🎓 Támogatjuk a jövő építőipari tehetségeit Nemrégiben került megrendezésre a BME Építőmérnöki Kar 2024-es Tudományos Diákköri Konferenciája, amely lehetőséget biztosított a hallgatóknak, hogy bemutassák kutatásaikat és a fenntarthatóság terén tett előrelépéseiket. A Market Építő Zrt. elkötelezett a tehetséges fiatal szakemberek támogatása mellett, akik a jövő építőipari vezetőiként alakítják majd az iparágat. Ezért is büszkén állt a TDK kezdeményezés mögé, és járult hozzá a mérnök-palánták szakmai fejlődéséhez és elismeréséhez. Cégünk három könyvjutalmat adományozott a legkiemelkedőbb hallgatóknak. Továbbá, egy különleges díj is átadásra került egy a fenntartható építési szekcióban kimagasló teljesítményt nyújtó hallgatónak. A díjazott számára lehetőséget biztosítunk, hogy kollégáinkkal együtt részt vegyen a januári Müncheni BAU építőipari kiállításon, amely az iparág legnagyobb és legfontosabb eseményei közé tartozik. Büszkén járulunk hozzá a jövő építőipari szakembereinek fejlődéséhez és támogatjuk őket a jövő építőipari kihívásainak sikeres megoldásában. 🙌 #market #marketcsoport #innovacio #BMETDK #tehetsegtamogatas #epiteniszeretunk --- 🎓 Supporting the Future Talents of the Construction Industry The 2024 Scientific Student Conference of the BME Faculty of Civil Engineering was recently held, providing an excellent opportunity for students to showcase their research and advancements in sustainability. Market Építő CC. is committed to supporting talented young professionals who will shape the future of the construction industry as its leaders. This is why we proudly stood behind the TDK initiative, contributing to the professional growth and recognition of aspiring engineers. Our company donated three book prizes to the most outstanding students. Additionally, a special award was granted to a student who delivered exceptional performance in the Sustainable Construction section. The recipient of this award will have the unique opportunity to join our colleagues at the BAU Trade Fair in Munich this January, one of the largest and most important events in the construction industry. We are proud to contribute to the development of future construction professionals and support them in overcoming the challenges of tomorrow's construction industry. 🙌 #market #marketgroup #innovation #BMETDK #talentsupport #welovetobuild
Rólunk
🇭🇺: Cégünk egy 28 éves múlttal rendelkező, 100%-ban magyar tulajdonú építőipari vállalat, mely a magasépítés terén kiemelkedő teljesítményt nyújt. Az egyik legnagyobb forgalmú és kapacitású szereplőként a magasépítő szegmens meghatározó szereplője vagyunk Magyarországon. Évente közel 50 beruházást valósítunk meg, melyek közé tartoznak ipari és logisztikai létesítmények, irodaházak, közintézmények, szállodák, valamint kereskedelmi célú ingatlanok és sportlétesítmények. Rendkívül sokszínű portfóliónk és tapasztalatunk lehetővé teszi, hogy ügyfeleinknek a legmagasabb színvonalú szolgáltatást nyújtsuk. Cégünk teljes mértékben lefedi a magasépítés spektrumát. A 21. század elvárásainak megfelelően folyamatosan fejlesztjük szolgáltatásainkat, és a piaci igényekhez igazodva növekszünk. Alapvető értékeink közé tartozik a megrendelőorientált gondolkodás, a határidők és költségvetések pontos betartása, valamint az észszerűen igényes és költséghatékony tervezés és kivitelezés. Market Építő Zrt. – Építeni szeretünk 💚🖤 🇬🇧: We are a 28-year-old Hungarian-owned construction company specializing in high-rise construction, delivering outstanding performance in the field. As one of the largest and most capable players, we are a leading force in the high-rise construction sector in Hungary. We execute around 50 investments annually, including industrial and logistics facilities, office buildings, public institutions, hotels, as well as commercial and sports facilities. Our diverse portfolio and experience enable us to provide our clients with the highest quality of service. Our company fully covers the spectrum of high-rise construction. In line with the expectations of the 21st century, we continuously develop our services and grow in accordance with market demands. Among our fundamental values are client-centric thinking, strict adherence to deadlines and budgets, as well as thoughtful and cost-effective planning and execution. Market Építő CC. – We love to build 💚🖤
- Weboldal
-
http://www.market.hu
Külső hivatkozás a következőhöz: Market Építő Zrt.
- Ágazat
- Construction
- Vállalat mérete
- 1001–5000 munkavállaló
- Központ
- Budapest
- Típus
- Partnership
- Alapítva
- 1996
- Szakterületek
Helyek
-
Elsődleges
Bojtár utca 51.
Budapest, H-1037, HU
Alkalmazottak a Market Építő Zrt.
Frissítések
-
🏗️ Új korszak az építőiparban Hogyan lehet az építőipart hatékonyabbá, gyorsabbá és fenntarthatóbbá tenni? Ezt a kérdést járta körbe a Graphisoft - Portfolio Construction Technology & Innovation 2024 konferencia, amelyen a Market Csoport szakemberei is részt vettek, hozzájárulva a szakmai párbeszédhez. Réka Zsófia Pap, a Market Építő Zrt. Lean menedzsment szakértője, és Adam Ritter a Moratus Szerkezetépítő Kft. műszaki ügyvezető helyettese, előadásukban a Lean Construction módszertan építőipari alkalmazásáról osztottak meg értékes tapasztalatokat. Kiemelték, hogy ez a szemléletmód nemcsak a kivitelezési folyamatok hatékonyságát és minőségét növeli, hanem a vállalati működés egészére is pozitív hatást gyakorol. A Lean alapelvei – a folyamatos fejlődés és a rendszerszintű gondolkodás – olyan eszközöket adnak, amelyekkel a magyar építőipar teljesítménye új szintre emelhető. A Market már több projektjén is sikeresen alkalmazza ezt az innovatív megközelítést. Köszönjük a szervezőknek ezt az inspiráló szakmai fórumot, ahol lehetőségünk nyílt bemutatni, hogyan járulhat hozzá a Lean szemlélet egy hatékonyabb, fenntarthatóbb építőiparhoz! 🌟 #market #marketepito #marketcsoport #leanconstruction #innovacio #PortfolioKonferencia2024 #epiteniszeretunk --- 🏗️ A new era in construction How can the construction industry become more efficient, faster, and more sustainable? This question was the main topic of the Graphisoft - Portfolio Construction Technology & Innovation 2024 conference, where experts from Market Group. actively contributed to the professional dialogue. Réka Pap, Lean Management Specialist of Market Építő CC., and Ádám Ritter, Technical Deputy CEO of Moratus Szerkezetépítő Kft., shared valuable insights during their presentation on applying the Lean Construction methodology in the construction industry. They emphasized that this approach not only improves the efficiency and quality of construction processes but also has a positive impact on overall organizational operations. The core principles of Lean – continuous improvement and systems thinking – provide tools to elevate the performance of the Hungarian construction sector to new heights. Market has already successfully implemented this innovative approach across several projects. We extend our gratitude to the organizers for creating such an inspiring professional forum, which gave us the opportunity to showcase how the Lean approach can contribute to a more efficient and sustainable construction industry! 🌟 #market #marketepito #marketgroup #leanconstruction #innovation #PortfolioConference2024 #welovetobuild
-
Büszkék vagyunk a BEM-projekt újabb szakmai sikereire 🏆 Örömmel osztjuk meg, hogy a Portfolio Property Awards 2024 díjátadóján a Market Asset Management fejlesztésében megvalósult BEM-projekt három kategóriában is díjat nyert. A budapesti Bem téren található, klasszicista stílusú Radetzky-laktanya újjászületésével az elmúlt években egy igazán modern épületkomplexum jött létre, amely nemcsak látványos, monumentális, de praktikusan épít az irodaház és a szálloda fúziójára. Az épületegyüttes korszerűsége mind az építész szakma, mind pedig a potenciális bérlők körében elismert és kedvelt. A Portolio szakmai zsűrije immáron 15. alkalommal véleményezte a legkülönlegesebb és legmeghatározóbb ingatlanpiaci projekteket és tranzakciókat, melyek közül idén a BEM Center Irodaház az Év Irodafejlesztése, az Év Irodabérleti Tranzakciója, valamint a Kimpton BEM Budapest Hotel pedig az Év Hotelprojektje kategóriában nyert díjat, elismerve a projekt innovációját és szakmai jelentőségét. 🙏 Hálásak vagyunk minden munkatársunknak és partnerünknek, akik elhivatottságukkal és szakértelmükkel hozzájárultak ehhez a sikerhez. Az ilyen eredmények arra ösztönöznek minket, hogy továbbra is a legmagasabb színvonalon valósítsuk meg jövőbeli fejlesztéseinket. #market #marketcsoport #marketepito #marketassetaanagement #propertyawards2024 #BEMcenter #kimptonBEMbudapest #ingatlanfejlesztes #buszkeseg #epiteniszeretunk --- We are proud to celebrate the latest professional achievements of the BEM Project 🏆 We are delighted to share that the BEM Project, developed by Market Asset Management, has won awards in three categories at the Portfolio Property Awards 2024. The Radetzky Barracks, a neo-classical landmark located in Budapest's Bem Square, has been transformed into a modern building complex in recent years. This development not only stands out for its monumental and visually striking design but also seamlessly integrates office and hotel functionalities. The project’s innovation and quality have been widely recognized and appreciated by both industry professionals and prospective tenants. The Portfolio Property Awards jury, now in its 15th year, evaluates the most exceptional and impactful real estate projects and transactions annually. This year, the BEM Project was honored with awards for Office Development of the Year, Office Lease Transaction of the Year, and Hotel Project of the Year for Kimpton BEM Budapest Hotel highlighting its innovation and significant contribution to the industry. 🙏 We extend our heartfelt gratitude to all our colleagues and partners whose dedication and expertise made this achievement possible. Such accomplishments inspire us to continue delivering high-quality developments that shape the future. #market #marketepito #marketassetmanagement #propertyawards2024 #BEMcenter #kimptonBEMbudapest #realestatedevelopment #pride #teamspirit #welovetobuild
-
+2
-
🚀Az építőipar jövője: Közös célok és kihívások A Graphisoft - Portfolio Construction Technology & Innovation 2024 konferencián az építőipar előtt álló legfontosabb kihívásokat, az új szabályozások következményeit és a digitalizáció akadályait vitatták meg a szakma képviselői. A Market Építő Zrt. részéről Balázs Báthory, innovációért és stratégiai fejlesztésekért felelős vezérigazgató-helyettes is megosztotta gondolatait a jövőbeli lehetőségekről és az iparági változások hatásairól. Báthory Balázs kiemelte, hogy az új adatgyűjtési rendszerek és szabályozások bevezetése alapvetően javíthatják az építőipar hatékonyságát. Ugyanakkor, szerinte a legnagyobb akadályt jelenleg az ágazatban tapasztalható technológiai félelem és a változásokkal szembeni ellenállás jelenti. Az innovációk és a digitalizálás kulcsszerepet játszanak abban, hogy a magyar építőipar fenntarthatóbbá és versenyképesebbé váljon. Köszönjük a szervezőknek, hogy lehetőséget biztosítottak egy olyan szakmai fórum létrehozására, amely hozzájárul a jövő építőipari kihívásainak megoldásához és a közös fejlődés elősegítéséhez! #market #marketcsoport #epitoipar #digitalizació #innovacio #PortfolioKonferencia2024 #epiteniszeretunk --- 🚀The future of construction: common goals and challenges At the Graphisoft - Portfolio Construction Technology & Innovation 2024 conference, industry representatives discussed the key challenges facing the construction industry, the consequences of new regulations and the obstacles to digitalisation. On behalf of Market Építő CC., Balázs Báthory, Deputy CEO for Innovation and Strategic Development, also shared his thoughts on future opportunities and the impact of industry changes. Balázs Báthory underlined that the introduction of new data collection systems and regulations could fundamentally improve the efficiency of the construction industry. However, he said the biggest obstacle is currently the sector's fear of technology and resistance to change. Innovation and digitalisation are key to making the Hungarian construction industry more sustainable and competitive. Thank you to the organisers for providing us with the opportunity to create a professional forum that contributes to solving the challenges of the future construction industry and to fostering common progress! #market #marketgroup #constructionindustry #digitalization #innovation #welovetobuild
-
🎉 Sikerrel zárult a Market Építő Zrt. debreceni projektje! Szerda este ünnepeltük a Market Csoport történetének egy jelentős munkáját: a BMW számára végzett, több mint 367 millió eurós értékű projekt lezárását Debrecenben! 📍 Mit értünk el? - 400 hektáron teljes terület-előkészítést és infrastruktúra-építést végeztünk. - 8 projekt keretében, 2019 tavaszától 4 épületet adtunk át, köztük a BMW debreceni gyárának 140 000 négyzetméteres összeszerelő üzemét. A projektben 200 szakemberünk vett részt, akik a járvány, infláció és építőanyagár-emelkedés okozta kihívások ellenére is kiváló minőségben és határidőre teljesítettek. ✨ Miben rejlett a kihívás? - Másfél millió köbméter föld kitermelése és precíziós elhelyezése. - Modern létesítmények, például a Training Center, a tűzoltósági-üzemeltetési épület, valamint a gyártás szívét jelentő összeszerelő üzem kialakítása. - Olyan komplex infrastruktúra megépítése, amely irodákat, logisztikai egységeket és műszaki rendszereket is magában foglal. Scheer Sándor, a Market Építő Zrt. vezérigazgatója így nyilatkozott: „A debreceni BMW-gyár összeszerelő üzemének átadásával egy újabb sikeres Market-projekt zárulhatott le, amely méltán töltheti el büszkeséggel a beruházási munkálatokban résztvevő kétszáz vezető kollégánk mindegyikét. Sok sikert kívánunk a BMW Groupnak a további munkájában, és bízunk abban, hogy az új gyárkomplexum maximálisan támogatja őket céljaik megvalósításában.” Köszönjük partnereinknek és kollégáinknak a közös sikert! 🏆 #market #marketcsoport #marketepito #debrecen #BMW #Siker #epiteniszeretunk --- 🎉 Market Építő CC's project in Debrecen was a success! On Wednesday evening we celebrated a significant work in the history of Market Group: the completion of a more than €367 million project for BMW in Debrecen! 📍 What have we achieved? - We carried out full site preparation and infrastructure construction on 400 hectares. - In the framework of 8 projects, we have handed over 4 buildings since spring 2019, including the 140,000 sqm assembly plant of BMW's Debrecen plant. The project involved 200 of our specialists, who delivered high quality and on time, despite the challenges posed by the epidemic, inflation and the rise in construction material prices. ✨ What was the challenge? - Excavation and precision disposal of one and a half million cubic metres of earth. - Modern facilities such as the Training Center, the Fire Department Operations Building, and the assembly plant that is the heart of the production. - Construction of a complex infrastructure including offices, logistics units and technical systems. We thank our partners and colleagues for our joint success! 🏆 #market #marketgroup #marketepito #debrecen #BMW #success #welovetobuild
-
🔈Hungaroring hírek🔈 💬„Egy olyan kivételes pillanatnak lehetünk ma a részesei, amely érdemben meghatározza a jövő magyar motorsportját, egyúttal szentesíti annak gazdag hagyományait is. A Market Építő Zrt. és a Bayer Construct. számára hatalmas megtiszteltetés és egyben inspiráló szakmai kihívás a Hungaroring átalakításán dolgozni. Nem kevesebbet vállaltunk, mint azt, hogy a pálya és a Formula 1-es versenyek színvonalához méltó ütemet diktálunk a kivitelezésben is, amivel garantáljuk, hogy a következő futamok professzionális lebonyolításához minden feltétel adott legyen. Mindannyian tudjuk, hogy egy ekkora beruházás nemcsak technikai felkészültséget, hanem kivételes csapatmunkát és szervezést is igényel – a Bayerrel való együttműködésünk valamennyi itt felsorolt értéket a magáénak tudhatja.” mondta Juhász Zoltán, műszaki igazgatónk a tegnapi ünnepségen. 👏 A teljes közlemény itt olvasható: https://lnkd.in/djhCHXmV #market #marketepito #marketcsoport #hungaroring #bayerconstruct #epiteniszeretunk --- 🔈Hungaroring news🔈 💬 "Today we can be part of an exceptional moment that will significantly define the future of Hungarian motorsport, while at the same time sanctifying its rich traditions. For Market Építő CC. and Bayer Construct. it is a great honour and an inspiring professional challenge to work on the transformation of the Hungaroring. We have undertaken nothing less than to set a pace for the construction of the track and the Formula 1 races that will guarantee that all the conditions are in place for the professional staging of future races. We all know that an investment of this magnitude requires not only technical expertise but also exceptional teamwork and organisation - and our partnership with Bayer has all the values listed here." said Zoltán Juhász, our Technical Director, at yesterday's ceremony. #market #marketepito #marketgroup #hungaroring #bayerconstruct #welovetobuild
-
👏 Property Awards 2024 – Találkozzunk az ingatlanszakma legjobbjai között! November 28-án a Marriott Hotel ad otthont a Portfolio Property Awards 2024 konferenciának és díjátadónak, ahol Scheer Sándor, a Market Építő Zrt. vezérigazgatója is előad. Ez a 15. alkalommal megrendezett esemény nemcsak a hazai ingatlanpiac legfontosabb szereplőit hozza össze, hanem a legkiemelkedőbb teljesítményeket is elismeri. A Market Építő Zrt. számára ez az esemény a szakmai összefogás és a kiemelkedő eredmények ünnepe. A folyamatosan változó globális kihívások közepette különösen fontos, hogy az innováció és az értékteremtés álljon a középpontban. Csatlakozz! Ünnepeljük együtt az ingatlanpiac sikereit és zárjuk a 2024-es évet egy inspiráló, szakmailag meghatározó eseménnyel. ↗️ https://lnkd.in/dbSFJ_ca #market #marketcsoport #marketépítő #PropertyAwards2024 #ingatlanpiac #innováció #szakmaisiker #építeniszeretünk
-
🎤 Csatlakozz hozzánk a GRAPHISOFT - Portfolio Construction Technology & Innovation 2024 konferencián! Ha érdekel a hazai építőipar jövője, a fenntartható fejlődés és az iparági innováció, ne hagyd ki ezt az eseményt! 📅 Dátum: November 28. 📍 Helyszín: Marriott Hotel, Budapest 🔈 Program: https://lnkd.in/d63u58Zu 🔎 Kiemelt programok, ahol a Market Csoport is képviselteti magát: 10:25 - 11:00 Mennyi ideje maradt a hazai építőiparnak a látványos átalakuláshoz? Balázs Báthory, a Market innovációs és stratégiai fejlesztésekért felelős vezérigazgató-helyettese részt vesz egy inspiráló panelbeszélgetésen. 12:30 - 12:55 Hálózati lefedettség a tervezőasztalon: Felkészülés a holnap kihívásaira Zsolt Berényi, a Property Market Real Estate Development fejlesztési igazgatója osztja meg tapasztalatait egy izgalmas panelbeszélgetésen. 15:00 - 15:15 Lean Construction a magyar valóságban Réka Zsófia Pap, a Market Lean menedzsment szakértője és Adam Ritter, a Moratus műszaki ügyvezető-helyettese mutatják be, hogyan lehet növelni a hatékonyságot a magyar építőiparban. Az építőipar előtt álló kihívások és lehetőségek terítékre kerülnek – találkozzunk ott, és tegyük együtt az iparágat fenntarthatóbbá és innovatívabbá! 🌱 #market #marketepito #marketcsoport #építőipar #fenntarthatóság #innováció #leanconstruction #graphisoft #portfolio #moratus #propertymarket
-
🎓 Tudásmegosztás a Budapesti Corvinus Egyetem 🎓 Pap Réka, a Market Lean módszertan szakértője izgalmas előadást tartott a Budapesti Corvinus Egyetem új Ménesi úti campusán, ahol a Lean módszertan alkalmazását mutatta be. A Lean segítségével nemcsak a folyamatok, erőforrások és költségek kezelését lehet optimalizálni, hanem a tudás átadása is fontos szerepet kap. A résztvevők gyakorlati példákon keresztül láthatták, hogyan alkalmazhatóak a Lean alapelvei a mindennapi munkafolyamatokban. 💡A Market Építő Zrt. nemcsak az új egyetemi épületet építette, hanem a tudást is – a jövő szakemberei számára. Örömmel osztjuk meg tapasztalatainkat a legújabb trendek és megoldások terén. #market #marketcsoport #epiteniszeretunk #lean #tudásmegosztás #innováció #jövőszakemberei --- 🎓 Knowledge sharing at Corvinus University of Budapest 🎓 Réka Pap, an expert in Market Lean methodology, gave an exciting presentation at the new Ménesi út campus of Corvinus University of Budapest, where she demonstrated the application of Lean methodology. Lean not only helps to optimize the management of processes, resources and costs, but also plays an important role in knowledge transfer. Through practical examples, the participants were able to see how Lean principles can be applied in everyday work processes. 💡Market Epito CC. not only built the new university building, but also the knowledge - for the professionals of the future. We are happy to share our experience with the latest trends and solutions. #market #marketgroup #welovetobuild #lean #knowledgesharing #innovation
-
🌍 Valódi értékek mentén építünk – CSR programunk fókuszban! A Market Építő Zrt.-nél hiszünk abban, hogy az építés túlmutat az épületeken: közösségeket, környezetet és értékeket is formálunk. Társadalmi felelősségvállalási programjaink középpontjában a fenntarthatóság, az innováció és az ember áll. A program részleteiről és a mögötte húzódó filozófiáról olvashattok Edit Nagy szponzorációs és CSR vezetőnkkel készült interjúban: 👉 Interjú: https://lnkd.in/dMFgKF_Z #market #marketcsoport #fenntarthatóság #csr #társadalmifelelősségvállalás #építeniszeretünk --- 🌍 Building on real values - focus on our CSR programme! At Market Epito CC. we believe that building goes beyond buildings: we shape communities, environments and values. Our CSR programmes focus on sustainability, innovation and people. You can read about the details of the programme and the philosophy behind it in a candid interview with our Head of sponsoring and CSR, Edit Nagy 👉 Interview: https://lnkd.in/dMFgKF_Z #market #marketgroup #sustainability #csr #corporatesocialresponsibility #welovetobuild
„Egyetlen szót emelnék ki: valódi”
magyarepitok.hu