4.3.2006   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

L 64/1

(1)

A Nemzetközi Tengerészeti Szervezet (a továbbiakban: IMO) 1993-ban elfogadta a hajók biztonságos üzemeltetéséről és a környezetszennyezés megelőzéséről szóló nemzetközi szabályzatot (a továbbiakban: ISM-szabályzat). Ez a szabályzat az „Életbiztonság a tengeren” tárgyú, 1974. évi nemzetközi egyezmény (SOLAS) 1994. májusában elfogadott IX., a hajók biztonságos üzemeltetéséről szóló fejezetével a legtöbb, nemzetközi hajóutakon közlekedő hajó számára fokozatosan kötelezővé vált.

(2)

Az IMO a 2000. december 5-én elfogadott MSC. 104 (73) határozatával módosította az ISM-szabályzatot.

(3)

Az IMO 1995. november 23-i A. 788 (19) határozatával elfogadta az ISM-szabályzat hatósági szervek általi végrehajtására vonatkozó iránymutatásokat. Ezeket az iránymutatásokat a 2001. november 29-én elfogadott A. 913 (22) határozat módosította.

(4)

A „roll-on/roll-off” személyhajók (Ro-Ro komphajók) biztonságos üzemeltetéséről szóló, 1995. december 8-i 3051/95/EK tanácsi rendelet (3) a tagállamok kikötőibe érkező vagy onnan induló Ro-Ro személyszállító komphajók számára – mind nemzetközi, mind belföldi viszonylatban és lobogótól függetlenül – 1996. július 1-jei hatállyal közösségi szinten kötelezővé tette az ISM-szabályzatot. Ez jelentette az első lépést annak irányába, hogy biztosított legyen az ISM-szabályzatnak az összes tagállamban egységes és következetes végrehajtása.

(5)

1998. július 1-jétől a SOLAS IX. fejezetének rendelkezései alapján az ISM-szabályzat a nemzetközi hajóutakon kötelezővé vált a személyhajókat üzemeltető társaságok számára, ideértve a gyorsjáratú személyszállító hajókat, az olajszállító tartályhajókat, a vegyianyag-szállító tartályhajókat, a gázszállító hajókat, az ömlesztett árut szállító hajókat és az 500 bruttó tonna nagyságú vagy annál nagyobb, gyorsjáratú teherhajókat üzemeltető társaságokat is.

(6)

2002. július 1-jén az ISM-szabályzat a nemzetközi hajóutakon közlekedő egyéb teherhajókat, valamint 500 bruttó tonna nagyságú vagy annál nagyobb mobil tengeri fúrótornyokat üzemeltető társaságok számára is kötelezővé vált.

(7)

Az ISM-szabályzat szigorú és kötelező alkalmazása hatékonyan javíthatja az emberi élet biztonságát a tengeren, valamint a környezetvédelmet.

(8)

Kívánatos az ISM-szabályzatot közvetlenül alkalmazni a valamely tagállam lobogója alatt közlekedő hajókra, továbbá – lobogóra való tekintet nélkül – a kizárólag belföldi utakon közlekedő hajókra, illetve a tagállamok kikötőibe érkező vagy onnan induló menetrendszerű személyhajókra.

(9)

Az új, közvetlenül alkalmazandó rendeletnek biztosítania kell az ISM-szabályzat végrehajtását, ugyanakkor a tagállamokra tartozik annak eldöntése, hogy a szabályzatot – lobogóra való tekintet nélkül – a kizárólag kikötői területen közlekedő hajókra is alkalmazzák-e.

(10)

Következésképpen a 3051/95/EK rendeletet hatályon kívül kell helyezni.

(11)

Amennyiben egy tagállam a gyakorlatban nehezen kivitelezhetőnek találja, hogy a társaság egyes, – az adott tagállamban kizárólag belföldi utakon közlekedő – meghatározott hajók, illetve hajótípusok tekintetében az ISM-szabályzat A. része különös rendelkezéseinek megfeleljenek, úgy ezektől a rendelkezésektől a szabályzat célkitűzésének egyenértékű elérését biztosító intézkedések alkalmazásával részben vagy egészben eltérhet. Az érintett tagállam az ilyen hajók és társaságok tekintetében ebben az esetben alternatív igazolási és ellenőrzési eljárásokat állapíthat meg.

(12)

Figyelembe kell venni a kikötő szerinti illetékes állam hatósága által végzett ellenőrzésről szóló, 1995. június 19-i 95/21/EK tanácsi irányelvet (4).

(13)

Azért, hogy az e rendeletben meghatározott kötelezettségekkel összefüggésben meghatározható legyen, mely szervezetek tekinthetők elismert szervezetnek, illetve azért, hogy e rendelet rendelkezései a nem nemzetközi forgalomban közlekedő személyhajók esetében alkalmazható legyen, figyelemmel kell lenni a hajófelügyeleti és hajóvizsgáló szervezetek, valamint a tengerhajózási igazgatás vonatkozó tevékenységeinek közös szabályairól és szabványairól szóló, 1994. november 22-i 94/57/EK tanácsi irányelvre (5), illetve a személyhajókra vonatkozó biztonsági szabályokról és követelményekről szóló, 1998. március 17-i 98/18/EK tanácsi irányelvre (6).

(14)

A II. melléklet módosításához szükséges intézkedéseket a Bizottságra ruházott végrehajtási hatáskörök gyakorlására vonatkozó eljárások megállapításáról szóló, 1999. június 28-i 1999/468/EK tanácsi határozattal (7) összhangban kell elfogadni.

(15)

Mivel e rendelet céljait, nevezetesen a hajók biztonságos üzemeltetésének és a hajókról történő szennyezés megelőzésének megerősítését a tagállamok nem tudják kielégítően megvalósítani, és ezért azok közösségi szinten jobban megvalósíthatók, a Közösség intézkedéseket hozhat a Szerződés 5. cikkében meghatározottak szerinti szubszidiaritás elvének megfelelően. Az e cikkben meghatározott arányosság elvének megfelelően ez a rendelet nem lépi túl az e célkitűzések eléréséhez szükséges mértéket,

a)

a társaságoknak az általuk üzemeltetett hajókon és a szárazföldi részlegeiknél biztonságos üzemeltetési rendszert kell létesíteniük és működtetniük, továbbá

b)

a hajófedélzeti és szárazföldi rendszerek ellenőrzését a hajók lobogója és a hajók által felkeresett kikötők szerint illetékes állam hatóságának kell elvégeznie.

1.

„ISM-szabályzat”: a hajók biztonságos üzemeltetéséről és a környezetszennyezés megelőzéséről szóló nemzetközi szabályzat, amelyet a Nemzetközi Tengerészeti Szervezet az 1993. november 4-i A. 741 (18) számú közgyűlési határozatával fogadott el, és amelyet az IMO Tengerészeti Biztonsági Bizottsága 2000. december 5-én elfogadott MSC. 104 (73) határozatával módosított, és amelynek hatályos változata e rendelet I. mellékletében szerepel;

2.

„elismert szervezet”: a 94/57/EK irányelv rendelkezéseivel összhangban elismert szervezet;

3.

„társaság”: a hajó tulajdonosa vagy szervezet, illetve személy mint az igazgató, vagy személyzet nélküli hajó bérlete esetén az a személy, akire a hajótulajdonos átruházta a hajó üzemeltetésének felelősségét, és aki e felelősséget magára vállalva teljesíti a szabályzatban meghatározott kötelezettségeket;

4.

„személyhajó”: olyan hajó – ideértve a gyorsjáratú személyszállító vízi járművet is –, amely több mint 12 utast szállít, illetve az alámerülésre alkalmas személyszállító vízi jármű;

5.

„utas”: a hajón tartózkodó személy, kivéve az alábbiakat:

6.

„gyorsjáratú vízi jármű”: a SOLAS-egyezmény X. fejezetének hatályos 1.2. szabályában meghatározott gyorsjáratú vízi jármű. A gyorsjáratú személyszállító vízi járművek esetében a 98/18/EK irányelv 2. cikkének f) pontjában meghatározott korlátozásokat kell alkalmazni;

7.

„teherhajó”: olyan hajó, ideértve a gyorsjáratú vízi járművet, amely nem személyhajó;

8.

„nemzetközi út”: olyan tengeri út, amelyet a hajó egy tagállam vagy egy másik állam területén fekvő kikötőből valamely másik állam területén fekvő kikötőbe tesz meg;

9.

„belföldi út”: ugyanazon tagállam területén fekvő kettő vagy több kikötő között megtett tengerszakasz;

10.

„menetrendszerű személyhajó”: ugyanazon kikötők közötti forgalomban közlekedő hajó útjai, amelyeket:

11.

„Ro-Ro személyszállító komphajó”: a SOLAS-egyezmény II-1. fejezetében meghatározott tengerjáró személyszállító hajó;

12.

„alámerülésre alkalmas személyszállító vízi jármű”: olyan helyváltoztatásra alkalmas személyszállító hajó, amely elsősorban a vízfelszín alatt működik, és tevékenységének biztosítása, illetve az alábbiakban szereplő szükségleteinek biztosítása céljából vízfelszíni hajó vagy szárazföldi létesítmény támogatására szorul:

13.

„mobil tengeri fúrótorony”: cseppfolyós vagy gáz-halmazállapotú szénhidrogén, kén vagy só tengerfenék alatti készleteinek felderítése vagy kiaknázása céljából tengerfelszín alatti fúrásra alkalmas hajó;

14.

„bruttó tonna” (BRT): a hajó bruttó tonna tartalma, amelyet a hajók köbözéséről szóló 1969. évi nemzetközi egyezményben meghatározott eljárással állapítottak meg, illetve, a kizárólag belföldi utakon közlekedő hajók esetében, amennyiben a hajónak a fentiek szerinti bruttó tonna tartalmát nem az említett egyezményben meghatározott eljárással határozták meg, úgy a hajónak a nemzeti köbözési szabályoknak megfelelően megállapított bruttó tonna tartalma.

a)

teher- és személyhajók, amelyek valamely tagállam lobogója alatt, nemzetközi utakon közlekednek;

b)

teher- és személyhajók, amelyek kizárólag belföldi utakon közlekednek, tekintet nélkül a lobogóra;

c)

a Közösség valamely tagállamának területén elhelyezkedő kikötőbe érkező vagy onnan induló, menetrendszerű teher- és személyhajók, tekintet nélkül a lobogóra;

d)

a valamely tagállam joghatósága alatt üzemeltetett mobil tengeri fúrótornyok.

a)

valamely tagállam tulajdonában lévő, vagy tagállam által üzemeltetett, kizárólag nem-kereskedelmi, állami szolgálatban használt hadihajók, csapatszállító és más rendeltetésű hajók;

b)

a nem mechanikus eszközökkel hajtott hajók, a kezdetleges építésű faszerkezetű hajók, a kedvtelési célú hajók és kedvtelési célú vízi járművek, kivéve, ha azokat személyzettel és kereskedelmi célból üzemeltetik és 12 főnél több személyt szállítanak;

c)

a halászhajók;

d)

az 500 BRT alatti teherszállító hajók és mobil tengeri fúrótornyok;

e)

a 98/18/EK irányelv 4. cikkében meghatározott C. és D. osztályba tartozó tengerszakaszokon üzemeltetett személyhajók, a Ro-Ro személyszállító komphajók kivételével.

a)

az érintett tagállam értesíti a Bizottságot az eltérésről, valamint az általa elfogadni kívánt intézkedésekről;

b)

amennyiben az értesítést követő hat hónapon belül a 12. cikk (2) bekezdése szerinti eljárással összhangban megállapításra kerül, hogy a javasolt eltérés nem indokolt, illetve a javasolt intézkedések elégtelenek, az érintett tagállamnak a javasolt intézkedéseket módosítania kell, illetve azokat nem fogadhatja el;

c)

ha hat hónapon belül nem érkezik ilyen jellegű ellenvetés, a tagállam valamennyi elfogadott intézkedést az (1), valamint adott esetben a (2) bekezdésre történő közvetlen hivatkozással hozza nyilvánosságra.

4.3.2006   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

L 64/37

(1)

A Bizottságnak a fenntartható fejlődésről szóló közleményében foglaltak alapján az Európai Tanács a jövő fejlődésének általános iránymutatásaiként célokat jelölt meg olyan elsőbbséget élvező területeken, mint a természeti erőforrások és a közegészségügy.

(2)

A víz szűkösen rendelkezésre álló természeti erőforrás, amelynek minőségét óvni, védeni kell, gazdálkodni kell vele, és ennek megfelelően kell kezelni. A felszíni vizek különösen olyan megújuló erőforrások, amelyek csak korlátozottan képesek az emberi tevékenységekkel járó ártalmas hatásokat kiheverni.

(3)

A Közösség környezetvédelmi politikájának céljai között szerepelnie kell a magas szintű védelemnek, és elő kell segítenie a környezet minőségének megőrzését, védelmét és javítását, valamint az emberi egészség védelmét.

(4)

2000 decemberében a Bizottság elfogadta az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak szóló, az új fürdővizekkel kapcsolatos politika fejlesztéséről szóló közleményét, és széles körű konzultációt kezdeményezett az összes érdekelt és bevont féllel. A konzultáció fő eredményeként általános támogatást kapott egy, a legfrissebb tudományos eredményeken alapuló és a nyilvánosság nagyobb részvételére különös figyelmet fordító új irányelv kidolgozása.

(5)

A hatodik közösségi környezetvédelmi cselekvési program megállapításáról szóló, 2002. július 22-i 1600/2002/EK európai parlament és tanácsi határozat (5) kötelezettségvállalást tartalmaz a fürdővizek magas szintű védelmének biztosítására vonatkozóan, ideértve a fürdővizek minőségéről szóló, 1975. december 8-i 76/160/EGK tanácsi irányelv (6) felülvizsgálatát is.

(6)

A Szerződés alapján környezetpolitikája kidolgozása során a Közösség figyelembe veszi – többek között – a rendelkezésre álló tudományos és mûszaki adatokat. Ennek az irányelvnek tudományos bizonyítékokat kell igénybe vennie a mikrobiológiai egészségügyi kockázatok előrejelzésére vonatkozó legmegbízhatóbb jelzőparaméterek megállapítása, valamint a védettség magas szintjének elérése érdekében. Sürgősen további járványügyi vizsgálatokat kell végezni a fürdőzéssel, különösen az édesvízi fürdőzéssel összefüggő egészségügyi kockázatokra vonatkozóan.

(7)

A hatékonyság növelése és az erőforrásokkal való előrelátó gazdálkodás érdekében, ezt az irányelvet szorosan össze kell hangolni a Közösség egyéb vízügyi jogszabályaival, így a települési szennyvíz kezeléséről szóló, 1991. május 21-i 91/271/EGK tanácsi irányelvvel (7), a vizek mezőgazdasági eredetű nitrátszennyezéssel szembeni védelméről szóló, 1991. december 12-i 91/676/EGK tanácsi irányelvvel (8) és a vízvédelmi politika területén a közösségi fellépés kereteinek meghatározásáról szóló, 2000. október 23-i 2000/60/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvvel (9).

(8)

A tervezett intézkedésekről és azok végrehajtásának előrehaladásáról az érdekelt feleket megfelelően tájékoztatni kell. A nyilvánosságot megfelelően és időben tájékoztatni kell a fürdővizek minőség-ellenőrzésének eredményeiről és az egészséget veszélyeztető tényezők megelőzése érdekében tett kockázatkezelési intézkedésekről, különösen az előre látható rövid távú szennyezésekkel és a rendkívüli eseményekkel összefüggésben. A Közösségen belül mindenütt alkalmazni kell az új technológiákat, amelyek lehetővé teszik a nyilvánosság hatékony és egységes tájékoztatását a fürdővizekről.

(9)

A minőség-ellenőrzés céljaira összehangolt elemzési módszereket és gyakorlatot kell alkalmazni. Hosszabb időszakon át tartó megfigyelés és minőségértékelés szükséges a fürdővizek valósághű osztályozásához.

(10)

A megfelelést nemcsak a mérések és számítások, hanem a megfelelő vízgazdálkodási intézkedések és a minőségbiztosítás területén is biztosítani kell. Ezért helyénvaló egy fürdővízprofil-rendszer kialakítása a vízgazdálkodási intézkedések alapjául szolgáló kockázatok jobb megértése érdekében. Ezzel párhuzamosan, különös figyelmet kell fordítani a minőségi előírások betartására és a 76/160/EGK irányelvről történő következetes átállásra.

(11)

2005. február 17-én a Közösség megerősítette a környezeti ügyekben az információhoz való hozzáférésről, a nyilvánosságnak a döntéshozatalban történő részvételéről és az igazságszolgáltatáshoz való jog biztosításáról szóló ENSZ–EGB-egyezményt (Aarhusi Egyezmény). Ezért ennek az irányelvnek rendelkezéseket kell tartalmaznia a nyilvánosság információhoz való hozzáféréséről és a végrehajtásában történő részvételéről, kiegészítve a környezeti információkhoz való nyilvános hozzáférésről szóló, 2003. január 28-i 2003/4/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvet (10), valamint a környezettel kapcsolatos egyes tervek és programok kidolgozásánál a nyilvánosság részvételéről szóló, 2003. május 26-i 2003/35/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvet (11).

(12)

Mivel ezen irányelv célját – nevezetesen a jó fürdővízminőség és a magas szintű védelem tagállamok általi, közös követelményrendszer alapján történő elérését a Közösségben – a tagállamok nem tudják kielégítően megvalósítani, és ezért ez a cél közösségi szinten jobban megvalósítható, a Közösség intézkedéseket hozhat a Szerződés 5. cikkében meghatározott szubszidiaritás elvének megfelelően. Az e cikkben meghatározott arányosság elvének megfelelően ez az irányelv nem lépi túl az e célok eléréséhez szükséges mértéket.

(13)

Az ezen irányelv végrehajtásához szükséges intézkedéseket a Bizottságra ruházott végrehajtási hatáskörök gyakorlására vonatkozó eljárások megállapításáról szóló, 1999. június 28-i, 1999/468/EK tanácsi határozatának megfelelően kell elfogadni (12).

(14)

A közösségi fürdővizekkel kapcsolatos politika állandó fontossága nyilvánvaló minden fürdési idényben, mivel megvédi a lakosságot a közösségi fürdőterületeken, vagy azok közelében a vizekbe véletlenszerűen vagy tartósan kibocsátott szennyezésektől. A fürdők vizének átlagos minősége jelentősen javult a 76/160/EGK irányelv hatálybalépése óta. Mindazonáltal, az említett irányelv a hetvenes évek tudását és tapasztalatát tükrözi. A fürdővíz-használati szokások azóta megváltoztak, csakúgy, mint a tudományos és műszaki tudás szintje is. Ezért az említett irányelvet hatályon kívül kell helyezni,

a)

a fürdővízminőség ellenőrzése és osztályozása;

b)

a fürdővíz-gazdálkodás; és

c)

a nyilvánosságnak a fürdővizek minőségével kapcsolatos tájékoztatása.

a)

uszodák és gyógyfürdők;

b)

mesterséges vízterekben gyógyászati célra használt vagy vízkezelési módszereknek alávetett vizek;

c)

mesterségesen létesített zárt vizek, melyek nincsenek összeköttetésben sem felszíni, sem talajvizekkel.

1.

A „felszíni vizek”, a „felszín alatti víz”, a „szárazföldi víz”, az „átmeneti vizek”, a „parti tengervíz” és a „vízgyűjtő” kifejezések jelentése azonos a 2000/60/EK irányelvben meghatározott jelentésükkel.

2.

„Illetékes hatóság”: az a hatóság vagy hatóságok, amelye(ke)t egy tagállam kijelölt az ezen irányelv rendelkezéseinek való megfelelés biztosítására, vagy bármely más olyan szervezet vagy hatóság, amelyre ezt a feladatot átruházták.

3.

„Állandó”: fürdőzési tilalommal vagy ellenjavallattal kapcsolatosan azt jelenti, hogy legalább egy teljes fürdési idény időtartamára érvényes.

4.

„Nagyszámú”: a fürdőzők vonatkozásában az a létszám, amelyet az illetékes hatóság magasnak tekint, figyelemmel különösen a múltbeli tendenciákra, vagy bármely más, a fürdőzést támogató infrastruktúrára, létesítményre vagy más intézkedésre.

5.

„Szennyezés”: mikrobiológiai szennyező anyag, vagy más olyan szervezet vagy hulladék jelenléte, amely kihat a fürdővizek minőségére és veszélyezteti a fürdőzők egészségét, a 8. és 9. cikkben, illetve az I. melléklet „A” oszlopában foglaltak értelmében.

6.

„Fürdési idény”: az az időszak, amely során nagyszámú fürdőzőre lehet számítani.

7.

„Fürdővíz-gazdálkodási intézkedések”: a fürdővizekkel kapcsolatban foganatosított alábbi intézkedések:

8.

„Rövid távú szennyezés”: az I. melléklet „A” oszlopa szerinti mikrobiológiai szennyezés, amelynek egyértelműen azonosítható okai vannak, és amely általában nem befolyásolja a szennyezés bekövetkeztétől számított mintegy 72 óránál tovább a fürdővizek minőségét, valamint amelynek az előrejelzésére és kezelésére az illetékes hatóság eljárásokat állapított meg a II. mellékletben meghatározottaknak megfelelően.

9.

„Rendkívüli helyzet”: olyan esemény vagy események kombinációja, amely(ek) az adott helyen károsan hat(nak) ki a fürdővizek minőségére, és amely(ek) előfordulása átlagosan négyévenként egynél többször nem várható.

10.

„Fürdővíz-minőségi adatsor”: a 3. cikknek megfelelően beszerzett adatok.

11.

„A fürdővízminőség értékelése”: a fürdővizek minőségének a II. mellékletben meghatározott értékelési eljárás útján történő kiértékelése.

12.

„Cianobaktérium-burjánzás”: a cianobaktériumok vízvirágzása, massza vagy hab formájában való felszaporodása.

13.

Az „érintett lakosság” kifejezésnek ugyanaz a jelentése, mint az egyes köz- és magánprojektek környezetre gyakorolt hatásainak vizsgálatáról szóló, 1985. június 27-i 85/337/EGK tanácsi irányelvben (13).

a)

a legtöbb fürdőző megjelenése várható; vagy

b)

a fürdővízprofil szerint a szennyezés legnagyobb veszélye várható.

a)

minden fürdővízről;

b)

minden fürdési idényt követően;

c)

az aktuális és a három megelőző fürdési idény alatt összeállított fürdővíz-minőségi adatsor alapján; és

d)

a II. mellékletben meghatározott eljárással összhangban kell elvégezni.

—

a (3) bekezdésben foglalt követelmény teljesül, vagy

—

a fürdővizek minőségének értékeléséhez használt adatsorok legalább 8 mintára kiterjednek olyan fürdővizek esetében, ahol a fürdési idény hossza nem haladta meg a nyolc hetet,

a)

a fürdővizet újonnan azonosították;

b)

olyan változások következtek be, amelyek valószínűsíthetően befolyásolják a fürdővíz 5. cikk szerinti osztályba sorolását, amely utóbbi esetben az értékelést csak a változásokat követően vett mintákra vonatkozó fürdővíz-minőségi adatsorokból kell elvégezni; vagy

c)

a fürdővizek minőségének értékelésére már sor került a 76/160/EGK irányelvben foglaltak szerint, amely esetben az említett irányelv alapján gyűjtött megfelelő adatokat kell használni, és ebből a célból a 76/160/EGK irányelv mellékletének 2. és 3. paraméterét egyenértékűnek kell tekinteni az ezen irányelv I. melléklet „A” oszlopának 1. és 2. paraméterével.

a)

összefüggőek;

b)

a (2) és a (3) bekezdés, valamint a (4) bekezdés c) pontja szerinti értékelésük a megelőző négy évben hasonló eredményre vezetett; és

c)

a profiljuk közös kockázati tényezőket vagy ilyenek hiányát tartalmazza.

a)

„kifogásolt”;

b)

„tűrhető”;

c)

„jó”; vagy

d)

„kiváló”.

a)

Minden egyes „kifogásolt” minőségű fürdővíz esetében, az osztályozást követő fürdési idény kezdetét követően az alábbi intézkedéseket kell megtenni:

b)

Ha egy fürdővizet öt egymást követő éven át „kifogásolt” minőségi osztályba sorolnak, állandó fürdőzési tilalmat vagy ellenjavallatot kell bevezetni. Mindazonáltal, a tagállam az ötéves időszak vége előtt is bevezetheti az állandó fürdőzési tilalmat vagy ellenjavallatot, ha úgy ítéli meg, hogy a „tűrhető” minőség elérése nem, vagy csak aránytalanul magas költségek árán lenne lehetséges.

—

a részvétel módjáról történő tájékozódásra, és

—

javaslatok, észrevételek vagy panaszok megfogalmazására.

a)

a fürdővíz aktuálisan érvényes osztályba sorolása, illetve bármely, e cikkben említett fürdőzési tilalom vagy ellenjavallat, világos és egyszerű jelzés vagy jelkép segítségével;

b)

a fürdővíz általános, műszaki szakkifejezésektől mentes leírása a III. melléklet rendelkezései szerint elkészített fürdővízprofil alapján;

c)

a rövid távú szennyezésnek kitett fürdővizek esetében:

d)

tájékoztatás a rendkívüli helyzet jellegéről és várható időtartamáról annak előfordulása esetén;

e)

a fürdőközönség tájékoztatása a fürdőzés megtiltása vagy ellenjavallata esetén, ennek indokolásával;

f)

állandó fürdőzési tilalom vagy ellenjavallat bevezetése esetén az a tény, hogy az érintett terület többé nem minősül fürdővíznek, és a visszaminősítés indokai; és

g)

a teljesebb körű információk forrásainak megnevezése, a (2) bekezdéssel összhangban.

a)

a fürdővizek listája;

b)

minden egyes fürdővíz elmúlt három évre vonatkozó osztályozása és fürdővízprofilja, ideértve az utolsó osztályozást követően az ezen irányelvnek megfelelően végzett minőség-ellenőrzés eredményeit is;

c)

a „kifogásolt” osztályba sorolt fürdővizek esetén a szennyezés okai és a fürdőzők szennyezés expozíciójának megakadályozására, valamint a szennyezés elhárítására tett, az 5. cikk (4) bekezdésében említett intézkedések; és

d)

rövid távú szennyezésnek kitett fürdővizek esetén általános tájékoztatás:

a)

a Bizottságnak a tagállamokkal együttműködve lefolytatott, megfelelő európai epidemiológiai tanulmányának eredményeire;

b)

a fürdővíz-minőségi paramétereket érintő egyéb tudományos, analitikai és epidemiológiai fejleményekre, a vírusokkal kapcsolatban is; és

c)

az Egészségügyi Világszervezet ajánlásaira.

a)

a 3. cikk (9) bekezdésének alkalmazásában a mikrobiológiai módszerek egyenértékűségére vonatkozó EN/ISO szabvány megjelölésére;

b)

a 8. cikk (1) bekezdésének, valamint a 12. cikk (1) bekezdése a) pontjának és (4) bekezdésének végrehajtására vonatkozó részletes szabályok megállapítására;

c)

az I. mellékletben meghatározott paraméterek elemzési módszereinek kiigazítására a tudományos és műszaki fejlődés tükrében;

(d)

az V. melléklet kiigazítására a tudományos és műszaki fejlődés tükrében;

e)

egyedi minták közös értékelési módszerekére vonatkozó iránymutatások meghatározására.

4.3.2006   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

L 64/52

(1)

A Közösség vízi környezetébe bocsátott egyes veszélyes anyagok által okozott szennyezésről szóló, 1976. május 4-i 76/464/EGK tanácsi irányelvet (3) több alkalommal jelentősen módosították (4). Az áttekinthetőség és érthetőség érdekében ezt az irányelvet kodifikálni kell.

(2)

Igény van a tagállamok átfogó és egyidejű cselekvésére ahhoz, hogy megvédjék a Közösség vízi környezetét a szennyezéstől, különösen attól, amit egyes biológiailag nem lebontható, mérgező és élő szervezetekben felhalmozódó anyagok okoznak.

(3)

Számos egyezmény célja, hogy megvédje a nemzetközi vízfolyásokat és a tengeri környezetet a szennyezéstől. Fontos biztosítani ezeknek az egyezményeknek az összehangolt végrehajtását.

(4)

Az egyes veszélyes anyagoknak a vízi környezetbe történő kibocsátására vonatkozó, a különböző tagállamokban már hatályos vagy előkészület alatt álló rendelkezések bármely eltérése egyenlőtlen versenyfeltételeket teremthet, és így közvetlenül befolyásolja a belső piac működését.

(5)

A hatodik közösségi környezetvédelmi cselekvési program megállapításáról szóló, 2002. július 22-i 1600/2002/EK európai parlamenti és tanácsi határozat (5) számos intézkedést biztosít az édesvíz és a tengervíz szennyező anyagoktól való védelmére.

(6)

Ahhoz, hogy hatékony védelmet biztosítsunk a Közösség vízi környezete számára, szükség van bizonyos anyagok egy első, I. listának nevezett listájának létrehozására, amelyre az anyagokat főleg toxicitásuk, biológiai bonthatóságuk hiánya és élő szervezetekben való felhalmozódási képességük alapján választották ki azok kivételével, amelyek biológiailag ártalmatlanok, vagy amelyek gyorsan átalakulnak olyan anyagokká, amelyek biológiailag ártalmatlanok, továbbá egy második, II. listának nevezett listára, amely olyan anyagokat tartalmaz, amelyek káros hatást gyakorolnak ugyan a vízi környezetre, de hatásuk bizonyos területekre korlátozódik, és függ annak a víznek a jellemzőitől és helyétől, amelybe bocsátják őket. Ezeknek az anyagoknak bármiféle kibocsátását előzetes engedélyezéshez kell kötni, ami meghatározza a kibocsátási követelményeket.

(7)

Az I. listán szereplő különféle veszélyes anyagok kibocsátása általi szennyezést meg kell szüntetni. A határértékeket a vízpolitika terén a közösségi fellépés kereteinek meghatározásáról szóló, 2000. október 23-i 2000/60/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (6) IX. mellékletében említett irányelvek rögzítették. A 2000/60/EK irányelv 16. cikke meghatározza azokat az eljárásokat, amelyek alapján az elsőbbségi anyagokra alkalmazandó ellenőrzési szabályokat és környezetminőségi előírásokat meg kell állapítani.

(8)

Csökkenteni kell a II. listán szereplő anyagok által okozott vízszennyezést. Ennek eredményeként a tagállamoknak a vizekre vonatkozó környezetminőségi előírásokat magukban foglaló programokat kell megalkotni, amelyeket – amennyiben ilyenek léteznek – a tanácsi irányelveknek megfelelően állapítanak meg. Az ilyen anyagokra alkalmazandó kibocsátási követelményeket ezeknek a környezetminőségi előírásoknak megfelelően kell kiszámítani.

(9)

Egy vagy több tagállamnak lehetősége van önállóan vagy közösen arra, hogy az irányelvben rögzítettnél szigorúbb intézkedéseket tegyen.

(10)

Létre kell hozni a Közösség vízi környezetébe bocsátott egyes különösen veszélyes anyagok nyilvántartását ahhoz, hogy tudjuk, honnan származnak.

(11)

A tapasztalatok alapján szükség lehet az I. melléklet I. és II. listájának felülvizsgálatára és ahol szükséges kiegészítésére, adott esetben egyes anyagoknak a II. listáról az I. listára való áttételével.

(12)

Ez az irányelv nem érinti a II. melléklet B. részében meghatározott irányelveknek a nemzeti jogba történő átültetésére vonatkozó határidőkkel kapcsolatos tagállami kötelezettségeket,

a)

szárazföldi felszíni vizek;

b)

parti tenger vize;

c)

partvonalon belüli vizek.

a)

„szárazföldi felszíni víz”: minden felszíni álló vagy folyó édesvíz, ami egy vagy több tagállam területén található;

b)

„partvonalon belüli vizek”: annak az alapvonalnak a szárazföld felőli oldalán található vizek, amitől a területi vizek szélességét mérik, vízfolyások esetén egészen az édesvíz határig;

c)

„édesvíz határ”: a vízfolyásban az a hely, ahol apály esetén és alacsony vízállásnál értékelhető növekedés van a víz sótartalmában a tengervíz jelenléte miatt;

d)

„kibocsátás”: az I. melléklet I. és II. listáján lévő bármely anyag bevezetése az 1. cikkben meghatározott vizekbe, az alábbiak kivételével:

e)

„szennyezés”: anyagok vagy energia ember általi kibocsátása közvetlenül vagy közvetve a vízi környezetbe, amelynek eredménye veszélyt jelent az emberi egészségre, károsítja az élő szervezeteket és a vízi ökológiai rendszereket, rontja a kellemes környezetet vagy zavarja a vizek másfajta jogszerű használatát.

a)

az 1. cikkben meghatározott vizekbe való minden kibocsátás, amely bármely ilyen anyagot tartalmazhat, az érintett tagállam hatáskörrel rendelkező hatósága általi előzetes engedélyezési kötelezettség alá esik;

b)

az engedély kibocsátási követelményeket határoz meg az 1. cikkben meghatározott vizekbe bocsátott bármely ilyen anyagra, és ahol ezen irányelv végrehajtása érdekében szükséges, a csatornába bocsátott bármely ilyen anyagra vonatkozóan;

c)

engedélyek csak meghatározott időszakra adhatók. Lehetőség van ezek megújítására a 2000/60/EK irányelv IX. mellékletében foglalt irányelvekben megállapított kibocsátási határértékek bármely változásának figyelembevételével.

a)

egy anyag megengedett maximális koncentrációja a kibocsátásban. Hígítás esetén a 2000/60/EK irányelv IX. mellékletében említett irányelvek szerint megállapított kibocsátási határértéket elosztják a hígítási tényezővel;

b)

egy kibocsátásban a megengedett maximális anyagmennyiség egy vagy több időszakban. Ezt a mennyiséget, ha szükséges, ki lehet fejezni olyan formában is, hogy a szennyező tevékenység jellemző elemének egységére megadjuk a szennyező anyag tömegegységét (pl. az egységnyi nyersanyagra, vagy termékre jutó szennyezőanyag-tömeg).

4.3.2006   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

L 64/60

(1)

Noha a felsőoktatás terén a minőségbiztosítással kapcsolatos európai együttműködésről szóló, 1998. szeptember 24-i 98/561/EK tanácsi ajánlás (3) végrehajtása a 2004. szeptember 30-i bizottsági jelentés szerint határozottan sikeres volt, még mindig szükség van az európai felsőoktatás teljesítményének javítására, különösen a minőség tekintetében, annak érdekében, hogy az az európai polgárok, valamint az egyéb kontinensekről érkező hallgatók és tudósok számára átláthatóbbá és megbízhatóbbá váljon.

(2)

A 98/561/EK ajánlás az átlátható minőségbiztosítási rendszerek támogatására, illetve szükség esetén ezek létrehozására hívott fel. Szinte valamennyi tagállam kialakított egy nemzeti minőségbiztosítási rendszert, és kezdeményezte vagy lehetővé tette egy vagy több minőségbiztosítási vagy akkreditációs ügynökség megalakulását.

(3)

A 98/561/EK ajánlás olyan minőségbiztosítási rendszerek létrehozását kívánta meg, amelyek egy sor alapvető jellemzőn alapulnak, ideértve programok vagy intézmények belső és külső felülvizsgálat útján történő vizsgálatát, továbbá amelyek magukban foglalják a hallgatói részvételt, az eredmények közzétételét és a nemzetközi részvételt. A minőségbiztosítási értékelések eredményei jelentős szerepet játszanak abban, hogy a felsőoktatási intézmények javítani tudjanak teljesítményükön.

(4)

A (3) preambulumbekezdésben említett alapvető jellemzőket általában valamennyi minőségbiztosítási rendszer átvette, és e jellemzőket a bolognai folyamattal kapcsolatban megerősítették a 2003 szeptemberében Berlinben ülésező európai oktatási miniszterek az Európai Felsőoktatási Térség elősegítéseként.

(5)

A Felsőoktatási Minőségbiztosítás Európai Szövetségét (ENQA) 2000-ben hozták létre, és e szövetségnek valamennyi tagállamból egyre több minőségbiztosítási és akkreditációs ügynökség válik tagjává.

(6)

A bolognai folyamat keretében 45 ország oktatási minisztere a 2005. május 19-20-i bergeni ülés során (a 2003 szeptemberi berlini ülés folytatásaként) elfogadta az Európai Felsőoktatási Térségre vonatkozó minőségbiztosítási normákat és iránymutatásokat az ENQA javaslata szerint. Üdvözölték a nemzeti felülvizsgálaton alapuló minőségbiztosítási ügynökségek európai nyilvántartásának elvét is, és felkérték az ENQA-t arra, hogy az Egyetemek Európai Szövetségével (EUA), a Felsőoktatási Intézmények Európai Szövetségével (EURASHE) és az Országos Hallgatói Önkormányzatok Európai Szervezetével (ESIB) együttműködve dolgozza ki a végrehajtás gyakorlati részleteit. Ezenkívül hangsúlyozták a nemzeti szinten elismert ügynökségek közötti együttműködés jelentőségét azzal a céllal, hogy javítsák az akkreditációs és minőségbiztosítási határozatok kölcsönös elismerését.

(7)

A minőségbiztosítás támogatására irányuló európai uniós intézkedéseket a bolognai folyamattal összefüggésben végzett tevékenységgel összhangban kell kialakítani.

(8)

Függetlenül attól, hogy regionálisak vagy országosak, általánosak vagy szakosodottak, köz- vagy magánjellegűek, kívánatos felállítani az Európában működő, független és megbízható minőségbiztosítási ügynökségek nyilvántartását a felsőoktatás átláthatóságának növelése, valamint a külföldön szerzett képesítések és ott eltöltött tanulmányi idők elismerésének elősegítése érdekében.

(9)

A lisszaboni stratégiával összefüggésben a 2002 márciusában Barcelonában ülésező Európai Tanács azt fejezte ki végkövetkeztetésében, hogy az európai oktatási és képzési rendszereknek „világszerte minőségi referenciává” kell válniuk,

1.

ösztönözzék, hogy a területükön működő valamennyi felsőoktatási intézmény szigorú belső minőségbiztosítási rendszert vezessen be vagy dolgozzon ki, azon minőségbiztosítási normákkal és iránymutatásokkal összhangban, amelyeket az Európai Felsőoktatási Térségre vonatkozóan a bolognai folyamat keretében Bergenben fogadtak el;

2.

ösztönözzék, hogy a területükön működő valamennyi minőségbiztosítási és akkreditációs ügynökség az értékeléseit függetlenül végezze, a 98/561/EK ajánlásban megállapított minőségbiztosítási jellemzőket vegye figyelembe, és értékelési célokra a Bergenben elfogadott közös általános normákat és iránymutatásokat alkalmazza. Ezeket a normákat a felsőoktatási ágazat képviselőivel együttműködve kell kialakítani. A normákat úgy kell alkalmazni, hogy azok óvják és ösztönözzék a sokszínűséget és innovációt;

3.

ösztönözzék a nemzeti hatóságok, a felsőoktatási ágazat és a minőségbiztosítási és akkreditációs ügynökségek képviselőit, hogy a szociális partnerekkel együttműködve hozzák létre a nemzeti felülvizsgálaton alapuló „Minőségbiztosítási Ügynökségek Európai Nyilvántartását” (európai nyilvántartás), amely figyelembe veszi a mellékletben foglalt elveket, és határozzák meg a nyilvántartásba vétel feltételeit, valamint a nyilvántartás kezelésére vonatkozó szabályokat;

4.

tegyék lehetővé, hogy a területükön működő felsőoktatási intézmények azt a minőségbiztosítási vagy akkreditációs ügynökséget választhassák ki az európai nyilvántartásból, amely igényeiknek és profiljuknak megfelel, feltéve, hogy ez összeegyeztethető nemzeti jogszabályaikkal, vagy ezt nemzeti hatóságaik engedélyezik;

5.

tegyék lehetővé a felsőoktatási intézmények számára, hogy többek között saját nemzetközi hírnevük erősítése érdekében törekedjenek egy másik, az európai nyilvántartásban szereplő ügynökség által készített kiegészítő értékelés megszerzésére;

6.

ösztönözzék az ügynökségek közötti együttműködést az egymás közötti kölcsönös bizalom, valamint a minőségbiztosítás és akkreditációs értékelések elismerésének kiépítése érdekében, így hozzájárulva a képesítések elismeréséhez a másik országban folytatandó tanulmányok vagy munkavállalás céljából;

7.

biztosítsanak nyilvános hozzáférést az európai nyilvántartásban szereplő minőségbiztosítási és akkreditációs ügynökségek értékeléseihez;

1.

a tagállamokkal szorosan együttműködve továbbra is támogassa a felsőoktatási intézmények, a minőségbiztosítási és akkreditációs ügynökségek, az illetékes hatóságok és e területen működő más szervek közötti együttműködést;

2.

háromévente készítsen jelentést az Európai Parlament, a Tanács, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság és a Régiók Bizottsága számára az egyes tagállamokban működő minőségbiztosítási rendszerek fejlődéséről és az európai szinten megvalósuló együttműködésről, ideértve a fent említett célok tekintetében elért eredményeket is.