14.11.2012   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

L 315/1

(1)

Az Unió eddig soha nem tapasztalt kihívásokkal szembesül, hiszen energiaimporttól való függősége megnőtt, az energiaforrások korlátozott mértékben állnak rendelkezésre, el kell érnie, hogy az éghajlatváltozás ne haladjon meg egy bizonyos mértéket, miközben ki kell lábalnia a gazdasági válságból is. A fenti problémák kezelésének értékes eszköze lehet az energiahatékonyság. Az energiahatékonyságnak köszönhetően ugyanis csökken a primerenergia-fogyasztás és az energiaimport, ami javítja az Unió ellátásbiztonságát. Az energiahatékonyság hozzájárul továbbá az üvegházhatásúgáz-kibocsátás költséghatékony csökkentéséhez, és ezáltal az éghajlatváltozás hatásainak enyhítéséhez is. Az energiahatékonyabb gazdaságra való áttérés ezenkívül várhatóan felgyorsítja az innovatív technológiai megoldások elterjedését az Unióban és javítja az uniós ipar versenyképességét, ezáltal előmozdítja a gazdaság növekedését és minőségi munkahelyeket teremt az energiahatékonysághoz kapcsolódó számos ágazatban.

(2)

Az Európai Tanács a 2007. március 8–9-i következtetéseiben hangsúlyozta, hogy az Unión belül fokozni kell az energiahatékonyságot annak a célkitűzésnek az eléréséhez, amely szerint 2020-ra az addigra várható értékekhez képest 20 %-kal kellene csökkenteni az Unió primerenergia-fogyasztását. A 2011. február 4-i következtetéseiben az Európai Tanács hangsúlyozta, hogy teljesíteni kell a 2010. júniusi Európai Tanács által 2020-ra kitűzött 20 %-os energiahatékonysági célkitűzést, amelynek elérése jelenleg nem halad megfelelő ütemben. A 2007-ben készített előrejelzések 2020-ra 1 842 Mtoe primerenergia-fogyasztást prognosztizáltak. A 20 %-os csökkentés 1 474 Mtoe értéket eredményez 2020-ban, ami az előrejelzésekhez képest 368 Mtoe csökkenésnek felel meg.

(3)

Az Európai Tanács a 2010. június 17-i következtetéseiben a foglalkoztatást és az intelligens, fenntartható és inkluzív növekedést célzó új uniós stratégia („Európa 2020 stratégia”) egyik kiemelt célkitűzéseként megerősítette az energiahatékonysági célkitűzést. E folyamat részeként és a célkitűzés nemzeti szintű megvalósítása érdekében, a Bizottsággal folytatott intenzív párbeszéd keretében a tagállamoknak nemzeti célkitűzéseket kell meghatározniuk és nemzeti reformprogramjaikban fel kell tüntetniük, milyen módon kívánják elérni azokat.

(4)

A 2010. november 10-i„Energia 2020” című bizottsági közlemény az energiahatékonyságot az Unió 2020. évi energiaügyi stratégiájának középpontjába helyezi, és vázolja egy olyan új energiahatékonysági stratégia szükségességét, amely minden tagállam számára lehetővé teszi az energiafelhasználás függetlenítését a gazdasági növekedéstől.

(5)

Az Európai Parlament az energiahatékonysági cselekvési terv felülvizsgálatáról szóló, 2010. december 15-i állásfoglalásában felszólította a Bizottságot, hogy felülvizsgált energiahatékonysági cselekvési tervébe foglaljon bele a 2020. évi átfogó uniós energiahatékonysági célkitűzések elérése terén tapasztalható lemaradás behozását célzó intézkedéseket is.

(6)

Az Európa 2020 stratégia egyik kezdeményezése a Bizottság által 2011. január 26-án elfogadott, Európa erőforrás-hatékonnyá tételét célzó kiemelt kezdeményezés. A dokumentum az energiaforrások fenntartható felhasználásának biztosítása szempontjából meghatározó szerepet tulajdonít az energiahatékonyságnak.

(7)

Az Európai Tanács a 2011. február 4-i következtetéseiben elismerte, hogy az uniós energiahatékonysági célkitűzés megvalósulása nem halad megfelelő ütemben, és határozott fellépésre van szükség az épületek, a közlekedés, a termékek és a folyamatok terén elérhető jelentős energiamegtakarítási lehetőségek kiaknázásához. Az említett következtetések szerint a Tanács értékelni fogja az uniós energiahatékonysági célkitűzés 2013-ig történő megvalósítását, és szükség esetén további intézkedéseket fog előirányozni.

(8)

A Bizottság 2011. március 8-án elfogadta a 2011. évi energiahatékonysági tervről szóló közleményt. A közlemény megerősítette, hogy az Unió nem halad megfelelő ütemben az energiahatékonysági célkitűzésének elérése felé. Ez annak ellenére történik, hogy a tagállamok által az energia-végfelhasználás hatékonyságáról és az energetikai szolgáltatásokról szóló, 2006. április 5-i 2006/32/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvben (4) foglalt kötelezettségeik teljesítéseként benyújtott első nemzeti energiahatékonysági cselekvési tervekben vázolt nemzeti energiahatékonysági politikákkal kapcsolatban születtek eredmények. A második cselekvési tervek első elemzése megerősíti, hogy az Unió nem halad megfelelő ütemben. E helyzet orvoslása érdekében a 2011. évi energiahatékonysági terv egy sor energiahatékonysági politikát és intézkedést vett számba, amelyek kiterjednek a teljes energiaellátási láncra – beleértve az energiatermelést, -átvitelt és -elosztást –, a közszféra által az energiahatékonyság terén betöltendő vezető szerepet, az épületeket és berendezéseket, az ipart, valamint annak szükségességét, hogy a végső felhasználókat képessé tegyék energiafogyasztásuk kézben tartására. A közlekedési ágazat energiahatékonyságával ezzel párhuzamosan a közlekedésről szóló, 2011. március 28-án elfogadott fehér könyv is foglalkozott. A fehér könyv 26. kezdeményezése felszólít a járművekre vonatkozó megfelelő szén-dioxid-kibocsátási szabványok rögzítésére valamennyi közlekedési mód esetében, és szükség esetén azok energiahatékonysági követelményekkel történő kiegészítésére valamennyi meghajtórendszerre vonatkozóan.

(9)

A Bizottság 2011. március 8-án elfogadta az alacsony szén-dioxid-kibocsátású, versenyképes gazdaság 2050-ig történő megvalósításának ütemtervét is, amely ebből a szemszögből is rámutatott arra, hogy jobban a középpontba kell helyezni az energiahatékonyságot.

(10)

Ebben az összefüggésben naprakésszé kell tenni az energiahatékonyság uniós jogi keretét, nevezetesen egy olyan irányelv útján, amelynek általános célja az Unió primerenergia-fogyasztásának 2020-ig történő, 20 %-os csökkentésére vonatkozó energiahatékonysági célkitűzés elérése, valamint a 2020 utáni időszakban további energiahatékonysági fejlesztések megvalósítása. Ennek érdekében ezen irányelvnek közös keretrendszert kell létrehoznia az energiahatékonyság Unión belüli ösztönzésére, és konkrét fellépéseket kell előírnia a 2011. évi energiahatékonysági tervben foglalt bizonyos javaslatok végrehajtására, valamint az abban leírt jelentős kihasználatlan energiamegtakarítási potenciál kiaknázására.

(11)

Az üvegházhatású gázok kibocsátásának a 2020-ig terjedő időszakra szóló közösségi kötelezettségvállalásoknak megfelelő szintre történő csökkentésére irányuló tagállami törekvésekről szóló, 2009. április 23-i 2009/406/EK európai parlamenti és tanácsi határozat (5) arra kötelezi a Bizottságot, hogy 2012-ig készítsen felmérést és jelentést arról, hogy az Unió és tagállamai milyen előrelépéseket tettek annak a célkitűzésnek a teljesítése érdekében, hogy az energiafogyasztás 2020-ra az előrejelzésekhez képest 20 %-kal csökkenjen. A határozatban a Tanács és a Parlament kijelenti azt is, hogy a Bizottságnak 2012. december 31-ig az energiahatékonyság fejlesztésének felgyorsítására irányuló megerősített vagy új intézkedésekre kell javaslatot tennie, elsősorban azzal a céllal, hogy segítse a tagállamokat az üvegházhatásúgáz-kibocsátás csökkentésére vonatkozó uniós kötelezettségvállalások megvalósításában. Ez az irányelv ennek a követelménynek tesz eleget. Ez az irányelv hozzájárul továbbá az alacsony szén-dioxid-kibocsátású, versenyképes gazdaság 2050-ig történő megvalósításának ütemtervében foglalt célok eléréséhez, így különösen az energetikai ágazat üvegházhatásúgáz-kibocsátásának csökkentése által, valamint a kibocsátásmentes villamosenergia-termelés 2050-ig történő megvalósításához is.

(12)

Az energiaellátási és végfelhasználói ágazat megtakarításait átfogó, integrált megközelítést kell alkalmazni az összes meglévő energiamegtakarítási potenciál kiaknázásához. Ugyanakkor meg kell erősíteni a hasznos hőigényen alapuló kapcsolt energiatermelés belső energiapiacon való támogatásáról szóló, 2004. február 11-i 2004/8/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (6) és a 2006/32/EK irányelv rendelkezéseit.

(13)

Kedvezőbb lenne, ha a 20 %-os energiahatékonysági célkitűzést az energiahatékonyságot különböző területeken ösztönző különös nemzeti és uniós intézkedések halmozott végrehajtásának eredményeképpen lehetne elérni. A tagállamokat indikatív nemzeti energiahatékonysági célkitűzések, rendszerek és programok meghatározására kell kötelezni. A Bizottságnak értékelnie kell az egyes tagállamok ilyen célkitűzéseit és egyéni erőfeszítéseit és az elért előrehaladással kapcsolatos adatokat annak értékelése érdekében, hogy mekkora a valószínűsége az átfogó uniós célkitűzés elérésének, illetve mennyire elégségesek az egyéni erőfeszítések a közös cél eléréséhez. A Bizottságnak ezért a felülvizsgált jogi kerete útján és az Európa 2020 folyamat keretében szorosan figyelemmel kell követnie a nemzeti energiahatékonysági programok végrehajtását. Lehetővé kell tenni, hogy az indikatív nemzeti energiahatékonysági célkitűzések meghatározása során a tagállamok figyelembe vehessék a primerenergia-fogyasztást befolyásoló olyan nemzeti tényezőket, mint a még kihasználatlan költséghatékony energiamegtakarítási potenciál, az energiaimport és az energiaexport változásai, az egyes megújulóenergia-források fejlődése, a nukleáris energia, a szén-dioxid-leválasztás és -tárolás, valamint a korai intézkedés. Modellszámítások végzésekor a Bizottságnak – kellő időben és átlátható módon – konzultálnia kell a tagállamokkal a modell alapján tett feltételezések és a modelleredmény-tervek tárgyában. Javítani kell az energiahatékonysági intézkedések hatásának, valamint a technológiák állományának és teljesítményének modellezését.

(14)

A megújuló energiaforrásból előállított energia támogatásáról szóló, 2009. április 23-i 2009/28/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (7) kimondja, hogy Ciprus és Málta, elszigetelt és peremterületeken lévő tagállamokként a légi közlekedésre mint polgáraik és gazdaságuk számára létfontosságú közlekedési eszközre támaszkodnak. Ennek eredményeképpen a nemzeti légi közlekedésben mért bruttó végsőenergia-fogyasztásuk aránytalanul magas – a 2005-ös közösségi átlag több mint háromszorosa –, ezért őket aránytalanul érintik a jelenlegi technológiai és szabályozási kötelezettségek.

(15)

A vonatkozó közkiadások teljes összege az Unió bruttó hazai termékének 19 %-át teszi ki. Emiatt a közszféra fontos hajtóerőt jelent a piac hatékonyabb termékek, épületek és szolgáltatások irányába történő elmozdulásának ösztönzésében, valamint a polgárok és vállalkozások energiafogyasztási szokásainak megváltoztatásában. Ezen túlmenően az energiafogyasztásnak az energiahatékonyság-javító intézkedések miatti csökkenése közforrásokat szabadíthat fel egyéb célokra. A nemzeti, regionális és helyi szintű közintézményeknek példamutató szerepet kell játszaniuk az energiahatékonyság terén.

(16)

Szem előtt tartva azt, hogy a 2011. évi energiahatékonysági tervről szóló 2011. június 10-i következtetéseiben a Tanács hangsúlyozta, hogy mivel az Unió végsőenergia-fogyasztásának 40 %-át az épületek teszik ki, valamint annak érdekében, hogy kihasználják a növekedés és a foglalkoztatás lehetőségeit az egyes szakmákban és az építési szektorban, illetve az építés során felhasznált termékek gyártásában és más szakmai tevékenységekben – így az építészetben, a tanácsadásban és a mérnöki tevékenységben –, a tagállamoknak 2020-on túlmutató hosszú távú stratégiát kell kidolgozniuk a lakó- és kereskedelmi célú épületek felújításába történő, az épületállomány energiahatékonyságának javítását célzó beruházások ösztönzése céljából. Az említett stratégiának azokra a költséghatékony mélyfelújításokra kell irányulnia, amelyek eredménye olyan felújítás, amely a korszerűsítés előtti szinthez képest jelentős százalékban csökkenti egy épület hálózatból vételezett energia-fogyasztását és végsőenergia-fogyasztását egyaránt, ami nagyon magas energiahatékonyságot eredményez. Az ilyen mélyfelújításokat szakaszokban is végre lehet hajtani.

(17)

Növelni kell az épületek felújítási arányát, mivel a meglévő épületállomány rendelkezik messze a legnagyobb energiamegtakarítási potenciállal. Az épületek ráadásul kiemelt fontossággal bírnak azon uniós célkitűzés elérése szempontjából, amely szerint 2050-re 1990-hez képest 80-95 %-kal csökkenteni szükséges az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását. A közintézmények tulajdonában lévő épületek az épületállomány jelentős részét teszik ki, és különösen nagy figyelem övezi őket. Ezért helyénvaló egy éves felújítási arány meghatározása a tagállamok területén lévő, a központi kormányzat tulajdonában és használatában lévő épületek tekintetében, azok energiahatékonyságának javítása érdekében. Ez a felújítási arány nem érintheti a közel nulla energiaigényű épületek tekintetében az épületek energiahatékonyságáról szóló, 2010. május 19-i 2010/31/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvben (8) előírt kötelezettségek fennállását. A központi kormányzati épületek felújítására vonatkozó, ezen irányelvben foglalt kötelezettség kiegészíti az említett irányelvet, amelynek értelmében a tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy amennyiben a meglévő épületeken jelentős felújítást hajtanak végre, azok energiahatékonyságát fokozni kell oly módon, hogy az épületek megfeleljenek az energiahatékonyságra vonatkozó minimumkövetelményeknek. Lehetővé kell tenni a tagállamok számára, hogy a központi kormányzati vagyon részét képező épületek energiahatékonyságának azonos mértékű javulását eredményező alternatív költséghatékony intézkedéseket hozzanak. A központi kormányzati épületek alapterületének felújítására vonatkozó kötelezettségnek az olyan igazgatási szervezeti egységekre kellene vonatkoznia, amelyek illetékessége egy tagállam egész területére kiterjed. Amennyiben valamely tagállamban, illetve egy adott hatáskör vonatkozásában nem létezik olyan érintett igazgatási szervezeti egység, amelynek illetékessége kiterjed az egész területre, akkor a kötelezettségnek azokra az igazgatási egységekre kell vonatkoznia, amelyek illetékessége együttesen terjed ki a tagállam egész területére.

(18)

A tagállamokban számos települési önkormányzat és más közintézmény már integrált energiatakarékossági és energiaellátási megközelítéseket vezetett be például a fenntartható energiát célzó cselekvési tervek útján (ilyenek többek között a Polgármesterek Szövetsége kezdeményezés keretében kidolgozott fellépések) vagy az épületekkel vagy közlekedési módokkal összefüggő egyedi intézkedéseken túllépő integrált városi megközelítések formájában. A tagállamoknak bátorítaniuk kell a települési önkormányzatokat és más közintézményeket arra, hogy fogadjanak el integrált és fenntartható, egyértelmű célkitűzéseken alapuló energiahatékonysági terveket, vonják be a lakosságot azok kidolgozásába és végrehajtásába, valamint megfelelően tájékoztassák őket e tervek tartalmáról és a célkitűzések elérése felé tett előrehaladásról. Az ilyen tervek jelentős energiamegtakarítást eredményezhetnek, különösen ha azokat olyan energiagazdálkodási rendszerek keretében hajtják végre, amelyek lehetővé teszik az érintett közintézmények számára a hatékonyabb energiafogyasztást. Ösztönözni kell a városok, települések és különféle közintézmények közötti, az innovatívabb megoldásokkal kapcsolatos tapasztalatcserét.

(19)

A bizonyos termékek és szolgáltatások beszerzése, valamint épületek vásárlása és bérlése tekintetében az építési beruházásokat, beszerzéseket vagy szolgáltatásokat közbeszerzési szerződések útján odaítélő központi kormányzatoknak példát kell mutatniuk, és döntéseik során szem előtt kell tartaniuk a beszerzések energiahatékonyságát. Ez azon igazgatási szervezeti egységekre vonatkozik, amelyek illetékessége egy tagállam egész területére kiterjed. Amennyiben valamely tagállamban, illetve egy adott hatáskör vonatkozásában nem létezik olyan érintett igazgatási szervezeti egység, amelynek illetékessége kiterjed a tagállam egész területére, akkor a kötelezettségnek azokra az igazgatási egységekre kell vonatkoznia, amelyek illetékessége együttesen kiterjed a tagállam egész területére. Mindamellett be kell tartani az uniós közbeszerzési irányelvek rendelkezéseit. A tagállamoknak az ezen irányelvben a beszerzésre vonatkozó energiahatékonysági követelmények hatálya alá tartozó termékektől eltérő termékek esetében ösztönözniük kell a közintézményeket a beszerzés energiahatékonyságának figyelembevételére.

(20)

Annak a lehetőségnek az értékelése, amely szerint uniós szintű „fehér bizonyítvány”-rendszert lehetne bevezetni, arra mutatott rá, hogy a jelenlegi helyzetben egy ilyen rendszer túlzott adminisztratív költségekkel járna, valamint fennállna annak a kockázata, hogy az energiamegtakarítás az Unió egésze helyett néhány tagállamban összpontosulna. Egy ilyen uniós szintű rendszerre vonatkozó célkitűzés – legalábbis ebben a szakaszban – az energiahatékonyság tekintetében az energetikai közszolgáltatókra vonatkozóan előírt nemzeti kötelezettségi rendszerek, illetve azonos mennyiségű energiamegtakarítást eredményező egyéb alternatív szakpolitikai intézkedések útján jobban elérhető lenne. A rendszerek keretében elérni kívánt célokat az Unió szintjén, közös keretrendszerben kell meghatározni, ugyanakkor jelentős rugalmasságot kell biztosítani a tagállamoknak ahhoz, hogy teljes mértékben figyelembe vehessék a piaci szereplők nemzeti szerveződését, az energiaágazat sajátos hátterét és a végső fogyasztók szokásait. A közös keretrendszernek biztosítania kell az energetikai közszolgáltatók számára a lehetőséget arra, hogy minden végső felhasználónak kínálhassanak energiahatékonysági szolgáltatásokat, ne csak azoknak, akiknek energiát értékesítenek. Ez fokozza az energiapiaci versenyt, mivel az energetikai közszolgáltatók kiegészítő energiahatékonysági szolgáltatások nyújtásával differenciálhatják termékeiket. A közös keretrendszernek ezenkívül lehetővé kell tennie a tagállamok számára, hogy nemzeti rendszerükbe társadalmi célú követelményeket foglalhassanak, különösen annak biztosítása érdekében, hogy a kiszolgáltatott helyzetben lévő ügyfelek is részesüljenek a jobb energiahatékonyság előnyeiből. A tagállamoknak – objektív és megkülönböztetésmentes kritériumok alapján – meg kell határozniuk, hogy mely energiaelosztóknak vagy kiskereskedelmienergia-értékesítő vállalkozásoknak kell az ezen irányelvben meghatározott végfelhasználói energiamegtakarítási célkitűzést teljesíteniük.

A tagállamok számára lehetővé kell tenni, hogy úgy határozhassanak, hogy nem írnak elő ilyen kötelezettséget a kis energiaelosztó, kiskereskedelmienergia-értékesítő kisvállalkozások és kis energiaágazatok számára annak érdekében, hogy azokat ne sújtsák aránytalanul nagy adminisztratív terhek. A 2008. június 25-i bizottsági közlemény meghatározza azokat az elveket, amelyeket figyelembe kell venniük az ezzel a lehetőséggel élni nem kívánó tagállamoknak. A nemzeti energiahatékonysági kezdeményezések támogatásának egyik eszközeként az energiahatékonyságra vonatkozó nemzeti kötelezettségi rendszerek hatálya alá tartozó kötelezett felek azzal is eleget tehetnek kötelezettségeiknek, ha a nemzeti energiahatékonysági alapba évente befizetik a rendszer alapján előírt beruházásoknak megfelelő összeget.

(21)

Tekintettel arra, hogy az államháztartás fenntarthatóságának visszaállítása és a költségvetési konszolidáció a legfontosabb átfogó feladat, az ezen irányelv hatálya alá tartozó különleges intézkedések végrehajtása során – megfelelő mértékű elemzés és értékelés alapján – kellő figyelmet kell fordítani tagállami szinten az energiahatékonysági intézkedések végrehajtásának költséghatékonyságára.

(22)

Az a követelmény, amelynek értelmében a végső felhasználók számára évente értékesített energia egy részét meg kell takarítani az egyébként értékesített energiához képest, nem minősül az értékesítés vagy az energiafogyasztás felső határának. Lehetővé kell tenni a tagállamok számára, hogy ne számítsák bele az üvegházhatást okozó gázok kibocsátási egységei Közösségen belüli kereskedelmi rendszerének létrehozásáról szóló, 2003. október 13-i 2003/87/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (9) I. mellékletében felsorolt ipari tevékenységekben felhasznált értékesített energiavolument, illetve annak egy részét a végső felhasználóknak való energiaértékesítésbe, mivel egyértelmű, hogy e tevékenységeken belül bizonyos ágazatok vagy alágazatok ki vannak téve a kibocsátásáthelyezés jelentős kockázatának. A tagállamoknak ismerniük kell a rendszerekkel járó költségeket ahhoz, hogy pontosan felmérhessék az intézkedések költségeit.

(23)

A 7. cikkben foglalt követelmények sérelme nélkül és az adminisztratív terhek korlátozása érdekében a tagállamok a 7. cikk végrehajtására irányuló valamennyi egyedi szakpolitikai intézkedésüket egyetlen átfogó nemzeti energiahatékonysági programban foghatják össze.

(24)

Az egyes olyan piaci szegmensekben rejlő energiamegtakarítási potenciál kihasználása érdekében, amelyekben a piacon általában nem kínálnak energetikai auditot (például a kis- és középvállalkozásokban (kkv-k)), a tagállamoknak a kkv-kat energetikai audit elvégeztetésére ösztönző programokat kell kidolgozniuk. Az energetikai audit rendszeres elvégeztetését kötelezővé kell tenni a nagyvállalatok számára, mivel ezzel jelentős energiamegtakarítás érhető el. Az energetikai auditok során figyelembe kell venni a vonatkozó európai szabványokat – ilyen például az EN ISO 50001 (energiagazdálkodási rendszerek) vagy az EN 16247-1 (energetikai auditok), illetve energetikai audit alkalmazása esetén az EN ISO 14000 (környezetközpontú irányítási rendszerek) –, és ezáltal az auditoknak az ezen irányelv VI. mellékletében foglalt követelményekkel is összhangban kell lenniük, mivel ezek a rendelkezések nem haladják meg az e vonatkozó szabványokban megállapított követelményeket. Jelenleg folyamatban van egy, az energetikai auditokra vonatkozó specifikus európai szabvány kidolgozása.

(25)

Amennyiben az energetikai auditokat belső szakértők végzik, a függetlenség követelménye előírja, hogy ezek a szakértők ne foglalkozzanak közvetlenül az auditált tevékenységgel.

(26)

Az energiahatékonyság-javító intézkedések megtervezésekor figyelembe kell venni a költséghatékony technológiai újítások – például az okos mérés – elterjedt használata révén elért hatékonyságnövekedést és megtakarítást. Okos mérők beépítése esetén a társaságok azokat nem használhatják indokolatlan visszamenőleges számlázásra.

(27)

A villamos energia vonatkozásában, valamint a villamos energia belső piacára vonatkozó közös szabályokról szóló, 2009. július 13-i 2009/72/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvvel (10) összhangban, ha az okos mérőberendezések üzembe helyezéséről kedvező értékelés születik, 2020-ig legalább a fogyasztók 80 %-át el kell látni okos mérési rendszerrel. A földgáz vonatkozásában, valamint a földgáz belső piacára vonatkozó közös szabályokról szóló, 2009. július 13-i 2009/73/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvvel (11) összhangban, ha az okos mérőberendezések üzembe helyezéséről kedvező értékelés születik, a tagállamoknak vagy bármely általuk kijelölt illetékes hatóságnak ütemtervet kell készítenie az okos mérési rendszerek bevezetéséről.

(28)

A távfűtéses vagy házközponti fűtéses többlakásos épületekben az egyedi hőfogyasztás mérésére akkor előnyös egyedi hőfogyasztásmérőket vagy egyedi fűtési költségosztókat használni, ha a végső felhasználók befolyásolni tudják saját fogyasztásukat. Használatuknak tehát csak olyan épületekben van értelme, amelyekben a radiátorok termosztatikus radiátorszelepekkel vannak felszerelve.

(29)

Egyes távfűtéses vagy házközponti fűtéses többlakásos épületekben a pontos egyedi hőfogyasztásmérők alkalmazása műszaki szempontból bonyolult és költséges volna, mivel a lakásokban a fűtésre használt melegvíznek több különböző belépési és kilépési pontja is van. Feltételezhető tehát, hogy a többlakásos épületekben a hőfogyasztás egyedi mérése mindazonáltal műszaki szempontból megoldható abban az esetben, ha az egyedi mérők működtetéséhez az épületben nem kell lecserélni a már meglévő melegvizes fűtési rendszer csöveit. Az ilyen épületekben az egyedi hőfogyasztást úgy lehet mérni, hogy valamennyi radiátort egyedi fűtési költségosztóval szerelnek fel.

(30)

A 2006/32/EK irányelv előírja a tagállamok számára annak biztosítását, hogy a végső felhasználók versenyképes áron egyedi fogyasztásmérőt kapjanak, amely pontosan jelzi a tényleges energiafogyasztásukat, továbbá a használat tényleges időpontjáról is információt ad. A legtöbb esetben ez az előírás feltételektől függ, így attól, hogy technikailag lehetségesnek, pénzügyi szempontból ésszerűnek, továbbá a lehetséges energiamegtakarítás tekintetében arányosnak kell lennie. Ugyanakkor új épületekben létrehozott új csatlakoztatások esetén, vagy amennyiben egy épület a 2010/31/EU irányelvben meghatározott jelentős felújításon megy keresztül, az említett versenyképes árú, egyedi fogyasztásmérőket mindig rendelkezésre kell bocsátani. A 2006/32/EK irányelv azt is előírja, hogy a tényleges fogyasztást tükröző egyértelmű számlázást kell biztosítani, mégpedig elégséges gyakorisággal ahhoz, hogy a fogyasztók szabályozni tudják saját energiafelhasználásukat.

(31)

A 2009/72/EK és a 2009/73/EK irányelv előírja, hogy a tagállamoknak biztosítaniuk kell az intelligens mérési rendszerek bevezetését annak érdekében, hogy segítsék a fogyasztók aktív részvételét a villamosenergia-, illetve a gázellátás piacán. A villamos energia tekintetében amennyiben az okos mérők üzembe helyezését költséghatékonynak minősítik, 2020-ig legalább a fogyasztók 80 %-a számára biztosítani kell az okos mérők felszerelését. A földgáz tekintetében nincs megadott határidő, azonban a menetrend készítése követelmény. Az említett irányelvekben továbbá az is szerepel, hogy a végső felhasználókat megfelelően tájékoztatni kell a tényleges villamosenergia- és gázfogyasztásukról és ennek költségéről, mégpedig elegendő gyakorisággal ahhoz, hogy szabályozni tudják saját energiafogyasztásukat.

(32)

A 2006/32/EK, a 2009/72/EK és a 2009/73/EK irányelvben foglalt, a fogyasztásmérésre és a számlázásra vonatkozó rendelkezéseknek az energiamegtakarításra vonatkozó hatását korlátozták. Számos helyen az Unióban ezek a rendelkezések nem eredményezték azt, hogy a fogyasztók naprakész adatokat kapjanak energiafelhasználásukról, sem azt, hogy a tényleges fogyasztásra épülő számlázás készüljön olyan gyakorisággal, amely lehetővé teszi a fogyasztók számára energiafogyasztásuk szabályozását. A többlakásos épületek fűtési és melegvíz-ellátási ágazataiban számos esetben lakossági panaszokra adott okot az, hogy e rendelkezések nem kellő mértékben pontosak.

(33)

A végső felhasználóknak az egyedi energiafogyasztásuk mérésére és számlázására vonatkozó adatokhoz való hozzáféréssel kapcsolatos jogai megerősítése érdekében – szem előtt tartva okos mérési rendszerek és az okos mérők bevezetésének eljárásával kapcsolatos lehetőségeket a tagállamokban – elengedhetetlen, hogy az e területre vonatkozó uniós jogi előírások pontosabbak legyenek. Ez minden bizonnyal elősegíti az energiamegtakarítást fokozó funkciókkal felszerelt okos mérési rendszerek bevezetése költségének csökkenését, és támogatja az energiahatékonysági szolgáltatások piacának és a keresletoldali szabályozásnak a fejlesztését. Az okos mérési rendszerek bevezetése lehetővé teszi a tényleges fogyasztáson alapuló gyakori számlázást. Ezen túlmenően pontosítani kell az információhoz való hozzáférésre, valamint a tényleges fogyasztáson alapuló gyakori számlázásra vonatkozó előírásokat is azokban az esetekben, ha az okos mérők 2020-ig nem fognak rendelkezésre állni, többek között a többlakásos épületekben a távfűtési/távhűtési hálózatról vagy az épület saját központi fűtőrendszeréből biztosított, egyedi fűtési, hűtési és melegvíz-fogyasztás méréséből és számlázásából származó információkkal kapcsolatban.

(34)

Az energiahatékonyság-javító intézkedések megtervezésekor a tagállamoknak megfelelő mértékben figyelembe kell venniük annak szükségességét, hogy az Európai Unió működéséről szóló szerződéssel összhangban biztosítani kell a belső piac megfelelő működését és a meglévő vívmányok következetes végrehajtását.

(35)

A nagy hatásfokú kapcsolt energiatermelésben, valamint a távfűtés/távhűtésben jelentős primerenergia-megtakarítási potenciál rejlik, amelyet az Unióban még nagy részben nem használnak ki. A tagállamoknak átfogó értékelést kell készíteniük a nagy hatásfokú kapcsolt energiatermelés, valamint a távfűtés/távhűtés tekintetében meglévő potenciálról. Ezeket az értékeléseket a Bizottság kérésére aktualizálni kell annak érdekében, hogy a befektetők információt kaphassanak a nemzeti fejlesztési tervekről, és hogy biztosítható legyen a stabil és támogató beruházási környezet. Az új vagy olyan régebbi villamosenergia-termelő létesítményeket, amelyek jelentős felújításon esnek át vagy amelyek engedélyét naprakésszé teszik, – amennyiben a költség-haszon elemzés eredménye pozitív – nagy hatásfokú kapcsolt energiatermelő egységekkel kell felszerelni a villamosenergia-termelés során keletkező hulladékhő visszanyerése érdekében. Ezt a hulladékhőt ezután a távfűtési hálózatokon keresztül oda lehetne szállítani, ahol szükség van rá. Azok az események, amelyek azt vonják maguk után, hogy engedélyezési kritériumok alkalmazását kell előírni, jellemzően azok az események, amelyek az ipari kibocsátásokról szóló, 2010. november 24-i 2010/75/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (12) szerinti engedélyek és a 2009/72/EK irányelv szerinti engedélyezés előírását vonják maguk után.

(36)

Indokolt lehet, hogy azok az atomerőművek vagy villamosenergia-termelő létesítmények, amelyek a tervek szerint igénybe vehetik a szén-dioxid geológiai tárolásáról szóló, 2009. április 23-i 2009/31/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (13) értelmében engedélyezett geológiai tárolást, olyan helyszínen kerüljenek kialakításra, ahol a hulladékhő nagy hatásfokú kapcsolt energiatermelő egységekkel való visszanyerése vagy a távfűtési, illetve a távhűtési hálózatba való betáplálása nem költséghatékony. Ezért lehetőséget kell biztosítani a tagállamoknak arra, hogy ezeket a létesítményeket mentesítsék az alól a kötelezettség alól, amelynek értelmében költség-haszon elemzést kell készíteni amikor a létesítményt a hulladékhő nagy hatásfokú kapcsolt energiatermelő egységekkel való visszanyerésére alkalmas berendezéssel szerelik fel. Lehetővé kell tenni továbbá, hogy az ötéves időszak alatti mozgóátlag alapján évi kevesebb mint 1 500 óra üzemelésre tervezett csúcserőművek és tartalék erőművek esetében a hőtermelésre vonatkozó követelmény alól kivételt engedélyezzenek.

(37)

Az elosztott energiatermelés előmozdítása érdekében helyénvaló, ha a tagállamok ösztönzik az olyan intézkedések és eljárások bevezetését, amelyek előmozdítják a 20 MW teljes névleges bemenő hőteljesítményt el nem érő kapcsolt energiatermelő létesítmények alkalmazását.

(38)

A nagy hatásfokú kapcsolt energiatermelést azon energiamegtakarítás alapján kell meghatározni, amely a kapcsolt termeléssel a külön hő- és villamosenergia-termeléshez képest elérhető. A kapcsolt energiatermelés és a nagy hatásfokú kapcsolt energiatermelés uniós jogban használt meghatározása nem érinti a nemzeti jogszabályokban szereplő egyéb meghatározások használatát, kivéve, ha azokat a szóban forgó uniós jogszabályok alkalmazásában használják. Az energiamegtakarítás maximalizálása és az energiamegtakarítási lehetőségek elmulasztásának elkerülése érdekében fokozott figyelmet kell fordítani a kapcsolt energiatermeléssel foglalkozó egységek üzemeltetési körülményeire.

(39)

A végső felhasználó általi átláthatóság fokozása érdekében – hogy az választani tudjon a kapcsolt energiatermelésből származó és más technológiákkal előállított villamos energia között – a nagy hatásfokú kapcsolt energiatermelés származását egységes hatásfok-referenciaértékek alkalmazásával garantálni kell. A származásigarancia-rendszerek önmagukban nem jogosítanak fel a nemzeti támogatási mechanizmusok igénybevételére. Fontos, hogy a nagy hatásfokú kapcsolt energiatermeléssel előállított villamos energia minden formájára vonatkozzon származási garancia. A származási garanciát meg kell különböztetni a becserélhető bizonyítványoktól.

(40)

A számos kis- és középtermelőt is magában foglaló kapcsolt energiatermelési, illetve távfűtési/távhűtési ágazat sajátos szerkezetét figyelembe kell venni, különösen a kapcsolt energiatermelő erőművek vagy kapcsolódó hálózatok építéséhez szükséges engedélyek megadásával kapcsolatos közigazgatási eljárások felülvizsgálata során, figyelemmel a „gondolkozz előbb kicsiben” elvre.

(41)

A legtöbb uniós üzleti vállalkozás kkv. Ezek hatalmas energiamegtakarítási potenciált jelentenek az Uniónak. A kkv-k energiahatékonysági intézkedések elfogadásában való támogatása érdekében a tagállamoknak kedvező keretet kell létrehozniuk a kkv-k technikai segítségnyújtással és célzott tájékoztatással történő támogatására.

(42)

A 2010/75/EU irányelv az energiahatékonyságot beemeli a hatálya alá tartozó létesítményekre – többek között a legalább 50 MW teljes névleges bemenő hőteljesítménnyel rendelkező égetőberendezésekre – irányadó engedélyezési feltételek megállapítása során referenciaként alkalmazandó elérhető legjobb technikák meghatározásakor vizsgálandó kritériumok közé. Az említett irányelv mindamellett lehetőséget biztosít a tagállamoknak arra, hogy a 2003/87/EK irányelv I. mellékletében felsorolt tevékenységek tekintetében ne írjanak elő energiahatékonysági követelményeket az égetőberendezések vagy más, a telephelyen szén-dioxidot kibocsátó egységek számára. A tagállamok a 2010/75/EU irányelv értelmében tett jelentéseikbe belefoglalhatnak az energiahatékonysági szintekkel kapcsolatos tájékoztatást is.

(43)

A tagállamok objektív, átlátható és megkülönböztetésmentes kritériumok alapján szabályokat hoznak létre az újonnan belépő, nagy hatásfokú kapcsolt energiatermelésből származó villamos energiát előállító energiatermelők integrációjához szükséges műszaki átalakítások, így a hálózati csatlakozások és a hálózat megerősítése költségeinek viselésére és megosztására vonatkozóan, figyelembe véve a villamos energia határokon keresztül történő kereskedelme esetén alkalmazandó hálózati hozzáférési feltételekről szóló, 2009. július 13-i 714/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelettel (14) és a földgázszállító hálózatokhoz való hozzáférés feltételeiről szóló, 2009. július 13-i 715/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelettel (15) összhangban kidolgozott iránymutatásokat és szabályzatokat. A nagy hatásfokú kapcsolt energiatermelésből származó villamos energiát előállító energiatermelők számára lehetővé kell tenni, hogy a hálózathoz való kapcsolódás munkálatainak elvégzésére ajánlati felhívást tegyenek közzé. Elő kell segíteni – különösen a kis kapcsolt energiatermelő egységek és a kapcsolt energiatermelő mikroegységek esetében – a nagy hatásfokú kapcsolt energiatermeléssel előállított villamos energiának a hálózati rendszerhez való hozzáférését. A 2009/72/EK irányelv 3. cikkének (2) bekezdésével és a 2009/73/EK irányelv 3. cikkének (2) bekezdésével összhangban, a tagállamok az energiahatékonysággal kapcsolatban közszolgáltatási kötelezettségeket róhatnak a gáz-, illetve a villamosenergia-ágazatban működő vállalkozásokra.

(44)

A keresletoldali válaszintézkedés az energiahatékonyság javításának fontos eszköze, mivel jelentősen növeli a fogyasztók vagy az általuk kijelölt harmadik felek lehetőségeit arra, hogy lépéseket tegyenek a fogyasztási és a számlázási adatokkal kapcsolatban, továbbá ez olyan mechanizmust jelent, amely csökkenti vagy átalakítja a fogyasztást, és így energiamegtakarítást eredményez mind a végső fogyasztásban, mind – a hálózatok és az erőművek optimálisabb használatán keresztül – az energiatermelésben, -átvitelben és -elosztásban.

(45)

A keresletoldali válaszintézkedést a végső felhasználóknak az árjelzésekre adott válaszára vagy az épületautomatizálásra lehet építeni. A keresletoldali válaszintézkedés feltételeit és alkalmazási lehetőségét javítani kell többek között a kis végső fogyasztók számára. Figyelembe véve az intelligens hálózatok folyamatos fejlesztését, a tagállamoknak ezért biztosítaniuk kell azt, hogy a nemzeti energetikai szabályozó hatóságok garantálni tudják azt, hogy a hálózati díjszabások és szabályozások ösztönözzék az energiahatékonyság javítását, és támogassák a végső felhasználók által végzett keresletoldali válaszintézkedést célzó dinamikus árszabást. Törekedni kell a keresletoldali erőforrások (ellátás és fogyasztói terhelés) piaci integrációjára és egyenlő piaci hozzáférési lehetőségeire a termelés mellett. Ezen túlmenően a tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy a nemzeti energetikai szabályozó hatóságok integrált megközelítést alkalmazzanak, amely felöleli az energiaellátási és a végfelhasználói ágazatok lehetséges megtakarításait.

(46)

Kellő számú, az energiahatékonyság terén jártas, megbízható szakembernek kell rendelkezésre állni az irányelv – például az energetikai auditokra vonatkozó követelmények teljesítése és az energiahatékonyságra vonatkozó kötelezettségi rendszerek megvalósítása terén történő – eredményes és gyors végrehajtásának biztosítása érdekében. Ezért a tagállamoknak tanúsítási rendszereket kell létrehozniuk az energiahatékonysági szolgáltatásokat nyújtó, energetikai auditokat végző és más energiahatékonyság-javító intézkedéseket végrehajtó szolgáltatók minősítésére.

(47)

Szükség van az energiahatékonysági szolgáltatások piacának további fejlesztésére az energiahatékonysági szolgáltatások keresletének és kínálatának biztosítása érdekében. Ehhez hozzájárulhat az átláthatóság, amelyet például az energetikai szolgáltatók jegyzékének létrehozásával lehet biztosítani. A szerződésminták, a legjobb gyakorlatok és iránymutatások cseréje – különös tekintettel az energiahatékonyság-alapú szerződésre – szintén hozzájárulhatnak a kereslet ösztönzéséhez. A harmadik fél általi finanszírozásra épülő konstrukciók más formáihoz hasonlóan az energiahatékonysági szolgáltatás kedvezményezettje az energiahatékonyság-alapú szerződések esetében is úgy igyekszik csökkenteni a beruházási költségeit, hogy az energiamegtakarítás pénzügyi értékének egy részét kívánja felhasználni a részben vagy egészben harmadik fél által kivitelezett beruházás visszafizetésére.

(48)

Azonosítani kell és meg kell szüntetni az energiahatékonyság-alapú szerződés és más, energiamegtakarítást célzó harmadik fél általi finanszírozási konstrukciók előtt álló szabályozási és más természetű akadályokat. Ilyen akadályt jelentenek például azok a számviteli szabályok és gyakorlatok, amelyek nem teszik lehetővé, hogy az energiahatékonyság-javító intézkedésekkel összefüggő tőkeberuházások és éves pénzügyi megtakarítások a beruházások teljes élettartama alatt megfelelően tükröződjenek az elszámolásokban. A meglévő épületállomány felújításának az ösztönzők különböző érintett szereplők közötti megosztása miatti akadályait is nemzeti szinten kell kezelni.

(49)

A tagállamokat és a régiókat bátorítani kell arra, hogy teljes mértékben használják ki a strukturális alapokat és a Kohéziós Alapot az energiahatékonyság-javító intézkedésekre irányuló beruházások ösztönzése érdekében. Az energiahatékonyság terén eszközölt beruházások jelentős potenciállal rendelkeznek a gazdasági növekedés, a foglalkoztatás és az innováció elősegítésében, valamint a háztartásokban tapasztalható tüzelőanyag-hiány csökkentésében, ezért kedvező módon hozzájárulnak a gazdasági, társadalmi és területi kohézióhoz. A potenciális finanszírozási területek között vannak a középületeket és a lakásokat érintő, energiahatékonysági intézkedések, valamint az energiahatékonysági ágazatbeli foglalkoztatás ösztönzése érdekében végzett készségfejlesztés.

(50)

A tagállamoknak ösztönözniük kell a finanszírozási eszközök alkalmazását az ezen irányelvben foglalt célkitűzések megvalósítására. E finanszírozási eszközök közé tartozhatnak a pénzügyi hozzájárulások és az ezen irányelvben foglalt bizonyos rendelkezések megsértéséért kivetett pénzbírság, a 2003/87/EK irányelv 10. cikkének (3) bekezdése értelmében energiahatékonyságra fordított források és a többéves pénzügyi keretben energiahatékonyságra elkülönített források, így különösen a kohéziós, strukturális és vidékfejlesztési alapok, valamint a külön célra létrehozott európai pénzügyi eszközök, például az Európai Energiahatékonysági Alap.

(51)

A finanszírozási eszközöket adott esetben az uniós projektkötvényekből energiahatékonyságra fordított forrásokra, az Európai Beruházási Bank és más európai pénzügyi intézmények – különösen az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank és az Európa Tanács Fejlesztési Bankja – részéről energiahatékonyságra elkülönített forrásokra, pénzügyi intézményekből származó forrásokra, nemzeti forrásokra, többek között energiahatékonysági kezdeményezések és programok végrehajtását ösztönző szabályozási és adóügyi keretek létrehozása révén, valamint a 406/2009/EK határozat szerinti éves kibocsátási jogosultságokból származó bevételekre lehet alapozni.

(52)

A finanszírozási eszközök ezen hozzájárulásokat, forrásokat és bevételeket különösen arra használhatnák, hogy a magántőke-beruházást lehetővé tegyék és ösztönözzék, különösen intézményi befektetőkre támaszkodva, a támogatás biztosítása környezetvédelmi és társadalmi célkitűzéseinek elérését egyaránt biztosító kritériumok használatával; olyan innovatív finanszírozási mechanizmusokat (pl. magántőke számára nyújtott hitelgaranciák, az energiahatékonyság-alapú szerződést ösztönző hitelgaranciák, támogatások, támogatott kölcsönök, célhoz kötött hitelkeretek és harmadik felek finanszírozási rendszerei) aknázzanak ki, amelyek mérséklik az energiahatékonysági projektek kockázatait, és lehetővé teszik a költséghatékony felújításokat az alacsony és közepes jövedelmű háztartások körében is; olyan programokhoz vagy ügynökségekhez kapcsolódjanak, amelyek elvégzik az energiatakarékossági projektek összesítését és minőségének értékelését, technikai segítségnyújtást biztosítanak, előmozdítják az energiahatékonysági szolgáltatások piacát, és elősegítik az energiahatékonysági szolgáltatások iránti fogyasztói kereslet megteremtését.

(53)

A finanszírozási eszközök továbbá lehetőséget adnak a megfelelő források nyújtására az energiahatékonysági készségeket javító és akkreditáló képzési és tanúsítási programokhoz; a források biztosítására az energiatermelő kis- és mikrotechnológiák, illetőleg e villamosenergia-termelők hálózati csatlakoztatásának optimalizálása kutatására, és bemutatására, illetőleg elterjesztésének felgyorsítására; olyan programokhoz való kapcsolódásra, amelyek tevékenységei az energiahatékonyság valamennyi lakásban, illetve lakóházban történő előmozdítását célozzák az energiaszegénység megelőzése érdekében, és azért, hogy a lakások, illetve lakóházak bérbeadóit arra ösztönözzék, hogy ingatlanjaikat a lehető leginkább energiahatékonnyá tegyék; megfelelő források biztosítására a szociális párbeszéd támogatása és az energiahatékonyság fejlesztését és a jó munkakörülmények, illetve a munkahelyi egészség és biztonság biztosítását célzó szabványok meghatározása érdekében.

(54)

Fel kell használni a rendelkezésre álló uniós pénzügyi eszközöket és innovatív finanszírozási mechanizmusokat ahhoz, hogy gyakorlati hatása is legyen a közintézmények energiahatékonyságának javítására irányuló célkitűzésnek. Ennek érdekében a tagállamok a 406/2009/EK irányelv szerinti éves kibocsátási jogosultságaikból befolyó bevételeiket felhasználhatják ezt a célt szolgáló önkéntes mechanizmusok kidolgozására, figyelembe véve a nemzeti költségvetési szabályokat is.

(55)

Az energiahatékonyság 20 %-os javítására irányuló célkitűzés megvalósítása során a Bizottságnak figyelemmel kell kísérnie az új intézkedéseknek az üvegházhatást okozó gázok kibocsátási egységei Unión belüli kereskedelmi rendszerének létrehozásáról szóló 2003/87/EK irányelvre gyakorolt hatását, hiszen meg kell őrizni a kibocsátáskereskedelmi rendszerben az alacsony szén-dioxid-kibocsátást szolgáló beruházások számára nyújtott ösztönzőket, és fel kell készíteni a kibocsátáskereskedelmi rendszer hatálya alá tartozó ágazatokat a jövőben megvalósítandó innovációra. A Bizottságnak figyelemmel kell kísérnie ezen irányelv végrehajtásának a CO2-kibocsátásáthelyezés kockázatának jelentős mértékben kitett ágazatok és alágazatok listájának a 2003/87/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv szerinti meghatározásáról szóló, 2009. december 24-i 2010/2/EU bizottsági határozatban (16) meghatározottak szerint a CO2-kibocsátásáthelyezés kockázatának jelentős mértékben kitett iparágakra gyakorolt hatását, annak biztosítása érdekében, hogy ezen irányelv ösztönözze és ne akadályozza ezen ágazatok fejlődését.

(56)

A 2006/32/EK irányelv értelmében a tagállamoknak 9 %-os átfogó nemzeti indikatív energiamegtakarítási célelőirányzatot kell elfogadniuk és 2016-ig lehetőség szerint megvalósítaniuk, mégpedig energiahatékonysági szolgáltatások és más energiahatékonyság-javító intézkedések végrehajtása útján. Az említett irányelv úgy rendelkezik, hogy a tagállamok által elfogadott második energiahatékonysági tervet adott esetben és szükség esetén kiegészítő intézkedésekre vonatkozó bizottsági javaslatoknak kell követniük, beleértve a célelőirányzatok alkalmazási időszakának kiterjesztését. Amennyiben a jelentés megállapítja, hogy nem történt elegendő előrelépés az említett irányelvben előírt nemzeti indikatív célelőirányzat elérése felé, ezek az ajánlások a célelőirányzatok szintjére és természetére irányulnak. Az ezen irányelvet kísérő hatásvizsgálat megállapításai szerint a tagállamok jó úton haladnak a 9 %-os célkitűzés elérése felé, amely jóval kevésbé ambiciózus, mint a később 2020 tekintetében elfogadott 20 %-os energiamegtakarítási célkitűzés, ezért nincs szükség a célelőirányzatok szintjének kiigazítására.

(57)

A versenyképességi és innovációs keretprogram (2007–2013) létrehozásáról szóló, 2006. október 24-i 1639/2006/EK európai parlamenti és tanácsi határozattal (17) létrehozott „Intelligens energia – Európa” program alapvető jelentőségű a fenntartható energiákra vonatkozó uniós szakpolitikák megfelelő végrehajtására szolgáló környezet kialakításában és előmozdításában, mégpedig az olyan piaci akadályoknak a karbonszegény gazdaság kihívásainak kezelése céljából való elhárítása révén, mint például a piaci szereplők és intézmények nem elegendő ismeretei és kapacitásai, a belső energiapiac megfelelő működésének nemzeti technikai vagy adminisztratív akadályai vagy a fejletlen munkaerőpiacok. Ezek közül számos továbbra is jelentős akadályt jelent.

(58)

Az energetikai termékekben rejlő jelentős energiamegtakarítás érdekében az energiával kapcsolatos termékek környezetbarát tervezésére vonatkozó követelmények megállapítási kereteinek létrehozásáról szóló, 2009. október 21-i 2009/125/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (18), valamint az energiával kapcsolatos termékek energia- és egyéb erőforrás-fogyasztásának címkézéssel és szabványos termékismertetővel történő jelöléséről szóló, 2010. május 19-i 2010/30/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (19) végrehajtását fel kell gyorsítani és ki kell bővíteni. Prioritást kell biztosítani a környezettudatos tervezéssel kapcsolatos második munkatervben meghatározottak szerinti legmagasabb energia-megtakarítási potenciállal rendelkező termékeknek, és adott esetben a meglévő intézkedések felülvizsgálatának.

(59)

Azon feltételek meghatározása érdekében, amelyek alapján a tagállamok a 2010/31/EU irányelvben foglalt energiahatékonysági előírásokat meghatározhatják a 2009/125/EK irányelv és az azt végrehajtó intézkedések egyidejű tiszteletben tartása mellett, a 2009/125/EK irányelvet megfelelően módosítani kell.

(60)

Mivel az irányelv célkitűzését – nevezetesen a 20 %-os uniós energiahatékonysági célkitűzés 2020-ig történő megvalósítását, valamint a 2020-at követően megvalósítandó további energiahatékonysági fejlesztésekhez szükséges feltételek megteremtését – a tagállamok kiegészítő energiahatékonysági intézkedések meghozatala nélkül nem tudják kielégítően teljesíteni, és ezért e célkitűzések uniós szinten jobban megvalósíthatók, az Unió intézkedéseket hozhat az Európai Unióról szóló szerződés 5. cikkében foglalt szubszidiaritás elvének megfelelően. Az említett cikkben foglalt arányosság elvének megfelelően ez az irányelv nem lépi túl az e cél eléréséhez szükséges mértéket.

(61)

A műszaki fejlődéshez való hozzáigazítás és az energiaforrások elosztásában bekövetkező változások figyelembe vétele érdekében a Bizottságnak felhatalmazást kell kapnia arra, hogy az Európai Unió működéséről szóló szerződés 290. cikkének megfelelően jogi aktusokat fogadjon el a 2004/8/EK irányelv alapján meghatározott egységes hatásfok-referenciaértékek felülvizsgálatára, valamint az ezen irányelv mellékleteiben szereplő értékekre, számítási módszerekre, az alapul vett primerenergia-együtthatóra és a követelményekre vonatkozóan. Különösen fontos, hogy a Bizottság az előkészítő munka során megfelelő konzultációkat folytasson, többek között szakértői szinten is. A felhatalmazáson alapuló jogi aktus elkészítésekor és szövegezésekor a Bizottságnak gondoskodnia kell a vonatkozó dokumentumoknak az Európai Parlament és a Tanács részére történő egyidejű, időben történő és megfelelő továbbításáról.

(62)

Ezen irányelv végrehajtására egységes feltételeinek biztosítása érdekében a Bizottságra végrehajtási hatásköröket kell ruházni. Ezeket a hatásköröket a Bizottság végrehajtási hatásköreinek gyakorlására vonatkozó tagállami ellenőrzési mechanizmusok szabályainak és általános elveinek megállapításáról szóló, 2011. február 16-i 182/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek (20) megfelelően kell gyakorolni.

(63)

A 2004/8/EK irányelv és a 2006/32/EK irányelv minden lényeges rendelkezését – kivéve a 2006/32/EK irányelv 4. cikkének (1)–(4) bekezdését, valamint I., III. és IV. mellékletét – hatályon kívül kell helyezni. Ez utóbbi rendelkezéseket a 9 %-os célelőirányzat elérésére kitűzött határidőig továbbra is alkalmazni kell. El kell hagyni továbbá a 2010/30/EU irányelv 9. cikkének (1) és (2) bekezdését, amely csupán azt írja elő a tagállamok számára, hogy törekedniük kell a legmagasabb energiahatékonysági osztályba tartozó termékek beszerzésére.

(64)

Az ezen irányelv nemzeti jogba történő átültetésére vonatkozó kötelezettség azokra a rendelkezésekre korlátozódik, amelyek a 2004/8/EK és 2006/32/EK irányelvhez képest lényegi változást jelentenek. A változatlan rendelkezések átültetésére vonatkozó kötelezettség az utóbbi irányelvekből következik.

(65)

Ez az irányelv nem érinti a 2004/8/EK és a 2006/32/EK irányelv nemzeti jogba történő átültetésére és alkalmazására vonatkozó határidőkkel kapcsolatos tagállami kötelezettségeket.

(66)

A tagállamoknak és a Bizottságnak a magyarázó dokumentumokról szóló, 2011. szeptember 28-i együttes politikai nyilatkozatával összhangban a tagállamok vállalták, hogy az átültető intézkedéseikről szóló értesítéshez indokolt esetben mellékelnek egy vagy több olyan dokumentumot, amely részletesen ismerteti az irányelv elemei és az azt átültető nemzeti jogi eszköz megfelelő részei közötti kapcsolatot. Ezen irányelv tekintetében a jogalkotó úgy ítéli meg, hogy ilyen dokumentumok átadása indokolt,

1.

„energia”: az energiastatisztikáról szóló, 2008. október 22-i 1099/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (21) 2. cikke d) pontjának meghatározása szerinti energiatermékek minden formája, éghető üzemanyagok, hő, megújuló energiák, villamos energia, vagy az energia bármely más formája;

2.

„primerenergia-fogyasztás”: a nem energiacélú felhasználással csökkentett bruttó belföldi energiafogyasztás;

3.

„végsőenergia-fogyasztás”: az ipar, a közlekedés, a háztartások, a szolgáltatások és a mezőgazdaság számára szolgáltatott energia. Nem tartozik ide magának az energiaátalakítási ágazatnak és az energetikai iparnak szolgáltatott energiaszállítás;

4.

„energiahatékonyság”: a teljesítményben, a szolgáltatásban, a termékekben vagy az energiában kifejezett eredmény és a befektetett energia hányadosa;

5.

„energiamegtakarítás”: az a megtakarított energiamennyiség, amely valamely energiahatékonyság-javító intézkedés végrehajtása előtt és után mért és/vagy becsült fogyasztás alapján kerül meghatározásra, biztosítva az energiafogyasztást befolyásoló külső feltételeknek megfelelő normalizálást;

6.

„energiahatékonyság-javulás”: az energiahatékonyság növekedése a technológiai, magatartásbeli és/vagy gazdasági változások eredményeképpen;

7.

„energiahatékonysági szolgáltatás”: az a fizikai előny, haszon, vagy azon javak, amelyek az energia és az energiahatékony technológia vagy cselekvés kombinációjából származnak; e szolgáltatás magában foglalhatja a szolgáltatás nyújtásához szükséges üzemeltetést, karbantartást és ellenőrzést; e szolgáltatást szerződés alapján nyújtják, és e szolgáltatás rendes körülmények között bizonyítottan az energiahatékonyság igazolható, mérhető vagy felbecsülhető javulásához vagy primerenergia-megtakarításhoz vezet;

8.

„közintézmény”: az építési beruházásra, az árubeszerzésre és a szolgáltatásnyújtásra irányuló közbeszerzési szerződések odaítélési eljárásainak összehangolásáról szóló, 2004. március 31-i 2004/18/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvben (22) meghatározott bármely ajánlatkérő szerv;

9.

„központi kormányzat”: valamennyi olyan igazgatási szervezeti egység, amelyek illetékessége egy tagállam teljes területére kiterjed;

10.

„hasznos alapterület”: egy épületnek vagy épületrésznek azon alapterülete, ahol energiát használnak a beltéri klíma szabályozására;

11.

„energiagazdálkodási rendszer”: az energiahatékonysági célkitűzést, valamint az annak elérését célzó stratégiát meghatározó terv egymással összefüggő vagy kölcsönhatásban lévő elemeinek összessége;

12.

„európai szabvány”: az Európai Szabványügyi Bizottság, az Európai Elektrotechnikai Szabványügyi Bizottság vagy az Európai Távközlési Szabványügyi Intézet által elfogadott, és nyilvános használatra rendelkezésre bocsátott szabvány;

13.

„nemzetközi szabvány”: a Nemzetközi Szabványügyi Szervezet által elfogadott és nyilvánosan hozzáférhetővé tett szabvány;

14.

„kötelezett fél”: a 6. cikkben említett, a nemzeti energiahatékonysági kötelezettségi rendszerek hatálya alá tartozó energiaelosztó vagy kiskereskedelmienergia-értékesítő vállalkozás;

15.

„megbízott fél”: olyan jogi személy, amely a kormánytól vagy más közintézménytől felhatalmazást kapott arra, hogy a kormány vagy más közintézmény nevében dolgozzon ki, kezeljen vagy működtessen egy finanszírozási rendszert;

16.

„részt vevő fél”: olyan vállalkozás vagy közintézmény, amely egy önkéntes megállapodás keretében vállalta bizonyos célkitűzések elérését, vagy amely nemzeti szabályozás hatálya alá tartozik;

17.

„végrehajtó állami hatóság”: olyan közjogi szerv, amely felel az energiaadóztatás vagy a széndioxidkibocsátás-adóztatás, a finanszírozási rendszerek és eszközök, a pénzügyi ösztönzők, a szabványok és normák, az energiacímkézési rendszerek, valamint az oktatás és képzés megvalósításáért vagy nyomon követéséért;

18.

„szakpolitikai intézkedés”: olyan szabályozási, pénzügyi, adóügyi, önkéntes vagy tájékoztatási eszköz, amelyet egy tagállamban az előírásoknak megfelelően hoztak létre és hajtottak végre annak érdekében, hogy a piaci szereplők számára olyan támogatási keret, követelmény vagy ösztönző jöjjön létre, amelynek köszönhetően ez utóbbiak energiahatékonysági szolgáltatásokat nyújtanak és vesznek igénybe, valamint egyéb energiahatékonyság-javító intézkedéseket vezetnek be;

19.

„egyéni fellépés”: olyan fellépés, amely ellenőrizhető, és mérhető vagy megbecsülhető energiahatékonysági javulást eredményez és arra egy szakpolitikai intézkedés nyomán került sor;

20.

„energiaelosztó”: az a természetes vagy jogi személy, az elosztórendszer-üzemeltetőket is beleértve, aki az energia végső felhasználókhoz, illetve a végső felhasználók számára energiát értékesítő elosztóállomásokhoz történő szállításáért felel;

21.

„elosztórendszer-üzemeltető”: a 2009/72/EK, illetve a 2009/73/EK irányelv értelmében vett elosztórendszer-üzemeltető;

22.

„kiskereskedelmienergia-értékesítő vállalkozás”: az a természetes vagy jogi személy, aki energiát ad el a végső felhasználók számára;

23.

„végső felhasználó”: az a természetes vagy jogi személy, aki saját végső felhasználásra vásárol energiát;

24.

„energiahatékonysági szolgáltató”: az a természetes vagy jogi személy, aki energiahatékonysági szolgáltatásokat nyújt vagy egyéb energiahatékonyság-javító intézkedéseket hajt végre a végső felhasználók létesítményeiben vagy helyiségeiben;

25.

„energetikai audit”: olyan meghatározott módszerrel végzett eljárás, amelynek célja megfelelő ismeretek gyűjtése valamely épület vagy épületcsoport, ipari vagy kereskedelmi művelet vagy létesítmény, illetve magán- vagy közszolgáltatás aktuális energiafogyasztási profiljára vonatkozóan, továbbá amely meghatározza és számszerűsíti a költséghatékony energiamegtakarítási lehetőségeket, és beszámol az eredményekről;

26.

„kis- és középvállalkozások”vagy „kkv-k”: a mikro-, kis- és középvállalkozások meghatározásáról szóló, 2003. május 6-i 2003/361/EK bizottsági ajánlás (23) melléklete I. címének értelmében vett vállalkozások; a mikro-, kis- és középvállalkozások kategóriájába a 250-nél kevesebb személyt foglalkoztató vállalkozások tartoznak, amelyek éves árbevétele nem haladja meg az 50 millió EUR-t, és/vagy az éves mérlegfőösszegük értéke nem haladja meg a 43 millió EUR-t;

27.

„energiahatékonyság-alapú szerződés”: a kedvezményezett és az energiahatékonyság-javító intézkedést nyújtó szolgáltató között létrejött olyan szerződéses megállapodás, amelyet a szerződés teljes időtartama alatt ellenőriznek és nyomon követnek, amelynek keretében az adott intézkedésbe való beruházásért (munka, ellátás vagy szolgáltatás) a kifizetés a szerződésben megállapodott szintű energiahatékonyság-javulással vagy más, megállapodás szerinti energiahatékonysági kritériummal (például pénzügyi megtakarítással) összefüggésben történik;

28.

„okos mérési rendszer” vagy „intelligens mérési rendszer”: az energiafogyasztás mérésére alkalmas olyan elektronikus rendszer, amely a hagyományos fogyasztásmérőhöz képest több információt biztosít, és amely az elektronikus kommunikáció valamely formáján keresztül képes adatok továbbítására és fogadására;

29.

„szállításirendszer-üzemeltető”: a 2009/72/EK irányelv értelmében vett átvitelirendszer-üzemeltető, és a 2009/73/EK irányelv értelmében vett szállításirendszer-üzemeltető;

30.

„kapcsolt energiatermelés”: hőenergia és villamos vagy mechanikai energia egyetlen folyamat során, egyidejűleg történő előállítása;

31.

„gazdaságilag indokolt szükséglet”: a fűtés vagy hűtés iránti igényt meg nem haladó mértékű kereslet, amelyet egyébként piaci feltételek mellett, a kapcsolt energiatermeléstől eltérő egyéb energia-előállító folyamat révén elégítenének ki;

32.

„hasznos hő”: a kapcsolt energiatermelés folyamata során valamely, gazdaságilag indokolt fűtési vagy hűtési igény kielégítése érdekében előállított hő;

33.

„kapcsolt energiatermelésből származó villamos energia”: olyan villamos energia, amelyet hasznos hő termeléséhez kapcsolt folyamat során állítottak elő, és amelyet az I. mellékletben megállapított módszer szerint számítottak ki;

34.

„nagy hatásfokú kapcsolt energiatermelés”: a II. mellékletben foglalt kritériumoknak megfelelő kapcsolt energiatermelés;

35.

„összhatásfok”: a termelt villamos energia, illetve mechanikai energia, valamint hasznos hő éves összege, osztva a kapcsolt hőenergia-termeléshez, valamint a bruttó villamosenergia- és mechanikaienergia-termeléshez felhasznált tüzelőanyaggal;

36.

„villamos energia/hő arány”: a kapcsolt energiatermelésből származó villamos energia és a hasznos hő aránya teljes kapcsolt energiatermelési üzemmódban, az adott egység üzemeltetési adatainak felhasználásával számítva;

37.

„kapcsolt energiatermelő egység”: olyan termelőegység, amely képes kapcsolt energiatermelésre;

38.

„kis kapcsolt energiatermelő egység”: olyan kapcsolt energiatermelő egység, amelynek beépített teljesítménye kevesebb, mint 1 MWe;

39.

„kapcsolt energiatermelő mikroegység”: olyan kapcsolt energiatermelő egység, amelynek maximális teljesítménye kevesebb mint 50 kWe;

40.

„beépítettségi arány”: egy adott területen az épület alapterületének és a telek területének aránya;

41.

„hatékony távfűtés/távhűtés”: olyan távfűtési vagy távhűtési rendszer, amely legalább 50 %-ban megújuló energia, 50 %-ban hulladékhő, 75 %-ban kapcsolt energiatermelésből származó hő vagy 50 %-ban ilyen energiák és hők kombinációjának felhasználásával működik;

42.

„hatékony fűtés és hűtés”: olyan fűtési és hűtési lehetőség, amely a változtatás nélküli alap-forgatókönyvhöz képest mérhetően csökkenti azt a primerenergia-ráfordítást, amely egy egységnyi energia előállításához szükséges a vonatkozó rendszerhatárokon belül, továbbá erre az ezen irányelvben említett költség-haszon elemzés alapján költséghatékony módon kerül sor, figyelembe véve a kitermeléshez, az átalakításhoz, a szállításhoz és az elosztáshoz szükséges energiát is;

43.

„hatékony egyedi fűtés és hűtés”: a fűtés és hűtés biztosításának olyan egyéni lehetősége, amely a hatékony távfűtéshez/távhűtéshez képest mérhetően csökkenti azt a nem megújuló forrásból származó primerenergia-ráfordítást, amely egy egységnyi energia előállításához szükséges a vonatkozó rendszerhatárokon belül vagy ugyanakkora nem megújuló forrásból származó primerenergia-ráfordítást igényel alacsonyabb költségek mellett, figyelembe véve a kitermeléshez, az átalakításhoz, a szállításhoz és az elosztáshoz szükséges energiát is;

44.

„jelentős korszerűsítés”: olyan korszerűsítés, amelynek költségei meghaladják egy hasonló új egység beruházási költségeinek 50 %-át;

45.

„beszerzési közösség szolgáltatója”: több rövid időtartamú fogyasztói terhelést – a szervezett energiapiacokon eladás vagy árverés útján történő értékesítés céljából – tömörítő keresletoldali szolgáltató.

a)

az Unió 2020. évi energiafogyasztása nem haladhatja meg az 1 474 Mtoe primerenergiát vagy az 1 078 Mtoe végső energiát;

b)

az ezen irányelvben előírt intézkedéseket;

c)

a 2006/32/EK irányelv 4. cikkének (1) bekezdése alapján elfogadott nemzeti energia-megtakarítási célkitűzéseket;

d)

az egyéb olyan intézkedéseket, amelyek a tagállamokban vagy uniós szinten az energiahatékonyságot célozzák.

a)

a fennmaradó költséghatékony energiamegtakarítási potenciál;

b)

a GDP alakulása és változásának előrejelzése;

c)

az energiaimport és az energiaexport változásai;

d)

fejlemények az egyes megújulóenergia-források a nukleáris energia, a szén-dioxid-leválasztás és -tárolás területén és;

e)

a korai intézkedés.

a)

összeadja a tagállamok által bejelentett indikatív nemzeti energiahatékonysági célkitűzéseket;

b)

értékeli, hogy az említett célkitűzések összege megbízható jelzésnek minősíthető-e arra vonatkozóan, hogy az Unió egésze megfelelő ütemben halad-e, figyelembe véve a 24. cikk (1) bekezdésének megfelelően elkészített első éves jelentés értékelését, és a 24. cikk (2) bekezdésének megfelelően elkészített nemzeti energiahatékonysági cselekvési tervek értékelését;

c)

figyelembe veszi a következő forrásokból származó kiegészítő elemzéseket:

d)

összehasonlítja az a)-c) pont szerinti eredményeket az energiafogyasztás azon mennyiségével, amelyre szükség lenne ahhoz, hogy az energiafogyasztás 2020-ban ne haladja meg az 1 474 Mtoe primerenergiát és/vagy az 1 078 Mtoe végső energiát.

a)

a nemzeti épületállomány áttekintése statisztikai mintavétel alapján, ha úgy szükséges;

b)

az épülettípusoknak és az éghajlati zónáknak megfelelő költséghatékony felújítási megközelítések meghatározása;

c)

olyan szakpolitikák és intézkedések, amelyekkel ösztönözhetők a költséghatékony mélyfelújítások, ideértve a szakaszos mélyfelújításokat is;

d)

a magánszemélyek, az építőipar és a pénzügyi intézmények beruházásaira vonatkozó iránymutatások tekintetében előretekintő perspektíva kialakítása;

e)

a várható energiamegtakarítás és a további előnyök bizonyítható becslése.

a)

különleges építészeti vagy történeti értékük miatt, egy kijelölt környezet részeként hivatalosan védett épületek, amelyek esetében az energiahatékonyságra vonatkozó bizonyos minimumkövetelmények teljesítése elfogadhatatlan mértékben megváltoztatná a jellegzetességeket vagy megjelenést;

b)

a fegyveres erők vagy a központi kormányzat birtokában lévő és nemzetvédelmi célokat szolgáló épületek, kivéve a fegyveres erők vagy a nemzetvédelmi hatóságok egyéb alkalmazottai által használt lakónegyedeket vagy irodaépületeket;

c)

istentiszteletre vagy vallásos tevékenységekre használt épületek.

a)

a négyzetméterben kifejezett alapterület; valamint

b)

az egyes épületek energiahatékonysága vagy a vonatkozó energetikai adatok.

a)

fogadjanak el különálló vagy egy szélesebb körű éghajlat-változási vagy környezetvédelmi terv részét képező energiahatékonysági tervet, amely konkrét energiamegtakarítási és -hatékonysági célkitűzéseket és intézkedéseket tartalmaz, és ezzel kövessék a központi kormányzati épületeknek az (1), (5) és (6) bekezdés szerinti példáját;

b)

a tervük végrehajtásának részeként hozzanak létre energetikai auditokat is magukba foglaló energiagazdálkodási rendszert is;

c)

adott esetben alkalmazzanak energiahatékonysági szolgáltató vállalatokat és energiahatékonyság-alapú szerződést a felújítások finanszírozására és az energiahatékonyság hosszú távú fenntartását és javítását szolgáló tervek végrehajtására.

a)

elvégezheti az (1) bekezdés második albekezdésében előírt számítást 2014-ben és 2015-ben az 1 %-os értéket alkalmazva; 2016-ban és 2017-ben az 1,25 %-os értéket alkalmazva; 2018-ban, 2019-ben és 2020-ban pedig az 1,5 %-os értéket alkalmazva;

b)

kizárhatja a számításból annak az értékesített energiavolumennek egy részét vagy egészét, amelyet a 2003/87/EK irányelv I. mellékletében felsorolt ipari tevékenységek során használtak fel;

c)

lehetővé teheti az energiaátalakítási, -szállítási és -elosztási ágazatban – ezen belül a hatékony távfűtési/távhűtési infrastruktúra terén – a 14. cikk (4) bekezdésében, a 14. cikk (5) bekezdésének b) pontjában és a 15. cikk (1)–(6), illetve (9) bekezdésében meghatározott követelmények végrehajtásának eredményeként elért energiamegtakarításnak az (1) bekezdés alapján előírt energiamegtakarítás mennyiségébe történő beszámítását; valamint

d)

beszámíthatja a 2008. december 31. óta újonnan végrehajtott és 2020-ban még hatással bíró egyedi fellépésekből származó, mérhető, ellenőrizhető energiamegtakarítást az (1) bekezdésben említett energiamegtakarítás mennyiségébe.

a)

a megállapított megtakarítási kötelezettségek között támaszthatnak szociális jellegű követelményeket is, többek között annak előírásával, hogy az energiahatékonysági intézkedések bizonyos hányadát elsősorban energiaszegénység által érintett háztartásokban vagy szociális bérlakásokban kell végrehajtani;

b)

engedélyezhetik a kötelezett felek számára, hogy a kötelezettségük terhére elszámolják azt a tanúsított energiamegtakarítást, amelyet energiahatékonysági szolgáltatók vagy más harmadik felek értek el, beleértve azt is, amikor a kötelezett felek más, az állam által jóváhagyott szerveken vagy állami hatóságokon keresztül támogatnak intézkedéseket, ami adott esetben formális partnerségek kialakítását is jelentheti és kombinálható egyéb finanszírozási forrásokkal. Ha a tagállamok ezt engedélyezik, biztosítják, hogy egyértelmű, átlátható és minden piaci szereplő számára nyitott, a tanúsítás költségeinek minimalizálására törekvő jóváhagyási folyamatot alkalmaznak;

c)

engedélyezik a kötelezett feleknek, hogy az egy adott évben elért megtakarítást a négy megelőző vagy a három következő évben elért megtakarításként vegyék figyelembe.

a)

a végső felhasználókkal kapcsolatos összesített statisztikai információk (az előzőleg benyújtott információkat érintő jelentős változások feltüntetésével); valamint

b)

a végső felhasználói fogyasztásról, adott esetben beleértve a terhelési profilokról, a fogyasztók szegmentációjáról és földrajzi elhelyezkedéséről szóló aktuális információkat, a vonatkozó uniós joggal összhangban a magánjellegű vagy üzleti szempontból érzékeny információk sértetlenségének és bizalmasságának megőrzése mellett.

a)

az energiára vagy a szén-dioxidra kivetett adók, amelyek az energia végfelhasználói fogyasztásának csökkentését eredményezik;

b)

olyan finanszírozási rendszerek és eszközök vagy pénzügyi ösztönzők, amelyek energiahatékony technológiák vagy technikák alkalmazásához vezetnek és azzal járnak, hogy csökken az energia végfelhasználói fogyasztása;

c)

olyan szabályozások vagy önkéntes megállapodások, amelyek energiahatékony technológiák vagy technikák alkalmazásához vezetnek és azzal járnak, hogy csökken az energia végfelhasználói fogyasztása;

d)

olyan szabványok és normák, amelyek a termékek és a szolgáltatások energiahatékonyságának javítását tűzik ki célul, beleértve az épületeket és a járműveket is, kivéve ha ez egyébként is kötelező és alkalmazandó a tagállamokban az uniós jog alapján;

e)

energiacímkézési rendszerek, kivéve azokat, amelyek egyébként is kötelezőek és alkalmazandók a tagállamokban az uniós jog alapján;

f)

olyan oktatás és képzés, beleértve az energia-tanácsadási programokat is, amelyek energiahatékony technológiák vagy technikák alkalmazásához vezetnek és azzal járnak, hogy csökken az energia végfelhasználói fogyasztása.

a)

a szakpolitikai intézkedések keretében a 2020. december 31-ig tartó időszakon belül legalább két köztes időszakot kell előírni, továbbá az intézkedések nyomán elérhetővé válik az (1) bekezdésben meghatározottak szerinti eredmény;

b)

az esettől függően az egyes megbízott felek, részt vevő felek, vagy végrehajtó állami hatóság felelőssége meghatározásra került;

c)

az elérendő energiamegtakarítást átlátható módon határozták meg;

d)

a szakpolitikai intézkedések által előírt vagy elérendő energiamegtakarítás összege végsőenergia-felhasználásban vagy primerenergia-felhasználásban van kifejezve a IV. mellékletben meghatározott átváltási tényezők alkalmazásával;

e)

az energiamegtakarítás kiszámítása során az V. melléklet 1. és 2. pontjában meghatározott módszereket és elveket alkalmazták;

f)

az energiamegtakarítás kiszámítása során az V. melléklet 3. pontjában meghatározott módszereket és elveket alkalmazták;

g)

a részt vevő felek minden évben jelentést készítenek az elért energiamegtakarításról – kivéve ha kivitelezhetetlen – és azt közzé is teszik;

h)

az eredmények nyomon követése biztosított és a tervekben szerepelnek megfelelő intézkedések arra az esetre, ha az előrehaladás mértéke nem kielégítő;

i)

olyan ellenőrzési rendszert hoztak létre, amely magában foglalja az energiahatékonyság-javítási intézkedések egy statisztikailag jelentős részének független ellenőrzését is; valamint

j)

évente nyilvánosságra hozzák az energiamegtakarítás terén érvényesülő éves tendenciákkal kapcsolatos adatokat.

a)

képesítési kritériumoknak megfelelő képesítéssel és/vagy akkreditációval rendelkező szakemberek végeznek független módon; vagy

b)

a nemzeti jogszabályoknak megfelelően független hatóságok hajtanak végre és felügyelnek.

a)

a meglévő fogyasztásmérők cseréje esetén, kivéve, ha ez műszakilag kivitelezhetetlen, vagy nem jelent költséghatékony megoldást a becsült lehetséges hosszú távú megtakarításokat tekintve;

b)

új épületben létrehozott új csatlakozás esetén, vagy amennyiben egy épület a 2010/31/EU irányelvben megállapított jelentős felújításon megy keresztül.

a)

biztosítják, hogy a fogyasztásmérő rendszerek tájékoztatást nyújtsanak a végső felhasználóknak a használat tényleges idejéről, valamint hogy a mérőberendezések minimális funkcióinak és a piaci szereplők tekintetében előírt kötelezettségeknek a meghatározása során teljes mértékben figyelembe vegyék az energiahatékonysággal és a végső felhasználók érdekeivel kapcsolatos célkitűzéseket;

b)

gondoskodnak az okos mérők és az adatközlés biztonságáról, valamint a végső felhasználók magánéletének védelméről, összhangban az uniós adatvédelmi és a magánélet védelméről szóló jogszabályokkal;

c)

a villamos energia esetében a tagállamok előírják a fogyasztásmérők üzemeltetői számára annak biztosítását, hogy a végső felhasználó kérésére a fogyasztásmérő – vagy -mérők – a végső felhasználók létesítményeiből a hálózatba betáplált villamos energiát is figyelembe vegyék.

d)

biztosítják, hogy ha a végső felhasználók ezt kérik, számukra vagy a nevükben eljáró harmadik fél számára rendelkezésre bocsássák az adott felhasználók villamosenergia-inputjának és -vételezésének mérési adatait olyan könnyen érthető formában, amelyet felhasználhatnak az ajánlatok összehasonlítható alapon történő összevetéséhez;

e)

megkövetelik, hogy a fogyasztóknak megfelelő tanácsadást és tájékoztatást nyújtsanak az okos mérők telepítésének időpontjában, különösen az azokkal kapcsolatos összes lehetőségről a mérőóra-leolvasás menete és az energiafogyasztás nyomon követése tekintetében.

a)

használati melegvíz;

b)

a létesítményből sugárzott és közös használatú területek fűtésére felhasznált hő (amennyiben a lépcsőházakban és folyosókon radiátorok működnek);

c)

a lakások fűtése.

a)

a legalább az elmúlt három évre vagy – amennyiben ez rövidebb – a szolgáltatási szerződés kezdete óta eltelt időtartamra vonatkozó összesített adatokat. Az adatoknak olyan időszakok szerinti bontásban kell megjelenniük, amelyekre vonatkozóan rendszeres számlázási információk keletkeztek;

b)

bármely nap, hét, hónap vagy év vonatkozásában a használat idejére vonatkozó részletes adatokat. Ezeket az adatokat a végső felhasználó számára az interneten vagy a fogyasztásmérő-interfészen keresztül hozzáférhetővé kell tenni, és ezt legalább a megelőző 24 hónap vagy – amennyiben ez rövidebb – a szolgáltatási szerződés kezdete óta eltelt időtartam vonatkozásában biztosítani kell.

a)

előírják, hogy ha rendelkezésre állnak a végső felhasználó energiaszámláival és múltbeli fogyasztásával kapcsolatos információk, akkor azokat a végső felhasználó kérésére hozzáférhetővé kell tenni az általa kijelölt energiahatékonysági szolgáltató számára;

b)

biztosítják, hogy a végső felhasználóknak legyen lehetőségük az elektronikus számlainformációkat és számlázást választani, és hogy kérésükre világos és könnyen érthető magyarázatot kapjanak arról, hogy a számlázott összeg miből ered, különösen ha a számla nem a tényleges fogyasztáson alapul;

c)

biztosítják, hogy a végső felhasználók a számlával együtt a VII. melléklettel összhangban megfelelő tájékoztatást kapjanak annak érdekében, hogy maradéktalanul tisztában legyenek az aktuális energiaköltségekkel;

d)

előírhatják azt is, hogy a végső felhasználó kérésére az ezekben a számlákban szereplő információk nem tekinthetők fizetési kérelemnek. Ezekben az esetekben a tagállamok biztosítják, hogy az energiaszolgáltató a tényleges számlák kifizetésével kapcsolatban rugalmas feltételeket biztosítson;

e)

előírják, hogy az energiaköltségekre vonatkozó információkat és becsléseket kérésre a fogyasztók rendelkezésére kelljen bocsátani megfelelő időn belül és olyan könnyen érthető formában, amelyet felhasználhatnak az ajánlatok összehasonlítható alapon történő összevetéséhez.

a)

a fogyasztási szokások megváltozásának elősegítését célzó eszközök és politikák, többek között:

b)

az okos mérők esetleges üzembe helyezése idején a fogyasztók és a fogyasztói szervezetek bevonására irányuló módszerek és eszközök az alábbiak kommunikációja révén:

a)

több mint 20 MW teljes bemenő hőteljesítményű új hő alapú villamosenergia-termelő létesítményeket terveznek, a létesítménynek nagy hatásfokú kapcsolt energiatermelő létesítményként történő üzemeltetésének előírásával járó költség és haszon felbecslése céljából;

b)

több mint 20 MW teljes névleges bemenő hőteljesítményű villamosenergia-termelő létesítmény jelentős felújításon esik át, a létesítménynek nagy hatásfokú kapcsolt energiatermelő létesítménnyé történő átalakításával járó költség és haszon felbecslése céljából;

c)

20 MW-ot meghaladó teljes bemenő hőteljesítményű, hasznosítható hőmérsékleti szintű hulladékhőt termelő ipari létesítményeket terveznek vagy jelentősen felújítanak, a hulladékhőnek gazdaságilag indokolt igény kielégítésére való – többek között kapcsolt energiatermeléssel történő – felhasználása tekintetében, illetve e létesítménynek a távfűtési/távhűtési hálózathoz csatlakoztatása tekintetében a költségek és a haszon felbecslése céljából;

d)

új távfűtési/távhűtési hálózatot terveznek, vagy amikor egy már meglévő távfűtési/távhűtési hálózatba olyan új energiatermelő létesítményt terveznek, amelynek teljes bemenő hőteljesítménye meghaladja a 20 MW-ot, vagy amikor egy ilyen meglévő létesítményt jelentősen felújítanak, a közeli ipari létesítményekből származó hulladékhő felhasználásával járó költségek és haszon felbecslése céljából.

a)

azokat a csúcserőművek és tartalék villamosenergia-termelő erőművek, amelyeket egy ötéves időszak alatti mozgóátlag alapján évi kevesebb mint 1 500 óra üzemelésre terveztek, amennyiben a tagállam által létrehozott hitelesítési eljárás alapján biztosítható, hogy a kivétel engedélyezésének ez a feltétele teljesül;

b)

az atomerőművek;

c)

azok a létesítmények, amelyeknek a 2009/31/EK irányelv alapján jóváhagyott geológiai tárolóhelyhez közel kell elhelyezkedniük.

a)

az (1) bekezdésben említett átfogó értékelés eredményének figyelembevétele;

b)

az (5) bekezdésben foglalt követelmények teljesítésének biztosítása; valamint

c)

az (5) bekezdésben említett költség-haszon elemzés eredményének figyelembevétele.

a)

értékelés készüljön a gáz- és villamosenergia-infrastruktúrájuk – így különösen az átvitellel, az elosztással, a terhelésszabályozással és interoperabilitással, valamint az energiatermelő létesítményekhez történő csatlakozással összefüggő – energiahatékonysági potenciáljáról, ezen belül a mikro-energiagenerátorok vonatkozásában fennálló lehetőségekről;

b)

meghatározásra kerüljenek a hálózati infrastruktúrát érintő költséghatékony energiahatékonysági fejlesztések megvalósításával összefüggő konkrét intézkedések és beruházások, azok bevezetésének ütemtervével.

a)

garantálják a nagy hatásfokú kapcsolt energiatermelésből származó villamos energia átvitelét és elosztását;

b)

a nagy hatásfokú kapcsolt energiatermelésből származó villamos energiának elsőbbségi vagy garantált hozzáférést biztosítsanak a hálózathoz;

c)

a villamosenergia-termelő létesítmények kiszolgálása során elsőbbségi szállítást biztosítanak a nagy hatásfokú kapcsolt energiatermelésből származó villamos energiának, amennyiben a nemzeti villamosenergia-rendszer biztonságos működése ezt lehetővé teszi.

a)

világos és könnyen hozzáférhető információk rendelkezésre bocsátása az alábbiakkal kapcsolatban:

b)

a tanúsító megjelölések – többek között az iparkamarák általi – kidolgozásának ösztönzése;

c)

a 16. cikk szerint képesített és/vagy tanúsított rendelkezésre álló energiahatékonysági szolgáltatók, valamint képesítéseik és/vagy tanúsítványaik jegyzékének nyilvánosságra hozatala és rendszeres aktualizálása, vagy egy olyan felület biztosítása, amelyen keresztül az energiahatékonysági szolgáltatók információt tehetnek közzé;

d)

a közszféra támogatása az energiahatékonysági szolgáltatási ajánlatok kiaknázásában, különösen épületfelújítások esetében, az alábbiak révén:

e)

az energiahatékonysági szolgáltatási piac aktuális helyzetének és a jövőben várható fejlődésének a nemzeti energiahatékonysági cselekvési terv keretében lefolytatott minőségi felülvizsgálata.

a)

olyan kapcsolattartó pontok kijelölése és azok elérhetőségének nyilvánossá tétele, amelyeken keresztül a végső felhasználók hozzájuthatnak az (1) bekezdésben említett információkhoz;

b)

szükség esetén intézkedések meghozatala az energiahatékonyság-alapú szerződést, valamint az energiamegtakarítási intézkedések meghatározását és/vagy végrehajtását szolgáló egyéb energiahatékonysági szolgáltatási modelleket akadályozó szabályozási és nem szabályozási korlátok felszámolására;

c)

annak fontolóra vétele, hogy az energiahatékonysági szolgáltatási szerződésekből eredő panaszok hatékony kezelésének és az ilyen szerződésekből adódó viták hatékony peren kívüli rendezésének biztosítására független mechanizmust hoznak létre, vagy már egy létező intézményt, például az ombudsmant, ruháznak fel ezzel a szereppel;

d)

annak lehetővé tétele a független piaci közvetítők számára, hogy azok a keresleti és kínálati oldalon is ösztönzőleg hathassanak a piac fejlődésére.

a)

az ösztönzőknek az épületek tulajdonosai és bérlői, illetve több tulajdonos közötti megosztása annak biztosítása céljából, hogy a felek ne mondjanak le azokról az általuk egyébként mérlegelt, energiahatékonyság-javító beruházásokról, amelyeket csak azért nem hajtanak végre, mert nem élveznék az összes kedvezményt, vagy mert nincsen szabályozva a költségek és hasznok közöttük történő megosztása, azaz mert például hiányoznak a több tulajdonos tulajdonát képező ingatlanokkal kapcsolatos döntéshozatali eljárásokra vonatkozó nemzeti szabályok és intézkedések;

b)

a közbeszerzéssel, valamint az éves költségvetéssel és számvitellel kapcsolatos jogszabályi és szabályozási intézkedések és igazgatási gyakorlatok, annak érdekében, hogy azok ne riasszák el az egyes közintézményeket az energiahatékonyság-javító és a várható életciklus-költségeket minimalizáló beruházásoktól, valamint az energiahatékonyság-alapú szerződés és egyéb, hosszú távú szerződéseken alapuló, harmadik fél általi finanszírozási mechanizmusok igénybevételétől.

a)

a 7. cikk (1) bekezdésében megállapított végső határidő módosítása;

b)

a 7. cikk (1), (2) és (3) bekezdésében szereplő követelmények felülvizsgálata;

c)

kiegészítő közös követelmények megállapítása, különösen a 7. cikk (7) bekezdésében említett kérdéssel összefüggésben.

1.

A következő preambulumbekezdés kerül beillesztésre:

2.

A 6. cikk (1) bekezdésének vége a következő mondattal egészül ki:

„Ez nem érinti a tagállamok által a 2010/31/EU irányelv 4. cikkének (1) bekezdésével és 8. cikkével összhangban meghatározott energiahatékonysági- és rendszerkövetelményeket.”

14.11.2012   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

L 315/57

(1)

Az Unió azt a célt tűzte maga elé, hogy fenntartja és fejleszti a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térséget, amelynek sarokköve a polgári és büntetőügyekben hozott bírósági határozatok kölcsönös elismerése.

(2)

Az Unió elkötelezett a bűncselekmények áldozatainak védelme, valamint a velük kapcsolatos minimumszabályok megállapítása mellett, és a Tanács elfogadta a büntetőeljárásban az áldozatok jogállásáról szóló, 2001. március 15-i 2001/220/IB kerethatározatot (4). Az Európai Tanács 2009. december 10-i és 11-i ülésén elfogadott Stockholmi Program – A polgárokat szolgáló és védő, nyitott és biztonságos Európa (5) keretében felkérték a Bizottságot és a tagállamokat, hogy vizsgálják meg, miként lehetne javítani az áldozatok védelmét szolgáló jogszabályokat és gyakorlatban alkalmazott támogató intézkedéseket, valamennyi áldozatra különös figyelmet fordítva, őket támogatva és elismerve, a terrorizmus áldozatainak kiemelten való kezelése mellett.

(3)

Az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 82. cikkének (2) bekezdése a több államra kiterjedő vonatkozású büntetőügyekben a bírósági ítéletek és határozatok kölcsönös elismerésének, valamint a rendőrségi és igazságügyi együttműködésnek a megkönnyítése érdekében a tagállamokban alkalmazandó szabályozási minimumok megállapításáról rendelkezik, különösen a bűncselekmények áldozatainak jogai tekintetében.

(4)

A Tanács az áldozatok jogainak és védelmének különösen a büntetőeljárások során való megerősítésére vonatkozó ütemtervről szóló, 2011. június 10-i állásfoglalásában (6) (a továbbiakban: Budapest Ütemterv) kijelentette, hogy uniós szinten kell fellépni a bűncselekmények áldozatai jogainak megerősítése, valamint fokozott támogatásuk és védelmük érdekében. Ebből a célból és az említett állásfoglalással összhangban ennek az irányelvnek a célja, hogy felülvizsgálja és kiegészítse a 2001/220/IB kerethatározatban lefektetett elveket, valamint hogy az Unió egészében jelentős előrelépést tegyen az áldozatoknak – különösen a büntetőeljárások keretében – biztosított védelem szintje tekintetében.

(5)

Az Európai Parlament a nők elleni erőszak felszámolásáról szóló, 2009. november 26-i állásfoglalásában (7) felszólította a tagállamokat, hogy tökéletesítsék a nőkkel szemben elkövetett erőszak minden formája elleni nemzeti jogszabályaikat és politikáikat, lépjenek fel a nőkkel szembeni erőszak okai ellen, nevezetesen megelőző intézkedések révén, valamint kérte, hogy az Unió garantálja az erőszak valamennyi áldozatának a segítséghez és támogatáshoz való jogot.

(6)

Az Európai Parlament a nők elleni erőszakkal szembeni fellépést célzó, új uniós politikai keret prioritásairól és körvonalairól szóló, 2011. április 5-i állásfoglalásában (8) a nők elleni erőszak, a családon belüli erőszak és a női nemi szervek csonkítása elleni küzdelemre irányulóan stratégiát javasolt a nemi alapú erőszak elleni jövőbeli büntetőjogi eszközök alapjaként, beleértve a nők elleni erőszakkal szembeni küzdelem keretét (politika, megelőzés, védelem, vádemelés, rendelkezés és partnerség), amelyet uniós cselekvési tervnek kell követnie. Az ezzel a területtel kapcsolatos nemzetközi szabályozás magában foglalja az Egyesült Nemzetek Szervezetének a nőkkel szemben alkalmazott hátrányos megkülönböztetések (diszkrimináció) minden formájának kiküszöböléséről szóló, 1979. december 18-án elfogadott egyezményét (CEDAW), az említett egyezmény keretében létrehozott bizottság ajánlásait és határozatait, valamint az Európa Tanácsnak a nők elleni és a családon belüli erőszak megelőzéséről és felszámolásáról szóló, 2011. április 7-én elfogadott egyezményét.

(7)

Az európai védelmi határozatról szóló, 2011. december 13-i 2011/99/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (9) mechanizmust hoz létre a büntetőügyekben hozott védelmi intézkedések tagállamok közötti kölcsönös elismerése céljából. Az emberkereskedelem megelőzéséről, és az ellene folytatott küzdelemről, valamint az áldozatok védelméről szóló, 2011. április 5-i 2011/36/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (10) és a gyermekek szexuális bántalmazása, szexuális kizsákmányolása és a gyermekpornográfia elleni küzdelemről szóló, 2011. december 13-i 2011/93/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (11) többek között az emberkereskedelem, a gyermekek szexuális bántalmazása, a szexuális kizsákmányolás és a gyermekpornográfia áldozatai egyes kategóriáinak sajátos szükségleteivel foglalkozik.

(8)

A terrorizmus elleni küzdelemről szóló, 2002. június 13-i 2002/475/IB tanácsi kerethatározat (12) elismeri, hogy a terrorizmus az egyik legsúlyosabb megsértése az Unió alapját képező elveknek, beleértve a demokrácia elvét is, és megerősíti, hogy az veszélyezteti többek között az emberi jogok szabad gyakorlását.

(9)

A bűncselekmény a társadalom ellen elkövetett rossz, valamint az áldozatok egyéni jogainak megsértése is egyben. A bűncselekmények áldozatait ebbéli minőségükben el kell ismerni, továbbá tisztelettel, tapintattal és szakértelemmel kell velük bánni a faj, bőrszín, etnikai vagy társadalmi származás, genetikai tulajdonság, nyelv, vallás vagy meggyőződés, politikai vagy bármely más vélemény, nemzeti kisebbséghez tartozás, vagyoni helyzet, születés, fogyatékosság, életkor, nem, nemi identitás és annak kifejezése, szexuális irányultság, tartózkodásra való jogosultság vagy egészségi állapot alapján történő bármilyen megkülönböztetéstől mentesen. A büntetőeljárás keretében eljáró illetékes hatóságokkal, valamint az áldozatokkal kapcsolatba kerülő bármely szolgálattal, például az áldozatsegítő szolgálattal, illetve a helyreállító igazságszolgáltatási szolgálattal történő kapcsolattartás során figyelembe kell venni a bűncselekmények áldozatainak személyes helyzetét és azonnali szükségleteit, életkorát, nemét, esetleges fogyatékosságát és érettségét, miközben teljes mértékben tiszteletben kell tartani fizikai, szellemi és erkölcsi sérthetetlenségüket. A bűncselekmények áldozatait meg kell védeni a másodlagos és az ismételt áldozattá válástól, a megfélemlítéstől, valamint a megtorlástól, továbbá a gyógyulásukat elősegítő, megfelelő támogatásban kell részesülniük, és kellő hozzáférést kell biztosítani számukra az igazságszolgáltatáshoz.

(10)

Ez az irányelv nem foglalkozik a bűncselekmények áldozatainak a tagállamok területén való tartózkodásának feltételeivel. A tagállamoknak meg kell hozniuk a szükséges intézkedéseket annak biztosítása érdekében, hogy az ebben az irányelvben meghatározott jogoknak ne legyen feltétele az áldozatnak a tagállam területén való jogszerű tartózkodásának jogcíme vagy az áldozat állampolgársága vagy nemzetisége. A bűncselekmény feljelentése és a büntetőeljárásban való részvétel az áldozat tartózkodásra való jogosultsága szempontjából nem keletkeztet jogokat.

(11)

Ezen irányelv szabályozási minimumokat állapít meg. A tagállamok kiterjeszthetik az ezen irányelvben meghatározott jogokat annak érdekében, hogy magasabb szintű védelmet nyújtsanak.

(12)

Az ezen irányelvben meghatározott jogok nem érintik az elkövető jogait. Az „elkövető” kifejezés a bűncselekmény elkövetéséért elítélt személyre vonatkozik. Ezen irányelv alkalmazásában ugyanakkor a bűnösség elismerését vagy az elítélést megelőzően a gyanúsítottra vagy vádlottra is vonatkozik, és nem érinti az ártatlanság vélelmét.

(13)

Ez az irányelv az Unió területén elkövetett bűncselekményekre, valamint az Unió területén folyó büntetőeljárásokra alkalmazandó. Ez az irányelv csak az Unió területén folytatott büntetőeljárásokkal kapcsolatosan ruház jogokat az Unió területén kívül elkövetett bűncselekmények áldozataira. Az Unió területén kívül található illetékes hatóságokhoz, így például nagykövetségekhez benyújtott feljelentések nem vonják maguk után az ezen irányelvben előírt kötelezettségeket.

(14)

Ezen irányelv alkalmazása során a gyermekek mindenek felett álló érdekeit elsőrendű fontosságúként kell figyelembe venni az Európai Unió Alapjogi Chartájával és az ENSZ 1989. november 20-án elfogadott gyermekjogi egyezményével összhangban. A gyermek áldozatokat az ezen irányelvben meghatározott jogokkal teljes mértékben rendelkező áldozatokként kell figyelembe venni és kezelni, valamint biztosítani kell számukra, hogy ezen jogokat olyan módon gyakorolhassák, amely figyelembe veszi az önálló véleményalkotásra való képességüket.

(15)

Ezen irányelv alkalmazása során a tagállamoknak gondoskodniuk kell arról, hogy a fogyatékossággal élő áldozatok másokkal azonos módon, teljes mértékben részesülhessenek az ezen irányelvben meghatározott jogokban, többek között a büntetőeljárások helyszíne megközelíthetőségének, valamint az információhoz való hozzáférésnek a javítása révén.

(16)

A terrorizmus áldozatai által elszenvedett támadások célja végső soron a társadalom megkárosítása. Ennek következtében ezeknek az áldozatoknak az ellenük elkövetett bűncselekmény sajátos természete miatt külön odafigyelésre, támogatásra és védelemre lehet szükségük. A terrorizmus áldozatai fokozott közfigyelem tárgyává válhatnak, és gyakran szükségük van arra, hogy a társadalom elismerje és tisztelettel kezelje őket. A tagállamoknak ezért különösen figyelembe kell venniük a terrorizmus áldozatainak szükségleteit, és törekedniük kell méltóságuk és biztonságuk megóvására.

(17)

Nemi alapú erőszaknak a személy ellen neme, nemi identitása vagy annak kifejezése miatt irányuló erőszak, vagy az olyan erőszak minősül, amely aránytalanul nagy számban egy adott nemhez tartozó személyek ellen irányul. A nemi alapú erőszak következménye az áldozat által elszenvedett fizikai, szexuális, érzelmi vagy pszichológiai károsodás vagy gazdasági hátrány lehet. A nemi alapú erőszak a diszkrimináció egyik formája, valamint az áldozat alapvető szabadságainak megsértése, és magában foglalja a hozzátartozók közötti erőszakot, a szexuális erőszakot (beleértve az erőszakos közösülést, a szemérem elleni erőszakot és a szexuális zaklatást), az emberkereskedelmet, a rabszolgaságot és az olyan káros gyakorlatok különböző formáit, mint a kényszerházasság, a nők nemi szerveinek megcsonkítása, valamint az úgynevezett „becsületbeli”-bűncselekmények. A nemi alapú erőszak női áldozatai és gyermekeik gyakran különleges támogatást és védelmet igényelnek, az ilyen erőszakkal kapcsolatos a másodlagos és ismételt áldozattá válás, megfélemlítés és megtorlás nagy kockázata miatt.

(18)

A hozzátartozók közötti erőszak esetében az áldozat jelenlegi vagy volt házastársa vagy partnere, vagy más családtagja követ el erőszakot függetlenül attól, hogy az elkövető az áldozattal egy háztartásban él-e vagy korábban egy háztartásban élt-e. Az ilyen jellegű erőszak lehet fizikai, szexuális, pszichológiai vagy gazdasági jellegű, és eredményezhet fizikai, szellemi vagy érzelmi sérülést, vagy gazdasági hátrányt. A hozzátartozók közötti erőszak súlyos és gyakran rejtett társadalmi probléma, amely súlyos következményekkel járó szisztematikus pszichológiai és fizikai traumát okozhat, mivel az elkövető olyan személy, akiben az áldozatnak egyébként bízni kellene tudnia. A hozzátartozók közötti erőszak áldozatai esetében tehát különleges védelmi intézkedésekre lehet szükség. A nőket aránytalanul nagy számban érinti az erőszaknak ez a típusa, a helyzetet pedig súlyosbíthatja az, ha a nő gazdaságilag, társadalmilag vagy a tartózkodáshoz való joga szempontjából függ az elkövetőtől.

(19)

Egy adott személyt áldozatnak kell tekinteni függetlenül attól, hogy az elkövetőt azonosították-e, elfogták-e, ellene vádat emeltek-e, illetve elítélték-e, továbbá tekintet nélkül az elkövető és az adott személy közötti családi kapcsolatra. Lehetséges, hogy az áldozatok családtagjai szintén sérülnek a bűncselekmény következtében. Különösen a közvetlenül bűncselekmény miatt elhunyt személy családtagjai szenvedhetnek sérelmet a bűncselekmény következtében. Ezért az ilyen családtagoknak, akik a bűncselekmény közvetett áldozatai, szintén védelemben kell részesülniük ezen irányelv alapján. A tagállamok számára ugyanakkor lehetővé kell tenni, hogy eljárásokat hozzanak létre abból a célból, hogy korlátozzák azoknak a családtagoknak a számát, akik részesülhetnek az ezen irányelvben meghatározott jogokban. Gyermek esetében a gyermeknek vagy – kivéve, ha az nem szolgálja a gyermek mindenek felett álló érdekét – a gyermek nevében a szülői felügyeleti jog gyakorlójának kell jogosultnak lennie az ezen irányelvben meghatározott jogok gyakorlására. Ez az irányelv nem sérti az annak megállapításához szükséges nemzeti közigazgatási eljárásokat, hogy egy adott személy áldozatnak minősül-e.

(20)

Az áldozatoknak a büntető igazságszolgáltatási rendszerben betöltött szerepe és az, hogy aktívan részt vehetnek-e a büntetőeljárásban, a nemzeti rendszertől függően tagállamonként változik, és azt a következő egy vagy több kritérium határozza meg: a nemzeti rendszer biztosítja-e a büntetőeljárásban részt vevő személy jogállását az áldozat részére; az áldozat a büntetőeljárásban való aktív – például tanúként való – részvétele törvény által előírt kötelezettsége alá esik, vagy arra felkérést kap; és/vagy az áldozat a nemzeti jog szerint a törvénynél fogva jogosult-e a büntetőeljárásban való aktív részvételre, és e jogával élni is kíván-e, amennyiben a nemzeti rendszer az áldozatoknak nem biztosít jogállást a büntetőeljárásban részt vevő személyként való részvételre. A tagállamoknak meg kell határozniuk, hogy ezek közül mely kritériumok vonatkoznak az ezen irányelvben meghatározott jogok hatályának meghatározására azokban az esetekben, amikor az áldozat által az adott büntető igazságszolgáltatási rendszerben betöltött szerepre történik utalás.

(21)

Az illetékes hatóságok, az áldozatsegítő, illetve a helyreállító igazságszolgáltatási szolgálat által nyújtott tájékoztatást és tanácsokat, amennyire csak lehetséges, számos tájékoztatási eszköz útján és az áldozatok számára érthető módon kell nyújtani. Az ilyen tájékoztatást és tanácsokat egyszerű és közérthető nyelven kell nyújtani. Azt is biztosítani kell továbbá, hogy az áldozatot meg tudják érteni az eljárás során. Ezzel összefüggésben figyelembe kell venni a tájékoztatás nyújtásához használt nyelv áldozatok általi ismeretét, az áldozatok életkorát, érettségét, intellektuális és érzelmi képességeit, írástudásuk fokát, valamint bármely szellemi vagy fizikai fogyatékosságukat. Különös figyelmet kell fordítani az olyan értési vagy közlési nehézségekre, amelyek hátterében valamilyen fogyatékosság állhat, például hallássérülés vagy beszédzavar. A büntetőeljárás során hasonlóképpen figyelembe kell venni az áldozat információközlési képességének korlátozottságát.

(22)

Ezen irányelv alkalmazásában a feljelentés megtételét a büntetőeljárás részének kell tekinteni. Ebbe az is beleértendő, amikor a hatóságok hivatalból kezdeményeznek büntetőeljárást az áldozat által elszenvedett bűncselekmény következtében.

(23)

A költségek megtérítésével kapcsolatos tájékoztatást az illetékes hatósággal való első kapcsolatfelvételtől kezdődően meg kell adni, például a költségek megtérítésének alapfeltételeit ismertető tájékozató füzettel. Nem szükséges a tagállamok számára előírni, hogy a büntetőeljárás e korai szakaszában döntsenek arról, hogy az érintett áldozat megfelel-e a költségek megtérítésére vonatkozó feltételeknek.

(24)

Bűncselekmény feljelentésekor az áldozatoknak a feljelentésről írásos igazolást kell kapniuk a rendőrségtől, amelyben feltüntetik a bűncselekmény alapvető jellemzőit, úgy mint a bűncselekmény típusát, az elkövetés idejét és helyét, valamint a bűncselekmény által okozott kárt vagy károsodást. Az igazolásnak tartalmaznia kell az ügyszámot, valamint a bűncselekmény feljelentésének idejét és helyét annak érdekében, hogy az a bűncselekmény feljelentésének bizonyítékául szolgáljon, például biztosítási kárigényekkel kapcsolatban.

(25)

Az elévülési határidőkkel kapcsolatos szabályok sérelme nélkül a bűncselekménynek a megtorlástól, megaláztatástól vagy megbélyegzéstől való félelem miatti késedelmes feljelentése nem eredményezheti a feljelentés áldozat általi megtételének igazolása megtagadását.

(26)

A nyújtott tájékoztatásnak kellően részletesnek kell lennie annak biztosításához, hogy az áldozatok tiszteletteljes bánásmódban részesüljenek, valamint ahhoz, hogy képesek legyenek megalapozott döntést hozni az eljárásban való részvételükről. Ezzel összefüggésben különösen fontos az a tájékoztatás, amely révén az áldozat értesülhet az eljárás pillanatnyi állásáról. Úgyszintén fontos ez azon információk szempontjából, amelyek alapján az áldozat eldöntheti, hogy kéri-e az eljárás megszűnését eredményező határozat felülvizsgálatát. Eltérő rendelkezés hiányában lehetővé kell tenni, hogy az áldozatot szóban vagy írásban, többek között elektronikus úton is tájékoztathassák.

(27)

Az áldozatnak szóló tájékoztatást az illetékes hatóságnál az áldozat által meghagyott utolsó ismert levelezési címre vagy elektronikus elérhetőségre kell megküldeni. Kivételes esetekben, például ha egy adott ügyben nagy számú áldozat érintett, lehetővé kell tenni, hogy ezt a tájékoztatást a sajtón, az illetékes hatóság hivatalos honlapján vagy valamely hasonló kommunikációs csatornán keresztül is biztosíthassák.

(28)

A tagállamok nem kötelezhetők a tájékoztatásra abban az esetben, ha az információ közlése akadályozhatja az ügy szabályszerű elintézését, vagy sérthet egy adott ügyet vagy személyt, vagy ha megítélésük szerint e közlés ellentétes az alapvető biztonsági érdekeikkel.

(29)

Az illetékes hatóságoknak gondoskodniuk kell arról, hogy az áldozatok az ügyükkel kapcsolatos kommunikáció céljára naprakész elérhetőségeket kapjanak, kivéve, ha az áldozat jelezte, hogy nem kíván ilyen tájékoztatást kapni.

(30)

A „határozatra” való hivatkozás alatt a tájékoztatáshoz, tolmácsoláshoz és fordításhoz való joggal összefüggésben kizárólag a bűnösnek nyilvánításra vagy a büntetőeljárás másképp történő lezárására való hivatkozást kell érteni. Az ilyen határozat indokolását az áldozat számára a határozatot tartalmazó dokumentum egy példánya vagy az indokolás rövid összefoglalása révén kell megadni.

(31)

Az áldozat által elszenvedett bűncselekménnyel kapcsolatos feljelentés eredményeként lefolytatandó eljárás idejével és helyével kapcsolatos tájékoztatáshoz való jognak az ügyben hozott ítélet elleni fellebbezéssel kapcsolatos tárgyalás idejére és helyére vonatkozó tájékoztatásra is vonatkoznia kell.

(32)

Az áldozatok számára kérelemre meg kell adni az elkövető szabadon bocsátásával vagy szökésével kapcsolatos konkrét információkat, legalább azokban az esetekben, amikor az áldozat sérelem veszélyének vagy azonosított kockázatának lehet kitéve, kivéve, ha ezen információk közlése eredményeképpen az elkövető lenne kitéve sérelem azonosított kockázatának. Amennyiben az információk közlése eredményeképpen az elkövető sérelem azonosított kockázatának lenne kitéve, az illetékes hatóságnak a megfelelő fellépés meghatározása során minden egyéb kockázatot figyelembe kell vennie. Az „áldozatot érő sérelem azonosított kockázatára” hivatkozásnak olyan tényezőket kell magában foglalnia, mint például a bűncselekmény természete és súlya, valamint a megtorlás kockázata. Ezért ez nem alkalmazható azokban az esetekben, amikor enyhébb súlyú bűncselekmények elkövetésére került sor, és így csak csekély annak kockázata, hogy az áldozat sérelmet szenved.

(33)

Az áldozatokat tájékozatni kell az elkövető szabadon bocsátására vonatkozó határozat elleni fellebbezési jogról, amennyiben a nemzeti jog értelmében ilyen jog létezik.

(34)

A hatékony igazságszolgáltatás csak akkor valósítható meg, ha az áldozatok megfelelően elmagyarázhatják a bűncselekmény körülményeit, és az illetékes hatóságok számára érthető módon képesek előadni a bizonyítékaikat. Ugyanilyen fontos az áldozatokkal való tiszteletteljes bánásmódnak és annak biztosítása, hogy élhessenek a jogaikkal. Ezért az áldozatok kihallgatása során, valamint a bírósági tárgyalásokon való aktív részvételük lehetővé tétele céljából – az áldozatoknak az adott büntető igazságszolgáltatási rendszerben betöltött szerepével összhangban – térítésmentesen tolmácsolásnak kell rendelkezésre állnia. Ami a büntetőeljárás egyéb vonatkozásait illeti, a tolmácsolás és fordítás iránti igény eltérő lehet a konkrét kérdésektől, az áldozatoknak az adott büntető igazságszolgáltatási rendszerben betöltött szerepétől és az eljárásban való részvételétől, valamint bármely különleges jogosultságuktól függően. Ezen egyéb esetekben a tolmácsolást és fordítást csupán az áldozatok jogainak gyakorlásához szükséges mértékben kell biztosítani.

(35)

Az áldozat számára a nemzeti jog szerinti eljárásokkal összhangban biztosítani kell a jogot arra, hogy megtámadhassa a tolmácsolás vagy a fordítás szükségtelenségét megállapító határozatot. Ez a jog nem kötelezi a tagállamokat arra, hogy olyan külön mechanizmusról vagy panasztételi eljárásról gondoskodjanak, amelynek keretében az ilyen határozat megtámadható, illetve indokolatlanul nem hosszabbíthatja meg a büntetőeljárást. Elégséges a határozatnak a meglévő nemzeti eljárásokkal összhangban történő belső felülvizsgálata.

(36)

Az a tény, hogy az áldozat egy nem sokak által beszélt nyelven beszél, önmagában nem lehet alapja egy olyan határozatnak, amely szerint a tolmácsolás vagy a fordítás indokolatlanul meghosszabbítaná a büntetőeljárást.

(37)

A támogatást az áldozat szükségleteinek és az ezen irányelvben meghatározott jogoknak megfelelően biztosítani kell, mihelyt az illetékes hatóságok tudomást szereznek az áldozatról, a büntetőeljárás teljes tartama alatt, valamint megfelelő ideig az ilyen eljárást követően. A támogatást különféle eszközök segítségével, túlzott formaságok nélkül, és a tagállamok területén földrajzilag kellően széles körben kell nyújtani ahhoz, hogy valamennyi áldozatnak lehetősége nyíljon e szolgáltatások igénybevételére. Azok az áldozatok, akik a bűncselekmény súlya folytán jelentős sérelmet szenvedtek, segítő szakszolgáltatásokat igényelhetnek.

(38)

Azoknak a személyeknek, akik különösen kiszolgáltatottak, vagy akik olyan helyzetbe kerülnek, amelynek következtében különösen nagymértékben ki vannak téve a sérelem kockázatának – például a hozzátartozóik által elkövetett ismételt erőszaknak kitett személyeknek, a nemi alapú erőszak áldozatainak, illetve azoknak, akik egyéb típusú bűncselekmények áldozatául esnek egy olyan tagállamban, amelynek nem állampolgárai vagy lakosai – szaksegítségben és jogi védelemben kell részesülniük. A segítő szakszolgáltatásokat olyan integrált és célzott megközelítés alkalmazásával kell megvalósítani, amelynek többek között figyelembe kell vennie az áldozatok sajátos szükségleteit, a bűncselekmény következtében elszenvedett sérelem súlyát, valamint az áldozatok, az elkövetők, a gyermekek és szélesebb társadalmi környezetük közötti kapcsolatot is. Az áldozat bűncselekmény következtében elszenvedett esetleges sérelméből való felgyógyulásának vagy traumája feldolgozásának támogatásában fontos szerepet játszó említett szolgálatoknak, és az ott dolgozó munkatársaknak az egyik fő feladata az áldozatok tájékoztatása az ezen irányelvben meghatározott jogokról annak érdekében, hogy az áldozatok döntéseiket egy olyan támogató környezetben hozhassák meg, amely méltósággal, tisztelettel és tapintattal kezeli őket. Az ilyen segítő szakszolgálatok által nyújtandó támogatások fajtái között szerepelhetnek az alábbiak: menedék és biztonságos szállás rendelkezésre bocsátása, azonnali orvosi segítség, erőszakos közösülés vagy szemérem elleni erőszak esetén orvosi és igazságügyi szakértői vizsgálatra utalás bizonyítékok gyűjtése céljából, rövid és hosszú távú pszichológiai tanácsadás, pszichés trauma kezelése, jogi tanácsadás, pártfogó ügyvédi képviselet igénybevétele, valamint a gyermekek mint közvetlen vagy közvetett áldozatok számára kialakított specifikus szolgáltatások.

(39)

Az áldozatsegítő szolgálatok nem kötelesek arra, hogy maguk rendelkezzenek kiterjedt szakértelemmel és szakmai tapasztalattal. Amennyiben azonban szükséges, az áldozatsegítő szolgálatoknak segítséget kell nyújtaniuk az áldozatoknak abban, hogy a már létező szakmai támogatást, például a pszichológusokat igénybe vegyék.

(40)

Jóllehet a támogatás nyújtása nem tehető függővé attól, hogy az áldozatok feljelentést tesznek-e a bűncselekménnyel kapcsolatban az illetékes hatóságnál, például a rendőrségen, azonban helyzetüknél fogva gyakran mégis az ilyen hatóságok a legalkalmasabbak arra, hogy tájékoztatást adjanak az áldozatoknak a támogatás lehetőségéről. Ezért arra ösztönözzük a tagállamokat, hogy teremtsék meg a megfelelő feltételeket – az adatvédelmi követelmények betarthatóságát és betartását is biztosítva – ahhoz, hogy az áldozatokat az áldozatsegítő szolgálatokhoz lehessen irányítani. El kell azonban kerülni az adott áldozat többszöri átirányítását.

(41)

Ha az áldozatok írásban tehetnek nyilatkozatot vagy adhatnak magyarázatot, úgy kell tekinteni, hogy számukra biztosították a meghallgatáshoz való jogot.

(42)

A gyermek áldozatok büntetőeljárásokban történő meghallgatáshoz való jogának érvényesülése nem zárható ki csak azon az alapon, hogy az áldozat gyermek, vagy az ilyen áldozat életkora miatt.

(43)

Az eljárás megszűnését eredményező határozat felülvizsgálatához való jog akként értelmezendő, hogy az az ügyészek és a nyomozási bírók vagy a bűnüldöző hatóságok, így például rendőrök által hozott határozatokra utal, a bírósági határozatokra azonban nem. Az eljárás megszűnését eredményező határozat felülvizsgálatát az eredeti határozatot hozó személytől vagy hatóságtól eltérő személynek vagy hatóságnak kell végeznie, kivéve, ha az eljárás megszűnését eredményező eredeti határozatot a legmagasabb szintű ügyészi hatóság hozta, amelynek határozatai nem vizsgálhatók felül: ebben az esetben a felülvizsgálatot ugyanezen hatóság végezheti el. Az eljárás megszűnését eredményező határozat felülvizsgálatához való jog nem vonatkozik az olyan különleges eljárásokra, mint például a parlamenti képviselőkkel vagy a kormánytagokkal szemben a hivataluk gyakorlásával kapcsolatban indított eljárások.

(44)

A büntetőeljárás befejezéséről rendelkező határozatnak olyan helyzetekre is ki kell terjednie, amelyekben az ügyész a vád elejtése vagy az eljárás megszüntetése mellett dönt.

(45)

A peren kívüli vitarendezést és ezáltal a büntetőeljárás befejezését eredményező ügyészi határozat kizárólag abban az esetben vonja meg az áldozatoktól a jogot, hogy az eljárás megszűnését eredményező ügyészi határozat felülvizsgálatát kérjék, amennyiben a vitarendezés figyelmeztetéssel vagy kötelezettség előírásával jár.

(46)

A helyreállító igazságszolgáltatási szolgáltatások – köztük például az áldozat és az elkövető közötti közvetítés, a családi csoportkonferenciák és az ítélkező körök – jelentős előnnyel járhatnak az áldozatok számára, viszont a másodlagos és ismételt áldozattá válás, a megfélemlítés, valamint a megtorlás megelőzése érdekében biztosítékokra van szükség. Ezért az ilyen szolgáltatásoknál az áldozat érdekeit és igényeit kell elsődlegesen szem előtt tartani, orvosolva az áldozatnak okozott kárt, és elkerülve a további károkozást. Amennyiben az ügyben helyreállító igazságszolgáltatási szolgáltatásokat vesznek igénybe, és amikor helyreállító igazságszolgáltatási eljárást folytatnak, figyelembe kell venni azon tényezőket – így a bűncselekmény természetét és súlyát, az okozott trauma mértékét, az áldozat fizikai, szexuális vagy pszichológiai sérthetetlensége megsértésének ismétlődő jellegét, az erőviszonyokban fennálló különbségeket, valamint az áldozat életkorát, érettségét vagy intellektuális képességét – amelyek korlátozhatják vagy csökkenthetik az áldozat képességét arra, hogy megalapozott döntést hozzon, vagy megakadályozhatják az ügy áldozat számára kedvező kimenetelét. A helyreállító igazságszolgáltatási eljárásnak fő szabály szerint bizalmasnak kell lennie, kivéve, ha a felek ettől eltérően állapodnak meg, vagy ha jelentős közérdek miatt a nemzeti jog így rendelkezik. Az olyan tényezők, mint az eljárás során tett fenyegetések vagy elkövetett bármilyen jellegű erőszak olyannak tekinthetők, mint amelyek szükségessé teszik a közérdekből történő nyilvánosságra hozatalt.

(47)

Az áldozatoktól nem várható el, hogy a büntetőeljárásban való részvételükkel kapcsolatban költségek terheljék őket. A tagállamok kizárólag az áldozatok büntetőeljárásban való részvételével kapcsolatos szükséges költségek megtérítésére kötelezhetők, az áldozatok által jogi szolgáltatásokért kifizetett díjak megtérítésére nem. A tagállamok számára lehetővé kell tenni, hogy a költségek megtérítésére vonatkozóan feltételeket szabjanak meg nemzeti jogukban, úgy mint a megtérítés igénylésének határideje, az ellátási és az utazási átalány, valamint a keresetkiesés maximális napi összege. A büntetőeljárás során a költségek megtérítéséhez való jog nem merülhet fel olyan helyzetben, amikor az áldozat egy bűncselekménnyel kapcsolatban feljelentést tesz. A költségeket csak annyiban kell fedezni, amennyiben az áldozatot az illetékes hatóságok kötelezték vagy kérték fel a büntetőeljárás során való megjelenésre és az abban való aktív részvételre.

(48)

A büntetőeljárás során lefoglalt, visszaszolgáltatható vagyontárgyakat a lehető leghamarabb vissza kell szolgáltatni a bűncselekmény áldozatának, attól függően, hogy kivételes körülmények állnak-e fenn, mint amikor például a vagyontárgy tulajdonjoga vita tárgyát képezi, vagy ha a vagyontárgy birtoklása vagy maga a vagyontárgy jogszabályba ütközik. A vagyontárgy visszaszolgáltatásához való jog nem érintheti a vagyontárgynak az egyéb jogi eljárások céljaira való jogszerű visszatartását.

(49)

Az elkövető által nyújtandó kártérítésről szóló határozathoz való jognak és az ehhez kapcsolódóan alkalmazandó eljárásnak azokra az áldozatokra is vonatkoznia kell, akiknek tartózkodási helye a bűncselekmény elkövetésének helye szerinti tagállamtól eltérő tagállamban van.

(50)

Az ebben az irányelvben meghatározott, a feljelentések továbbítására vonatkozó kötelezettség nem érintheti sem a tagállamok eljárás-indítási hatáskörét, és nem sértheti a joghatóság gyakorlásával kapcsolatos összeütközésekre vonatkozóan a joghatóság gyakorlásával kapcsolatos, büntetőeljárások során felmerülő összeütközések megelőzéséről és rendezéséről szóló, 2009. november 30-i 2009/948/IB tanácsi kerethatározatban (13) megállapított szabályokat.

(51)

Ha az áldozat elhagyta a bűncselekmény elkövetésének helye szerinti tagállam területét, akkor ez a tagállam már nem lehet köteles segítség, támogatás és védelem nyújtására, kivéve az érintett bűncselekménnyel kapcsolatban általa folytatott bármely büntetőeljárással közvetlenül összefüggő segítséget, támogatást és védelmet, például a bírósági eljárás alatt biztosítandó különleges védelmi intézkedéseket. Az áldozat lakóhelye szerinti tagállamnak kell biztosítania az áldozat számára a felépüléséhez szükséges segítséget, támogatást és védelmet.

(52)

Rendelkezésre kell állnia olyan intézkedéseknek, amelyek alkalmasak az áldozatok és családtagjaik biztonságának és méltóságának a másodlagos és az ismételt áldozattá válással, megfélemlítéssel, valamint a megtorlással szembeni megvédésére, mint amilyenek például az ideiglenes intézkedések vagy a védelmi és távoltartó határozatok.

(53)

Az eljárások koordinált és tiszteletteljes lefolytatása révén, amely lehetővé teszi az áldozatok számára, hogy kialakuljon bennük a hatóságok iránti bizalom, korlátozni kell az elkövető vagy a büntetőeljárásban való részvétel által előidézett másodlagos és ismételt áldozattá válás, a megfélemlítés, valamint a megtorlás kockázatát. A lehető leginkább meg kell könnyíteni az illetékes hatóságokkal való kapcsolattartást, ugyanakkor korlátozni kell – például a kihallgatások videóra való felvétele és a felvétel bírósági eljárás során való felhasználásának engedélyezése révén – azon esetek számát, amikor az áldozat szükségtelenül lép kapcsolatba a hatóságokkal. A lehető legszélesebb intézkedési skálának kell a gyakorlati szakemberek rendelkezésére állnia annak megakadályozása érdekében, hogy az áldozatot szenvedés érje a bírósági eljárás során, különösen annak következtében, hogy vizuális kapcsolatba kerül az elkövetővel, annak családjával, bűntársaival vagy a nyilvánosság tagjaival. Ezért arra kell ösztönözni a tagállamokat, hogy különösen a bírósági épületekkel és a rendőrségekkel kapcsolatban megvalósítható és gyakorlati intézkedéseket vezessenek be, amelyek lehetővé teszik, hogy az épületekben kedvező körülmények – például külön bejáratok és elkülönített váróhelyiségek – fogadják az áldozatokat. Ezen túlmenően a tagállamoknak a lehető legnagyobb mértékben úgy kell megtervezniük a büntetőeljárásokat, hogy az áldozatok és családtagjaik, valamint az elkövetők közötti kapcsolat elkerülhető legyen, például azáltal, hogy az áldozatokat és az elkövetőket eltérő időpontban idézik kihallgatásra.

(54)

Az áldozat magánéletének védelme fontos eszköz lehet a másodlagos és ismételt áldozattá válás, a megfélemlítés, valamint a megtorlás megakadályozása érdekében. E védelem olyan intézkedések révén valósítható meg, mint az áldozat személyazonosságával és tartózkodási helyével kapcsolatos adatszolgáltatás mellőzése vagy korlátozása. Az ilyen védelem különösen fontos a gyermekáldozatok esetében, és magában foglalja a gyermek nevének titokban tartását is. Ugyanakkor lehetnek olyan kivételes esetek, amikor a gyermek számára előnyös lehet az információ nyilvánosságra hozatala vagy adott esetben akár széles körű terjesztése, például gyermekrablás esetén. Az áldozatok és családtagjaik magánéletének és képmásának védelmét szolgáló intézkedéseknek minden esetben meg kell felelniük a tisztességes eljáráshoz való jognak és a véleménynyilvánítás szabadságának, ahogyan azokat az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezmény 6. illetve 10. cikke elismeri.

(55)

Egyes áldozatok esetében a büntetőeljárás során különösen nagy a kockázata a másodlagos és ismételt áldozattá válásnak, valamint az elkövető általi megfélemlítésnek és megtorlásnak. Ez a kockázat összefügghet az áldozat személyes jellemzőivel, vagy a bűncselekmény típusával, természetével vagy körülményeivel. Ezt a kockázatot csak a lehető legkorábban elvégzett egyéni értékelések révén lehet hatékonyan azonosítani. Ilyen értékelést minden áldozat esetében kell végezni annak megállapítása érdekében, hogy a másodlagos és ismételt áldozattá válás, a megfélemlítés, valamint a megtorlás kockázata esetükben fennáll-e, valamint hogy esetükben milyen különleges védelmi intézkedésekre van szükség.

(56)

Az egyéni értékelések során figyelembe kell venni az áldozat személyes jellemzőit, mint például az életkorát, nemét és nemi identitását vagy annak kifejezését, etnikumát, faját, vallását, szexuális irányultságát, egészségi állapotát, fogyatékosságát, tartózkodásra való jogosultságát, kommunikációs nehézségeit, az elkövetőhöz fűződő kapcsolatát vagy tőle való függőségét és a bűncselekményekkel kapcsolatos korábbi tapasztalatát. Figyelembe kell venni a bűncselekmény típusát vagy természetét és körülményeit is, mint például, hogy a bűncselekmény gyűlölet-bűncselekmény, előítéleten alapuló bűncselekmény vagy megkülönböztetésen alapuló indítékkal elkövetett bűncselekmény-e, szexuális erőszak-e, hozzátartozók közötti erőszak-e, olyan bűncselekmény-e, amelynek során az elkövető irányító szerepet töltött be, az áldozat tartózkodási helye magas bűnözési rátával rendelkező vagy bandák által irányított területen van-e, vagy hogy az áldozat származási országa a bűncselekmény elkövetésének helye szerinti tagállamtól eltérő-e.

(57)

Az emberkereskedelem, a terrorizmus, a szervezett bűnözés, a hozzátartozók közötti erőszak, a szexuális erőszak vagy a szexuális kizsákmányolás, a nemi alapú erőszak és a gyűlölet-bűncselekmények áldozatai, valamint a fogyatékossággal élő áldozatok és a gyermek áldozatok esetében nagy arányban fordul elő a másodlagos és ismételt áldozattá válás, a megfélemlítés, valamint a megtorlás. Különös alapossággal kell eljárni annak megítélése során, hogy az ilyen áldozatok esetében fennáll-e az ilyen áldozattá válás, a megfélemlítés és a megtorlás kockázata, és abból a feltevésből kell kiindulni, hogy ezen áldozatok esetében különleges védelmi intézkedésekre lesz szükség.

(58)

Azokat az áldozatokat, akiknek az esetében megállapították, hogy ki vannak téve a másodlagos és ismételt áldozattá válás, a megfélemlítés és a megtorlás kockázatának, a büntetőeljárás során megfelelő intézkedések alkalmazásával védelemben kell részesíteni. Az ilyen intézkedések pontos természetét az egyéni értékelés során, az áldozat kívánságának figyelembevételével kell meghatározni. Bármely ilyen intézkedés terjedelmét a védekezéshez való jog sérelme nélkül és az igazságszolgáltatási mérlegelési jogkör szabályaival összhangban kell meghatározni. Az áldozatok eljárással kapcsolatos aggályait és félelmeit döntő tényezőként kell figyelembe venni annak megállapításakor, hogy szükségük van-e bármilyen külön intézkedésre.

(59)

A közvetlen operatív szükségletek és kényszerítő körülmények lehetetlenné tehetik annak biztosítását például, hogy mindig ugyanaz a rendőr hallgassa ki az áldozatot; ilyen kényszerítő körülmények például a betegség, valamint a szülési vagy szülői szabadság. Ezen túlmenően előfordulhat, hogy például felújítás miatt nem állnak rendelkezésre a speciálisan az áldozatok kihallgatására kialakított helyiségek. Ilyen operatív vagy gyakorlati kényszerítő körülmények esetén előfordulhat, hogy az egyéni értékelést követően szükségesnek ítélt valamely különleges intézkedés az adott esetben nem alkalmazható.

(60)

Amennyiben ezen irányelvvel összhangban gyámot vagy képviselőt kell kijelölni a gyermek számára, e feladatokat ugyanaz a személy vagy egy jogi személy, illetve intézmény vagy hatóság is elláthatja.

(61)

A büntetőeljárás során az áldozatokkal valószínűsíthetően személyes kapcsolatba kerülő tisztviselők számára lehetővé kell tenni, hogy – az áldozatokkal való kapcsolatuk fokának megfelelően – megfelelő alap- és továbbképzésben részesüljenek annak érdekében, hogy képesek legyenek felismerni az áldozatokat és szükségleteiket, valamint tisztelettel, tapintattal, szakértelemmel és megkülönböztetésmentes módon kezelni őket. Az áldozatok specifikus védelmi szükségleteinek és különleges védelmi intézkedések iránti szükségletének meghatározására irányuló egyéni értékelésében valószínűsíthetően részt vevő személyeket az ilyen értékelés megfelelő elvégzésével kapcsolatos speciális képzésben kell részesíteni. A tagállamoknak gondoskodniuk kell a rendőrség és a bírósági személyzet ilyen jellegű képzéséről. A képzést népszerűsíteni kell továbbá az ügyvédek, az ügyészek, a bírák, valamint az áldozatsegítő és a helyreállító igazságszolgáltatási szolgáltatást nyújtó gyakorlati szakemberek körében is. E követelménynek magában kell foglalnia az azon speciális segítő szolgálatokkal kapcsolatos képzést is, amelyekhez az áldozatokat át kell irányítani, vagy ha munkájuk során sajátos szükségletekkel rendelkező áldozatokkal is kapcsolatba kerülnek, akkor az erre vonatkozó speciális képzést is, továbbá szükség szerint speciális pszichológiai képzést is. Ahol ennek jelentősége van, az ilyen képzések során fel kell hívni a figyelmet az áldozatok neméből fakadó sajátos igényekre. A tagállamok képzési fellépéseit a Budapest Ütemtervnek megfelelően ki kell egészíteni iránymutatásokkal, ajánlásokkal és a legjobb gyakorlatok cseréjével.

(62)

A tagállamoknak ösztönözniük kell a bűncselekmények áldozataival foglalkozó civil szervezetek – köztük az elismert és aktív nem kormányzati szervezetek – munkáját, és szorosan együtt kell működniük velük, különösen a szakpolitikai döntéshozatali kezdeményezések, a tájékoztató és figyelemfelkeltő kampányok, a kutatási és oktatási programok, a képzés, valamint a bűncselekmények áldozatainak támogatására és védelmére irányuló intézkedések hatásainak ellenőrzése és értékelése terén. Ahhoz, hogy a bűncselekmények áldozatai megfelelő szintű segítséget, támogatást és védelmet kaphassanak, a közszolgálatoknak koordinált módon kell dolgozniuk, és a közigazgatás valamennyi – uniós, nemzeti, regionális és helyi – szintjén be kell vonni őket. Az áldozatoknak segítséget kell nyújtani az illetékes hatóság megtalálásában és az ehhez a hatósághoz fordulásban a többszöri átirányítás elkerülése érdekében. A tagállamoknak meg kell fontolniuk az „egyetlen hozzáférési pont” vagy „egyablakos ügyintézés” kialakítását, amely a büntetőeljárás során az áldozatok valamennyi különféle szükségletének kielégítésére törekszik, beleértve a tájékoztatás, a segítségnyújtás, a támogatás, a védelem és a kárenyhítés iránti szükségletet is.

(63)

A bűncselekmények feljelentésének ösztönzése és megkönnyítése céljából, valamint annak érdekében, hogy az áldozatok elkerülhessék az ismételt áldozattá válást, megbízható segítő szolgálatoknak kell az áldozatok rendelkezésére állnia, az illetékes hatóságoknak pedig fel kell készülniük az áldozatok feljelentéseinek tisztelettel, tapintattal, szakértelemmel és megkülönböztetésmentes módon történő megválaszolására. Ennek eredményeként nőhet az áldozatoknak a tagállamok büntető igazságszolgáltatási rendszerébe vetett bizalma, és csökkenhet a fel nem jelentett bűncselekmények száma. Az áldozatok bűncselekményekkel kapcsolatos feljelentéseit nagy valószínűséggel fogadó gyakorlati szakembereket a bűncselekmények feljelentésének megkönnyítése érdekében megfelelően ki kell képezni, valamint a harmadik fél – beleértve a civil társadalmi szervezeteket is – általi feljelentést lehetővé tevő intézkedéseket kell bevezetni. Lehetővé kell tenni a kommunikációs technológia, mint például az e-mail, a videofelvétel vagy a feljelentés megtételére alkalmazható online kitölthető elektronikus formanyomtatványok alkalmazását.

(64)

Az ezen irányelvben meghatározott jogok terén történő hatékony szakpolitikai döntéshozatalnak egyik alapvető eleme a rendszeres és megfelelő statisztikai adatgyűjtés. Az irányelv alkalmazásának értékelését megkönnyítendő, a tagállamoknak közölniük kell a Bizottsággal a bűncselekmények áldozataira vonatkozó nemzeti eljárások alkalmazásával kapcsolatos releváns statisztikai adatokat, beleértve legalább a feljelentett bűncselekmények számát és típusát, valamint amennyiben ezek az adatok ismertek és rendelkezésre állnak, az áldozatok számát, életkorát és nemét. A releváns statisztikai adatok magukban foglalhatják az igazságügyi hatóságok és a bűnüldöző szervek által rögzített adatokat, valamint lehetőség szerint az egészségügyi és a szociális jóléti szolgálatok, az állami, illetve a nem kormányzati áldozatsegítő vagy helyreállító igazságszolgáltatási szolgálatok, és egyéb, bűncselekmények áldozataival foglalkozó szervezetek által összeállított adminisztratív adatokat egyaránt. Az igazságügyi adatok kiterjedhetnek a feljelentett bűncselekményre vonatkozó információkra, a nyomozás tárgyát képező ügyek számára, valamint azon személyek számára, akik ellen vádat emeltek, és akiket elítéltek. A szolgáltatásalapú adminisztratív adatok lehetőség szerint magukban foglalhatnak arra vonatkozó adatokat, hogy az áldozatok miként veszik igénybe a kormányzati szervek, illetve az állami és magán segítő szervezetek által nyújtott szolgáltatásokat, így például azt, hogy a rendőrség hány esetben irányított áldozatokat áldozatsegítő szolgálatokhoz, hány áldozat kérelmezett, és hány áldozat részesült vagy nem részesült segítésben vagy helyreállító igazságszolgáltatásban.

(65)

Ezen irányelv célja a 2001/220/IB kerethatározat rendelkezéseinek módosítása és kiterjesztése. Mivel nagyszámú és lényeges módosítást kell végezni, az egyértelműség érdekében az említett kerethatározatot teljes egészében fel kell váltani az ezen irányelv elfogadásában részt vevő tagállamok vonatkozásában.

(66)

Ezen irányelv tiszteletben tartja az alapvető jogokat, és megfelel az Európai Unió Alapjogi Chartája által elismert elveknek. Elő kívánja mozdítani különösen az emberi méltósághoz, az élethez, a testi és szellemi sérthetetlenséghez, a szabadsághoz és biztonsághoz való jogot, a magán- és a családi élet tiszteletben tartását, a tulajdonhoz való jogot, a megkülönböztetésmentesség elvét, a nők és férfiak közötti egyenlőség elvét, továbbá a gyermekek, az idősek és a fogyatékkal élő személyek jogait, valamint a tisztességes eljáráshoz való jogot.

(67)

Mivel ezen irányelv célját, nevezetesen a bűncselekmények áldozatainak jogaira, támogatására és védelmére vonatkozó minimumszabályok megállapítását a tagállamok nem tudják kielégítően megvalósítani, és ezért az irányelv léptéke és lehetséges hatásai miatt az uniós szinten jobban megvalósítható, az Unió intézkedéseket hozhat az Európai Unióról szóló szerződés (EUSZ) 5. cikkében foglalt szubszidiaritás elvének megfelelően. Az említett cikkben foglalt arányosság elvének megfelelően ez az irányelv nem lépi túl az e cél eléréséhez szükséges mértéket.

(68)

Az ezen irányelv végrehajtása során feldolgozott személyes adatokat a büntetőügyekben folytatott rendőrségi és igazságügyi együttműködés keretében feldolgozott személyes adatok védelméről szóló, 2008. november 27-i 2008/977/IB tanácsi kerethatározatnak (14), valamint az Európa Tanácsnak az egyének személyes adataik gépi feldolgozása során való védelméről szóló, 1981. január 28-i – valamennyi tagállam által megerősített – egyezményében megállapított elveknek megfelelő védelemben kell részesíteni.

(69)

Ezen irányelv nem érinti az áldozatok meghatározott kategóriáinak, például az emberkereskedelem, valamint a gyermekek szexuális bántalmazása, szexuális kizsákmányolása és a gyermekpornográfia áldozatainak sajátos szükségleteit célzottabban kezelő egyéb uniós jogi aktusokban foglalt, messzebbre mutató rendelkezéseket.

(70)

Az EUSZ-hez és az EUMSZ-hez csatolt, az Egyesült Királyságnak és Írországnak a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség tekintetében fennálló helyzetéről szóló 21. jegyzőkönyv 3. cikkével összhangban e tagállamok bejelentették, hogy részt kívánnak venni ennek az irányelvnek az elfogadásában és alkalmazásában.

(71)

Az EUSZ-hez és az EUMSZ-hez csatolt, Dánia helyzetéről szóló 22. jegyzőkönyv 1. és 2. cikkével összhangban Dánia nem vesz részt ennek az irányelvnek az elfogadásában, az rá nézve nem kötelező és nem alkalmazandó.

(72)

Az európai adatvédelmi biztos a személyes adatok közösségi intézmények és szervek által történő feldolgozása tekintetében az egyének védelméről, valamint az ilyen adatok szabad áramlásáról szóló, 2000. december 18-i 45/2001/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (15) 41. cikkének (2) bekezdése alapján 2011. október 17-én véleményt (16) fogalmazott meg,

a)

„áldozat”:

b)

„családtagok”: a házastárs, az áldozattal közös háztartásban, szilárd és tartós alapon, elkötelezett, bensőséges kapcsolatban élő személy, az egyenes ági hozzátartozók, a testvérek, valamint az áldozat által eltartott személyek;

c)

„gyermek”: minden 18. életévét be nem töltött személy;

d)

„helyreállító igazságszolgáltatás”: bármely olyan eljárás, amelynek keretében az áldozat és az elkövető – önkéntes beleegyezésük esetén – pártatlan harmadik fél segítségével aktívan részt vehet a bűncselekmény kapcsán felmerülő kérdések rendezésében.

a)

az egyes esetek sajátos körülményeinek figyelembevétele mellett korlátozzák azoknak a családtagoknak a számát, akik élhetnek az ezen irányelvben meghatározott jogokkal; továbbá hogy

b)

az (1) bekezdés a) pontjának ii. alpontja tekintetében meghatározzák, hogy mely családtagoknak van elsőbbsége az ezen irányelvben meghatározott jogok gyakorlása tekintetében.

a)

az általuk igénybe vehető támogatás fajtája, valamint az, hogy azt kitől kérhetik, beleértve adott esetben az orvosi segítség, a szaksegítség – ideértve a pszichológiai segítséget is – és az alternatív elhelyezés igénybevételével kapcsolatos alapvető információkat is;

b)

a bűncselekménnyel kapcsolatos feljelentés megtételére szolgáló eljárások, és az ilyen eljárásokkal kapcsolatos szerepük;

c)

a védelemben való részesülés módja és feltételei, ideértve a védelmi intézkedéseket is;

d)

a jogi tanácsadás, a jogi segítségnyújtás és bármely egyéb tanácsadás igénybevételének módja és feltételei;

e)

a kárenyhítés igénybevételének módja és feltételei;

f)

a tolmácsolásra és fordításra való jogosultság módja és feltételei;

g)

amennyiben a tartózkodási helyük a bűncselekmény elkövetési helye szerinti tagállamtól eltérő tagállamban van, azon különleges intézkedések, eljárások vagy szabályok, amelyek az illetékes hatósággal való első kapcsolatfelvétel helye szerinti tagállamban érdekeik védelmére rendelkezésükre állnak;

h)

panasztételre rendelkezésre álló eljárások, amennyiben a büntetőeljárás keretében eljáró illetékes hatóság a jogaikat megsérti;

i)

elérhetőségek az ügyükkel kapcsolatos kommunikációhoz;

j)

a rendelkezésre álló helyreállító igazságszolgáltatási szolgáltatások;

k)

a büntetőeljárásban való részvételük következtében felmerült költségeik megtérítésének módja és feltételei.

a)

a nyomozás folytatását elutasító vagy azt megszüntető határozat, illetőleg az ügyésznek azon döntése, miszerint nem emel vádat;

b)

a tárgyalás helye és ideje, valamint az elkövetővel szembeni vád természete.

a)

a tárgyalás során hozott bármely jogerős bírósági ítélet;

b)

olyan információk, amelyekből az áldozat értesülhet a büntetőeljárás állásáról, kivéve az olyan kivételes eseteket, amikor az ilyen tájékoztatás az ügy megfelelő lefolytatását hátrányosan befolyásolhatja.

a)

az áldozatok jogainak gyakorlásával kapcsolatos információk, tanácsadás és támogatás, beleértve a bűncselekmények miatti nemzeti kárenyhítési rendszerekhez való hozzáférésre, valamint a büntetőeljárás során játszott szerepükre vonatkozó tájékoztatást, így a tárgyaláson való részvételre történő felkészítést;

b)

a helyben működő releváns segítő szakszolgálatokról való tájékoztatás, és az azokhoz történő közvetlen irányítás;

c)

érzelmi és – ha rendelkezésre áll – pszichológiai segítségnyújtás;

d)

a bűncselekmény miatt felmerült pénzügyi és gyakorlati kérdésekre vonatkozó tanácsadás;

e)

a másodlagos és ismételt áldozattá válás, a megfélemlítés, valamint a megtorlás veszélyével, illetve ezek megelőzésével kapcsolatos tanácsadás, kivéve, ha más köz- vagy magánszolgálatok már nyújtanak ilyet.

a)

menedékotthonok vagy egyéb megfelelő ideiglenes elhelyezés azon áldozatok számára, akiknek a másodlagos és ismételt áldozattá válás, a megfélemlítés, valamint a megtorlás közvetlen veszélye miatt biztonságos helyre van szükségük;

b)

célzott és integrált segítség – többek között traumakezelés és tanácsadás – az olyan sajátos szükségletekkel rendelkező áldozatok számára, mint például a szexuális erőszak, a nemi alapú erőszak és a hozzátartozók közötti erőszak áldozatai.

a)

helyreállító igazságszolgáltatási szolgáltatások kizárólag az áldozat érdekében, a biztonsági szempontokra is figyelemmel, és az áldozat szabad és tájékoztatáson alapuló beleegyezése alapján alkalmazzák, amely bármikor visszavonható;

b)

a helyreállító igazságszolgáltatási eljárásban való részvételhez történő hozzájárulását megelőzően teljes körű és pártatlan tájékoztatást adnak az áldozatnak az eljárásról és annak lehetséges eredményeiről, valamint tájékoztatják az esetleges megállapodás végrehajtásának felügyeletére vonatkozó eljárásokról;

c)

az elkövető elismerte az alapvető tényállást;

d)

megállapodást csak önkéntesen lehet elérni, és az figyelembe vehető bármely további büntetőeljárás során;

e)

a helyreállító igazságszolgáltatási eljárások során folytatott nem nyilvános megbeszélések titkosak, és azokat utólag sem hozzák nyilvánosságra, kivéve, ha a felek abban állapodnak meg, vagy ha jelentős közérdek miatt a nemzeti jog így rendelkezik.

a)

haladéktalanul felveszik az áldozat tanúvallomását a bűncselekmény miatt az illetékes hatóságnál tett feljelentést követően;

b)

a külföldi tartózkodási hellyel rendelkező áldozatok meghallgatása érdekében a lehető legszélesebb körben alkalmazzák az Európai Unió tagállamai között a kölcsönös bűnügyi jogsegélyről szóló, 2000. május 29-i egyezménynek (17) a videokonferenciára és a telefonos konferenciabeszélgetésre vonatkozó rendelkezéseit.

a)

az áldozatok kihallgatására a bűncselekmény miatt az illetékes hatósághoz intézett feljelentés megtételét követően indokolatlan késedelem nélkül sor kerüljön;

b)

minimálisra korlátozzák az áldozatok kihallgatásainak számát, és ezeket kizárólag akkor folytassák le, ha a bűnügyi nyomozás céljából feltétlenül szükségesek;

c)

az áldozatokat elkísérhesse jogi képviselőjük és egy általuk választott személy, kivéve, ha ezzel ellentétes, indokolással ellátott határozatot hoztak;

d)

az orvosi vizsgálatokat a minimálisra kell korlátozni, és azok kizárólag akkor végezhetők el, ha azokra a büntetőeljárás célból feltétlenül szükség van.

a)

az áldozat személyes jellemzői;

b)

a bűncselekmény típusa vagy természete; továbbá

c)

a bűncselekmény körülményei.

a)

az áldozat kihallgatását az e célra kialakított vagy átalakított helyiségekben végzik;

b)

az áldozat kihallgatását erre kiképzett szakemberek révén vagy azok segítségével végzik;

c)

az áldozat valamennyi kihallgatását ugyanazon személyek végzik, kivéve, ha ez ellentétes a hatékony igazságszolgáltatással;

d)

a szexuális erőszak, a nemi alapú erőszak és a hozzátartozók közötti erőszak áldozatainak valamennyi kihallgatását – kivéve, ha azt ügyész vagy bíró végzi – az áldozattal azonos nemű személy végzi, ha az áldozat úgy kívánja, feltéve, hogy ez nem veszélyezteti a büntetőeljárást.

a)

olyan intézkedések, amelyeknek célja a tanúvallomás során az áldozat és az elkövető közötti vizuális kapcsolat elkerülése, például a bizonyítékok szolgáltatása során is, megfelelő módszerek alkalmazásával, beleértve a megfelelő kommunikációs technológia alkalmazását is;

b)

olyan intézkedések, amelyeknek célja az áldozatok meghallgatása, anélkül, hogy jelen lennének a tárgyalóteremben, így különösen megfelelő kommunikációs technológiák felhasználása útján;

c)

olyan intézkedések, amelyeknek célja az áldozat magánéletére vonatkozó és a bűncselekményhez nem kapcsolódó szükségtelen kérdések mellőzése; továbbá

d)

olyan intézkedések, amelyeknek lehetővé teszik a tárgyalásnak a nyilvánosság kizárásával történő megtartását.

a)

a bűnügyi nyomozás során a gyermek áldozat valamennyi kihallgatásáról audiovizuális felvétel készülhessen, és e rögzített kihallgatások bizonyítékként felhasználhatók legyenek a büntetőeljárás során;

b)

bűnügyi nyomozás és a per során az illetékes hatóságok – az áldozatoknak az adott büntető igazságszolgáltatási rendszerben betöltött szerepével összhangban – speciális képviselőt nevezzenek ki a gyermek áldozat számára, amennyiben a nemzeti jognak megfelelően a szülői felügyeleti jogot gyakorló személyeket – a köztük és a gyermek áldozat közötti érdekellentét miatt – kizárták a gyermek áldozat képviseletéből, vagy amennyiben a gyermek áldozatnak nincs kísérője, illetve elszakadt a családjától;

c)

amennyiben a gyermek áldozat ügyvéd igénybevételére jogosult, a gyermek jogosult jogi tanácsadásra és a nevében eljáró jogi képviselethez azokban az eljárásokban, amelyekben érdekellentét áll vagy állhat fenn a gyermek áldozat és a szülői felügyeleti jogot gyakorló személyek között.

a)

a legjobb gyakorlatok cseréje;

b)

az egyedi esetekben folytatott konzultáció; továbbá

c)

az áldozatok jogaival közvetlenül összefüggő kérdésekkel foglalkozó európai hálózatok számára nyújtott támogatás.

14.11.2012   

HU