Ismerd meg a Bluebird csapatát: Szakmai kérdezz-felelek Novák Vincével

Ismerd meg a Bluebird csapatát: Szakmai kérdezz-felelek Novák Vincével

Mióta dolgozol a Bluebirdnél, hogyan alakult az itteni karriered az első pozíciódtól a jelenlegi munkakörödig? Mik voltak a legfontosabb tanulságok és mérföldkövek?

Májusban volt az egy éves évfordulóm, egy éve tevékenykedem projektmenedzser pozícióban a Bluebirdnél.

Érdekes lehet, hogy sok évvel ezelőtt egy kávézóban pultosként kezdtem, majd üzletvezetővé avanzsáltam és ebben az időszakban kristályosodott ki, hogy mi is az én utam, mit szeretnék hosszú távon elérni. Kifejezetten tetszett, hogy az új pozícióm nagyobb felelősségi körrel járt, sok szálat kellett kézben tartanom, valamint a people management is nagy hangsúlyt kapott. Ennek hatására iratkoztam be az egyetemre, Műszaki menedzser szakra. Ez a szak sok mindent lefed, nagyon tág témakör, de abban biztos voltam, hogy az IT terület vonz, már középiskola alatt is megvolt a nyitottság bennem erre vonatkozóan.

Miután kitisztult, hogy a projektmenedzseri irány felé orientálódnék, felvettek a Telekomhoz gyakornoknak, ahol hálózati üzemeltetőként dolgoztam. Ezt követően a Boschnál szintén gyakornoki pozícióban, projektkoordinátorként munkálkodtam. Ez alatt az idő alatt rengeteg tudást szedtem magamra, számos rendszerre láttam példát, illetve sokat tanultam a csapatok működéséről, vezető-munkatárs kapcsolatról, agilis működésről. A diploma megszerzése után belevetettem magam a munkakeresésbe, így kerültem a Bluebirdhöz projektmenedzseri és rendszerszervezői minőségbe.

A kérdés második felére kevésbé tudok konkrétumot mondani, inkább a folyamatos fejlődést tudnám kiemelni. Az itt eltöltött egy évemet szüntelenül körüllengte a tanulás.  Mérföldkő kapcsán egy-egy nagyobb projekttervezés leadását tudnám kiemelni, ami mindig büszkeséggel tölt el.

Mi az, ami motiválni tud a munkádban?

Itt egy kreatív pozícióban vagyok, tömérdek önálló döntést tudok meghozni a tervezés során, ezzel együtt megvan a kreatív szabadságom is, illetve sosem unalmas a feladatkör.

A kreativitásom bontogatása rendkívül fontos nekem. Ez az élet más színterein is megmutatkozik; több hangszeren játszom, illetve szeretek festeni.

A motivációhoz köthetően muszáj megemlítenem a vezetőm, mentorom, Csekő Dani nevét, aki rengeteget segített és inspirálóan hat a mindennapjaimra.

Milyen projektek, feladatok vannak jelenleg fókuszban a mindennapok során?

A közelmúltban a belső rendszerünk fejlesztése, illetve a cég üzletágainak támogatása került előtérbe. Emellett a belső céges folyamatok gördülékenyebbé tétele az AI segítségével. Az utóbbi egy látványosabb projekt. Ezek mellett fókuszban vannak még a meglévő ügyfeleink rendszeres projektjei, valamint új ügyfelek számára több izgalmas projektet is terveztünk.

Nemrég zártuk egy korábbi fejlesztésünk új iterációját, mely során egy régebbi projektet építettünk újra teljesen más alapokra helyezve. Ez a Garden App projekt volt, melyet sikeresen zártunk és az ügyfél rendkívül elégedett volt, már tervezzük az újabb funkciók fejlesztését.

Milyen iparági trendek és változások befolyásolják leginkább a munkád, és hogyan alkalmazkodsz ezekhez?

Jelenleg a legismertebb, legnépszerűbb trend kétségkívül az AI, amit számos piaci szereplő próbál beintegrálni a működésébe. Én személy szerint nagyon szívesen fogadom, mert nagy segítségemre válik a rendszerszervezői folyamatokban, például egy látványterv elkészítésében. Jelentősen megrövidíti a kivitelezés idejét, ezáltal hamarabb tudok az ügyfél igényére reagálni.

A másik irányvonal, hogy fejlesztési szempontból az ügyfelek elvárásai, igényei magasabbak a funkciók tekintetében. Ezt úgy értem, hogy sok apróságot szeretnének beépíteni, amit máshol láttak. Ebben az a szerepem, hogy a projektet a megfelelő keretek között tartsam és ne engedjem elterelődni a fókuszt, hiszen az inspiratív ötletek fontosak, de ezek nem mehetnek az idő, illetve a költségek rovására. Az alkalmazások piacra kerüléséhez priorizálni kell, amiben hangsúlyos felelősségem van.

Beszéltem a pozitívumokról, de behoznék egy más aspektust is. AI tekintetében életbe fog lépni egy szabályozás, amely a mi belső rendszereinket is érinteni fogja. Erre természetesen fel kell és fel is fogunk készülni, azonban visszamenőleg kell átvizsgálnunk az eddig beépített funkciókat.

Milyen kihívásokkal szembesültél a Bluebirdös pályafutásod során és hogyan hidaltad át ezeket? 

A legnagyobb kihívást a technológiai tudás jelentette, mivel korábban nem dolgoztam webfejlesztőként. Kifejezetten jól esett, hogy hamar bele kellett tanulnom és talpraesetten fel kellett találnom magam. Ebben hatalmas segítségemre volt a csapat, akik a mai napig folyamatosan támogatnak és szakmai kérdésekben is bátran hagyatkozhatok, építhetek rájuk. Ezt a kezdeti szakaszt sikerült áthidalni, de ezzel kéz a kézben jár a folyamatos tanulás. Nem lehet figyelmen kívül hagyni az IT piac állandó változását, amivel muszáj lépést tartani.

Egy másik kihívást az jelentett, hogy amikor a céghez kerültem, még nem volt megfelelően kiépítve a csapatszintű projektmenedzsment, illetve az ügyfélkommunikációs folyamatok. Ezt megoldandóan a korábbi tapasztalataimra hagyatkoztam, ahol hasonló környezetben kellett helytállnom. Jelenleg van egy nagyon jól felépített folyamatunk, amihez mindenki tudja tartani magát és aminek segítségével gördülékenyen megy a mindennapi munka, csapaton belül és kívül egyaránt.

Egy jövőbeni kihívást is kidomborítanék. Jelenleg a szervezet hibrid működésben dolgozik, azonban van egy új irány, az opcionális hosszabb távú home office. Ebben a formátumban lehetőséget kaptam arra, hogy júliustól egy hónapon keresztül külföldről, Berlinből végezhessem a munkámat, így a közös munkát a csapattal online kell majd megoldanunk. Ez nehézséget jelenthet a későbbiekben, hiszen sokkal egyszerűbb úgy egyeztetni, ha megvan a fizikai jelenlét, azonban nincs bennem kétség afelől, hogy ez működni fog, hiszen jelenleg is zajlanak online térben megbeszéléseink.

Milyen szerepet látsz magadnak a cég hosszú távú stratégiájában, és milyen értékeket szeretnél közvetíteni a csapat és a kollégák felé?

A legnagyobb szerepet akkor tudom betölteni a cég életében, ha az ágazatunk növekedését segítem, valamint ha a kiváló recruitment és contracting üzletágak mellett a webfejlesztés is még inkább bekerül a köztudatba és ismert lesz a piacon.

Emellett a csapatnak kulcsfontosságú feladata a belső rendszer fejlesztése, illetve a cég nemzetközi piacra lépésében is nagy szerepünk van.

Fontos számomra az ügyfélközpontúság, emellett a work-life balance szemléletet igyekszem képviselni, hiszen nagy felelősségem van a csapaton belüli munkaszervezésben. Igyekszem mindig mindenkinek az igényeit figyelembe venni.

Milyen szerepet játszik az ügyfélelégedettség a munkádban, hogyan méritek és javítjátok azt?

Számomra elengedhetetlen az ügyfelek elégedettsége, hiszen ebből eredeztethető az, hogy milyen jellegű együttműködések lesznek porondon. Én szemtől szemben találkozom az ügyfelekkel, ha valami probléma van, azzal elsőként szembesülök és igyekszem a leggyorsabb és mindenki számára legideálisabb megoldást találni. Reputációs kockázatot jelenthet egy kevésbé gördülékeny együttműködés, amit szeretnénk elkerülni.

Egészen jó emberismerőnek tartom magam, igyekszem hallgatni az intuícióimra. Azt gondolom, hogy lehet látni az embereken, hogy mennyire elégedettek. Sokat számítanak a soft skillek, fel kell tudni ismerni, hogy kinek mi a prioritás, milyen paraméterek mentén szeretnének egy-egy munkát megvalósulni látni. Nem szabad két ügyfélhez ugyanúgy állni, mindenkinek más fontos egy fejlesztés során és különbözőek az igények.

Az ügyfélelégedettséget javítani kizárólag közös munkával lehet. A transzparens kommunikáció az origója ezeknek az együttműködéseknek.




A Bluebird International egy IT staffing és szoftverfejlesztő vállalat, amely az Egyesült Államokban és Európában működik.

Több mint 20 éves tapasztalatunkkal az IT és technológiai szektorban olyan szolgáltatásokat kínálunk, mint az IT contractingIT recruitment, és a szoftverfejlesztés.

Tudj meg többet rólunk! https://bluebird.hu/

To view or add a comment, sign in

More articles by Bluebird

Explore topics