Halványló lelkek a pusztulásukat tiltanák
Az elmúlás következménye lesz a tisztaság
Viharos éjszakák

Hidd el az elmúlás nem jelent mindig kínhalált

Viharos éjszakák, borulnak szét a fák

(Éjszaka minden állat előbújik)

A horizontot kémlelem, az egyensúly a lételem
Közeledik a vihar, még sincsen bennem félelem
A tenger morajlása riasztana meg vészesen
De élvezem, egyedül állok előtte védtelen
Hullámok összecsapnak, egyre csak magasabbak
Felülkerekedve ezáltal halandó akaratnak
A széltől az ágak, a gallyak, egymásban megakadnak
Hanyagon bagatell státusz minden földi feladatnak
A partvonal mentén némán, önkéntelenül sétálok
Egy olyan földre hol nem létezik a példátok
Egy olyan létbe hol, a természet átvett mindent
És a hátramaradt világ nem ismer embert sem istent
A sötétedett égbolt, azt hitted akadályoz
Hogy haladj az árral tovább, ahhoz nem kell megváltozz
Fel kell oldani az elmét, ezt nekem be kellett látnom
Mert csak ez vezet oda, hogy a tested szabaddá váljon

Halványló lelkek a pusztulásukat tiltanák
Az elmúlás következménye lesz a tisztaság
Viharos éjszakák, borulnak szét a fák
És mégis átveszi lelkemet így a némaság
Hidd el az elmúlás nem jelent mindig kínhalált
A dagály elmossa az örökös szenvedés szavát
Viharos éjszakák, borulnak szét a fák
És mégis átveszi lelkemet így a némaság

(Jön egy igazi nagy eső és elmossa ezt a sok szennyet az utcákról)

A holdra nézek, belülről ösztönös vágyat érzek
Mert az éjszaka kihívott, hiába fáradt a lélek
Mégis nem maradhatok, nem korlátolhatom magam
A kreált határ nem érdekel, így hát maradok hontalan
Sötétben megbújó szempárok üzennek látomást
Tartom az elhatározást, így sziklákon mászok át
A város fényei, ahogy haladok, halványodnak
És irányt mutat a fúvó szél így a sóhajtásodnak
A világítótoronyból a fény körbe cikázik
A világról látott képem eltorzul és hibádzik
Mégsem feszélyez, hisz érzem a végzet végre elérkezik
Mivel egy nálamnál nagyobb erő mi ténykedik
A szemem bezárom, majd eltűnök a külvilágból
Mindig tudtam önmagamról a vérem ami leláncol
Vakon haladva, az ősi ösztönökre hagyatkozva
Figyelem ahogy a víz a jövőm a partra mossa

Halványló lelkek a pusztulásukat tiltanák
Az elmúlás következménye lesz a tisztaság
Viharos éjszakák, borulnak szét a fák
És mégis átveszi lelkemet így a némaság
Hidd el az elmúlás nem jelent mindig kínhalált
A dagály elmossa az örökös szenvedés szavát
Viharos éjszakák, borulnak szét a fák
És mégis átveszi lelkemet így a némaság

Ahogy az esőcsepp megindul a viharfelhőkből
Úgy lepereg a jelentéktelen élet elölről
Ingadozhatsz nem belátva a végzetet
A cél ugyanaz hiába kerested a lényeget
Ami másnak összeomlás, vagy éppen becsapódás
Elsőre fogadtad meg azt hogy ne bagózz rá
A mulandóság hagyaték őseink nyomdokából
Nem az első vagy ki törli az esőt a homlokáról

Halványló lelkek a pusztulásukat tiltanák
Az elmúlás következménye lesz a tisztaság
Viharos éjszakák, borulnak szét a fák
És mégis átveszi lelkemet így a némaság
Hidd el az elmúlás nem jelent mindig kínhalált
A dagály elmossa az örökös szenvedés szavát
Viharos éjszakák, borulnak szét a fák
És mégis átveszi lelkemet így a némaság