerése,

J.

mivel a vendéglátó ágazatban ösztönözni kell a helyi beruházást, akár olyan politikákkal, amelyek lehetővé teszik helyi magán- vagy együttműködésen alapuló vállalatok létrehozását, amelyek korábban importált árukat vagy szolgáltatásokat állíthatnának elő, akár a helyi és nemzetközi vállalkozások közötti közös vállalatok révén,

K.

tekintettel a gazdasági partnerségi megállapodásokról (GPM-ek) jelenleg folyó tárgyalásokra, amely megállapodások 2008. január 1-jétől kezdődően az AKCS-országok és az EU között a kereskedelmi kapcsolatok tekintetében fennálló egyoldalú preferenciális kereskedelmi rendszer helyébe fognak lépni,

L.

mivel a fenntartható turizmus csak akkor fejlődhet, ha az adott helyen tiszteletben tartja a természeti és kulturális feltételeket és a helyi közösségek hagyományait,

M.

mivel a turizmust nem a környezet ellenségének, hanem szövetségesének kell tekinteni, mivel a turizmus jövedelmezősége a környezet és az örökség megőrzésétől függ,

N.

mivel a hatóságoknak külön figyelmet kell fordítaniuk a turizmus környezetbarát formáira, mint például az ökoturizmus, a vidéki turizmus és a „szolidáris turizmus”,

O.

mivel a turizmust a helyi örökség – legyen az természeti vagy kulturális, anyagi vagy szellemi – és a történelmi jelentőségű épületek megőrzése és fejlesztése tartja fenn,

P.

mivel a turisták és a turistalétesítmények és -helyek biztonsága külön figyelmet igényel a hatóságok részéről,

Q.

mivel az érzékeny területeket csak annak értékelését követően lehet a turizmussal kapcsolatos beruházások előtt megnyitni, hogy azok milyen mértékben képesek a turizmushoz kapcsolódó tevékenységek hatásait elviselni,

R.

mivel a kormányok a turizmus ágazatát képviselő szervezetekkel folytatott konzultációt követően jogszerűen állapíthatnak meg szigorú szabályokat az igen népszerű helyek látogatóira vonatkozóan,

S.

mivel az illetékes nemzeti hatóságoknak kell integrálniuk és elfogadniuk azt az elképzelést, hogy korlátozzák a turisták számát a rendkívül nagyszámú turista által érintett kis szigetállamokban, illetve hegyvidéki és parti területeken,

T.

mivel a turizmus nem tervezett és nem koordinált fejlesztése nyomást gyakorolhat a szűkös víz- és energiaellátásra, fokozhatja a védett területek élővilágára és tengeri erőforrásaira nehezedő terhelést, és veszélyeztetheti az ökológiailag sérülékeny területeket,

U.

mivel szükség lehet arra, hogy az EU segítséget nyújtson a kormányoknak az ökológiailag sérülékeny területekre való belépést és azok felhasználását szabályozó jogszabályok kidolgozásához, nyomon követéséhez és végrehajtásához,

V.

mivel a környezet védelme és a Kiotói Jegyzőkönyv fenntartható fejlődést szolgáló célkitűzéseinek teljesítése érdekében az energiával kapcsolatos gyakorlatok és a közlekedési politikák összehangolására van szükség,

W.

mivel egy ország közegészségügyének színvonala vonzó voltának részét képezik,

X.

mivel az utazásszervezőknek tájékoztatniuk kell a turistákat az adott utazási célponthoz vagy turistatevékenységhez kapcsolódó betegségek és sérülések kockázatairól, valamint a fogadó társadalom normáiról és értékeiről,

Y.

mivel a turizmus a higiéniai előírások, az egészségügyi intézkedések, a vakcinázási programok, valamint a betegségek megelőzésével kapcsolatos információk terjesztése révén szükségképpen hatással van a közegészségügy színvonalára,

Z.

mivel a turizmusra vonatkozó megfelelő adópolitika bevételt biztosíthat a kormányok számára ahhoz, hogy jobb egészségügyi létesítményeket biztosítsanak, amelyek egyaránt szolgálják a helyi lakosok és a turisták javát,

AA.

mivel az utazók magatartása súlyosbíthatja a turisták egészségi problémáit, és indokolatlan terhet jelenthet a helyi egészségügyi szolgálatok számára,

AB.

mivel a HIV/AIDS, a tuberkulózis és a malária ma globális veszélyt jelent,

AC.

mivel a fejlődő országok egészségpolitikájában nem hagyhatók figyelmen kívül és nem kisebbíthetők azok a kockázatok, amelyek mind a turistákat, mind a helyi lakosokat érintik az olyan rendkívül fertőző betegségek terjedése miatt, mint például a hasmenéssel járó fertőzések, a légúti fertőzések, az ismeretlen eredetű láz és a hepatitis,

AD.

mivel az állampolgároknak megfelelő oktatást és képzést kell kapniuk, hogy minden szinten részt vehessenek a turizmussal kapcsolatos tevékenységekben,

AE.

mivel a turizmus hatást gyakorol az oktatásra, a helyi közösségek számára nyelvtanulást, illetve új információs és kommunikációs technológiákat tesz elérhetővé, ezáltal lehetővé teszi számukra, hogy kulturális örökségüket a szokások és hagyományok tiszteletét alapul véve fejlesszék, ugyanakkor a társadalom fejlődése és az új szokások tekintetében nagyobb tudatosságot és fokozottabb alkalmazkodást igényel,

AF.

mivel a hatóságok számára nem kevésbé fontos a helyi hagyományok megőrzésének biztosítása, amelyek tiszteletben tartják az emberi jogokat, különösen a nők és a gyermekek jogait,

AG.

mivel a turizmushoz egyes országokban az emberi jogok megsértése társul, mint például a gyermekmunka, a prostitúció és a szexuális kizsákmányolás,

AH.

mivel a szexturizmust az európai és a helyi hatóságok tartós és összehangolt, a nem kormányzati szervezetekkel együttműködésben folytatott kampánya keretében kell kezelni,

AI.

mivel kizárólag a nemzetközi jog tiszteletben tartásán alapuló összehangolt intézkedések, információterjesztés és büntetések bevezetése bizonyulhat valóban hatásosnak,

AJ.

mivel a szexturizmusért járó büntetések széles körben történő ismertetésének elrettentő hatással kell bírnia, a szexturizmussal kapcsolatos bűncselekményeket üldözni kell, és lehetővé kell tenni, hogy mind a származási országban, mind az elkövetés helyén büntetőeljárást lehessen indítani,

AK.

mivel az utazásszervezők, az utazási irodák és a légitársaságok által alkalmazott politikák és intézkedések – mint például brosúrák kiosztása vagy filmek vetítése az érzékeny úti célokba irányuló utazásokon – pozitív hatással járnak,

AL.

mivel az Egészségügyi Világszervezet (WHO) tagállamait felszólították, hogy tegyenek intézkedéseket a legszegényebb és legsérülékenyebb csoportoknak a „transzplantációs turizmussal”, valamint a szövetek és szervek értékesítével szembeni védelme érdekében,

AM.

mivel a Turizmus Világszervezetének a „Fenntartható turizmus a szegénység megszüntetéséért ”című programja hozzájárul a szegénység csökkentésének millenniumi fejlesztési céljához, arra törekedve, hogy a legkevésbé fejlett és egyéb fejlődő országokban fejlessze és támogassa a turizmussal kapcsolatos projekteket, támogassa a turizmus területén a mikrovállalkozási kezdeményezéseket, munkalehetőségeket teremtsen, megkönnyítse a piacra jutást, és azok javára fejlessze a helyi kapacitást, akik napi egy dollárnál kevesebből élnek,

AN.

mivel a turizmus nem jelent választ az összes problémára, de a szegényeket szolgáló átfogóbb nemzeti növekedési politika részét kell képeznie,

AO.

mivel a turizmus néhány országban véletlenül alakult ki, néha a gazdasági fejlődés egyetlen lehetőségeként, amikor a hagyományos mezőgazdasági-kiviteli ágazat a globális piacon nem tudta megőrizni pozícióját,

AP.

mivel a turizmus a foglalkoztatás növelésének egyik legfőbb tényezője; mivel az összes munkahelyteremtő intézkedésnek meg kell felelnie a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) előírásainak,

AQ.

mivel a hatóságok részéről külön figyelmet érdemelnek a turizmus azon formái, amelyek a helyi munkavállalók és vállalkozók számára tisztességes fizetés biztosítására törekszenek, különösen a „tisztességes turizmus ”esetén,

AR.

mivel a turizmus munkaigényes, nagy arányban foglalkoztat nőket, és nem feltétlenül importigényes; mivel a bejutásnak kevés akadálya van, a vállalkozások összes típusát és dimenzióját felöleli, és a helyi gazdaságban lehetőséget biztosít az értéklánc következő szintjeivel kialakított gazdasági kapcsolatok számára, ezáltal lehetővé teszi a szegények számára, hogy szakképzést nem igénylő vagy betanított munkásként végezhető munkalehetőséget kapjanak,

AS.

mivel a kormányok ösztönzőket hozhatnának létre a vállalatok számára, hogy beruházásaik és működésük a szegények javát szolgálják, módosítva engedélyezésüket, koncesszióikat, ellátási láncukat és forgalmazási politikáikat,

1.

felszólít arra, hogy az EU és AKCS fejlesztési politika kidolgozásakor módszeresen és következetesen vegyék figyelembe a turizmus hatását, valamint a fenntartható turizmus és a helyes kormányzás elveit;

2.

úgy véli, hogy a turizmusnak ahhoz, hogy fenntartható legyen, javítania kell a helyi lakosok életét, védenie kell környezetüket és egészségüket, és az élelmiszerek, feldolgozott áruk, kézműves termékek, szolgáltatások és egyéb erőforrások helyi beszerzése révén támogatnia kell a helyi gazdaságot; felszólítja a fejlődő országok kormányait, hogy biztosítsák a helyi közösségek teljes mértékű részvételét a turizmussal kapcsolatos tevékenységekben, és biztosítsák az így keletkezett gazdasági, társadalmi és kulturális haszon tisztességes elosztását;

3.

ajánlja, hogy a Bizottság az együttműködési és fejlesztési politikája során, fejlesztési iránymutatásai keretében és a vállalkozási struktúrák megszilárdítása érdekében tett erőfeszítései révén a fenntartható turizmusra összpontosítson, különösen az AKCS-országokkal fenntartott kapcsolatai keretében; sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy az Afrikára vonatkozó jelenlegi stratégia semmilyen említést nem tesz a turizmusról; ezért azt kéri, hogy az ajánlás megfelelő fejlesztésének lehetővé tétele érdekében az Európai Bizottság vállalkozási főigazgatóságának turizmussal foglalkozó egységében, valamint az AU és AKCS Titkárságok turizmussal foglalkozó szolgálataiban dolgozó személyzetet megerősítsék, és szakértelmüket a turizmushoz közvetlenül vagy közvetve kapcsolódó témákban kihasználják;

4.

felszólítja az AKCS-országok kormányait, hogy vizsgálják meg azokat a politikákat, amelyek célja, hogy „fejlesztési értéktöbblet ”hasznot biztosítsanak a turizmussal kapcsolatos projekteknek helyt adó területek helyi közösségei számára;

5.

hangsúlyozza, hogy a turizmusból származó hasznot a helyi fejlesztésbe kell ismét befektetni; felszólítja az utazásszervezőket, hogy vizsgálják felül az „all inclusive ”csomagjaikat, amelyek megakadályozzák, hogy a helyi közösségek számára járulékos haszon keletkezzen, és ösztönzi ezeket az utazásszervezőket – amennyire lehetséges – az anyagok és a személyzet helyi beszerzésére, beleértve a vezető munkatársakat is;

6.

ösztönzi a kormányokat a köz- és magánszféra-partnerségek létrehozásának és fejlesztésének támogatására, és a turizmus ágazatában a magán- és együttműködésen alapuló vállalkozások létrehozásának segítésére;

7.

felszólít az Európai Fejlesztési Alap (EFA) által finanszírozott, a fenntartható turizmust célzó projektek arányának növelésére, amennyiben az lehetséges;

8.

javasolja, hogy a fenntartható turizmus kérdése és annak gazdasági hatása szerepeljen a GPM-ekről jelenleg folyó tárgyalásokban, és a fejlődő országok európai piaccal kapcsolatos érdekei pozitív elbírálásban részesüljenek, ha a szolgáltatások kereskedelméről szóló megállapodás (GATS) keretében turizmusra vonatkozó kérdéseket vetnek fel;

9.

megállapítja, hogy a turizmus sok fejlődő országban alapvetően a magánszektor tevékenysége, és a Közösségnek ezért módot kell találnia annak biztosítására, hogy az érdekelt feleket és más szociális partnereket teljes mértékben bevonják a turizmust érintő fejlesztési politikával kapcsolatos összes egyeztetésbe;

10.

követeli, hogy az érintett országok kormányai és az EU utazásszervezői gondoskodjanak az emberi jogoknak, az ILO alapvető munkaügyi normáinak megfelelő munkavállalói jogoknak, az európai turizmus fogyasztói védelmének és az utazásszervezőkre vonatkozó ajánlásoknak tiszteletben tartásáról;

11.

felszólítja a fejlődő országok kormányait, hogy valamennyi külföldi beruházás szükséges feltételeként a nemzeti piacokra való bejutásra vonatkozóan az ENSZ Turizmus Világszervezetének ajánlásaival összhangban átlátható és megfelelően szabályozott eljárásokat vezessenek be;

12.

felszólít a nemzeti erőforrások, a kulturális örökség és a hagyományos földtulajdonosi rendszerek védelme és megőrzése érdekében a fenntartható turizmussal kapcsolatos politikák és szabályozások kidolgozására;

13.

ösztönzi a meglevő műszaki és tudományos erőforrások optimalizálását az építészeti örökség romlásának és pusztításának, valamint a környezet állapotromlásának megakadályozása érdekében;

14.

felszólít arra, hogy az EU támogassa a turizmust, és abba a környezetvédelmi dimenziót is foglalják bele, különös tekintettel a hulladékkezelésre és a parti övezetek fejlesztésére;

15.

felszólít arra, hogy a fejlődő országokban a turizmus területét érintő európai beruházásokra ugyanazok a szabályok vonatkozzanak, mint az EU-ban történő beruházásokkal kapcsolatos EU finanszírozásra, oly módon, hogy ne kaphassanak támogatást azok a beruházások, amelyek nyilvánvalóan károsak a környezetre, az emberi jogokra, az ILO alapvető munkaügyi normáira, a helyi közösségek életmódjára vagy a fogadó ország történelmi és kulturális örökségére nézve;

16.

felszólítja az EU-t, hogy nyújtson technikai segítséget azoknak az országoknak, amelyek a tömeges turizmus hatása miatt kénytelenek intézkedéseket tenni a turistahelyeik megőrzése érdekében; arra is felszólít, hogy ezen a területen kerüljön sor a legjobb gyakorlatok cseréjére;

17.

hangsúlyozza, hogy sürgősen szükség van arra, hogy a Közösség a turizmus ágazatát érintő természeti katasztrófák által sújtott országoknak támogatást nyújtson; arra szólít fel, hogy külön figyelmet kell fordítani a kis szigetállamok helyzetére;

18.

ösztönzi a turizmus rendkívül gyors növekedésével szembenézni kényszerült helyi hatóságokat, hogy szükség esetén tegyenek intézkedéseket a turisták számának korlátozása érdekében;

19.

felszólít az elérhető, védett és biztonságos turizmus érdekében olyan kezdeményezések megtételére, amelyek a turizmus ellen irányuló bűncselekmények kezelését szolgálják, beleértve a rendőri erők különleges képzését is;

20.

felszólítja a Bizottságot, hogy a fenntartható fejlődés támogatását célzó tevékenységei során ismerje el egy ország vagy egy régió azon jogát, hogy a regionális együttműködési projektek finanszírozása során demokratikus úton meghatározhassa saját prioritásait;

21.

felszólítja a tagállamok kormányait és a Bizottságot, hogy – a minősített „tisztességes európai turizmus ”címke bevezetésével – az utazásszervezők és a tapasztalt szervezetek támogatásával tegyen lépéseket a turizmus etikai normáinak előmozdítása érdekében;

22.

felszólítja az EU-t, hogy nyújtson segítséget a kormányoknak az ökológiailag sérülékeny szárazföldi vagy tengeri területekre való belépést és azok használatát szabályozó jogszabályok kidolgozásához, nyomon követéséhez és végrehajtásához;

23.

úgy véli, hogy a fenntartható turizmusból származó jövedelem előmozdíthatja a fejlődő országok lakosai életszínvonalának javítását és a közegészségügyet, valamint a lakásszolgáltatás, a kommunikáció, az energia és a technológia infrastruktúráit;

24.

úgy véli, hogy a turizmusra vonatkozó megfelelő adópolitika bevételt biztosíthat a kormányok számára ahhoz, hogy jobb egészségügyi létesítményeket és egyéb infrastruktúrákat biztosítsanak, amelyek egyaránt szolgálják a helyi lakosok és a turisták javát;

25.

hangsúlyozza, hogy a turizmus hatással lehet a közegészségügy színvonalára és a helyi egészségügyi szolgáltatásokra; ezért elismeri, hogy a malária, a tuberkulózis, a nemi úton terjedő betegségek (beleértve a HIV-et/AIDS-et) és a figyelmen kívül hagyott betegségek leküzdése érdekében a kutatások európai szintű ösztönzésére van szükség;

26.

ismét felszólítja a Bizottságot, hogy biztosítson pénzügyi támogatást a gyermekek védőoltásához, amely a következő betegségek elleni antigéneket kombináló, sürgősen szükséges vakcinákra irányul: diftéria, tetanusz, szamárköhögés, hepatitis B és a Haemophilus influenzae B. típusa által okozott agyhártyagyulladás;

27.

felszólítja az utazásszervezőket és az utazási irodákat, hogy tájékoztassák ügyfeleiket az adott úti cél vagy turistatevékenységek kiválasztásakor felmerülő betegségek és sérülések kockázatairól, valamint a fogadó társadalom normáiról és értékeiről;

28.

felszólítja az EU-t, hogy támogassa az AKCS-országokban a turizmussal összefüggő szakismereteket, nyelveket, illetve új információs és kommunikációs technológiákat oktató iskolák létrehozását, amelyek célja, hogy munkatársakat képezzenek a fejlődő országokban vagy az ugyanolyan igényű fejlődő országok csoportjaiban végzett, turizmushoz kapcsolódó regionális és helyi tevékenységekhez;

29.

felszólítja az Uniót és a tagállamokat, hogy tapasztalataikat és szakismereteiket tegyék hozzáférhetővé a turizmus terén potenciállal rendelkező fejlődő országok számára, hogy lehetővé tegyék a munkatársak helyszíni képzését; felszólítja a Bizottságot, hogy támogassa az ilyen szakismereteket kérő fejlődő országokban zajló projekteket;

30.

felszólítja az érintett országok kormányait, hogy küldjék meg egymásnak a női vagy férfi szexturizmushoz kapcsolódó bűncselekmények, emberiség elleni bűntettek vagy terrorizmus okán elutasított vízumkérelmek éves jegyzékét;

31.

a gyermekeket érintő szexturizmus elleni küzdelem érdekében felszólítja:

32.

ösztönzi azon utazásszervezőket, utazási irodákat és légitársaságokat, amelyek eddig is így tettek, a szexturizmus elleni fellépés folytatására azáltal, hogy növelik ügyfeleik tudatosságát és tájékoztatják őket a lehetséges jogi kockázatokkal kapcsolatban, valamint felszólítja azokat, amelyek még nem tettek ilyen lépéseket, hogy kezdjék el ezeket; felszólítja az összes szereplőt, hogy működjenek együtt a hatóságokkal a lehetséges bűncselekmények meghatározásában;

33.

felszólítja az összes államot, hogy a „transzplantációs turizmus ”megszüntetését szolgáló intézkedések elfogadásával biztosítsák a szervátültetések etikusságát;

34.

felszólít arra, hogy a turizmus fent említett globális etikai kódexét az összes ország építse be nemzeti jogába;

35.

felszólít a helyileg szabályozott fenntartható turizmust szolgáló kezdeményezések támogatására, amelyek célja a szegénység enyhítése, a biológiai sokféleség megőrzése és az emberi jogok előmozdítása;

36.

felszólítja az EU-t és annak tagállamait, hogy nyújtsanak pénzügyi támogatást az ENSZ Turizmus Világszervezete által indított FT-SzM (fenntartható turizmus-szegénység megszüntetése) kezdeményezéshez és minden egyéb kezdeményezéshez, amely a fejlődő országokban a szegénység enyhítésére törekszik;

37.

új, a szegényeket segítő elképzelés alkalmazását ajánlja a nemzeti politikákban és a turizmussal kapcsolatos politikákban, amelynek célja, hogy lehetőséget teremtsen a helyi lakosság és szervezett gazdasági tevékenységeik számára;

38.

felszólítja a tagállamok kormányait annak biztosítására, hogy az európai uniós vállalatokra alkalmazandó szabályokat teljes mértékben végrehajtsák a szerződések fejlődő országokba történő áthelyezése, illetve ott történő végrehajtása során, külön figyelmet fordítva az érintett munkavállalók jogaira és a fenntartható ellátási láncra, elsősorban nemzeti források felhasználásával;

39.

elismeri a turizmus szerepét abban, hogy a hagyományos mezőgazdasági termelők számára alternatív jövedelemforrást biztosítson azokban a kis államokban, amelyek az új kereskedelmi megállapodások miatt a globális piacon elveszítették versenyképességüket;

40.

hangsúlyozza azt a tényt, hogy a turizmus a foglalkoztatás növelésének egyik legfőbb tényezője; ezért hangsúlyozza, hogy az összes munkahelyteremtő intézkedésnek meg kell felelnie az ILO előírásainak;

41.

elismeri, hogy a turizmus munkaigényes, nagy arányban foglalkoztat nőket, nem feltétlenül importigényes, a bejutásnak kevés akadálya van, a vállalkozások összes típusát és dimenzióját felöleli, és a helyi gazdaságban lehetőséget biztosít az értéklánc következő szintjeivel kialakított gazdasági kapcsolatok számára, ezáltal lehetővé teszi a szegények számára, hogy szakképzést nem igénylő vagy betanított munkásként végezhető munkalehetőséget kapjanak;

42.

úgy véli, hogy a kormányok ösztönzőket hozhatnának létre a társaságok számára, hogy beruházásaik és működésük a szegények javát szolgálják, módosítva engedélyezésüket, koncesszióikat, ellátási láncukat és forgalmazási politikáikat;

43.

utasítja társelnökeit, hogy ezt az állásfoglalást továbbítsák az AKCS-EU Tanácsnak, az Európai Bizottságnak, az Egyesült Nemzetek főtitkárának és az Afrikai Uniónak.

—

amely 2006. november 20. és 23. között ült össze Bridgetownban (Barbados),

—

tekintettel eljárási szabályzata 17. cikkének (1) bekezdésére,

—

tekintettel a Cotonou-i Megállapodásra, különösen annak 12. cikkére,

—

tekintettel a millenniumi csúcstalálkozóra és nyilatkozatra és a millenniumi fejlesztési célokra, valamint a kézi lőfegyverek és könnyű fegyverek tiltott kereskedelmének megszüntetését szolgáló összehangolt cselekvésre felszólító állásfoglalására,

—

tekintettel az Egyesült Nemzeteknek a kézi lőfegyverekkel és könnyű fegyverekkel való tiltott kereskedelem megelőzésére, leküzdésére és megszüntetésére irányuló, 2001 júliusában elfogadott cselekvési programjára (a továbbiakban: UNPoA),

—

tekintettel az Egyesült Nemzetek államainak az UNPoA végrehajtásának megvitatását szolgáló első kétéves találkozóira, amelyekre 2003 júliusában, 2005 júliusában, illetve 2006 júliusában került sor,

—

tekintettel az Egyesült Nemzetek Közgyűlése által 2005 decemberében elfogadott, az államok számára a tiltott kézi lőfegyverek és könnyű fegyverek időben és megbízható módon történő azonosítását és követését biztosító nemzetközi eszközre (2),

—

tekintettel a lőfegyverek, részeik és alkotóelemeik, valamint lőszereik tiltott gyártásáról és kereskedelméről szóló, 2001. évi jegyzőkönyv 2005. július 6-i hatálybalépésére (3),

—

tekintettel az ENSZ Biztonsági Tanácsának 1325 (2000) számú határozatára, amely a háború nőkre gyakorolt hatásával, valamint a nők konfliktusrendezéshez és fenntartható békéhez való hozzájárulásával foglalkozik,

—

tekintettel a 2005 júniusában, Gleneaglesben (Egyesült Királyság) megtartott G8-csúcstalálkozó következtetéseire, különösen a támogatás 2010-ig történő megduplázására – világszerte további 50 milliárd USD és Afrika számára 25 milliárd USD –, valamint a 2006. július 16-án és 17-én Szentpéterváron (Oroszország) megtartott G8-csúcstalálkozó következtetéseire;

—

tekintettel az Nemzetközi Büntetőbíróságot létrehozó római alapokmányra,

—

tekintettel az EU Afrikára vonatkozó, 2005. október 12-én elfogadott stratégiájára,

—

tekintettel a 2005. december 20-án aláírt, a fejlesztési politikáról szóló európai konszenzusra,

—

tekintettel az Európai Parlamentnek a kézi lőfegyverek és a könnyű fegyverek elterjedése és az azokkal való visszaélés elleni küzdelemről szóló 2001. március 15-i (4), 2001. november 15-i (5), 2003. június 19-i (6) és 2005. május 26-i (7) állásfoglalására, az Európai Unió fegyverkivitelről szóló magatartási kódexének 8. operatív rendelkezése értelmében készült hatodik éves tanácsi jelentésről szóló 2005. november 17-i állásfoglalására (8), és a segélyek hatékonyságáról és a fejlődő országokban tapasztalható korrupcióról szóló 2006. április 6-i állásfoglalására (9),

—

tekintettel a hagyományos fegyverek tiltott kereskedelmének megelőzését és leküzdését szolgáló, 1997. június 26-i EU programra (10), az Európai Uniónak a kézi lőfegyverek és a könnyű fegyverek destabilizáló felhalmozódása és terjedése elleni küzdelemhez történő hozzájárulásáról szóló, 2002. július 12-i 2002/589/KKBP tanácsi együttes fellépésre (11), a fegyverkereskedelem ellenőrzéséről szóló, 2003. június 23-i 2003/468/KKBP tanácsi közös álláspontra (12), valamint az Európai Tanács által 2005. december 15-16-án elfogadott, a kézi lőfegyverek, könnyű fegyverek és tölteteik törvénytelen felhalmozása és kereskedelme elleni küzdelmet célzó EU stratégiára (13),

—

tekintettel a Tanács által a 2005. október 3-i ülésén elfogadott következtetésekre, amelyekben kifejezik, hogy az EU támogatja az Egyesült Nemzetek keretében létrejövő nemzetközi fegyverkereskedelmi szerződést, amely kötelező közös normákat fog meghatározni a hagyományos fegyverek globális kereskedelmére nézve (14),

—

tekintettel az Európai Tanács által 2003. december 12-én, Brüsszelben jóváhagyott Európai Biztonsági Stratégiára,

—

tekintettel az Afrikai Egységszervezet miniszteri ülése által 2000. november 30-án és december 1-jén, Bamakóban (Mali) elfogadott, a kézi lőfegyverek és a könnyű fegyverek tiltott elterjedéséről, forgalmazásáról és kereskedelméről szóló afrikai közös álláspontról szóló bamakói nyilatkozatra;

—

tekintettel az Afrikai Unió kormányzati szakértőinek és regionális gazdasági közösségeinek a kézi lőfegyverek és könnyű fegyverek tiltott kereskedelmével foglalkozó második kontinentális konferenciáján, 2005. december 14-16-án, Windhoekban (Namíbia) elfogadott, az UNPoA végrehajtása terén tett előrehaladással foglalkozó felülvizsgálati konferenciának szóló afrikai közös álláspontra, valamint az Afrikai Unió 2006 januárjában, Kartúmban (Szudán) elfogadott, Ex.CL/DE.255 (viii) számú határozatára,

—

tekintettel a Dél-Afrikai Fejlesztési Közösség 2001. évi, lőfegyverekről, lőszerekről és az ezekhez kapcsolódó egyéb felszerelésekről szóló jegyzőkönyvére, amely 2005. júliusában lépett hatályba,

—

tekintettel „Az UNPoA végrehajtása: szükségletek és partnerségek ”címmel, 2002 márciusában, Pretoriában megtartott afrikai kormányközi konferenciára,

—

tekintettel a nairobi nyilatkozatra és a 2000. évi koordinált cselekvési programra (és annak három, 2002-ben, 2004-ben és 2005-ben megtartott, miniszteri szintű felülvizsgálati konferenciájára), valamint a kézi lőfegyvereknek és könnyű fegyvereknek a Nagy-Tavak és Afrika szarva régiókban történő ellenőrzéséről és visszaszorításáról szóló, 2004. évi nairobi jegyzőkönyvre, amely 2006. május 5-én lépett hatályba;

—

tekintettel a Nyugat-Afrikai Államok Gazdasági Közössége által a kézi lőfegyverek és könnyű fegyverek nyugat-afrikai importjára, exportjára és gyártására 1998-ban kihirdetett moratóriumra, valamint ennek későbbi meghosszabbításaira,

—

tekintettel a lőfegyverek, a lőszerek, a robbanószerek és az ezekhez kapcsolódó egyéb felszerelések illegális gyártása és kereskedelme elleni 1998. évi Amerika-közi egyezményre (CIFTA),

—

tekintettel a 2006. június 22-én, Bécsben elfogadott, a regionális integrációnak a béke és a biztonság előmozdítása terén betöltött szerepéről szóló állásfoglalására (15),

—

tekintettel a kézi lőfegyverek és könnyű fegyverek tiltott gyártása, továbbadása és forgalmazása, valamint túlzott felhalmozása által az emberiségre és a fejlődésre gyakorolt negatív hatás kezeléséről szóló A/RES/60/68 közgyűlési határozatra,

—

tekintettel a globális „Egymillió arc petícióra”, amelyet világszerte több mint 1 millió ember és 250 nem kormányzati szervezet támogat, kötelező erejű nemzetközi fegyverkereskedelmi szerződést követelve,

—

tekintettel a Politikai Bizottság jelentésére,

A.

üdvözölve, hogy egyre nagyobb nemzetközi támogatást kap az a jogilag kötelező érvényű nemzetközi fegyverkereskedelemi szerződés, amelynek célja az emberi jogokat vagy a nemzetközi humanitárius jogot sértő, az államok és régiók stabilitását veszélyeztető, illetve a valószínűleg fegyveres konfliktusok kirobbanásához vagy kiéleződéséhez vezető fegyverszállítások betiltása, és amelynek támogatását több mint 50 ország jelentette be hivatalosan;

B.

üdvözölve a fegyverszállításokra vonatkozó, nem kormányzati szervezetek és jogi szakértők által kidolgozott általános elvek sorát, amelyek meghatározzák az államok kötelezettségeit a fegyverek és lőszerek nemzetközi szállításai tekintetében,

C.

emlékeztetve arra, hogy a felülvizsgált Cotonou-i Megállapodás szerint a korrupció súlyos esetei a partnerségi megállapodás 96. és 97. cikkével összhangban konzultációhoz vezethetnek, és e konzultációk különleges esetekben különleges intézkedéseket eredményezhetnek,

D.

eltökélve, hogy minden szempontból csökkentik a kézi lőfegyverek és könnyű fegyverek tiltott kereskedelme által okozott emberi szenvedést, és szem előtt tartva, hogy a konfliktusok utáni és béketeremtő erőfeszítések során nemzeti intézkedésekre is szükség van a kézi lőfegyverek és könnyű fegyverek szabályozásához, továbbá emlékeztetve, hogy béke nélkül nem létezik biztonság vagy fenntartható fejlődés,

E.

mivel a becslések szerint évente félmillió embert ölnek meg kézi lőfegyverrel,

F.

üdvözölve az „A hagyományos fegyverek behozatalának, kivitelének és szállításának hatékony ellenőrzése ”című ENSZ határozat tervezetének 2006. július 24-i megküldését, amely a kormányzati szakértők csoportjának létrehozására szólít fel, és e csoport „legkésőbb 2008-ban megkezdi a hagyományos fegyverek behozatalára, kivitelére és szállítására vonatkozó közös nemzetközi normákat megállapító átfogó, jogilag kötelező erejű eszköz megvalósíthatóságának, alkalmazási körének és tervezett paramétereinek vizsgálatát”,

G.

tekintettel az UNPoA végrehajtása terén tett előrehaladás felülvizsgálatát szolgáló ENSZ konferenciára, amelyre 2006. június 26. és július 7. között került sor (a továbbiakban a kézi lőfegyverek felülvizsgálati konferenciája), valamint arra, hogy a konferencia teljes mértékben sikeres nyomon követésére van szükség, bár annak során semmilyen lépésről és intézkedésről nem sikerült megállapodni a cselekvési program további erősítését illetően,

H.

megállapítva, hogy a fenti határozattervezetnek – amelyet 2006 októberében, az ENSZ Közgyűlés első bizottságában kívánnak beterjeszteni – tartalmaznia kell az államok emberi jogok előmozdításával és védelmével kapcsolatos kötelezettségeit, amelyek nélkül a jövőbeli fegyverkereskedelmi egyezmény nem akadályozná meg, hogy a legsúlyosabb visszaélések elkövetőinek fegyvereket szállítsanak,

I.

újólag megerősítve aggodalmát a kézi lőfegyverek és könnyű fegyverek folyamatos tiltott terjedésével kapcsolatban, amelyek a fejlődő világ valódi tömegpusztító fegyverei, felesleges emberi szenvedést okoznak, súlyosbítják a fegyveres konfliktusokat és az instabilitást, elősegítik a terrorizmust, akadályozzák a fenntartható fejlődést és a jogállamiságot, továbbá hozzájárulnak az emberi jogok és a nemzetközi humanitárius jog súlyos megsértéséhez,

J.

üdvözölve a 2006. július 24-i állásfoglalás-tervezetet, amelyet Argentína, Ausztrália, Costa Rica, Finnország, Japán, Kenya és az Egyesült Királyság nyújtott be az Egyesült Nemzetek Közgyűlésének első bizottságához, kérve a hagyományos fegyverek behozatalára, kivitelére és szállítására vonatkozó közös nemzetközi normákat megállapító, jogilag kötelező erejű eszközről szóló jelentés elkészítéséért felelős szakértői csoport létrehozását, és sürgetve, hogy az említett bizottság azáltal erősítse meg a szakértői csoport megbízatását, hogy abban kifejezetten említést tesz az emberi jogokról, lerövidíti a határidőket, és a „megvalósíthatóság ”vizsgálatára vonatkozó félreérthető megfogalmazást a kötelező erejű fegyverkereskedelmi egyezmény egyértelmű támogatásával helyettesíti,

K.

emlékeztetve arra, hogy a G8 csoport országai bonyolítják a világ fegyverkereskedelmének körülbelül 85 %-át, és az Egyesült Államok Kongresszusa által készített, 2005. augusztus 29-i jelentés szerint 1997 és 2004 között a hagyományos fegyverek fejlődő országoknak történő szállításáról szóló megállapodások értéke az összes nemzetközi fegyverszállítási megállapodás 62,7 %-át tette ki, 2004-ben pedig a fejlődő országokba irányuló fegyverszállítás értéke a világ fegyverszállításainak 64,6 %-át tette ki,

L.

emlékeztetve arra, hogy a G8 csoport országai együttvéve évente körülbelül 63 milliárd eurót költenek fejlesztésre, és az EU és maguk az európai országok a teljes hivatalos fejlesztési támogatás több mint felét adják,

M.

megerősítve, hogy a kézi lőfegyverek és könnyű fegyverek fejlett országok által végzett, valamint fejlődő országok között zajló kivitele konfliktusokat szíthat, ezáltal ugyanezen országok fejlesztési és technikai segítségnyújtási politikáira hátrányos hatással van,

N.

fellelkesülve amiatt, hogy az állam- és kormányfők a 2005. évi világszintű csúcstalálkozón az UNPoA végrehajtásához támogatásukat fejezték ki, és elismerték, hogy a kézi lőfegyverek és könnyű fegyverek tiltott kereskedelme negatív hatást gyakorol a fejlődésre, a békére, a biztonságra és az emberi jogokra,

O.

mivel mind a fejlett, mind a fejlődő országokban kellő figyelmet kell fordítani a kézi lőfegyverek és könnyű fegyverek megengedett vagy tiltott gyártása, szállítása és forgalmazása, valamint a korrupció gyakorlata közötti összefüggésre,

P.

hangsúlyozva eltökéltségét az iránt, hogy az UNPoA-t meg kell erősíteni, és a kormányokat meg kell győzni arról, hogy kötelező erejű rendelkezésekről állapodjanak meg a kézi lőfegyverek és könnyű fegyverek nemzetközi, regionális és nemzeti jogszabályok révén történő ellenőrzése érdekében (ideértve ezek kereskedelmét és szállítását is),

Q.

azzal a meggyőződéssel, hogy itt az ideje, hogy a nemzetközi és regionális közösségek a nemzetközi jog, ezen belül az emberi jogok és a nemzetközi humanitárius jog tiszteletben tartásán alapuló, kötelező erejű nemzetközi normák elfogadása révén foglalkozzanak a kézi lőfegyverek és könnyű fegyverek terjedésének és az ezekkel való visszaélés kérdésével,

R.

aggodalmát fejezve ki amiatt, hogy az államok számára a kézi lőfegyverek és könnyű fegyverek tiltott kereskedelmének gyors és megbízható azonosítását és nyomon követését lehetővé tevő nemzetközi eszköz nem terjed ki a lőszerekre és robbanószerekre, valamint hogy az eszköz jogilag nem kötelező erejű,

S.

sajnálatát fejezve ki a kézi lőfegyverek és könnyű fegyverek tiltott kereskedelme elleni küzdelemmel kapcsolatos kibővített ENSZ-konzultációk lassúsága, valamint a fegyverkereskedelemről szóló, jogilag kötelező erejű nemzetközi eszköz létrehozására vonatkozó kötelezettségvállalás elmaradása miatt,

T.

hangsúlyozva, hogy az UNPoA előírja az államok számára, hogy a kiviteli engedélyek iránti kérelmeket szigorú nemzeti szabályozás, illetve az összes kézi lőfegyverre és könnyű fegyverre vonatkozó, az államok meglevő felelősségeivel és a vonatkozó nemzetközi joggal összhangban álló eljárások alapján bírálják el, figyelembe véve különösen e fegyverek illegális kereskedelembe kerülésének kockázatát,

U.

üdvözölve és támogatva a civil társadalmi szervezetek által kampányok keretében tett, különösen a fegyverkereskedelmi egyezmény támogatására összpontosított erőfeszítéseket,

V.

megerősítve, hogy a kézi lőfegyverek és könnyű fegyverek elérhetőségének, kínálatának és keresletének csökkentése nélkülözhetetlen az összes állam és azok polgárainak jólétéhez, és ez általában véve az ennek érdekében tett nemzeti, regionális, kontinentális és nemzetközi szintű cselekvéseken/kezdeményezéseken keresztül, különösen az alábbiak révén érhető el:

W.

üdvözölve az Európai Unió kézi lőfegyverek és könnyű fegyverek, illetve azok lőszereinek tiltott felhalmozása és kereskedelme elleni küzdelmet szolgáló stratégiáját, és megerősítve, hogy a kézi lőfegyverek és könnyű fegyverek kérdésében az Európai Uniónak a határain kívüli fellépését széleskörű, következetes elképzelésre kell alapoznia, amely figyelembe veszi a hosszú távú fenntartható fejlődést, valamint azt, hogy a kormányok nemzetközi szervezetek keretében folyó nemzetközi együttműködésére, és a nemzetközi jog szerinti kötelezettségeik betartására van szükség;

X.

felkérve az EU tagállamait, hogy kezeljék prioritásként a kézi lőfegyverek és könnyű fegyverek ellenőrzésére és felszámolására irányuló stratégiákat, például a veteránok lefegyverzését, leszerelését, hazatérését, rehabilitációját és újrabeilleszkedését (DDRRR) szolgáló, a helyi közösségekkel és a fegyveres erőszak túlélőivel teljes partnerségben végzett projekteket, valamint hogy a 10. EFA keretében gondoskodjanak az ilyen programok elegendő mértékű finanszírozásáról;

Y.

mivel az EU tagállamainak a fegyverkivitelről szóló, jogilag kötelező erejű magatartási kódexben rögzített egyértelmű, hatékony és összehangolt közös fegyverkivitel-ellenőrzési politikája révén az EU az AKCS-államokban döntő mértékben hozzájárulhatna a fenntartható fejlődéshez,

Z.

ismét kiemelve, hogy a kézi lőfegyverek és könnyű fegyverek tiltott kereskedelmének minden szempontból történő megelőzése, leküzdése és felszámolása kulcsfontosságú eleme a konfliktusok megelőzését és rendezését, a konfliktusok utáni fenntartható újjáépítést, a tartós béke és a biztonság elősegítését, valamint a bűnmegelőzést szolgáló erőfeszítéseknek, ezáltal segíti a fenntartható emberi és társadalmi-gazdasági fejlődés feltételeinek megteremtését,

AA.

fokozottabban figyelembe véve a fegyveres erőszak áldozatainak különleges igényeit, beleértve egészségüket, gazdasági és rehabilitációs igényeit, valamint a nők, a férfiak, a lányok, a fiúk, az idősek és a menekültek különböző igényeit,

AB.

ismét hangot adva a kézi lőfegyverek és könnyű fegyverek gyermekekre gyakorolt pusztító hatásával kapcsolatos nagy fokú aggodalmának, akik közül sokan a fegyveres konfliktusok áldozatai vagy gyermekkatonaságra kényszerítik őket, vagy szervezett fegyveres erőszakban vesznek részt, és e tekintetben figyelembe véve az ENSZ Közgyűlésének gyermekekről szóló különleges üléseit, valamint a Biztonsági Tanács 1379., 1460., 1539. és 1612. számú határozatát, amelyek hozzájárulnak a fegyveres konfliktusok által érintett gyermekek védelme kezelésének átfogó keretéhez,

AC.

emlékeztetve arra, hogy az UNDP emberi fejlődésről szóló 2003. évi jelentése szerint a katonai kiadások és adósságok költségei jelentik a millenniumi fejlesztési célok elérésének két legfontosabb akadályát, és az exporthitel-ügynökségek fontos szerepet játszanak a fejlődő országok katonai kiadásainak és adósságainak növelésében,

1.

felkéri az államokat, hogy állapodjanak meg a fegyverszállításokra vonatkozó általános elvrendszerről, amely legalább a következőket biztosítja:

2.

sürgeti, hogy a nemzetközi közösség az ENSZ keretében kezdjen hatékony tárgyalásokat a nemzetközi fegyverkereskedelmi szerződésről, hogy egy jogilag kötelező erejű eszközt hozzanak létre a kézi lőfegyverek és könnyű fegyverek gyártásának az összes gyártó országban történő csökkentése, valamint a fegyverszállítások világszintű szabályozása érdekében, az előző bekezdésben említett általános elvekről folytatott egyeztetések során meghatározottak szerint;

3.

hangsúlyozza, hogy a nemzetközi jog szerint a fegyverszállítások tekintetében fennálló, különösen az emberi jogi és a humanitárius jogi szempontokra vonatkozó kötelezettségeket egységes szerkezetbe kell foglalni;

4.

felszólítja az ENSZ fegyverekről szóló jegyzőkönyvének valamennyi aláíró felét, hogy a jegyzőkönyvet ratifikálják és nemzeti jogukba haladéktalanul ültessék át;

5.

sürgeti az UNPoA, a fegyverekről szóló jegyzőkönyv és más hasonló nemzetközi és regionális eszközök és kezdeményezések részes államait, hogy dolgozzanak ki technikai segítségnyújtási programokat azon harmadik államok vagy regionális szervezetek támogatására, amelyek a fegyverkereskedelem szabályozását szolgáló jogszabályi rendelkezéseket kívánnak kidolgozni;

6.

sürgeti az UNPoA és más alkalmazandó nemzetközi eszközök részes államait, hogy állapodjanak meg egy egységes jelentéstételi mechanizmusról, amelyet a későbbi felülvizsgálati konferenciák vagy folyamatok során használnának, és amelyet a részes államokkal konzultálva az ENSZ leszerelési ügyekkel foglalkozó főosztálya (UNDDA) dolgoz ki és koordinál;

7.

felszólít arra, hogy a szubregionális vagy regionális szervezeteken belül – a helyzettől függően – hozzanak létre vagy jelöljenek ki egy kapcsolattartási pontot, amely az UNPoA végrehajtásával kapcsolatos kérdésekben összekötőként működik;

8.

ösztönzi a kézi lőfegyverek és könnyű fegyverek tiltott kereskedelmének minden szempontból történő megelőzésére, leküzdésére és felszámolására irányuló, jogilag kötelező erejű eszközök létrehozása érdekében folytatott tárgyalásokat, és felszólítja az államokat, hogy azokat ratifikálják és teljes mértékben hajtsák végre;

9.

sürgeti, hogy az államok a fegyverembargók megsértését (ideértve azok pénzügyi és logisztikai támogatását is) nemzeti jogukban minősítsék bűncselekménynek;

10.

sürgeti, hogy az államok javítsák a fegyveres erők, a bűnüldöző szervek és a büntetőjogi rendszerek működését, átláthatóságát és demokratikus elszámoltathatóságát, hogy hozzájáruljanak egy olyan biztonságos környezet kialakításához, ahol az állampolgárok nem érzik szükségét lőfegyver birtoklásának;

11.

ajánlja, hogy a tengerentúli területeken beavatkozó katonai és biztonsági magánszolgáltatók tevékenységének szabályozása érdekében a nemzeti jogot hajtsák végre és annak betartásáról aktívan gondoskodjanak, és, amennyiben ilyen jogszabályok nem léteznek, azokat a fejlődő biztonsági ágazat szabályozásának javítása és elszámoltathatóságának növelése érdekében dolgozzák ki és alkalmazzák;

12.

sürgeti, hogy minden állam illessze be nemzeti jogába a bűnüldözési tisztviselők magatartási szabályzatát (16), valamint a bűnüldözési tisztviselők erőalkalmazásáról és lőfegyverhasználatáról szóló alapelveket (17);

13.

határozottan ajánlja, hogy a kormányok a polgári személyek számára tiltsák be mindenfajta automata és félautomata lőfegyver és gépfegyver birtoklását és használatát;

14.

sürgeti, hogy az államok dolgozzanak ki nemzeti jogszabályokat a kézi lőfegyverek és könnyű fegyverek, valamint az automata és félautomata gépfegyverek ellenőrzésére és engedélyezésére, valamint annak megakadályozására, hogy a korábban erőszakos cselekményeket, különösen családon belüli erőszakot elkövetett, illetve fegyverkereskedelemben vagy a fegyverzetellenőrzési szabályok megsértésében részt vett személyek fegyverhez juthassanak;

15.

hangsúlyozza, hogy szükség van a nemzeti kezdeményezések fenntarthatóságának biztosítására, többek között az igények és az eszközök értékelésének kidolgozása, a civil társadalommal folytatott ilyen irányú partnerségek támogatása, valamint az államok intézkedések végrehajtása terén fennálló elsődleges felelősségének elismerése révén;

16.

felszólít minden szereplőt, hogy erősítse meg a meglévő nemzeti kapcsolattartó pontokat, illetve koordinációs ügynökségeket, valamint ezek kapcsolatait a nemzetközi és kétoldalú adományozókkal;

17.

a következőket tekinti prioritásnak (a bamakói nyilatkozat és az UNPoA ajánlásai szerint):

18.

sürgeti azoknak az államoknak az UNPoA végrehajtásában való részvételét, amelyek ezt még nem tették meg;

19.

sürgeti, hogy az összes állam szabályozza a fegyverkészleteivel való gazdálkodást, és védjék a készleteket a lopásokkal vagy eltűnésekkel szemben;

20.

sürgeti, hogy az összes állam – különösen az AKCS- és az EU-államok – vegyen részt a fegyverkereskedelemmel kapcsolatos információcserében;

21.

sürgeti, hogy az összes állam a lehető leghamarabb fogadja el a szükséges jogalkotási és egyéb intézkedéseket annak érdekében, hogy nemzeti jogukban bűncselekménynek minősítsék a kézi lőfegyverek és könnyű fegyverek, a lőszerek és egyéb kapcsolódó felszerelések tiltott gyártását, kereskedelmét, illetve illegális birtoklását és használatát;

22.

sürgeti, hogy az összes állam újólag erősítse meg a gyermekeknek a kézi lőfegyverek és könnyű fegyverek terjedése és az ezekkel való visszaélés hatásaitól, valamint a háborús időkben gyermekkatonaként történő kizsákmányolásuktól való megvédelmezése érdekében tett kötelezettségvállalását;

23.

sürgeti, hogy minden állam erősítse meg az ENSZ BT 1325 (2000) számú határozata szerint fennálló felelősségeit, azáltal, hogy véget vet a népirtásokért, az emberiség elleni bűntettekért és háborús bűnökért, ezen belül a nők és a leányok elleni nemi erőszakért felelős személyek büntetlenségének és ellenük bírósági eljárást indít; valamint e tekintetben hangsúlyozza, hogy – amennyiben lehetséges – az ilyen bűncselekményeket ki kell zárni az amnesztiarendeletekből;

24.

sürgeti, hogy a cselekvési program és az ENSZ BT nőkről, békéről és biztonságról szóló 1325 (2000) határozatának hatékony végrehajtása érdekében a kézi lőfegyverek és könnyű fegyverek tiltott kereskedelmének kezelésekor az összes állam vegye figyelembe a nemek kérdésének, valamint a nők egyedi igényeinek valamennyi vonatkozását;

25.

megerősíti az UNPoA végrehajtásával és kiterjesztésével kapcsolatos eltökéltségét, amelynek integritását meg kell őrizni, és amely nem képezheti tárgyalások tárgyát;

26.

ajánlja, hogy a felülvizsgálati konferencia lelombozó kimenetele ellenére tegyenek közzé éves jelentést az ENSZ által az UNPoA végrehajtása terén elért előrehaladásról;

27.

ajánlja, hogy az UNPoA-ra vonatkozó ENSZ felülvizsgálati konferenciát követően – elismerve, hogy ez az eljárás az UNPoA keretein kívül, azzal párhuzamosan zajlik majd – az érintett államok 2006-ban folytassák a fegyverszállításokra alkalmazandó általános elvek kidolgozását, és/vagy ez az ENSZ rendszerén belül váljék párhuzamos és kiegészítő folyamattá, amely egy nemzetközi eszköz létrehozásához vezet;

28.

üdvözli, hogy az Egyesült Nemzetek Közgyűlésének nemzetközi leszerelési bizottsága 2006. október 26-án határozatot hagyott jóvá, amelynek célja egy átfogó, jogilag kötelező erejű, a hagyományos fegyverek kereskedelmére vonatkozóan nemzetközi normákat megállapító eszköz létrehozása, és kéri az AKCS-EU államokat, hogy a Közgyűlésben támogassák ezt a határozatot;

29.

mély sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy az ENSZ 2006 júliusában megtartott felülvizsgálati konferenciája nem jutott közös álláspontra, és különösen nem tudott megállapodást elérni a jövőbeli fegyverkereskedelmi szerződés elveiről, valamint nem vezetett be nyomon követési mechanizmust;

30.

kéri, hogy a többoldalú és regionális pénzügyi intézmények megfelelő esetben tegyenek intézkedéseket annak érdekében, hogy a konfliktus utáni területek újjáépítését és rehabilitálását szolgáló erőfeszítések keretében a kézi lőfegyverekre és könnyű fegyverekre vonatkozó programokat hozzanak létre, és törekedjenek a kormányzati kérdések konszolidálására, a jogszabályok megerősítésére, valamint a bűnüldöző szervek kézi lőfegyverekkel és könnyű fegyverekkel kapcsolatos műveleti kapacitásának javítására;

31.

szintén felszólítja ezeket a pénzügyi intézményeket, hogy támogassák azokat a társadalmi-gazdasági fejlesztési programokat, amelyek minden szempontból kiterjednek a kézi lőfegyverek és könnyű fegyverek tiltott kereskedelmének problémájával és következményeivel kapcsolatos lakossági tudatosság növelésére;

32.

ösztönzi, hogy a lefegyverzésre, leszerelésre és újrabeilleszkedésre irányuló nemzeti programok megfelelő esetben regionális támogatást kapjanak, különösen konfliktus utáni helyzetekben, különös tekintettel a vonatkozó jogi, rendeleti és közigazgatási eljárások bevezetésére, betartására, végrehajtására és megerősítésére;

33.

felszólítja a régiókat, hogy támogassák a hatékony készletgazdálkodást és a biztonságot, különösen fizikai biztonsági intézkedések révén;

34.

ösztönzi a régiókat, hogy megfelelő esetben és önkéntes alapon intézkedéseket dolgozzanak ki az átláthatóság növelésére a kézi lőfegyverek és könnyű fegyverek tiltott kereskedelmének minden szempontból történő megelőzése, leküzdése és felszámolása érdekében;

35.

sürgeti az összes EU- és AKCS államot, valamint az erre képes megfelelő nemzetközi és regionális szervezeteket, hogy komolyan mérlegeljék az UNPoA-ban szereplő intézkedések végrehajtásának támogatását szolgáló segítségnyújtást, beleértve a technikai és a pénzügyi segítségnyújtást;

36.

sürgeti az összes államot, illetve nemzetközi és regionális szervezetet, mind kormányzati, mind parlamenti szinten, hogy működjenek együtt a kézi lőfegyverek és könnyű fegyverek tiltott kereskedelmével kapcsolatos erőforrások és információk megosztását szolgáló partnerségek kialakítása és megerősítése terén;

37.

sürgeti – az UNPoA végrehajtásának elősegítése érdekében – az összes EU- és AKCS-államot, illetve a nemzetközi és regionális szervezeteket annak komoly mérlegelésére, hogy kérésre nyújtsanak segítséget az érdekelt államoknak a kapacitásépítéshez, többek között a megfelelő jogszabályok és szabályozás kidolgozása, bűnüldözés, a nyomon követés és jelölés, a készletgazdálkodás és a biztonság, a kézi lőfegyverek és könnyű fegyverek megsemmisítése, valamint az információk gyűjtése és cseréje terén, ezáltal hangsúlyozva az össze tagállam azzal kapcsolatos felelősségét, hogy biztosítsák a nemzeti kezdeményezések fenntarthatóságát az UNPoA szerinti összes kötelezettségvállalás végrehajtásában;

38.

felszólítja az összes államot nyilvános adatbázis létrehozására, amely a tagállamok és a nemzetközi, regionális és egyéb érintett szervezetek által önkéntes alapon benyújtott információkat tartalmaz az érintett országok igényeiről és az UNPoA végrehajtásával kapcsolatban szerzett tapasztalatokról, valamint egyéb információkat, amelyek javíthatják a koordinációt, és a forrásokat összehangolhatják az igényekkel;

39.

felidézi az OECD Fejlesztési Segítségnyújtási Bizottságának iránymutatásait, valamint a fejlesztési partnerek által annak lehetővé tétele érdekében tett egyéb lépéseket, hogy a hivatalos fejlesztési támogatást (ODA) az UNPoA végrehajtásához felhasználhassák; ösztönzi valamennyi államot, ügynökséget és intézményt, hogy teljes mértékben használják ki e fejlesztés előnyeit; a fenti iránymutatások további felülvizsgálatára szólít fel, hogy a hivatalos fejlesztési támogatást nagyobb mértékben használják fel az UNPoA végrehajtásának támogatásához, valamint a kézi lőfegyverek és könnyű fegyverek elterjedése és tiltott használata negatív hatásainak leküzdéséhez;

40.

felszólítja az ENSZ titkárságát, hogy vezető szerepet töltsön be, és koordinálja az UNPoA intézkedéseinek végrehajtását;

41.

felszólítja az AKCS-EU Tanácsot, hogy kötelezze el magát az UNPoA végrehajtása érdekében folytatott EU-AKCS együttműködés megerősítése iránt, és kétévente tartsa meg a „Szükségletek és partnerségek ”elnevezésű regionális konferenciát, hogy a 2002. évi, afrikai „Szükségletek és partnerségek ”konferenciához hasonlóan az egyes régiókban felülvizsgálják a végrehajtást;

42.

felszólít arra, hogy a kézi lőfegyverekkel és könnyű fegyverekkel kapcsolatos kérdéseket építsék be a vonatkozó EU és AKCS folyamatokba és dokumentumokba, különösen a megfelelő regionális és nemzeti szerveik békével és biztonsággal kapcsolatos valamennyi politikájába és cselekvésébe, amennyiben arra a biztonsági ágazat reformjához (SSR), illetve a lefegyverzési, leszerelési és újrabeilleszkedési (DDR) folyamathoz szükség van;

43.

felszólít a parlamenti intézkedések és a helyes kormányzással kapcsolatos munka prioritásainak meghatározására, mivel ezek a kézi lőfegyverek és könnyű fegyverek és a regionális konfliktusok kérdésének kezelését szolgáló valamennyi stratégia nélkülözhetetlen elemei;

44.

felkéri az EU- és AKCS-tagállamokat, a bizottsági küldöttségeket, valamint az EU és az AU soros elnökségét, hogy védjék meg az ebben az állásfoglalásban megfogalmazott elveket és ajánlásokat;

45.

ennek keretében felszólítja a Bizottságot és a Tanácsot, hogy sürgősen zárják le a könnyű fegyverekre vonatkozó programokkal kapcsolatos hatáskör kérdésével foglalkozó bírósági ügyüket, és – amennyiben a kérdést egymás között nem tudják rendezni – kérjék az Európai Parlament kötelező erejű közvetítését;

46.

felszólítja a tagállamokat, hogy hajtsák végre a Tanács fegyverkereskedelemről szóló 2003. évi közös álláspontjában megállapított kötelezettségvállalásaikat; ezenkívül arra szólít fel, hogy tegyék közzé a stratégia kétéves felülvizsgálatát, és ebben szerepeljen azoknak a tagállamoknak a felsorolása, amelyek nem teljesítették e területen tett kötelezettségvállalásaikat;

47.

felszólít az EU 1998-as fegyverkivitelről szóló magatartási kódexének jogilag kötelező erejűvé tételére; felszólítja az EU-t, hogy tájékoztassa az AKCS-partnereket a magatartási kódexről szóló éves jelentésekről, valamint az annak végrehajtása terén tett előrehaladásról;

48.

kifejezetten felszólítja a Tanácsot és a Bizottságot, hogy az előcsatlakozási támogatási eszköz, az európai szomszédsági és partnerségi támogatási eszköz, valamint a fejlesztési együttműködési eszköz létrehozásáról szóló rendeletek révén tegyék lehetővé megfelelő források mobilizálását a kézi lőfegyverekkel és könnyű fegyverekkel kapcsolatos fellépésekhez;

49.

felszólítja az EU tagállamokat, hogy vizsgálják meg az exporthitel-ügynökségeik által nyújtott hiteleknek a harmadik országokban a békére, biztonságra és fejlődésre gyakorolt igen problematikus hatását, és arra kéri az összes tagállamot, hogy tegyenek közzé részletes információkat a fegyverkivitelhez nyújtott hitelekről, amelyek – egyes becslések szerint – a kifizetett összes exporthitel körülbelül 20 %-át teszik ki, egyes tagállamokban pedig 50 %-át vagy ennél is többet, és különösen arra kéri a tagállamokat, hogy vállaljanak kötelezettséget arra nézve, hogy a jövőben nem nyújtanak hitelt fegyverkivitelhez;

50.

utasítja társelnökeit, hogy továbbítsák ezt az állásfoglalást az AKCS-EU Tanácsnak, az Európai Bizottságnak, a tagállamok kormányainak, az Egyesült Nemzetek főtitkárának, a kézi lőfegyverekkel és könnyű fegyverekkel foglalkozó parlamenti fórumnak, az Interparlamentáris Unió Közgyűlésének, az Egyesült Államok Kongresszusának és a Pánafrikai Parlamentnek.

—

amely 2006. november 20. és 23. között ült össze Bridgetownban (Barbados),

—

tekintettel az Európai Közösséget létrehozó szerződés 177., 178., 179., 180., 181. és 181a. cikkére,

—

tekintettel a 2000. június 23-án, Cotonou-ban (Benin) aláírt AKCS-EU partnerségi megállapodásra, és különösen annak 23. cikkére, amely elismeri, hogy az AKCS-államok természeti erőforrásai felhasználásának javítására van szükség,

—

tekintettel a Mexikóban, 2006. március 16. és 22. között megrendezett 4. Víz Világfórum kimenetelére,

—

tekintettel az Egyesült Nemzetek (ENSZ) 1992-es Rio de Janeiro-i, környezettel és fejlődéssel foglalkozó konferenciája által elfogadott Agenda 21 programra, és különösen annak 18. bekezdésére,

—

tekintettel a millenniumi nyilatkozatra és a millenniumi fejlesztési célokra, valamint az ENSZ vízügyi és közegészségügyi millenniumi projekt munkacsoportjának „Egészség, méltóság és fejlődés: mire lesz szükség? ”című zárójelentésére (2005),

—

tekintettel a fenntartható fejlődéssel foglalkozó, 2002. augusztus 26. és szeptember 4. között, Johannesburgban megrendezett világszintű csúcstalálkozón elfogadott politikai nyilatkozatra, amely öt kulcsfontosságú területen határozott meg prioritásként kezelt cselekvéseket az ENSZ millenniumi fejlesztési céljainak elérése érdekében: ezek a vízügy és közegészségügy, az energia, az egészségügy, a mezőgazdaság és a biológiai sokféleség,

—

tekintettel a társadalmi fejlődéssel foglalkozó, Koppenhágában megtartott világszintű csúcstalálkozóra (1995), valamint a szegénység elleni küzdelemmel összefüggésben a vízellátásról és a közegészségügyről szóló nyilatkozatára,

—

tekintettel az édesvízről szóló bonni nemzetközi konferenciára (2001),

—

tekintettel az ENSZ Mar del Platában tartott vízügyi konferenciájára, valamint a vízforrások értékelésére és felhasználására vonatkozó cselekvési tervére (1977),

—

tekintettel a biztonságos vízzel és a hulladékok ártalmatlanításának megfelelő módjaival foglalkozó újdelhi globális konzultációra (1990),

—

tekintettel az Afrikai Egységszervezet (OAU) 37. csúcstalálkozóján elfogadott keretdokumentumra, amely kimondja, hogy az új partnerség Afrika fejlesztéséért (NEPAD) 10 célkitűzése közül a kilencedik az „infrastruktúrák kiépítése és fejlesztése, beleértve az információs és kommunikációs technológiát (ICT), az energiát, a közlekedést, a vizet és a közegészségügyet”,

—

tekintettel a fejlődő országokban a vízgazdálkodásról és az EU fejlesztési együttműködés prioritásairól szóló, 2003. szeptember 4-i európai parlamenti állásfoglalásra (P5_TA(2003)0377),

—

tekintettel az EU vízügyi kezdeményezésére (EUWI), amelyet a fenntartható fejlődéssel foglalkozó, 2002. évi johannesburgi világszintű csúcstalálkozón (WSSD) indítottak el,

—

tekintettel a 2004-ben elindított AKCS-EU vízellátási rendszerre,

—

tekintettel a 2003 márciusában, Kiotóban megtartott 3. Víz Világfórumon ismertetett, a víz finanszírozásáról szóló jelentésre,

—

tekintettel az ENSZ 2006. március 9-én„A víz, mint közös felelősségünk ”címmel megjelent Vízgazdálkodási Világjelentésére,

—

tekintettel a Szociális és Környezetvédelmi Bizottság jelentésére (AKCS-EU 3916/06 végleges),

A.

mivel 1,1 milliárd ember nem jut megfelelően ivóvízhez, és 2,6 milliárdan élnek nem megfelelő közegészségügyi körülmények között (a WHO/UNICEF közös megfigyelő programja, 2004) (2),

B.

mivel a népesség növekedése miatt 2015-re 1,1 milliárd főnek kell ivóvizet biztosítani és 2,6 milliárdnak közegészségügyi létesítményeket, akik közül 400, illetve 410 millióan Afrikában élnek; mivel az ivóvíz iránti igény folyamatosan nőni fog, tekintve, hogy a Föld népessége 2050-re várhatóan több mint 9 millió főre fog nőni,

C.

mivel jól ismert a víz jelentősége a társadalmi-gazdasági fejlődés szempontjából, ugyanis a termelési tevékenységek egyik fontos tényezője, és kulcsfontosságú szerepet játszik a gazdálkodás, a halászat, az egészségügy, az ipar, az energia, az ökoszisztémák és a biológiai sokféleség védelme, valamint az emberek jólétét szolgáló fogyasztás valamennyi formája terén,

D.

mivel az ivóvízhez való hozzáférést a társadalmi, gazdasági és kulturális jogokról szóló nemzetközi egyezményekben elfogadottak szerint alapvető emberi jogként ismerik el, és mivel az élethez és az emberek jólétéhez nélkülözhetetlen vizet nem lehet pusztán árucikknek tekinteni, de a szociális javak egyikeként kell tekinteni,

E.

mivel a víz és a megfelelő közegészségügyi körülmények a millenniumi fejlesztési célok szempontjából kulcsfontosságú horizontális kérdések, és mivel a millenniumi fejlesztési célok elérése érdekében alapvető fontosságú, hogy azokra megfelelő megközelítést alkalmazzanak,

F.

mivel a szegénység leküzdését szolgáló stratégiák egyike sem hagyhatja figyelmen kívül, hogy víz az emberek számára létszükséglet, és a társadalom egészének érdekében ezzel a nélkülözhetetlen forrással igazságos és fenntartható módon kell gazdálkodni,

G.

mivel a víz fenntartható és környezetbarát kezelésének előmozdítása tiszta vizet biztosít, és lehetőséget ad az élelmiszertermelésre használt mezőgazdasági földterületek trágyázására; mivel a millenniumi fejlesztési célok a vizet kulcsfontosságú környezeti tényezőként azonosítják,

H.

mivel az ivóvízhez és a megfelelő közegészségügyi körülményekhez való elégtelen hozzáférés jelenti számos betegség okát; mivel Afrikában széles körben elterjedtek a higiénia hiányához kapcsolódó fertőzések és általában véve a közegészségügyi kockázatok, és ezek oka elsősorban a vízforrások szennyezettsége, a víz nem megfelelő felhasználása vagy a nem higiénikus magatartás,

I.

mivel a világ vízforrásainak eloszlása nem egyenletes, így az édesvízkészletek 60 %-a kilenc országban található (Brazília, Orosz Államszövetség, Kanada, Indonézia, Kína, Kolumbia, Egyesült Államok, Peru és India), és mivel az édesvízhiánnyal küzdő országok elsősorban szigetek, kis országok vagy száraz éghajlatú országok (beleértve Izraelt, Líbiát, Mauritániát, a Zöld-foki Köztársaságot, Dzsibutit és Kuvaitot),

J.

mivel minden négy ország közül három – amelyek gyakran politikai, kulturális és gazdasági szempontból is különböznek egymástól – ugyanazon nemzetközi folyók mentén találhatók, és mivel az ésszerű és igazságos használatról szóló megállapodások hiányában a víz, az élet forrása feszültség és vita forrásává válik, és ez konfliktussá fajulhat,

K.

mivel az afrikai és ázsiai országokban a víz elérhetősége szezonális ingadozásoktól, illetve az aszályok és áradások időszakos ciklusaitól függ, és mivel néhány parti és szigetállamban fennáll a sós víz talajvízbe szivárgásának problémája,

L.

mivel az aszályt gyakran a helytelen földhasználat, a túllegeltetés, az erdőirtás, valamint a nem fenntartható jelentős öntözési projektek végrehajtása okozza,

M.

mivel a többek között a demográfia, a városiasodás, az éghajlatváltozás, a környezet és a gazdasági struktúrák terén megfigyelhető jelenlegi tendenciák a vízgazdálkodás szempontjából jelentős kihívás elé állítják a fejlődő országokat, különösen a Sahel régió területén,

N.

mivel az intenzív termelő gazdálkodás fogyasztja az öntözésre szánt édesvíz 70 %-át, 40 %-os veszteséggel, és mivel a földek öntözési technológiáinak javítása jelentős vízmegtakarítást és a mezőgazdasági termelés növekedését eredményezné, ami ellensúlyozná, hogy az esővízre alapuló termelés nem képes fedezni a teljes élelmiszer-szükségletet,

O.

mivel az alultáplált emberek számának felére csökkentésére irányuló millenniumi fejlesztési cél elérése érdekében az elkövetkezendő 10 évben 50 %-kal növelni kell az élelmiszerek előállításához szükséges víz jelenlegi mennyiségét,

P.

mivel Afrika számos vidéki részén a helyi lakosságnak nincs hozzáférése kutakhoz, vízellátó hálózathoz, ivóvízforráshoz vagy esővíztárolóhoz,

Q.

mivel a megfelelő közegészségügyi technológiák fejlesztése és támogatása, a belső pénzügyi források mobilizálását szolgáló stratégiák végrehajtása, valamint a közösségek részvétele a következő évtizedben lehetővé fogja tenni a fenntartható közegészségügyi módszerek alkalmazásának helyi szintű előmozdítását,

R.

mivel az infrastruktúra felújításához és a meglevő létesítmények karbantartásához és kezeléséhez szükséges pénzügyi források hiánya a szolgáltatások magas költsége miatt elkerülhetetlenül a vízszolgáltatás romlásához és a lakosság szegény rétegeinek kizárásához vezet, különösen a városok körül található területeken,

S.

mivel az ésszerű vízgazdálkodáshoz a helyi lakosok – különösen a vízgazdálkodásban fontos szerepet betöltő nők – nemzeti, helyi és regionális szintű bevonására, valamint megfelelő díjszabásra van szükség az alapvető igények kielégítéséhez szükséges víz általános hozzáférhetőségének biztosítása érdekében, ugyanakkor a hatékony vízhasználatot a fogyasztó felelősségének növelésével kell biztosítani,

T.

mivel a fejlődő országok kormányai nem képesek olyan vízdíjakat szabni, amelyek tükrözik az ellátás költségeit,

U.

mivel a vízkészletek és a vízszolgáltatások nem megfelelő kezelése a szükséges technikai, pénzügyi és humán források hiányában gyökerezik,

V.

mivel a vízkészlet-gazdálkodás privatizálásával és a közszolgáltatások liberalizálásával járó politikák felgyorsították a déli országok eladósodottságának növekedését, így a rendelkezésükre álló forrásokat a fenntartható fejlődés és az ivóvízhez, oktatáshoz, egészségügyi ellátáshoz, lakhatáshoz és energiához való hozzáférés helyett az adósság visszafizetésére fordítják,

W.

mivel a fejlődő országokban továbbra is alacsony szintű a magánszektor részvétele a vízellátásban és a közegészségügyben,

X.

mivel a magánszektor vízszolgáltatásban történő részvétele továbbra is ellentmondásos, mert a víz egyetemes, megkülönböztetéstől mentes felhasználását jognak kell tekinteni; mivel azonban a magánszektor részvétele bizonyos esetekben pénzügyi és irányítási szempontból segítheti a vízszolgáltatást, és új technológiával és szakértelemmel járulhat hozzá,

Y.

mivel a legtöbb fejlődő országban a fejlesztési politikákban és stratégiákban (decentralizáció, a szegénység elleni küzdelem, integrált vízkészlet-gazdálkodás stb.), illetve a víz és a közegészségügy finanszírozására irányuló kezdeményezésekben (EU, NEPAD, Afrikai Fejlesztési Bank [ADB], a vízért felelős afrikai miniszterek tanácsa [AMCOW] stb.) valóban figyelembe kívánják venni a vízzel, higiéniával és közegészségüggyel kapcsolatos kérdéseket,

Z.

mivel a millenniumi fejlesztési célok teljesítése érdekében európai szintű kezdeményezések zajlanak, beleértve az EUWI-t, amelyek arra törekszenek, hogy az AKCS-országok lakosságának hátrányos helyzetű rétegei számára a finanszírozási hiány kérdésének aktív kezelésével segítsék az ivóvízhez és a megfelelő közegészségügyi körülményekhez való hozzáférés javítását,

AA.

mivel az EU és tagállamai vízügyi és közegészségügyi célokra évente hozzávetőleg 1,4 milliárd eurót biztosítanak a fejlődő országok számára, így ebben az ágazatban az EU nyújtja a világon a legnagyobb támogatást, és mivel ezt a finanszírozást a vízellátáshoz való hozzáférést biztosítani köteles közszektor megerősítésére kell felhasználni,

AB.

mivel az EUWI célja az ivóvízre és közegészségügyre vonatkozó millenniumi fejlesztési célok és WSSD célkitűzések elérését szolgáló nemzetközi mobilizáció növelése, az összes érdekelt fél – kormányok, civil társadalom, helyi hatóságok és magánszektor – részvételével létrejövő regionális stratégiai partnerségek révén,

1.

újólag hangsúlyozza, hogy a vízhez való általános, megkülönböztetéstől mentes hozzáférés jog, és úgy véli, hogy a fejlesztési és a szegénység elleni küzdelmet szolgáló politikáknak és stratégiáknak figyelembe kell venniük az emberek, különösen a leghátrányosabb helyzetű csoportok alapvető vízszükségletét, valamint azt, hogy a társadalom egészének érdekében biztosítani kell a vízkészletek igazságos és fenntartható kezelését;

2.

felszólítja az AKCS-országokat, hogy jelentős vízmegtakarítást eredményező öntözési módszereket támogató mezőgazdasági politikákat és stratégiákat vezessenek be, és a víz kérdésének szabályozását a fenntartható élelmiszerbiztonság elérése érdekében kezeljék prioritásként;

3.

ajánlja, hogy az AKCS-országok a fenntartható integrált vízkészlet-gazdálkodáson alapuló új módszereket vezessenek be a víz előállítására és fogyasztására, figyelembe véve a víz társadalmi-gazdasági vonatkozását, és kiemelt kérdésként kezelve a belső források mobilizálásán alapuló ökológiai mezőgazdasági termelést, a megfelelő technológiák támogatását, illetve az összes érdekelt fél bevonását;

4.

felszólítja az EU-t, hogy a számukra nyújtott finanszírozás növelésével fordítson különös figyelmet a vízhiány, és az ezzel járó aszály és éhínség által erősen sújtott AKCS-országokra;

5.

elismeri, hogy a víz privatizálása a fejlődő országokban továbbra is igen érzékeny és ellentmondásos kérdés, amellyel ennek megfelelően kell foglalkozni; arra szólít fel, hogy az AKCS-országokban a vízkészlet-gazdálkodás privatizálásával és a közszolgáltatások liberalizálásával járó politikák következetesen foglalkozzanak a társadalmi felelősséggel, valamint hogy azok a vízhez és a közegészségügyi létesítményekhez való – különösen a legszegényebb rétegek számára – megfizethető és fokozottabb hozzáféréstől, továbbá attól az elvtől függjenek, hogy a víz általános és megkülönböztetéstől mentes felhasználását jognak kell tekinteni;

6.

felszólít arra, hogy vessenek véget a fejlődő országokra a kétoldalú és többoldalú fórumokon, illetve nemzetközi pénzügyi intézmények által a vízügyi ágazatuk liberalizálása céljából gyakorolt nemzetközi nyomásnak, ami veszélyezteti az e területen nyújtott közszolgáltatásaikat;

7.

emlékeztet arra, hogy a víz és a közegészségügy széles körű horizontális kérdés, ezeket mégsem építették be megfelelően az egyéb kapcsolódó ágazatok, például a mezőgazdaság, az ipar, az egészségügy, az oktatás, az erdészet és a környezetvédelem fejlesztésére irányuló intézkedésekbe;

8.

megállapítja, hogy a vízkészletek állapota az éghajlatváltozás miatt romlik, és emlékeztet arra, hogy a vízi ökoszisztémák dinamikus fenntartható kezelése nélkülözhetetlen az éghajlatváltozás negatív hatásainak megelőzéséhez és enyhítéséhez;

9.

emlékeztet arra, hogy a fenntartható gazdálkodási gyakorlatokkal kapcsolatos tudatosság növelése elengedhetetlen a vízellátásnak a jövő generációi számára történő biztosításához, az élelmiszerbiztonság növeléséhez, valamint a lakosság higiéniai és közegészségügyi magatartásának javításához;

10.

felszólít a vízkészletek integrált kezelésére, figyelembe véve az összes jogszerű felhasználást és igényt, hangsúlyt fektetve a föld- és vízhasználat integrálására, a folyóvizek mentén feljebb és lejjebb található területekre, a parti övezetek kezelésére, valamint a felszíni és talajvíz kezelésére;

11.

elismeri, hogy a nemek és a kultúra szerepet játszanak a vízellátás és a közegészségügyi feltételek fejlesztésében, és emlékeztet arra, hogy minden megközelítést és megoldást a helyi kultúrához és nemi szerepekhez kell igazítani;

12.

emlékeztet arra, hogy a fejlődő országokban a víz fenntartható hozzáférhetősége és kezelése felé tett előrehaladás az erős helyi politikai elkötelezettségen, átláthatóságon és az érintettek tulajdonosi viszonyain múlik;

13.

emlékeztet annak fontosságára, hogy népszerűsítsék a fogyasztók vízzel kapcsolatos felelős magatartását, ami a vízgazdálkodás terén az ellátáson alapuló megközelítéstől a keresleten alapuló megközelítés felé történő elmozdulást jelent;

14.

úgy véli, hogy a vízgazdálkodás ellenőrzésének a hatóságok kezében kell maradnia, a hozzáférést mindenkinek biztosítaniuk kell, és a nyilvánosság számára átlátható díjtáblákat kell alkalmazniuk;

15.

úgy véli, hogy a súlyosan eladósodott szegény országok (HIPC) kezdeményezés részeként előirányzott pénzügyi forrásoknak segíteniük kell a víz, a közegészségügy, az oktatás és az egészségügy létfontosságú területeinek nyújtott finanszírozás biztosítását;

16.

ösztönzi az EU- és AKCS-országokat innovatív finanszírozási eszközök bevezetésére, mint például a vízügyi politika támogatását szolgáló helyi, nemzeti, regionális és kontinentális alapok, valamint a meglevő állami és magánfinanszírozási eszközök;

17.

felszólítja az EU-t az AKCS-országok vízhez való fenntartható hozzáférésének biztosítása érdekében tett erőfeszítéseinek folytatására, hogy a víz feletti ellenőrzés elsődleges stratégiai prioritássá váljon, ami lehetővé teszi az AKCS-országok számára a leginkább sújtott országok strukturális sebezhetőségének csökkentését;

18.

felszólít a víz és a közegészségügy területén zajló EU-AKCS együttműködési folyamat potenciáljának megerősítésére; arra szólít fel, hogy az AKCS-országok fejlesztési stratégiáikban és terveikben kezeljék kiemeltebb prioritásként a víz és a közegészségügy kérdését, és az EU az EUWI-hez, az EU-AKCS vízellátási rendszerhez, valamint a Bizottság és a tagállamok fejlesztési támogatási programjaihoz hasonló mechanizmusokon keresztül összehangolt választ adjon;

19.

felszólítja az EU-t a vízlecsapolás és a síkvidéki folyók megszüntetése terén végzett kutatások támogatására, mivel ezek mocsarak kialakulásához, a vízkészletek 50 %-ának elpárolgásához, valamint a folyóvizek halai számára elérhető jód hiányához vezetnek, ami viszont a lakosság, különösen a gyermekek körében jódhiányt eredményezhet;

20.

felszólítja a Bizottságot, hogy végezze el az AKCS-EU Vízalap, illetve az általa finanszírozott projektek felmérését és értékelését annak meghatározása érdekében, hogy a 10. EFA keretében elkülönítendő-e célzott finanszírozás az e téren tett további kezdeményezésekre;

21.

elismeri, hogy a szolgáltatások javítása és a lakosság magas vízszolgáltatási díjak kifizetésére képtelen széles rétegeinek bevonása érdekében az infrastruktúra felújítását, illetve a vízügyi és közegészségügyi létesítmények karbantartását és kezelését fedező pénzügyi források jelentős növelésére van szükség;

22.

emlékeztet arra, hogy az EUWI fő célja a vízzel és közegészségüggyel kapcsolatos politikai kötelezettségvállalások megerősítése, valamint a vízgazdálkodás hatékonyságának a valamennyi érdekelttel, ezen belül a civil társadalommal, illetve a köz- és magánszférával folytatott párbeszéden keresztül történő növelése, támogatva a keresleten alapuló megközelítést és az adományozók válaszainak összehangolását; felszólítja a tagállamokat és a Bizottságot, hogy fokozzák az e célok eléréséhez biztosított támogatásukat és részvételüket;

23.

felszólít a vízügyi irányítás javítása és a korrupció leküzdése érdekében az intézmények jogi és politikai reformok, humánerőforrás-fejlesztés, képzés és hálózatépítés révén elért erősítésére és kapacitásépítésére;

24.

felszólítja az ugyanazon a vízgyűjtőterületen osztozó AKCS-országokat, hogy fejlesszék koordinációs politikáikat, illetve beavatkozási és vízkészlet-gazdálkodási stratégiáikat, különösen a vízügyi politikáért felelős regionális szervezetek létrehozásával és/vagy ezek kapacitásának növelésével, annak érdekében, hogy biztosítsák a víz használatával kapcsolatos viták rendezését, és előmozdítsák a közös értékek megosztási kultúrájának kialakulását, továbbá támogassák ezen értékek nagyobb felelősséggel végzett kezelését; felszólítják az EU tagállamainak kormányait és a nemzetközi közösséget, hogy támogassák az AKCS-országok erőfeszítéseit;

25.

felszólít a különböző vízfelhasználók közötti kiterjedt helyi, nemzeti és határokon átnyúló szintű párbeszédre, amelynek célja a hatékony horizontális tervezés kialakítása, a tartalékok megfelelő kezelésének biztosítása, a kétoldalú vízügyi projektekre vonatkozó adatbázis elkészítése, a hosszú távú ikerintézményi együttműködés és a felsőoktatási intézmények közötti együttműködés támogatása, a helyi ismeretek megosztása és az ökoszisztémák védelme;

26.

utasítja társelnökeit, hogy továbbítsák ezt az állásfoglalást az AKCS-EU Tanácsnak, az Európai Bizottságnak, az Egyesült Nemzetek főtitkárának, az Afrikai Uniónak és a vízgazdálkodásért felelős valamennyi szervezetnek.

—

amely 2006. november 20. és 23. között ült össze Bridgetownban (Barbados),

—

tekintettel eljárási szabályzata 17. cikkének (2) bekezdésére,

—

tekintettel a 2002. március 21-én, Fokvárosban (Dél-Afrika) elfogadott állásfoglalására (2),

—

tekintettel a Cotonou-i Megállapodás 37. cikkének (1) bekezdésére, amely kimondja, hogy GPM-ekkel kapcsolatos tárgyalásokra „az előkészítő szakaszban ”fog sor kerülni, „amely legkésőbb 2007. december 31-én befejeződik”,

—

tekintettel az Afrikai Unió tagállamainak kereskedelmi miniszterei által 2006. április 14-én, Nairobiban (Kenya) elfogadott nyilatkozatra,

—

tekintettel a gazdasági partnerségi megállapodások (GPM-ek) fejlesztési hatásáról szóló, 2006. március 23-i európai parlamenti állásfoglalásra (3),

—

tekintettel az Általános Vám- És Kereskedelmi Egyezményre (GATT), különösen annak XXIV. cikkére,

—

tekintettel az AKCS miniszterek tanácsa által a 2006. május 28. és 31. között Port Moresby-ben megtartott 83. ülésen elfogadott határozatokra, állásfoglalásokra és nyilatkozatokra, különösen a gazdasági partnerségi megállapodásokról szóló 2. határozatra,

A.

mivel szükség van a GPM-ekkel kapcsolatos tárgyalások kritikai értékelésének elvégzésére,

B.

megállapítva, hogy a GPM-ekkel kapcsolatos tárgyalásokon a legtöbb régióban gyakorlatilag patthelyzet alakult ki a „fejlődési dimenzió ”kifejezés értelmezésével kapcsolatos nézeteltérések miatt, amelyet a GPM-ekkel kapcsolatos egyeztetések központi kérdésének kellene tekinteni,

C.

mivel európai oldalról eddig nem születtek határozott és célzott kötelezettségvállalások a fejlődési dimenzió finanszírozását illetően,

D.

mivel a Cotonou-i Megállapodás, különösen annak 21., 22., 25., 29., 30., 33. és 35. cikke az AKCS-országok gazdasági fejlődéséhez és regionális együttműködéséhez nyújtott támogatás kérdésével foglalkozik,

E.

tekintettel a nemzeti és regionális szinten elvégzett hatásvizsgálatok következtetései nyomán az államok, a civil társadalom és a magánszektor körében megjelent aggodalmakra,

F.

mivel a GPM-ek fő céljának annak kell lennie, hogy az AKCS-országokban támogassák a fenntartható társadalmi és gazdasági fejlődést, az AKCS-országokban a nemzeti, regionális és nemzetközi piacokra előállított áruk és szolgáltatások hozzáadott értéke növelésének támogatásán keresztül,

G.

mivel a legtöbb AKCS-ország fejlődésének a mezőgazdasági ágazat jelenti a hajtóerejét, mert az jelentősen hozzájárul a nemzeti GDP-hez, és sokak számára a foglalkoztatás és a jövedelem fő forrását jelenti,

H.

mivel a GPM-eknek biztosítaniuk kell, hogy a nagyobb mértékű kereskedelem és gazdasági növekedés a cotonou-i kötelezettségvállalások teljesítése érdekében hozzájáruljon a szegénység visszaszorításához,

I.

mivel a lakosság számára biztosított oktatás és képzés szintje a versenyképesség egyik alapvető tényezője, és ezt egyes AKCS-régiókban a fokozódó HIV/AIDS-válság veszélyezteti,

J.

mivel a vámunió keretében megvalósuló valódi regionális piac létrehozása a GPM-ek sikeres végrehajtásának nélkülözhetetlen alapját képezi,

K.

mivel a GPM-ek által elérni kívánt régión belüli kereskedelmet a régión belüli gyenge infrastruktúrák, és a kereskedelem nem tarifális akadályainak széles köre hátráltatja,

L.

elismerve az Európai Unió azon jogát, hogy szigorú növény-egészségügyi és egyéb egészségügyi normákat írjon elő, és ezért felszólítva arra, hogy az AKCS-országoknak több segítséget nyújtsanak e szabályozás betartásához, hogy termékeiket az Európai Unióba exportálhassák,

M.

mivel az Európai Unió fejlett országai és a fejlődő AKCS-országok közötti kereskedelem kölcsönös szabadsága komoly kockázatot jelent, amíg az AKCS-országok versenyképessé nem válnak,

N.

mivel a GPM-ek rendelkezései nem tükrözik a meglevő regionális gazdasági integrációs megállapodásokat,

O.

mivel az AKCS-országoknak a GPM-ek sikeressége és működőképessége érdekében meg kell oldaniuk a regionális csoportok átfedő tagságának és a regionális harmonizáció hosszú távú keretei létrehozásának kérdését,

P.

mivel a WTO által 2001-ben, Dohában megadott mentesség, amely lehetővé teszi az EU- és AKCS-országok közötti preferenciális kereskedelmi kapcsolatokat, eredetileg három évvel hosszabb időtartamra szólt (2007-ig), mint a dohai forduló ugyanakkor elindított tárgyalásai (2004-ben zárandók le),

Q.

mivel a pénzügyi források elérhetőségének és időben történő kifizetésének sürgető problémája továbbra is komoly akadályt jelent,

R.

mivel a GPM-ekkel kapcsolatos tárgyalásoknak és a WTO tárgyalási ciklusának párhuzamosságát a dohai forduló megszakította, és megalapozott aggályokhoz vezetett a GPM-ekkel kapcsolatos tárgyalások során vállalandó kötelezettségeket illetően,

S.

megértéssel fogadva, hogy az AKCS-országok vonakodnak azon kérdések kétoldalú vagy egyéb módon történő tárgyalásától, amelyeket többoldalú szinten már elvetettek,

T.

elismerve, hogy a tárgyalások pozitív kimenetele segíthetne újrafogalmazni a többoldalú fejlesztési forduló mibenlétét; elismerve továbbá, hogy a GPM-eknek a dohai megállapodás kiegészítését, és nem annak alternatíváját kell jelenteniük,

U.

tekintettel a GPM-ek kiigazítására szolgáló mechanizmus létrehozására, amelynek célja a kereskedelem GPM-ek által előidézett liberalizációjából és szerkezeti módosításából fakadó kormányzati bevételcsökkenés kezelése, valamint az AKCS-országokban zajló gazdasági fejlesztést és regionális együttműködést szolgáló támogatás nyújtása,

V.

mivel a Cotonou-i Megállapodás 2. cikke differenciált bánásmódot ír elő, figyelembe véve az AKCS-országok fejlettségének eltérő szintjét,

W.

mivel a GPM-eknek elő kell segíteniük a férfiak és nők között a gazdasági és szociális ágazatokban meglevő egyenlőtlenségek csökkentését,

X.

megállapítva, hogy – ami az európai oldalt illeti – a GPM-ek vonatkozásait a tárgyalások e szakaszában még nem határozták meg egyértelműen,

Y.

mivel a GPM-ek minden esetben növelni fogják az AKCS-országok pénzügyi szükségleteit, hogy fokozott regionális integrációs politikákat és gazdasági reformot hajthassanak végre,

Z.

mivel a parlamentek tagjait mint az emberek és intézményeik képviselőit a tárgyalások során folyamatosan tájékoztatni kell,

AA.

mivel az AKCS Tanács Port Moresby-ben arra szólított fel, hogy a Cotonou-i Megállapodás 37. cikkének (4) bekezdésében előírt „teljes és átfogó ”felülvizsgálat „mindenre terjedjen ki, az összes érdekelttel, ezen belül a nem állami szereplőkkel és parlamenti képviselőkkel folytatott konzultáció keretében történjen”, és mivel – tekintettel arra, hogy ennek bekövetkezésére elenyésző jel utal – üdvözli a közös parlamenti közgyűlés GPM-ekről szóló második állásfoglalását,

AB.

mivel az EU közös agrárpolitikájának reformja és az AKCS kivitele szempontjából jelentős termékekre nyújtott támogatások jelentős hatást gyakorolnak az AKCS európai piacokra irányuló mezőgazdasági kivitelére,

1.

megérti, hogy a GPM-ekkel kapcsolatos tárgyalások abból fakadnak, hogy az AKCS-EU kereskedelmi kapcsolatokat a WTO szabályaival összeegyeztethetővé kell tenni, de a Bizottságot éberségre szólítja fel a tekintetben, hogy az összeegyeztethetőség kérdése nem helyezhető a fenntartható fejlődés általános célkitűzése elé; arra szólít fel, hogy a liberalizálási tervek üteme, időzítése és alkalmazási köre legyen összhangban az AKCS regionális harmonizációs terveivel, hogy a káros hatásokat minimálisra csökkentsék;

2.

felszólítja a Bizottságot, hogy ne csak a WTO szabályainak betartására összpontosítson, hanem a fejlődő országokkal együttműködésben törekedjen a WTO szabályainak tökéletesítésére, hogy azok a fejlesztést jobban szolgálják;

3.

emlékeztet arra, hogy a GPM-ek a Cotonou-i Megállapodás szerint elsősorban a gazdasági növekedést és a szegénység visszaszorítását célozzák ezen országokban, amelyek zömét a legkevésbé fejlett országok közé sorolják;

4.

felszólít arra, hogy a tárgyalások során kezeljék prioritásként az AKCS gazdaságok szerkezetének átalakítását, ezáltal támogassák a „fenntartható gazdasági és társadalmi fejlődést”; úgy véli, hogy a GPM-eket inkább fejlesztési megállapodásként kell kidolgozni és megtárgyalni, nem kereskedelmi megállapodásként;

5.

elismeri, hogy mindennemű liberalizáció megtörténte előtt – legyen szó a szolgáltatások vagy a verseny és a kormányzati beszerzések liberalizációjáról – szilárd szabályozási keretekre van szükség, és felszólítja a Bizottságot, hogy a jelenlegi rendelkezések bármilyen megváltoztatásának részeként támogassa és kísérje figyelemmel a független szabályozókat;

6.

felszólítja a tárgyaló feleket, hogy működjenek együtt az AKCS mezőgazdasági versenyképességének növelését szolgáló stratégia kidolgozásán, amely túlmutat a piacra jutáson, és az AKCS mezőgazdaságának valódi fejlesztési kérdéseivel foglalkozik, mint például az egészségügyi és növény-egészségügyi (SPS) minőségi programok fokozása az AKCS-országokban;

7.

felszólít a vámok eltörlése előtt az AKCS-országok versenyképes termelési kapacitásainak megerősítésére;

8.

felszólítja a Bizottságot és az AKCS-régiókat, hogy a GPM-eket az AKCS-régióknak kedvező aszimmetriának, az AKCS regionális integrációhoz nyújtott támogatásnak, valamint az AKCS-régiókban a kereskedelem és a beruházások támogatását szolgáló szilárd és kiszámítható keret végrehajtásának elvei alapján tervezzék meg;

9.

aggodalmát fejezi ki az AKCS-országokkal a kereskedelem liberalizálódásához vezető cotonou-i GPM-ek keretében folytatott szabad kereskedelemre vonatkozó jelenlegi EU-javaslatokkal kapcsolatban, beleértve a mezőgazdasági termékek kereskedelmét is, és úgy véli, hogy ez a politika problémákat okozhat az AKCS-országok fejlődésében, különösen az élelmiszerbiztonság és a helyi iparágak fejlesztése tekintetében;

10.

felszólít arra, hogy a GPM-eket arra az elvre építsék, hogy a piacoknak az EU előtt történő megnyitását megelőzően először a regionális piacokat kell kiépíteni és megszilárdítani;

11.

felszólítja az EU-t, hogy dolgozzon ki hatásosabb eszközöket az AKCS-országokban zajló termelés átalakításának támogatására, ezáltal ösztönözve a termelés sokféleségének kialakítását, és előmozdítva a nagyobb hozzáadott érték biztosítását;

12.

ismét felszólítja az európai oldalt, hogy nyújtson támogatást az adózási és gazdasági átalakítások finanszírozásához, valamint az ellátási korlátok megszüntetéséhez kapcsolódó beruházásokhoz;

13.

üdvözli a kifejezetten a GPM-ek támogatását célzó további kereskedelmi támogatási forrásokra vonatkozó közelmúltbeli ígéreteket, és a Bizottságot és a tagállamokat arra szólítja fel, hogy az AKCS-országok GPM-ekkel kapcsolatos további támogatások iránti kérésére adott válasz részeként az ígért támogatások kifizetésére vonatkozó szabályokra és időbeli ütemezésre adjon teljes körű magyarázatot;

14.

felszólítja a Bizottságot, hogy vizsgálja meg az EFA előírásaiból fakadó bürokratikus teher csökkentésének lehetőségeit, az AKCS-oldalt pedig arra, hogy a költségeket is ismertető részletes javaslatokat nyújtsanak be arra vonatkozóan, hogyan és milyen célból lenne szükség esetleges további GPM-finanszírozásra;

15.

felszólít arra, hogy szükség esetén az Európai Fejlesztési Alap fennálló kötelezettségvállalásain felül további pénzeszközöket tegyenek elérhetővé;

16.

felszólítja az EU-t, hogy az AKCS-országokban a kereskedelemhez kapcsolódó területeken támogassa az AKCS-politikák kidolgozásának megfelelő folyamatát, a következetesség biztosítása érdekében a kereskedelem területét érintő régióközi megállapodások későbbi megkötésével együtt;

17.

felszólítja az EU-t, hogy ne gyakoroljon indokolatlan nyomást, és tegyen lépéseket annak biztosítása érdekében, hogy – amennyiben a tárgyalásokat 2008. január 1-jéig nem zárják le – az EU-ba irányuló jelenlegi AKCS-kivitelt a végleges megállapodás eléréséig nem akadályozzák;

18.

sürgeti, hogy a Bizottság és az AKCS-országok a GPM-ek felülvizsgálatát a tárgyalások lezárását akadályozó tényezők nyílt megbeszélésének lehetőségeként használják ki, és tegyenek részletes javaslatokat ezek leküzdésére;

19.

emlékeztet arra, hogy a Cotonou-i Megállapodás előírja: abban az esetben, ha egy ország vagy régió nem kíván GPM-et/szabadkereskedelmi megállapodást aláírni, a piacra jutás szempontjából nem kerülhet rosszabb helyzetbe; felszólítja a Bizottságot, hogy vizsgálja meg az összes alternatív lehetőséget, amelyek közé a tökéletesített származási szabályok is tartoznak, a Cotonou-i Megállapodás 37. cikkének (6) bekezdésével összhangban beleértve a nem kölcsönös megállapodásokat;

20.

felszólítja az EU-t, hogy tartózkodjon az olyan javaslatoktól, amelyek megzavarhatják az AKCS regionális folyamatait;

21.

ezért az AKCS- és EU-országokban valódi nyilvános vitára szólít fel, a civil társadalom, illetve a kormányzati és parlamenti intézmények részvételével; felszólít továbbá megfelelő tájékoztatási és konzultációs mechanizmusok létrehozására;

22.

elismeri, hogy a GPM-ek végrehajtásának ellenőrzésére és az abban való részvételre vonatkozó parlamenti felügyelet hozzájárul a helyes kormányzás és az átláthatóság említett céljaihoz, és hogy a közös parlamenti közgyűlés a megfelelő testület a GPM-ek hatásának és végrehajtásának szabályszerű, átfogó és hivatalos felülvizsgálatára, továbbá felszólít a KPK-n belül felügyeleti csoport létrehozására;

23.

felszólítja a Bizottságot, hogy tartsa tiszteletben azon régiók álláspontját, amelyek nem kívánják, hogy a GPM-ekkel kapcsolatos tárgyalások a „szingapúri kérdésekre ”is kiterjedjenek, és emlékeztet arra, hogy a szolgáltatások kereskedelméről folytatott kétoldalú tárgyalásoknak tiszteletben kell tartaniuk az egyes országok azon jogát, hogy a közszolgáltatásokat szabadon szabályozzák;

24.

felszólítja az EU-t annak vállalására, hogy a GPM-ekben nem szerepeltet szellemi tulajdonjogokkal kapcsolatos rendelkezéseket, amelyek a nélkülözhetetlen gyógyszerek hozzáférhetőségének további akadályait jelentik, továbbá támogatás nyújtására az AKCS-országoknak, lehetővé téve számukra a 2001. évi dohai nyilatkozat hatékony végrehajtását, azaz a TRIPS rugalmas rendelkezéseinek hatékony használatát;

25.

hangsúlyozza a közszolgáltatások fontosságát a fejlődés és a demokrácia szempontjából, és következésképpen arra kéri a Bizottságot, hogy körültekintően járjon el a szolgáltatások liberalizálásának mérlegelésekor, valamint az olyan területeken, mint a vízügy, az egészségügy, az oktatás, a közlekedés és az energia;

26.

utasítja társelnökeit, hogy továbbítsák ezt az állásfoglalást az AKCS-EU Tanácsnak és az Európai Bizottságnak.