Bojan Sedmak

ÚTJAINKRÓL

Kitöröltük az időt

a hátizsákjainkból

és délre tartunk

az önzők ügyetlenségével.

Aztán elkaptak bennünket,

ahogy egyre lejjebb hajolunk a fiatalság felé,

a napból az estébe, hogy

egyre kevésbé gyanakodjunk rájuk,

dalok. Dacoltunk vele

és azt mondták nekünk, hogy a mi királyságunk

az égen és a földön van

de nem tudjuk, mit csinálunk.

Emlékeztettük őket a napra

mint a részegség legtisztább lehetőségére

és a napra, amelynek a homlokáról szivárog

az uralkodó himnuszának a pompája,

de amikor visszatértünk,

hogy a lélegzetünkre tegyük

kitaposott utakat,

az órák a dadogásba és a csendbe

törtek össze minket.

Soha nem tudtuk a szerelmet

gyűlölettel megvédeni

soha nem tudtuk a kétségbeesést

szokássá átváltoztatni;

és csak Isten tudja, mikor és hol

takartak be minket

ezzel az égő ábécével,

amely lyukakat fúr a lelkünkbe,

hogy általa szálljunk le

az érettség bugyraiba.

És csak Isten tudja, hogy ki és miért

hív gyakran minket, hogy egyre csak

távozunk.

És csak Isten tudja

milyen erős az öklünk

és mennyire tele van forró

aprópénzzel az útjainkról.

Fordította/prevedla: Judit Zágorec-Csuka