(1)

Az Unió célul tűzte ki a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség fenntartását és fejlesztését.

(2)

Az Unióban a büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködés a bírósági ítéletek és a bírósági határozatok kölcsönös elismerésének elvén alapul, amelyet az Európai Tanács 1999. október 15–16-i tamperei ülése óta a büntetőügyekben az Unión belül folytatott igazságügyi együttműködés alapköveként tartanak számon.

(3)

A bűncselekmény elkövetési eszközeinek és az abból származó jövedelemnek a befagyasztása és elkobzása a bűnözés elleni küzdelem leghatékonyabb eszközei közé tartozik. „A stockholmi program – A polgárokat szolgáló és védő, nyitott és biztonságos Európa” (2) című dokumentummal összhangban, az Unió elkötelezett a bűncselekményekből származó vagyoni eszközök azonosításának, elkobzásának és újbóli felhasználásának hatékonyabbá tétele mellett.

(4)

mivel a bűnözés gyakran nemzetközi jellegű, a határokon átnyúló együttműködés hatékonysága alapvető fontosságú a bűncselekmény elkövetési eszközeinek és az abból származó jövedelemnek a lefoglalásához és elkobzásához.

(5)

A befagyasztást és az elkobzást elrendelő határozatok kölcsönös elismerésére vonatkozó jelenlegi uniós jogi keretet a 2003/577/IB (3) és a 2006/783/IB (4) tanácsi kerethatározat alkotja.

(6)

A Bizottságnak a 2003/577/IB és a 2006/783/IB kerethatározatról szóló végrehajtási jelentései azt jelzik, hogy a befagyasztást és az elkobzást elrendelő határozatok kölcsönös elismerésére vonatkozó jelenlegi szabályozás nem teljesen hatékony. A tagállamokban nem egységes e kerethatározatok végrehajtása és alkalmazása, aminek következtében nem elegendő mértékben kerül sor kölcsönös elismerésre, és az optimálisnál alacsonyabb hatékonyságú a határokon átnyúló együttműködés.

(7)

A befagyasztást elrendelő határozatok és az elkobzást elrendelő határozatok kölcsönös elismerésének uniós jogi kerete nem tartott lépést a közelmúltbeli uniós és nemzeti szintű jogalkotási fejleményekkel. Különösen a 2014/42/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (5) minimumszabályokat határoz meg a vagyon befagyasztásával és elkobzásával kapcsolatban. Az említett minimumszabályok a következőkre vonatkoznak: a bűncselekmény elkövetési eszközeinek és az abból származó jövedelemnek az elkobzása – többek között a gyanúsított vagy vádlott betegsége vagy szökése esetén–, ha a büntetőeljárást már megindították a bűncselekmény tekintetében, a kiterjesztett hatályú elkobzás, és a harmadik féltől történő elkobzás. Az említett minimumszabályok kiterjednek a vagyon esetleges későbbi elkobzás céljából történő befagyasztására is. Célszerű, hogy a kölcsönös elismerésre vonatkozó jogi keret a befagyasztást elrendelő határozatoknak és az elkobzást elrendelő határozatoknak az említett irányelv hatálya alá tartozó típusait is magában foglalja.

(8)

A 2014/42/EU irányelv elfogadásakor az Európai Parlament és a Tanács nyilatkozatban jelentette ki, hogy az Unión belüli befagyasztási és elkobzási rendszer hatékonysága szervesen kapcsolódik a befagyasztást elrendelő határozatok és az elkobzást elrendelő határozatok kölcsönös elismerésének megfelelő működéséhez. Tekintettel arra, hogy átfogó rendszert kell kialakítani a bűncselekmény elkövetési eszközeinek és az abból származó jövedelemnek a befagyasztására és elkobzására, az Európai Parlament és a Tanács felszólította a Bizottságot, hogy terjesszen elő jogalkotási javaslatot a befagyasztást elrendelő határozatok és az elkobzást elrendelő határozatok kölcsönös elismeréséről.

(9)

A Bizottság „Az európai biztonsági stratégia” című, 2015. április 28-i közleményében úgy vélekedett, hogy a büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködés hatékony határokon átnyúló eszközökön alapszik, valamint hogy a bírósági ítéletek és a bírósági határozatok kölcsönös elismerése a biztonsági keret alapvető elemét képezi. A Bizottság emlékeztetett arra is, hogy javítani kell a befagyasztást elrendelő határozatok és az elkobzást elrendelő határozatok kölcsönös elismerését.

(10)

A Bizottság a „Cselekvési terv a terrorizmusfinanszírozás elleni küzdelem fokozásáról” című, 2016. február 2-i közleményében kiemelte annak szükségességét, hogy a terrorizmust finanszírozó bűnözőket megfosszák vagyoni eszközeiktől. A Bizottság kijelentette, hogy a terrorizmust finanszírozó szervezett bűnözés felszámolása érdekében alapvetően fontos, hogy ezeket a bűnözőket megfosszák a bűncselekményből származó jövedelemtől. Ezért a Bizottság kijelentette, hogy gondoskodni kell arról, hogy a kölcsönös elismerés elvét alkalmazva a befagyasztást elrendelő határozatok és az elkobzást elrendelő határozatok valamennyi típusát a lehető legteljesebb mértékben végrehajtsák az egész Unióban.

(11)

A befagyasztást elrendelő határozatok és az elkobzást elrendelő határozatok hatékony kölcsönös elismerése érdekében az e határozatok elismerésére és végrehajtására vonatkozó szabályokat jogilag kötelező és közvetlenül alkalmazandó uniós jogi aktusban kell megállapítani.

(12)

A befagyasztást elrendelő határozatok és az elkobzást elrendelő határozatok kölcsönös elismerését és végrehajtását fontos olyan szabályok megállapításával elősegíteni, amelyek kötelezik a tagállamokat arra, hogy egy másik tagállam által büntetőügyekben folytatott eljárás keretében kibocsátott, befagyasztást elrendelő határozatokat vagy elkobzást elrendelő határozatokat további alaki követelmények nélkül elismerjék és a területükön végrehajtsák.

(13)

E rendeletnek a büntetőügyekben folytatott eljárások keretében kibocsátott, befagyasztást elrendelő valamennyi határozatra és elkobzást elrendelő valamennyi határozatra alkalmazandónak kell lennie. A „büntetőügyekben folytatott eljárás” az Európai Unió Bírósága által – az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélkezési gyakorlatától függetlenül – értelmezett, önálló uniós jogi fogalom. Ez a fogalom ezért kiterjed a bűncselekménnyel kapcsolatos eljárást követően kibocsátott, befagyasztást elrendelő határozatok és elkobzást elrendelő határozatok valamennyi típusára, nemcsak a 2014/42/EU irányelv hatálya alá tartozó határozatokra. Kiterjed továbbá a jogerős ítélet nélkül kibocsátott egyéb típusú határozatokra is. Az érintett tagállamnak el kell tudnia ismerni és végre kell tudnia hajtani egy másik tagállam által kibocsátott ilyen határozatot akkor is, ha ilyen határozatok esetleg nem léteznek az említett tagállam jogrendjében. A büntetőügyekben folytatott eljárás fogalmába beletartozhatnak a rendőrség és az egyéb bűnüldöző hatóságok által folytatott nyomozások is. A polgári vagy közigazgatási ügyekben folytatott eljárások keretében kibocsátott, befagyasztást elrendelő határozatokat és elkobzást elrendelő határozatokat ki kell zárni e rendelet hatálya alól.

(14)

E rendeletnek ki kell terjednie a 2014/42/EU irányelv hatálya alá tartozó bűncselekményekkel kapcsolatos, befagyasztást elrendelő határozatokra és elkobzást elrendelő határozatokra, valamint az egyéb bűncselekményekkel kapcsolatos befagyasztást elrendelő határozatokra és elkobzást elrendelő határozatokra. Ezért nem indokolt, hogy az e rendelet hatálya alá tartozó bűncselekmények köre a különösen súlyos, több államra kiterjedő vonatkozású bűncselekményekre korlátozódjon, mivel az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 82. cikke nem ír elő ilyen korlátozást a büntetőügyekben hozott bírósági ítéletek kölcsönös elismerésének biztosítására szolgáló szabályokat és eljárásokat megállapító intézkedésekre nézve.

(15)

A kölcsönös elismerés elve és a bírósági határozatok azonnali végrehajtása alapján a tagállamok közötti együttműködés előfeltétele az abba vetett bizalom, hogy az elismerendő és végrehajtandó határozatok meghozatalára mindenkor a jogszerűség, a szubszidiaritás és az arányosság elvének betartásával kerül sor. Az ilyen együttműködés előfeltétele továbbá, hogy meg kell védeni azon személyek jogait, akiket a befagyasztást elrendelő határozat vagy az elkobzást elrendelő határozat érint. Az ilyen érintett személyek körébe, akik lehetnek természetes vagy jogi személyek, bele kell tartoznia azon személynek, akivel vagy amellyel szemben a befagyasztást elrendelő határozatot vagy az elkobzást elrendelő határozatot kibocsátották, illetve azon személynek, akinek vagy amelynek az említett határozat hatálya alá tartozó vagyon a tulajdonában van, továbbá minden olyan harmadik félnek is, akinek vagy amelynek az említett vagyonnal kapcsolatos jogait az adott határozat közvetlenül sérti, a jóhiszemű harmadik feleket is beleértve. Arról, hogy az ilyen harmadik feleket a befagyasztást elrendelő határozat vagy az elkobzást elrendelő határozat közvetlenül sérti-e, a végrehajtó állam jogával összhangban kell dönteni.

(16)

Ez a rendelet nem módosítja az Európai Unióról szóló szerződés (EUSZ) 6. cikkében biztosított alapvető jogok és jogelvek tiszteletben tartásának kötelezettségét.

(17)

Ez a rendelet tiszteletben tartja az alapvető jogokat, és figyelembe veszi az Európai Unió Alapjogi Chartájában (Charta) és az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezményben (EJEE) elismert alapelveket. Ez magában foglalja azt az elvet, hogy meg kell tiltani minden hátrányos megkülönböztetést, így például a nem, faji vagy etnikai származás, vallás, szexuális irányultság, állampolgárság, nyelv, politikai vélemény vagy fogyatékosság alapján történő megkülönböztetést. E rendeletet az említett jogokkal és elvekkel összhangban kell alkalmazni.

(18)

A 2010/64/EU (6), a 2012/13/EU (7), a 2013/48/EU (8), az (EU) 2016/343 (9), az (EU) 2016/800 (10) és az (EU) 2016/1919 (11) európai parlamenti és tanácsi irányelvben megállapított eljárási jogokat azon tagállamok tekintetében, amelyekre nézve az említett irányelvek kötelezők, az említett irányelvek hatályán belül alkalmazni kell az e rendelet hatálya alá tartozó büntetőeljárásokra. A Charta szerinti biztosítékok mindenesetre alkalmazandók az e rendelet hatálya alá tartozó valamennyi eljárásra. Különösen a Chartában foglalt, a büntetőeljárásra vonatkozó alapvető biztosítékok alkalmazandók a büntetőügyekben folytatott olyan eljárásokra is, amelyek nem büntetőeljárások, de amelyek e rendelet hatálya alá tartoznak.

(19)

Amellett, hogy a befagyasztást elrendelő határozatok és az elkobzást elrendelő határozatok továbbítására, elismerésére és végrehajtására vonatkozó szabályok révén gondoskodni kell a bűncselekményből származó vagyoni eszközök visszaszerzésére irányuló eljárás hatékonyságáról, tiszteletben kell tartani az alapvető jogokat.

(20)

A kettős büntethetőség vizsgálatakor a végrehajtó állam illetékes hatóságának ellenőriznie kell, hogy a kérdéses bűncselekménynek a kibocsátó állam illetékes hatósága által benyújtott, a befagyasztásra vonatkozó tanúsítványban vagy az elkobzásra vonatkozó tanúsítványban feltüntetett tényállási elemei a végrehajtó államban is büntetendőek lennének-e önmagukban, ha azok a befagyasztást elrendelő határozat vagy az elkobzást elrendelő határozat elismerésére vonatkozó döntés meghozatalakor ezen államban fennállnának.

(21)

A befagyasztást elrendelő határozatok és az elkobzást elrendelő határozatok kibocsátásakor a kibocsátó hatóságnak gondoskodnia kell a szükségesség és az arányosság elvének tiszteletben tartásáról. E rendelet szerint csak abban az esetben bocsátható ki és továbbítható egy másik tagállam végrehajtó hatósága részére egy befagyasztást elrendelő határozat vagy egy elkobzást elrendelő határozat, ha annak kibocsátására és alkalmazására egy kizárólag belföldi ügyben is sor kerülhetett volna. A kibocsátó hatóságnak minden esetben felelősnek kell lennie annak értékeléséért, hogy a határozat kibocsátása szükséges és arányos-e, mivel a befagyasztást elrendelő határozatok és az elkobzást elrendelő határozatok elismerése és végrehajtása csak az e rendeletben meghatározott indokok alapján tagadható meg.

(22)

Néhány esetben a befagyasztást elrendelő határozatot a kibocsátó állam által kijelölt olyan hatóság is kibocsáthatja, amely a büntetőügyekben hatáskörrel rendelkezik befagyasztást elrendelő határozat – a nemzeti joggal összhangban történő – kibocsátására vagy végrehajtására, de nem bíró, bíróság vagy ügyész. Ilyen esetekben a befagyasztást elrendelő határozatot egy bírónak, egy bíróságnak vagy egy ügyésznek érvényesítenie kell a határozat végrehajtó hatóság részére történő továbbítását megelőzően.

(23)

A tagállamok számára lehetővé kell tenni, hogy nyilatkozatot tegyenek arról, hogy amikor befagyasztásra vonatkozó tanúsítványt vagy elkobzásra vonatkozó tanúsítványt továbbítanak számukra befagyasztást elrendelő határozat vagy elkobzást elrendelő határozat elismerése és végrehajtása céljából, a kibocsátó hatóságnak továbbítania kell az eredeti befagyasztást elrendelő határozatot vagy elkobzást elrendelő határozatot vagy annak hitelesített másolatát a befagyasztásra vonatkozó tanúsítvánnyal vagy az elkobzásra vonatkozó tanúsítvánnyal együtt. A tagállamoknak tájékoztatniuk kell a Bizottságot ilyen nyilatkozat megtétele vagy visszavonása esetén. A Bizottságnak az ilyen információkat valamennyi tagállam és a 2008/976/IB tanácsi határozat (12) által szabályozott Európai Igazságügyi Hálózat (EIH) rendelkezésére kell bocsátania. Az EIH-nak az e határozatban említett honlapon hozzáférhetővé kell tennie ezen információkat.

(24)

A kibocsátó hatóságnak a befagyasztásra vonatkozó tanúsítványt vagy az elkobzásra vonatkozó tanúsítványt, adott esetben a befagyasztást elrendelő határozattal vagy az elkobzást elrendelő határozattal együtt, adott esetben vagy közvetlenül a végrehajtó hatóságnak, vagy a végrehajtó állam központi hatóságának kell továbbítania az írásbeli rögzítést olyan feltételek mellett biztosító bármilyen eszköz felhasználásával – például ajánlott levélként vagy biztonságos rendszeren küldött e-mailben –, amely lehetővé teszi a végrehajtó hatóság számára a tanúsítvány vagy a határozat hitelességének megállapítását. A kibocsátó hatóság számára lehetővé kell tenni, hogy igénybe vehessen a továbbításra alkalmas bármilyen releváns csatornát vagy eszközt, így többek között az EIH biztonságos telekommunikációs rendszerét, az Eurojustot vagy más, az igazságügyi hatóságok által használt csatornákat.

(25)

Ha a kibocsátó hatóság észszerű okkal feltételezi, hogy az a személy, aki ellen a befagyasztást elrendelő határozatot vagy az elkobzást elrendelő határozatot kibocsátották, vagyonnal vagy jövedelemmel rendelkezik valamely tagállamban, akkor a kibocsátó hatóságnak a határozathoz kapcsolódó, befagyasztásra vonatkozó tanúsítványt vagy elkobzásra vonatkozó tanúsítványt ezen tagállam részére kell továbbítania. Ennek alapján a tanúsítványt például azon tagállamnak lehetne továbbítani, amelyben annak a természetes személynek, aki ellen a határozatot kibocsátották, a lakóhelye vagy – állandó lakóhely hiányában – a szokásos tartózkodási helye található. Ha a határozatot jogi személlyel szemben bocsátották ki, a tanúsítványt azon tagállamnak lehetne továbbítani, amelyben a jogi személy székhelye található.

(26)

A befagyasztást elrendelő határozatokhoz és az elkobzást elrendelő határozatokhoz kapcsolódó tanúsítványok adminisztratív továbbítása és fogadása céljából a tagállamok számára lehetővé kell tenni, hogy kijelölhessenek egy vagy több központi hatóságot, ha ez belső jogrendjeik felépítéséből adódóan szükséges. Az ilyen központi hatóságok igazgatási támogatást is nyújthatnak, koordinációs szerepet is betölthetnek és közreműködhetnek a statisztikai adatok gyűjtésében, ezzel megkönnyítve és elősegítve a befagyasztást elrendelő határozatok és az elkobzást elrendelő határozatok kölcsönös elismerését.

(27)

Amennyiben egy elkobzást elrendelő határozathoz kapcsolódó, elkobzásra vonatkozó tanúsítványt, amely pénzösszegre vonatkozik, több végrehajtó állam részére továbbítottak, a kibocsátó államnak arra kell törekednie, hogy ne kerüljön sor a szükségesnél több vagyon elkobzására, valamint hogy a határozat végrehajtásából befolyó teljes összeg ne haladja meg az az abban megjelölt maximális összeget. Ennek érdekében a kibocsátó hatóságnak többek között fel kell tüntetnie az elkobzásra vonatkozó tanúsítványban az egyes végrehajtó államokban fellelhető vagyoni eszközök értékét – ha ismert –, hogy azt a végrehajtó hatóságok figyelembe vehessék, az elkobzandó vagyon tekintetében gondoskodnia kell a szükséges kapcsolattartásról és párbeszédről a végrehajtó hatóságokkal, valamint azonnal tájékoztatnia kell a végrehajtó hatóságot vagy hatóságokat, ha úgy véli, hogy fennáll a kockázata, hogy a végrehajtásból befolyó összeg meghaladja a maximális összeget. A túlzott mértékű elkobzás elkerülése végett adott esetben az Eurojust a saját hatáskörén belül koordinációs szerepet tölthet be.

(28)

A tagállamokat arra kell ösztönözni, hogy tegyenek nyilatkozatot, amelyben kijelentik, hogy végrehajtó államként a hivatalos nyelveiken kívül az Unió egy vagy több más hivatalos nyelvén is elfogadnák a befagyasztásra vonatkozó tanúsítványokat vagy az elkobzásra vonatkozó tanúsítványokat vagy mindkettőt.

(29)

A végrehajtó hatóságnak el kell ismernie a befagyasztást elrendelő határozatot és az elkobzást elrendelő határozatot, és meg kell hoznia a végrehajtásukhoz szükséges intézkedéseket. A befagyasztást elrendelő határozat vagy az elkobzást elrendelő határozat elismerésére és végrehajtására vonatkozó döntést ugyanolyan gyorsan és ugyanolyan elsőbbséggel kell meghozni, valamint a befagyasztást vagy az elkobzást ugyanolyan gyorsan és ugyanolyan elsőbbséggel kell végrehajtani, mint a hasonló belföldi ügyekben. Annak érdekében, hogy gyorsan és hatékonyan kerüljön sor a befagyasztást elrendelő határozat vagy az elkobzást elrendelő határozat elismerésére vonatkozó döntésre és azok gyors és hatékony elkobzásvégrehajtására, határidőt kell szabni, amelyet az 1182/71/EGK, Euratom tanácsi rendeletnek (13) megfelelően kell kiszámítani. Ami a befagyasztást elrendelő határozatokat illeti, a végrehajtó hatóságoknak az ilyen határozatok elismerésére és végrehajtására vonatkozó döntést követő legfeljebb 48 órán belül meg kell kezdeniük a határozatok végrehajtásához szükséges konkrét intézkedések foganatosítását.

(30)

A befagyasztást elrendelő határozat végrehajtása során a kibocsátó hatóságnak és a végrehajtó hatóságnak kellően figyelembe kell vennie a nyomozás titkosságát. A végrehajtó hatóságnak különösen biztosítania kell a befagyasztást elrendelő határozatban szereplő tényeknek és a határozat érdemi tartalmának a titkosságát. Ez nem érinti azon kötelezettséget, hogy az érintett személyeket tájékoztatni kell a befagyasztást elrendelő határozat e rendelet szerinti végrehajtásáról.

(31)

A befagyasztást elrendelő határozat vagy az elkobzást elrendelő határozat elismerése és végrehajtása csak az e rendeletben foglalt indokok alapján tagadható meg. E rendeletnek lehetővé kell tennie a végrehajtó hatóságok számára, hogy a ne bis in idem elvére, valamely érintett személyek jogaira, vagy a tárgyaláson való jelenlét jogára hivatkozva megtagadják az elkobzást elrendelő határozatok elismerését vagy végrehajtását.

(32)

E rendeletnek lehetővé kell tennie, hogy a végrehajtó hatóságok megtagadják az elkobzást elrendelő határozatok elismerését vagy végrehajtását, ha az a személy, akivel szemben az elkobzást elrendelő határozatot kibocsátották, nem jelent meg személyesen azon a tárgyaláson, amely a jogerős ítélethez kapcsolódó, elkobzást elrendelő határozat meghozatalához vezetett. Ez csak akkor lehet az elismerés vagy a végrehajtás megtagadásának indoka, ha a tárgyalások jogerős ítélethez kapcsolódó, elkobzást elrendelő határozat meghozatalát eredményezik, így nem lehet a megtagadás indoka akkor, ha az eljárások folytán az elkobzást elrendelő határozat nem ítéleten alapul. Ahhoz azonban, hogy erre az indokra hivatkozni lehessen, egy vagy több meghallgatást kell tartani. Az indok nem alkalmazható, ha a vonatkozó nemzeti eljárási szabályok nem írnak elő meghallgatást. Az ilyen nemzeti eljárási szabályoknak összhangban kell lenniük a Chartával és az EJEE-vel, különösen a tisztességes eljáráshoz való jog tekintetében. Ez az eset áll fenn például akkor, amikor az eljárás lefolytatására egyszerűsített módon, kizárólag vagy részben írásban, vagy meghallgatás nélkül kerül sor.

(33)

Rendkívüli helyzetekben lehetővé kell tenni a befagyasztást elrendelő határozat vagy az elkobzást elrendelő határozat elismerésének vagy végrehajtásának megtagadását, ha ez az elismerés vagy végrehajtás akadályozná a végrehajtó államot a sajtószabadságra és az egyéb médiában való véleménynyilvánítás szabadságára vonatkozó alkotmányos szabályai alkalmazásában.

(34)

A szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térségnek az Unión belüli létrehozása a kölcsönös bizalmon és azon a vélelmen alapul, hogy a többi tagállam tiszteletben tartja az uniós jogot és különösen az alapvető jogokat. Rendkívüli helyzetekben azonban, amikor konkrét és objektív bizonyítékok alapján alapos okkal feltételezhető, hogy az ügy sajátos körülményei között a befagyasztást elrendelő határozat vagy az elkobzást elrendelő határozat végrehajtása a Chartában foglalt valamely releváns alapvető jog nyilvánvaló megsértését vonná maga után, a végrehajtó hatóság számára lehetőséget kell biztosítani az érintett határozat elismerésének és végrehajtásának a megtagadására. E tekintetben releváns alapvető jognak tekintendő különösen a hatékony jogorvoslathoz való jog, a tisztességes eljáráshoz való jog, valamint a védelemhez való jog. A tulajdonhoz való jog elvileg nem bír relevanciával, mivel a befagyasztás és a vagyoni eszközök elkobzása szükségszerűen az adott személy tulajdonhoz való jogába történő beavatkozással jár, és mivel az e tekintetben szükséges biztosítékokról az uniós jog, többek között ez a rendelet már rendelkezik.

(35)

A végrehajtó hatóságnak, mielőtt úgy döntene, hogy az elismerés vagy végrehajtás megtagadásának valamely indoka alapján nem ismeri el vagy nem hajtja végre a befagyasztást elrendelő határozatot vagy az elkobzást elrendelő határozatot, a szükséges további információk beszerzése érdekében konzultálnia kell a kibocsátó hatósággal.

(36)

A végrehajtó hatóság arra irányuló megkeresésének mérlegelésekor, hogy korlátozzák a vagyonra vonatkozó befagyasztás időtartamát, a kibocsátó hatóságnak figyelembe kell vennie az ügy összes körülményét, különösen azt, hogy a befagyasztást elrendelő határozat fenntartása okozhat-e indokolatlan kárt a végrehajtó államban. A végrehajtó hatóságnak ilyen hivatalos megkeresés küldése előtt célszerű konzultálnia a kibocsátó hatósággal.

(37)

A kibocsátó hatóságnak tájékoztatnia kell a végrehajtó hatóságot, ha a kibocsátó állam hatóságához olyan pénzösszeg folyik be, amelyet az elkobzást elrendelő határozat vonatkozásában fizettek be, azzal a kitétellel, hogy a végrehajtó államot csak abban az esetben kell tájékoztatni, ha a határozat vonatkozásában befizetett összeg befolyásolja a határozat tekintetében elkobzandó kintlévő összeget.

(38)

A végrehajtó hatóság számára lehetővé kell tenni, hogy elhalassza a befagyasztást elrendelő határozat vagy az elkobzást elrendelő határozat végrehajtását, különösen ha a határozat végrehajtása sérthet egy folyamatban lévő nyomozást. Amint a halasztás oka megszűnik, a végrehajtó hatóságnak meg kell tennie a határozat végrehajtásához szükséges lépéseket.

(39)

A befagyasztást elrendelő határozat végrehajtását követően, valamint az elkobzást elrendelő határozat elismerésére és végrehajtására vonatkozó döntés meghozatalát követően a végrehajtó hatóságnak lehetőség szerint tájékoztatnia kell azokat a személyeket, akiket tudomása szerint érint az említett végrehajtás vagy döntés. Ebből a célból a végrehajtó hatóságnak minden észszerű erőfeszítést meg kell tennie, hogy azonosítsa az érintett személyeket, ellenőrizze, hogy milyen módon lehet őket elérni és tájékoztassa őket a befagyasztást elrendelő határozat végrehajtásáról vagy az elkobzást elrendelő határozat elismerésére és végrehajtására vonatkozó döntésről. A végrehajtó hatóság e kötelezettség teljesítéséhez segítséget kérhet a kibocsátó hatóságtól, például abban az esetben, ha kiderül, hogy az érintett személyek lakóhelye a kibocsátó államban található. A végrehajtó hatóság számára az érintett személyek tájékoztatása tekintetében e rendeletben előírt kötelezettség nem érinti a kibocsátó hatóság számára a kibocsátó állam jogában előírt, arra vonatkozó bármely kötelezettséget, hogy személyeknek tájékoztatást nyújtson, például a befagyasztást elrendelő határozat kibocsátásáról vagy a kibocsátó állam joga szerint rendelkezésre álló jogorvoslati lehetőségekről.

(40)

A kibocsátó hatóságot haladéktalanul értesíteni kell, amennyiben a befagyasztást elrendelő határozatot vagy az elkobzást elrendelő határozatot nem lehetséges végrehajtani. A végrehajtást lehetetlenné teheti az, ha a vagyon már elkobzásra került, eltűnt, megsemmisült vagy nem lelhető fel a kibocsátó hatóság által megjelölt helyen, vagy ha a vagyon fellelhetőségének helyét nem adták meg kellő pontossággal annak ellenére, hogy a végrehajtó hatóság és a kibocsátó hatóság konzultált egymással. Ilyen körülmények között a végrehajtó hatóság már nem köteles végrehajtani a határozatot. Ha azonban a végrehajtó hatóságnak utóbb olyan információk jutnak a tudomására, amelyek alapján már azonosítani tudja azt a helyet, ahol a vagyon fellelhető, lehetővé kell tenni a számára, hogy végre tudja hajtani a határozatot anélkül, hogy e rendelet alapján újabb tanúsítványt kelljen továbbítani a számára.

(41)

Ha a végrehajtó állam joga folytán jogilag lehetetlenné válik a befagyasztást elrendelő határozat vagy az elkobzást elrendelő határozat végrehajtása, a végrehajtó hatóságnak a helyzet megvitatása és megoldás keresése céljából fel kell vennie a kapcsolatot a kibocsátó hatósággal. Ilyen megoldást jelenthet, ha a kibocsátó hatóság visszavonja az érintett határozatot.

(42)

Amint befejeződött az elkobzást elrendelő határozat végrehajtása, a végrehajtó hatóságnak tájékoztatnia kell a kibocsátó hatóságot a végrehajtás eredményeiről. A végrehajtó hatóságnak – ha gyakorlatilag lehetséges – egyúttal az elkobzott vagyonról vagy pénzösszegről, valamint az általa relevánsnak ítélt egyéb részletekről is tájékoztatnia kell a kibocsátó hatóságot.

(43)

A befagyasztást elrendelő határozat vagy az elkobzást elrendelő határozat végrehajtására a végrehajtó állam jogának kell irányadónak lennie, és csak az említett állam hatóságai rendelkezhetnek hatáskörrel a végrehajtási eljárásokkal kapcsolatos döntés meghozatalára. Adott esetben a kibocsátó és a végrehajtó hatóság számára lehetővé kell tenni, hogy támogatást kérjenek az Eurojusttól vagy az EIH-tól – azok hatáskörén belül – a befagyasztást elrendelő határozatok és az elkobzást elrendelő határozatok végrehajtásával összefüggésben.

(44)

E rendelet megfelelő működése szoros kommunikációt feltételez az érintett illetékes nemzeti hatóságok között, különösen az elkobzást elrendelő határozatok több tagállamban való egyidejű végrehajtása esetén. Ezért az illetékes nemzeti hatóságoknak szükség esetén közvetlenül, vagy adott esetben az Eurojust vagy az EIH közvetítésével konzultálniuk kell egymással.

(45)

A sértettek kártérítéshez és visszaszolgáltatáshoz való joga nem sérülhet a határokon átnyúló ügyekben. A befagyasztott vagy elkobzott vagyonnal való rendelkezésre vonatkozó szabályoknak elsőbbséget kell biztosítaniuk a sértetteket megillető kártérítésnek és vagyonuk visszaszolgáltatásának. A sértett fogalmát a kibocsátó állam jogával összhangban kell értelmezni, amely úgy is rendelkezhet, hogy e rendelet alkalmazásában jogi személy is minősülhet sértettnek. Ez a rendelet nem érintheti a nemzeti eljárások során alkalmazott, a kártérítésre és a vagyon sértettnek való visszaszolgáltatására vonatkozó szabályokat.

(46)

Ha a végrehajtó hatóság tájékoztatást kap a kibocsátó hatóság vagy a kibocsátó állam más illetékes hatósága által hozott, a befagyasztott vagyon sértettnek való visszaszolgáltatására vonatkozó határozatról, akkor a végrehajtó hatóságnak meg kell hoznia a szükséges intézkedéseket annak biztosítására, hogy az érintett vagyont a lehető legrövidebb időn belül befagyasszák és visszaszolgáltassák a sértett részére. A végrehajtó hatóság számára lehetővé kell tenni, hogy átadja a vagyont a kibocsátó államnak annak érdekében, hogy ez utóbbi azt vissza tudja szolgáltatni a sértettnek, vagy a kibocsátó állam beleegyezésével átadhatja a vagyont közvetlenül a sértettnek. A befagyasztott vagyon sértett részére való visszaszolgáltatásának kötelezettségét a következő feltételektől kell függővé tenni: a sértettnek a vagyonhoz való jogát nem vitatják, azaz elfogadott, hogy a sértett a vagyon jogos tulajdonosa, és nem áll fenn olyan komoly követelés, amely ezt kérdésessé tenné, a végrehajtó államban a vagyonra nem állhat fenn bizonyítékként való rendelkezésre bocsátási kötelezettség büntetőeljárás keretében, valamint az érintett személyek jogai, különösen a jóhiszemű harmadik felek jogai nem sérülhetnek. A végrehajtó hatóság csak az említett feltételek teljesülése esetén szolgáltathatja vissza a befagyasztott vagyont a sértettnek. Ha a végrehajtó hatóság megítélése szerint az említett feltételek nem teljesülnek, akkor – például bármilyen további információ kérése vagy a helyzet megvitatása céljából – konzultálnia kell a kibocsátó hatósággal annak érdekében, hogy megoldást találjanak. Ha nem sikerül megoldást találni, akkor a végrehajtó hatóság dönthet úgy, hogy nem szolgáltatja vissza a befagyasztott vagyont a sértettnek.

(47)

Minden tagállamban meg kell vizsgálni annak lehetőségét, hogy nemzeti szinten létrehozzanak egy olyan központi hivatalt, amely felel a befagyasztott vagyon kezeléséért, tekintettel a későbbi elkobzás lehetőségére, továbbá az elkobzott vagyon kezeléséért. A befagyasztott és az elkobzott vagyont elsősorban bűnüldözési és a szervezett bűnözést megelőző projektekre, valamint más közérdekű és társadalmilag hasznos projektekre lehetne elkülöníteni.

(48)

Minden tagállamban meg kell vizsgálni egy nemzeti alap létrehozásának a lehetőségét annak biztosítása céljából, hogy a bűncselekmények áldozatai –például a feladatteljesítés közben életüket vesztett vagy tartósan fogyatékossá vált rendőrök és köztisztviselők családjai – megfelelő kártérítésben részesüljenek. A tagállamok gondoskodhatnak arról, hogy az alap az elkobzott vagyoni eszközök egy részét e célra különítse el.

(49)

A tagállamok nem követelhetik egymástól az e rendelet alkalmazásával összefüggésben felmerülő költségek megtérítését. Ha azonban a végrehajtó állam számára magas vagy rendkívüli költségek merültek fel, például azért, mert a vagyonra vonatkozó befagyasztást jelentős ideig fenntartották, a kibocsátó hatóság köteles figyelembe venni a végrehajtó hatóság bármely, a költségek megosztására tett javaslatát.

(50)

Annak érdekében, hogy a jövőben minél gyorsabban orvosolhatók legyenek az e rendelet mellékleteiben található tanúsítványok tartalmával kapcsolatban azonosított problémák, a Bizottságot fel kell hatalmazni arra, hogy az EUMSZ 290. cikkének megfelelően jogi aktusokat fogadjon el e tanúsítványok módosításaira vonatkozóan. Különösen fontos, hogy a Bizottság az előkészítő munkája során megfelelő konzultációkat folytasson, többek között szakértői szinten is, és hogy e konzultációkra a jogalkotás minőségének javításáról szóló, 2016. április 13-i intézményközi megállapodásnak (14) megfelelően kerüljön sor. A felhatalmazáson alapuló jogi aktusok előkészítésében való egyenlő részvétel biztosítása érdekében az Európai Parlament és a Tanács a tagállamok szakértőivel egyidejűleg kap kézhez minden dokumentumot, és szakértőik rendszeresen részt vehetnek a Bizottság felhatalmazáson alapuló jogi aktusok előkészítésével foglalkozó szakértői csoportjainak ülésein.

(51)

Mivel e rendelet célját, nevezetesen a befagyasztást elrendelő határozatok és az elkobzást elrendelő határozatok kölcsönös elismerését és végrehajtását, a tagállamok nem tudják kielégítően megvalósítani, az Unió szintjén azonban a rendelet terjedelme és hatása miatt e cél jobban megvalósítható, az Unió intézkedéseket hozhat az EUSZ 5. cikkében foglalt szubszidiaritás elvének megfelelően. Az említett cikkben foglalt arányosság elvének megfelelően ez a rendelet nem lépi túl az e cél eléréséhez szükséges mértéket.

(52)

A 2014/41/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (15) a bizonyítékok biztosítása tekintetében azon tagállamok viszonylatában, amelyekre nézve az irányelv kötelező, már felváltotta a 2003/577/IB kerethatározat rendelkezéseit. E rendelet a vagyon befagyasztása tekintetében a 2003/577/IB kerethatározat rendelkezései helyébe kell, hogy lépjen azon tagállamok között, amelyekre nézve e rendelet kötelező. Szintén e rendeletnek kell a 2006/783/IB kerethatározat helyébe lépnie azon tagállamok között, amelyekre nézve e rendelet kötelező. A 2003/577/IB kerethatározatnak a vagyon befagyasztásával kapcsolatos rendelkezéseit, valamint a 2006/783/IB kerethatározat rendelkezéseit ezért továbbra is alkalmazni kell, nemcsak azon tagállamok között, amelyekre nézve e rendelet nem kötelező, hanem az olyan tagállamok között is, amelyek közül az egyikre nézve e rendelet kötelező, a másikra viszont nem.

(53)

Ennek a jogi aktusnak a jogi formája nem teremthet precedenst a büntetőügyekben hozott bírósági ítéletek és bírósági határozatok kölcsönös elismerése terén a jövőbeli uniós jogi aktusokra nézve. A jövőbeli uniós jogi aktusok jogi formájának megválasztását eseti alapon gondosan mérlegelni kell, figyelemmel többek között olyan tényezőkre, mint a jogi aktus hatékonysága, valamint az arányosság és a szubszidiaritás elve.

(54)

A tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy vagyon-visszaszerzési hivatalaik a 2007/845/IB tanácsi határozatnak (16) megfelelően együttműködjenek egymással a bűncselekményből származó olyan jövedelmek és a bűncselekményekhez kapcsolódó egyéb olyan tulajdon felkutatásának és azonosításának elősegítése érdekében, amelyek befagyasztást elrendelő határozat vagy elkobzást elrendelő határozat tárgyát képezhetik.

(55)

Az EUSZ-hez és az EUMSZ-hez csatolt, az Egyesült Királyságnak és Írországnak a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség tekintetében fennálló helyzetéről szóló 21. jegyzőkönyv 3. cikkével és 4a. cikkének (1) bekezdésével összhangban az Egyesült Királyság bejelentette, hogy részt kíván venni ennek a rendeletnek az elfogadásában és alkalmazásában.

(56)

A 21. jegyzőkönyv 1. és 2. cikkével és 4a. cikkének (1) bekezdésével összhangban, az említett jegyzőkönyv 4. cikkének sérelme nélkül, Írország nem vesz részt ennek a rendeletnek az elfogadásában, az rá nézve nem kötelező és nem alkalmazandó.

(57)

Az EUSZ-hez és az EUMSZ-hez csatolt, Dánia helyzetéről szóló 22. jegyzőkönyv 1. és 2. cikkével összhangban Dánia nem vesz részt ennek a rendeletnek az elfogadásában, az rá nézve nem kötelező és nem alkalmazandó,

(1)

Az 539/2001/EK tanácsi rendeletet (2) több alkalommal jelentősen módosították (3). A rendeletet az áttekinthetőség és ésszerűség érdekében célszerű kodifikálni.

(2)

Ez a rendelet teljes harmonizációt ír elő azon harmadik országok tekintetében, amelyek állampolgárai a tagállamok külső határainak átlépésekor vízumkötelezettség alá esnek, valamint azon harmadik országok tekintetében, amelyek állampolgárai mentesek e kötelezettség alól.

(3)

Azon harmadik országok meghatározását, amelyeknek állampolgárait vízumkötelezettség terheli, és azon harmadik országok meghatározását, amelyek mentesek e kötelezettség alól, megfontolt, esetenkénti, számos kritérium szerinti értékelés alapján kell elvégezni. Az értékelést rendszeresen el kell végezni, és az jogalkotási javaslatokat vonhat maga után e rendelet I. mellékletének módosítására – amely felsorolja azon országokat, amelyek állampolgárai a tagállamok külső határainak átlépésekor vízumkötelezettség alá esnek– és II. mellékletének módosítására – amely felsorolja azon országokat, amelyek állampolgárai mentesülnek vízumkötelezettség alól a bármely 180 napos időszakban 90 napot meg nem haladó tartózkodások esetében –, attól függetlenül, hogy az említett mellékletekben bizonyos körülmények között – például vízumliberalizációs folyamat eredményeképpen vagy a vízummentesség ideiglenes felfüggesztésének végső következményeként – országspecifikus módosításokat lehet eszközölni.

(4)

A harmadik országokról készített, az e rendelet I. és II. mellékletében szereplő listák összetételének összhangban kell lennie és maradnia az e rendeletben felsorolt kritériumokkal. Néhány olyan harmadik országot, amelyek tekintetében e kritériumok terén megváltozott a helyzet, át kell sorolni az egyik mellékletből a másikba.

(5)

Az I. és II. mellékletben tükrözni kell azon nemzetközi jogi fejleményeket, amelyek következtében megváltozott bizonyos államok vagy entitások jogállása vagy megjelölése.

(6)

Mivel az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodás (4) Izland, Liechtenstein és Norvégia állampolgárait mentesíti a vízumkötelezettség alól, ezeknek az országoknak nem kell szerepelniük a II. mellékletben található listán.

(7)

Mivel az egyrészről az Európai Közösségek és tagállamai és másrészről a Svájci Államszövetség közötti, a személyek szabad mozgásáról szóló megállapodás (5) előírja Svájc és a tagállamok állampolgárainak vízum nélkül való szabad mozgását, Svájcnak nem kell szerepelnie a II. mellékletben található listán.

(8)

A menekültként elismert és hontalan személyekkel kapcsolatban, a tagállamok által aláírt nemzetközi megállapodásokban vállalt kötelezettségek – és különösen az Európa Tanács 1959. április 20-án Strasbourgban aláírt, a menekültek vízumkötelezettségének eltörléséről szóló európai megállapodása – sérelme nélkül a vízumkötelezettséget vagy a vízummentességet arra a harmadik országra tekintettel kell eldönteni, amelyben ezek a személyek tartózkodnak és amely útiokmányukat kiállította. A menekültként elismert és hontalan személyekre vonatkozó nemzeti jog eltérései következtében azonban a tagállamok számára lehetővé kell tenni annak eldöntését, hogy a személyek e kategóriái mentesüljenek-e a vízumkötekezettség alól, amennyiben az a harmadik ország, amelyben tartózkodnak és amely útiokmányukat kibocsátotta, olyan harmadik ország, amelynek állampolgárai mentesek a vízumkötelezettség alól.

(9)

Az 1931/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelettel (6) összhangban vízummentességet kell előírni a kishatárforgalmi engedéllyel rendelkezők részére.

(10)

A tagállamok számára lehetővé kell tenni, hogy rendelkezzenek a vízumkötelezettség alóli mentességről azon személyek számára, akik a magánútlevéltől eltérő útlevelekkel rendelkeznek.

(11)

A tagállamok számára lehetővé kell tenni, hogy a nemzetközi közjoggal vagy szokással összhangban egyes, különleges vízumszabályok alkalmazását igénylő esetekben személyek meghatározott csoportjait mentesítsék a vízumkötelezettség alól, illetve kiterjesszék rájuk e kötelezettséget.

(12)

A tagállamok számára lehetővé kell tenni, hogy mentesítsék a vízumkötelezettség alól azokat a menekültként elismert személyeket és valamennyi hontalan személyt – mind az Egyesült Nemzetek 1954. szeptember 28-i, a hontalan személyek jogállásáról szóló egyezményének hatálya alá tartozókat, mind az azon kívül esőket –, valamint azon tanulókat, akik iskolai kiránduláson vesznek részt, amennyiben az e kategóriákba tartozó személyek olyan harmadik országban rendelkeznek tartózkodási hellyel, amely szerepel az e rendelet II. mellékletében található listán.

(13)

A vízumkötelezettség alóli mentességekre vonatkozó szabályoknak hiánytalanul tükrözniük kell a tényleges gyakorlatot. Egyes tagállamok mentesítik a vízumkötelezettség alól azoknak a harmadik országoknak az állampolgárait, amelyek szerepelnek azon harmadik országok listáján, amelyeknek állampolgárai a tagállamok külső határainak átlépésekor vízumkötelezettség alá esnek és akik a fegyveres erők tagjaiként az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (NATO) vagy a Békepartnerség keretében utaznak. E mentesítésekre – amelyeket az uniós jogon kívül álló nemzetközi kötelezettségek alapján nyújtanak – jogbiztonsági okokból kifolyólag mindamellett hivatkozni kell e rendeletben.

(14)

A teljes vízumkölcsönösség olyan cél, amelyre az Uniónak mindig tevőlegesen kell törekednie a harmadik országokkal fenntartott kapcsolataiban, ezzel hozzájárulva az Unió külpolitikájának hitelességéhez és egységességéhez.

(15)

Olyan uniós mechanizmus kialakítására van szükség, amely lehetővé teszi a kölcsönösség elvének alkalmazását abban az esetben, ha egy harmadik ország, amely szerepel a II. mellékletben található listán, úgy határoz, hogy egy vagy több tagállam állampolgáraival szemben vízumkötelezettséget vezet be. Az említett mechanizmusnak a szolidaritás jegyében uniós választ kell előírnia arra az esetre, ha egy ilyen harmadik ország vízumkötelezettséget ír elő legalább egy tagállam állampolgáraival szemben.

(16)

Azon tagállami értesítés kézhezvételekor, amely szerint egy harmadik ország, amely szerepel a II. mellékletben található listán, vízumkötelezettséget ír elő az adott tagállam állampolgáraival szemben, valamennyi tagállamnak együttesen kell fellépnie, uniós választ adva ezáltal egy olyan helyzetre, amely az Unió egészét érinti, és amelyben állampolgárai eltérő bánásmódban részesülnek.

(17)

A kölcsönösségi mechanizmus alkalmazásának második szakaszában való megfelelő európai parlamenti és tanácsi részvétel biztosítása érdekében – tekintettel arra, hogy a vízummentesség felfüggesztése egy olyan harmadik ország valamennyi állampolgára esetében, amely szerepel a II. mellékletben található listán, és e felfüggesztésnek a tagállamokra, a schengeni társult országokra és magára az Unióra, különösen a külkapcsolatokra és a schengeni térség általános működésére gyakorolt horizontális hatásai politikailag különösen érzékeny kérdésnek minősülnek – a Bizottságot fel kell hatalmazni arra, hogy az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 290. cikkének megfelelően jogi aktusokat fogadjon el a kölcsönösségi mechanizmus egyes elemeire vonatkozóan. E hatáskör Bizottságra való átruházása figyelembe veszi a politikai vita szükségességét a schengeni térségben érvényesülő uniós vízumpolitikáról. Az átruházás továbbá azt is tükrözi, hogy a kölcsönösségi mechanizmusnak az érintett harmadik ország valamennyi állampolgárára történő alkalmazásakor kellő átláthatóságot és jogbiztonságot kell biztosítani, különösen e rendelet II. mellékletének megfelelő ideiglenes módosítása révén. Különösen fontos, hogy a Bizottság az előkészítő munka során megfelelő konzultációkat folytasson, többek között szakértői szinten is, és hogy e konzultációkra a jogalkotás minőségének javításáról szóló, 2016. április 13-i intézményközi megállapodásnak (7) megfelelően kerüljön sor. A felhatalmazáson alapuló jogi aktusok előkészítésében való egyenlő részvétel biztosítása érdekében az Európai Parlament és a Tanács a tagállamok szakértőivel egyidejűleg kap kézhez minden dokumentumot, és szakértőik rendszeresen részt vehetnek a Bizottság felhatalmazáson alapuló jogi aktusok előkészítésével foglalkozó szakértői csoportjainak ülésein.

(18)

A II. mellékletben található listán szereplő harmadik országok esetében e rendeletnek mechanizmust kell létrehoznia a vízummentesség olyan szükséghelyzetben való ideiglenes felfüggesztésére (a továbbiakban: a felfüggesztési mechanizmus) vonatkozóan, amikor legalább egy tagállam nehézségeinek leküzdéséhez azonnali intézkedésre van szükség, figyelembe véve a szükséghelyzet által az Unió egészére gyakorolt összhatást.

(19)

A felfüggesztési mechanizmus és a kölcsönösségi mechanizmusra vonatkozó egyes rendelkezések eredményes alkalmazásának biztosítása, valamint különösen az említett mechanizmusok alkalmazásával járó összes releváns tényező és esetleges következmények megfelelő figyelembevételének lehetővé tétele érdekében a Bizottságot végrehajtási hatáskörrel kell felruházni azon érintett harmadik országok állampolgárai kategóriáinak meghatározása tekintetében, amelyekre a kölcsönösségi mechanizmus keretein belül a vízummentesség ideiglenes felfüggesztését kell alkalmazni, továbbá az említett felfüggesztés megfelelő időtartamának megállapítása és a felfüggesztési mechanizmus tekintetében. Ezeket a végrehajtási hatásköröket a 182/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek (8) megfelelően kell gyakorolni. E végrehajtási jogi aktusok elfogadására a vizsgálóbizottsági eljárást kell alkalmazni.

(20)

Meg kell akadályozni azokat a visszaéléseket, amelyek valamely harmadik ország állampolgárai számára rövid távú tartózkodás esetére biztosított vízummentességből következnek, valamint fel kell lépni e visszaélésekkel szemben, amennyiben ezen állampolgárok fenyegetést jelentenek az érintett tagállam közrendjére és belső biztonságára.

(21)

A felfüggesztési mechanizmusnak lehetővé kell tennie a tagállamok számára, hogy az esetleges felfüggesztéshez vezető körülményekről értesítést küldjenek, a Bizottság számára pedig azt, hogy saját kezdeményezésére indítsa meg a felfüggesztési mechanizmust.

(22)

Meg kell könnyíteni különösen a felfüggesztési mechanizmus alkalmazását egyrészt a gyors eljárást lehetővé tevő rövid referencia-időszakok és határidők megállapításával, másrészt a felfüggesztés lehetséges okai között szerepelniük kell azon eseteknek, amikor a visszafogadás terén gyengül az együttműködés, valamint amikor jelentősen megnőnek a tagállamok közrendjét vagy belső biztonságát fenyegető kockázatok. Az együttműködés említett gyengülése alatt különösen azt kell érteni, amikor jelentősen megnő az elutasított visszafogadási kérelmek aránya, többek között az érintett harmadik ország területén átutazott más harmadik országbeli állampolgárokra vonatkozóan benyújtott kérelmek esetében, amennyiben az Unió vagy a tagállam és az érintett harmadik ország közötti visszafogadási megállapodás rendelkezik ilyen visszafogadási kötelezettségről. Lehetővé kell tenni, hogy a felfüggesztési mechanizmust a Bizottság is megindíthassa abban az esetben, ha a harmadik ország nem működik együtt a visszafogadás terén, különösen abban az esetben, ha az érintett harmadik ország és az Unió visszafogadási megállapodást kötött.

(23)

A felfüggesztési mechanizmus tekintetében a jelentős növekedés az 50 %-os küszöb meghaladását jelenti. A növekedés ugyanakkor alacsonyabb százalékos arány esetén is jelentősnek és hirtelennek tekinthető, amennyiben a Bizottság az érintett tagállam által bejelentett konkrét esetben azt alkalmazandónak tekinti.

(24)

A felfüggesztési mechanizmus tekintetében az alacsony elfogadási arány a menedékjog iránti kérelmek hozzávetőlegesen 3–4 %-os elfogadási arányát jelzi. Az elfogadás ennél magasabb százalékos arány esetén is alacsony arányúnak tekinthető, amennyiben a Bizottság az érintett tagállam által bejelentett konkrét esetben azt alkalmazandónak tekinti.

(25)

El kell kerülni a vízummentességgel való visszaélést és küzdeni kell ellene, amennyiben az a – például a megalapozatlan menedékjog iránti kérelmek megnövekedett számából eredő – migrációs nyomás növekedését okozza, és akkor is, ha tartózkodási engedély iránti megalapozatlan kérelmek benyújtásához vezet.

(26)

Annak biztosítása érdekében, hogy a – vízumliberalizációs párbeszéd sikeres lezárásának eredményeként megadott – vízummentesség helyénvalóságának értékeléséhez alkalmazott különös követelmények továbbra is teljesüljenek, a Bizottságnak figyelemmel kell kísérnie az érintett harmadik országok helyzetét. A Bizottságnak különös figyelmet kell fordítania az érintett harmadik országokban tapasztalható emberi jogi helyzetre.

(27)

A Bizottságnak az adott harmadik országra vonatkozóan a vízumliberalizáció hatálybalépését követően hét éven keresztül rendszeresen, legalább évente egyszer, azt követően pedig ha szükségesnek ítéli, vagy ha azt az Európai Parlament vagy a Tanács kéri, jelentést kell tennie az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak.

(28)

Mielőtt a Bizottság úgy határoz, hogy ideiglenesen felfüggeszti valamely harmadik ország állampolgárainak vízummentességét, figyelembe kell vennie az emberi jogok helyzetét az adott harmadik országban, és azt, hogy a vízummentesség felfüggesztése milyen lehetséges következményekkel járhat e helyzetre nézve.

(29)

A vízummentesség végrehajtási jogi aktusok révén való felfüggesztésének az érintett harmadik ország állampolgárainak bizonyos kategóriáira kell vonatkoznia, megemlítve az úti okmányok érintett típusait és adott esetben olyan további kritériumokat, mint például azt, hogy a felfüggesztés a tagállamok területére első alkalommal utazó személyekre vonatkozik. A végrehajtási jogi aktusnak meg kell határoznia az állampolgárok azon kategóriáit, amelyekre nézve a felfüggesztést alkalmazni kell, figyelembe véve azokat a sajátos körülményeket, amelyekről egy vagy több tagállam értesítést küldött, vagy amelyekről a Bizottság jelentést tett, továbbá szem előtt tartva az arányosság elvét.

(30)

Annak érdekében, hogy az Európai Parlament és a Tanács megfelelően részt vegyen a felfüggesztési mechanizmus alkalmazásában – tekintettel arra, hogy a vízummentesség felfüggesztése egy olyan harmadik ország valamennyi állampolgára esetében, amely szerepel a II. mellékletben található listán, politikailag különösen érzékeny jelleggel bír, valamint tekintettel annak a tagállamokra és magára az Unióra főként a külkapcsolatok, valamint a schengeni térség általános működése tekintetében gyakorolt horizontális hatására –, a Bizottságot fel kell hatalmazni arra, hogy az EUMSZ 290. cikkének mefelelően jogi aktusokat fogadjon el az érintett harmadik országok állampolgáraira vonatkozó vízummentesség ideiglenes felfüggesztésére vonatkozóan. Különösen fontos, hogy a Bizottság az előkészítő munkája során megfelelő konzultációkat folytasson, többek között szakértői szinten is, és hogy e konzultációkra a jogalkotás minőségének javításáról szóló, 2016. április 13-i intézményközi megállapodásnak megfelelően kerüljön sor. A felhatalmazáson alapuló jogi aktusok előkészítésében való egyenlő részvétel biztosítása érdekében az Európai Parlament és a Tanács a tagállamok szakértőivel egyidejűleg kap kézhez minden dokumentumot, és szakértőik rendszeresen részt vehetnek a Bizottság felhatalmazáson alapuló jogi aktusok előkészítésével foglalkozó szakértői csoportjainak ülésein.

(31)

A vízumrendszer átláthatóságának biztosítása és az érintett személyek tájékoztatása érdekében a tagállamok kötelesek tájékoztatni a Bizottságot és a többi tagállamot az e rendelet alapján hozott intézkedéseikről. Ugyanezen okokból a tájékoztatást az Európai Unió Hivatalos Lapjában is közzé kell tenni.

(32)

A tagállamok területére történő belépésre és a vízum kiadására irányadó feltételek nem érinthetik az úti okmányok érvényességének elismerését szabályozó rendelkezéseket.

(33)

Az Európai Unióról szóló szerződés 5. cikkében foglalt arányossági elvnek megfelelően a közös vízumpolitika megfelelő működése érdekében szükséges és célszerű, hogy rendelet sorolja fel azon harmadik országokat, amelyek állampolgárai a külső határok átlépésekor vízumkötelezettség alá esnek, illetve azokat, amelyek állampolgárai mentesek e kötelezettség alól.

(34)

Ez a rendelet nem érinti azon nemzetközi megállapodások alkalmazását, amelyeket az Európai Közösség az 539/2001/EK rendelet hatálybalépését megelőzően kötött, és amelyekből – az Európai Unió Bírósága ítélkezési gyakorlatának figyelembevétele mellett – a közös vízumpolitikától való eltérést szükségessé teszik.

(35)

Izland és Norvégia tekintetében e rendelet az Európai Unió Tanácsa, valamint az Izlandi Köztársaság és a Norvég Királyság között kötött, e két államnak a schengeni vívmányok végrehajtására, alkalmazására és fejlesztésére irányuló társulásáról szóló megállapodás (9) értelmében a schengeni vívmányok azon rendelkezéseinek továbbfejlesztését képezi, amelyek az 1999/437/EK tanácsi határozat (10) 1. cikkének B. pontjában említett területhez tartoznak.

(36)

Svájc tekintetében e rendelet az Európai Unió, az Európai Közösség és a Svájci Államszövetség közötti, a Svájci Államszövetségnek a schengeni vívmányok végrehajtására, alkalmazására és fejlesztésére irányuló társulásáról szóló megállapodás (11) értelmében a schengeni vívmányok azon rendelkezéseinek továbbfejlesztését képezi, amelyek az 1999/437/EK határozatnak a 2008/146/EK tanácsi határozat (12) 3. cikkével együtt értelmezett 1. cikke B. és C. pontjában említett területhez tartoznak.

(37)

Liechtenstein tekintetében ez a rendelet az Európai Unió, az Európai Közösség, a Svájci Államszövetség és a Liechtensteini Hercegség közötti, a Liechtensteini Hercegségnek az Európai Unió, az Európai Közösség és a Svájci Államszövetség közötti, a Svájci Államszövetségnek a schengeni vívmányok végrehajtására, alkalmazására és fejlesztésére irányuló társulásáról szóló megállapodáshoz való csatlakozásáról szóló jegyzőkönyv (13) értelmében a schengeni vívmányok azon rendelkezéseinek továbbfejlesztését képezi, amelyek az 1999/437/EK határozatnak a 2011/350/EU tanácsi határozat (14) 3. cikkével együtt értelmezett 1. cikke B. és C. pontjában említett területhez tartoznak.

(38)

Ez a rendelet a schengeni vívmányok azon rendelkezéseinek továbbfejlesztését képezi, amelyek alkalmazásában az Egyesült Királyság a 2000/365/EK tanácsi határozattal (15) összhangban nem vesz részt. Ennélfogva az Egyesült Királyság nem vesz részt ennek a határozatnak az elfogadásában, az rá nézve nem kötelező és nem alkalmazandó.

(39)

Ez a rendelet a schengeni vívmányok azon rendelkezéseinek továbbfejlesztését képezi, amelyek alkalmazásában Írország a 2002/192/EK tanácsi határozattal (16) összhangban nem vesz részt. Ennélfogva Írország nem vesz részt ennek a határozatnak elfogadásában, az rá nézve nem kötelező és nem alkalmazandó,

(1)

A gazdaság digitalizálása gyorsul. Az információs és kommunikációs technológiák már nem minősülnek külön ágazatnak, hanem a modern, innovatív gazdasági rendszerek és társadalmak alapját képezik. Az elektronikus adatok e rendszerek központi elemei, és elemzést követően vagy szolgáltatásokkal és termékekkel kombinálva jelentős értéket teremthetnek. Ugyanakkor az adatgazdaság és az olyan feltörekvő technológiák gyors fejlődése, mint a mesterséges intelligencia, a dolgok internetével kapcsolatos termékek és szolgáltatások, az autonóm rendszerek, valamint az 5G, új jogi kérdéseket vet fel az adatokhoz való hozzáférés és azok újrafelhasználása, a felelősség, az etika és a szolidaritás tekintetében. Foglalkozni kell a felelősség kérdésével, különösen önszabályozáson alapuló magatartási kódexek és egyéb bevált gyakorlatok alkalmazása során, figyelembe véve az adatkezelés teljes értéklánca mentén emberi interakció nélkül hozott ajánlásokat, döntéseket és az így tett fellépéseket. Az ilyen munka kiterjedhet a felelősség meghatározására szolgáló megfelelő mechanizmusokra, az együttműködő szolgálatok közötti felelősségátruházásra, a biztosításra és az ellenőrzésre is

(2)

Az adatértékláncok alapját az adatokkal végzett különböző tevékenységek képezik: az adatok létrehozása és gyűjtése, az adatok összevont feldolgozása és rendszerezése, az adatkezelés, az adatok elemzése, piaci értékesítése és forgalmazása, az adatok felhasználása és újrafelhasználása. Az adatok kezelésének hatékony és eredményes működése minden adatértékláncban alapvető építőelem. Az adatkezelés hatékony és eredményes működését és az adatgazdaság kialakulását az Unióban azonban az adatok mobilitásával és a belső piaccal kapcsolatos két akadály hátráltatja: a tagállamok hatóságai által előírt adatlokalizációs követelmények és a vevőfogvatartási gyakorlatok a magánszférában.

(3)

Az Európai Unió működéséről szóló szerződésben (EUMSZ) szereplő letelepedés szabadsága és szolgáltatásnyújtás szabadsága az adatkezelési szolgáltatásokra is alkalmazandó. Ugyanakkor az említett szolgáltatások nyújtását az adatok meghatározott területen való elhelyezésére vonatkozó bizonyos nemzeti, regionális vagy helyi követelmények hátráltatják, illetve olykor akadályozzák.

(4)

Az adatkezelési szolgáltatások szabad mozgása és a szolgáltatók letelepedési joga előtt álló ilyen akadályok a tagállamok jogában foglalt arra vonatkozó követelményekből erednek, hogy az adatokat adatkezelés céljából egy adott földrajzi körzetben vagy területen kell elhelyezni. Ezzel egyenértékű hatása van más konkrét követelményeket előíró szabályoknak vagy közigazgatási gyakorlatoknak, amelyek megnehezítik az adatoknak az Unió egy adott földrajzi körzetén vagy területén kívüli kezelését, így például az arra vonatkozó követelmények, hogy egy adott tagállamban tanúsított vagy jóváhagyott technológiai létesítményeket kell használni. A jogszerű és jogszerűtlen adatlokalizációs előírásokkal kapcsolatos jogbizonytalanság tovább korlátozza a piaci szereplők és az állami szektor választási lehetőségeit az adatok kezelésének helyét illetően. Ez a rendelet semmiképpen sem korlátozza a vállalkozások azzal kapcsolatos szabadságát, hogy az adatok tárolásának helyét meghatározó szerződéseket kössenek. Ez a rendelet csupán biztosítani kívánja ezt a szabadságot azzal, hogy egy megállapodás szerinti helyszín az Unión belül bárhol lehessen.

(5)

Az adatok Unión belüli mobilitását ugyanakkor magánjellegű korlátozások is gátolják: az adatkezelési szolgáltatások felhasználóit jogi, szerződéses és műszaki kérdések is hátráltatják vagy megakadályozzák abban, hogy átvigyék adataikat egyik szolgáltatótól a másikhoz, vagy akár visszavigyék őket saját informatikai rendszerükbe, még akkor is, amikor a szolgáltatóval kötött szerződésük lejár.

(6)

Ezen akadályok kombinációja az uniós felhőszolgáltatók közötti verseny hiányához, különböző vevőfogvatartási (vendor lock-in) problémákhoz és az adatmobilitás súlyos hiányához vezetett. Hasonlóképpen, az adatlokalizációs szabályok csorbították a kutatás-fejlesztéssel foglalkozó vállalkozások azon képességét, hogy az innováció érdekében elősegítsék a cégek, egyetemek és egyéb kutatóhelyek közötti együttműködést.

(7)

A jogbiztonság érdekében és az Unión belüli egyenlő versenyfeltételek szükségessége miatt a belső piac működése szempontjából kulcsfontosságú, hogy valamennyi piaci szereplőre egységes szabályozás vonatkozzon. Az eltérő nemzeti jogokból eredő kereskedelmi akadályok és versenytorzulások megszüntetése, valamint a további valószínűsíthető kereskedelmi akadályok és jelentős versenytorzulások kialakulásának megelőzése érdekében egységes, minden tagállamban alkalmazandó szabályok elfogadására van szükség.

(8)

E rendelet nem érinti a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelmével, valamint az elektronikus kommunikáció során a magánélet tiszteletben tartásával és a személyes adatok védelmével kapcsolatos jogi keretet, és nem érinti különösen az (EU) 2016/679 európai parlamenti és tanácsi rendeletet (3), valamint az (EU) 2016/680 (4) és a 2002/58/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvet (5).

(9)

Az egyre bővülő dolgok internete, a mesterséges intelligencia és a gépi tanulás a nem személyes adatok jelentős forrásainak számítanak, például az automatizált ipari gyártási folyamatokban való alkalmazásuk eredményeképpen. A nem személyes adatok konkrét példái közé tartoznak a nagy adathalmazok elemzéséhez használt összesített és anonimizált adatkészletek, a precíziós gazdálkodással kapcsolatos azon adatok, amelyek segíthetnek a peszticidek és a víz használatának nyomon követésében és optimalizálásában, vagy az ipari gépek karbantartási igényeire vonatkozó adatok. Ha a technológiai fejlődés lehetővé teszi az anonimizált adatok személyes adatokká történő átalakítását, az ilyen adatokat személyes adatoknak kell tekinteni, és ennek megfelelően az (EU) 2016/679 rendelet alkalmazandó.

(10)

Az (EU) 2016/679 rendelet szerint a tagállamok nem korlátozhatják vagy nem tilthatják meg a személyes adatok Unión belüli szabad áramlását a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelmével kapcsolatos okokból. E rendelet ugyanezt az elvet rögzíti a nem személyes adatok Unión belüli szabad áramlása tekintetében, kivéve, ha a korlátozást vagy a tiltást közbiztonsági okok indokolják. Az (EU) 2016/679 rendelet és ez a rendelet koherens szabályrendszert biztosít a különböző típusú adatok szabad áramlásának biztosítására. Ezen túlmenően e rendelet nem írja elő a különböző típusú adatok elkülönített tárolásának kötelezettségét.

(11)

A nem személyes adatok Unión belüli szabad áramlása keretének megteremtése és az adatgazdaság kialakításához szükséges alapok létrehozása, valamint az uniós ipar versenyképessége fokozásának céljából egyértelmű, átfogó és kiszámítható jogi keretet kell kialakítani a személyes adatoktól eltérő adatok kezeléséhez a belső piacon. A tagállamok közötti együttműködésről és az önszabályozásról rendelkező, elvvezérlet megközelítésnek biztosítania kell, hogy a keret rugalmas legyen annyira, hogy figyelembe vegye az uniós felhasználók, szolgáltatók és nemzeti hatóságok változó igényeit. A meglévő mechanizmusokkal való átfedések kockázatának elkerülése, és ezáltal mind a tagállamokra, mind a vállalkozásokra háruló magasabb terhek elkerülése érdekében nem kell részletes műszaki szabályokat megállapítani.

(12)

Ez a rendelet nem érinti az adatkezelést, amennyiben azt valamilyen uniós jog hatályán kívül eső tevékenység részeként végzik. Emlékeztetni kell különösen arra, hogy az Európai Unióról szóló szerződés (EUSZ) 4. cikkének megfelelően a nemzetbiztonság az egyes tagállamok kizárólagos felelőssége.

(13)

Az adatok Unión belüli szabad áramlása fontos szerepet fog játszani az adatközpontú növekedés és innováció megvalósításában. A fogyasztókhoz és a vállalkozásokhoz hasonlóan a tagállami közigazgatási szerveknek és közjogi intézményeknek is hasznára válik a választás nagyobb szabadsága az adatközpontú szolgáltatást nyújtók tekintetében, a versenyképesebb árak és az állampolgárok részére való hatékonyabb szolgáltatásnyújtás. Tekintettel arra, hogy a közigazgatási szervek és a közjogi intézmények nagy mennyiségű adatot kezelnek, rendkívül fontos, hogy jó példával járjanak elöl az adatkezelési szolgáltatások igénybevétele során, és tartózkodjanak az adatlokalizációs korlátozások alkalmazásától, amikor adatkezelési szolgáltatásokat vesznek igénybe. Ezért a közigazgatási szerveknek és a közjogi intézményeknek e rendelet hatálya alá kell tartozniuk. E tekintetben a nem személyes adatok szabad áramlásának e rendelet által biztosított elvét az általános és következetes közigazgatási gyakorlatokra és a 2014/24/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (6) sérelme nélkül a közbeszerzés területén előírt egyéb adatlokalizációs követelményekre is alkalmazni kell.

(14)

Ahogy a 2014/24/EU irányelv esetében is, ez a rendelet nem érinti a tagállamok belső szervezetére vonatkozó azon törvényeket, rendeleteket és közigazgatási rendelkezéseket, amelyek meghatározzák a közigazgatási szervek és a közjogi intézmények adatkezeléssel kapcsolatos hatáskörét és felelősségi körét a magánfelek szerződéses díjazása nélkül, továbbá nem érinti a tagállamok azon törvényeit, rendeleteit és közigazgatási rendelkezéseit, amelyek e hatáskörök és felelősségi körök végrehajtását szabályozzák. Bár a közigazgatási szerveket és a közjogi intézményeket arra ösztönzik, hogy vegyék figyelembe a külső szolgáltatóknak történő kiszervezés gazdasági és egyéb előnyeit, jogos indokok szólhatnak a szolgáltatások saját nyújtása vagy visszaszervezése mellett. Következésképpen e rendelet egyetlen rendelkezése sem kötelezi a tagállamokat arra, hogy külső felet bízzanak meg olyan szolgáltatások nyújtásával, amelyeket maguk kívánnak nyújtani vagy a közbeszerzési szerződéstől eltérő módon kívánnak megszervezni.

(15)

E rendeletet olyan természetes vagy jogi személyekre kell alkalmazni, akik vagy amelyek az Unióban tartózkodó vagy letelepedett felhasználók számára nyújtanak adatkezelési szolgáltatásokat, ideértve azon szolgáltatókat is, akik vagy amelyek az Unióban való letelepedés nélkül nyújtanak adatkezelési szolgáltatásokat az Unióban. E rendelet ezért nem alkalmazandó az Unión kívüli adatkezelési szolgáltatásokra és az ilyen adatokra vonatkozó adatlokalizációs követelményekre.

(16)

E rendelet nem állapít meg a kereskedelmi ügyekben alkalmazandó jog meghatározására vonatkozó szabályokat, és ezért nem sérti az 593/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletet (7). Különösen, amennyiben a szerződésre alkalmazandó jogot nem az említett rendeletnek megfelelően választották ki, a szolgáltatásnyújtásra vonatkozó szerződésre főszabály szerint azon ország joga irányadó, ahol a szolgáltató szokásos tartózkodási helye található.

(17)

E rendeletet kell alkalmazni a legszélesebb értelemben vett adatkezelésre, amely valamennyi típusú informatikai rendszer használatát magában foglalja függetlenül attól, hogy azok a felhasználó helyiségében vagy területén találhatók-e, vagy kiszervezték-e azokat egy szolgáltatóhoz. E rendelet hatálya kiterjed a különböző intenzitási szintű adatkezelésre, az adattárolástól („Infrastructure-as-a-Service” [IaaS]) az adatok platformokon („Platform-as-a-Service” [PaaS]) vagy alkalmazásokban („Software-as-a-Service” [SaaS]) történő kezeléséig.

(18)

Az adatlokalizációs előírások egyértelműen gátolják az adatkezelési szolgáltatások szabad nyújtását az Unióban és a belső piacon. Mint ilyeneket, el kell őket törölni, kivéve, amikor az adatlokalizációs az uniós jogszabályok szerint, különösen az EUMSZ 52. cikke értelmében közbiztonsági okokból indokolt, és megfelel az EUSZ 5. cikkében foglalt arányosság elvének. Annak érdekében, hogy megvalósulhasson a nem személyes adatok határokon átnyúló szabad áramlásának elve, hogy biztosítható legyen a meglévő adatlokalizációs előírások gyors eltörlése, és hogy üzemeltetési okokból lehetőség legyen az adatkezelési szolgáltatások Unión belüli, több helyszínen történő nyújtására, valamint mivel e rendelet szabályozási ellenőrzés céljából az adatok rendelkezésre állását biztosító intézkedésekről rendelkezik, a tagállamok az adatlokalizációs követelményeket csak a közbiztonsággal indokolhatják.

(19)

A „közbiztonság” fogalma az EUMSZ 52. cikke értelmében és a Bíróság értelmezése szerint a tagállamok külső és belső biztonságára egyaránt kiterjed, ahogyan a közvédelem kérdéseire is, különösen a bűncselekmények kivizsgálásának, felderítésének és büntetőeljárás alá vonásának elősegítése érdekében. Valamely alapvető társadalmi érdeket érintő, olyan tényleges és kellően súlyos fenyegetés fennállását feltételezi, mint például az intézmények és alapvető közszolgáltatások működésének vagy a lakosság életének veszélyeztetése, továbbá a külkapcsolatoknak vagy a népek békés együttélésének súlyos megzavarása vagy a katonai érdekeket fenyegető kockázat. Az arányosság elvével összhangban a közbiztonsági okokból indokolt adatlokalizációs követelményeknek alkalmasaknak kell lenniük a kitűzött cél elérésére, és nem léphetik túl az e cél eléréséhez szükséges mértéket.

(20)

Annak érdekében, hogy biztosítsák a nem személyes adatok határokon átnyúló szabad áramlása elvének hatékony alkalmazását, valamint hogy megelőzzék a belső piac zavartalan működését gátló új akadályok kialakulását, a tagállamoknak azonnal közölniük kell a Bizottsággal minden olyan jogiaktus-tervezetet, amely új adatlokalizációs követelményt vezet be, vagy egy meglévő adatlokalizációs követelményt módosít. Ezeket a jogiaktus-tervezeteket az (EU) 2015/1535 európai parlamenti és tanácsi irányelvnek (8) megfelelően kell benyújtani és értékelni.

(21)

Ezenkívül a meglévő potenciális akadályok megszüntetése érdekében a tagállamoknak e rendelet alkalmazási időpontjától számított 24 hónapos átmeneti időszak során felül kell vizsgálniuk azokat a meglévő, általános jellegű törvényeket, rendeleteket vagy közigazgatási rendelkezéseket, amelyek adatlokalizációs követelményeket írnak elő, valamint közölniük kell a Bizottsággal bármely olyan adatlokalizációs követelményt, amelyet e rendelettel összeegyeztethetőnek tartanak, annak indokolásával együtt. Ennek lehetővé kell, tennie a Bizottság számára bármely megmaradó adatlokalizációs követelmény megfelelőségének vizsgálatát. A Bizottságot adott esetben fel kell hatalmazni arra, hogy észrevételeket fogalmazzon meg az adott tagállam számára. Az ilyen észrevételek ajánlást is tartalmazhatnak az adatlokalizációs követelmény módosítására vagy hatályon kívül helyezésére.

(22)

A meglévő adatlokalizációs követelmények és a jogiaktus-tervezetek Bizottság részére történő közlésére vonatkozó, e rendeletben megállapított kötelezettségeket kell alkalmazni a szabályozási adatlokalizációs követelményekre és az általános jellegű jogiaktus-tervezetekre, viszont nem kell őket alkalmazni a konkrét természetes vagy jogi személyekre irányuló határozatokra.

(23)

Annak érdekében, hogy biztosítsák a tagállamok általános jellegű törvényeiben, rendeleteiben és közigazgatási rendelkezéseiben előírt adatlokalizációs követelmények átláthatóságát az olyan természetes és jogi személyek számára, mint például az adatkezelési szolgáltatások nyújtói és felhasználói, a tagállamoknak az ilyen követelményekre vonatkozó információkat egy nemzeti egységes online információs ponton kell közzétenniük és rendszeresen naprakésszé tenniük. Másik megoldásként, a tagállamoknak az ilyen követelményekre vonatkozó naprakész információkat egy másik uniós jogi aktus értelmében létrehozott központi információs ponton kell rendelkezésre bocsátaniuk. A tagállamoknak rendszeresen frissíteniük kell ezeket az információkat. A természetes és jogi személyeknek az Unió-szerte fennálló adatlokalizációs követelményekről való megfelelő tájékoztatása érdekében a tagállamoknak értesíteniük kell a Bizottságot az ilyen nemzeti egységes online pontok címéről. A Bizottságnak ezen információkat közzé kell tennie a saját honlapján a tagállamokban érvényben lévő valamennyi adatlokalizációs követelmény rendszeresen naprakésszé tett, összesített jegyzékével együtt, beleértve ezen követelményekre vonatkozó, összefoglaló jellegű tájékoztatást is.

(24)

Az adatlokalizálási követelmények gyakran az adatok határokon átnyúló kezelésébe vetett bizalom hiányából erednek, amely abból a feltételezésből fakad, hogy így az adatok nem állnak majd a tagállamok illetékes hatóságainak rendelkezésére, például a szabályozási vagy felügyeleti ellenőrzések céljából folytatott vizsgálatokhoz és auditokhoz. A bizalom ilyen hiányát nem lehet kizárólag az olyan szerződéses feltételek semmisnek nyilvánításával orvosolni, amelyek tiltják az illetékes hatóságok számára az adatokhoz való, hivatalos feladataik ellátása céljából történő jogszerű hozzáférést. Ezért a rendeletnek egyértelműen ki kell mondania, hogy nem sérti az illetékes hatóságok azon hatáskörét, hogy az uniós vagy nemzeti jognak megfelelően adatokhoz való hozzáférést kérjenek és kapjanak, valamint hogy az illetékes hatóságok adatokhoz való hozzáférése nem utasítható el azon az alapon, hogy az adatok kezelése egy másik tagállamban történik. Az illetékes hatóságok működési követelményeket írhatnak elő az adatokhoz való hozzáférés támogatása érdekében, például megkövetelhetik, hogy a rendszerleírásokat az érintett tagállamban kell tartani.

(25)

Azon természetes vagy jogi személyek, akik kötelesek adatokat szolgáltatni az illetékes hatóságok részére, úgy felelhetnek meg az ilyen kötelezettségnek, hogy valós és időben történő elektronikus hozzáférést adnak és biztosítanak az adatokhoz az illetékes hatóságok számára, függetlenül attól, hogy az adatok kezelése melyik tagállamban történik. Az ilyen hozzáférés a hozzáférés biztosítására kötelezett természetes vagy jogi személy és a szolgáltató közötti szerződésben szereplő konkrét feltételek útján biztosítható.

(26)

Amennyiben az adatok szolgáltatására kötelezett természetes vagy jogi személy nem teljesíti e kötelezettséget, az illetékes hatóságnak lehetősége kell, hogy legyen segítséget kérni más tagállamok illetékes hatóságaitól. Ilyen esetekben az illetékes hatóságoknak az uniós jog vagy nemzetközi megállapodások szerinti konkrét együttműködési eszközöket kell alkalmazniuk az adott ügy tárgyától függően, például a rendőrségi együttműködés, a büntető vagy polgári igazságszolgáltatás, illetve az igazgatási ügyek terén a 2006/960/IB tanácsi kerethatározatot (9), a 2014/41/EU európai parlamenti és a tanácsi irányelvet (10), az Európa Tanács számítástechnikai bűnözésről szóló egyezményét (11), az 1206/2001/EK tanácsi rendeletet (12), a 2006/112/EK tanácsi irányelvet (13), valamint a 904/2010/EU tanácsi rendeletet (14). Ilyen konkrét együttműködési mechanizmusok hiányában az illetékes hatóságoknak együtt kell működniük egymással azzal a céllal, hogy a kijelölt egységes kapcsolattartó pontokon keresztül hozzáférést biztosítsanak a kért adatokhoz.

(27)

Amennyiben egy segítségnyújtás iránti megkeresés következtében hozzáférés szükséges egy természetes vagy jogi személy helyiségeihez és területeihez, ideértve bármely adatkezelésre szolgáló berendezéshez és eszközhöz való hozzáférést, az ilyen hozzáférésnek összhangban kell állnia az uniós joggal vagy a nemzeti eljárási joggal, ideértve bármely előzetes bírói engedély megszerzésének követelményét is.

(28)

E rendelet nem teheti lehetővé a felhasználók számára, hogy megpróbálják megkerülni a nemzeti jog alkalmazását. Ezért rendelkeznie kell arról, hogy a tagállamok hatékony, arányos és visszatartó erejű szankciókat vessenek ki azokra a felhasználókra, amelyek megakadályozzák, hogy az illetékes hatóságok hozzáférjenek az uniós és nemzeti jog szerinti hivatalos feladataik ellátásához szükséges adataikhoz. Sürgős esetekben, amikor egy felhasználó visszaél a jogával, a tagállamok számára lehetővé kell tenni, hogy szigorúan arányos ideiglenes intézkedéseket írjanak elő. Bármely olyan ideiglenes intézkedés, amely az adatoknak a relokalizációt követő 180 napnál hosszabb relokalizációját követeli meg, jelentős ideig eltérne az adatok szabad áramlásának elvétől, és ezért azt az uniós joggal való összeegyeztethetősége vizsgálata céljából közölni kell a Bizottsággal.

(29)

Az akadálymentes adathordozhatóság alapvető tényezője a felhasználók szabad választásának és az adatkezelési szolgáltatások piacán kialakuló tényleges versenynek. A határokon átnyúló adathordozhatóság valós vagy vélt nehézségei aláássák a foglalkozásszerű felhasználók bizalmát a határokon átnyúló ajánlatok elfogadása során, és ezáltal gyengítik a belső piacba vetett bizalmukat is. Jóllehet az egyéni fogyasztók élvezik a jelenlegi uniós jog előnyeit, e jog nem segíti elő a szolgáltatók közötti váltás lehetőségét azon felhasználók számára, akik üzleti vagy szakmai tevékenységük folytatása során járnak el. Az Unió-szerte egységes műszaki követelmények – függetlenül attól, hogy műszaki harmonizációra, kölcsönös elismerésre vagy önkéntes harmonizációra vonatkoznak-e – hozzájárulnak az adatkezelési szolgáltatások versenyképes belső piacának kialakításához is.

(30)

A verseny által jellemzett környezet előnyeinek teljes mértékű kiaknázása érdekében a foglalkozásszerű felhasználók számára lehetővé kell tenni, hogy tájékoztatáson alapuló döntéseket hozhassanak és könnyen összehasonlíthassák a belső piacon kínált különböző adatkezelési szolgáltatások egyedi összetevőit, ideértve a szerződés megszűnése esetén az adathordozhatóságra vonatkozó szerződéses feltételeket is. A piac innovációs potenciáljához való igazodás, valamint az adatkezelési szolgáltatások foglalkozásszerű felhasználói és szolgáltatói tapasztalatának és szakértelmének a figyelembevétele érdekében, a piaci szereplőknek meg kell határozniuk az adathordozhatóságra vonatkozó részletes információkat és működési követelményeket olyan önszabályozás útján, amelyet a Bizottság akár szerződésifeltétel-mintákat is magukban foglaló uniós magatartási kódexek formájában ösztönöz, elősegít és nyomon követ.

(31)

A hatékonyság, valamint a szolgáltatóváltás és az adathordozás megkönnyítése érdekében az ilyen magatartási kódexeknek átfogónak kell lenniük, és legalább néhány olyan kulcsfontosságú szempontot le kell fedniük, amelyek fontosak az adathordozás folyamata során, például az adatokról készült biztonsági másolatokhoz használt folyamatokat és a biztonsági másolatok helyét, a rendelkezésre álló adatformátumokat és adathordozókat, a szükséges IT-konfigurációt és a minimális hálózati sávszélességet, az adathordozási folyamat megkezdése előtt szükséges időt és azt az időtartamot, amely alatt az adatok hordozhatóak maradnak, valamint azokat a garanciákat, amelyek a szolgáltató csődje esetén biztosítják az adatokhoz való hozzáférést. A magatartási kódexeknek ezenkívül egyértelművé kell tenniük, hogy a vevőfogvatartás nem elfogadható üzleti gyakorlat, a bizalmat növelő technológiákról kell rendelkezniük, és az említett kódexeket rendszeresen naprakésszé kell tenni, hogy lépést tartsanak a technológiai fejlődéssel. A Bizottságnak gondoskodnia kell arról, hogy minden érintett érdekelt féllel, közöttük a kis- és középvállalkozások (kkv-k) szövetségeivel és az induló innovatív vállalkozásokkal, a felhasználókkal és a felhőszolgáltatókkal is konzultációra kerüljön sor a folyamat során. A Bizottságnak értékelnie kell az ilyen magatartási kódexek kidolgozását és végrehajtásuk hatékonyságát.

(32)

Amennyiben az egyik tagállam illetékes hatósága egy másik tagállam segítségét kéri annak érdekében, hogy e rendelet alapján adatokhoz hozzáférést kapjon, akkor valamely kijelölt egységes kapcsolattartó ponton keresztül olyan megfelelően indokolt kérelmet kell benyújtania a megkeresett tagállam kijelölt egységes kapcsolattartó pontjához, amelynek írásban tartalmaznia kell, hogy milyen indokok és jogalap alapján kíván hozzáférni az adatokhoz. A segítségkérés céljából megkeresett tagállam által kijelölt egységes kapcsolattartó pontnak meg kell könnyítenie a kérelem továbbítását a megkeresett tagállam illetékes hatóságának. A hatékony együttműködés biztosítása érdekében annak a hatóságnak, amelynek továbbították a kérelmet indokolatlan késedelem nélkül segítséget kell nyújtania az adott ügyben, vagy tájékoztatást kell nyújtania arról, hogy milyen nehézségeket tapasztalt az ilyen kérés teljesítése során, vagy milyen indokok alapján tagadja meg azt.

(33)

A határokon átnyúló adatkezelési megoldásokba vetett bizalom erősítése nyomán a piaci szereplők és a közszféra várhatóan kevésbé lesz hajlamos arra, hogy adatlokalizációt alkalmazzon az adatbiztonság biztosítása érdekében. Ez továbbá nagyobb jogbiztonságot fog nyújtani a vállalkozásoknak a biztonsági követelményeknek való megfelelés tekintetében, amikor adatkezelési tevékenységeiket többek között más tagállamokban működő szolgáltatóknak szervezik ki.

(34)

Az adatok más tagállamban végzett kezelésére vonatkozóan is alkalmazni kell az adatkezelési tevékenységhez kapcsolódóan támasztott bármely olyan biztonsági követelményt, amelyet az érintett adatokat tulajdonló természetes vagy jogi személy tartózkodási helye vagy letelepedési helye szerinti tagállamban az uniós vagy a nemzeti jog alapján indokoltan és arányosan, az uniós jognak megfelelően alkalmaznak. Ezeknek a természetes vagy jogi személyeknek képeseknek kell lenniük az ilyen követelmények saját maguk általi vagy a szolgáltatókkal kötött szerződéses rendelkezések révén történő teljesítésére.

(35)

A nemzeti szinten meghatározott biztonsági követelményeknek szükségeseknek kell lenniük és arányban kell állniuk az adatkezelés biztonságát azon nemzeti jog hatálya alá tartozó területen fenyegető kockázatok mértékével, amely az adott követelményeket meghatározza.

(36)

Az (EU) 2016/1148 európai parlamenti és tanácsi irányelv (15) olyan jogi intézkedésekről rendelkezik, amelyek elősegítik a kiberbiztonság általános szintjének emelkedését az Unióban. Az adatkezelési szolgáltatások az említett irányelv hatálya alá tartozó digitális szolgáltatások közé tartoznak. Az említett irányelv értelmében a tagállamok biztosítják, hogy a digitális szolgáltatók azonosítják és megteszik a megfelelő és arányos műszaki és szervezési intézkedéseket az általuk használt hálózatok és információs rendszerek biztonságát fenyegető kockázatok kezelése érdekében. Az ilyen az intézkedéseknek a felmerülő kockázatnak megfelelő biztonsági szintet kell biztosítaniuk, és figyelembe kell venniük a rendszerek és a létesítmények biztonságát, a biztonsági események kezelését, az üzletmenetfolytonosság-menedzsmentet, a monitoringot, az auditálást és a tesztelést, valamint a nemzetközi szabványoknak való megfelelést. Ezeket az elemeket a Bizottságnak az említett irányelv szerinti végrehajtási jogi aktusokban részletesebben meg kell határoznia.

(37)

A Bizottságnak e rendelet végrehajtásáról jelentést kell benyújtania, különösen annak megállapítása céljából, hogy a technológiai és a piaci feltételek változásai tükrében szükség van-e módosításokra. Az említett jelentésnek értékelnie kell különösen e rendeletet, főként annak a személyes és nem személyes adatokat egyaránt tartalmazó adatkészletekre, valamint a közbiztonsági kivétel végrehajtására vonatkozó alkalmazását. A Bizottságnak e rendelet alkalmazásának megkezdése előtt tájékoztató iránymutatást is közzé kell tennie a személyes és nem személyes adatokat egyaránt tartalmazó adatkészletek kezelésének módjára vonatkozóan annak érdekében, hogy a vállalatok – köztük a kkv-k – jobban megértsék az e rendelet és az (EU) 2016/679 rendelet közötti kölcsönhatást, valamint biztosítsák a mindkét rendeletnek való megfelelést.

(38)

E rendelet tiszteletben tartja a különösen az Európai Unió Alapjogi Chartája által elismert alapvető jogokat és szem előtt tartja az abban elismert elveket, és azt ezen jogokkal és elvekkel – különösen a személyes adatok védelmének jogával, a véleménynyilvánítás és a tájékozódás szabadságával, valamint a vállalkozás szabadságával összhangban kell értelmezni és alkalmazni.

(39)

Mivel e rendelet célját, nevezetesen a személyes adatoktól eltérő adatok Unióban való szabad áramlását, a tagállamok nem tudják kielégítően megvalósítani, az Unió szintjén azonban terjedelme és hatása miatt e cél jobban megvalósítható, az Unió intézkedéseket hozhat az EUSZ 5. cikkében foglalt szubszidiaritás elvének megfelelően. Az említett cikkben foglalt arányosság elvének megfelelően ez a rendelet nem lépi túl az e cél eléréséhez szükséges mértéket,

(1)

2007-ben a 2007/65/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (4) elfogadásával módosult utoljára jelentős mértékben a 89/552/EGK tanácsi irányelv (5), melyet később a 2010/13/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (6) kodifikált. Azóta az audiovizuális médiaszolgáltatások piaca jelentős és gyors átalakuláson esett át a televízió és az internetes szolgáltatások folyamatos konvergenciája miatt. A műszaki fejlődés új típusú szolgáltatásokat és felhasználói élményeket tett lehetővé. Jelentősen megváltoztak különösen a fiatalabb generációk nézői szokásai. Ugyan az audiovizuális élmények közös megélésének továbbra is fontos eszköze a fő televíziós képernyő, számos néző állt át egyéb, hordozható eszközre, és azon néz audiovizuális tartalmat. A hagyományos televíziós tartalom még ma is jelentős hányadot képvisel a naponta átlagosan a képernyő előtt töltött időből.

Azonban egyre nagyobb a jelentősége az új típusú tartalmaknak, például a videóklipeknek vagy a felhasználók által létrehozott tartalomnak, és az új szereplők, többek között a lekérés alapján videofilmet hozzáférhetővé tévő szolgáltatások és a videómegosztó platformok mára már megvetették a lábukat a piacon. Ez a médiakonvergencia szükségessé teszi a jogi keret frissítését, a piaci fejlemények tükrözése valamint az online tartalomszolgáltatásokhoz való hozzáférés, a fogyasztóvédelem és a versenyképesség közötti egyensúly megteremtése érdekében.

(2)

A Bizottság 2015. május 6-án elfogadta az „Európai digitális egységes piaci stratégia” című közleményt, amelyben bejelentette a 2010/13/EU irányelv felülvizsgálatát.

(3)

A 2010/13/EU irányelvet csak azokra a szolgáltatásokra kell továbbra is alkalmazni, amelyek elsődleges célja tájékoztató, szórakoztató vagy oktató műsorszámok szolgáltatása. Az elsődleges cél követelményét abban az esetben is teljesítettnek kell tekinteni, ha a szolgáltatásnak olyan audiovizuális tartalma és formája van, amely a szolgáltató fő tevékenységétől elválasztható, például az online újságoknak az olyan, audiovizuális műsorszámokat vagy felhasználó által létrehozott videókat bemutató önálló részei, amelyek a szolgáltató fő tevékenységétől elválaszthatónak tekinthetők. Egy szolgáltatást akkor kell csak a fő tevékenységtől elválaszthatatlan kiegészítő elemnek tekinteni, ha az az audiovizuális kínálat és a fő tevékenység – például írásbeli formában történő hírszolgáltatás – közötti kapcsolatok eredménye. Maguk a csatornák vagy a szolgáltató szerkesztői felelősségének körébe tartozó bármely egyéb audiovizuális szolgáltatások önmagukban is audiovizuális médiaszolgáltatásokat testesíthetnek meg, még akkor is, ha a szerkesztői felelősség körébe nem tartozó videómegosztó platform keretében kínálják őket. Ilyen esetekben a szerkesztői felelősséget viselő szolgáltatók feladata, hogy megfeleljenek a 2010/13/EU irányelvnek.

(4)

A videómegosztóplatform-szolgáltatók olyan audiovizuális tartalmakat szolgáltatnak, amelyeket a közönség és különösen a fiatalok egyre nagyobb számban tekintenek meg. Ugyanez igaz a közösségi médiaszolgáltatásokra is, amelyek az információmegosztás, a szórakoztatás és az oktatás fontos médiumává váltak, többek közt azáltal, hogy műsorszámokhoz és felhasználó által létrehozott videókhoz biztosítanak hozzáférést. Ezeknek a közösségi médiaszolgáltatásoknak a 2010/13/EU irányelv hatálya alá kell tartozniuk, mivel ugyanazért a közönségért és ugyanazon bevételekért versengenek mint az audiovizuális médiaszolgáltatások. Ezenfelül jelentős hatással bírnak annak okán is, hogy megkönnyítik a felhasználók számára más felhasználók véleményének alakítását és befolyásolását. Ennélfogva a kiskorúaknak a káros tartalomtól és az összes polgárnak a gyűlöletre, az erőszakra és a terrorizmusra uszítástól való védelme érdekében ezeknek a szolgáltatásoknak – amennyiben megfelelnek a videómegosztóplatform-szolgáltatás fogalommeghatározásának – a 2010/13/EU irányelv hatálya alá kell tartozniuk.

(5)

Bár a 2010/13/EU irányelvnek nem célja a közösségi médiaszolgáltatások szabályozása, az olyan közösségi médiaszolgáltatásokat mégis a hatály alá kell vonni, amelyek esetében a műsorszámok és a felhasználó által létrehozott videók szolgáltatása az adott szolgáltatás alapvető funkcióját képezi. A műsorszámok és a felhasználó által létrehozott videók szolgáltatását akkor lehet a közösségi médiaszolgáltatás alapvető funkciójának tekinteni, ha az audiovizuális tartalom nem csupán kiegészítő vagy nem csekély részét képezi az adott közösségi médiaszolgáltatás keretében végzett tevékenységeknek. A végrehajtás egyértelműségének, hatékonyságának és egységességének biztosítása érdekében a Bizottságnak – a kapcsolattartó bizottsággal való konzultációt követően – szükség esetén iránymutatásokat kell kiadnia a „videómegosztóplatform-szolgáltatás” fogalommeghatározásában szereplő alapvető funkció kritériumának gyakorlati alkalmazására vonatkozóan. Ezeket az iránymutatásokat a videómegosztóplatform-szolgáltatók által meghozandó intézkedések által elérendő közérdekű célok és a véleménynyilvánítás szabadságához való jog kellő figyelembevételével kell megfogalmazni.

(6)

Amennyiben a szolgáltatás valamely elválasztható része a 2010/13/EU irányelv szerinti videómegosztóplatform-szolgáltatást képez, csak azt a részt kell az említett irányelv hatálya alá vonni, és kizárólag a műsorszámok és a felhasználó által létrehozott videók tekintetében. A hírlapok és folyóiratok elektronikus változatainak szerkesztői tartalmába beágyazott videóklipeket, valamint az olyan animált képeket, mint a GIF-ek, nem kell a 2010/13/EU irányelv hatálya alá vonni. A videómegosztóplatform-szolgáltatás fogalommeghatározásának nem kell kiterjednie nem gazdasági tevékenységekre, például magáncélú weboldalakon szereplő audiovizuális tartalmak nyújtására és nem kereskedelmi jellegű, azonos érdeklődési körön alapuló közösségekre.

(7)

A 2010/13/EU irányelv eredményes végrehajtásának biztosítása érdekében döntő fontosságú, hogy a tagállamok nyilvántartást hozzanak létre és azt naprakészen tartsák a joghatóságuk alá tartozó médiaszolgáltatókról és videómegosztóplatform-szolgáltatókról, valamint hogy ezeket a nyilvántartásokat rendszeresen megosszák a hatáskörrel rendelkező független szabályozó hatóságaikkal vagy szerveikkel és a Bizottsággal. Ezeknek a nyilvántartásoknak a joghatóság alapjául szolgáló kritériumokra vonatkozó információt is tartalmazniuk kell.

(8)

A joghatóság megállapításához a tényleges helyzetet a 2010/13/EU irányelvben meghatározott kritériumok alapján kell értékelni. Az ilyen tényleges helyzetek értékelése egymásnak ellentmondó eredményekhez vezethet. Az említett irányelv szerinti együttműködési eljárások alkalmazása során fontos, hogy a Bizottság a megállapításait megbízható tényekre alapozhassa. Az Audiovizuális Médiaszolgáltatásokat Szabályozó Hatóságok Európai Csoportjának (a továbbiakban: ERGA) ezért felhatalmazást kell adni arra, hogy a Bizottság kérésére a joghatóságról véleményt nyilvánítson. Amennyiben a Bizottság az említett együttműködési eljárások alkalmazása során úgy dönt, hogy konzultál az ERGA-val, tájékoztatnia kell a kapcsolattartó bizottságot többek közt az említett együttműködési eljárások keretében a tagállamoktól kapott értesítésekről és az ERGA véleményéről is.

(9)

A lineáris és a nem lineáris szolgáltatások esetében azonosaknak kell lenniük az audiovizuális médiaszolgáltatások szabad nyújtását és igénybevételét korlátozó eljárásoknak és feltételeknek.

(10)

Az Európai Unió Bíróságának (a továbbiakban: a Bíróság) ítélkezési gyakorlatával összhangban a szolgáltatásnyújtás Szerződésben biztosított szabadságát közérdeken alapuló kényszerítő indokok – például a fogyasztóvédelem magas szintjének megvalósítása – miatt korlátozni lehet, feltéve, hogy ez a korlátozás indokolt, arányos és szükséges. A tagállamok számára ezért lehetővé kell tenni bizonyos intézkedések meghozatalát annak érdekében, hogy biztosítsák az olyan fogyasztóvédelmi szabályaik tiszteletben tartását, amelyek nem tartoznak a 2010/13/EU irányelv által összehangolt területekhez. A tagállamok által a nemzeti fogyasztóvédelmi rendszereik érvényesítése érdekében – többek között a szerencsejátékok reklámozásával kapcsolatban – hozott intézkedéseknek a Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint indokoltnak, a kitűzött célhoz mérten arányosnak, és szükségesnek kell lenniük. A fogadó tagállam semmilyen esetben sem hozhat olyan intézkedéseket, amelyek akadályoznák a valamely másik tagállamból származó televíziós műsorszolgáltatásoknak a területén való továbbközvetítését.

(11)

Amikor egy tagállam arról értesíti a Bizottságot, hogy valamely médiaszolgáltató azért telepedett le a joghatósággal rendelkező tagállamban, hogy megkerülje azokat a szigorúbb szabályokat, amelyek a 2010/13/EU irányelv által összehangolt területeken akkor lennének az adott szolgáltatóra alkalmazandók, ha az az értesítést küldő tagállamban telepedett volna le, erre vonatkozóan hiteles és kellően alátámasztott bizonyítékot kell előterjesztenie. Az ilyen bizonyítéknak olyan megerősítő tényeket kell tartalmaznia, amelyek alapján észszerűen megállapítható a szabályok megkerülése.

(12)

A Bizottság az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak címzett „Minőségi jogalkotással javítani az eredményeken – uniós program” című közleményében hangsúlyozta, hogy a szakpolitikai megoldások mérlegelése során figyelembe fogja venni azokat a mind szabályozói, mind pedig szabályozáson kívül eső eszközöket, amelyeket a jobb ön- és társszabályozás közösségi gyakorlatának és alapelveinek mintájára dolgoztak ki. A 2010/13/EU irányelv által összehangolt területeken kidolgozott több kódexről bebizonyosodott, hogy megfelelően felépített és összhangban áll a jobb ön- és társszabályozás alapelveivel. Az ön- vagy társszabályozás révén kialakított kódexek betartásának előmozdításához nagymértékben hozzájárult az, hogy van jogszabályi háttér. Ugyanilyen fontos az is, hogy az ilyen kódexek konkrét célokat és célkitűzéseket határozzanak meg, lehetővé téve a magatartási kódexekben megjelölt célkitűzések rendszeres, átlátható és független nyomon követését és értékelését. A magatartási kódexekben a hatékony végrehajtásról is rendelkezni kell. A 2010/13/EU irányelv által összehangolt területeken elfogadott ön- és társszabályozási kódexekben célszerű követni az említett alapelveket.

(13)

A tapasztalatok azt mutatják, hogy a tagállamok eltérő jogi hagyományainak megfelelően alkalmazott ön- és társszabályozási eszközök egyaránt fontos szerepet játszhatnak a magas szintű fogyasztóvédelem biztosításában. A fejlődő audiovizuális médiaszolgáltatási ágazatban a közérdekű célok elérését célzó intézkedések hatékonyabbak, ha azokat a szolgáltatók aktív támogatásával hozzák meg.

(14)

Az önszabályozás olyan önkéntes kezdeményezési típus, amely lehetővé teszi a gazdasági szereplők, a szociális partnerek, a nem kormányzati szervezetek és a szövetségek számára, hogy saját maguk számára fogadjanak el közös iránymutatásokat. Ezen iránymutatások kidolgozásáért, nyomon követéséért és az azoknak való megfelelés biztosításáért ők maguk felelősek. A tagállamoknak – eltérő jogi hagyományaikkal összhangban – el kell ismerniük azt a szerepet, amelyet a hatékony önszabályozás a hatályos jogszabályok, valamint a létező bírósági és közigazgatási mechanizmusok kiegészítéseként betölthet, továbbá annak hasznos hozzájárulását a 2010/13/EU irányelv céljainak eléréséhez. Bár az önszabályozás kiegészítő módszer lehet a 2010/13/EU irányelv egyes rendelkezéseinek végrehajtását illetően, nem helyettesítheti a nemzeti jogalkotó kötelezettségeit. A társszabályozás – minimális formájában – jogi kapcsolatot teremt az önszabályozás és a nemzeti jogalkotó között a tagállamok jogi hagyományaival összhangban. Társszabályozás keretében a szabályozói szerep megoszlik az érdekelt felek és a kormány, illetve a nemzeti szabályozó hatóságok vagy szervek között. Az érintett közjogi hatóságok szerepébe beletartozik a társszabályozási rendszer elismerése, a rendszer folyamatainak ellenőrzése és a rendszer finanszírozása. Arra az esetre, ha a társszabályozás céljai nem teljesülnek, biztosítani kell az állami beavatkozás lehetőségét. A tagállamok átültetéssel kapcsolatos hivatalos kötelezettségeinek sérelme nélkül a 2010/13/EU irányelv ösztönzi az ön- és társszabályozás igénybevételét. Ez nem kötelezheti a tagállamokat ön- vagy társszabályozási rendszerek vagy ezek mindegyikének kialakítására, továbbá nem zavarhatja meg és nem veszélyeztetheti a tagállamokban jelenleg már létező, hatékonyan működő társszabályozási kezdeményezéseket.

(15)

A média tulajdonviszonyainak átláthatósága közvetlenül összefügg a véleménynyilvánítás szabadságával, amely a demokratikus rendszerek egyik sarokköve. A médiaszolgáltatók tulajdonosi szerkezetére vonatkozó információk – amikor az ilyen tulajdonjog eredménye a nyújtott szolgáltatás tartalma feletti ellenőrzés vagy jelentős befolyás gyakorlása – lehetővé teszik a felhasználók számára, hogy tájékozottan ítélhessék meg az érintett tartalmat. A tagállamok számára lehetővé kell tenni annak meghatározását, hogy a médiaszolgáltatók tulajdonosi szerkezetére vonatkozó információkat hozzáférhetővé kell-e tenni a felhasználók számára, és ha igen, milyen mértékben, feltéve, hogy az érintett alapvető jogok és szabadságok lényegét tiszteletben tartják, és hogy az ilyen intézkedések szükségesek és arányosak.

(16)

Az audiovizuális médiaszolgáltatások sajátos jellege miatt, különösen mivel ezek a szolgáltatások befolyásolják az emberek véleményalkotásának módját, a felhasználók jogos érdeke, hogy tudják, ki felelős e szolgáltatások tartalmáért. A véleménynyilvánítás szabadságának erősítése és ennek révén a médiapluralizmus előmozdítása és az összeférhetetlenség elkerülése érdekében fontos, hogy a tagállamok biztosítsák, hogy a felhasználók mindig könnyen és közvetlenül hozzá tudjanak férni a médiaszolgáltatóra vonatkozó információkhoz. Az egyes tagállamok feladata döntést hozni különösen a tulajdonosi szerkezetről és a tényleges tulajdonosokról nyújtható információk tekintetében.

(17)

A koherencia, valamint a jogbiztonság vállalkozások és tagállami hatóságok számára történő garantálása érdekében az „erőszakra vagy gyűlöletre uszítás” fogalmát – a megfelelő mértékben – a 2008/913/IB tanácsi kerethatározatnak (7) megfelelően kell értelmezni.

(18)

Figyelembe véve azon eszközök fejlődését, amelyek segítségével elektronikus hírközlési hálózatokon keresztül tartalom terjeszthető, fontos gondoskodni a közönség terrorizmusra uszítás elleni védelméről. A 2010/13/EU irányelvnek ezért biztosítania kell, hogy az audiovizuális médiaszolgáltatások ne tartalmazzanak terrorista bűncselekmény elkövetésére való nyilvános uszítást. A koherencia, valamint a jogbiztonság vállalkozások és tagállami hatóságok számára történő biztosítása érdekében a „terrorista bűncselekmény elkövetésére való nyilvános uszítás” fogalmát (EU) 2017/541 európai parlamenti és tanácsi irányelvnek (8) megfelelően kell értelmezni.

(19)

Annak érdekében, hogy a nézők, így a szülők és a kiskorúak is képesek legyenek tájékozott döntést hozni arról, hogy milyen tartalmat nézzenek, a médiaszolgáltatóknak elegendő tájékoztatást kell nyújtaniuk az olyan tartalmakról, amelyek károsíthatják a kiskorúak fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődését. Ez például olyan tartalomjelölési rendszerrel, akusztikus figyelmeztetéssel, vizuális szimbólummal vagy bármely egyéb megoldással érhető el, amely azonosítja a tartalom jellegét.

(20)

A kiskorúak védelmét célzó, televíziós műsorszolgáltatások esetében alkalmazandó megfelelő intézkedéseket a lekérhető audiovizuális médiaszolgáltatásokra is alkalmazni kell. Ennek növelnie kell a védelem szintjét. A minimális harmonizáción alapuló megközelítés lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy nagyobb mértékű védelmet biztosítsanak az olyan tartalmakkal szemben, amelyek károsíthatják a kiskorúak fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődését. A legártalmasabb tartalmak esetében – amelyek károsíthatják a kiskorúak fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődését, azonban nem minősülnek szükségképpen bűncselekménynek – a legszigorúbb intézkedéseket kell alkalmazni, például titkosítást és hatékony szülői felügyeleti rendszereket, de a tagállamok ezeknél szigorúbb intézkedéseket is elfogadhatnak.

(21)

Az (EU) 2016/679 európai parlamenti és tanácsi rendelet (9) kimondja, hogy a gyermekek személyes adataik kezelése tekintetében különös védelmet érdemelnek. Amennyiben a médiaszolgáltatók gyermekvédelmi mechanizmusokat alakítanak ki, azoknak elkerülhetetlen velejárója a kiskorúak személyes adatainak kezelése. Mivel az ilyen mechanizmusok célja a gyermekek védelme, a kiskorúak műszaki gyermekvédelmi intézkedések keretében kezelt személyes adatai nem használhatók fel kereskedelemi célokra.

(22)

Az audiovizuális tartalom akadálymentességének biztosítása alapvető követelmény az Egyesült Nemzetek fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló egyezménye alapján fennálló kötelezettségek keretében. A 2010/13/EU irányelv összefüggésében a „fogyatékossággal élő személyek” kifejezést az említett irányelv hatálya alá tartozó szolgáltatások, azaz az audiovizuális médiaszolgáltatások jellegének figyelembevételével kell értelmezni. A fogyatékossággal élő személyek és az idősek joga az Unió társadalmi és kulturális életében való részvételre és az abba történő integrációra összefügg az akadálymentesen hozzáférhető audiovizuális médiaszolgáltatások nyújtásával. A tagállamoknak ezért indokolatlan késedelem nélkül biztosítaniuk kell azt, hogy a joghatóságuk alá tartozó médiaszolgáltatók aktívan törekedjenek arra, hogy a tartalmakat akadálymentesen hozzáférhetővé tegyék a fogyatékossággal élő személyek, így különösen a látás- vagy hallássérültek számára. Az akadálymentességi követelményeket fokozatosan és folyamatosan kell teljesíteni, azoknak a gyakorlati és nem kiküszöbölhető korlátoknak a figyelembevétele mellett, amelyek miatt adott esetben nem biztosítható teljes akadálymentesség, például a valós időben közvetített műsorszámok vagy események esetében. Annak a mérése érdekében, hogy a médiaszolgáltatók milyen előrelépést tettek a tekintetben, hogy szolgáltatásaikat fokozatosan akadálymentesítsék a látás-, illetve hallássérültek számára, a tagállamoknak a területükön letelepedett médiaszolgáltatókat rendszeres jelentéstételre kell kötelezniük.

(23)

A 2010/13/EU irányelv hatálya alá tartozó audiovizuális médiaszolgáltatások akadálymentessége többek között, de nem kizárólag az alábbi módokon biztosítható: jelnyelv, feliratozás a siketek és a nagyothallók számára, hangos feliratozás és audio-narráció. Az említett irányelv hatálya ugyanakkor nem terjed ki az audiovizuális médiaszolgáltatások akadálymentességét biztosító funkciókra és szolgáltatásokra, sem pedig az elektronikus műsorkalauzok akadálymentességet célzó funkcióira. Következésképpen az említett irányelv nem érinti az audiovizuális médiaszolgáltatásokhoz hozzáférést biztosító szolgáltatások – például weboldalak, online alkalmazások és elektronikus műsorkalauzok – akadálymentességének, illetve az akadálymentességre és az akadálymentes formátumra vonatkozó információk nyújtásának harmonizációját célzó uniós jogot.

(24)

Egyes esetekben előfordulhat, hogy nem lehetséges rendkívüli helyzetekről tájékoztatást adni a fogyatékossággal élő személyek számára akadálymentesen hozzáférhető formában. Az ilyen kivételes esetek azonban nem akadályozhatják meg a rendkívüli helyzetekről való tájékoztatás audiovizuális médiaszolgáltatások segítségével történő nyilvánosságra hozatalát.

(25)

A 2010/13/EU irányelv nem érinti a tagállamok azon lehetőségét, hogy kötelezettségeket írjanak elő annak biztosítására, hogy a közérdekű tartalmak megfelelő hangsúlyt kapjanak olyan meghatározott közérdekű célkitűzések keretében, mint a médiapluralizmus, a szólásszabadság és a kulturális sokszínűség. Ilyen kötelezettségek csak akkor írhatók elő, ha azok a tagállamok által az uniós joggal összhangban világosan meghatározott közérdekű célkitűzések teljesítéséhez szükségesek. Amennyiben a tagállamok a megfelelő hangsúly biztosítására vonatkozó szabályok bevezetéséről határoznak, csak arányos kötelezettségeket írhatnak elő a vállalkozások számára, jogszerű közpolitikai megfontolások érdekében.

(26)

A médiaszolgáltatók szerkesztői felelőssége és az audiovizuális értéklánc védelme érdekében elengedhetetlen a médiaszolgáltatók által szolgáltatott műsorszámok és audiovizuális médiaszolgáltatások integritásának garantálása. A műsorszámokat és az audiovizuális médiaszolgáltatásokat úgy kell közvetíteni, hogy a médiaszolgáltató kifejezett hozzájárulása nélkül azokat ne vágják, ne változtassák és ne szakítsák meg, illetve azokat kereskedelmi céllal overlay technikával ne egészítsék ki. A tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy a szolgáltatás igénybe vevője által kizárólag magáncélra kezdeményezett vagy engedélyezett overlay technikával történő kiegészítésekhez – így például az egyéni kommunikációs szolgáltatásokból származókhoz – ne legyen szükség a médiaszolgáltató hozzájárulására. A felhasználói felületek azon vezérlő elemeire, amelyek az eszköz működéséhez vagy a műsorszámok közötti navigációhoz szükségesek, így például a hangerő-szabályozókra, a kereső funkciókra, a navigációs menüre és a csatornák jegyzékére ennek nem kell vonatkoznia. Nem kell vonatkoznia az olyan jogszerű overlay technikával történő kiegészítésekre sem, mint a figyelmeztetések, a közérdekű információk, a feliratok, illetve a médiaszolgáltató kereskedelmi közleményt tartalmazó overlay technikával történő kiegészítései. Nem kell továbbá vonatkoznia – az (EU) 2015/2120 európai parlamenti és tanácsi rendelet (10) 3. cikke (3) bekezdésének sérelme nélkül – azon adattömörítő technikákra, amelyek az adatfájl méretét csökkentik, és azokra az egyéb technikákra, amelyek célja a szolgáltatásnak a tartalom bárminemű megváltoztatása nélkül a szolgáltatóeszközökhöz történő igazítása, mint például a felbontás és a kódolás.

A műsorszámok és az audiovizuális médiaszolgáltatások integritásának védelmét célzó intézkedéseket akkor kell előírni, ha azok szükségesek a tagállamok által az uniós joggal összhangban világosan meghatározott közérdekű célkitűzések teljesítéséhez. Az ilyen intézkedésekkel arányos kötelezettségeket kell előírni a vállalkozások számára, jogszerű közpolitikai megfontolások érdekében.

(27)

A lekérhető audiovizuális médiaszolgáltatásokban az alkoholtartalmú italokra vonatkozó audiovizuális kereskedelmi közleményeknek – a támogatás és a termékmegjelenítés kivételével – meg kell felelniük az alkoholtartalmú italokra vonatkozó televíziós reklám és televíziós vásárlás tekintetében alkalmazandó, a 2010/13/EU irányelvben meghatározott kritériumoknak. Az alkoholtartalmú italokra vonatkozó televíziós reklám és televíziós vásárlás tekintetében alkalmazandó részletesebb kritériumok a reklámbejátszásokra korlátozódnak, amelyek jellegükből adódóan elkülönülnek a műsorszámtól, és ennélfogva nem tartoznak a körükbe az olyan egyéb kereskedelmi közlemények, amelyek a műsorszámhoz kapcsolódnak vagy annak szerves részét képezik, mint például a támogatás vagy a termékmegjelenítés. Következésképpen ezeket a kritériumokat nem kell alkalmazni a lekérhető audiovizuális médiaszolgáltatások keretében való támogatásra és termékmegjelenítésre.

(28)

Nemzeti és nemzetközi szinten is léteznek bizonyos széles körben elismert táplálkozási iránymutatások, például az Egészségügyi Világszervezet Európai Regionális Irodájának tápanyagprofil-modellje, amelyek célja, hogy a gyermekeket célzó televíziós élelmiszer-reklámokkal összefüggésben tápanyag-összetételük alapján megkülönböztessék az élelmiszereket. A tagállamokat annak biztosítására kell ösztönözni, hogy az ön- és társszabályozás – egyebek mellett magatartási kódexek – alkalmazásával ténylegesen csökkenjen a gyermekek olyan audiovizuális kereskedelmi közleményeknek való kitettsége, amelyekben magas só-, cukor-, zsír-, telített zsírsav- vagy transzzsírsav-tartalmú, illetve az említett nemzeti vagy nemzetközi táplálkozási iránymutatásoknak más okból nem megfelelő élelmiszerek és italok szerepelnek.

(29)

A tagállamokat annak biztosítására is ösztönözni kell, hogy az ön- és társszabályozási magatartási kódexek alkalmazásával ténylegesen csökkenjen a gyermekek és a kiskorúak alkoholtartalmú italokra vonatkozó audiovizuális kereskedelmi közleményeknek való kitettsége. Léteznek bizonyos uniós és nemzeti szintű ön- vagy társszabályozási rendszerek, amelyek az alkoholtartalmú italok felelős marketingjét hivatottak elősegíteni, többek között az audiovizuális kereskedelmi közleményekben is. Ezeket a rendszereket továbbra is ösztönözni kell, különösen azokat, amelyek célja annak biztosítása, hogy az alkoholtartalmú italokra vonatkozó audiovizuális kereskedelmi közlemények felelős italfogyasztásra vonatkozó üzenettel egészüljenek ki.

(30)

Fontos biztosítani a kiskorúak hatékony védelmét a szerencsejátékok népszerűsítéséhez kapcsolódó audiovizuális kereskedelmi közleményeknek való kitettség ellen. Ezzel összefüggésben számos olyan uniós és nemzeti szintű ön- vagy társszabályozási rendszer létezik, amelynek célja a felelős szerencsejáték népszerűsítése, többek között audiovizuális kereskedelmi közleményekben is.

(31)

Annak érdekében, hogy az Unióban elháruljanak a határokon átívelő szolgáltatásnyújtás szabadsága előtti akadályok, biztosítani kell különösen a fogyasztók és a közegészség védelmét célzó ön- és társszabályozási intézkedések hatékonyságát.

(32)

Átalakult a televíziós műsorszolgáltatás piaca, és ezért az audiovizuális kereskedelmi közlemények területén nagyobb rugalmasságra van szükség, különös tekintettel a lineáris audiovizuális médiaszolgáltatásokra és a termékmegjelenítésre vonatkozó mennyiségi szabályokra. Az új, például reklámot nem tartalmazó szolgáltatások megjelenése folytán az alternatív kínálatra könnyen átállni képes nézők számára nagyobb választék áll rendelkezésre.

(33)

A termékmegjelenítés liberalizációjával nem sikerült az audiovizuális kereskedelmi közlemények e formájának terjedését az elvárt mértékben elérni. Így különösen – bár a termékmegjelenítésre néhány kivételtől eltekintve általános tilalom érvényes – nem sikerült jogbiztonságot teremteni a médiaszolgáltatók számára. Ezért bizonyos kivételekkel minden audiovizuális médiaszolgáltatásban és videómegosztóplatform-szolgáltatásban engedélyezni kell a termékmegjelenítést.

(34)

Nem engedélyezhető termékmegjelenítés hírműsorszámokban, aktuális eseményekkel foglalkozó műsorszámokban, fogyasztói ügyekkel foglalkozó műsorszámokban, vallási műsorokban és gyermekműsorokban. Bizonyítható ugyanis, hogy a termékmegjelenítés és a beágyazott reklám befolyásolhatja a gyermekek viselkedését, mert a gyermekek gyakran nem képesek felismerni a kereskedelmi tartalmat. Ezért a termékmegjelenítés tilalmát továbbra is fenn kell tartani a gyermekműsorokban. A fogyasztói ügyekkel foglalkozó műsorszámok tanácsot adnak a nézőknek, illetve termékek és szolgáltatások vásárlását ismertetik. Ha az ilyen műsorszámokban engedélyezett lenne a termékmegjelenítés, akkor azon nézők számára, akik a termék vagy a szolgáltatás őszinte és valós ismertetését várnák el az ilyen műsorszámokban, nem különülnének el egymástól a reklámok és a szerkesztői tartalom.

(35)

A lekérhető audiovizuális médiaszolgáltatásokat nyújtó szolgáltatóknak ösztönözniük kell az európai alkotások gyártását és forgalmazását annak biztosítása révén, hogy műsorkínálatukban legalább a meghatározott arányban szerepeljenek európai alkotások, és azok kellőképpen hangsúlyosan jelenjenek meg. Ösztönözni kell az európai alkotásnak minősülő audiovizuális tartalmak címkézését a metaadatokban oly módon, hogy az ilyen metaadatok hozzáférhetők legyenek a médiaszolgáltatók számára. Az európai alkotások hangsúlyos megjelenítése magában foglalja az ilyen alkotásokhoz való hozzáférés elősegítését. A hangsúlyos megjelenítés különböző módokon biztosítható, például az európai alkotásoknak egy, a szolgáltatás honlapjáról elérhető külön szekcióba rendezése révén; annak lehetővé tétele révén, hogy az említett szolgáltatás részét képező keresőeszközzel külön rá lehessen keresni az európai alkotásokra; európai alkotásoknak az említett szolgáltatást népszerűsítő kampányokban való szerepeltetése révén; vagy az említett szolgáltatás műsorkínálatának részét képező műsorszámok közül legalább egy adott százalékos arányban európai alkotások népszerűsítése révén, például szalaghirdetésben vagy hasonló eszközökkel.

(36)

Az európai alkotásokba történő beruházás megfelelő szintjének biztosítása érdekében lehetővé kell tenni a tagállamok számára, hogy a területükön letelepedett médiaszolgáltatók részére pénzügyi kötelezettségeket írjanak elő. E kötelezettségek az európai alkotások gyártásához és az európai alkotásokra vonatkozó jogok megszerzéséhez való közvetlen hozzájárulás formáját ölthetik. A tagállamok kivethetnek pénzalapba befizetendő adókat is, amelyek alapja a területükön nyújtott vagy a területüket célzó audiovizuális médiaszolgáltatások által generált bevétel. A pénzügyi kötelezettségek és a tagállamok eltérő kultúrpolitikája közötti közvetlen kapcsolatra tekintettel ez az irányelv egyértelművé teszi, hogy egy tagállam más tagállamban letelepedett médiaszolgáltatók számára is előírhat ilyen pénzügyi kötelezettségeket, ha szolgáltatásaik az adott tagállam területét célozzák. Ebben az esetben a pénzügyi kötelezettségeket kizárólag a célzott tagállam közönsége révén keletkezett bevételre kell kivetni. Azoknak a médiaszolgáltatóknak, amelyek egy célzott tagállamban kötelesek hozzájárulást fizetni valamely filmfinanszírozási rendszerbe, megkülönböztetésmentes módon részesülniük kell a médiaszolgáltatók számára az adott filmfinanszírozási rendszer keretében nyújtott támogatásból, akkor is, ha nem abban a tagállamban vannak letelepedve.

(37)

A műsorszolgáltatók jelenleg nagyobb mértékben fektetnek be az európai audiovizuális alkotásokba, mint a lekérhető audiovizuális médiaszolgáltatásokat nyújtó szolgáltatók. Ezért ha egy célzott tagállam úgy dönt, hogy egy másik tagállam joghatósága alá tartozó műsorszolgáltató számára pénzügyi kötelezettséget ír elő, akkor az arányosság elvére kellő tekintettel figyelembe kell vennie a műsorszolgáltató közvetlen hozzájárulásait az európai alkotásokhoz, különösen a koprodukciók gyártásához és az azokra vonatkozó jogok megszerzéséhez. Ez nem sérti a tagállamok azon hatáskörét, hogy – kultúrpolitikájukkal összhangban és az állami támogatásokra vonatkozó szabályoknak megfelelően – meghatározzák a joghatóságuk alá tartozó médiaszolgáltatók által fizetendő pénzügyi hozzájárulások mértékét.

(38)

Amikor egy tagállam eseti alapon megvizsgálja, hogy egy másik tagállamban letelepedett, lekérhető audiovizuális médiaszolgáltatást nyújtó szolgáltató az ő területén lévő közönséget célozza-e meg, olyan mutatókra kell hivatkoznia, mint például a kifejezetten a területének fogyasztóit célzó reklámok és egyéb promóciók, a szolgáltatás fő nyelve, vagy pedig olyan tartalom, illetve kereskedelmi közlemények megléte, amelyeket kimondottan a fogadó tagállam közönségének szánnak.

(39)

Amennyiben egy tagállam a médiaszolgáltatók számára pénzügyi hozzájárulást ír elő, e hozzájárulásnak törekednie kell az európai alkotások megfelelő előmozdítására, egyúttal el kell kerülnie a médiaszolgáltatókra irányuló terhek kétszeres kivetésének kockázatát. Így, amennyiben az a tagállam, amelyben a médiaszolgáltató letelepedett, ilyen pénzügyi hozzájárulást elő, figyelembe kell vennie minden olyan esetleges pénzügyi hozzájárulást, amelyet a célzott tagállamok írnak elő.

(40)

Annak érdekében, hogy az európai alkotások előmozdítására vonatkozó kötelezettségek ne ássák alá a piac fejlődését, valamint hogy új szereplők is piacra léphessenek, a csekély piaci jelenléttel rendelkező szolgáltatókra nem kell ilyen kötelezettségeket róni. Ilyenek különösen az alacsony árbevétellel rendelkező vagy a kisszámú közönséget elérő szolgáltatók. A kisszámú közönséget például – a szolgáltatás jellegétől függően – a nézettségi idő vagy az értékesítés volumene alapján lehet megállapítani, az alacsony árbevétel megállapításakor pedig figyelembe kell venni az egyes tagállamok audiovizuális piacainak mérete közötti különbségeket. Ezenfelül olyan esetekben sem lenne helyénvaló ilyen követelményeket előírni, amikor az – az audiovizuális médiaszolgáltatások jellegére vagy témájára tekintettel – kivitelezhetetlen vagy indokolatlan lenne.

(41)

Fontos, hogy a műsorszolgáltatók nagyobb rugalmassággal rendelkezzenek, és a hirdetői kereslet és a nézőforgalom maximalizálása érdekében saját maguk tudják eldönteni, mikor jelenítik meg a reklámot. Arra is szükség van azonban, hogy e tekintetben a fogyasztóvédelem megfelelő szintje folyamatosan biztosított legyen, mivel az említett rugalmasság miatt a nézők a főműsoridő alatt túlságosan nagy mennyiségű reklámnak lennének kitéve. Ennélfogva a 6 és 18 óra közötti, illetve a 18 és 24 óra közötti időszakban különleges korlátozásokat kell alkalmazni.

(42)

A semleges képkockák a szerkesztői tartalmat választják el a televíziós reklámbejátszásoktól vagy a televíziós vásárlási bejátszásoktól, és az egyes bejátszásokat egymástól. Ezek világosan jelzik a néző számára, hogy egy adott típusú audiovizuális tartalom véget ért és egy másik típusú audiovizuális tartalom kezdődik. Tisztázni szükséges, hogy a semleges képkockákra nem vonatkozik a televíziós reklámokra megállapított mennyiségi határérték. Erre azért van szükség, hogy a semleges képkockák bejátszására fordított idő ne befolyásolja a reklámcélra fordítható időt, és hogy a semleges keretek bejátszása ne érintse hátrányosan a reklámbevételeket.

(43)

A televíziós műsorszolgáltató által saját műsorszámaival és a közvetlenül ezekből a műsorszámokból származó kiegészítő termékeivel kapcsolatban tett közleményekre, vagy a közszolgálati közleményekre és – a felhívás közvetítésével járó költségeket leszámítva – díjmentesen közvetített jótékonysági felhívásokra biztosított adásidőt nem kell beszámítani abba a maximális adásidőbe, amely televíziós reklámra és televíziós vásárlásra fordítható. Ezen túlmenően számos műsorszolgáltató nagyobb műsorszolgáltató csoport tagjaként nemcsak a saját műsorszámaival és a közvetlenül ezekből a műsorszámokból származó kiegészítő termékekkel kapcsolatos hirdetményeket jelenít meg, hanem az ugyanazon műsorszolgáltató csoporthoz tartozó más egységek műsorszámaival és audiovizuális médiaszolgáltatásaival kapcsolatos hirdetményeket is. Az ilyen jellegű hirdetményeket sem kell beszámítani abba a maximális adásidőbe, amely televíziós reklámra és televíziós vásárlásra fordítható.

(44)

A 2010/13/EU irányelv hatálya alá tartozó videómegosztóplatform-szolgáltatók a 2000/31/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (11) értelmében vett információs társadalommal összefüggő szolgáltatásokat nyújtanak. Következésképpen ezek a szolgáltatók az említett irányelvben megállapított, a belső piacra vonatkozó rendelkezések hatálya alá tartoznak, amennyiben valamelyik tagállamban vannak letelepedve. A kiskorúak és a közönség védelmét célzó, a 2010/13/EU irányelvben foglalt intézkedések hatékonyságának megóvása és az egyenlő versenyfeltételek lehető legnagyobb mértékű biztosítása érdekében helyénvaló gondoskodni arról, hogy a tagállamokban nem letelepedett videómegosztóplatform-szolgáltatókra is ugyanazok a szabályok vonatkozzanak, amennyiben ezeknek a szolgáltatóknak a tagállamokban letelepedett anyavállalkozása vagy leányvállalkozása van, vagy pedig ezek a szolgáltatók olyan csoporthoz tartoznak, amelynek egy másik vállalkozása valamelyik tagállamban van letelepedve. Ezért az a 2010/13/EU irányelvben megállapított fogalommeghatározásoknak elveken kell alapulniuk, és biztosítaniuk kell, hogy a vállalkozások ne vonhassák ki magukat az említett irányelv hatálya alól olyan módon, hogy az Unión belül vagy azon kívül letelepedett vállalkozásokból álló, többszintű csoportszerkezetet alakítanak ki. A 2000/31/EK és a 2010/13/EU irányelvben a letelepedésre vonatkozóan meghatározott szabályoknak megfelelően a Bizottságot tájékoztatni kell az egyes tagállamok joghatósága alá tartozó szolgáltatókról.

(45)

Új kihívások mindenekelőtt a videómegosztó platformokkal kapcsolatosan jelentkeznek, amelyeket a felhasználók, különösen a kiskorúak, egyre nagyobb mértékben vesznek igénybe az audiovizuális tartalmak megtekintéséhez. Ebben az összefüggésben a videómegosztóplatform-szolgáltatásokon keresztül megjelenő káros tartalom és gyűlöletbeszéd egyre inkább aggodalomra adnak okot. A kiskorúaknak és a közönségnek az ilyen tartalmakkal szembeni védelme érdekében ezekben a kérdésekben arányos szabályokat szükséges megállapítani.

(46)

A videómegosztóplatform-szolgáltatásokban megjelenő kereskedelmi közleményeket már szabályozza a 2005/29/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (12), amely tiltja az üzleti vállalkozások fogyasztókkal szemben folytatott tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatait, többek között az információs társadalommal összefüggő szolgáltatásokban megjelenő félrevezető és agresszív kereskedelmi gyakorlatokat.

A videómegosztó platformokon dohánytermékekről és kapcsolódó termékekről megjelenő kereskedelmi közleményeket illetően a 2003/33/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (13) hatályos tiltó rendelkezései, valamint az elektronikus cigarettákról és az utántöltő flakonról megjelenő kereskedelmi közleményekre alkalmazandó, a 2014/40/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (14) szerinti tiltó rendelkezések biztosítják a fogyasztók dohánytermékekkel és kapcsolódó termékekkel szembeni megfelelő védelmét. Tekintve, hogy a felhasználók egyre nagyobb mértékben veszik igénybe a videómegosztóplatform-szolgáltatásokat, ha audiovizuális tartalomhoz szeretnének hozzáférni, biztosítani kell a fogyasztóvédelem megfelelő szintjét az audiovizuális kereskedelmi közleményekre vonatkozó szabályok összes szolgáltató tekintetében történő megfelelő szintű összehangolásával. Ezért fontos, hogy a videómegosztó platformokon megjelenő audiovizuális kereskedelmi közlemények egyértelműen meg legyenek jelölve, és megfeleljenek egy sor minőségi minimumkövetelménynek.

(47)

A videómegosztóplatform-szolgáltatásokon keresztül szolgáltatott tartalom jelentős hányada nem tartozik a videómegosztó platform szolgáltatójának szerkesztői felelősségi körébe. Ugyanakkor rendszerint ezek a szolgáltatók határozzák meg a tartalomnak, nevezetesen a műsorszámoknak, a felhasználó által létrehozott videóknak és az audiovizuális kereskedelmi közleményeknek a rendszerezését, egyebek mellett automatikus eszközök vagy algoritmusok útján. Ezért ezeket a szolgáltatókat kötelezni kell arra, hogy megfelelő intézkedésekkel védjék a kiskorúakat az olyan tartalmaktól, amelyek károsíthatják azok fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődését. Kötelezni kell őket továbbá arra, hogy megfelelő intézkedésekkel védjék a közönséget az olyan tartalmakkal szemben, amelyek bizonyos csoporttal vagy egy csoport valamely tagjával szemben erőszakra vagy gyűlöletre uszítanak az Európai Unió Alapjogi Chartájának (a továbbiakban: a Charta) 21. cikkében említett bármely szempont alapján, vagy amelyeknek a terjesztése az uniós jog szerint bűncselekménynek minősül.

(48)

Tekintettel annak a viszonynak a jellegére, amely a szolgáltatót a videómegosztóplatform-szolgáltatásokon keresztül szolgáltatott tartalomhoz fűzi, a kiskorúak és a közönség védelmére irányuló megfelelő intézkedéseknek a tartalom rendszerezésére, nem pedig magára a tartalomra kell irányulniuk. A 2010/13/EU irányelvben ezzel kapcsolatosan foglalt követelményeket ezért a 2000/31/EK irányelv 12–14.cikkének sérelme nélkül kell alkalmazni, amely jogellenes adatoknak az információs társadalommal összefüggő szolgáltatásokat nyújtó egyes szolgáltatók által történő továbbítása, vagy automatikus, közbenső és átmeneti tárolása, illetve tárolása esetén a felelősség alóli mentességről rendelkezik. A 2000/31/EK irányelv 12–14. cikkének hatálya alá tartozó szolgáltatások nyújtása során az említett követelményeket az említett irányelv 15. cikkének sérelme nélkül kell alkalmazni, amely kizárja az említett adatok nyomon követésének és a jogellenes tevékenységre utaló tények vagy körülmények aktív felderítésének a szolgáltatókat terhelő általános kötelezettségét, ami azonban nem vonatkozik az egyedi esetek nyomon követésének kötelezettségére, és különösen nem érinti a nemzeti hatóságoknak a nemzeti joggal összhangban álló utasításait.

(49)

A 2010/13/EU irányelv alapján meghozandó megfelelő intézkedések meghozatalába célszerű a lehető legnagyobb mértékben bevonni a videómegosztóplatform-szolgáltatókat. Ennek érdekében ösztönözni kell a társszabályozást. Emellett meg kell tartani azt a lehetőséget, hogy a videómegosztóplatform-szolgáltatók önkéntes alapon az uniós joggal összhangban szigorúbb intézkedéseket foganatosítsanak, tiszteletben tartva a véleménynyilvánítás és a tájékozódás szabadságát, valamint a médiapluralizmust.

(50)

A hatékony jogorvoslathoz és a tisztességes eljáráshoz való jog a Charta 47. cikkében rögzített alapjog. A 2010/13/EU irányelv rendelkezései nem értelmezhetők tehát olyan módon, amely megakadályozhatná a feleket az igazságszolgáltatási rendszer igénybevételéhez való joguk gyakorlásában.

(51)

A kiskorúaknak a káros tartalommal, illetve a közönségnek az erőszakra, gyűlöletre és terrorizmusra uszítással szembeni védelmét célzó, a 2010/13/EU irányelvvel összhangban álló megfelelő intézkedések meghozatala során ügyelni kell a Chartában rögzített vonatkozó alapjogokkal való egyensúly gondos biztosítására. Ez – különösen és az adott esettől függően – a magán- és családi élet tiszteletben tartásához és a személyes adatok védelméhez fűződő jogra, a véleménynyilvánítás és a tájékozódás szabadságára, a vállalkozás szabadságára, a megkülönböztetés tilalmára, valamint a gyermekek jogaira vonatkozik.

(52)

A kapcsolattartó bizottság célja a 2010/13/EU irányelv hatékony végrehajtásának elősegítése, és az irányelv alkalmazását érintő bármilyen gyakorlati nehézséggel kapcsolatban rendszeres konzultációt kell vele folytatni. A kapcsolattartó bizottság munkája nem korlátozódhat az audiovizuális politika területén felmerült meglévő problémákra, hanem az ezen ágazatban felmerülő releváns változásokra is ki kell terjednie. A kapcsolattartó bizottság a tagállamok érintett nemzeti hatóságainak képviselőiből áll. A tagállamoknak képviselőik kinevezésekor törekedniük kell a nemek egyenlő képviseletének elősegítésére a kapcsolattartó bizottság összetételében.

(53)

A tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy nemzeti szabályozó hatóságaik illetve szerveik jogilag elkülönüljenek a kormánytól. Ugyanakkor ez nem zárja ki azt, hogy a tagállamok nemzeti alkotmányjogi rendelkezéseikkel összhangban felügyeletet gyakoroljanak felettük. A nemzeti szabályozó hatóságok vagy szervek abban az esetben rendelkeznek a szükséges mértékű függetlenséggel, ha e hatóságok vagy szervek, beleértve a közjogi hatóságként vagy szervként létrehozottakat is, funkcionálisan és ténylegesen függetlenek országuk kormányától és minden más köz- vagy magánjogi szervtől. Ez elengedhetetlen a nemzeti szabályozó hatóság vagy szerv által hozott döntések pártatlanságának biztosításához. A függetlenség követelménye nem érinti azt, hogy a tagállamoknak lehetőségük van különböző ágazatok – így például az audiovizuális és a távközlési ágazat – felügyeletét ellátó szabályozó szervek létrehozására. A nemzeti szabályozó hatóságoknak vagy szerveknek rendelkezniük kell a feladataik ellátásához szükséges végrehajtási hatáskörökkel és erőforrásokkal a személyi állomány, a szakértelem és a pénzügyi eszközök tekintetében. A 2010/13/EU irányelv alapján létrehozott szabályozó hatóságok vagy szervek tevékenységei révén biztosítani kell az olyan célok tiszteletben tartását, mint a médiapluralizmus, a kulturális sokszínűség, a fogyasztók védelme, a belső piac megfelelő működése és a tisztességes verseny ösztönzése.

(54)

Tekintve, hogy az audiovizuális médiaszolgáltatások egyik célja az egyének érdekeinek szolgálata és a közvélemény alakítása, alapvető fontosságú, hogy e szolgáltatások a lehető legteljesebb körű és a legsokszínűbb tájékoztatást tudják nyújtani az egyének és a társadalom számára. Ez a cél csak akkor teljesülhet, ha a szerkesztői döntések mentesek mindennemű olyan állami beavatkozástól, illetve a nemzeti szabályozó hatóságok vagy szervek olyan befolyásától, amely túllép a jogszabályok puszta végrehajtásán, és amely nem valamely jogilag védett olyan jog megóvását szolgálja, amelyet bármely egyedi véleménytől függetlenül védeni kell.

(55)

Nemzeti szinten hatékony jogorvoslati mechanizmusoknak kell rendelkezésre állniuk. Az adott jogorvoslati testületnek függetlennek kell lennie az eljárásban részt vevő felekől. Ez a testület lehet bíróság. A jogorvoslati eljárás nem sértheti a nemzeti igazságszolgáltatási rendszeren belüli hatáskörmegosztást.

(56)

Az uniós audiovizuális szabályozási keretrendszer valamennyi tagállamban való következetes alkalmazásának biztosítása érdekében a Bizottság 2014. február 3-i bizottsági határozatával (15) létrehozta az ERGA-t. Az ERGA szerepe az, hogy műszaki szakértelemmel segítse a Bizottságnak a 2010/13/EU irányelv összes tagállamban való következetes végrehajtásának biztosítására irányuló munkáját, valamint megkönnyítse a nemzeti szabályozó hatóságok vagy szervek egymás közötti együttműködését, illetve a nemzeti szabályozó hatóságok vagy szervek és a Bizottság közötti együttműködést.

(57)

Az ERGA lényegesen hozzájárult a következetes szabályozási gyakorlatok kialakításához, és végrehajtási kérdésekben magas szinten nyújtott tanácsadást a Bizottságnak. Ez indokolttá teszi, hogy a 2010/13/EU irányelv hivatalosan elismerje és megerősítse a szerepét. Az ERGA-t ezért az említett irányelvvel létre kell hozni.

(58)

Lehetővé kell tenni, hogy a Bizottság az audiovizuális médiaszolgáltatásokat és a videómegosztó platformokat érintő bármely kérdésben kikérhesse az ERGA véleményét. Az ERGA-nak műszaki szakértelemmel és tanácsokkal, valamint a legjobb gyakorlatok – ideértve az ön-, illetve társszabályozási magatartási kódexeket – cseréjének elősegítésével kell támogatnia a Bizottságot. A Bizottságnak különösen a 2010/13/EU irányelv alkalmazását illetően kell konzultálnia az ERGA-val, az irányelv egységes végrehajtásának előmozdítása érdekében. A Bizottság felkérésére az ERGA-nak nem kötelező erejű véleményeket kell kibocsátania a joghatóságról, a vétel szabadságának elvétől való eltérést foganatosító intézkedésekről, valamint a jogmegkerülés elleni intézkedésekről. Ezen túlmenően az ERGA-nak képesnek kell lennie műszaki tanácsot adni az audiovizuális médiaszolgáltatások keretrendszerével összefüggő bármely szabályozási kérdésben, beleértve a gyűlöletbeszédnek és a kiskorúak védelmének a területét, valamint a magas zsír-, só- vagy nátrium- és cukortartalmú élelmiszerekre vonatkozó audiovizuális kereskedelmi közlemények tartalmát is.

(59)

A médiatudatosság olyan készségeket, ismereteket és értelmezési képességeket jelent, amelyeknek köszönhetően a polgárok hatékonyan és biztonságosan tudják használni a médiát. Ahhoz, hogy a polgárok képesek legyenek információkhoz hozzájutni, valamint hogy felelősen és biztonságos módon tudjanak médiatartalmakat felhasználni és létrehozni, illetve azokat kritikusan tudják értékelni, fejlett médiatudatossággal kell rendelkezniük. A médiatudatosságot nem helyénvaló az eszközökkel és technológiákkal kapcsolatos ismeretszerzésre korlátozni, hanem segítségével fel kell vértezni a polgárokat a megfelelő döntések meghozatalához, az összetett helyzetek elemzéséhez, valamint a vélemény és a tény közötti különbség felismeréséhez szükséges kritikai gondolkodás képességével. Ennek megfelelően a médiaszolgáltatóknak és a videómegosztóplatform-szolgáltatóknak valamennyi érintett érdekelttel együttműködve minden társadalmi csoport, a polgárok összes korosztálya és a média valamennyi ága tekintetében elő kell mozdítaniuk a médiatudatosság fejlődését, és szükséges e folyamat szoros nyomon követése is.

(60)

A 2010/13/EU irányelv nem érinti a tagállamoknak azt a kötelességét, hogy tiszteletben kell tartaniuk és védeniük kell az emberi méltóságot. Az említett irányelv tiszteletben tartja azokat az alapvető jogokat, és megfelel azoknak az alapelveknek, amelyeket különösen a Charta állapít meg. A 2010/13/EU irányelv különösen a véleménynyilvánítás szabadságának, a vállalkozás szabadságának és a bírósági felülvizsgálathoz való jognak a teljes mértékű tiszteletben tartását, valamint a gyermekeknek a Chartában elismert jogai alkalmazásának elősegítését célozza.

(61)

A tagállamok által a 2010/13/EU irányelv alapján hozott valamennyi intézkedésnek tiszteletben kell tartania a véleménynyilvánítás és a tájékozódás szabadságát, a médiapluralizmust, valamint a kulturális kifejezések sokszínűségének védelméről és előmozdításáról szóló UNESCO egyezménnyel összhangban a kulturális és nyelvi sokszínűséget.

(62)

A politikai hírműsorokhoz való hozzáférés joga kulcsfontosságú az információk megismerésének szabadsága, valamint az Unión belüli nézők érdekei teljes és megfelelő védelmének biztosításához. Mivel az audiovizuális médiaszolgáltatások a társadalom és a demokrácia számára egyre nagyobb jelentőséggel bírnak, a politikai hírek műsorszolgáltatását a lehető legnagyobb mértékben és a szerzői jogi szabályok sérelme nélkül határokon átnyúlóan elérhetővé kell tenni az Unióban.

(63)

A 2010/13/EU irányelv nem érinti a nemzetközi magánjog szabályait, különösen a bíróságok joghatóságára, valamint a szerződéses és a szerződésen kívüli kötelezettségekre alkalmazandó jogot.

(64)

A tagállamoknak és a Bizottságnak a magyarázó dokumentumokról szóló, 2011. szeptember 28-i együttes politikai nyilatkozatával (16) összhangban a tagállamok vállalták, hogy az átültető intézkedéseikről szóló értesítéshez indokolt esetben egy vagy több olyan dokumentumot mellékelnek, amely megmagyarázza az irányelv elemei és az azt átültető nemzeti jogi eszközök megfelelő részei közötti kapcsolatot. Ezen irányelv tekintetében a jogalkotó úgy ítéli meg, hogy ilyen dokumentumokok átadása indokolt.

(65)

A 2010/13/EU irányelvet ezért ennek megfelelően módosítani kell,